Kame és Takahashi

 Kame és Takahashi Kyohei (Naniwa Danshi) kalandja

Part I: https://youtu.be/mY-19u4miI4?si=1XQszRtPpu6ekoVa

Kame ismét udvariasan felveszi a vendégét autóval.  Ismét egy remek beszélgetés részesei lehetünk!

Part II: https://youtu.be/2ATNHNsCs40?si=Cd7Ojy95apBNFjm2

Ezennel Kame a vendégét bowlingozásra hívja meg Takahashit. Jó látni őket szórakozni! Kame jól bánik vendégeivel, bár mit is várnánk el tőle? Ügyes a youtue-bozásban. Nem?

Amúgy én szeretek bowlingozni és ti?  És játék közben egy kis versenyt is csinálnak, hogy nem mondhatnak ki egy egy szót. De már mindketten egész hamar egy egy pontot szereznek érte, ha jól értettem akkor a bowling szavait nem használhatják, mint a strike meg hasonló amiket itt használnak. :)) De utána már óvatosabbak. De nagyon jó viccesek ahogy reagálnak amikor észreveszik hogy kimondtak egy szót. És persze a játék vesztese büntetést is kapott. De hogy mi derítsétek ki ti :) . Remek hangulat volt!

Part III: https://youtu.be/mzUx5NWwAJA?si=qBJ2nPPdjJvwCwmq
Kalandjuk E-sports videojátékokkal folytatódik. Pontosabban golf játékot választanak ki. Szeretnék én is ilyent kipróbálni. Vagánynak tűnik! Kame pedig jó tanár. Ügyesen tanítsa Takahashit. Még mi is megtudnánk ebből a videoból tanulni. :) Kame oktató úr! Annyira menő! Jó kis játéknak lehetünk a részei. 

Part IV: https://youtu.be/SSwnM6BcHuE?si=tWxk0MIjIs6ZzlcO

És legvégül természetesen a közös étkezés sem maradhat el, miközben tovább ismerhetjük a meghívottat, kapcsolatát Kameval és más érdekes érintett témákkal. És egy  érdekes étterembe kerülünk, ahol halászhatnak az ételért. Olyan aranyosák egész video alatt! :)

11. fejezet Lépés egymás felé

Tekints az égre

11.fejezet Lépés egymás felé

Kame:

Másnap reggel egész frissen kelltem. Amikor bekapcsoltam a telefonom, rögtön Ai üzenete villant fel. Nem vittem ki, úgy aludtam el, hogy ezt nézegettem. Huh, ez valaki hallaná... kinevetne. Ahogy most is meglátom mosoly húzodik arcomra önkéntelenül. Gondolkodás nélkül ütöttem be a szövget "Jó reggelt!" és küldtem el. Már nem éreztem azt a feszültséget, mint az este... valahogy tudtam, hogy jól fog elsülni. És valóban néhány perc múlva érkezett is a válasz, a kérdéssel, hogy hogy aludtam. Reggelizés közben egy kicsit sms-ztem vele. Jobbá tette a napomat! Sok szerencsét kívántam az első munka napján és ő is sok szerencsét kívánt a mai munkáimhoz.

A fiúk furcslták, hogy megint milyen jókedvűen érkezem a munkában. Nem mintha, nem érkeznék máskor is itt, de az ők szavaikkal élve "valami furcsa légkör vesz körül". Így tűnhetek kívülről? Hmmm... lehet. Ma egy rádió műsorral kezdtünk, majd tánc és ének próba a cégnél. Interju egy magazinnal és fotozás következett. A studioba belépve szembe jött velünk a tulajdonos, hogy köszöntsön és bemutassa a fotost. Eddig még nem tudtuk, hogy ki lesz. 

    - Nos srácok, hadd mutassam be nektek a mai fotost, Takumi Ohno.

    - Kérjük gondoskodjon rólunk! - mondtuk egyszerre a fiúkkal és meghajoltunk. 

    - Sziasztok! Kérlek ti is gondoskodjatok rólam! - ez a hang valahogy ismerős? 

Mi is volt a neve? Felemeltem a fejem és találkoztam a fotossal. Ahogy egymás tekintetébe néztünk rögtön felismert. Pfff... Kedvtelenül mosolyra huztam a szám. Szerintem ekkor tudatosult benne is, hogy kivel is van egy fotozáson.  - Khm... Kérlek készüljetek el és utána majd beszélünk. - ingerülten tarkoját vakarta, megfordult, hogy valakivel tárgyaljon. De szerintem csak elmenekült.

Miért kell pont ő legyen? Pfff... Kazuya nem szabad keverni a munkát a magánélettel. Bár legszivesebben faképnél hagynám, munka nélkül.

    - Csak én képzeltem be, vagy tényleg Kazuya közted és a fotos között villámok szorodtak. -kérdezte Uepi amint az öltözőbe mentünk.

    - Nem képzelted be! Nem kedvelem a papasast!

    - Ismered?

    - Volt szerencsém összefutni vele néhány percre. - mondtam undorral visszagondolva a nem kellemes találkozásra. - Úgy tűnik, hogy ő Ai barátnőjének exe. Megcsalta és visszaakar könyörögni hozzá. Elkaptam ahogy letámadta Ai-t.

    - Micsoda?! - lepődtek meg a fiúk.

   - Csinált valamit vele? - kérdezte ijedten az arcán Maru.

   - Egy kicsit erősen fogta és szerette volna elérni, hogy beszéljen Kaoruval a nevében. De másképp nem történt semmi.

   - Hát, egyesek mi mindenre képesek. - csoválta a fejét Junno.

    -Igen. Bár Kame, eléggé szivedre veszed az ügyet, olyan tűz ég a szemedbe mikor erről beszélsz. - hoppá... Ezzel le is buktattam magam?

    - Öhm... Én...

    - Ugyan már Uepi te nem ugyanígy cselekedtél volna? Bárkivel is esik megy nem szabad erőszakosan viselkedni egy nővel. - szólt közbe Junno.

    - Igen, igaz! Egyetértek! Jól cselekedtél Kame! 

    - Köszönöm! - igen, persze bárki is lett volna ilyen helyzetbe ugyanezt megteszem. De nem tartottam volna ennyi haragot bennem, ha nem Airól lenne szó. 

Meghozták a ruháinkat és elkészítették a sminket is, majd a hajat. Ezután visszatértünk a studióban. Takumi a fényképezőgép előtt állt. Amikor megérkeztünk, első pillantását rám vetette. Láttam, hogy nagyot nyel. Odalépett hozzánk és elmondta a fotozás témáját, lépéseit. Először jönnek a csoport fotók, majd z egyénik. Legszivesebben nem hallgatnám, nem is nézném. Még neki állt fennebb, hogy itt nem ért véget az egész. Az kell neki, hogy még egyszer lássam meg, hogy úgy bánik Ai-val.

    - Jól van, akkor kezdjük!

De munka az munka. Nem szabad engednem, hogy az érézseim felül kerekedjenek rajtam. Így mindent beleadtam ebbe a fotozásban is, mint mindegyikben. Bár az a fickó dirigált nekem, igyekeztem csak a munkára gondolni és semmi másra, hogy valójában milyen féreg is. Szerencsésen átvészeltem az 1 órát.

    - Köszönjük a munkát! - hajoltunk meg a srácokkal a stáb előtt. Tapsot kaptunk érte!

     - Mi is köszönjük, hogy elfogadtátok a munkát! - szólalt meg Takumi.

    - Munka az munka! - válaszoltam egyszerűen, majd elindultam az öltőző felé, a fiúk követtek.

Én készültem el először. Kiléptem az sutidóból, hogy egy kis friss levegőt szívjak, mielőtt a következő munkához mennénk és ott vártam meg a többieket. Szemem sarkából észrevettem, ahogy Takumi és az emberei felszerelésüket hordják a kocsihoz.

    - Te nem vagy Ai barátja! - egyik pillanatban azt vettem észre, hogy egyedül  maradt az autonál rendezgetni és mivel nem volt senki más körülöttünk gondoltam, hogy hozzám beszél.

    - Neked ehhez mi közöd?

     -Az a Yuichi, ő a vőlegénye.

    - Továbbra is nem értem, hogy neked ehhez az egészhez mi közöd. - léptem hozzá farkas szemet nézve.

    - Zavar mi? - önelégült mosoly ült ki az arcára. - A lány akit szeretsz, egy csapattársadnak van ígérve.

   - Pfff... közöttük nincs és nem is lesz semmi, barátságon kívül. De egyáltalán nem értem, hogy téged miért érdekel ennyire Ai élete. Ha nem tévedek, akkor a barátnőjének a barátja voltál, Kaorunak.

    - Hogy fog sírni millió lány szíve, amikor megtudják, hogy Kamenashi Kazuya szíve foglalt.

    - Na idefigyelj! - ragadtam meg bluzától. - Az én érzéseimet te csak ne vedd a szádra, mintha annyira tudnád.

    - Ai, nem egy olyan lány, mint a sok piti rajongód, akik sikitva karjaidba ugranának...

    - Ne nevezd így a rajongóimat! És tudom, hogy Ai mennyire különleges is.

   - Oh, hogy oda ne rohanjak... Akkor csak próbálkozz annyit amennyit akarsz, Ait nem fogod megkapni. - suttogta az arcomban.

Legszívesebben képen vágtam volna ott helyben. De utcán voltunk és nem tudhattuk, hogy környéken valaki épp meg nem lát.

    - Ne menj Ai közelében! - löktem el magamtól.

     - Ai, Kaoru legjobb barátnője, még szép, hogy hozzá megyek.

    - Te! - de ebben a pillanatban megszólalt a telefonja.

Egy pillanat volt az egész, de akkor is láttam, hogy ki hívta. Momo... Felemelte a kezét és felvette a telefont vállat vona és ott hagyva. Szemét! Még, hogy megbánta a tettét! Most is tuti kavarnak. Szemét! És, hogy Ai-n keresztül akarja elérni Kaorut. Na azt várhassa, hogy megengedem neki. Nem fog a közelébe kerülni. És még, hogy milyen hangon beszélt hozzám? Hogy mer egyáltalán kérdezni az érzéseimről és Ai kapcsolatairól. Önző alak! Huh... rühellem az ilyen alakokat.Vajon ha megkérem, hogy ne legyen több munka vele, meghallgatnak? Nem! Ezt nem tehetem! Az igazgató felnyársal, hogy miért is akarok ilyent kérni. És az még korai lenne ha elárulnám, hogy beleszerettem egy lányba, aki jelenleg Maru mennyasszonya. Nem! Várnom kell legalább ameddig elintézik, hogy ne legyenek jegyesek. Ne nevezzék annak őket. Másképp pedig, nem... el kell zárnom a magán életet és a munkát. Szóval ilyet bármennyire is nem tetszik, nem tehetek. Tehát csak elviselem és néha meg rá szólok, hogy hagyja békén Ai-t és a barátnőjét is.

A fotozás után visszamentünk a céghez még egyet probálni és csak onnan mentünk haza. Amikor hazaértem, Ran-chan éppen aludt. Megittam egy pohár narancslevet és úgy döntöttem, hogy futok egyet. Rég voltam futni, pedig régen naponta lementem. Jó kiengendi vele a gőzt. Átöltöztem és magamhoz vettem a szükséges dolgokat, mint pénztárca, kulcs, telefon és fülhallgató. Szeretek zenét hallgatni közben. Jól kikapcsol. Szoktam néha a mi dalainkat is hallgatni. Majd elindultam róni a köröket. Egész kellemes idő volt. Bár az eget bebrították a felhők, kellemes, langyos idő volt. Ahogy haladtam előre és előre, tekintetem előtt folyton Ai jelent meg. Talán a futás után irnom kellene neki. Vajon mit csinálhat most? Hazament? Vagy megint valahol egyedül járkál? Vigyem el sétálni Ran-chant ezután? Nem egyszerűen csak irnom kellene. Huh, Ai, elvetted az eszem! 

Ai:

Kaoru az este befogadott. Nem kérdezett semmit, hogy mi történt. Pontosan tudta az okát. Helyette viszont jól kifaggatott arról, hogy hogyan is vacsoráztam a KAT-TUN-al és mennyire szerencsés is vagyok. No meg utána azzal cikizett, hogy mennyit beszélek Kazuyáról. Múltkor is és most is... Biztos, hogy van itt valami. Pedig nincs. Mi lenne? Mi kellene legyen? Csak jót szoktunk beszélgetni. Mellette valahogy minden olyan nyugodt és szép... Olyan, mintha 1000 éve ismerném őt. Megért engem! Valahogy úgy érzem, megért úgy, mint senki más. Tudom, ezt nehéz mondani hiszen alig egy hete találkoztunk. De úgyis. A vele töltött pillanatok értékesek.

Jól esett, hogy az este megkérdezte, minden rendben és a reggel is a rövid üzengetés is, jobbá tette a napom. Aztán elmentem az első munka napomra. Tetszett! Megismerkedtem az emberekkel és a helyszínt. Jó kis csapat! Rögtön úgy éreztem, hogy befogadnak. Körbe vezettek és elmondták, hogy megy a munka itt. Majd segítettem a raktározásban. Munka után KAoru fel. Minek után úgy döntött, hogy shoppingolni visz, mert fel kell dobja a kedvem. Pedig nem volt elrontva. Sőt az este tényleg kellemes volt az egész vacsora és a Kazuyaval töltött idő. No meg a többiekkel! Kedvelem a srácokat, jó fejek. Jó pár üzletbe körbe néztünk és ruhát próbáltunk. Egyesek, Kaoru, többet, mint mások, én... de végülis mindneki kapott magának valót. Én egy  elegánsabb pöttyös bluzot vettem, míg Kaoru cipőt, nadrágot és bluzot is vett magának. Mintha nem lenne elég. Komolyan nem ismerek senki mást, akinek több ruhája és cipője lenne mint neki. Bár azt szokta mondani, hogy a modellek már csak ilyenek. Lehet, hogy igaza van. A shopping után megálltunk egy kávézonál, hogy megigyunk egy egy smoothiet. Nem siettünk és nem terveztem ma még hazamenni. Csak Shinichi-kun kellene elhozatnom. De beszélek majd Yukoval.

     - Oh, nézd az ott nem... - mutatott Kaoru kifele, ahol az út másik oldalán Kazuya szaladott. - A férfi akiről többet beszélsz, mint a vőlegényed!

    - Sss! - még a végén valaki meghallja. - Nincs vőlegényem! Vagyis nem úgy... - szóval miért ne beszélhetnék egy férfiról? Egy olyanról, mint ő...

    - Jól, van jól van! Mi lenne ha idehívnánk?

    - Mi?! - de már későv olt. Kaoru fogta magát és a közeli átjáron átszaladt éppen, hogy Kazuyaval szembe kerüljön. - Kazuya! - integetett hevesen. Gyorsan utána mentem.

    -Kaoru! - szóltam rá.

    - Oh, sziasztok! - állt meg Kazuya előttünk és kivette a fülhallgatót füléből. Egy fekete tréning nadrágot viselt, szürke pulcsival. Izzadság cseppek csillogtatták meg homlokát. Még így is barom jól néz ki. Ai, mégis min jár a fejed?!

    - Mit csinálsz?

    - Csak gondoltam szaladok egy kört. Ki tisztitani a fejemet.

    - Oh, biztos, sok munkád volt!

    - Volt egy pár. Ti?

     - Mi éppen most jöttünk egyet Smoothie-zni. Van kedved csatlakozni?

    - Kaoru! Kazuyanak most biztos pihenni akarna.

    -Tulajdonképpen, van egy kis időm. Ha nem bánjátok, hogy most le vagyok izzadva.

    - Dehogyis! - legyintett Kaoru. - Hát akkor menjünk!

Ezzel belém karolt és elindultunk a szembeni kávézoban, Kazuya követett. Beültünk egy sarokban lévő asztalhoz és rendeltünk smoothie-t. Én és Kazuya banánost, míg Kaoru eprest. Egyezik az ízlésünk? Huh, ez miért örvendeztet meg ennyire? Miközben mindenki a saját smoothie-t itta, beszélgettünk.

    - És nektek jó volt a napotok?

    - Igen. Voltunk shoppingolni. Ugyanis ez a lány ki kellett eressze a gőzt munka után.

    - Oh, tényleg és milyen volt? - fordult hozzám Kazuya és olyan aranyos mosolya volt, hogy azt éreztem menten elolvadok. - Talán történt valami?

    - Khm... - Ai szedd össze magad. - Nem! Nem! Jó volt! Megismerkedtem a társasággal akikkel együtt dolgozom és a helyszínnel. Jó volt! Remek csapat!

    - Igen, ezt én is így gondolom. Yumiro csapata nagyon jó. Jó kezekebe vagy!

    - Köszönöm! - miért érzem azt, hogy pirulok?

    - És milyen idolnak lenni Kazuya? Szerinted én lehetnék az?

     - Te? Meguntad a modell munkát?

     - Nem! Nem! Erről szó sincs. Csak úgy kíváncis vagyok. Anno, felajánlották, hogy lehetnék idol is, de inkább végül erre voksoltam. Megkell bánjam?

    - Hahaha! Szerintem nem! Szerintem a modellség neked való munka.

    - Azt mondod?

     - Persze! Nézz csak magadra! - Kazuya csinosnak gondolja Kaorut? Hát persze! Ez nem meglepő. Melyik az a férfi, aki nem tartja őt csinosnak.

Hozzá képest én... én mindig háttérben voltam. Kaoru volt a rivalda fényben. Nem mintha bántam volna. De most ez mégis zavar... korábban mi beszélgettünk jól, most meg Kaoruval beszélget. Nem mintha nem akarnám, hogy beszélgessenek. De miért beszélgetnek ilyen jól? És ez miért zavar engem?

Nézem őket, figyelem és látom... látom, hogy mennyire jól ki jönnek és ez... ez valahogy zavar engem. Nem tudom megmagyarázni ezt az érzést. Valahogy még sosem éreztem ezt. Mégis... Őszintén nem csodálom ha megtetszene Kazuyanak Kaoru. Csodaszép lány. Magas, karcsu alkata, kíválóan illik modell szakmájához, lágy, törékeny, hófehér bőre olyan akár egy babáé. Barna, kerek szemei minden férfit megígéznek és hosszú rozsda vörös haja, minden szemet odavonzanak különlegességéért. Ha Kazuya beleszeretne Kaoruban, teljesen megérteném. És elfogadnám. Hiszen a legjobb barátnőmről van szó és... a férfiról aki valahogy elérte, hogy néhány szó válltás után örökre belopja magát a szívemben és folyton rá gondoljak. Még ha ez az érzés fájdalmas is... elfogadnám.

Precious one

 

Precious one

~Egy értékes~

Az idő telik és mi megismétlünk sok találkozást és elválást

Itt vagyok, valaki kedvességétől függve, miközben valamit szem előtt tévesztek.

Most, ahogy megszámolom az eltelt évszakokat, ezen az estén egymagamban, mire gondolok?

Néha azon gondolkodom, a szívem miért sóvárog magányért

Nem akarok teljesen egyedül maradni, túl fájdalmas.

Egy nap, valamikor megfogom találni azt az egy értékest

Ha felnézel az égre, nézd van egy fényes csillag.

Mondd el, miért keressük ennyire erősen a szerelmet?

Ahh... a csillagos ég olyan őszinte, nem így van? Mintha gyöngéden díszitené az eget.

Valahol ott van, a te egyetlen értékesed

Nem vagy egyedül többet, nem vagy egyedül.

Egy nap megfogod őt ismerni, a neked rendelt, aki szeret

Amikor rájössz erre, nézd ott van pont mögötted.

Mégha millió egy év telik is el, 

Mi soha nem változunk! Ne aggódj! Rendben leszel!

Az egyetlen értékesed biztos, hogy találkozni fogsz vele.

Egy nap megfogod őt találni ezen a földön. 

Hiszek a szerelemben, mindig.

Néha azon gondolkodom, a szívem miért sóvárog magányért

Nem akarok teljesen egyedül maradni, túl fájdalmas.

Egy nap, valamikor megfogom találni azt az egy értékest

Ha felnézel az égre, nézd van egy fényes csillag.

Egy nap megfogod őt ismerni, a neked rendelt, aki szeret

Amikor rájössz erre, nézd ott van pont mögötted.

Pont mögöttem vagy

Találkozni  fogsz a te egyeteleneddel.

Valahol ott van, a te egyetlen értékesed

Nem vagy egyedül többet, nem vagy egyedül.

Néha azon gondolkodom, a szívem miért sóvárog magányért

Nem akarok teljesen egyedül maradni

Egyetlen...

10. Fejezet Te

Tekints az égre

10. Fejezet Te

Ai:

A nap hátralévő részében a boltokat jártam. Nem volt kedvem hazamenni, mert tudtam, hogy mi vár ott. Mindenestre sikerült is nem erre gondolnom Kazuya segítségével. Az, hogy vele találkoztam és még egy kicsit beszélgethettünk és, hogy láthattam. Ez valahogy jobb kedvre segített és erőt adott. Nem tudom megmagyarázni miért, egyszerűen így történt.

Így elég késön érkeztem haza, épp, vacsora idő előtt egy órával. Mély levegőt vettem, ahogy kinyitottam az ajtot és beléptem a házban. Csend honolt. Ez rossz jel! Pipa! Nagyon pipa! Ahogy hallom még anyám sincs a konyhába, hogy a vacsorát készítse, tehát itt nagy beszélgetés lesz.

    - Végre, Fukuda kisasszony hazaérkezett! - hallottam meg apám hangját abba a pillanatban amikor a nappali ajatjához értem.

     - Apa, figyelj....

    - Nem szégyeled magad?! Hogy járathattál le így mindenki előtt? Az egész ügynöksége előtt?! - pattant is fel rögtön, anyám felállt és vállára helyezte kezét.

     - Nem járattalak le!

    - Valóban? A nagy kirohanásoddal, szerinted mit tettél? Mindenki látta, hogy hogy hisztizel.

    - Én nem hisztiztem! - emeltem fel már én is a hangom.

     - Pedig, igen! Azt hittem, hogy Los Angelesben felnőttél és megtanultál ezt azt, de látom csak gyerekesebb lettél!

    - Nem! Erről szó sincs! Én...

    - Meddig akaro még azt a lehetetlen álmodat üldözni? - már megint itt vagyunk.

    - Az álmom nem lehetetlen! Miért lenne az? Csak ti anyával gondoljátok azt, hogy az! De erről szó sincs. Eltudom érni és el is fogom.

    - Na azt már nem! Még hozzá te nem leszel egy stáb tag, valaki aki háttérben cseléd munkát végez! Egy Fukudanak a színpad való!

    - Te tényleg csak cselédkén tekintesz arra, aki mögötted mindent felállít, megtervez és besegít? - apám szuros szemekkel nézett, de én is álltam a tekintetét. - Fukuda? Fukuda? Csak golyton ezzel tudtok jönni. Meg sem értetek engem! Nem is akartok! - vágtam oda dühösen majd sarkon fordultam és kisiettem a házból.

Nem maradok még egy percet, hogy ezt végig hallgassam és vitatkozzak. Nem értik meg. Nem akarják megérteni, fel sem akarják fogni. Csak a sajátját mondják. Pedig azt hittem, azzal, hogy távol vagyok kicsit észhez térnek. De nem! Ők sosem... ők csak én... én... én... nem értenek meg! Ők nem!

    - Ai?!  -ez a hang?

    - Kazuya, mit keresel ezen a környéken?

    - A srácokkal találkozom. Együtt vacsorázunk, azt hallottuk, hogy van itt egy jó kis soba étterem. Te?

    - Én erre fele lakom. Oh, tudom melyik étteremről van szó. Ha szeretnéd megtudom mutatni.

    - Köszönöm! - intettem, hogy kövessen. - Minden rendben? Eléggé feldúltnak tűnsz?

    - Öhm... ennyire látszik? Hát... csak... összekaptam az apámmal.

    - Minden rendben?

     - Persze! Csak a szokásos! Nem akarják, hogy azt csináljam amit akarok és inkább színésznek vagy énekesnek, idolnak menjek, mint ahogy ők. - miért nyilok meg ilyen könnyen neki?

     - Sajnálom!

     - Dehogyis! Miért kérsz bocsánatot? 

    - Hát, hogy ilyen kényes témával kapcsolatban kérdezek.

     - Nincs amiért. Már meg vagyok szokva vele. - láttam az arcán, hogy ez a mondat nem tetszik neki. Sajnált. - Köszönöm! - hogy foglalkozol velem. 

    - Nincs kedved velünk vacsorázni?

     - Tessék?! - lepődtem meg a kérdésén.

    - Ha nincs terved. A srácokkal.

     - Nem akarok zavarni ez olyan csapatos, barátos dolog...

    - Dehogyis, nem zavarsz! Amúgyis a srácok is mondták, hogy remélik találkoznak veled, hiszen jól megkedveltetek.

    - Valóban?

    - Igen! - szinte azon voltam, hogy megkérdezzem és te, meg kedvéltél. Jaj, Ai min jár a fejed?! - Gyere nyugodtan, úgyis gondolom röptébe jöttél el. Meghívlak.

    - Köszönöm! De majd visszafizetem.

    - Igen, igen! - nevetett fel, milyen csillingelő a nevetése! - Azt még meglássuk! Gyere!

Nemsokára a soba étteremhez is értünk. Kazuya illedelmes, udvarias férfihoz méltan kinyitotta előttem az ajtot és előre engedett. Amikor beléptünk meg is pillanotttuk a három fiút egy távoli sarokban lévő asztalon. Csak akkor vettek észre, amikor közvetlen néhány méterrel az asztaltól voltunk:

    - Ai! - kiáltott fel Junno, majd Uepi vett észre és legvégül Maru akinek megjelent egy mosoly az arcán.

    - Kame, rá másztál Maru mennyasszonyára?! - kezdte a heccelesét Uepi.

    - Én... nem... nem csak összefutottunk kint és gondoltam csatlakozhatna.

     - Barátok vagyunk, nem szabad? Zavarok?

     - Nem dehogyis! Sőt, örülünk, hogy eljöttél! - mosolyodott felém Junno is.

    - Amúgy meg tudjátok a helyzetem Maruval. Nem lesz semmi belőle! Szóval kérlek ne hecceljétek egymást ezzel. Senkit! - ültem le Maru mellé, aki kihuzta a mellette lévő székét. Kazuya pedig a másik oldalamra került. 

     - Igenis asszonyom! - viccelődtek Uepiék.

Ezek semmit sem változnak? De kedvelem őket! Alig ez a második találkozásunk velük és már is megtudom mondani, hogy mennyire jó fejek. Jól érzem velük magam. Egyikkel jobban mind a másikkal... Ai! Mégis mire gondolsz éppen? Huh!

    - Minden rendben? - kérdezte suttogva Maru tőlem.

     - Csak a szüleim....- adtam vissza a választ. 

     - Rólunk...

    - Nem! Nem! Ne aggódj! Most nem erről volt szó! Nos mit rendelünk? Hadd ajánljak nektek egy nagyon jó párosítás! - vettem kezemben a menüt és forgatni kezdtem.

     - Voltál már itt?

     - Igen! Párszor gyerekkoromban. Ismerem a tulajdonsot is. Remek sobát készít és a feltétek...

      - Gyerekorodban? Pontosabban az mikor volt? 

     - Ne aggódjatok! Biztos vagyok benne, hogy nem változott... itt is vna. Mit szóltok egy tál különleges sobához.

     - Különleges? - szinte korúsban kérdezték újra a fiúk.

     - Meglássátok! Fönők! Kérünk szépen 5 tál különleges szobát! - kiáltottam.

     - Igen! O! Ai! Hazajöttél? - ismerte rögtön meg a hangomat, majd hamarosan láttam ahogy megjelenik az asztalunknál. Ishiki úr, már évek óta ezt az üzletet vezeti, lassan 70 felé jár. Kicsit el van keseredve mert 3 fia közül egyik sem akarná tovább vinni ezt az étteremet. De még reménykedik hogy valaki megváltoztassa a véleményét. 

     - Igen, de csak néhány hete.

      -Az remek! Olyan rég volt, mikor útoljára láttalak. Még egész kicsi voltál. És nézz ide kész felnőtt nő lettél. Csodaszép vagy!

     - Köszönöm szépen! Ön, jól van Ishiki úr?

     - Oh, köszönöm! Képzeld már a 6-dik unokám született meg 1 hónapja, a legkisebbtől.

     - Oh! Hikarunak is lett!

     - Igen! Végre kicsit hátra tette a munkából magát és rá állt a család alapításra. Majd mutatok képet. Ahogy Hirotoról és Hoshiról is.

     - Rendben! Rendben!

     - Na de most nem tartalak fel... apropó, melyik itt a te barátod? - nézett most először körben a srácok között. - Hm... mintha ismerősök lennének valahonnan- kuncognom kellett ezen. 

     - Egyik sem a barátom, Ishiki úr.

      -Tessék?! Hát de miért? Mondják úriemberek. Talán Ai nem szép lány? Vagy van maguknak barátnőjük. Akkor miért jönnek el egy másik lánnyal enni?

     - Ishiki úr! - éreztem ahogy hirtelen elvörösösöm. Most miért kell zavarba hozni?

     - Ai, valóban gyönyörű lány! De csak nem rég ismertük meg őt. - szólalt meg mellettem ülő Kazuya, mire éreztem, hogy szívverésem hirtelen az egekbe szökik. Gyönyörűnek nevezett?

     - Oh, értem! Igen, igen! Nem szabad elsietni. Nos, mivel Ai barátai az elsőre meghívom magukat!

     -Ah, Ishiki úr nem kell! - de már ment is el, meg sem hallgatva.

     - Kedves ember!

     - Igen Ishiki úr és a családja nagyon rendesek.

Miközben az ételre vártunk elbeszélgettünk. Még jobban sikerült megismernem a fiúkat és rájönnem még erősebben arra, hogy mennyire jól passzolnak és kiegészítik egymást. Jó barátok! Olyan jó kis társaságuk van. Valahogy vidámságot és erőt sugároznak magukból. Jó itt lennem. Örvendek, hogy megismerhettem őket. El voltak ámulva a különleges sobától amit Ikishi úr hozott ki. Nagyon finom volt! És meg kell mondjam gyerekkorom óta nem változott semmit az íze. Ugyan olyan jó, mint eddig. Miután megvacsoráztunk még egy jót beszélgettünk. Ittunk is egy kicsit, söröztünk. Tudom, hogy nem néz ki jól egy nő kezébern a sör. De engem ez nem érdekel! Én szeretem! És főleg egy hosszú nap után mennyire jól esik, vagy egy vita után a szüleimmel. Meg is fordult a fejemben, hogy vajon a srácok nem e néznek furán. De most már mindegy! Jó három óra telhetett el közben, amikor lassan szedelözküdni kezdtünk.

      - Van hol aludj este?

     - Maru! - kezdték zengeni a fiúk.

     - Ne értsetek félre! Csak aggódom.

     - Köszönöm, Nakamaru. De felhívom Kaorut, hátha ma este megszállhatok nála.

    - Akkor.... kifizetem a vacsorát és elkísérlek.

    - Maru, ne haragudj ezt én állom! - lépett mellém Kazuya. - Amikor összefutottunk meghívtam rá, ne haragudj.

    - Oh, értem... persze... persze...

Miért érzem hirtelen azt, hogy túl sok tesztoszteron szabadult fel? Vagy csak beképzelem magamnak? Kazuya kikerült Marut és elindult a kassza felé. Egy kis borravalót még azért hagyunk Ishiki úrnak és a sört kifizessük, ha már az ételt nem engedi. Miután kifizették kiléptünk a szabadban.

    - Köszönöm szépen, hogy megengedtétek, hogy veletek vacsorázzak! - hajoltam meg.

    - Ugyan! Nyugodtan csatlakozz máskor is. Jó társaság vagy! - mosolygott Junno.

     - Szívesen látunk máskor is! - bólogatott Uepi.

     - Akkor merre mész elviszlek Kaoruhoz.

    - Köszönöm szépen Maru! De nem kell. Nem lakik innen messze egy 20 perc gyalog. De jót fog tenni egy ilyen jó lakoma után.

    - Oh, értem! Persze!

    - Akkor én most megyek arra!

    - Mi arra megyünk! - mutatott Junno az ellenkező irányban.

     - Akkor szép estét! - intettem nekik is fordultam is meg, hogy induljak Kaoruhoz.Korábban már irtam üzenetet, otthon találom és maradhatok nála.

Nem meglepő módon a szüleim nem kerestek. Mindig ez volt nyugodjak le, majd úgyis jövők. Majd igen... de nem mondok le, mondjanak amit csak akarnak.

Kame:

Figyeltem ahogy jókedvűen egyre távolodik tőlünk. Elköszöntem a srácoktól és utána igyekeztem.

    - Várj! Én is erre jövők! - értem útol őt. Egyre könnyebb vele beszélnem. Egyre jobb vele beszélnem.

     - Komolyan? Merre laksz?

     - 15 percre innen. 

     - Komolyan?! Akkor szomszédok lehettek Kaoruval!

     - Talán, kitudja.

Mintha egy pillantra szomorúság csillant volna fel szemében. De szerintem csak rosszul láttam. Elmosolyodtam. Csendes éjszaka volt. LAssan már 23-et ütött az óra és meglepősen csend honolt az utcákon. Bár igaz, hogy kisebb utáckon jártunk keresztül, nem a központ sűrű részéhez. Az égen fent csillagok ragyogtak és kellemes hűvös szellő fújt keresztül az utcán. Vele még a sétálás is kellemes. Mit gondolsz Kazuya?!

     - Valóban jó volt ide jönni. Azt hiszem, hogy törzsvendég leszek ezentúl itt!- és hátha még veled is összefutok így gyakrabban.

     - Az jó! Örülni fog Ishiki úr. - és te? Ha most ezt hangosan kimondtam volna... Kazuya türtöztesd magad!

    - A szüleid nem kerestek?

     - Nem! De ez a szokásuk. Votl még ilyen és még lesz. Addig volt jó amig távol voltam, mert úgy nem kellett halljam egész napo őket. Persze ne értsd félre örülök, hogy végre itthon lehetek. Nagyon hiányzott Tokyo. Itt akarok letelepedni. Szóval a lényeg az, hogy még vissza kell rázzuk magunkat a hétköznapokban az együtt élésben. Bár kitudja, lehet, hogy ők nem akarják, ezért is rendezték el ezt a házzaságot. - ez olyan szomorúnak hangzik. Nem értem. Miért nem akarják támogatni Ai-t az álmában? Én nem is tudom mi lett volna velem ha a szüleim nem támogatnak abba amit akarok. Ai nagyon erős! Vajon valahogy nem tudok e segíteni? Ez fura lehet ha most felhozom hiszen alig néhány napja ismerjük egymást de. 

    - Ha valakinek kiszeretnéd adni én meghallgatlak! - álltam meg hirtelen előtte, mire nekem is jött. Mélyen a szemében néztem, az ő csillogó barna szemei rögtön belém vésődtek. 

    - Kazuya....

     - Ízé...ez furán hangozdhat mi? Alig ismerjük egymást és... ezt mondom én... öhm...

    - Köszönöm! Köszönöm, hogy ezt mondod! - tekintettem fel rá. Arcán lágy mosoly vírritott. Ez megmelengetí a szívemet. Ezt a mosolyt akarom nézni, nap mint nap. Én azt hiszem hogy... lehetséges? Ezek az érzések? Ezek a gyöngéd érzések azt jelentenének? - Hogy őszinte legyek... - indult meg újra Ai. - Tudom, hogy tényleg csak nem rég találkoztunk viszont őszintén szólva, olyan mintha már nagyon rég ismernélek Kazuya.... - zavabra van jőve? Jól hallom? - Furán hangozdhat mi? Magam sem tudom, de valahogy amikor beszélgetünk olyan érzésem van, mintha egy olyan valakivel beszélgetnék akit már évek óta ismerek.-  Ai....

    - Én is ezt érzem! - felpillantott.

Tekintetünk ismét percekig egymásba fonódott. Azt hiszem igen. Lehetséges lenne? Első látásra bele szerettem Ai-ba.

    - Khm... ömh... - majd Ai szakította félbe. - Na jó már itt be kell fordulnom és véggi menve ott lesz. Nyugodtan mehetsz. Innen már boldogulok.

    - Oh, én pedig azon az utván érek haza! Rendben!

    - Köszönöm, hogy útitársam voltál. 

    - Én is köszönöm! - nevettük el magunkat. Olyan jó vele!

     - Szép estét! 

     - Neked is! 

Intett majd figyeltem ahogy elindul az utcán. Egy részem azt mondta, hogy elkellett volna kísérnem, de nem akartam rá erőltetni magam. Hazamentem és alig, hogy a szobába értem a szobában értem az járt a fejemben hogy... Talán irnom kellene? Nem... az fura lenne. De mégis.... de nem. Nem kellene biztos, hogy kényelmetlenül érezné magát. Fura lenne nem? De ha csak egy kicsit rákérdek, hogy megérkezett? Az nem lenne az, nem? Leadta a számát, azt mondta barátkozzunk akkor? Akkor... csak... csak, annyi, hogy...  "Megérkeztél Kaoruhoz?" Ne! Ne! Ne! Mire már észbe kaptam az üzenet elküldödött. Bakker... nem hiszem el. Ne! Ne! Ne! Én hülye! Én hülye! Hülye! Hülye! Bevágodtam az ágyba és fejemet a párnámba temettem. AAAAAAAAA! Vergelődni kezdtem az ágyban. Olyan baka vagoyk hogy... ebben a pillanatban pittyegett a telefonom. Rögtön felpattantam ülő helyzetben és megnyitottam a telefonomat. "Igen! Köszönöm szépen még egyszer a meghívást! Remek este volt!" Arcomra hatalmas mosoly terült szét és most a boldgoságtól vágtam hátra magam, folyton az üzenetet néztem. Remek este... azt írta, este... tehát akkor nem csak a vacsorára irja nem? Nem? A velem való beszélgetésre is. Ugye? Igen! Biztos! Biztos, hogy arra is értetődik! Biztos vagyok benne!

Kame és a 2.23 étterem

 Kame ismét egy étteremben érkezik ahol ismét a 2.23-as szám a jelentős, pontosabban rámenező. Ez olyan érdekes, hogy ilyen helyeket keres fel. Aranyos tőle! Megint jól elbeszélget a étteremben dolgozó emberrel és nekünk is mesél. Nagyon jól néz ki a rámen amit eszik. 

https://youtu.be/VIXIy62I0Xo?si=j94Ya1tVSTuMd369