Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak 25.rész
Kazuya:
- Aki bejött Yoshikonak... -ismételtem a szavakat. Majd kapcsoltam, Amiért Nagaruki haragszik Akarura, az a srác aki Yoshikonak tetszett, aki előtt lebuktatta Akaru. - Miért ír egyáltalán neked?
Akaru feltekintett rám, gondolom a reakciómat vizsgálta. Természetesen nem tetszett, hogy ír a barátnőmnek, pláné ez a "közös pillanatok" és "csók" szó... No meg volt még itt valami, valami amit nem sikerült még összetennem. De köze volt Akarunak, ennek a "senpai"-nak és Yoshikonak. Kezdjük ott, már múltkor mikor rákérdeztem a történtekre Akaru irányából más hangulat érződött, mint amit mondott. Ez megerősítette, ahogy most reagált az üzenetre, ahogy megszeppent. Mintha ezzel megbolydulnának az napok amik előttünk állnak. Valamitől fél, vagy ha nem is épp fél de tartani biztos vagyok benne, hogy tart. Bármi is legyen tudni akarom, hogy mi az. És ha megtudom, hogy ez a "senpai" tett valamit Akaruval, ha köze van mindahoz amiért Akaru ennyire magába zárkozott és ilyen rideg lett, esküszöm, hogy nem állok jót magamnak. Bárki is legyen tuti, hogy megfog fizetni!
- A sulinkba járt 2 éve végzett azt hiszem... Egy, kéttszer összejártunk... - válaszolt Tamiya, mert percekkel később Akaru még mindig a telefon és az én arcom között flavirozott a tekintetével szótlanul.
- Volt valami közted és... - mondtam kicsit bizonytalanul, nem akartam, hogy Akaru hirtelen mérges legyen rám, de tudni is akartam, most.
Akaru rátekintett a lányokra, akik bólintottak és elköszönve magunkra hagytak. Mindezekután percekig nem szólalt meg és nem is nézett a szemembe. Megfogtam a kezét és magam felé forditottam, szabad kezemmel végig simitva az orcán:
- Akaru kérlek szépen beszélj hozzám. Mondj valamit! Bántott ez a srác téged? Tett valamit ellened? Tényleg csak annyi van Yoshiko történetében, hogy ez volt az fiú és tetted amit tettél? Vagy minden innen kezdödött neked, hogy te...
- Nem! - válaszolt kissé túlságosan is erélyesen. - Nem... - halkitott le a hangját. - Nem bántott. Tényleg eltudod hinni, hogy valaki bátnson engem? Mindazok után ahogy viselkedtem, bárki is legyen félt tőlem... - hát mondjuk igen, ez igaz, de mégis kételyt éreztem szavaiban és láttam, jól láttam, hogy egy álarc húzodott fel. Oh, Akaru miért nem vagy velem őszinte? - Nem tett ellenem semmit, max ha én nem tettem ellene. Látod, jégkirálnyőnek hív, mint mindneki más. - igen, de ez a valaki az ővének is. - Elmondtam már Yoshikoval mi történt, elmondtam ennyi kész, nem akarom többet felhozni. És nem, nem innen kezdődött, egyszerűen így alakult minden. Botan-senpai csak egy nagy idióta, folyton csak járt a szája, mindent olyan könnyen vett. 1-szer, 2-szer egy helyen iszogattunk, de semmi több. Valamiért elviselt minket ő és a barátai, de ugyanúgy viselkedtünk vele, mint másokkal. Mégsem hátrált meg. Idióta! Nem is értem, hogy miért ír rám... - bár szerintem azt akarta, hogy mérgesnek lássam, mégis idegesnke tűnt, felkapcsolta a telefonját és kitörölte az üzenetet, majd idegesen hátat fordított nekem. - Nem érdekel, csináljon amit akar!
- Akaru... - átöleltem hátulról. - Nagyon szeretlek, ha bármi van kérlek mondd el nekem. Itt vagyok melletted, nem kell egyedül megbirkoznod mindezzel. Nem kell! - szorosan hozzá bujtam a nyakához és mélyen beleszippantottam az illatát, a tenger sós és a napfény illata keveredett most rajta.
Kis idő után felemelte kezeit és karjaimra tette., néhány percig így maradtunk, majd lassan megfordult. Karjaival átölelte a nyakamat, míg én a dereka köré helyeztem a karjaimat.
- Ne is érdekeljen, ha felbukkan gyorsan lekoppintom. Úgyis, most van elég más bajunk... - harapott ajkába. - Nem akarom, hogy rosszba légy Akiráékkal, hiszen ők voltak az elsők akik feléd fordultak, az első barátaid itt. Beszélned kellne velük és...
- Nem fognak megbocsájatnai, pláné ha melletted látnak. Már föleg Nishiko. De talán beszélhetnék Yoshikoval, megkérhetem, hogy mondja el az igazat és... - még mindig alig hittem el, hogy Yoshiko így tud viselkedni. Azt hittem, hogy ő visszahuzodó, nyugodt természetű de ennekellenére... Ejsze csak igaz, hogy minden embernek 2 arca van. Oké, nem szép dolog amit Akaru vele tett, de annak már jó ideje és akkor is, hogy mindenki előtt azt tettese, hogy Akaru belökte. Ez egy súlyos vád. - ossza meg a bátyjával és a többiekkel.
- Nem tudom ha fogja...
- Sss... - közelebb léptem és kezeim közé fogva arcát homlokon pusziltam. - Nem lesz semmi gond, mindenképp elérjük, hogy mindenki megismerjen és belássa, hogy valójában, milyen csodálatos személy is vagy. - csak nézett hatalmas, barna kerek szemeivel amik rögtön beszippantottak.
- Tényleg azt hiszed, hogy képesek lesznek elfogadni? Mindazok után, ahogy hatalomban tartottam az iskolát? Ahogy mindekinek büntetést rottam és...
- Az emberek változhatnak, csak bizonyitani kell. Ezt akarod te is nem? Hogy elfogadjanak...
Egy kissé eltekintett, majd vissza rám:
- Olyan akarok lenni, mint régen voltam. Sokat akarok mosolyogni és veled lenni, gond nélkül. - bújt hozzám szorosan átölelve. - Szeretlek!
- Én is téged!
Ismét percek teltek el, ahogy ott álltunk ölelkezve.
- Na menjünk haza! Tetszett a mai nap? - kérdezte ahogy elindultunk visszafele. - Már azon kivül...
- Igen. Jó volt az a dinnye törés! Huh, filmekbe már láttam de nem csináltam még soha...
- Hát tudjuk, hogy kell bulizni... - nevetett fel.
Hazakísértem, a bátyja nem volt ott, Akaru elmesélte, hogy hamarosan újabb üzleti utra megy. Mondtam, hogy majd eljővők előtte, még találkozni vele. Aztán az utam házamhoz vezetett. Nem egy kevés kis dolog történt a mai nap folyamán... Beszélnem kell hétfőn mindenképp Yoshikoval, majd a Botan-senpai is, mikor fog feltünni? Mit fog mondani Akarunak?! Ott kell legyek mellett... Talán először beszélnem kellene Akirával, talán ő meghallgatna, megtudnám győzni, hogy nem egészen úgy történtek a dolgok. Hogy segítsen hadd beszéljek Yoshikoval. Igen először egyet intézzek el, majd jöhet ez a Botan is.
- Huh, hát Akaru életét egy regénybe lehetne foglalni! - már késő éjszaka volt, amikor a srácokkal beszélni kezdtem. Mindenképp kíváncsiak voltak a mai napra és persze a nem épp kellemes történéseket is elmondtam. - Mennyire dráma!
- Úgy érzem, hogy valamit nem akar mondani el. Van valami itt még ezzel a Botan-al kapcsolatba. Ahogy Akaru megremegett az üzenet láttán, ahogy elhallgatott. És folyton kerülte, hogy bármi konkrétumot is mondjon, csak a tényeket közölte az álarccal amit eddig viselt.
- Én majd hogy nem biztos vagyok benne, hogy valami volt a Yoshiko történések előtt...
- Mire gondolsz Tatsuya? - néztem érdeklődve rá.
- Akaru azt mondta neked, hogy Botan idióta, aki mások ellenére, mindig elviselte őt. Bár ugye te folyamatosan azt hallottad eddig, hogy Akaruék közelébe nem férközött senki, hogy csak hárman jártak. De akkor, hogy nem tudták Botan-senpiat? Látniuk kellett ha Akaruék között lofrál.
- Igazad van, talán majd beszélnem kellene Akiráékkal, lehet tudnak valamit, lehet hallottak valamit. És való igaz, valami már előtte kellett történjen, Akaru másképp nem tette volna azt, amit.
- Botan üzenete is erről árulkodik a "közös pillanatok", nem hangsúlyozná ki csak úgy, mintha direkt akarta volna, hogy valami eszébe ugorjon Akarunak.
- Huha Tatsuya mint valami nyomozó, úgy teszed itt össze a szavakat... - mondta elismerően Koki.
- Hát sok detektives könyvet olvastam, pláné az útobbi időben. De amúgy természetesen ezek csak feltételezések, Kazuya nem szabad beleugranod semmibe. Először tényleg összekell tenni az egész képet máskülönben...
- Tudom, tudom, nem akarok összekapni Akaruval, nem akarok ítélkezni, minden sorra derüljön ki.
- A Yoshiko történések... hát valóban meglepő ez az egész, amit eddig a lányról meséltél... -kezdett bele Koki.
- De mondjuk sosem lehet tudni, hogy valakiben milyen érzelmek is dúlnak. - szólt közbe Junno . - Talán nem is ez az első eset, hogy neki esik Akarunak. - meglepetten húztam fel a szemöldökömet és vártam, hogy folytassa. - Lehet, hogy már egy ideje csatázik a két hölgy, talán a senpai-os ügy miatt, Yoshiko bosszút akar Akarunak.
- Nem is mondasz hülyeséget, - értett egyet Maru. - Honnan tudhatnánk, hogy közbe magában nem a bosszút forralja? Talán már múltkor is mikor elkaptad őket, vitáztak és Yoshikonak hittél, pedig közbe ő lehet, hogy Akarut támadta...
Akarut támadta? Ez igaz lenne? Yoshiko mérges Akarura, mert anno Botan előtt megalázta? Valójában Akarunak akar visszaadni?! Magában tartja mindezt... Nem ezt lett volna az első, hogy neki esik Akarunak? Beszélnem kell vele erről, megkell kérdeznem. Yoshikoval is... és Botan... oh, miért lyukadunk ki ehhez a Botanhoz folyton.
Akaru:
Mekkora pech... nem hiszem el, hogy ismét a városba érkezik az az idióta, és micsoda időérzéke van van, pont akkor ír mikor Kazuya is mellettem van. Bár ha monjduk akkor is mikor egyedül vagyok, akkor is esély lenne amíg Kazuya itt van, hogy találkozzanak. De pont mire rendezni akartam a doglokat, mikor Kazuyanak adni egy esélyt és mindent elintézni körülöttem, addig amíg lehet... Elfogja rontani? Az a nagy szája, vajon mennyit fog csiripelni. Idegesitő egy alak, azt hittem sosem kell majd újból a szemébe nézzek. Nem volt nekem elég problémám így is?!
Egész este forgolodtam, folyton annak a hülyének az arca villant fel. Azzal volt szerencsém, hogy vasárnapra virradtunk. A bátyámmal lusta vasárnapot tartottunk és egész nap az ágyba ültünk, filmeztünk, videójátékoztunk és kajáltunk. Ez egy ilyen szokás volt közöttünk, pláné egyre gyakoribb amióta a szüleink folyton üzleti útra mentek és mi egyedül maradtunk itthon. Nagyon jól éreztük magunkat, általában ha hazajött ezzel zártuk a napot. 3 nap múlva, szerdán tovább is utazik. Oda ahol a szüleink is vannak most. Kíváncsi vagyok, hogy legközelebb hazajönnek ők is? Mindenesetre Akenot megkértem, hogy egyelőre ne mondjon semmit a szüleinknek, én akarom elmondani személyesen. Ha ott mondja el, nem tudom hogyan fogják fogadni. Bár nem hiszem, hogy sokat érdekelné őket, ahogy amióta felnőttünk a bátyámmal nem igen érdeklik, hogy mit csinálunk, hiszen egyre több üzleti útra mentek. De azért személyesen szeretném nekik elmondani. Mégis Kazuya Kamenashiról van szó, egy idol. Na meg amíg hazaérkeznek még kitudja, hogy mi lesz köztünk... hogy az a bizonyos dolog közbe nálam nem e fog kiütni hamarabb és akkor...
- Az égnek! Akaru! - fülsikitó hang terjedt keresztül az iskola udvarán, amint beléptem, Tamiya hangja csapta meg a füleimet. - Hogy nézel ki? Mi történt veled? Mintha napok óta nem aludtál volna, így akarsz Kazuya elé lépni. Még jó, hogy nem együtt jöttetek, elriadt volna tőled. Na gyere, gyere, azonnal a mosdóba kell mennünk! -jött elém és rögtön megfogta a karomat és huzni kezdett befele az épülethez.
- Két napja forgalodom az ágyban... No meg, jól vagyok nem kell semmi! - húztam ki a karomat.
- Dehogyis szó sem lehet róla, indulás befele! -követelőzött tovább, Tamiya, Hitarura néztem, hogy segítsen ki, de ő csak a kávéját szürcsölgette és úgy tett, mintha nem figyelne.
Végül beléptem az épületbe és irány mosdó. Ott rögtön Tamiya kézbe vett, hogy kicsit szebbé tegyen, életkedvűbbé.
- Botan-senpai járt az eszedben? - tette fel a kérdést Hitaru, csak rá tekintettem, de ennél több nem is kellett, tudták a választ.
- Idegesítő egy srác, el sem hiszem, hogy most bukkan fel. Tuti, hogy valami terve van, bele akar itt rondítani a dolgokban. De nem fogom engendi, ezzenel nem engedme, hogy csak úgy játszadozzon.
- Huh, nagyon komoly vagy. Kazuya miatt mondod gondolom. Nem akarod, hogy...
- Leginkább Kazuyat fogom óvni attól a hülyétől. Nem fogom még egyszer hagyni, hogy befolyásoljon. Elég volt egyszer, legyen ami legyen... - bár mondjuk még a kezében tart de... valahogy megkell fognom. Valahogy...
- Kazuya gondolom nem tudja az igazságot Yoshiko esetével... - fejemet ráztam. - De miért nem mondod el? Nem bizonyitotta már be, hogy hisz neked? Hogy melletted áll, akkor?
- Mindenki azt azt tudja amit kell és ez így jól van. Köszönöm... - vettem el a kezéből a szempilla spirált és magam felé fordulva kihuztam magamnak a szempilláimat, majd visszaadtam a kezébe és kiléptem a mosdoból.
Amit tudnak az jól van úgy, megtörtént anno és úgy is kell maradjon. Vajon hány napon van amíg megérkezik? Ki kell találnom valamit...
A napok teltek, Kazuya velünk töltötte őket. Próbált beszélni a srácokkal, de hátat fordítottak. Yoshikoval meg egyedül nem tudott egyelőre, beszélni, a bátyja folyton körülötte volt. Egyszer én is megpróbáltam beszélni vele a mosdóban, azt mondván remélem, hogy boldog, de nem sikerült a terve, viszont csak egy félmosolyt kaptam válasznak majd ki is ment. Természetesen közbe elterjedt a pletyka is, hogy belöktem Yoshikot a vizbe. Még undokabb szempárokat kaptam és megjegyzéseket mögöttem, ám szembe velem senki sem mert. Nem érdekelt, az egyetlen aki akartam hogy higyjen nekem, az itt volt mellettem és ez számított. Az időt amit együtt töltünk kiakartam élvezni. Nekem csak ő kellett, ha mellettem van más nem számít. 3 nap elteltével lementünk a próba terembe, ahol Kazuya is csatlakozott hozzánk és velünk együtt mozgott a zenére.
- Ez szuper! - tapsolt izgatottan Tamiya. - Kazuya, nagyon jó tanár vagy!
- Köszönöm! - a törölközömért léptem, közben másik kezzeml megfogtam a vizes palackot és Kazuya felé dobtam, aki közbe figyelt és elkapta.
- Valóban nagyon jó KAT-TUN tagjával táncolni az ők számukra. Remélem, hogy nem érzed magad... - kezdtem szabadkozni, hiszen hallottam már, hogy a hírességek nem nagyon szeretik életükön kívül énekelni például a dalaikat. Kazuya belekortyolt a vizbe, miközben arcáról lefolyt egy izzadság csepp, végig a nyakán, az ádám csutkoján... oh micsoda férfi!
- Dehogyis! - lépett hozzám, miközben letette a az üveget és arcomat kezei közé fogta. - Nagyon jól érzem magam! - nézett rám ragyogó barna szemeivel.
- El ne kezdjétek falni egymást! Még próbálnunk kell! - szólalt meg mögöttünk Tamiya, mire szurosan rá meredtem, ő meg felemelte a kezeit és vissza lépkedett a helyére.
- Menjünk vissza! - mosolyodott rám Kazuya, mire bólintottam.
Elinditottam a zenét, a Yorokobi no uta KAT-TUN számot:
- 1...2...- kezdtem vissza számolni de ebben a pillanatban.
- Oh, milyen rég is láttalak már táncolni! Nagyon hiányzott! - hang hallatára összerezzentem, de míg tudatosult bennem, hogy ki is ez, méreg fogott el és az ajtó felé néztem. Botan...
Mindenki őt nézte, ahogy nagy vigyorral befordul a terembe és megáll velünk szembe. Szerintem nem kellett bemutassam Kazuyanak, hogy rájöjjön ki az, legalábbis éreztem ahogy mellettem megfeszül. Talán a reakcionkból jött rá, hogy ki is az. Meg amúgyis más soha nem zavarna meg, aki az iskolába jár, no meg persze arcból már ismeri őket Kazuya.
- Na mivan?! Nem is üdvözlölsz? Hol marad az ölelésem?! - tárta szét a karjait, mire Kazuya elém lépett. - Oh! Téged ismerlek! - kezdett tapsolni. - A KAT-TUN tagja vagy, a híres idol, Kazuya Kamenashi. Hallottam, hogy ide kezdtél járni, mikor elment a csapat egy kis szünetre. És azt is elcsiripelték a madarak, hogy az iskola jégkirálnyőjével kezdtél járni. Mondd csak, hogy sikerült? Hogy sikerült megszelíditened ezt a kis vadmacskát? - kacsintott felém, mire végig futott a hideg a hátamon. - Évekig próbálkoztam és nekem nem adta be a derekát.
- Ne nevezd őt jégkirálynőnek! - szólalt meg Kazuya, mire kis mosoly húzodott az ajkaimra. Olyan aranyos, véd engem!
De most én kellett Botan-senpaial szembe néznem, így hát kiléptem Kazuya mögül:
- Üdv újra itthon Botan-senpai! Jól vitte a sorod? Nekem egyáltalán, közelről sem hiányoztál! Undorodom, ha rád kell nézzek! - szürtem fogaim közül.
-Hahaha! - nevetett fel hangosan. - Valóban nagyon hiányoztál kedves Akaru Oshiato, nélküled az élet unalmas volt számomra. - kapott a szívéhez. - Látom, még mindig a terrorod alatt tartod az iskolát. Bár megkell mondanom, hogy delikvenst lecserélni, egy idolra, nem erősíti a képet, sőt gyengíti.
- Nem szeretnél valaki mást is üdvözölni? Biztos, hosszú utad volt, pihenned kellene! - lépkedtem le a szinpadról és megálltam szembe vele, farkas szemet nézve.
- Köszönöm, hogy aggódsz értem! Igazad van, egy kis pihenés nem árt! - felemelete a kezét és végig simitott az arcomon, mire dühösen elütöttem.
- Ha még egyszer hozzáérsz én... - ugrott le a szinpadról és a polojától megfogta Botan-senpait.
- Kazuya ne! - fogtam meg. - Kazuya engedd el!
- O! Nem is tudtam, hogy egy idol így viselkedhet... - vigyorgott tovább Botan-senpai.
- Te meg fejezd be a provokálását! - szóltam rá, mire felemelte a kezeit és Kazuyára mutatott aki fogta őt.
- Kazuya kérlek, engedd el! - fordiottam magam felé az arcát.
Néhány másodperc múlva ellökte magától, mire Botan-senpai csak felnevetett.
- Most azt hiszem megyek! Még találkozunk! Kamenashi úr, örvendtem! - hajolt meg és ki is ment a teremből.
Semmit sem változott...
