Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak
16.rész
Kazuya:
Nem volt kérdés, hogy az a nap után mi lesz a következő lépésem. Pontosítok, mi lesz rögtön a lépésem. Hazaléptem elvettem a gitáromat és azonnal visszasiettem az éjszakában, hogy érzéseimet tükrőzzem azzal ami az egyik erősségem, az éneklés. Sokat gondolkoztam, hogy melyik számomat énekeljem de végülis ott abba a pillanatban, mikor ott álltam a ház előtt, az ablaka előtt minden magától adódott. Aishiteru Kara, számom néhány sora teljesen megvilágítja a valódi érzéseimet és biztos vagyok benne, hogy elfognak jutni hozzá. Junnonak igaza volt, azt kell csináljam amibe jó vagyok, ami erősségem, amivel áttudom adni az érzéseimet. A hold mintha tudná ez a pillanat mennyire fontos, az ablakára villágított és alakja nem kis idő múlva megjelent, ahogy csillogó barna szemei rám szegeződnek meglepetten. Csak énekeltem, már visszafordulni nem akartam, abban a pillanatban nem gondoltam semmire, semmi következményre, senki másra, semmi másra csak ő járt a fejembe, azt akartam az érzéseim elérjenek hozzá, hogy tudja meg bármi is történik ezek az érzések már nem változnak, mindig bennem lesznek és őt fogják akarni, senki mást. A dal végére teljesen a szívembe vésődött amit ott akkor azon az éjszakán láttam Akarun, az a meghattotság, az a szelidség, lágyság és csillogó tekintet amit sugárzott, amit mutatott... nem hittem, hogy ilyen hatásra lesz rá,
Minek a mondandómat befejeztem úgy gondoltam elindulok a kocsihoz, nem vártam, hogy rögtön reagáljon, leszaladjon hozzám és mint a filmekben karjaimba rohanjon és többet el nem fogjuk engendi egymást. Utolsó pillantás kontaktus az ő gyönyörű barna szemeivel és már indultam is el...
- Várj! - hallottam meg csillingelő hangját, mire ajkam mosolyra huzodott és szívem örömtáncba kezdett.
- Kamenashi Kazuya... - de hiába akartam rögtön megfordulni, egy eddig ismeretlen mélyebb, férfi hang szólalt meg nem kis idővel egyszerre Akaru hangjával.
Megtorpantam, hirtelen millió egy kis gondolat pörgött végig a fejemben, hogy mégis ki ez a srác? Mit keres Akaru otthonában? Mit akar tőle? Egyáltalán mit keres itt éjelek éjelén? Komolyság hallatszodott a hangjából, de ideje volt, hogy megforduljak és szembe nézzek az illetővel. Mély levegőt vettem és egy pörgéssel szembe találkoztam a nálam egy fejjel magasabb fiúval, akinek haja fekete volt, pont mint Akarunak és szeme barna. Ismer... ez mondjuk nem meglepő, hiszen idol vagyok, biztos hallott innen onnan.
- Akeno várj! - hallatszodott az emeletről Akaru hangja, aki eltűnt az ablakból.
Akeno? Akenonak hívják tehát ezt a srácot. Rezzensételen arccal átszellte a köztünk lévő távolságot és karba tett kézzel megállt előttem, komoly voltam én is, nem tántorodtam meg, tudtam a célom, tudtam, hogy mit szeretnék, már semmi és senki nem tud megakadályozni ezzel kapcsolatban.
- Mit akarsz Akarutól?
- Azt azt hiszem, csak vele kell megbeszélnem.... mi közee van hozzá?
- Miért jöttél ilyen későn? Játszani akarsz? Átlátom az ilyen idolokat mint amilyen te vagy...
- Én nem játszadozom, sosem játszadoznék, pláné nem Akaru érzéseivel... - komolyan ki ez a srác?! Miért von kérdőre? Miért beszél így rólam? - Akaru felé az érzéseim tiszták és erősek, az első pillanattól kezdve mióta találkoztunk, senki nem tántorít el tőle, nem kérdőjelezhet meg ezzel kapcsolatba senki! - léptem egyet közelebb, de az előttem álló srác is lépett egyett.
- Mindenki ezt mondaná...Honnan kellene tudjam, hogy te más vagy?
- Ugyan miért tartozom neked magyarázattal?! Miért kellene neked bármit is bizonytisak? Akarun a döntés, hogy ő mit érez és mit válaszol az érzéseimre. Sosem kényszeríteném bármire is, csak szerettem volna ha tudja, hogy nekem mennyit is jelent ő. - vallottam be őszintén.
- Mert a barátja vagyok! - a barátja vagyok, a barátja vagyok.... barátja... barátja....
Csak ez az egy szó visszhangzott a fejemben, nem lehet hogy? Mikor?! Mi?! Akarunak barátja van?! Mióta?! Otani után lett?! De , de akkor a mai nap?! A mai nap miért történt? Nem jelentett semmit?! Az, hogy elvette a hajgumimat és azt mondta válaszol az érzéseimre?! A csók ami a keréken történt?! Egyáltalán minek ment bele a randiba ha barájta van?! Nem lehet, ez nem lehet igaz... Akaur nem tenné, Akaru... Akaru...
- Akeno elég! - ebben a pillanatban Akaru jelent meg és nyaklevest adott az előttem lévő srácnak. - Ne monjd badarságokat!
- Aucs! Akaru! Miért csináltad ezt, csak tesztelni akartam...
- Senki sem kért meg rá! Az én életemről, én döntök...
- A te életedről?! Nem lehet... - kerekedett ki Akeno szeme és kezeit arcára tette, mint a filmekben drámain, amikor a főszereplő rájön valami hihetetlen dologra. - Akaru csak nem... Aucs! - kiáltott fel ismét Akeno, minekután Akaru letapadta.
Én csak álltam ott és bámultam, mint a borjú az új kapura és vártam, hogy ez az egész eljusson a tudatomig. Tesztelni? Mit tesztelni? Milyen badarságok?!
- Kérlek bocsáss meg Kazuya az idióta bátyámnak, néha elszáll magától. - tekintett rám Akaru.
Várjunk csak, mit is mondott... ?
- Hogy a bátyád?! - döbbentem le és szerintem szó szerint tátva maradt a szám.
- Hahaha, nagyon örvendek Akeno Oshiato vagyok, köszönöm szépen, hogy gondját viseled a húgomnak. - hajolt meg és hatalmas vigyor jelent meg az arcán. - Tényleg sajnálom az előbbi dolgot.
-Öhm... - megráztam a fejem . Ébredj fel Kazuya! - Nagyon örvendek, Kazuya Kamenashi vagyok. - hajoltam meg én is. - Nem próbléma, értem a célzást, idol vagyok, félted a húgodat, de tényleg az érzéseim igazak iránta. Szeretem Akarut, szeretném napról napra jobban megismerni és együtt lenni vele! - vallottam ismét határozottan be. -Az elmondott szavak, az igazat tükrözik.
- Tudom, azaz... - mosolyodott el lágyan Akeno. - Hallom a szavaidban a határozottságot, az őszinteséget és látom ahogy a húgomra nézel. Ha Akaru viszonozza az érzéseidet és téged választ, akkor kérlek gondoskodj róla! - hajolt meg ismét előttem. - De ha egy könnycseppet is fog miatta hullatni, nem fog érdekelni egy percig sem, hogy ki vagy, megfogod bánni.
- Köszönöm szépen! - hajoltam meg ismét, mintha egy lánc reakció indult volna el ebből a folytonos hajolgatásból, de közben nagyon boldog voltam, hogy elfogadott engem, persze az első reakció , de örülök, hogy megengedi a húga közelében maradjak.
- Na de mi lenne ha bejönnél épp vacsorázni készültünk?
- Nem akarok zavarni... Csak... - igazából, most ért a tudatomig, hogy a bátyja előtt szerenádoztam... hirtelen teljesen idegesség járta végig a testem.
Ugyan mit gondol most rólam Akeno? Mi járhat a fejében erről az egészről?! Nyálas?! Gyenge?! Na de persze ennél fontosabb Akaru mit gondol, valóban jól vettem ki a meghatott tekintetét, hogy elért a szívéig?! Ránéztem, úgy láttam ő is beszélni akar velem...
- Ugyan már! - karolt át Akeno hirtelen. - Kevés esélyem van Akaru barátaival találkozni, nem zavarsz egyáltalán, csatlakozz hozzánk! - ezzel meg elkezdett szó nélkül befele húzni.
- Öhm... én... - hátranéztem Akarura aki csak forgatta a szemét és elindult utánunk.
És ismét láthattam a hatalmas, tágas házat belülről. Most is csendes volt, a nappaliba és konyhába égett a villany, a az emeleten sötétség volt. Mivel csak Akane jött ki és a ház csendes gondolom, csak ketten vannak. Bár valahogy ennek örültem, hogy Akaru nem magányos most a házban. Ám mire is gondolok, ha itthon lettek volna a szülei, az apja tutui páros lábbal rúg ki, nem is értette volna, hogy a lányának éppen szerenádozok este. Na hát azt hiszem sosem hittem volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök... mikre képes az emberrel a szerelem.
- Kamenashi-kun! Kamenashi-kun! - rázott meg Akane.
- Igen, ne haragudj. Nyugodtan szólíthatsz Kazuyának.
-Oh, köszönöm szépen! Te is nyugodtan szólíts Akanenak. El sem hiszem, hogy egy idol van a házunkban... -modnta izgatottan és belépett az ébedlőbe.
- Csak épp ne ugorj a nyakába! - mondta Akaru és belépett ő is bátyja után. Mondandója végére egy mosoly húzodott arocmra, ahogy elképzeltem, hogy a sok csaj rajongónk mellett ott áll Akeno is egy kis "Szeretlek KAT-TUN" táblácskával és ugyan úgy izgaottan mozog és toporzégol mint a körülötte lévő lányok.
Beléptem én is az ebédlőbe. Hatalmas volt az ebédlő, tágas, három nagyobb ablak az ajtó belépéstől jobbra, fehér- narancssrága falak, teríték, barna butor az ablakokkal szemben, székek fából és fehér párnák, egy hatalmas üveg csillár fent... mintha egy filmbeli királyi ebédlőbe értem volna... ez, wau...
- Mondjuk kellett bátorság, hogy eljöjj ide és szerenádozz gondolom. Még jó, hogy nincsenek szomszédaink másképp már a gyepünk tele lenne riporterekkel, hogy ugyan este mit keres Kazuya itt egy gitárral és miért énekel egy ház előtt.
- Hát igazából, ez meg sem fordult a fejemben...
Tényleg meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg valaki lefotoz vagy lefilmez, kihivják a sajtót és lett volna a nagy kavalkád körülöttem. Na Jhonny-san tuti, hogy haza hívott volna és szépen leszidott volna, hogy csak néhány napja értem vissza és máris áll a bál. De tényleg jó, hogy Akaruék közelében nincsen szomszéd, mivel az utca végébe laktak egy kisebb dombon.
Akeno hangosan felnevetett:
- Nem fordult meg a fejedben, hogy esetleg valaki felvesz, meglát és holnapra már címlapon vagy.
Fejemet ráztam, mire ismét harsogó nevetés hagyta el az ajkait.
- Jól van, elég volt! - szólalt meg Akaru és mellém lépett. - Kazuya kérlek szépen foglalj helyet.
-Oh, tényleg milyen fafejű vagyok, foglalj helyet. Akaru hozza a vacsorát.
- Nem kell segítség? - néztem Akarura.
- Nem, köszönöm csak foglalj helyet. - érintette meg a vállam majd el is tűnt az ajtón.
- Nos, Kazuya mesélj, hogy találkoztál a húgommal? Tényleg békés volt a kapcsolatotok? Hogy hogy ő? Mármint tudod, ismered a természetét nem? Az iskolában...
- Igen, tudom... - szakitottam félben. - Nyáron úgy döntöttem, hogy szabadságunk alatt én tanulni jővők .Hogy ne legyen annyira nagy nyűzsgő város, ugye ahol feltűnést is okozhatok Okinavát válaszottam, na persze azért is, hogy van tanulási lehetőség is. Az első nap, mikor megérkeztem a városba és elindultam a suliba eltévedtem, de ő segített nekem. eligazodni. És megláttam csodaszép mosolyát, ami rögtön ámulatba ejtett. Legközelebb már az iskolában találkoztam vele, Ott már mondták, hogy valójában milyen is. De én nem akartam elhinni. - csak úgy jöttek belőlem a szavak, nem is érdekelt, hogy ezeket éppen a bátyjának mondom. - Aztán a következő alkalommal már a táncterembe láttam táncolni. Elképesztő volt, az az erő, az a mosoly ismét... látszott, hogy igazán élvezi, hogy mennyire komolyan lépked, megfontoltan... csodálattal tekintettem rá. Bár nem indult a kapcsolatunk olyan jól...
- Na ezt nem csodálom... Gondolom azért téged is kiszemelt, mint friss hús...
- Akeno kérlek, ne beszélj úgy mintha nem tudom milyen vadállat lennék... - lépett be Akaru és tálcákat hozott két kezében, majd letette és vissza is sietett.
- Igen kiszemelt, de én tudtam, hogy ez neki egy álarc, hogy ő nem ilyen. Én megakartam ismerni, mellette lenni... lassan beleszerettem, támasza akartam lennim azt akartam, hogy elérjenek az érzéseim hozzá. És, hogy hogy ő... nem tudom meglehet magyarázni, hogy miért szeretsz bele valakibe?! Szerintem nem , egyszerűen csak megtörténik...
- Huha, ez tényleg szép volt. - vallotta be Akeno. - Meghatodtál húgi?
Akaru történetem végér már visszaért és éppen készült leülni az asztalhoz, csak pillantást vetett a bátyjára, majd le is ült. Nem mondott semmit...
- Öhm, és te Akeno? Milyen volt az üzleti út? Ha jól tudom, a szüleidnek szoktál segíteni...
- Igen, így van a szüleimnek segítek. Ma érkeztem haza nem sokkal azelőtt, hogy ti visszajöttetek.- szóval már látott. - Jó volt, jól ment. Kicsit unalmas volt egy két tárgyalás, de tudod ez, hogy megy. Egy hosszúra nyúlt konferencia.
- Meddig maradsz?
- 'Nem tudom, talán 1-2 hét, de az is lehet, hogy több idő. Van egy két elintézni valóm itthon is.
Akaru:
Ezek ketten úgy elbeszélgettek, hogy el is felejtették , hogy én is ott vagyok. Akeno jól kivallatta Kazuyat, de nem tudom, hogy azért mert egy idollal beszélget és de jó, vagy csak szimplán még mindig tesztelgeti. Bár részben nem is zavart a dolog, ugyanis nem tudtam volna, hogy mit mondjak. Na meg pláné ha még a bátyám is rátett volna tuti egy lapáttal a dologra. És akkor pipacs vörös lettem volna... De nem haragudtam rá, hogy elhívta vacsorára, igazából beszélni akartam vele... Kellene valamit mondjak nem? Szerenádozott nekem, érzéseit megosztotta nekem... nem mintha valami kétségeim lennének az érzéseim felől... szerintem már döntöttem ezzel kapcsolatban.
A vacsora kellemesen telt amúgy... igazából. Szívem mélyén boldog voltam, hogy a ház végre nem üres, hogy nem magányosan vacsorázom, hanem valakikkel együtt, hogy világosság van a házban, zaj , beszélgetés... ennek örültem.
-Ah! Ez valami mennyei volt... - simogatta meg hasát Akeno.
- Köszönöm a vacsorát! - törölte meg száját Kazuya.
- Váljék egészségedre!- készültem én is felállni, hogy összeszedjem a tányérokat.
- Tudom már! Menjünk nézzünk meg egy filmet! Nincs kifogás, maradj még egy kicsit! - csattant fel Akeno és nézett azonnal Kazuyra.
- Akeno! - néztem szigoruan rá. - Kazuya nem valami játszó társad, neki is lehetnek elvegezendő dolgai még...
- Semmi gond, Akaru! - szólalt közben Kazuya. - Szívesen maradok ha nem zavarok.
- Ez a beszéd! - vigyorgott bátyám. - Megyek is keressek egy filmet! - ezzel el is sietett.
-Ne haragudj, Akeno egy nagyra nőtt gyerek, folyton játszótársakat keres. Nem tud leülni néhány percig. De persze lehet rá számítani, akármikor , munkáját mindig nagyon keményen végig viszi.
Kazuya:
-Ugyan, ezzel nincs gond... - értünk be a konyhába Akaruval.
Segítettem neki a dolgok elhozásával.
- Nagyon jó fej a bátyád! Tényleg örülök, hogy megismerhettem.
Akaru a mosogatópulthoz fordult és feltürte ruhájának ujját, majd megengedte a csapot. Úgy döntöttem, hogy adogatom neki a tányérokat, villákat és edényeket amit elkell mosni. Az elején csend honolt kettőnk között. Csak Akeno dudolászó hangja járta be a terepet... De aztán döntöttem:
- Tudod... most már tudom, hogy mi jár Akeno fejében... De azt nem, hogy mi jár a te fejedben? - a tányérért nyúlt ami a kezembe volt, de én az elhúztam és közelebb húzodszkodtam felé , homlokaink szinte összeértek.
Láttam, ahogy megremeg, de nem húzodszkodik el. Tekintetünk találkozott és ugyanazt sugallta...
- Én... Én... akartam veled beszélni... - kezdett bele...
Szerintem mindkettőnk szíve olyan hevesen vert,hogy ha Akeno most megjelenne a konyhába tuti hallaná, vagy legalábbis az enyémet biztos. Csak néztem le Akaru ajkaira, majd ragyogó barna szemeiben, szabad kezemmel végig simitottam karján, mire beleborzongott... elkezdtünk közeledni egymás felé, lassan, mint egy filmben, meghitten... Ajkaink hívogatták egymást...
- Megvan! Gyertek már! Gyertek! - kiáltott fel Akeno, mire mindketten szétrebbentünk.
- Menjünk! - szólalt meg egyszerűen Akaru, mire lezárta a vizet és megtörölte a kezeit. - Azt hagyd csak ott, majd elmosogatom. - Gyere! - intett a fejével és egy kis mosoly jelent meg az arcán.
Aj, ez a lány megőrjít! Beléptünk a nappaliba ahol már Akeno betette a filmet. Egy kaland film volt, szigeten reked egy csapat barát és, hogyan élik túl a helyzetet. Érdekes volt, nem láttam még. Jól éreztem magam Akaruval és Akenoval. Az, hogy így is tölthettem egy kis időt Akaruval, boldoggá tett, egy új oldalát ismerhettem meg és tényleg örültem, hogy a bátyját is megismerhettem aki valóban nagyon jó fej. Akeno egy egy csók vagy pikánsabb jelenet során uuu-ni kezdett vagy ha kicist akciósabb volt, akkor "Oh de klassz!" -mondatok hagyták el ajkait. De az jó volt, ahogy mérlegelték a filmet, mint később megtudtam nekik ez a szokásuk. Film közben jeleneteket beszélnek meg, karaktereke változásait, elképzeléseit, hogy mi lesz tovább. Jó volt ennek a része lenni, ahogy bevettek. A film mire véget ért már 23 órát ütött az óra.
- Köszönöm szépen a vacsorát és a filmet is! Jól éreztem magam!
- Ugyan nem tesz semmit! Örültem a találkozásnak! - fogot kezet velem Akeno. - Kérlek gondoskodj továbbra is a húgomra! - hajoltunk meg egymás előtt. - És gyere máskor is! Hello!
Ezzel elindult felfele az emeletre, ketten maradva az ajtó előtt Akaruval. Ismét csend telepedett ránk... Akaru úgy tűnt zavarba van, nem nézett a tekintetembe... álla alá nyúltam és felém forditottam, csillogó tekintete azonnal beszippantott.
- Szóval... mit akartál mondani? - néztem rá én is ugyan olyan csillogó tekintettel.
Zavarbajőve eltekintett, majd lassan kezeit két oldalamra, helyezte, polomba kapaszkodva és ezekután felém nézett, szólásra nyitotta a száját...
- Én...
De ebben a pillanatban megszólalt a mobilom, Akaru ellépet tőlem, engedve, hogy felvegyem. Kifújtam a levegőm és a telefon után nyúltam... mérges voltam, ugyan ki zavar ilyenkor... Ki tud ilyen "jól időzíteni"? A kijelzőn "Yoshiko" neve állt, értetlenül húztam össze a szemem:
-Azt hiszme menned kellene! - szólalt meg hirtelen Akaru.
Ránéztem, tekintete megváltozott , kicsit jeges volt, már nem volt az a lágy, szleid mint az előbb.
- Késő van. Vigyázz magadra, vezess óvatosan! És nyugodtan vedd fel a telefont...
Az ajtóhoz lépett és kilincsért nyúlt:
-Hétfőn találkozunk... - nézett a földre...
-Én... - nem tudtam hirtelen mi történt, mi hozta ezt a változást, de nem mondtam semmit.
- Jó éjszakát! - de mielőtt kiléptem volna, odahajoltam füléhez és belesugtam. - Szeretlek!
Éreztem ahogy megborzong és ezért elmosolyodtam, jó volt, hogy ilyen hatással vagyok rá. És nagyon reméltem, hogy hamarosan megtudom a válaszát és talán azt is, hogy most hirtelen miért viselkedett így.
