A sors szenvedélye 32.rész

 

A sors szenvedélye

32.rész

Akaru:

Gyomorgörcs fogott el ahogy elhagytam az épületet. Igaz, hogy nem egyszer találkoztam itt létem alatt velük és kedvesen viszonyultak hozzám, legalábbis úgy tűnt, nem tudhattam, hogy négy fal között mit fognak mondani, viselkedni. A buszra nem kellett sokat várjak Adachi felé alig érkezésem után pár perce befordult és felültem rá. Közben édesanyám elküldte a cimet. Egy kicsivel több, mint egy órára értem Adachi részéhez. Kiebb tömeg kerekedett az állomáson, ide oda igyekezett eljutni, amint kiléptem az állomásról szemben találkoztam Sumida folyóval, néhány percig csak ezt néztem, ahogy lassan csordogál lefele... Itt az idő Akaru!  

   - Gyerünk! - nyújtozkodtam egyet és kifujva a levegőt neki indultam a hatalmas elnyuló tömbházaknak, kisebb utbaigazitás után is. Nem volt messze a folyótól

Ott a 4 emeleten, a 12-es lakásban laknak a nagyszüleim... Amin a fehéres, barnás épülethez értem felnéztem rá és gomboc keletkezett a torkomban... Innen már nincs visszút... vagyis lenne, de nem szabad megfutamodjak, nem szabad megfutamodjak, nem fogok megfutamodni!

    - Ding-dong! - szólalt fel a tömbház belső telefon a 12-es szám beütése után.

    - Igen! Ki az? - hangzodott fel egy kicsit rekedtesebb, női hang.

Nagymama... ebben a pillanatban válaszolni sem tudtam, mintha földbe gyökerezett volna  a lábam, és hiába találkoztam, hallottam hangját már néhányszor néhány szóra, most mégis jobban végig járt az idegesség, sőt az izgatottság itt.

    - Igen? Van ott valaki?! - hangzodott fel ismét a szó. 

    - Hagyd , biztos megint félre ütőtték a számokat... - szólalt meg egy rekedtes férfi hang.

Nagyapa....

    - Ne! -szólaltam fel ebben a pillanatban - Akaru vagyok, Akaru Suzuki az unókátok...

Hallottam két meglepett, de örömteli felkiálltást majd az ajtó azonnal kinyitodott. Ismét kifujtam a levegőt és hátrahuztam az ajtót, neki indultam a lépcsősoroknak. Amikor már bekanyarodtam a 4 emeletre és szembe találkoztam a hosszú lépcsősorral ami köztem és a nagyszüleim között választott el hülledezést kezdtem hallani, mikor a lépcsőtetejére néztem találkoztam két őszhaju, ráncos, barna szemű idősebb személlyel. A nőn egy sötét kék ruha volt, felette egy kötény kezében egy fakanál, a férfin egy hosszú szürke nadráh és egy ilyen ing stilusu poló, kezében ujságot tartott , mindkettő papucsot viselt, szájaik és szemeik mosolyra húzodtak. 

    - Akaru... tényleg te vagy az? - értem fel a lépcsőházba, nagymamám felemelte kezeit és átakart ölelni, lassan odafordultam és engedtem az ölelésének.

A gyomorgörcs, torokban lévő gomboc nem enyhült... idegennek éreztem ezt az egész helyzetet, de csak ők tehetnek erről... csak ők... "Kérlek légy megértő velük, próbálj kedves lenni és adj esélyt nekik, az ők unokájuk is vagy...szeretnek" Jaj anyám én igyekszem amennyire tudok. 

    - Nagyon jó látni! - veregette meg a vállam nagyapám. - Gyere beljebb!

    - Jó napot! Köszönöm... - léptem benebb.

Egy kis barnás, fehér lakás fogadott egy kis folyosó fogadott először, a folyosó végén három ajtó. Előre egy fürdő, a fehér kád oldalának egy részét pillantottam meg a nyitott ablakon. Tőlem balra egy kis gardrób, oda helyeztem el a cipőmet , majd a konyhába vezetett, ahol tűzhelyen sercegett sertés hús. Itt is a barna és a fehér uralkodott.

   - Ülj le ! Ülj le! - kérlelt nagymamám egy világos barna székre, szemben velem nagyapám ült le, nagymamám visszafordult a tűzhelyre.  - Olyan jó látni! Annyira örülünk, hogy eljöttél!

    - Így van, így van! Mesélj csak  hogy vagy? Hogy megy a munka? 

    - Igen, múltkor láttuk az éneklésedet, nagyon tehetséges vagy, bár ezen nem lepődünk meg, biztos apádtól örökölted. Emlékszel Den mennyit járkált fel alá és énekelt, meg táncolt a házban! - nevetett fel nagymamám. 

Mosoly húzodott nekem is a számra, mikor elképzeltem ahogy apámat elképzeltem felalá táncolgatni és énekelni. Bár azt bekell valljam tényleg szép a hangja. De anyámnak is ugyan olyan szép.

   - Köszönöm szépen!  Jól vagyok! És jól megy a munka, most kicsit több a szabad időnk, de nemsokára lesz egy fesztivál ahol a Jr.-ek felfognak lépni arra készülünk ezerrel. 

    - Ez remek, remek! És mondd csak megszoktad már az itteni életet? Eltudsz igazodni?

    - Tessék egyél egy kis mochit! Szereted nem? - bólintottam és elvettem egyet.

Azukibab krémmel volt töltve és egy szelet eper a közepén, beleharaptam.

   - Köszönöm szépen! Nagyon finom! 

    - Ennek örülök! Maradsz ebédre? Rámen készül. Szereted nem?

    - Köszönöm szépen, szeretem de próbára kell érnem 14-re szóval nem tudok sokat maradni...

    -Oh, de biztos? Legalább egy kicsit! Hamarosan megvan...

    - Nem, tényleg köszönöm... talán majd...

    - Legközelebb, így van Katsumi, legközelebb majd megebédel, hiszen ha már itt van!

Csak halvány mosollyal bólintottam. Azért kicsit fura  a helyzet, pedig tényleg nincs amiért így érzenem, ők a nagyszüleim és valóban úgy tűnik, hogy minden rendben ... nem kell félnem.

    - Ne haragudj, hogy ennyit kérdezek, csak tudod nem tudom, hogy mennyit ettél ilyen japán tradicionális ételeket , az anyád mennyire készitett fel...azaz mennyire tudta hitelesen elkészíteni... Voltál tanítva az itteni szokásokról?  - talán kicsit elsiettem a gondolkozást, amikor anya szót kimondt kisebb fintor húzodott a szájára.

     - Igen! - válaszoltam kissé fenkölt hangon, de na ennyit megtehetek, szeretném ha felfognák, hogy anyám nem rossz ember és nagyon szeretik egymást apámmal. Ideje lenne ezt elfogadni. - Sok mindent meséltek, mindketten és tanítottak. És néhány japán ételt is ettem, bár oké nem mindig a teljesen eredeti hozzávalókkal. - láttam, hogy nagymamám kicsit meghökken. - És visszatérve a kérdésedre nagyapa , amennyire csak tudtam igyekeztem belerázodni, de nagyon sokan vannak akik segítenek és mellettem vannak. Ha sok jó barát van melletted, akkor eligazodni is könnyebb. 

    -Oh valóban, az a, hogy is hívják idol ő is, vele forgatsz filmet... Karenashi... Kagenashi...

    - Kamenashi Kazuya... - javítottam ki. - Ő az első pillanattól nagyon kedves volt és nagyon sokat segített és segít most is. 

    - És helyes is nem így van? - húzta fel a szemöldökét nagymamám kíváncsiskodva. 

     -Igen! - válaszoltam gyorsan. - És ti jól vagytok? 

    - Hát kedves lányom, ahogy egy öreg lehet, tengünk, lengünk . A nagybátyád Shinonak egy saját cége van Nagaski környékén, mikor tudunk neki segítünk, tanácsokkal lássuk el! Meglátogathatnád őket is van egy fiúk aki veled egy idős és egy lányuk aki 2 évvel fiatalabb...

    - Hát persze, Shino bácsi, Shiro és Shizuka. Otthon tartottuk a kapcsolatot.... - a végét kicsit halkan mondtam, bár nincs amiért rosszul éreznem magam, ők se keresték nagyon a társaságunkat. - Mindenképp meglátogatom őket is!

    - Értem, ez csodás! - nézett össze a nagyapám és a nagymamám .

Még egy olyan fél órát beszélgethettünk, mikor elnézést kérve, hogy most már ideje lenne visszaindulnom, hogy érjem el a próbát.

    - Gyere el máskor is! - álltunk meg az ajtóba. - Megszeretnénk ismerni! És ha apád meglátogat, akkor kérlek hozd el őt is, ideje vele megbeszélni a dolgokat. Nagyon hiányzik!

    - És anyám? - lehajtottam fejem és kezeim összeszorultak.

     -Hmmm... - hallottam, ahogy nyagymamám dühösen kifujja a levegőt. - Akaru vannak dolgok amikről talán azt hiszed,de valójában nem tudsz semmit!

    - Nem tudok semmit persze?! Hátat forditottatok egy terhes nőnek! - emeltem fel a hangom. - Kitagadtátok a fiatokat, mert nem japán nővel jött össze! - hát eddig birt a türelmem, sajnálom anya, apa.

     - Valóban tévedtünk, mikor kitagadtok a fiunkat, de megbántuk! 

    - Fiatokat mi?! Apától örököltem a hangom, tánc tudásom, nem ismerem az ittnei életet, nem világosítottak fel róla... Anyámmal mi lesz? Azt nem bánjátok?! Egyszerűen nem értem, hogy nem tudjátok elfogadni!

    - Anyádék mondtak egy dolgot, de ne hidd, hogy ő is olyan ártatlan mint amilyennek mutassa magát!

    - Csak, hogy tudjátok, anyám ötlete volt, hogy jöjjek el ide, ő kért meg , hogy adjak nektek egy esélyt! Hogy tudjátok, nem úgy nöttem fel, hogy ne ismertelek volna titeket , apám mesélt rólatok, anyám mutatott képet... - idegesen kifujtam a levegőt és igyekeztem megnyugtatni magam. - Most ne haragujdatok de tényleg mennem kell! Majd még... beszélünk! Viszontlátásra! - meghajoltam.

Ezzel átléptem a küszöböt és sietve szelltem a lépcsőfokokat, majd futva érkeztem meg a hidhoz a Sumida folyónál és kétségbeesve kapaszkodtam a korlátba, szoritva amennyire csak tudtam, hogy ne hogy elessek. Mi ez az egész?! Miért nem merik szóba hozni az anyámat? Felőle kérdezősködni?! Miért tudják a saját unokájuknak azt mondani, hogy az anyja nem olyan ártatlan mint gondolja és nem tud semmit.... Hogy nem bánják azt, hogy kitették?! Lecsusztam a földre és utat engedtem a könnyeimnek.

Kazuya:

Olyan fél egy körül mentek el Kojiék. Sokat beszélgettünk még miután elment Akaru, bár nekem a gondolataim rajta forogtak. Olyan furcsa volt mikor elment, mintha ideges lenne, nem lenne biztos a dolgában. Vajon hová ment? Valami dolga akadt azt mondta... Telefonon beszélt vajon kivel? És az mit mondott? Talán a próbát tették elébe? Vagy csak Midorival találkozott? Nem, akkor biztos megmondta volna, hogy vendégek vannak és nem megy el... Akkor mi... 

Hogy eltereljem a gondolataimat neki kezdtem ebédet főzni, majd Ran-channal játszottam. Azt hittem, hogy próba előtt hazatér de nem jött... szóval valószinű majd próba után, fog ebédelni, gondoltam megvárom. Épp bekapcsoltam volna a tv-t amikor megszólalt a mobil telefonom a kijelzőn Midori neve állt:

   - Haló?! Szia! Történt valami?

    -Szia, Kazuya-senpai! Akaru otthon van? - értetlenül húztam össze a szemöldököm.

    -Akaru, nincs itthon - álltam fel. - Nem próbán vagytok? Fél három, nem kell kezdjétek?

    -De, próbánk lenne... de Akaru nincs itt, először azt hittük késik, de nem jött. Hívtuk de nem vette fel, bár mondjuk ő amúgyis szokott szólni  ha késik.... 

Idegesség és aggodalom járta végig a testemet. Hol lehetsz Akaru? Mi történt veled? 

    - Nem ment el... hol lehet?

     -Te sem tudod...

    - Itthon volt, aztán olyan 11 előtt elment itthonról, azt mondta valamit elkell intéznie. Tudod mit Midori, elindulok körbe nézek és körbe kérdezek, lehet csak eltévedt a környéken vagy valami...

Miközben elmentem a kis nappali asztalkája mellett, belerugtam, de most ez sem érdekelt, cikázó gondolatok száguldottak végig, ahogy eltéved és kitudja, milyen alakokkal találkozik vagy kirabolták és nem tud szólni a telefonnal... Aj nem kellett volna egy szó nélkül is elengednem, néhány hónapja érkezett még nem ismer itt mindent... Aj, Kazuya nem kellene rögtön a legrosszabbra gondolnod... Akaru, merre vagy?! Mi van veled? Már becsuktam az ajtót és arra készültem, hogy zárjam amikor ismét megszólalt a mobilom és fellélegezhettem ugyanis a kijelzőn Akaru neve állt. 

    -Akaru?! Merre vagy?! -szólaltam bele azonnal.

    - Szia Kazuya! Adachiba vagyok, értem tudnál jönni? Elkéstem a vonatot. - nevetett fel, de elég hamis nevetésnek hallatszott.

    -Adachiba?! Mit keresel Adachiba?! 

    - Majd mindent elmesélek, kérlek eltudnál értem jönni? Próbán kellene legyek, biztos idegesek Midoriék. A Sumida folyonál vagyok, a hidnál. 

    - Persze, olyan 20 perc és ott vagyok! - letettem a telefonom és visszaléptem a kocsi kulcsomért majd sietve az automhoz beinditottam a motrot és neki indultam az utnak.

Adachi? Mégis, hogy került oda? Egyáltalán miért? Ott akadt dolga, de hát mégis miért? Nem értem, nem függ össze a kép... Vonattal nagyjából egy órás az út, akkor miért nem szólt, hogy vigyem el?! Mi keresnie valója van ott? Bárhogy erőltetem a fejem nem tevődik össze a puzzle. De hamarosan gondolom megtudom. Valóban 20 percre rá, már ott voltam a Sumida folyó hídjánál, a híd előtt leparkoltam és kiszálltam. Azonnal megláttam Akarut, ahogy a korlátnak van támaszkodva és a tájat nézi. Úgy tűnik jól van, könnyebültem meg. Futva tettem meg felé a maradék távolságot, úgy tűnik az útobbi fél órába mindent sietve teszek meg. 

    -Akaru! -kiáltottam, mire azonnal felém forditotta a fejét. - Miért vagy itt? - értem közvetlen elé, de ekkor meglepődtem, orra kicsit pirosas volt és szemei is csillogtak. - Te sirtál? - érintettem meg vállát. - Mi történt Akaru?! Megijesztesz!

    - Jaj ne haragudj... - fordult el tőlem és megtörölte egy zsebkendővel az orrát. - Én csak... izé... találkoztam a nagyszüleimmel. Ott laknak abba a tömbházba - mutatott a jobb partra.

Találkozott velük?! Meglátogatta?! De ez jó hír, akkor újra együtt voltak! De várj... Akkor miért sír? 

     - Meghatodtam... Hiszen olyan rég találkoztam velük! Elbeszélgettük az időt és nem vettem észre, hogy ennyire eltelt mire kijöttem, már elkéstem a vonatot. Köszönöm szépen, hogy értem jöttél. - hajolt meg előttem.

    - Ugyan, ez természetes. Sőt szolhattál volna, hogy hozzalak ki hiszen hosszú az út... 

     - Jaj dehogyis, Kojiék ott voltak. És igazából jót tett egy kis utazás. Nos mehetünk? Nem váratnám tovább a többieket. - bólintottam és elindultunk a kocsihoz.

Meghatodottság? Ezek a könnyek voltak amik lefolytak az arcodon? Mi vett rá, hogy találkozz velük, a múltkor még beszélni nem akartál velük, ideges voltál... Talán a szülei mondtak neki valamit... Egyelőre úgy tűnik, hogy többet nem fogok megtudni, így csak vezettem visszafele.

Akaru:

A visszafeleút csendesen telt, Kazuya nem kérdezett semmit, bár volt egy olyan érzésem, hogy néhány kérdése lenne. De nem akartam elmondani az történteket, nem voltam még képes, hogy ezeket kimondjam.... Kicsivel több mint egy órát késtem a próbáról, amit nagyon szégyeltem. Irhattam volna Midorinak, kerestek is telefonon de egyszerűen nem volt erőm, hogy beszéljek velük. Azt hittem irtó dühösek lesznek, de amikor beértem a teremben Midori a nyakamba ugrott:

   -Akaru! Merre voltál?! Miért nem vetted fel a telefont! 

    -Nagyon sajnálom, eltelt az idő és nem vettem észre! Egy kis dolgom akadt de majd később elmesélem. - nekik sem terveztem elmondani a történteket, bár éreztem ahogy Keita tekintete perzsel és valamit furcsál.

    - Még szép! És nem csak ezt, hanem mindent az elmúlt két hétből! Nagyon hiányoztál, tudod milyen unalmas volt, ezzel a két idiótával, nem értettek meg! - borult ismét a nyakamba Midori.

    -Mindenképp mesélek, de természetesen ti is meséljetek! 

    -Üdv újra itt Akaru! - lépett közelebb Shouta és vállba bökött. 

    -Hello! - lépett közelebb Keita is. 

Mosolyogva köszöntem majd neki is kezdtünk a próbálásnak. Elég jól ment, jól éreztük magunkat és jól haladtunk is. Hiszen alig kevesebb mint két hét alatt itt fog állni és előkell adjuk. 

Próba után elmentünk egyet inni és beszélgettünk egy olyant két órét. Mire hazaértem már este volt. 

   - Üdv itthon! - lépett elém Kazuya amint hazaértem. - Ettél valamit? 

    - Nem, csak ittunk egy egy smoothiet a többiekkel és beszélgettünk... - léptem be a lakásba.

    -Ejnye , mondtam neked, hogy vegyél valami kaját hiszen reggel óta nem ettél egy falatot sem!

    - Elnézést kérek apuci! Ígérem nem fordult többet elő! - néztem rá boci szemekkel.

    -Apuci?! - húzta fel a szemöldökét majd nevetésbe tört ki. - Ne hívj így már! Na jó, ott az étel a hütőbe kicsit meg kell melegíteni!

     - Nagyon szépen köszönöm! - hajoltam meg és miután megmostam a kezem kivettem a hütőből a tányéromat, meglepődve észleltem, hogy kettő van. - Khm.. - köszörültem meg a torkomat. -Mr. Kamenashi megtudja magyarázni, hogy miért van két tányér itt?  - karba tettem a kezemet.

Csibész mosoly húzodott szájára és elindult felém, a szívverésem felgyorsult, ahogy lassan közeledni kezdett felém, majd a hütő ajtónak dölt és előre hajolt, éreztem ahogy földbe gyökerezik a lábam, nem tudtam megmozdulni , közbe már a torkomba éreztem a szívemet... Kazuya ne csináld... nem is tudod, hogy milyen hatással vagy rám... De centikre az arcomtól, megváltoztatta az irányt és a hütő felé fordult szabad kezével kivette a másik tányért:

   - Úgy terveztem, hogy együtt ebédelünk! - ezzel ellökte hütőtől magát és megfordult.- Oh és... - fordulta vissza felém . - Ne felejtsd, hogy holnap strandra megyünk készülj fel! 

Amint ismét elindult, megkellett támaszkodjak a hütőből, jaj olyan ideges voltam, azt hittem, hogy már már... megcsókol... 

Seigi no Tenbin

 Kazuya Kamenashi szeptember 25-től újra látható lesz egy doramában. "Seigi no Tenbin" cimű doramában egy sebészből lett zseni jogászt alakít, aki segítenie kell egy tekintélyes ügyvédi iroda alapítójának lányán, hogy apja elmulása után, újjáépítse a céget.

Nagyon kíváncsi vagyok már rá. Ti nem? Milyen szállak fognak összefonodni és milyen karaktert is kell pontosabban alakitson Kazuya. Bár biztos jól fog alakítani.  Ti mire számítotok? Krimi Bünügyi? Esetleg lesz benne valami romantika? Néhány szóból is izgalmas igérekzik nemdebár?

A sors szenvedélye 31.rész

 

A sors szenvedélye

31.rész 

Akaru:

Az este jól telt, nagyon jól... örültem, hogy ismét a srácokkal lehetek 2 hét után és annak csak még jobban, hogy ezalatt a 2 hét alatt nem változtak egy cseppet sem.  Ismét felszabadultan beszélgetett a kis csapat estig, jó későig. Örültem, hogy Tatsuya témát váltott, hirtelen nem akartam magyarázkodni, ott mindenkinek és rontani a hangulaton, amúgyis köszönöm Tatsuyanak és tudom, hogy mellettem állnak de ezt egyedül kell megoldanom szerintem. Végül úgy beszéltük meg, hogy a strandolás holnapután lesz, azaz már holnap, mivel reggelre virradt közben és ágyon szétterülve lustálkodtam. A mai napra a tervek egy kis próba volt Midoriékkal és egy smoothie-zás velük. Újra fel kell készítsem magam , hogy elmeséljem a 2 hét történéseit... már szinte sablanos, hahaha. Na jól van, nem lustálkodhatunk egész délelőtt! Nyujtozkodtam egyet majd lendülettel ültem fel és megdörzsöltem szemeimet, hogy az álom kimenjen. Majd előkészitettem a mai napra a ruháimat, elvettme a neszeszeremet és a törölközömet, hiszen még nem pakoltam ki így nem voltak ott ahol az elmúlt hónapokban és kiléptem a szoba ajtaján. Tükörtojás és bacon illat áradozott a házban. Szóval Kazuya már ébren volt... Lassan lépkedtem lefele a lépcsőn és már láttam Kazuya hátát. Fehér polót viselt és egy fekete tréning nadrágot haja felvolt kötve, ott sürgött forgott a konyhába... jól nézett ki és ezt a látványt megtudnám szokni.... Fehér poló nagyon jól kihangsulyozta felső testét...

Aj Akaru! Mire nem gondolsz?!

    - Jó reggelt! - köszöntem, hangom hallatára hátrakapta fejét. 

     - Jó reggelt! Tükörtojás, bacon és egy kis zöldség jó lesz? 

     - Hmmm... fincsin hangzik. Elkészülök és jővők. - halványan rám mosolygott, majd vissza is fordult a serpenyő felé.

Ezek a halvány mosolyok... a tegnapi nap óta nem először vettem észre... 

     - Minden rendben? - tettem fel a kérdést kis idő után.

Kazuya oldalra fordult kezében a serpenyővel és tálcára helyezte a két tükör tojást ami rajta volt. 

    - Persze! - kicsit erőltett mosoly volt és el is fordult tovább dolgozni.

Ez elszomoritott hiszen látom, hogy valami nyomja lelkét, de mégsem akar semmit sem mondani. Ha a csókról lenne szó, akkor jogom lenne róla tudni nem így van? Aj Akaru! Lehet, hogy önző vagy és nem is ez a gondja... lehet történt valami az úbbi két hétbe, vagy amikro Jhonny-san behívta... és néhány hónapja ismeritek egymást, nem kell mindent megosszon veled. 

Gyorsan hideg vizzel megmostam arcomat, hogy eltereljem a gondolataimat, majd a többi szükséges dolgot is elvégeztem a fürdőszobába, majd őgy döntöttem gyorsan átöltözöm és lejővők reggelizni és beszélgetni Kazuyaval, oké mondjuk nem mondja el mi zavarja, attól még elterelhetem a gondolatát. Ám még valamit eldöntöttem a mai nap folyamára a próba előtt, szeretnék találkozni a nagyszüleimmel. Ezen ugyebár még hazautazásom előtt is gondolkodtam, de otthon beszélgettem édesanyámmal és ő is úgy látta a legjobban ha már itt vagyok benézek hozzájuk és megkért, hogy ne fussak el. Bár erőt kell vennem magamon azon gondolkodtam, hogy talán ha Kazuyanak nincs más dolga, talán elkísérne mellettem lenne és erőt adna... meg is beszélem vele most az reggelinél. Egy trapéz szinű ilyen farmer anyagu ruhát vettem fel, kicsit sportosabb, hajamat oldalra kötöttem. Amint befejeztem meghallottam, hogy csengetnek majd egy férfi hangot megszólalni... lassan lépkedtem lefele és ajtó felé tekintettem:

    - Egy lány!!!! - kiáltott fel egy gyerek hang és felém rohant egy kisfiú egy játékpisztollyal a kezében. Fekete haja volt mely lelapult arcára, barna szemei voltak, pont mint Kazuyanak, aranyos volt.  - Bumm! bumm! - tett úgy mintha lőne rám.

    - Hé! Öcskös ez nem szép dolog! - lépett mellénk Kazuya és a kisfiú fejére tette a kezét. - Először is köszönj és mutaktozz be. 

Ezzel óvatosan tarkojára tette tenyerét és megdöltötte, hogy hajoljon meg:

    - Jó reggelt! Kamenashi Kane vagyok! Nagyon örvendek! 

 Elmosolyodtam és leguggoltam elé:

   - Jó reggelt! Nagyon örvendek, Akaru Suzuki vagyok! - nyujtottam felé kezem, amit kis idő múlva elfogadott.  - Hány éves vagy Kane?

   - 5 éves... -mutatta a kezével. 

    - Na ez már más...

    - Ugyan Kazuya, nincs semmi baj! - emelkedtem fel.

    -  Elnézést kérek a fiam viselkedése miatt... - lépett egy férfi is közénk kezébe egy kisebb fiúcskával. Pár centivel lehetett magasabb, mint Kazuya, szintén sötét barna haja volt, hullámos, mint Kazuyanak és barna szemei, alkatra is egyformák voltak.  - Nagyon örvendek a találkozásnak! Koji Kamenashi vagyok, ennek a idiótának a bátyja. 

   - Hogy mi vagyok?!  - morgolodott Kazuya, de nevetve megütötte bátyja vállát, felnevettek.

    - Nagyon örvendek! Akaru Suzuki! - hajoltam meg. 

A pici a kezében elkezdett mozgolodni és az apja letette. Sokkal jobban hasonitott Kojira, talán Kankuro az anyjára hasonlít jobban. Ennek a kis srácnak is barna szemei és világos barna haja volt, talán idővel olyan lesz mint az apjáé, sőt kicsit még hullámos is. Ő is nagyon aranyos volt.

   - És ez a kis csöpség? - léptem közelebb és megfogtama kis kezét. - Hogy hívják? 

    - Chikao Kamenashi, 1 éves. 

   - Ő az én kisöcsém! - lépett közelebb Kane és öccse karjára tette kezét. 

   - Oh, valóban?! Nagyon aranyos a kisöccséd! Ahogy te is! 

   - Én nem vagyok aranyos!- vágott egy nagyon aranyos durci pofát. - Én veszélyes vagyok egy kém! - emelte fel játékpisztolyát és elkezdett körbe járni a szobába.

   - Oh, elnézést kérek kém uraság. Mondja mi jártban van erre? Nem lenne szükség egy társra? - kacsintottam rá.

    - Rendben, de ez a mi titkunk! - lépett közelebb és suttogta, bólintottam.

    - De első sorban kémjeink... Akarunka reggelizni kell. Utána játszhattok. - lépett közelebb Kazuya. - Ti nem vagytok éhesek?

   - Köszönjük, de reggeliztünk. Pont rosszkor zavartunk meg...

    - Oh, dehogyis. - vette kezébe a két tányért Kazuya. 

Leültünk és Kazuyaval elkezdtünk enni, míg Koji a kanapén ült a kisebbikkel, Kane körbe körbe rohangált. 

    - Nagyon kiváncsiak voltunk Akarura, Yuya nagyon sokat áradozott rólad... 

    - Onee-chan te a bátyó barátnője vagy?  - hirtelen köpni nyelni nem tudtam, annyira meglepett ez a kérdés... vagy nem is talán ez, hanem, hogy Kame, hogyan reagál erre a kérdésre.

Nyílván nem lesz a válasz, de akkor is az a csók után ... nem nem, mire is gondolok, nem beszéltünk azóta semmit róla ugyan hogy lehetne valami változás azokután, csak úgy, hogy nem is beszéltünk róla... Ne szálljon le a képzeleted Akaru! 

    - Nem... - tudtam... de akkor is miért sújt le ennyire az, hogy kimondta?

    - De hát együtt éltek... egy férfi és egy nő csak úgy együtt éljen? Ez lehetséges? - milyen okos ez a kisfiú? Rögtön a lényegre tapint.

    - Már, hogy ne lenne lehetséges Kane.. - szólalt meg nyájas hangon az édesapja és megsimogatta a fejét. - Barátok, munkatársak, Kazuya sokat segít Akarunak, támogassa. 

Kazuya megtörölte száját és felállva odasétált a unokaöccséhez és kezét fejére helyezte:

   - Így van, mi csak barátok vagyunk! 

Szemem sarkából láttam az aráct, ahogy elmosolyodik, szemei is őszinteséget sugározva... csak "barátok" igen, igen... igaz... mi több lehetnénk? Csak úgy szempillantások alatt találkoztunk néhány hónappal ezelőtt, hirtelen együtt élünk... nem lehet több köztünk.

Kazuya:

     - Onee-chan végeztél a reggelivel? 

    - Hé, Kane ne légy türelmetlen! - fordultam ismét unokaöccsem felé.

    - Aj, igenis!- állt fel Akaru és a mosogatóhoz sietett betennie a tányérját majd Kanehoz lépett. - Megkellene beszéljük a küldetést? 

    - Igen! Apa, Chikao is jöhet velünk játszani? - lépett apjához és neki dölt. 

    -Hát persze! - Akaru lépett Kojihoz és átvette a kezében tartott Chikaot.

Először Chikao szemei kikerekedtek szemekkel nézett az előtte álló Akarura:

    - Szia! Szia! - kezdte ringatni Akaru... 

Nagyon aranyos volt, ahogy ott állt Chikaoval a kezében és játszott vele és Kaneval. 

Meglepődtem az elején, mikor megjelent Koji, nem is szóltak, hogy jönnek... de bárhogy is legyen, mindig is örültem, hogy a kis krapekokkal lehetek, nagyon szerettem őket. Foglalkozni velük, játszani vagy egyszerűen meghallgatni őket. Ez a két kölyök igazi csibészek, na jó egyelőre még Kane az csak, mindig rosszban sántikál, de nem lehet nem szeretni, de biztos vagyok benne, hogy Chikao is hamarosan bátyja nyomdokaiban lép. Szóval egyszerűen szeretek velük tölteni időt. 

Amikor Kane feltette azt a kérdést, hogy Akaru a barátnőm, egy pillantra igent akartam rá vágni, de gyorsan megnyaltam ajkamat és kimondtam amit kellett, ami a szivembe szurt, nem. Fájt ezt kimondanom, de ugyan mit tehettem volna mást, nem voltunk mások nem? Nem, egyszerűen nincs rá mód, nem lehet, hogy legyen bármi is köztünk, több mint a barátság. Akaru nem nézett a tekintetembe, mikor a nemet kimondtam , bár én sem ekrestem és amikor a "csak barátokat" is kimondtam, nem volt miért úgyis tudtam, hogy helyesli a kimondottakat. 

Bátyámhoz léptem miközben tekintetem Akarura és a két kis kölyökre szegeződött. Nagyon jól szórakoztak , úgy tűnik, hogy Akaru ért a gyerekek nyelvén ... Ez egy jó dolog. Nagyon aranyos volt ahogy lehajolt és hallgatta Kane meséjét, miközben a mellette lévő Chikao kezét fogta aki üldögélt. Csodaszép kép... bár egyszer nekünk lennének.... Nem! Verd ki ezt a fejedből Kazuya! Nem szabad ilyenekre gondolj! Értelmetlen az egész! Egy mese, egy távoli álom...

    - Azt hiszem az öcsikénk tényleg nem tévedett. - érdeklődve néztem bátyámra. - Tényleg tetszik neked Akaru... 

Gyorsan a játszadozó személyek felé tekintettem, hogy esetlegesen nem e hallottak valamit... de belevoltak melegedve a játékban, szóval nem figyeltek a körülőtte lévő dolgokra. 

    - Csendesebben! - intettem a bátyámnak. - Való igaz... már én is rájöttem de...

    - De? Van de? Ugyan milyen de lehetne? 

    - Jhonny-san szerint nem kellene ebbe belebonyolodnunk, ő is idol én is nem lesz jó vége ha most karrierje elején van és akkor szájára vennék meg hasonlók... még Misaki is ezzel van el...

    - Kazu ... - bátyám vállamra tette a kezét. - Oké idol vagy, de ennek ellenére ember, férfi... Nem foszd meg magadtól a boldogságot, ha úgy érzed, hogy ő kell neked, akkor ne állj ellen. Próbálj udvarolni, lehet ugyanúgy érez és ha igen akkor biztos megtudjátok oldani. Nem hiszem, hogy ennyire tiltva lenne a idol idol párkapcsolat.

Akarura néztem, aki éppen Kanet forgatta és nevetgéltek...

    - Köszönöm bátyám! - veregettem meg a vállát.  - És Chiakoval minden rendben? 

    - Igen éppen a szüleinél van , az édesanyja kicsit gyengélkedik és gondolta ha már eljővünk akkor kinéz , hátha tud valamibe segíteni.

    - Értem jobbulást neki!  És neked, hogy megy a munkád?

Akaru:

Nagyon jól szorakoztam a két kis fiúval, nagyon aranyos mind a kettő és tele van engergiával. Otthon besegitettem néhány közösségnek ahol gyerekekkel foglalkoztak így volt egy kis tapasztalatom, hogy hogyan is foglalkozzak velük, viszonyuljak hozájuk, hogy megkedveljenek. Kane és Chikao nagyon ügyesek és figyelmesek, jól vannak nevelve ez nem kétség. Bár kicsit látszik, hogy Kane keresi a bajt olykor de csakis, viccelődésből, játékból. Rendes kölykök, nagyon megkedveltem őket.

   - Onee-chan... - Kane felé fordultam az ölömbe ülő Chikao-val. És nagyon jól esik, hogy Onee-channak szólít az elejétől kezdve.

Kazuya és Koji a kanapén beszélgettek már egy jó órája.

    - Tessék? Mit szeretnél? 

    - Mi lenne ha a következő célpontunk Onii-chan lenne? - nézett Kazuya felé, aki Kojit hallgatta éppen. Na erről beszélek kisbajkeverő. 

   - Hmmm... hallgatlak! - döltem felé, hogy fülembe súghassa a tervet. 

Tetszett igazából a terv... egy kis lecke Kazuyanak... Lassan közeledtünk a kanapé felé észrevétlenül... bár talán Koji észrevett, de nem szólalt meg. Na de nem ő volt a célpont... Elsőként Kane ugrott Kazuyara, aki meglepődött és vette az adást :

    -Jaj! Azt hittem, hogy megúszhatom szárazon! 

    - Nem! Amig én itt vagyok! - kiáltott fel Kane és csiklintani kezdte Kazuyat.

Ezután jöttem én , Chikaot átnyujtottam az apjának és én is besegitettem Kazuya csiklintásán.  Kazuya felnevetett és óvatosan, hogy ne hogy megüsse Kanet, próbált felül kerekedni rajtunk, ő is elkezdve csiklintani hol engem, hol Kanet.De egyelőre ő fetrengett a kanapén Kane lecsuszott a kanapéra és én Kazuya lábaira ültem úgy csiklintottam...

    - Nem is tudtam, hogy Kane ügynöknek lett egy társa! Na de nem baj... akkor is győzni fogok!

Ezzel egy nagy lendülettel felült, bal karjával elkapva Kanet és jobb karjával engem ölelve át. 

     - Nem jó emberrel kezdtetek ki! - tekintett egy csibész, csalafinta mosollyal ránk.  - Koji, társam segíts nekem, nem szabad meghiúsitsák a tervünket!

Mindeközben Koji mosolyogva nézett ránk, majd amikor Kazuya hozzá szólt, a bal karjával tartott Kanet átvette és lefektetve a kanapéra elkezdte csiklintani. Így csak én maradtam Kazuya fogságába, aki közben visszanézett és egy sunyi mosollyal lendületet vett és fölém kerekedett. A kanapéra estem, lábaim köré fonodtak,  jobb karja a bal vállam felett helyezkedett el, bal karja  derekam körül, fejem lent volt a kanapéról, de per pillanat nem is érdekelt. Ahogy így álltunk, éreztem ahogy szívverésem rohamosan felgyorsul és hirtelen melegebb lesz, olyan közel van... olyan közel... érzem az erős férfias illatát és mentonos lélegzetét... bele borzongok , barna szemei és ajkai is mosolyogtak... 

    - Akkor végezzünk! - ezzel meg neki kezdett csiklintani.

Rólam tudni kell, hogy én nagyon csikis vagyok pláné ha jó helyen érintenek meg... Hangosan nevettem és vergelődtem, így elengedtem Kazuyat lábaim szoritásaiból aki azonnal felpattant és tovább kezdett csiklintani.

    - Kazuya, társam elfelejtettünk valamit... - állt meg hirtelen Koji , majd Kazuya is.

    - Miről beszélsz? 

Koji Chikao felé nézett, aki közben lassan lejött az ágyból és gyermeki mosollyal nézett minket, majd az apja felé szaladt és átölelte:

    -Jaj ne! - gugolt le, mintha összesene Koji - Sajnálom, cserben hagytalak! 

    - Ne ! Megbosszulom! - kiáltott fel Kazuya és Chikao felé fordult, aki apja után, neki indult Kazuyanak és meglökte...

Kazuya is úgy tett, mintha leesne:

    -Ne!!! Veszitettem! Ha nem lett volna Kane és a csapata...

Ekkor Kazuya kifeküdt a földre, Kane felugrott és üdvriváldásba kezdett. Tapsolni kezdtem, Kane is követte a példámat. Kazuya felült és Koji elkapta kisebbik fiát és magához húzta, hogy megpuszilja. 

    - Ej, ej de kis cseles ez a Kane, még minket is bevon! - szólalt meg Kazuya és magához húzta unokaöccsét.

Melegséggel töltött el ez a kép, ahogy Kazuyat láttam a kisöccsével, nagyon aranyos volt és látszott, hogy tudja, hogy kell bánni vele. Bár ezt már korábban is tudtam róla, egy két videó alkalmával és hir hallatán. De így élőbe látva, még szívmelengetöbb volt. 

A következő pillanatban megszólalt a mobilom, elnézést kértem és kiléptem a teraszra:

    -Haló? - szólaltam bele.

    - Akaru, szia kislányom! - hallottam meg édesanyám hangját.

    -Szia anya! Minden rendben? Történt valami? 

    - Persze, minden rendben! Csak azért hivtalak, hogy láttam irtad küldjem el a nagyszüleid címét. Biztos vagy ebben? Tudom, hogy megbeszéltük a dolgokat, hogy ideje lenne... de most mentél csak vissza...

    - Minden rendben anya! Eldöntöttem, nem húzom tovább. Egyetértek veletek, ők a nagyszüleim esélyt kell adnom nekik, pláné ha itt vagyok Tokyoban. Beszélek velük, adok egy esélyt. 

    - Rendben! Akkor 5 perc és elküldöm. Tudod, csak aggódom...

    -Tudom anya, köszönöm!  

    -Egyedül mész? Esetleg elhivod Midori-chant, vagy Kazuya-sant? 

Benéztem , Kane éppen mesélt nekik teljesen beleélve magát a történetben. Valószinű rég találkoztak, szóval biztos van mit beszélniük. Így nem bontom fel a találkozást:

   - Egyedül. De tényleg minden rendben lesz! Majd felhívlak utána. Szeretlek és apát is! Szia!

    - Szia, kislányom!

Hangosan felsóhajtottam , néhány percig néztem a messzeségbe... lépnem kell, tovább nincs mit huzodkodnom, beszélnem kell velük és bár legszívesebben megkérdezném, hogy miért tették amit tettek, a szüleimnek megígértem, hogy tartozkodom és megpróbálok ismerkedni velük és adni nekik egy esélyt. Ismét sóhaj hagyta el az ajkaimat és beléptem a fiúkhoz:

    -Onee-chan! Egy újabb játék?! - kiáltott fel Kane. 

    - Nagyon sajnálom, de hirtelen dolgom akadt, de ígérem, hogy legközelebb bepótoljuk. -simogattam meg a kisfiú fejét.

    - Talán Kazuya elkellene kísérjen... - állt fel Koji. - Mi megyünk...

    - Nem dehogyis, maradjatok nyugodtan még! Öhm... nem szükség, hogy elkisérjen! - a bejárati ajtóhoz léptem ahol egy kis asztalon az egyik barna, himzett mintáju börből készült táskám hevert és magamhoz vettem. 

    -Érezzétek továbbra is jól magatokat! Majd beszélünk! - Koji felállt és odajött hozzám, puszit váltottunk, visszaléptem a fiúkhoz és mindkettő fejét megsimogattam. - Remélem nemsokára találkozunk és akkor sokat játszunk!

    -Jó ! Onii-chan, hozd el őt is majd hozzánk! Szabad ugye apa? Majd megmutatom a szobámat!

   - Persze, szívesen látunk! 

Bólintottam és meghajoltam, majd az ajtó felé közeledtem, felhúztam a cipőm, közben Kazuya lépett mellém:

    -Minden rendben? - bólintottam. - Vigyázz magadra! Ha valami gond van vagy kell utánad menni hívj fel!

    -Rendben ! Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd néhány másodpercet álltunk egymás előtt, szótalanul. - Akkor elmentem! - törtem meg kis idő múlva és léptem ki.

Majd beszélek később Kazuyával... bár nem is tudom ha mondjam el az igazat erről az egészről...

Kame Camera 9

Vol. 9 Test

Ez az "Én ütőm"  egy házi projekt során készült nekem. A pályán a baseball játékosok finomitatlan, hólyagokkal teli kezét néztem és arra gondoltam, hogy nekem is többet kell tennem , de durva kezeket kaptam és mikor a KAT-TUN helyszineire mentem , szorongtam, hogy "ez rossz" (nevet).

Figyelemben véve a idol munka jellegét, gyakran testen keresztül fejeződik ki, de ez az én esetemben különösen igaz.  Azt gondolom, egy Jhonny vagyok a "fizikai iskolából". (nevet) Nem csak sok olyan munkahely van, ahol gyakorlatban mozgok, hanem a múltból is van öntudatom arról, hogy nem vagyok az a tipus akit azért fognak szeretni, mert csendben marad. Arra gondolok, hogy tudatában vagyok a létezésemnek, miután egész testemmel és teljes erőmmel cselekszem és mozgok. Emiatt feltételezem, hogy a testemmel való tudatosság természetesen megnőtt. A színpadi játék hamarosan elkezdődik. Ugyanakkor, amikor elkezdjük a gyakorlatot, úgy gondolom, hogy az első dolog a testem átalakitása lesz. Mivel júniusig volt "Going!"  házi projekt, annak érdekében, hogy közelebb kerüljek egy baseball játékos testéhez sokat ettem és vastag izmokat kovácsoltam. Mert ha test alacsony része nem stabil, akkor nem dobhatod messzire a labdát. Ezeknek az erőfeszítéseknek az eredménye, hogy a testem is valamivel nagyobb lett, de ez most olyan lett, ami bálványként nem a legjobb. Még akkor is ha teljes erőmmel táncolok, a vastag izmok akadályt jelentenek. Annak érdekében, hogy a szinpadra, könnyen elbűvölő test legyen belőle, azt tervezem, hogy lassan "megváltoztatom" életmódomat és öntudatomat és megfeszítem a testem. Bár a testformám irányítása a kép világának vonaláig tart. Több mint hirtelen sztoikus erőfeszítések, mivel először megpróbálok gyakorlatilag belépni a szinpadi játék gyakorlatába és többször elvégezni a drótmunkát. Ha saját testemmel érzem melyik hús nehéz és így akadályozó , természetesen csökkentve az étel mennyiségét is. Mert a fehér rizs is, amit mindig élvezettel fogyasztok, amikor a fogyás közepén vagyok, méregnek látom. (nevet) 

De ami a testalkatom irányitását illeti, egyszerűen csak szükségszerűen megragadom. Abszólut nem azért, mert sztoikus vagyok. Azt hiszem ha nem ezt a munkát végezném, laza testem lenne. Mert nem vagyok nárcisztikus. Nem fegyelmezek és nem formálok a magam érdekében, és miután megformáltam a testemet , a tükörben tükrözödő alakomat nézve, sem szeretek bele. Azt gondolhatom, hogy taníthatok a testemmel, mert engem kértek és valaki rám néz. A várakozásnak megfelelően "menő ember vagyok" (nevet) . 

Miután felszabadítjuk testünket , megértjük egymást. 

Az a fajta lány alkat, amit szeretek , az a lány, amely úgy néz ki, amely úgy néz ki, mint aki nehéz terheket is képes megfelelően viselni. A kövérség is rendben van és ha vékony az a benyomás, hogy elszánt. Más szóval feltételezem, hogy olyan testek vonzanak, amelyek kiszivárogtatják az önálló szívet. A férfiak gyakran mondják, hogy mellkasfétisük vagy lábfétisük van, de ez abszolut egy "díszes hangulatu beszélgetés". Azt hiszem nem a barátnőmnek kértem őket. Ha tökéletes modellalkata van, éppen ellenkezőleg, úgy tűnik a végén hervadni fog. (nevet) A mellettem lévő lány testéről nem fontosabb az az érzés, amikor megérintjük, mint maga az alak? Sőt a testben a legfontosabb az érzékenység! Ugyanez van a normális emberi kapcsolatokban és a munkahelyen is, de nem hihetetlenül fontos a test kinyitása és liberizálása, valamint a kommunikáció úgy, hogy nem csak fejjel gondolkodik? a szerelem a legmagasabb pontja. Például randevúk és sex közben is azt akarom, hogy őrültek legyünk és teljesen felszívodjunk együtt anélkül, hogy túl sokat gondolkodnánk! Ezen a ponton a szerelem és az élet hasonló. Szeretném ha mindannyian megvadulnánk szégyenkezés nélkül, szeretném ha az egész testével kifejezné amit érez. Nem szeretem azt a tényt, hogy "úgy teszek, mintha élveznék" de ha móka "5"-nek tűnik, akkor "10"-re válltja és visszaadja nekem, örülni fogok, mert ez figyelmességnek számít, ráadásul megértem és megszerzem mindenki érzését egész testemmel és gyorsan fog javulni a teljesítmény. Ugratás anélkül, hogy könnyen levenné a napszemüveget, váratlan show csinálás, talán ezek is a szereteti kommunikációi. (nevet) Úgy gondolom, hogy egy élettel teli közvetítés képes, az egész testemmel vonzóvá tenni: "Teljes erőmmel szeretlek, tehát  minden szerelmed nekem."  Bár mivel a magánidőmben sok nő megkedvel, bajba kerülhetek, természetesen blöffölök egy akadályt (nevet), de élet nem egy teljesen nyitott terület?! Mivel teljesen kinyitom magam örülni fogok, ha mindannyian kinyitjátok magatokat. 

És megint egy őszinte beszélgetés, magától beszél ezekről a változásokról nyiltan. Talán sokan ellehetnek, hogy Kazuya az a tipikus idol, aki a testével van el, nem tesz semmit érte és megvan minden jó benne csak úgy csettintésre. Pedig ez nem így van. És itt is látszik , hogy mennyire őszintén beszél, hogy küzd a testalakitáskor ő is, hogy szokott elhizni, de majd odaáll és figyel az étrendre, mozgásra, hogy elkapja azt az alakot amit kell és sosem mondja azt, hogy szereti amit lát a tükörben. Bár azt hiszem a legfontosabb, hogy mi akik támogatjuk ne gondoljunk ilyen butaságokra. nem így van? Soha hasonló dolog nem fordult meg a fejembe. Gondolom nektek sem ^^ .  Ti mit gondoltok erről a részről? Valaki tud mutatni egy képet ekőrül a az időszakról? :) 

Arigatou

 

Arigatou ~Köszönöm~

Kazuya Kamenashi & Ueda Tatsuya

Most csendesen megelevenednek az élénk EMLÉKEK!

Mivel hirtelen azt mondtad, hogy "látni akarod az óceánt", 

az iskola után veled, mögöttem ülve bicikliztünk.

A szemem sarkából pillantottam a szellőben lengő egyenruhádra,

amire egész idő alatt gondoltam, miközben fáradhatatlanul terveztük a jővőt.

Jobban szerettem azokat a napokat mint amit valaha szavakba tudtam volna önteni.

A mosolyod, kifejezéseid, amikor mérges vagy, A szívem mélyén lencsén keresztül nézem

Nem számít hány nap telhet el, az emlékezetembe égnek.

Ez a ragyogó film a szívemben játszik, anélkül, hogy elveszíteném a színét

Soha nem fogom elfelejteni a veled töltött kék színű napokat Most "Köszönöm".

A délutáni nap által megvilágított profilodat nézve, egyáltalán nem hallgattam a leckét

csak ület az osztályban és rád néztem.

"Hogy nevezzem ezeket az érzéseket?" Minden visszatér hozzám

Miután letörölted a könnyeket, kíváncsi vagyok milyen napok várnak rád

A távóli, kék fájdalom hív téged.

A következő filmben, biztosan kék álom fog ott pislákolni

Ugyanazon azzon az égre nézve, álmaink csillagokként fognak összekapcsolódni.

A cseresznyevirágok amelyeket veled láttam és azok a forró nyarak is

Azt hittük, hogy mindig együtt látjuk őket Nem így van?

Számtalan albumunk mind kincs számunkra

Biztos vagyok benne, akárhányszor újjászületek, beléd szeretek.

Ez a ragyogó film a szívemben játszik, anélkül, hogy elveszíteném a színét

Újra és újra szorosan tartva a veled töltött kék színű napokat.

Nem fogom elfelejteni a kék színű tavaszt sem Most "Köszönöm"

Most csendesen megelevenednek az élénk EMLÉKEK!

Mivel hirtelen azt mondtad, hogy "látni akarod az óceánt", 

az iskola után veled, mögöttem ülve bicikliztünk.

A szemem sarkából pillantottam a szellőben lengő egyenruhádra,

amire egész idő alatt gondoltam, miközben fáradhatatlanul terveztük a jővőt.

Jobban szerettem azokat a napokat mint amit valaha szavakba tudtam volna önteni.

A mosolyod, kifejezéseid, amikor mérges vagy, A szívem mélyén lencsén keresztül nézem

Nem számít hány nap telhet el, az emlékezetembe égnek.

Ez a ragyogó film a szívemben játszik, anélkül, hogy elveszíteném a színét

Soha nem fogom elfelejteni a veled töltött kék színű napokat Most "Köszönöm".

A délutáni nap által megvilágított profilodat nézve, egyáltalán nem hallgattam a leckét

csak ület az osztályban és rád néztem.

"Hogy nevezzem ezeket az érzéseket?" Minden visszatér hozzám

Miután letörölted a könnyeket, kíváncsi vagyok milyen napok várnak rád

A távóli, kék fájdalom hív téged.

A következő filmben, biztosan kék álom fog ott pislákolni

Ugyanazon azzon az égre nézve, álmaink csillagokként fognak összekapcsolódni.

A cseresznyevirágok amelyeket veled láttam és azok a forró nyarak is

Azt hittük, hogy mindig együtt látjuk őket Nem így van?

Számtalan albumunk mind kincs számunkra

Biztos vagyok benne, akárhányszor újjászületek, beléd szeretek.

Ez a ragyogó film a szívemben játszik, anélkül, hogy elveszíteném a színét

Újra és újra szorosan tartva a veled töltött kék színű napokat.

Nem fogom elfelejteni a kék színű tavaszt sem Most "Köszönöm"

Amikor először meghallottam ezt a számot, nagyon a szívemhez nőtt, nagyon szép szám. Most a kezeim közé került ismét és nem volt kérdés, hogy leszeretném fordítani. Ahogy a dallam is sugallja nagoyn megható, érzelmes a szövege is. A srácok  hangja hozzá, pont a megfelelő. Nektek mi a véleményetek?

Kame olimpia

 Majdnem egy hét múlva kezedtét veszi az olimpia. És mint korábban is lehetett hallani az Edogawa körzet képviselője Kazuya lenne. Még nem jelentették be , hogy Kame visszautasítja a meghívást. De történtek változások, fáklyás ünnepséget fognak tartani a futókkal (kb. 20 percig fog futni) A nyilvánosság számára nem lesz engedélyezve. Ezt a szertartást a hivatalos olimpiai oldalon is meglehet tekinteni majd.   És még a nagy kérdés a megnyitó ünnepségen részt fognak e venni Jhonny's-osok ? 

https://olympics.com/tokyo-2020/es/antorcha/noticias/relevo-de-la-antorcha-olimpica-en-directo?fbclid=IwAR0LYMSiSaUcb5QN4ZlOFKjZXgI9ajuLwQ5kCYdouuTbjzvNuJsr0u8RepM

És youtube: https://www.youtube.com/channel/UC_bf1C3s0w7-ZQmACAhWvbQ

A sors szenvedélye 30.rész

A sors szenvedélye

30.rész

Airi:

    - Most ezen rágodsz úgye? 

Már Tatsuya lakása felé tartottunk, a kék Subaru Impreza kocsijában. Nem nagyon szólaltam meg, bár ezen nem hiszem, hogy meglepődött és természetesen mint az elmúlt időben, ahogy vele is jól megismertük egymást, jól tudta, hogy mi lehet a gond.

    - Ne vedd a nevedre, biztosan, hogy csak közbe jött valami amit sűrgösen elkell intézzen, de később biztos vagyok benne, hogy a rengeteg időt bepótoljátok. 

    - Én nem tudom Tatsuya.... olyan érzésem van, hogy Kazuya kerülni fog engem...

    - Ugyan miért kerülne?  

    - Tudod az a buli, amin voltunk mielőtt hazautaztam volna... táncoltunk együtt... 

     - Igen? Történt valami köztetek  jól gondolom?

Meglepődve kaptam rá a fejem, fél szemmel rámtekintett és elmosolyodott:

    - Nehéz lett volna nem erre gondolni, mikor visszatértél pirba volt borulva az arcod és folyton mosolyogtál, meg Kazuya is mikor visszatért.... Olyan tipikus történt valami jó dolog arcotok volt.

Elnevettem magam, ahogy az utolsó mondata elhangzott...

    - Tipikus történt valami jó... mi ez a mondat?! - nevettem fel. 

    - Örülök, hogy végre felnevettél. 

    - Kazuyával aznap megcsókoltuk egymást... - vallottam be Tatsuyanak. 

Próbáltam figyelni reakcióját amennyire csak lehetett, mennyire van meglepődve, mennyire tetszik az az ötlet, hogy én és Kazuya ... 

    - Aranyosak lennétek együtt, hidd el mi nagyon örülnénk nektek. Viszont attól tartasz, hogy megbánta a dolgot... - nem szólaltam meg, de Tatsuya tudta a választ, hiszen tulajdonképpen nem is kérdezte, hanem kijelentette. - Te megbántad a dolgot? 

     - Nem... - szemezdőni kezdtem a forgalmas tokiyioi utcával, a hosszú épületekkel és szines plakátok, reklám táblákkal. 

Jó volt visszatérni, de nem tudtam a látványnak feletébb örlni. 

    - Akkor nincs semmi baj. Ha , de tényleg egy nagy ha , Kazuya megbánta, te ne törödj vele ő veszít. A legfontosabb az, hogy ne bánjunk meg semmit. Ha meg is bánunk valamit, tekintsük előre a jővőre, lépkedjünk emelt fővel, hiszen nem vagyunk egyedül bármi is történjék sosem fog a sötétség marni.

Meglepődve hallgattam végig Tatsuya mondandóját, huha ez nagyon mély gondolat. De igazából igaznak hallatszodott minden amit mondott, megbánás nélkül élni valóban nehéz... De itt nem volt én személy szerint mit megbánjak, ezt már rég tudtam, örültem és mint már korábban oly annyiszor végig gondoltam, soha nem fogom elfelejteni. Szóval talán igaza van Tatsuyanak, ha én nem bántam meg, akkor miért rágodom Kazuya miatt.... 

    - Bármit is változtat a dolgon? Az álmodon, nem akarsz már idol lenni? Visszatáncolnál?

Álmom.... az álmom csak úgy kezdődhetett el, hogy Kazuya mellettem volt, segített, tanácsokkal látott el és bátorított. Mellette akarok lenni, segíteni neki és bátorítani, szeretem ezt nincs amiért meghazudtoljam, de ha ő mégis megbánta.... akkor mit kellene tegyek? 

    - Válltsunk témát! Milyen volt otthon, mesélj! A szüleidnek mutattad a debütáló számodat? Mit mondtak az előadásról?

    - Jó volt, nagyon sok emberrel találkoztam, beszélgettem barátokkal, rokonokkal... Ők már akkor látták, azt mondták, hogy nagyon ügyes voltam... 

    - Gondolom, rejtett tehetségnek neveztek és alig várják, hogy lássák a következő fellépést.

    - Persze... - lehajtottam a fejem, ebben a pillanatban, parkolt le Tatsuya. 

    - Történt valami? Nem mondod, olyan izgatottan. - előre hajolt és a szemembe nézett.

Ajkamba haraptam, osszam meg Tatsuyával... bár gondoltam először Kazuyával osztanám meg, hátha tudna valami tanácsot, adni de ő most nincs itt. És Tatsuya is jól ismer.... 

    - Tudod, hogy megbizhatsz bennem. Vagy Kazuyaval szeretnéd megbeszélni?

    -Tudom, hogy megbizhatok benned. Igazából a szüleim nem nagyon örültek a dolognak, hogy idol legyek... Belementek a filmbe, aztán azt mondta apám, hogy rendben próbáljak ki dolgokat, legyek itt 1 évig... 

    - 1 évig? 1 évig legyél idol? -  bólintottam. - És te mit mondtál? Idolság révén az azért nem ilyen egyszerű , hogy belépj és utána kilépj 1 év után, mintha mi sem történt volna... 

    - Tudom, igazad van. Próbáltam beszélni, meggyőzni, hogy megszerettem, hogy az álmom és végig akarom vinni, de hallani sem akartak róla. - hajtottam le a fejem és kezemmel kezdtem babrálni. 

A következő pillanatban, egy kéz fogta meg az enyéimet, Tatsuya lágy tekintettel nézett rám:

    - Minden rendben lesz, csak egy kis idő kell nekik, bekell bizonyitanod, hogy igenis van helyed itt, hogy ezt akarod. Ennyi az egész. Mi melletted állunk!

    - Köszönöm szépen! - mosolyogtam rá. 

Kazuya:

Borzasztó kin fogott el, hogy elé menjek, hogy odaszaladjak hozzá karjaimba vegyem és soha ne eresszem el. De nem tettem, nem mertem lépni, gyáva voltam. Jin ismét jól kiosztott ezért és kiemelte, hogy ez így nem mehet tovább és egyszer beszélnem kell vele. Ezt én is jól tudtam, jobban mint mindenki más. Tudtam, hogy ezt a játékot nem űzhetem, hogy megígértem dolgokat és mellette kell legyek. De az érzéseimet elzárom, jó mélyre és nem engedem ki. Nem szabad, engedejem, hogy bárhogyis bántsák Akarut, megfogom védeni. Mint egy barátja a sok közül, egy senpaija. Semmi több...

Másnap reggel nem teketoriáztam sokat, elindultam Akaru után. Minden rendben lesz, mint barátok, mint régen elbeszélgetünk nyugodtan, kellemesen elleszünk. Jhonny-san is belement, hogy itt lakjon még egy darabig Akaru, természetesen azzal a feltétellel, hogy zárjam el az érzéseimet. 

Bepattantam az autómba és áthajtottam a városon, kis idő múlva már le is parkoltam Tatsuya lakótömbjénél. Az ajtóhoz érve mély levegőt vettem és bekopogtam, Tatsuya már ébren volt, egy fehér polót viselt és egy szürke tréning nadrágot:

    - Hello! Épp jókor jössz, kávét főztem kérsz?

    - Hello! Öhm, igen köszi. Akaru? 

     - Még nem ébredt fel... foglalj helyet! Gondolom az időváltozás kicsit felbolygatta. 

    - Értem...- ültem le. - Köszönöm szépen, hogy befogadtad az estére és elhoztad!

Tatsuya háttal állt, nekem a konyha pultnál tevékenykedett, mondatom végére megállt:

    - Ugyan nem tettem semmi nagy dolgot. Akaru egy nagyon kedves, csodaszép lány... Nagyon törekszik, hogy bizonyitson és küzd az álmaiért, segít a barátoknak és mindig más helyzetét helyezi előre , mint a sajátját... - értetlenül néztem, hogy mi lesz a mondandója vége, felém fordult és átszellte a köztünk lévő távolságot. - Ha már nem akarsz mellette lenni, csak egy szavadba kerül és én mellette leszek. Boldoggá fogom tenni és nem hagyom, hogy akár lefele fördüljön az ajka.... - tekintete elszántságot sugallt és szigorságot, én ledöbbentem. 

Ezek a szavak.... ezek a szavak, amiket kimondott ... "boldoggá fogom tenni."... Tatsuya te.

    - Nos... - lökte el magát a pulttól - Hány cukorral is  iszod a kávét? 

Végig nyaltam ajkamon, majd tekintetem le, majd vissza Tatsuyara vándorolt:

   - Khm... 2 és tejet is szeretnék kérni hozzá... - bólintott majd kivett két kiskanalat a fiókból. 

    - Akkor nemsokára strandra megyünk? Ha jól tudom, erről áradoztak Kokiék, hogy ez lesz az első dolog, miután Akaru visszatér, no meg aztán szörfőzés, egy kis kemping... Teljesen bevannak indulva. - nevetett fel.

    - Igen... strand jön először... - nem tudtam többet mondani, még mindig a mondottak hatása alatt voltam. Hogyha már nem akarok mellette lenni, ő majd mellette lesz?

Nem akarok mellette lenni? 

     - Jó reg.... Kazuya! - amin a hang elért a tudatomig, beleborzongtam... 

Másodpercek alatt fordultam a hang irányában, szívem már vad táncba kezdett és éreztem ahogy felhőtlen boldogság árad szét a testemben, kis pillangók röpködnek a hasamban, amikor meglátom napfénybe burkolva, piros kis pozsgás arcát, barna göndör haját és barna szemei felragyogtak, mosoly húzodott a szájára és kis idő múlva felém rohant és vékony kis karjai körém fonodtak. Amikor az illata újra megcsapott, teste enyémnek ütközött kábulatba estem, nem tudtam megmoccani.... Szívem, örült neki, hogy 2 hét elteltével újra láthatom, újra érezhetem és újra hallhatom... Gyengeség... ő az én gyengeségem, néhány pillanat kellett és ereimben újra lüktet az iránta érzet szerelmem... Lassan helyeztem karjaimat kecses teste köré fontam és mélyen beszippantottam virág illatát, egy belső béke, megnyugvás fogott el. Két hét alatt űrt éreztem és most az az űr betöltödött, sőt majd szét robbant a boldogságtól... Nem Kazuya! Ezt nem szabad, nem szabad , ne engedj! Ne csordulj túl! Mély lélegzetet vettem, miközben becsuktam a szemem, majd miután újra kinyitottam lassan elhúzodtam Akarutól:

    - Jó reggelt!  - mosolyogtam rá halványan, abban reménykedve, hogy nem veszi észre, hogy rejtegetem az arcom, álarcot véve magamra. - Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam tegnap érted menni!

   - Mm.. nem nem számít! Nagyon hiányoztál... izé, mindannyian hiányoztatok! - mosolyogva bólintottam.

    - Te is hiányoztál nekünk Akaru! - Tatsuya lépett mellénk, és átkarolta vállam. - Úgye Kazuya? - ismét csak bólintottam, mert attól tartottam ha kinyitom az ajkaimat olyant mondok amit nem kellene. - Mi lenne ha megreggeliznénk együtt , majd utána elmennétek? 

     - Rendben! - válaszoltam.

Akaru izgatottan kérdezte Tatsuyától ha segíthet e valamiben, majd rögtön kérdezősködni és mesélni kezdett, hogy milyen volt az elmúlt két hét. Aranyos volt... szívem majd kifacsarodott, annyira fájt, hogy nem érhetek hozzá, nem ölelhetem karjaimba és nem csókolhatom meg, hogy elmondjam mennyire valójában mennyire hiányzott és mennyire üres voltam nélküle. 

Akaru:

Nagyon boldog voltam, hogy újra Kazuya mellett lehetek, hogy újra láthatom és hallhatom hangját. De éreztem, nem is tudom, valami azt sugallta, hogy egy más mint régen volt, mintha egy egy dolgot magára erőltetne, nem volna minden igaz amit mutatna. Mintha felvett volna egy álarcot. És ez nem tetszett, de nem tudtam, hogy hogyan kérdezzek rá. A hazafelé út is csendesen telt, alig kérdezett egy két dolgot arról, hogy milyen volt otthon és szűken válaszolt, mikor én kérdeztem valamit. Szóval nem volt valami nagy társalgás. Kis idő múlva be is fordultunk a megszokott utcába és megpillantottam az ismerős épületet, ahol az elmúlt hónapokban laktam. Kazuya vette ki a csomagomat és nem engedte, hogy átvegyem... határozott léptekkel és mosollyal az arcomon lépkedtem az épületben.

    - Ah! Változott valami a lakásba? Ez is nagyon hiányzott... képzeld egyszer otthon felébredtem és elkezdtem keresni mellettem az éjjeliszekrényt... - hangzodott fel a nevetésem. - Az én szobámba, nincs éjjeliszekrény, az ágy a fal mellett van közvetlen és előtte nincs semmi... Szóval nagyon élveztem, szinte le is gurultam az ágyról... 

Halk kuncogás hagyta el Kazuya arcait, miközben a kulcsot a zárba tette és elforditotta. Ennek örültem, hogy ismét láthatom mosolyát. Előre engedett,  azonnal Ran-chan üvdővözlt.

    - Szia! Nekem is hiányoztál! - simogattam meg, mire a kis kutya megnyalta arcát. 

Nagyon örültem, hogy újra láthatom Ran-chant és ahogy láttam, ő is. Hátára fordult és engedte vakargassam a hasát. Oldalra tekintettme, Kazuya ott állt karba tett kézzel és szelid mosollyal figyelt, csodaszép volt ez a látvány és zavarbajöttem tőle, mikor tekintetünk találkozott Kazuya elforditotta fejét.:

    - Felviszem a szobába. Öhm... este átfognak jönni a srácok! Addig nyugodtan pihenhetsz.... 

     - Rendben, köszönöm ! Azt hiszem jól fog esni, kicsit felbolygatott a repülő és az időeltolodás... - kaptam kezem a fejemhez és indultam is volna fel de Kazuya csuklom után kapott.

Felé fordultam és aggodalmat vélltem kilátni arcából:

    - Van valami gond? 

    - Kicsit rázosabb volt a visszafele út, így felkavart, meg az időeltolodás is, picit rátett a fáradtság... még nem jöttem teljesen helyre. De minden rendben lesz. - tettem rá jobb kezemet az ővére és rámosolyogtam.

Mintha zavarbajött volna, gyorsan kihúzta kezét és nem nézett szememben. 

    - Lemegyek a boltba veszek valami sós rágcsát, az majd biztos jól jön. - elvette a böröndöm és felsietett vele a szobába, majd azonnal el is ment. 

Egyedül maradtam a lakásba... csak ugyan furcsálnak vélltem ezt a viselkedést is... talán tényleg zavarja a csók , de fogalmam sincs, hogy hozzam fel... tisztáznunk kellene ezt nem? Szinte mint egy nehéz olom súly estem bele az ágyban, pedig megakartam várni Kazuyat, beszélgetni vele bepótolni ezt a 2 hetet és megnyugtatni, hogy jól vagyok... de a szemeim kis idő múlva lecsukodtak. 

Kazuya:

Aggódtam Akaruért, nem is vettem korábban észre, hogy nincsen jól. Pedig Tatsuya emlitette is, hamarabb kellett volna reagáljak... Az üzletben állok és a rágcsálni valókat pásztázom, közben öklöm ökölbe szorul ... nem tudom, nem tudom ... Elkell zárd az érzéseidet Kazuya! Zárd el! Nem szabad! 

Lekaptam a pultról egy csomag sós chipset és egy sós rudat és a pénztároshoz siettem. Visszaérve csend honolt a lakásba, Ran-chan lihegése töltötte be a teret, meleg volt. Megsimogattam és felsiettem a szobába, halkan kopogtam, válasz nem jött... mikor benyitottam Akaru az ágyban volt elterülve, aludt, halk horkolás töltötte be a teret, de ez is nála aranyos volt. Közelebb léptem és végig simitottam az arcán:

    - Nagyon hiányzotál! Nagyon de nagyon! Üdv itthon!

Bár legszivesebben megpusziltam volna, türtöztettem magam, így nem tudom elzárni az érzéseimet, ha most nem mondok álljt magamnak. Felsóhjatottam és visszamentem a konyhába. Ott töltöttem egy pohár sima vizet, kiöntöttem a chipset egy tálba és a sós rudakat egy tányérba tettem ki. Majd mindezt egy tálcára helyeztem és felvittem a szobába, letéve az éjjeliszerkényre, hogy kéznél legyen, biztos jól fog esni neki. Majd a nappaliba tértem le és tv-t néztem, olvastam, teraszon napoztam és főztem egy finom ebédet. 4 órával később Akaru felébredt és lejött a nappaliba:

   - OH! Úgy elaludtam... - dörzsölte meg szemeit. 

    - Jobban vagy? - mosolyogtam lágyan rá.

    - Igen köszönöm szépen a sós dolgokat és a pohár vizet! Már teljesen összerázodtam. Oh! Miso leves és takoyaki! Az elmúlt két hétbe nem ettem japán ételt... - az asztalhoz lépett és a székre térdepelt, fentről kémlelve az ételt. 

    - Gyere! Ebédeljünk meg , még meleg! Aztán készüljünk mert jönnek a fiúk. 

Asztalhoz ültünk és megebédeltünk, bár beszélgettünk minden féléről mégsem tűnt ugyan olyannak mint régen, mintha Akaru érezné, hogy néha nem vagyok őszinte. Nem mondott semmit a csókról, nem hozta fel, ahogy én sem. Úgyse tudtam volna, hogy mit mondjak. Így jobbnak láttam, ha csak ő nem hozza fel én hallgatok. 

Mielőtt megérkeztek volna a srácok, limonádéztunk egyet a teraszon és csak élveztük egymás társaságát csendben. Majd nemsokára szólt is a csengő és a fiúk berobbantak:

    - Akaru! Akaru! - lépett be Koki és azonnal felkapta Akarut és megpörgette.

    - Koki! Állj lefogunk esni! - nevetett Akaru , miközben tovább forgatta.

    - Vigyázz, Akaru nem rég nem érezte jól magát... 

    - Oh! Elnézést! - tette le Koki.

    - Most már jobba vagy? - lépett közelebb Tatsuya, Akaru bólintott.

Aztán sorra jöttek Jin, Junno és Maru is köszönteni Akarut. Azonnal leültünk és a fiúk faggatni kezdtek Akarut, hogy meséljen milyen volt a 2 hét otthon. 

    - De nagyon hiányoztatok , ti, Midori, Yuta, Shouta, Misaki, Ran-chan... 

    - Te is hiányoztál nekünk ! Pláné Kamenak, ha láttad volna milyen magányos volt nélküled... - vigyorgott rám Koki.

    - Koki! - néztem rá mérgesen és meglöktem, mire nevetésben felgurult. 

    - Jól van! Jól van na! De ez az igazság!

Köröztem egyet a szememmel, majd tekintetem rajta bizonyult megállni , engem nézett kíváncsian, de amint tekintetünk találkozott zavarbajőve elnézett. 

    - Oh és találkoztál az exeddel? Történt valami köztetek? - érdeklődött tovább Koki. 

Félszemmel tekintettem, hogy ne lehessen kivenni rólam, mennyire érdekel is a dolog.

     - Igen találkoztam Ádámmal. És nem nem történt semmi, anno még békében elválltunk és megbeszéltük, hogy barátok leszünk. - válaszolta Akaru.

     - Valóban? Aj legközelebb kikell valassuk a srácot, meséljen valami jó kis storyt rólad! - vigyorgott Maru és vállba lökte Kokit aki helyeslően bólintott.

    - Örülök, hogy nem változtatok semmit! - rázta a fejét Akaru, de közbe kuncogott. 

     - Hogy ők változzanak? Mikor a malacok repülni fognak... jaj várj még akkor sem! - válaszolta Jin.

 Egyszerre nevettünk fel mind:

    - És mit szóltak a szüleid a dalodról? A produkciodról? - tette fel a kérdést Junno. 

    - Öhm... - ebben a pillanatban úgy tűnt, Akaru zavarbajön, kicsit mintha keresné a szavakat. - Tetszett nekik, nagyon büszkék voltak rám és el sem hitték, hogy tv műsorban énekelhettem... 

     - Hát és még mi lesz a továbbiakban! Csak úgy szárnyalni fogsz! - mondta izgatottan Maru. 

      - Igen... úgye? - mosolygott Akaru, de olyannak tűnt mintha nem volna igazi. 

      - Tényleg mikor is megyünk a strandra? - szólalt fel hirtelen Tatsuya.

Akaru ránézett, aki viszonozta a tekintet és mosolyogva bólintott Akarunak, aki szintént mosolygással válaszolt neki. Mi folyik itt? Miért érzem úgy, hogy itt még van valami és azt Tatsuya tudja? Én is megtudhatom? Nekem is elfogja mondani Akaru? Aj Kazuya! Érzéseidet zárd el! Zárd el!

Euphoria új dal

 Új dallal örvendeztettnek meg a fiúk 😃, a "The High School Heroes" hősdráma főcímdala a KAT-TUN EUPHORIA nevú száma lesz. Július 31-én mutatodik be.

https://www.tv-asahi.co.jp/the_highschoolheroes/news/0005/

KAT-TUN ezt nyilatkozta az új dalról:

"Nagyon örülünk, hogy részt vehetünk a dráma fődalában,a Bishonen, fiú főszereplésével. Abban a reményben kezdtünk énekelni, hogy az új "EUPHORIA" dalunk felélénkíti a drámát. Várjuk az adást júlis 31-én. "

Kame Camera 8

Vol. 8 Öt érzék

Mivel inkább a sötét éjszakákat kedvelem, a szobámban a fény minimumra korlátozodik. Amikor a barátaim átjönnek azt mondják "Sötét van" (nevet) , de én így nyugodtabb vagyok. Napközben fürdés napsütésben, éjszaka alvás sötétben, mivel a természetes ritmus is megadja jó érzetet ad. 

Szeretem az éjszaka sötétségét. Napközben szeretném érezni a napot, de éjszaka ha sötét van, több rejtélyt és biztonságérzetet ad. A túl fényes éjszaka természetellenes és ha érzékeimet túl erősen támadják meg, érzékeny énem fáradt lesz. De gondolkodom rajta. Ha elveszteném a látásomat és az egész világot beborítaná a sötétség hogyan fognám fel és érzékelném a dolgokat? Valamikor ezelőtt egy munkámhoz gipsz segítségével készitettek az arcomról formát. A szemek, fülek, ajkak zárolva voltak a gipsz alatt. Amikor megfosztottak látásomtól, hallásomtól, öt érzékemtől a nagy rémület érzet felgyorsult és a légzés megnehezült. Egy pillanatra elfelejtettem, hogyan kell lélegezni. Annak ellenére, hogy nyugodtan gondolkodsz lehetséges az orrával való légzés. Abban a pillanatban, mikor elvesztettem az öt érzéket, rossz képek fogtak el. Amira rájöttem abban a pillanatban, hogy ha túl sokat használod a fejed, félni kezdel, hogy bármit is tegyél  és képtelen leszel mozogni. Ha túl sokat képzelődöm a hullámvasutakról és repülőgépekről akkor sem mehetek a fedélzetre és a szinpadon lenni ugyanaz. Ha túl sokat gondolok a kockázatra, nem tudom elvégezni a drótmunkát. A menő repüléshez szükséges nem túl sokat gondolkodni rajta, légy férfias megbánás nélkül és érezd azt a helyet. 

Általában bevallom, hogy érzékeny - impluziv tipus vagyok. Még a választásban is az érzések vezetnek. A romantikus szerelem az oldal legmagasabb pontja. A szerelmet nem lehet ésszel csinálni. Nem vonzza öntudatlanul egymást az aura és az 5 érzék? Az én esetemben természetesen van a látásérzet, de még a szaglás is nagyon fontos. Ez azért van, mert szeretem a lány tarkójának az illatát. Abban a pontban, ha még tetszik is az arc, ha ez az illat nem tetszik, nem fog működni. Csak az a probléma, hogy nincs sok esély, hogy megszagoljam. (nevet) A szerelemben az időzítés ereje nagy, , de kíváncsi vagyok, hogy még elkapni sem szenzáció és sors kérdése. Például tegyük, hogy most találkozunk valakivel és akkor is ha valamilyen okból elragadjuk egymást, nem tudunk randevúzni. Ebben az esetben az a benyomásom, ha egy év után is abszolut helyzetben találkoznánk, akkor sem tudnánk találkozni. Mert a szerelem nem egy egyszerű dolog. Érezni kell, mi derült fényben pontosan abban a pillanatban, amely kettőtök között van és megragadni azt, anélkül, hogy elengednéd. A kommunikáció az érzés fontossága körül forog. Jobb vagyok az interjúkban és játékonként (közvetítések) ha nincs forgatókönyv. Úgy gondolom, hogy ha továbbra is rögtönzést használ, miközben megérti, hogy a hely nem csak szórakoztató , hanem valami érdekest is létrehoz. 

Amikor a nagy földrengés megtörtént az öt érzék és elme teljes mértékben működött. 

Csak, impulzív tipus vagyok, de tulajdonképpen körültekintő tipus is. Akkor jöttem rá, mikor egyszer nagy földrengés történt. A második földrengésnél, a testem megérezte a veszélyt és ugyanabban a pillanatban az elmém teljes működésben volt. Egyszer szólitottam meg a mellettem lévő embereket, mondván, hogy "jobb ha elvesszük az értékeket és kimegyünk a szabadba", és amikor kijöttünk, nem sokkal azután megbizonyosodtam a környező épületek elrendezéséről és arra gondoltam, hol szabad megállni. A ilyen pillanat "énje" körültekintő és merész! Ugyanez volt a tavalyi tengerentúli koncert alatt is, amikor Ueda súlyosan megsérült a szinpadon. Az Ueda-val szembeni rendkívüli feszültségi helyzetben a kulisszák mögött valahogy visszavonult és a fennmaradó 4 emberrel sikerült végig vinni a showt. A személyzet azt mondta nekünk, hogy fejezzük be az előadást Ueda helyzetének említése nélkül, de én azonnal azt gondoltam ez baj. Aki jobban aggódott mint bárki más, az biztos, hogy a közönség volt és úgy éreztem, hogy nem engedhetjük, hogy a függőny lehulljon anélkül, hogy foglalkoznánk a témával. Személyes pillanatnyi ítéletemet követően azt mondtam, hogy Ueda megsérült a szinpadon és a kórház felé tartott, azután nem kell aggódjanak, mivel a helyzet rendben volt. Ezt követően mindneki felengedett, és úgy éreztem a koncert többé kevésbé befejeződött. Úgy éreztem, hogy az ítéletem nem volt téves. Ami ilyenkor fontos az a megítélési képesség. És gondolom a cselekvés képessége is. Ez az "én" akarok lenni , aki érzi a sürgősséget mégis helyesen cselekszik. Ennek érdekében az 5 érzékszervvel és egy állati ösztönnel együtt szeretnék fejleszteni egy jól müködő elmét is.

Ismét ezek a mély  gondolatok, ahonnan láthassuk mennyire megfontolt Kame. Szerintem nagyon jól levezeti, először abból, hogy szereti a sötétséget a látásból, majd az illatok érzése szaglás és végül, hogy megérzed valami történt és cselekedj helyesen ezt is a 5 érzékhez társítva. Nagyon nyiltan és őszintén beszél. Nem is tudtam, hogy szereti ha beleszagolhat egy lány tarkójában és ez is egy fontos tényező nála a kapcsolatok terén, de aranyos gondolat szerintem. És nagyon felelősség teljes, ahogy a rajongókra is gondol. Igen, ő a mi Kazuya Kamenashi-nk nem így van? :)  Jól áttudja gondolni a helyzetet és higgadtan cselekedni, erre intve másokat is. Ti ilyenek vagyok? Én személy szerint kicsit idegesebb tipus vagyok, de ha olyan a helyzet igyekszem amennyire csak lehet higgadtnak maradni. Bár azt hiszem van mit fejlődnöm és erősődnöm. Ha szomorú vagyok, ideges, mérges, boldog szóval bármilyen érzés csak előveszem a KAT-TUN vagy a tagok dalait és hallgatom és ők sokat segítenek ezzel. Ti is így vagytok vele? 

Ujdonsagok

 J Strom újabb képpel örvendeztetett meg minket a 15 évforduló alkalmából, hivatalos oldalukon ez a kép szerepelt a KAT-TUN-ál. Nagyon menők a srácok!

Plusz:
"We just go hard"  új dal,  a The Music Day alkalmával került bemutatásra.   AK-69 közreműködésével aki részt vett Kazuya "Pure Ice"  cimű dalában is. Amikor először meghallottam libabörös lettem . Az elején meglepődtem, úgye elgondolkoztam, hogy mennyire mentek rap felé , mennyire fog feküdni a srácoknak. És elsőre hallani ezért is lepődtem meg, mert úgye eltért az eddigi megszokottnál és kicsit szokatlan volt. De nem csalódtam bennük, nekem bejött és nagyon jól hozzták az egészet. Ti mit gondoltok? 

https://twitter.com/ari_915/status/1411308663063552002?s=20

A tegnapi The music day mellett meg nagyon aranyos volt, mikor Sho boldog évforulot kivánt majd mutattak egy debütálási fotót róluk. Amire azt válaszolják, hogy nagyon nosztalgikus volt. Majd elmesélték, hogy Jhonny-san akarta a "Girigiri" szöveget, hogy legyen benne, hogy valami maradjon az emberek fejükbe . Ez időben egy zongorista zenélte a boldog születésnapot. A zenei előadás nagyon különleges volt, hiszen az énekek során képek vetítődtek le róluk . Az általuk irt elismerő üzenetek:

Kazuya : "Szívből köszönöm"

Uepi: " Köszönöm a támogatásod ezt a 15 évet."

Maru: "Köszönöm, hogy mindig támogatsz."

https://twitter.com/ari_915/status/1411308528690548737?s=20

https://twitter.com/kattunaesthetic/status/1411316721466499073?s=20