A sors szenvedélye 41.rész

 

A sors szenvedélye

41.rész

Kazuya:

Az eső cseppek hűzösen csordogáltak le a bőrömön, körülöttünk az emberek szaladni kezdtek menedékért, táskát tartottak fejük fölé vagy ernőyt húztak... De én nem is figyeltem annyira a külső világra, csak ez a csodaszép, törékeny teremtényre szegeztem a szememet, aki itt állt előttem. Göndör haja lassan egyre tapadosabb lett, egyenesebb, ruhája egyre testhez állóbb, kihangsúlyozva domburatait ami nehezen hagyta egy férfi fantáziáját. Elvarázsolva tekintettem rá, amikor is egy meleg kéz érintette meg az arcomat, majd végig simogatott fel a tarkomig, ahol játszani kezdett a hajammal. Végig futott rajtam a borzongás, jól eső borzongás és nem tudtam elszakadni barna szemeitől, annyira szépek voltak, hivogattak , azt akartam, hogy ezek a szemek folyton engem nézzenek, hogy ezek a szemek engem akarjanak, engem keressenek... ahogy az én barna szemeim is folyton őt keresik, legyen bárhol én minidg őt keresem. 

   -  Kazuya... én... 

Miért? Miért van az, hogy amikor te mondod ki a nevem, olyan különleges értelmet ad, olyant amit eddig soha. Miért? Miért akarom folyton azt hallani ahogy kimondod? Ahogy fülembe suttogod... Hallani akarom, hallani...

    - Kazuya... 

Nem lehetünk együtt... nem szabad.... villant be a belső hangom és elszakadtam Akaru tekintetétől és hátra léptem. Éreztem ahogy meglepődik, visszahuzta a kezeit és néhány másodperc leforgása közben nem szólaltunk meg, nem is néztünk egymásra.

    - Megfogsz fázni, gyere menjünk haza! - ezzel levettem a felsőmet és ráteritettem. - Gyere! - bicentettem és el is indultam. 

Követett és egész uton meg sem szólaltunk.A lakása előtt is csak épp, hogy elköszöntünk egymástól, majd egyedül indultam utnak. Bár Akaru marasztalt, mennem kellett, csak köszöntem és hátat forditottam. Hallottam ahogy kiabál, ahogy a kabátomat emlegeti de nem álltam meg, rendet kellett tegyek magamba... Aj, Kazuya! Mit csinálsz? Mit csinálsz?! Mégis mi jár a fejedben? Nem az előbb döntötted el, hogy bevallod az érzéseidet?! Most akkor meg mégis miért menekülsz?! De csak Akaru nagyszüleinek jártak a szavai a fejemben és azoké akik azt mondták, hogy nem lehetünk együtt...

 Reggel kicsit komásan éreztem magam, egyszerűen úgy mintha egész este buliztam volna, fáradtnak éreztem magam még arra is, hogy felüljek... Fáztam, de a következő pillanatban már melegem volt. A torkom kaparni kezdett és tüsszentettem kettőt... oh ez meghülés. Valószinüleg a tegnapi mászkálásom miatt fáztam fel az esőben... szuper... Milyen munkáim is vannak a mai nap folyamán? 

De elmélkedésemet a telefon csörrenése zavart meg... Erőtlenül nyultam az éjjeliszekrény felé és kezembe kaptam a telefonom...

    - Igen, tessék? - még én is megijedtem a hangomtól.

    - Huh, milyen bárgyudt a hangod. Mi történt? Megfáztál? - hallottam meg a vonal tulsó felén Jin hangját.

   - Ah! - fordultam hátamra. - Az esőben sétáltam és úgy tűnik meghűltem. Nem érzem valami jól magam... 

    - Az nem jó, szerencséd van, hogy ma csak próbánk lett volna. Maradj nyugodtan otthon! 

    - Nem, nem... megyek... - elrugaszkodtam és felültem de azonnal vissza is estem az ágyba, megszédülve. - Ah!

    - A srácok megértik, használd ki ezt a napot és tedd rendben magad. Ezután majd fellépések, műsorok következnek és a filmet is forgatnatok kell. Vár rád a munka, addig helyre kell jönnöd! Nem lesz semmi gond! Elég rosszul hangzol, szóval mindenképp maradj otthon pihenni!

    - Jól van... rendben. Köszönöm! - hátra simitottam a hajamat és egy kicsit fentebb ültem, hogy megszokjam, ugyanis arra készültem, hogy lemegyek iszom egy kis vizet, beveszek valami gyógyszert és visszajővők aludni. - Sajnálom!

    - Ugyan, nincs semmi baj, megesik az emberrel! Aludj egyet, majd délután meglátogatlak. 

    - Rendben! Akkor jó munkát! Szia!

    - Jobbulást! Szia!

Ezzel letettem és erőt merítve, lassan - lassan lebandukoltam az emeletről ittam egy pohár vizet, bevettem a gyógyszert és tettem egy hideg tapaszt a homlokomra, majd egy pohár vizzel tértem vissza az ágyba. Olyan gyengének éreztem magam, de biztam benne, hogy egy kis pihenés után helyre jővők. Tényleg milyen jó, hogy csak próbánk lett volna, bár még ezért is rosszul érzem magam, hogy nem lesz... 

Akaru:

Megállított?! Megállított?! Miért viselkedett ilyen furcsán? Ez talán egy jel? Talán egy jel, hogy nem akar, hogy nem kellene elmondjam az érzéseimet, hogy ha elmondom hibázom. De nem értem, azelőtt minden olyan csodás volt, ahogy beszélgettünk, ahogy mellettem volt, ahogy rám nézett... miért érzem, hogy egyik pillanatban mellette állok a másikban, meg kettővel mögötte? Miért érzem, hogy egyik pillanatban közel vagyok hozzá, másikban meg távol van tőlem? Miért? Miért? Olyan könnyen elbizonytalanodom... olyan könnyen meghátrálok... Csak nézem a felsőjét leülve a padlóra,  amit az este nálam hagyott, mielőtt elaludtam volna mélyen belém szippantottam, bár már jól átázott mégis haloványan éreztem illatát. Egész uton, amióta rám adta ezt éreztem, az ő illata, annyira megnyugtató, mintha ő ölelne át, mintha karjai körém fonodnának és szorosan hozzám bujna és csak csendben ölelne. Nem tudom elengedni, nem akarom elengedni... vele akarok lenni. Vele...

A telefonom csöréges zavarta meg a gondolataimat, gyorsan kaptam utána reménykedve, hogy Kazuya az... de Midori neve villogott a kijelzőn. 

     - Haló?! Szia Midori! Mi újság? 

     - Szia! Megakartam kérdezni, hogy ma mész forgatni és nem tudsz jönni suliba?

    - Öhm, igen! Ma néhány jelenetet felakarnak venni velem, amibe Kazuya nem szerepel. 

     - Történt valami? Egy kicsit mintha szomorú lenne a hangod, mintha valami aggasztana... - felsóhajtottam. 

     - Már olyan jól ismersz Midori-chan! - halványan elmosolyodtam, valóban amióta itt vagyok ő volt az a lány aki támaszom volt az első pillanattól, annyira hálás vagyok neki! - Valójában a tegnap... - és azonnal elmeséltem neki a tegnapi történteket.

     - Hát én nem értem Kazuyat tényleg, egyszer megcsókol, máskor meg mintha észre sem venne. - tudta, hogy mi történt a kirándulás alkalmával, meg azelőtt. a bulizáskor. - Játszik veled?! Ha játszik majd meglássa, hogy ki is vagyok valójában, szó nélkül nem hagyom én....

     - Midori én, én befogom ma vallani az érzéseimet! 

    - Akaru... - hallottam ahogy kicsit aggódva szólít meg. 

      - Én... én... hiába bizonytalankodok, nyilván félek, hogy mi lesz ebből, hogy elromlik a barátságunk ha... ha visszautasít, hogy más lesz köztünk a hangulat... de de... de talpra kell álljak és szembe kell nézzek vele, tudnia kell neki is, mert ez nem mehet tovább így!

     - Akaru, te olyan erős vagy! Büszke vagyok rád! - csattant fel kis idő után Midori hangja az örömtől. - Mondd meg neki, kérdezz rá, hogy mi ez az egész?! Hogy ne játszadozzon veled hanem konkrétan mondja el mit akar! Hajára Akaru , hajrá! 

     - Köszönöm szépen! Így fogok tenni, nem hátrálok meg, megkérem, hogy hallgasson meg majd tegyen ahogy akarjon. És lesz ami lesz... ha ha... vénetlenül... ha mégis mi ketten nem leszünk többé már... - könnyek szökkentek a szemembe ha arra gondoltam, hogy Kazuya többe tnem szól hozzám, távol marad tőlem és cska a közös munkáink során fog felém nézni, azt is erőltetve...

     - Akaru... Akaru... - szólítgatott Midori. - Akaru, nem éri meg! Hidd el, ha Kazuya ezeket tényleg csak azért csinálta, hogy játszodjon, akkor nem érdemel meg! Akkor egy szemétláda, aki repegteti a szemeit a kamerák előtt csak! Jobbat is találsz!

    - Midori, kérlek ne nevezd Kamét szemétládának, bármi is legyen ideje szembe néznem, majd a jővő dala lesz, hogy mi lesz mind ezután. Inkább mondd, tényleg csak azért hívtál, hogy megkérdezd megyek e suliba vagy nem? 

    - Igen, igazából gondoltam elmehetnénk utána vásárolni. De nem gond, akkor majd holnap mit szólsz? - aj, mire is számitottam, kuncogtam el magam. - Gyere na jó?! Nincs semmi jó őszi ruhám és felkellene frissitsem a gradrobom. Kéééééérlek! Amúgy bánatnak nincs jobb megoldás mint egy jó kis shoppingolás a barátnőddel! Ugye eljösz?

     - Rendben, azt hiszem rendben lesz.  - nevettem el magam. - Jó tanulást! Holnap találkozunk!

    - Ha bármi van, nyugodtan hívhatsz! Jó munkát! Szia!

    - Szia! - amint elaludt a telefonom ismét a gondolataim mélységében kezdtem eltévdeni... Mi lesz ha visszautasít? Mi lesz utána? Van esélyünk barátoknak lenni? Van esélyem, hogy minden rendben legyen mint Ádámmal volt? Bár ő szeretett és mindezt benne tartotta. Vajon milyen érzés volt ez neki? Nekem milyen érzés lesz? Tényleg úgy tudok tenni, mintha semmi sem történt volna? Lényegében már nem látom annyit mióta kiköltöztem.... Megfogom szokni? Egyszer majd ő is csak egy olyan ember lesz akit ismerek...

Most már a gondolataim medréből az ajtó csengője szakitott meg, ismét remény villant fel, hogy talán Kazuya, bár tudtom szerint nincs most munkája. De nem ő volt, Misaki érkezett meg, hogy a forgatásra vigyen. Na nem baj, azt hiszem végezni fogok mire ők végeznek a cégnél a próbával, majd meglátogatom őket, visszaadom a felsőjét és majd együtt jővünk visszafele és beszélgetünk.

A mai forgatási nap olyan jelenetekről szólt ahol egyedül játszom vagy más kollegákkal, Kazuyan kívül. Például a jelenet, mikor kimegyek a tengerparthoz és elgondolkozom a kapcsolatomon Hirokival, hogy milyen boldog is vagyok amióta megoszottuk az érzéseinket, amióta visszonzásra kerültek az érzéseim. Majd amikor visszafele tartok Hiroki egyik munkatársával Mitsu-val aki már egy ideje szerelmes belé és megpofoz, összeveszünk.  Vagy jelenet mikor az egyik volt iskolatársammal Nagoya-val elmegyünk egy kávézóba és beszélgetünk, mikor segít nekem, hogy felkészüljek egy interjúra. Vagy jelenet mikor a barátnőimmel megosztom, hogy együtt vagyok Hirokival... 

    - És ennyi! - kiáltott el a rendező az utolsó jelenet után. Egyszerre köszöntük meg a többiekkel a kemény munkát, majd el is mentem az öltözőbe átöltözni és irány is a cég.

Bár Misaki elszerett volna vinni, megköszöntem, de most passzolom, szeretnék egyet sétálni és ezzel is felkészíteni magamat a vallomásra. Az utolsó forgatási helyszin nem volt messze, 15 perc, és biztos még javába tart a próba. Kellemes volt ez a séta, kissé hűvöskés volt a levegő, a tegnapi eső után de pont ez tett jót. Az emberek hol telefonon beszéltek, hol igyekeztek elérni a metrot, hol pedig a szabadnapjukat élvezték, a pillanatnak éltek, hogy kihasználják mindazt. Én is ennek éltem, én is ezt akartam kihasználni, mindent magamba elbeszélni és bátorságot nyerni a tettek mezejére.Ez már tovább így nem mehetett, lesz ami lesz mai nap folyamán Kazuya végig hallgat és megtudja az érzéseimet. Így mindkettőnket megbántsuk ha ezt folytassuk. Minden rendben lesz, Akaru, megkell ezt tenned!

   - Jó napot! - léptem oda a recepcióhoz. - Elnézést nem tudja a KAT-TUN hányas terembe próbál? - megcsengethetném de nem akarom megzavarni. 

   - A KAT-TUN? - nézett meglepetten. - Sajnálom, de a KAT-TUN ma nem próbál.

    - Tessék? De ma próbájuk kellett volna legyen... - néztem rá most én meglepetten. 

    - Kellett volna, de visszamondták. 

    - Visszamondták? - hát ez nagyon fura, nem szokták nagyon visszmaondani a próbájukat. - Esetleg tudja, hogy...

    - Akaru? - a hang hallatára hátra fordultam és megpillantottam Jint. - Szia! Minket keresel?!

    - Szia! Igen, igazából visszakartam adni Kazuyanak a felsőjét és beszélni vele, de természetesen veletek is találkozni...

    - Nincs amiért szabadkozz  - kacsintott rám. - De ma lemondtuk a próbánkat, Kazuya lebetegedett.

    - Tessék? Lebetegedett? - néztem rá, ez biztos az én hibám, az én hibám... ha odaadom a felsőjét, ha azzal megy haza biztos, hogy nem történik meg. 

    - Csak egy kis megfázás. De elakartam menni meglátogatni, vettem némi gyümölcsöt és gyógyszert. - a földet kezdtem fixirozni, miközben Jin tovább mondott. - Akaru szeretnéd elvinni te?

    - Hogy én?! - tekintettem fel rá. 

    - Öhm, most jut eszembe, hogy egiyk fotozásomat átteszem mára. Elvinnéd neki ha megkérlek? Majd este felhívom. - nyujtotta át a zacskót. - A többiek is jóbbulást kívánnak! A portánstól kérd el a kulcsot és menj be nyugodtan, biztosan aludni fog! Szia!

    - De... Jin! Jin! - de hiába szólítgattam, csak integett visszafele. 

Megköszöntem a recepciósnő segítségét és elindultam Kazuya lakása felé. Az én hibám, hogy meghült. Biztos, hogy nem evett még, majd készítek húslevest és valami friss salátát is... be is léptem a közeli üzletbe mielőtt befordultam volna az épületbe, és vettem néhány friss zöldségt. Vajon nagyon rosszul érzi magát? Vajon tényleg csak úgy bekellene menjek? Nem kellene csengessek legalább , vagy felhívjam, hogy itt vagyok... de Jin azt mondta, hogy alszik és ha gyengének érzi magát? Hagynom kellene... De ez akkor sem helyes... sok gondolkodás után végül nem szóltam a portánsnak hanem kopogtam, ám válasz nem jött. Csengettem, de arra sem jött válasz, de amikoris a a kezem a kilincshez ért meglepve észleltem, hogy az bizony nyitva van. Miért hagyta nyitva? Talán nem rég felvolt kellve és kinyitotta, hogy jön Jin?  Beléptem és levettem a cipőmet, majd a szatyrokat letettem a konyhapultra.

   - Jin! - hallottam meg rekedtes, gyenge hangját, megsajdult a szívem. - Jin te vagy, az?! Gyere fel!

Gondolkodás nélkül, szinte kettesével vettem a lépcsőfokokat és siettem a szobába. 

   - Kazuya, én vagyok Akaru! Jinnek hirtelen munkája akadt ezért engem kért meg, hogy eljöjjek. - léptem közelebb az ágyhoz, ott feküdt és nem festett valami jól.  - Jól vagy? - térdeltem le mellé és megfogtam a kezét a másikkal a homlokához értem. - Te tűzforró vagy! - ijedtem meg. - Miért nem hívtál fel? Azonnal jöttem volna és ápolltalak volna és...

    - Akaru... - szoritotta meg a kezem. - Annyira jó, hogy itt vagy! - mosolyodott el és köhintés hagyta el az ajkait. - Mi lenne ha... - elkezdett felhuzaszkodni, minek után elengedte a kezemet. 

   - Ne! Ne! Ne! - kaptam utána. - Feküdj vissza, nem vagy olyan állapotba, hogy felkellj! Hozok egy kis vizet és beveszel valami orvosságot rendben? Vettél már be valamit? - bólintott. - És ettél már? - rázta a fejét. - Akkor készítek valamit kaját, maradj itt és pihenj, hozok egy kis gyümölcsöt is. 

    - Köszönöm Akaru... Hozol egy kis vizet?

    - Persze! Azonnal... - elkaptam az éjjeli szekrényen lévő poharat majd siettem is le megtölteni vizzel.

Amikor visszaértem felsegítettem Kazuyat és megtartottam, hogy igyon.

    - Csak lassan minden rendben! Hozok egy kis gyümölcsöt rendben? - bólintott letettem a félig még teli poharat az éjjeli szekrényre és lementem megbontani narancsot, klementint, almát és banántot is megtakaritottam és felvágtam, majd felvittem őket tányérral míg ő csipegette, addig lementem és elkészítettem egy hús levest, majd melegen fel is vittem neki. Pihent az ágyon, de nem feküdt vissza. 

    - Hoztam egy kis meleg levest, gyere! - leültem mellé és merítettem egy kanállal, megfujtam és felé tartottam, kissé meglepődött de végül bekapta. Majd így etettem amíg azt nem mondta, hogy elég.

Csendbe telt az evés, nem nagyon szólaltunk meg. 

    - Visszahoztam a felsődet. - törtem meg végül a csendet, minekután befejezte az evést. - Sajnálom én... - hajtottam le a fejemet.

   - Akaru! - felemeltem a fejemet, hogy a szemébe nézzek  - Te olyan kedves vagy! Annyira örülök, hogy itt vagy velem! - mondta ki kissé kábultan is mire feleszméltem, a következő pillanatban éreztem ahogy  előre bukik és ajaki az enyémre tapadnak,

Ledöbbentem és nem tudtam megmozdulni... már megint, már megint megtörténik... bár ez, ez nem! Ez nem ugyan olyan. Ezt nem tudatosan teszi, ez láz műve! Majd kis idő múltán le is csuszik.

   - Kazuya, gyere feküdj vissza! - mondtam egyszerűen és kissé erőlködve bár, de végül sikerült lefektetnem és betakarnom. 

Elvettem a leveses tányért és lesiettem, kezem önkétlenül is ajkamra esett... megint, megint megéreztem Kazuya ajkait, megint... De ne gondolj bele Akaru, ez csak a hülés miatt volt, csak, csak előre bukott ennyi az egész... Összeszoritottam a zöklömet és a konyhába léptem elkészíteni a salátát.

Kazuya:

Az alvás valóban sokat segített, talán szürkületkor ébredtem meg és éreztem rendben magam, bár a torkom még fájt, lázat már egyáltalán nem éreztem és az erő is visszaszállt belém. Nyujtozkodtam egyet és levettem a homolokomról a tapaszt. De jó! Végre erőt érzek! Vajon Jin mikor ment el? Nem is költött fel... egyáltalán mikor volt itt? Vállt vontam és felálltam az ágyból elindulva lefele. De ahogy a lépcső tetejére értem megpillantottam Akarut ahogy a konyhába tevékenykedik.

    - Akaru! Szia! Mióta vagy itt? - indultam lefele, hangom hallatára kissé megszeppentem de nem fordult meg. - Jin engedett be? Ő már elment? - leértem és megláttam az étkező asztalon egy tányér salátát. - Oh, készítettél nekem salátát! - ragyogott fel a szemem és odasétáltam. - Köszönöm szépen!

   - Miért?! - szólalt meg hirtelen Akaru, de továbbra sem nézett rám. - Mindig ez van! Mindig ez történik! Tudom, hogy most lázad miatt történt..de mindig ez történik! Ennyi? Nem beszélünk róla, meg sem említsük, mintha mi sem történt volna...

   - Mi miről beszélsz Akaru? - néztem aggódva rá és tettem egy lépést feléje, ebben a pillanatban felém fordult és könnyeket véltem meglátni a szemébe, megsajdult a szívem.

    - Neked ennyit jelent?! Mindig ezt szoktad csinálni?! Midorinak igaza van, mást mutatsz mint ami vagy?! - tört ki belőle. - De... de... - lehajtotta fejét és ajkába harapott idegesen. - De én mégsem tudom elhinni, én megsem akarom elhinni én azt akarom hinni, hogy te az vagy akit mutatsz és nem játszadozol a lányokkal!

    - Hogy játszadozom a lányokkal? Akaru miről beszélsz?! - léptem megint felé és felemeltem a kezem, hogy megérintsem, de elütötte.

    - A csókról! - kiáltotta el magát. - A csókokról amik történtek közöttünk! 

És ebben a pillanatban észbe kaptam... Te annyira kedves vagy! Annyira örülök, hogy itt vagy velem! és előre bukom a láz miatt és megcsókolom... 

   - Akaru én...

    - Neked nem jelentettek semmit a csókjaink? A bulin, a kiránduláson? Csak egy dolog ami úgy megtörtént és egy szót sem szóltunk róla... egyszer kerülsz, máskor meg felmérgelődsz Keitara, mintha féltékeny lennél és olyanokat mondasz és úgy nézel rám és... és... Nekem ezek a csókok igen is fotnosak! - kiáltotta. - Mert én szeretlek téged! - kikerekedtek a szemei. - Szeretlek, beléd szerettem! És tudom lehet egy olyan, hogy rajongód voltam ez ugyan olyan de nem... nem, amióta megismertelek személyesen egyre közelebb éreztem magam hozzád, egyre közelebb akartalm lenni, veled lenni.. azt hittem ez nem lehetséges, elakartalak felejteni de minden egyes perc amit veled töltöttem csak erősítette ezt az érzést, minden egyes csók, csak nehezebbé tette a dolgot.  De akaráhányszor beszélgettünk, akárhányszor rám mosolyogtál, csak egy pillanatra rám nézétl a szívem már hevesen vert. Szeretlek! Féltem elmondani, féltem, hogy megváltozik körülöttünk valamit... de nem mehetett ez így tovább. Ha utálsz, ha nem akarsz velem lenni akkor inkább mondd ki! Vállalom bármi is legyen!

Befejezte, mire könnyei gyakoriabbak lettek, csend borult ránk... Percek teltek el csendbe, nem nézett rám, de én csak őt néztem, ahogy ott remeg... Oh én hülye! 

Átszelltem a köztünk lévő távolságot és megragadva a karját magamhoz húztam, olyan hévvel csókoltam meg, mint eddig még soha, mint eddig még soha senkit. Éreztem ahogy először ütőget a kezével, azt akarja, hogy hátráljak, de még erősebben szoritottam magamhoz, végül feladta a küzdelmet és átkarolta a nyakamat, ugyanolyan hévvel csókolt vissza. Felkaptam a karomba és leültettem a pultra, ahol elválltunk levegő után kapkodva és egymásnak támasztottuk a homlokunkat...

    - Megint... megint ezt csinálod, ezután is nem beszélünk és...

    - Köszönöm, hogy hittél bennem! Az vagyok akit mutatok - szóltam közbe. - soha nem csókolnék meg senkit érzések nélkül. Sajnálom, sajnálom, hogy nem mondtam semmit. Szeretlek, nagyon szeretlek az első pillanattól kezdve, mióta megismertelek megrebegtetted a szívemet. Minden egyes perc veled maga a paradicsom! Nagyon szeretlek! Csak féltem, féltem, hogy nem úgy érzel és ha kiderül az érzésem, akkor csak bántodni fogsz és... - ajkamra tette az ujját csendre intve, majd amiután elvette lassan felém közeledett és gyöngéd csókot nyomott az ajkamra.

    - Veled akarok lenni! Bármi is történjék, veled akarok lenni! Küzdjünk meg bármi is jöjjön az utunkba.- barna szemeibe néztem, mely még kissé ragyogtak a könnytől, de látszodott benne a határozottság. Felegyenesedtem és szorosan magamhoz öleltem. Innen már visszaút nincs, de megküzdök bármivel ha róla van szó. 

JWeb

 Johnny Web hivatalos twitter fiókot nyitott:

https://twitter.com/Jweb_since2003

De mi is ez a Johnny háló?

JWeb egy fizetős weboldal, ahol a Johnny's-nak van egy blogszerű felülete, alapvetően közösségi hálózatként funkcionál ( például kapcsolatba léphetsz velük, vagy hozzászólásokat hagyhatsz nekik, vagy kérdés feleletre kéred fel). A havi költség 330 yen. A közelmúltban valósult meg a fizetési lehetőség akár havonta, akár 6 hónapra és 1 évre. A világon bárki előfizethet erre a szolgáltatásra, csak hitelkártyára van szüksége. Az oldal úgy lett tervezve, hogy csak mobiltelefonon fusson. Az általános leírást számítógépről vagy táblagépről megtekintheted, de a tartalom eléréséhez és élvezéséhez csak okostelefont használhatsz. A KAT-TUN esetében 4 hellyel rendelkeznek: Egy csoport és az egyéni. 

https://www.johnnys-web.com/s/jwb/?ima=5515

Kame Camera 13

Vol. 13 Barátok 

Anna-channal és Fuku-channal sokat tudok pihenni. Annakellenére, hogy munkatársak vagyunk, egy különleges érzés van köztünk,  pontosan olyan mint egy család. Gyakran megesik, hogy lelkesedve beszéltem a szépségről Anna-chanal, így ő "Kazuko"-nak hív, néha még Fuku is utánozza. (nevet)

Magamnak kevés embert nevezhetek "barátnak". Tudod a férfiak olyan lények, akiknek szenvedélyes társérzékük van, mint például "Mi vagyunk a legjobb barátok, igaz?", de ez könnyű. Még akkor is, ha a férfiak között elmegyünk berugni, összefogjuk a vállunkat és beszélgetünk, másnap reggel már csak "viszlát" van. (nevet) Nem függök bizonyos emberektől. Alapvetően egyedül vagyok és szeretem az egyedüllétet. Gyerekkorom óta így van. Soha nem jutott eszembe a "barátkozni akarok valakivel" vagy "barátságokat kell kötnöm" gondolat. Előfordult az is, hogy nem hívtak baseball meccsekre "mert Kame ügyes", mégis élveztem egyedül dobni a falnak a labdát. Ahelyett, hogy semmihez tartoztam volna, sikerült mindenféle csoporttal összebarátkoznom. Mint a huncut csapatok, mint a bunkó csapatok, még a lánycsapatokkal is, nem csak velük találtam érintkezési pontot és játszhattam velük, de még olyanokkal is jól kijöttem, akik távolságot tartottak mindenkivel.  

Mindig lapos akarok lenni. Ha valamilyen csoporthoz tartozol végül beskatulyáznak, nem? Szerintem ez különösen igaz lehet, a showbuziniszben. Emiatt szinte nincsenek "hasonló munkában barátaim". Nem csak azért, hogy nem szeretek mindig velük lenni és befolyásolva lenni mielőtt ráébrednék, mert van egy kis rivalizálás érzés is, lehetetlen, hogy 100%-ban megbizzak bennük. Emiatt az én esetembe, sok olyan barátom van akik más munkát végeznek. Vannak emberek akiket nem értem olyan jól, hogy mit csinálnak (nevet). Sok baseball játékos van. Ha baseball-ról beszélünk valószinüleg hosszú a barátságom Nishioka Tsuyoshival. Néhány éve találkoztam vele egy tévéműsorban és ott volt a téma, hogy " unokahúgom rajongód" és elélénkült a beszélgetés.  Amikor elmentünk először együtt inni, mindketten túlságosan berugtunk és természetesen csökkent a távolság köztünk. (nevet) Még mostanába is, mikor hazajött az utószezonból elmentünk együtt enni, massziroztatni és gyakran megesik, hogy bejön hozzám és a családommal étkezik. Tsuyoshi és én egy generácioból vagyunk, de ha már az életkorról beszélünk, sok barátom van akik idősebbek nálam. Mert általában udvariatlan vagyok. Tehát egyenlő módon beszélek az emberekhez, miközben továbbra is tisztelem őket. És azt hiszem ezért vonzanak jobban azok, akik kicsit idősebbek mint én. Ha fiatalabbak nálam még egy év is jó. Mivel azokkal a kouhai-okkal akikkel a rajongása tőlük kezdődik, nagyon egyértelmű a kapcsolat természete, például Miura Shohei, vagy akár Johnny kouhai között, Kisumai Yokoo vagy A.B.C - Z Kawai-ja könnyű velük lógni "Kazu-nii"-nak hívnak és mintegy megkövetelik a figyelmet. Azok a srácok a házamig tipegnek és tétlenül alszanak ott (nevet). 

Nem tartok sekélyes kapcsolatokat és nem is akarok félkész barátokat. 

Emberi kapcsolataim vagy 0 vagy 100. Ha együtt vagyunk, mindent megakarok mutatni magamból színlelés nélkül, teljesen. Hajlamosak azt mondani rólam, hogy "Kamenashi barátja vagyok", miután egyszer elmentünk inni és vannak olyan emberek akikben nem tudok megbizni és és úgy beszélnek rólam, ahogy akarnak és bajba hoz. Azt sem akarom, hogy az emberek akikkel jól kijövök beszéljenek rólam. Természetesen óvatos vagyok ezzel a témával kapcsolatban. Emiatt gondolom úgy, hogy a barátaim kevesen vannak.  Másrészt viszont azokkal akikkel a kötelék a természetes sorsnak és az időzítésnek köszönhetően mélyebbé vált, túllépéik az úgynevezett "baráti" keretet. Megmutatom nekik a magánéletemet és azt amit úgy gondolok, ahogy van és beszélek róla. Ezt az időt barátaimmal töltöm, családommal vagy egy barátnőmmel. Igen! Számomra a barátok közel állnak a "családhoz", korlátok nélkül. Ők az én pótolhatatlan bázisom. Pedig én vagyok az, aki hidegen viszonyul a nagyon közeli embereimhez. Mivel alkalmazkodnak Kamenashi Kazuya gondolkodásmódjához és életmódjához, azt hiszem jelentős gondot okozok nekik (nevet). Az irántuk érzett mélyen gyökerező érzéseim, hogy fontosnak tartom őket, soha nem fognak változni. 

Sziasztok, sajnálom, hogy rég jelentkeztem Kame Camera-val de itt is van. Jó olvasást hozzá! 

Tulajdonképpen nem lepődtem meg a gondolkodás módján a barátokkal. Látszik, hogy nagoyn megfontoltan választja és nevezi azoknak. Bár kicsit azon meglepődtem, hogy inkább az a magányos farkas. Vagyis na bizonyos részen, arra gondoltam szociálisabb volt. Na de persze nem azt mondom, hogy nem az. Ám azon sem lepődtem meg, hogy mindenkivel igyekszik megkpani a közös hangot :) . Ismét egy komoly, érzelmmel teli, alapos megosztás tőle. Köszönjük Kame! 💙

A sors szenvedélye 40.rész

 

A sors szenvedélye

40.rész 

Akaru:

Idegesen kopogtam be az igazgató ajataján.Gyömörgörcs fogott el, halvány lila gözöm sem volt, hogy miért akarnak velem beszélni. Bajba kerültem volna? De mivel? 2 hét eltelt már a koncert óta, most derülne ki valami? Vagy a suliba tettem volna valamit? A keringő pletykák miatt hívatnak be? Eddig nem tették de talán most már elegük lett belőle? Kazuya azt mondta, hogy nincs amiért aggódnom. De mégis... Miért hívatna csak engem hirtelen? Midori, Keita és Shouta se volt hivatva... 

    - Gyere csak be! - hallatszott bentről a válasz.

    - Jó napot! - nyitottam be majd meghajoltam. Misaki a kanapén ült, Mr.Takashi a főnők helyettes vele szemben és az iróasztalnál az igazgatónő Hisano.

    - Szia Akaru! Kérlek kerülj beljebb és foglalj helyet. - mosolygott rám Misaki. 

Bólintottam és benebb férköztem majd leültem mellé. Csend telepedett ránk... a főnők tanár végig mért, karba tett kézzel, az igazgatónő csak a papirjait rendezte, Misaki mintha elégedetten végezte volna dolgát hátra dölt és önelégülten mosolygott egy folytába. 

    - Elnézést... - törtem meg én a csendet. - Valami rosszat tettem? Ha igen akkor elnéz...

    - Nem, dehogy Akaru! - szólalt meg Hisano igazgatónő. - Egyáltalán nem ilyenről van szó. Megnyugodhatsz. - mosolygott rám. 

    - Tulajdonképpen a fellépésedről van szó, a Junior festen. De nem rossz hír... - folytatta Misaki. 

    - A fellépésemről? - nem valami megnyugtató még mindig ez a dolog. Mégis mire akarnak kilyukadni? Egyáltalán miért nem mondják ki végre?

     - Nincs amitől félj Akaru. De rögtön a tárgyra is térünk. - folytatta Misaki, miután összemosolygott az igazgatónővel. - Szerintem azt te is észrevetted, hogy igen tehetséges vagy, van valami ami rögtön bármelyik nézőt feléd vonja. Már az első fellépés alatt igen nagy sikereket értél el és most is igen jó visszajelzéseket kaptál a senpai-októl. Sokat vitattuk a te képességeidet, hogy hogyan tudnál a legjobban megnyilvánulni a szinpadon és egyértelmű döntésre jutottunk. Ha benne lennél szeretnénk ha belépnél egy csapatba.

     - Egy csapatba? - néztem továbbra is értetlenül. - Milyen csapatba?

      - Egy lány együttes. Tulajdonképpen már egy éve kellett volna debütáljanak, de sajnos az egyik tag személyes ügyek miatt elkellett költözzön és ki kellett lépnie. Sokáig fontolgatták, hogy felosszlassák a csapatot, de annak a bizonyos lánynak megígérték, hogy tovább viszik és debütálnak. De egyelőre nem kaptunk senkit, aki beillene. Egészen eddig a napig. 

      - Akaru, hosszu út állna előtted, előttetek és még egyszer végig kellene járjatok néhány junior-os dolgot, de úgy érezzük igazán kiegészitenéd a csapatot, hogy meglenne a helyed. Szeretnél csatlakozni?

      - Hogy?! Én, egy együttesben?! - teljese ledöbbenten, el sem hittem, hogy már itt tartok. Nyilván remek lehetőség és magam sem értem, hogy mivel érdemeltem ki. de... debütálni majd velük. Megkapni a helyemet... - Én... én nem is tudom, hogy mit mondjak.

     - A szüleid lenne a próbléma? Tudom, hogy a forgatásra kértünk el, de gondolom számíthattatok egy ilyenre is, hogy esetleg ez az élet bejön és... de természetesen ha arról van szó beszélünk velük. Van benned ambició Akaru, potenciál, hogy egy igazán sikeres idol légy! Vagy mégsem győzőtt meg az itt lét... hogy...

      - Nem! Nem erről van szó, természetesen nagyon megszerettem ez a munkát. De biztos, hogy én kellek? Arra értve, hogy az a lány aki elment... nem vállthatom le, főleg ha már debütálásnál voltak biztos vagyok benne, hogy erős volt a kötelék és nem cserélhetem le. Ő nem jönne...?

      - Sajnos már nem jön vissza. Egészségügyi próblémái voltak és a legjobb ha most ott kezelik ahol. De te áttudnád venni a helyét, kiegészülne a csapat és ragyogni tudnátok, híresek lenni. - kirázott a hideg ahogy ezt végig hallottam. Egy együttes akik évekig együtt járták a közös utat és valami betegség miatt vagy kitudja mi történhetett egyikkel, fel kellett adnia és a közös álmuk romokba hevert. Biztos nagyon nehéz a többi csapattársnak így tovább vinni, de megígérték...

     - Szükséged van némi időre? Ugye?! - kérdezte az igazgatónő.

      - Esetleg néhány napot kaphatok? - Misaki és az igazgatónő bólintottak majd elnézést kérve, meghajoltam és elhagytam az irodát.

Most mit tegyek? Az apám... nem akar erről hallani, hogy itt maradjak. De talán, talán, ha elmondom neki, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget, biztos vagyok benne, hogy újra gondolja. Ha újra megbeszélem velük, nyugodtan minden szempontot átbeszélünk talán... Igen! Mindenképp megkell próbálnom! Ez a lehetőség! Biztos, hogy azok a lányok nagyon kedvesek és tényleg csak korábbi társuk miatt és önmaguk miatt is küzdenek, hogy valóra válltsák álmukat. Segítenem kell én is ha Misakiék azt mondják tudnék.

     - Nocsak, nocsak ki van itt?! - gondolataim medréből egy férfi hang ébresztett fel.  

Mire felkaptam a fejem három férfi közeledett felém. Ismertem még az első iskolai nap leállítottak. Egy lépést hátráltam reflexszerűen. Mit akarnak?

     - Akaru Suzuki, a legújabb felfedezett tehetség! Igazán ellehetsz telve magadtól... - az egyik melyiknek most kicsit hosszabb volt a fekete haja mint a legútobb. Elkezdett közeledni felém és átszellve a köztünk lévő távolságot a fülemhez hajolt. - Mondd csak mivel is érdemleted ki ezt a helyet? Tényleg bebújtál Kazuya-senpai ágyába? Nekem is bebújnál?! Fizetek ha kell....

Ledermedtem... hogy mit beszél?! Mégis honnan jött ez a dolog?! Könnyek gördültek le az arcomról és mielőtt bele is gondoltam volna, hogy mit csinálok felemeltem a kezem és pofon vágtam az előttem álló férfit. 

     - Nem tudom, hogy ki mondta ezt nektek. De ideje lenne már felnőni és ne hinni összevissza minden hazugságban!

     - Te kis... - meredtem rá dühös szemekkel és azt hittem, hogy most biza visszakapom de...

     - Nem meg, mondtam nektek már korábban, hogy hagyjátok békén?!  

Mindannyian egyszerre tekintettünk hátra, ahol Keita állt meg. Azonnal átszellte a köztünk lévő távolságot és bevágott egyet az előttem lévőnek. 

    - Keita! - ijedtem meg, hogy most ebből mi lesz? Mire a másik két férfi sem állt tétlenül és verekedni kezdtek. - Ne! Segítség! Állj! Álljatok le!

És úgy kerültem abba a helyzetbe, hogy most éppen Kazuya dühös Keitára. Hogy Midori kapott meg és ment szólni nekik... Kazuya nem akart meghallgatni, ez nem Keita hibája volt, ő csak megvédett. De hogy mondjam el Kazuyanak, hogy az egész miattam volt... hogy olyan pletykák járnak... biztos dühös lenne és nem akarom, hogy ő is bajba keveredjen. Elég volt, hogy így Keita miattam fog bajba keveredni. Nem hiányzik, hogy ő is bajba keveredjen. Vagy még rosszabb elkezdjen hinni azoknak a pletykáknak és elhigyje, hogy kihasználtam, nem tudnám elviselni ha Kazuya dühös lenne rám.

Kazuya megkért, hogy menjek a lakásához és ő is érkezik amint tud. De mindenképp bekell menjen Yuychiroékhoz. Ez nagyon aranyos tőle, látszik, hogy mennyire összetartanak. Remélem, hogy Yuychironak, Nanaminak és a pici újszülöttnek is boldog élete lesz.

    - Szia Ran-chan! - léptem be a lakásba, amibe már hetek óta nem voltam, már egy hónapja legalább. Első látásra semmit sem változott a lakás. De mire is vártam volna? Hogy majd depresszióba esik mert elköltöztem? Hogy majd üres tányérok fognak fogadni? Por és rendelt kaja?! Amit eddig mindig elrejtett és most ez hirtelen jött, hogy ide jöjjek és inkább bevállalta?! Nem egy filmben vagyunk... 

Megsimogattam Ran-chant majd letéve a kabátomat és lehuzva a cipőmet beléptem a lakásba. Kicsit feszengtem, hirtelen nem tudtam, hogy hova menjek mit csináljak. Már nem éltem itt... szóval... Így hát csak a konyha asztalhoz ültem le és Ran-channal játszottam végig vagy még sms-ztem egyet Midorinak vagy az otthoniaknak. 

Nagyjábül más fél óra múlva szólalt meg a csengő és lépett be nemsokára Kazuya.

    - Üdv itthon! - köszöntöttem mosolyogva, mire egy percre mintha lefagyott volna, de majd felcsillant a mosolya.

     - Megékreztem! Nagyon aranyos a baba! - húzta le a cipőjét. - Lefényképeztem megszeretnéd nézni? Lány. - lépett be a lakásba és rögtön elővette a mobilját, mire csak egyet bólintottam és már is felém mutatta. Egy kislány aludt, bebpolyálva, elég nagy baba, de nagyon aranyos.

    - Huha, nagy babának tűnik. Nagyon aranyos és gyönyörű baba! Gratulálok nagybácsi!

     - Igen, valóban nagy baba. 3.5 kiló és hosszú, huh mit is mondtak már...már nem tudom.  És köszönöm szépen! Még szívesen maradtam volna, de Yuyhciro mondta, hogy most egyelőre nincs mivel segítsek majd ha hazamennek mindenképp látogassam meg őket. Mondta, hogy vigyelek téged is! Kérsz vizet? Vagy kiszolgáltad már magad?

     - Köszönöm szépen a meghívást. Nem, köszönöm én... egy pohár vizet.

     -Nyugodtan kiszolgáltathattad volna magad, attól, hogy nem laksz itt... megbizok benned. - tette elém a poharat és barna szemei úgy felragyogtak, hogy azt hittem elolvadok tőlük. Olyan kedves ez a mosolya, ez a tekintete.

     - Kazuya... figyelj, Keita nem tett semmi rosszat, nem ő kezdte... vagyis ő, de nem az ő hibájából ő csak...

     - Nem, nem nem kérlek! Nem szeretnék erről hallani. Inkább te mondd el, hogy mi volt Misakiékkal, uton idefele összefutottam vele és ezt küldi neked... - tett elém egy lapot amin egy szöveg volt, jobban megnzéve, kotta is volt rajta, tehát egy dalszöveg. Egy két szót elolvastam, szerelem, búcsúzás. Feltekintettem Kazuára. - Azt szeretné ha 2 nap múlva bemennél a studióba és a lányokkal elénekelnéd ezt a dalt. 

Kezembe vettem a papirt és a ajkamba haraptam. Mennyire mehetek bele egy ilyenbe? 

    - Nem várnak el rögtön választ, csak próbáld, ki csak egy egy esélyt. Akaru ez nagyon jó hír, miért nem csattansz ki örömödben? Miért nem ugrálsz össze vissza? - nézett rám örömtelien Kazuya, de ahogy az arcomra nézett elkomolyodott. - Vagy te nem szeretnéd megpróbálni? Inkább szoló énekes lennél? Vagy arról van szó, hogy a csapat már szinte debütált? 

     - Én, igazából alig hiszem el. Hogy mindez megtörténik velem, olyan hihetetlen... - bámulni kezdtem a poharat. A következő pillanatban egy kéz nyúlt az enyémhez. Melegség futott végig egész testemen, feltekintettem barna iriszeiben és percekig csak néztük egymást. - Szinte debütáltak, egy csapatta forrtak már össze, valaki egészségügyi próblémák miatt visszakellett lépjen. Helyében lépni...

      - Nem törlöd ki az emlékét, nem úgy lépsz helyébe, hogy ő nem volt része ennek. Alkalmas vagy, hogy elinditsd az álmukat, hogy egybe forraszd a tiéddel. Hogy részese legyél egy csapatnak, egy álomnak és kiépítsd velük a sajátodat. Elhiszem, hogy nem épp így akartál belépni egy csapatba, de szükségük van rád, Misakiék benned biznak, hogy megállnád a helyed és debütálhatnátok együtt, hogy ebbe a csapatba kiteljesedhetnél.

Most, hogy említsem meg neki a szüleimet? Vagy azt, hogy mások mit fognak mondani, hogy egyből be is kerültem egy csapatba... fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki.

     - Attól tartasz... - szólalt meg bársonyos hangon, mire kirázott a hideg. - ... , hogy a többiek mit fognak mondani? 

Meglepődve tekintettem barna iriszében. Nyitott könyv vagyok számodra Kazuya?

     - Akaru... - olyan bársonyos, szelíd a hangja, hallani akarom, hallani akarom a nap minden percében. - Ezt te magad érdemelted ki, senki nem segített veled. Nincs amiért úgye érezned magad, hogy nem érdemelted ki, hogy csak úgy mindent pattintásra megkaptál. Bizonyitottál!, Hangod, mozdulataid, mosolyod, képességeid csiszolódnak és fejldőnek napról napra. Látom, de nem csak én hanem a fiúk, Misaki és az a csomó ember akit megérintettél az első dalad óta... - előkapta a telefonját, bepötyögött valamit majd felém fordított. Az első műsorról volt egy kis összefoglaló videó, néhány másodperc múlva az én hangom is megszólalt. - Nézd csak, "Akaru Suzuki elképesztő! Gyönyörű ő maga is és a hangja is", "Egy új felfedezett! Rögtön rajongója lettem", "Hallani akarom, hallani akarom még! Nagyon szép a hangja!", "Akaru rajongója lettem" , "Remélem hamarosan ismét hallhassuk! Hátha talán még élőben is!" Nem egy ilyen komment található itt, mindenki kíváncsi rád, lát valamit benned. És ha van olyan aki nem, hát mutasd meg neki! Mutasd meg, hogy te mire is vagy képes, hogy neked itt a helyed! Felakarod adni?

Csak néztem elszánt, bátorító arcára, éreztem egy erőt, egy határozott aurát ami felém áramlott. Igaza van, megkell mutatnom hogy itt a helyem, hogy megadatott ez a lehetőség saját erőmből és saját erőmből állom meg a helyet. Szüleimnek és mindenki másnak is!

Kazuya:

Nagyon büszke voltam Akarura és reméltem is, hogy nem fog meghátrálni. Nem egy olyan embernek ismertem meg. Ijesztő lehet, ilyen hirtelen előállni egy kéréssel, hogy csatlakozzon egy csapathoz. De ebből is látszik, hogy mennyire látnak benne lehetőséget, hogy igenis ő képes erre. Persze ott van az, hogy debütálás előtt voltak és biztos, hogy Akaru ezen töri a fejét, de képes beilleszkedni és segíteni az álmukat. Nehéz helyzet, de nincs egyedül. Itt vagyok én is és a srácok is. 

    - Most lesz a próbafelvétele Akarunak? - az öltözőben voltunk egy próba után.

    - Igen. - Akaru az elmúlt 2 napban nagyon sokat gondolkodott de végül úgy döntött, hogy elmegy a felvételre. 

    - Mész megnézni? - kérdezte Jin, ő készült el most leghamarabb.

    - Igen. Megígértem neki, hogy támogatom. - húztam fel az egyik cipőmet.

    -Oh, de kis drága a mi Kamenk! És kapsz is valami cserébe? - mosolyodott el kajánul Koki. 

Csak égnek emeltem a tekintetemet, majd kezembe véve a törölközömet neki dobtam.

    - Hé! Ne már! - körülöttünk felnevettek az emberek. - Milyen könnyen dühbe gurulsz ha Akaruról van szó... - vigyorodott tovább és visszadobta a törölközömet melyet a bal kezemmel kaptam el. 

     - Szívesen megnéznénk mi is Akarut, de nekem mennem kell találkozom a barátnőmmel. - állt fel Junno.

    - Kokival felvételünk lesz az egyik műsorra. 

    - Jinnel meg át akarunk venni némi tánclépést. - lépett mellé Ueda. 

     - Biztos, hogy tudja támogassátok. - álltam én is fel. - Amúgy megtudtatok valamit azokról akikkel összetűzésbe került Keita?  - a srácok összenéztek. - Fiúk kérlek mondjátok el ha igen, ne titkolozzatok előttem. Akaruról van szó... 

    - Büntetést kaptak, ők is a suliba járnak bár úgy tűnik még nem volt akkora szerencséjük, mint Akaruéknak és még nem léphettek fel. Azt mondják, hogy irigyek voltak és azért kaptak össze velük.

    - Irigyek?! - miért érzem azt, hogy itt még valamiről szó van?!  

    - Nincs amiért aggódnod, nem fogják többet zavarni Akarut. - tette vállamra kezét Junno. 

Bólintottam, majd egyszerre hagytuk el a termet. Szétválltak az utjaink és elindultam a felvétel terembe, amint beléptem a studióba már mindenki készen állt. Misaki és az egy technikus kint és a felvevőbe Akaru és még négy lány. 

    - Szia Kazuya! Megérkeztél? Hogy ment a próba? 

    - Jól! Itt, még nem kezdtétek el? - megrázta a fejét. - Akaru, hogy van? Izgul?

     - Aj, nagyon! De minden simán ment, az első találkozás is rendben ment a csajok között. Nos üdvözöld a lány csapatot, Hoshi (Csillag).

Karba tettem a kezemet és a felvétel szobába néztem, ahol Akaru ekkor emelte fel a fejét, egyenesen rám nézve. Bátorítóan rá mosolyogtam, majd felhangzodott egy kellemes balladai dallam és nemsokára Akaru hangja hangzodott fel. Végig futott rajtam a borzongás, a hangja nagyon szép volt. Nem is tudtam levenni Akaruról a szememet, hiába hallottam, hogy más hangja hallatszik fel, nem tudtam felé fordítani a tekintetemet. Mintha ebben a pillanatban csak mi lettünk volna... a dal egy szerelmes párról szólt, akiknek elkell vállniuk. Csak néztem, néztem Akarut, ahogy szívből énekel és ahogy hangja elér hozzám. Kiakartam nyújtani a kezemet, elakartam érni, végig simitani karján és szorosan magamhoz ölelni. Akaru ragyogó barna szemei az enyémbe fonodtak, mintha... olyan volt, mintha nekem énekelne, mintha csak engem figyelne és az szavakat nekem intézné. Nem akarok elvállni, nem akarok elbúcsúzni tőled én sem Akaru... Lépnem kell valamit!

Akaru:

2 nap elteltével idegesen léptem be a cég épületébe. Itt kell lennem! Ismételgettem folyton magamnak, Kazuya és a többiek is támogatásukat osztották meg és, hogy ne hagyjam ki ezt a lehetőséget. Bár nézzem meg, hogy hangzunk együtt. Amikor bekopogtam a studióba, Misaki hangját hallottam meg először, majd belépve találkoztam Takashi-val a technikussal és szembe találtam magam négy lánnyal. Az első akit megláttam egy magas, vékony, sima, lapockáig érő fekte hajú, barna szemű lányt, kinek nemsokára meg is tudtam a nevét Tsuru, majd egy alacsonyabb, begöndöritett, vöröskés hajú, barna szemű lánnyal találkoztam Chizuru, ezután egy egymagasságu, barna szemű és hát közepéig érő fekete hajú lány, kinek néhány elől lévő hajtincse hátra volt kötve Okimi és legvégül egy rövid hajú, szintén kissé rozsdás szinű, barna szemű lány, Yano. Mind nagyon kedvesnek tűntek és örömmel fogadtak. Okimi és Yano volt a két lány akik azonnal elkezdtek velem beszélgetni és segítettek, hogy elengedjem magam. Majd nemsokára be is léptünk a felvétel szobába és beálltunk a mikrofonok mögé. Reméltem, hogy beszélni tudok Kameval mielőtt bejővők de úgy tűnik, hogy később érkezett, mire pont beálltunk. De felém mosolygott, azzal az elképesztő biztató mosolyával és határozottan néztem a dalszövegre, amit nem sokára énekelni is kezdtem, amint felhangzott a dallam. 

A dal elején, énekelve becsuktam a szemem néhány pillantra, de ahogy kinyitottam nem tudtam senki másra nézni csak is Kazuyara. Ő is engem nézett, zavarba voltam, de nem eshettem ki az ütemből. Csak mosolyogtam és egy idő után fel is éledt bennem, hogy neki éneklek, hogy hozzá irányítom a szavakat, hogy ha elkell tőle búcsuznom mennyire fáj, de nagyon szeretem. Hogy csak ketten vagyunk mos ta világon, csak ő számít, senki más. Szeretem... minden egyes porcikájával együtt, minden tettét, mindent ami ő maga. El akarom mondani az érzéseimet!

    - Brávó! Brávó! Nagyszerű! Elképesztő! - tapsolt és kiabált hangosan Misaki, egyből a dal végéhez érve. Mosollyal léptünk ki a lányokkal. Már amennyite figyleni tudtam a  külvilágra, nekem személy szerint nagyon tetszett az összhang, a hang kavalkád ami felhangzott. Kiegészitettük egymás hangjait. - Nem, így van Kazuya? Remekül hangzottak együtt. - Kazuya egyetértően bólintott. - Csajok , na hogy tetszett Akaru? Jó volt mi? Eltudjátok képzelni a csapatban? - tárta ki a karjait.

    - Szerintem mindannyian nevében beszélhetek, hogy... - kezdett bele Yano. - van helye mellettünk. - mosolygott rám, mire a többiek is egyetértően bólintottak. Bár Tsuru nem nézett felém, és Chizuru is kicsit kétkedve. 

    - Valóban? Köszönöm szépen! - ugrott fel örömömben. - Én igazából, valójában féltem, hogy tényleg itt a helyme, hogy ennyi idő után, valóban én kell ide belépjek. De.... de ha ti mindannyian így gondoljátok és segítetek, hogy felérjek hozzátok, mert nagyon jók vagytok, fényesen csillogtok már, de ha van türelmetek, hogy utólérjetek. Beakarom, beakarom mutatni, hogy itt a helyem! Kérlek fogadjatok el és gondoskodjatok rólam! - jelentettem ki azonnal és meghajoltam.  Bizonyítanom kell, bízonyitani akarok a Hoshi csapat tagjaként. 

Feltekintettem a körülöttem lévőkre, akik mind mosolyogtak. Majd Yano lépett elém és nyújtotta kezét:

    - Üdvözlünk a Hoshi csapatban! - mosolygott bátorítóan felém, elfogadtam a kezét. 

Végül megbeszéltük, hogy holnap találkozunk és ismerkedünk a csapattal. Nagyon izgatott voltam, valami új, egy új út nyitodott meg előttem és nagyon vártam, hogy mit hoz magával. Kazuyával hagytuk el a céget, meghívott egy sütire. Mondta, hogy majd megünnepeljük a srácokkal ezt a hírt. Csak bólintottam, folyton őt néztem, figyeltem minden egyes mozdulatát, kérdeztem, mert hallani akartam a hangját, csak az ővét, azt akartam hogy bejárja a testemet bársonyos, csillingelő hangja. Vele akarok lenni, vele és senki mással. Bármi is legyen, azt akarom, hogy tudja szeretem! Kellemes beszélgetéssel telt el a nap, aminek nagyon örültem, az volt kár, hogy nem egy lakáshoz kellett haza mennünk, mert annyira elbeszélgettem volna még éjelen át. Gyalog indultunk neki az utnak, hazakísért, ott is végig beszélgettünk kellemesen, nevetve, mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga. Vajon akik látnka minket mit gondolnak? Párnak gondolnka? Szerelmeseknek? Csak barátoknak? Rokonoknak? Nekem ezek a pillanatok nagyon is sokat jelentenek. És neked Kazuya? Neked is sokat jelent? Neked is ilyan jó érzés ha beszélgetünk, felszabadító, örömteli?

Az út felénél járhattunk, amikor az eső csorogni kezdett... egyikünknél sem volt ernyő. Mire bármit is mondhattam volna, Kazuya levette felsőjét és rámadta. Ellenkezni akartam, de ujját az ajkamra helyezte. Egyre jobban átázott, egyre jobban kiemelkedett felsőteste... haja lassan elkezdett rátapadni és mire már feleszméltem kezeimet felé nyújtottam, először arcára helyeztem, majd fel beleturva a hajába. Meglepődött de nem lépett hátra...

    - Kazuya... én...

Hoshi dala, amit közösen énekeltek: (Akaru - Airi Suzuki részét énekli)

https://www.youtube.com/watch?v=DjyLNOankjg&ab_channel=%E2%84%83-ute

Nos vajon sikerül Akarunak elmondania az érzéseit? Kazuya is bevallja őket? Össze fognak jönni? Hogy alakul a Hoshi csapat? Mi vár a hőseinkre? 

Először is sajnálom, hogy eltűntem egy hónapra, egyetemen voltak vizsgáim. De mostmár visszaérkeztem és igyekszem hozni a részeket. Tudom, hogy terveimbe volt befejezni a másik történetet nyárig,, de igyekszem hozni abból is a részeket. Kérlek legyetek türelemmel és jó olvasást! Remélem tetszik ez a rész is, kicsit másképp gondoltam, de végül ennél maradtam! :) Hamarosan hozom a következő részt!