Junno birthday

 Boldog születésnapot, az izgi mozgó, táncóló Junnosuke Taguchinak!

Kame Camera 11

 

Vol.11 Divat

Szeretem a kiegészítőket és a cipőket is, de a jelenlegi nagy gyengeségem a táskák. Még akkor is ha nincs sok minden amit cipelnem kell (nevet). Amikor egy új doramát kezdek, egy szokás, hogy minden bizonnyal új táskát kell vásárolni, hogy megfelelő hangulatba kerüljek. Ezúttal a kedvenc táskámat választottam.

Ma egy nehéz kötést akartam összehozni, normál nadrággal és egy pólóval párosítani, majd vettem egy mentazöld púlovert és tettem hozzá. Kedvenc kiegészítőim azok. Egész nap "interjú nap" van úgyhogy addig nem hordom a saját ruháimat amíg haza nem jővők. Őszíntén szólva egy mez is jó lett volna, de valamennyire az volt az érzésem, hogy "ma" elveszett volna , így próbáltam egy kicsit odafigyelni mit vegyek fel. Egyszerűen szeretem a divatot. Mivel körülöttem vannak, a terület szakemberei és ez egy olyan környezet ami minden diavtos, minden első osztályú cucc, megérintettek, álítolag ezt gyakran természetesen magamba szivom.De a jelenlegi énem, nem fektet annyi erőfeszítést arra amit viselek. 20 éves koromban nagyon próbálkoztam, vásároltam és összeszedtem a tárgyakat, minden erővel próbáltam megtanulni a márka neveket... de nemrég egyáltalán nem. Ha találok valamit ami tetszik, egy szezonban , erőmön felül csak velük öltözködöm . Tudod nem minden nap nyitok "Kamenashi kollekciót" (nevet). Sokféle stilusu ruhát viselek, mint például a "amerikai hétköznpai" vagy a "kireime" és például a koncertjellmezekről is elfogadják véleményem és kiegészíthetem . Emiatt az "én stilusom" nem nyúlhat át egyetlen műfaj vagy ízlés alatt. Amit tendeciaként definiálhatok, az az, hogy azt akarom benne legyen a "munka". Ugyanaz mint a fellépéseim. (nevet). Ha népszerű nyugati márkájú ruhákról van szó , le akarok vetkőzni, de egy üzletben vásárolt pólót is, szeretném személyesre szabni a vágást és firkálni rá és viselni. Ugyanez vonatkozik a frizurára is. Azt hiszem szeretem, amikor kicsit összevissza vannak és játszol vele.

De nem vagyok olyan makacs, hogy ilyen szinten válogatos legyek. A munka vagy egy szerep után a fekete haj tökéletesen megfelel. Úgy tűnik , hogyha fekete hajat választok, normálisan sima leszek (nevet), de most már képes vagyok arra gondolni , hogyha egy próba elvégzése után nem felel meg, akkor rendben van ha visszatérek ahhoz ahogy előtte voltam. Annak ellenére, hogy 20 éves koromban kicsit válogatosabb voltam és olyanokat mondtam, mint a "frufrunak ilyennek kell lennie." (nevet). 

Az tény, hogy nem szeretem a lányos ruhákat, azaz hogy egyformán néznek ki.

A lányos divat hasonló. Most nem foglalkozom ezzel különösen. Egyszerűen inkább a lányos virágos darab helyett, jobban szeretem a durvább/csipősebb stilust, de nem ez az egyetlen probléma a ruhákkal. A lazán puha darabokkal kapcsolatban azt nem szeretem és gondolom, hogy nem csak  az a benyomásom, hogy túlságosan kikényszerítik a lányt , hanem a viselők is egyformán néznek ki. Mivel többet szeretnék látni arról "az igazi személyről" , végülis arra gondolok, hogy a "ruhának" nevezett dekoráció, túl sokat takar ami bennünk van. Ennek ellenére nem korlátozom azt, egy egyszerű és mutatós ruha bájos módon is jól néz ki. Végső soron a ruhák az azt viselő személlyel való illeszkedés ténye. Azért néznek ki jól a éles tárgyak , mert ő Kimura Kae-chan vagy azért mert ő Shibasaki Kou-san nem tűnik naivnak egy virágos darab sem, ezek is igazik, nem? Végül úgy gondolom, hogy a ruhák megmutatják mi van az emberben, és benne rejlő magot. 

Valószinűleg azért hagytam abba a túl sok próbálkozást a divat terén, mert rájöttem, hogy az egyszerű megjelenésnek semmi értelme. Minnél idősebb leszel, annál többet nyer, ami belül van és ha nem párosítod a ruhákat a belsővel, akkor nem számít mennyire veszed drágán ruhát, nem fogsz ügyesen felöltözni. A jelenlegi énemnek, a divat az önmegnyilvánulás, de ennél sokkal inkább  gyógyító dolog. Valami olyansmi , hogy körülötted vannak "olyan dolgok amiket szeretsz" és ők támogatnak téged. Valószinűleg nem ez a szépség? A tetszetűs tárgyaknak köszönhetően nő a feszültséged, és ha ezzel kicsit szebb és menőbb tudsz lenni a lelked is felnő és nő. Emiatt szerintem jobb kikapcsolodni és élvezni a divatot és miközben a divat ösztönöz, teljes életet adni annak, ami benned van és olyan "te"-vé vállni , akihez illik a kedvenc ruhád. 

kireime - alkalmi ruha férfiaknak 

Huh, úgy érzem nagyon rég hoztam nektek egy kis Kame Camerat, sajnálom összegyűltek felettem a dolgok az egyetemen. Na de most volt egy kis időm, és nem hagyhattam semmi másra csak erre. Igyekszem hozni a következő részt is hamarosan. Elnézést kérek a második paragrafus első mondatáért, nagyon igyekeztem foridtani helyesen de nem nagyon sikerült, remélem, hogy nem lett annyira rossz fordítás 😅. Nem is tudtam, hogy ennyire számítanak nekik a táskák, érdekes tény. És mint mindig nagyon szépen tud véleményt fogalmazni :) , példázni és felsorakoztatni a tényeket. Nagyon érdekes belegondolni min abba amit felhoz. Nem? Ti mit gondoltok a divatról? Mennyire számít , hogy mit visel az ember? Manapság szerintem egyre többet a "civilizáció megélésében", és egyre jobban hátra szorul, hogy azt vedd fel amit szeretsz, ami téged fejez ki, amiben jól érzed magad, inkább arra mennek , hogy divatos elgyek, hogy betudjak illeszkedni. Nem? Számotokra?

KAT-TUN 15th DVD

 

Érkezik holnap, gondolom már mindenki izgatottan várja! 😀 A poszter nagyon klassz. Nem?

Egyszer... 18.rész

 

Egyszer a keserűsége napjai is felvilágosodnak

18.rész

Akaru:

Egy nagyon jót gyakoroltunk, tánc közben tényleg mindenről megtudok feledkezni. 

    - Jó volt csajok! - csaptuk össze a tenyerinket. 

    - Visszamegyünk az osztályba? - kérdezte Hitaru.

    - Igen, de előtte még valamit elkell intéznem. - kezembe vettem a törülközömet és megtöröltem a homlokomat és a nyakamat. 

A lányok értetlenül néztek rám, de csak annyit mondtam, hogy majd mindent elmondok. 

    - Ne kerülj bajba hallod! - kiáltott utánam Tamiya.

     - Nem, fogok, nem fogok! - intettem neki, közben az öltöző felé vettem az irányt.

Gyorsan átöltezem, ugyanis mikor megérkeztünk átöltöztünk gyakorló ruhába és desodort nyomtam magamra. Majd a tető felé vettem az irányt, tudtam, hogy ott fogom megkapni Yoshikot. 

És valóban ott volt, az ajtótól távol a rács közelébe, ami az épület tetejét vette körbe, hogy nehogy valaki előbbre merészkedjen mint kellene. Nem figyelt, engem valamit irt... vagyis azt gondoltam, hogy ír, de amint közelebb kerültem hozzá, már láttam, hogy nem ír hanem rajzol... és nem is akárkit Kazuyat rajzolta... Szóval igazam volt... autamatikusan kezem előre lendült és kihuztam a kezében lévő lapot:

     - Oh micsoda tehetség! - Yoshiko meglepődött és rögtön felállt. - Nem szeretnéd megmutatni Kazuyanak?! - kérdeztem gunyosan a lapot felé tartva, tudom nem kellett volna, ám nem is tudom valami érzés keritett hatalmában és már megállni nem tudtam. - Tud róla, hogy hogy rajzolgatod itt? Gondolom ez nem az egyetlen rajzod róla! Biztos nagyon szépnek tartaná! - folytattam a gunyolodást.

     - Add vissza kérlek! - lépett utána, de elléptem.

     - Igazam volt mi?! Tetszik neked Kazuya... 

Lehajtotta a fejét... 

     - Rajongója vagy?- léptem közelebb hozzá de ő hátrált. - Mondd csak vagy esetleg másként gondolsz rá? Valld be! 

Folyamatosan közelítettem, ő meg folyamatosan hátrált, már megállni nem tudtam, ha akartam volna sem innen már visszaút nincs:

     - Ha csak rajongója vagy biztos, hogy nem bánod ha megmutassuk neki, nem?! 

    - Én... nem... nem...

    - Mi?! Mit mondtál? Mit akarsz?! Nem hallom?! 

    - Kérlek add vissza! 

     - Szerelmes vagy Kazuyába? Mondd ki! Mondd ki! Szereted ugye? Azért rajzolgtod? 

     - Add vissza kérlek....

Csak ezt hajtogatta.... :

    - Jól van, nem akarod bevallani legyen hát... - hátrébb léptem. - Szeretnéd visszakapni? Akkor valld be az érzéseidet vagy ezt a lapot elengedem és szállni fog a széllben és kitudja hol áll meg...

    - Ne kérlek ne.... - nyújtotta előle a karjait. 

     - Mondd ki, hogy mi érzel! - nem ismertem magamra, valahogy az útobbi éveim éne volt, a rideg Akaru, a kegyetlen de nem csak... szívem mélyén legszivesebben nem így intéztem volna el, de nem tudtam... valami hajtott, valami zavart... nem akartam, hogy Yoshiko és Kazuya együtt legyenek... nem akartam, hogy kedves legyen vele ... én...én ...

     - Akaru! - féltékeny vagyok....

Döbbentem rá az igazságra, leengedtem a karom és összeszoritottam az öklöm... féltékeny vagyok Yoshikora, nem akarom, hogy Kazuya másra figyeljen. Ezt az érzést... ez az érzés...

    - Akaru, mit csinálsz? 

A hang felé forditottam a fejem és megpillantottam Kazuyat, aki értetlenül és dühüsen indult ki a tetőre. 

    - Mi történik itt?! Válaszolj! 

Yoshiko mellé állt, aki remegett ... hirtelen nem is tudtam válaszolni. Ez az érzés, ennyire nem keritett hatalmában még. Mti csinálo egyáltalán? Miért őrjít a gondolat, hogy ezek ketten... 

    - Akaru... - gondolataim menetéből, most már egy lágyabb hang zavart meg, kicsit aggódó.

Felemeltem a tekintetemet és egy aggodó barna tekintettel találkoztam:

   - Akaru, mi a gond? Miért vetted el Yoshiko rajzát? - Yoshikora néztem akinek szemei megteltek könnyel. 

Ajkamba haraptam... szokás szerint magamnak csináltam a bajt... ahogy ott álltam és Kazuya szemei rám szegeződtek, minden elillant, már nem volt meg az a bátorságom, hogy mindent elmonjdak, hogy mindent rá zuditsak, ami a féltékenység érzése előhozott. Kazuya Yoshiko mellé lépett és rátette a kezét a vállára, hogy megnyugtassa:

    - Minden rendben, Akaru visszafogja adni. Ugye?

Nézett rám... nem tudtam mit mondani, talán bennem volt, hogy nem is akarok, mit mondani, minek lenne értelme, ugyis értene egy dolgot, hallott egy másikat... Ugyse lenne olyan dolog, amivel most kiszedem magam. Összeszedtem magam és átszellve a köztünk lévő távolságot visszaadtam a rajzot Yoshikonak, de úgy, hogy Kazuya ne lássa. Majd el akartam hagyni a helyet, de ahogy elmentem Kazuya mellett, ő megragadta a csuklomat:

    - Hé, kérj bocsánatot Yoshikotól. - nyugodt volt a hangja, gondolom, de tekintetében volt egy kis értetlenség, egy kis düh... gondolom nem értette az egész helyzetet vagy egyszerűen nem akarta elhinni, hogy ilyen is tudok lenni .

Talán már meg is változott a véleménye rólam, kiábrándító lettem számára... 

Kazuya:

A tánc terem felé vettem az irányt, gondoltam, hogy ott húzodtak meg. Bár nem értem, hogy miért lógták el az órát, nem szokták azért. Amikor pont befordultam a sarkon Tamiyával és Hitaruval találkoztam:

    - Kazuya! Hello! - köszönt Tamiya és sunyin mosolygott rám. - Hallottuk a kis kalandotokat az óráis keréken... 

Elkuncogtak magam, ahogy arra gondoltam, hogy Akaru meséli a napunkat.

     - De miért nem beszéltetek végül ma? 

     - Nem tudom, Akaru nem keresett meg. Hol van? Miért nem jöttetek órára? Jól érzi magát?

    - Aranyos, hogy így aggódsz miatta. Jól van, nem tudjuk miért nem ment oda hozzád... Elment megkeresni és utána kicsit idegesn jött vissza azt mondta, hogy előtte még van valami elintézni valója és már nem volt kedve órára menni. Most meg azt mondta, hogy elkell intézzén valamit és elment. 

Értetlenül néztem a lányokra, nem értettem ismét, hogy vajon Akaru fejében mi járt. Talán a fiúk mondtak valamit? Nem, nem merték volna és amúgyis Akira nem hazudna nekem, azt mondta elmondta, hogy merre talál engem. Viszont ha az osztályba keresett volna... nem, találkoztunk volna vele mikor megyek órára? Ő mégis visszafordult találkozott a csajokkal és elment a próba terembe. És most vajon hol lehet? Milyen elintézni valója akadt? Miről beszélt? Miért nem hivott, hogy beszéljünk? Próbáltam hivni, ám nem vette fel a telefont így elindultam megkeresni.

    - Hallottad, hogy milyen hangzavar van a tetőn?!

    - Igen, de nem Akaru hangja hallatszik? - stoppoltam le hirtelen a név hallatán.

     - A jégkirálynő?! Akkor ezek szerint valaki megint szembe szállt vele...

Szinte nem is gondolkoztam, azonnal elindultam tovább a lépcsőkön felfele, már már kettesével szeltem őket. Mi történt? Kivel veszekszik?! Miért kiabál?! Ahogy egyre közeledtem a hangok egyre jobban hallhatók lettek. Akaru dühösnek hallatszik, talán a nevemet is hallom... mi ez az egész? Rólam beszélnek? Kivel?! Miért?! Engem véd? Vagy miért, nem áll össze az egész...

    - Ne kérlek ne... - ez a hang?! A hang tulajdonosa... Yoshiko... 

    - Mondd ki, hogy mit érzel! - harsogott fel Akaru dühös hangja. 

Mégis mi folyik itt?! Ők ketten miért vitatkoznak?! Alig, hogy felértem a legfelső emeletre megálltam az ajtóval szemben, ami nyitva volt és  megláttam a két lányt... Yoshiko háttal állt nekem, de úgy tűnt remeg, Akaru előtte állt egy lapot tartott kezében, arcát düh, ridegség tükrözte. 

    - Akaru! - szólitottam meg, de nem pont dühből, aggódásból tudni akartam, hogy mi ez az egész mi ütött belé? Miért csinálja ezt?! - Akaru mit csinálsz? 

A hang irányba fordiotta a fejét és találkozott a tekintetünk, egy percig félelem suhant át a szemén. Düh fogott el, miért kiabál Yoshikoval?! Ő nem ilyen... ő nem lehet ilyen, akkor miért?!  Ezt egyszerűen képtelen vagyok felfogni. 

    - Mi történik itt?! Válaszolj! - elindultam kifele, egyszerűen nem értettem ezt az egész helyzetet, hogy hirtelen mi lelte Akarut. 

Percekig nem is reagált, csak meredt maga elé, karja csak úgy hullott maga mellett, lehajtotta a  fejét. Bár látnám, hogy mi jár a fejében... Ebben a pillanatban elesettnek tűnt, mintha nem tudná éppen hol van és mit csinál... Aggodalom vette át a dühöt... Mi ütött beléd Akaru? Mi jár a fejedben most? Kérlek oszd meg velem...

    - Akaru... - szólalt meg nyugodtabb hangon. 

Felemelte fejét és egy barna bánatos tekintettel találkoztam, mintha valami végig futott volna, mintha valamire rájött volna, de közben úgy érezte, hogy valamit el is veszitett. 

    - Akaru mi a gond? Miért vetted el Yoshiko rajzát? 

Még mindig nem válaszolt, ajkába harapott, úgy tűnt valamin gondolkozik, rágja magát. Talán nem akarta, hogy így lássam... De ez már késő volt... Tudni akartam, hogy mi ez az egész, miért csinál így? Mi oka van? Bár Akaruhoz léptem volna és megérintettem volna az arcát, végig simitottam volna és gyöngéden hozzá szóltam volna, hogy bizzon meg bennem, hogy minden rendben lesz , bármi is van meglehet oldani, nem kell így reagálni, nem kell ridegnek lenni.  Nem tettem, szerettem volna ha lássa, hogy ez így nem megy, hogy nem viselkedhet így valakivel... Így hát Yoshikohoz léptem és megérintettem vállát:

    - Minden rendben lesz, Akaru vissza fogja adni. Ugye? - emeltem fel a szemöldökömet és ránéztem Akarura, aki minket nézett. 

Ismét nem szólalt meg, de valami furcsáltam, nem láttam azt az elszántságot amit oly sokszor vélltem már látni Akaru tekintetében, nem volt az a tekintet ami amikor megismertme, sem az amikor itt láttam először az iskolában. Nem volt boldog, nem volt határozott, nem az volt, aki akar valamit, aki csak a hatalmát akarja fitogtatni és megbüntetni valamiért valakit. Egyszerűen mintha nem találná önmagát, fájt így látnom, nem tudtam és nem értettem, hogy hirtelen mi történt. Nem láttam még ilyennek el sem képzeltem volna, hogy tud ilyen lenni. Oda akartam lépni hozzá, átölelni és megnyugtatni, hogy minden rendben van, hogy ne féljen, hogy megoldjuk... De ő megelőzött... Átszelte a köztünk lévő távolságot, visszaadta a papirt ami a kezébe volt Yoshikonak és szótlanul elindult az ajtó fele. De nem engedtem... alig, hogy elment mellettem csukolja után kaptam és magam fölé forditottam:

      - Hé, kérj bocsánatot Yoshikotól! - nem ezt akartam mondani, de mégis ez jött ki a számon. 

Átakartam ölelni, érezni az illatát, de mégis csak álltam és néztem barna szemeiben. Azt akartam mondani, hogy beszéljünk, hogy legyünk együtt, legyünk egymás támaszai... beszéljük meg a dolgokat. Persze szükség van, hogy bocsánatot kérjen, hogy elmondja miértjét,  de azt is tudom, hogy Akarut nem így kell megközelíteni ezzel. Ám elrontottam most... 

    - Kazuya... - Yoshiko megfogta a bluzom szélét .. ránéztem, már nem remegett, könnyek sem buggyantak már ki szemeiből , de még valószniű félt Akarutól. - Hagyd, nem szükséges... mi csak beszélgettünk... 

    - Összevesztetek? Miért kiabált veled Akaru? - kérdeztem rá Yoshikotól, hátha többet tud. 

Közben Akaru karját, még mindig fogtam, eddig, viszont ahogy Yoshiko felé fordultam testemmel Akaru kihúzta a karját az enyémből:

    - Elég! Hagyj békén! - kiáltotta el magát. 

    - Akaru... - lepődtem meg rajta... 

    - Nem akarom hallani, nem akarok semmit sem hallani! - kezdett bele, hirtelen nem is értettem, hogy mi ütött belé. Mintha felcsillant volna a szeme a szomoruságtól, mintha valamit nem akarna elfogadni. - Nem! Nem! Elegem van ! - ezzel megfordult és beszaladt a tetőről. 

    - Akaru! - szóltam utána és már léptem is volna, de egy kéz tapadt a karom után... - Yoshiko...

    - Talán... talán... ttalán, most nem kellene utána menj ... - bökte kicsit dadogva. - Hagynod kellene, hogy megnyu...

    - Sajnálom, sajnálom, hogy Akaru így viselkedett! Ne haragudj, nem értem, hogy miér tette. De kérlek bocsáss meg neki! Mindent elintézek, beszélek vele! Sajnálom! - meghajoltam és kihuzva a kezem elindultam befele, Akaru után.    - Akaru ! Akaru , kérlek várj!

Pillantottam meg, megoldalból egy kicsit, ahogy lefele szaladott a lépcsőn:

    - Akaru! - ahogy felfele, úgy lefele is kettesével szeltem a lépcsőfokokat, ugrálttam egyről a kettőre, hogy utolérjem Akarut.

Már közben az iskola folyosója egyre csendesebb lett, már becsengettek és mindenki következő órájára készülődött, vagy már ott ült a padban és ismételt vagy még néhány szót váltott barátaival mielőtt a helyére ülne. 

    - Hagyj!  - hallottam meg Akaru hangját. - Nem akarok most beszélni veled! - kicsit mintha egyik pillanatba megremegett volna a hangja, de talán csak képzelődtem. 

    - Várj, Akaru! - értem utol és megfogtam a karját, lendülettel magam felé húzva. 

De ahogy szembe fordultam vele kikerekedett a szemem, Akaru szemei könnyel voltak megtelve. 

    - Akaru,,, - ismét gyorsan kihuzta a karját és igyekezett letörölni könnyeit. 

Késő volt, és ezzel, ahogy így láttam minden düh, minden szó, amit mondnai akartam neki, hogy megdorgáljam, hogy kérdőrevonjam egyszerűen eltűnt. Minden elpárolgott és már nem akartam semmi mást csak szorosan a karomba zárni és el nem engedi. Csak ezt akartam, már semmi sem érdekelt... 

    - Hagyj , kérlek most! Értem én, most leakarsz szidni, kérdőre vonni és nem érted, hogy egyszerűen, hogy vagyok képes ilyenre. Értettem, rendben?! - nem kiabált, nem mérgelődött, nem is tűnt idegesnek, egyszerűen bánatos volt. - Most talán az lesz a legjobb ha a barátaidhoz mész és velük leszel. 

Ezzel meg sem várva, hogy bármit is mondjak megfordult és elballagott csendben. Nekem ott mintha földbe gyökerezett volna a lábam, nem értettem hirtelen mi történt, nem értettem az egész helyzetet, de hirtelen magányos voltam, magányos, hogy Akaru nincs velem, magányos, hogy Akaru ilyen bánatos lett... miattam?

/Tudom, hogy manapság leragadok egy kis jelentnél és azt boncolgatom, de most elkapott ezzel a történettel egy ihlet lökethullám és nagyon végig akarom vinni. Ez kicsit párbeszédesebb rész lett, de remélem, hogy tetszik és már kíváncsian várjátok, hogy mi lesz tovább. :) És a következő rész nem sokára érkezik. Amíg tudom és van boncolgatni szeretném ezt a történetet, hiszen eddig nagyon lassan haladtam vele. :) De mostmár hozom, hozom egymás után hozom. /

Koki birthday

 Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel boldog születésnapot a rapp királnyak, Jokernek, azaz Tanaka Kokinak!

Jhonny's Festival

Ma jelentették be egy új esemény megvalosulását aminek neve "Jhonny's Festival ~Thank you 2021 Hello 2022~"  ami december 30-án lesz látható Tokyo Domeban, Jun Matsumoto vezetésével.  Az esemény során 13 együttes fog fellépni : Kinki Kids, NEWS, Kanjani8, KAT-TUN, Hey Say Jump! Kis-My-Ft2, Sexy Zone , A.B.C -Z, Jhonny's West, King & Prince ,SixTONES, Snow Man,  Naniwa Denshi (jővőhéten debütál). A különböző klubtagokból lévő rajongok szavazhatnak, milyen dalat adjanak elő a csapatok. 

Twitter fiókjuk is van. És a hivatalos oldaluk: https://johnnys-festival.com/

Seiten no hekireki 15th Concert

Hypnesek örüljünk, ismét kaptunk a srácokból, pontosabban a 15-dik évfroduló koncerten előadott  "Seiten no hekireki" számukat. Apránkét, de egyre több minden jelenik meg róluk, aminek hatására csattanhatunk ki az örömtől.  😆 És biztos vagyok benne, hogy ők is nagyon boldogok, hogy nyithatnak így. Büszkék vagyunk rájuk nem?! Csak így tovább!!! 

Video: https://www.youtube.com/watch?v=t7yks9FqdPc&ab_channel=JStormOfficial

Egyszer... 17.rész

Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak

17.rész

Akaru:

Másnap reggel kicsit fáradtan ébredtem, de jól éreztem magam az este. Ezt bekell valljam. Amit Kazuya értem tett, az nagyon figyelmes volt. Az érzéseimet már nem volt hogyan, eltitkoljam és nem is akartam, azt hiszem, bár tényleg féltettem Kazuyat, megakartam ismerni jobban, vele akartam lenni, érezni akartam újra és újra az ajkait és az illatát, azt az illatot ami oly biztonságot ad. De mégsem mondtam ki a végén, mégsem adtam meg neki a választ amit illetett volna... Amikor a telefonja megszólalt és a képernyőjén Yosihko neve, kezdte vibrálni, nem is tudom, hogy nevezzem, nem tudom milyen érzés fogott el de egyszerűen dühös lettem, dühös, hogy ugyan éjjelek éjjelén miért hívogatja őt?! Miért keresi Kazuyat? Azt hiszi, hogy nem lehet észrevenni azt ahogy néz rá, ahogy bámulja titokban. Én észrevettem, tetszik neki Kazuya. Nem mondanám, hogy rajongója, szerintem egyszerűen csak megkedvelte... Jól kijöttek, láttam  nem egyszer... megnyerte a kedvessége. És... engem ez zavar. De beismerni nem akartam, így inkább csak álarcot vettem és hagytam elmenni. A vasárnap kellemesen telt, délelőtt a kertbe pihengettem és olvasgattam a medence mellett, a bátyám néhány hoszt uszott le, amikor itthon van és engedi az idő usz egyet a medencébe, ezzel tartva a formáját, mondása szerint. Uszás után csak hátradölt az egyik napozóágyon és sütötte a hasát, néha néha hozzám szólva. Jó testvérek voltunk, sosem vitatkoztunk, ha igen akkor csak olyan testvéri civakodás, másként a bátyámra mindig számíthatok, ha el is van utazva, ha valami kell veszi az első gépet bárhol legyen és érkezik is hozzám. Sokat sozktunk beszélgetni, hülyülni. Ez ebéd közben sem volt másképp, végül délutánra közös programként úgy döntöttünk, hogy sétálunk egyet a városba és vettünk egy egy jégkrémet amit a házunkhoz közeli parkaban ettünk meg. Visszaérve a házba videójátékoztunk együtt, majd vacsora előtt mindenki a szobájába volt. Igazából kellemes vasárnapom volt amit a bátyámmal tölthettem, ennek nagyon örültem. 

Hétfőn mély lélegzetet vettem és eldöntöttem, hogy tényleg adok egy esélyt. Hogy beszélek Kazuyaval... Bár feszengtem a gondolattol is, hogy bajba keverem... talán csak túl reagálom, talán ezt az egészet túl reagálom és nem lesz semmi gond, senki sem fog kikezdeni egy idollal nem?! Na, még ezt a gondolatot is megkell szokjam én és egy idol? Tényleg elképzelhetetlen... De Kazuya tényleg egy olyan részemet látta meg, pillanatok alatt, amit más soha. 

     - Hello! Milyen boldog valaki... - üdvözölt Tamiya, miközben hatalmas vigyor jelent meg az arcán.

    - Hellosztok! - öleltem meg barátnőimet akik a iskola kapuja előtt vártak. 

     - Ragyognak a szemeid, boldogságtól. Milyen rég láttuk, nem így van Hitaru? 

     - De. Csak nem történt valami?

     - Minden részletre kíváncsiak vagyunk. Ne hagyj ki semmi, szaftosat... - karolta át Tamiya és már izgatottan várta, hogy meséljek.

     -Hát talán először is szidással kell kezdjem?!

     - Ugyan már! Ne mondd, hogy nem tetszett a mi kis meglepetésünk... 

     -A ti meglepetésetek? Hitaru te is benne voltál? Azt hittem, hogy csak Tamiyanak juthat ilyen eszébe...

    - Én csak... mi csak arra gondoltunk, hogy ez jó alkalom, hogy tisztázd az érzéseidet. 

     - Valóban. És nem tisztázodtak? - húzta fel kíváncsian Tamiya a szemöldökét.

Bár szerettem volna még tovább húzni az időt, csak mosolyogva elnéztem:

    - Na látod, na látod! Ez a csalafinta mosoly! Mégis örültél, na mesélj , mesélj! - ugrándozott izgatottan Tamiya.

    - Sss... - nyugtattam. - Ne ilyen feltűnően, mindenki minket fog nézni az udvaron. 

    - Jól van, jól van de mesélj már. Összejöttétek? Összejöttetek úgye?! 

     - Nem, még nem.... Jól éreztük magunkat a vidámparkba, minden félét kipróbáltunk és elengedtünk mindent, megfeledkeztünk mindenről. Az óriás keréken beszélgettünk a kapcsolatunkról és aztán megcsókoltuk egymást...

    - Uuuuu. de romantikus! - topogott a lábával Tamiya izgatottan.

    - És nem jöttetek össze?  - kérdezte Hitaru. 

     - Nem, mert ... tudjátok jól, hogy félek ha belekeveredik az életembe akkor csak szenvedni fog és... tudjátok a másik dolgot is és...

    - De Kazuya ezzel megtudna birkozni, azzal a dologgal és az, hogy milyen voltál régen korrigálni lehet...

    - Megengeditek, hogy befejezzem vagy még sokszor közbe vágtok? - nevettem fel, nagyon rég láttam mind a két barátnőmet ilyen izgatottnak.

    - Bocsánat, folytasd! - hallgatott el mind a kettő és kihuzták magukat egyenesen. 

 Elmosolyodtam, hogy ilyen arca látom magukat, majd lassan felemelte bal karomat, amelynek csukloján ott díszelgett Kazuya hajgumija.

    - Tudjátok ez kié? Kazuyáé, nem jöttünk össze, ismét szerelmet vallott nekem és én azt mondtam, hogy akkor adok választ mikor ezt visszaadom neki. - most valóban nem vágtak közbe, de mindketten várták, hogy foyltassam. - Nyilván eldöntöttem már a válaszomat, de a történet nem áll itt meg. Hazavitt szombaton és este meglepetés szerűen megjelent és szerenádozott az ablakom alatt, gitárral ...

    - Nem hiszem el! Ez milyen romantikus! Komolyan, hol találsz manapság ilyen romantikus embereket?! - hülledezett Tamiya és Hitaru szemei is hasonló érzéseket tükröztek. 

    - Nagyon meghatott, nem hittem el az egészet, hogy miattam ilyenre képes.

    - Látod, ez a srác oda van érted! 

    -Igen látom.  Bár nem nagyon tudtunk beszélgetni, a bátyám hazajött és meghivta vacsorára Kazuyát, még egy filmet is néztünk közösen. - Vacsora után válltottunk néháy szót, de akkor a bátyám zavart meg és mielőtt elment volna Yoshiko...

    - Hogy Yoshiko? Mégis mit keresett nálatok? - kérdezte értetlenül Hitaru.

    - Nem, nem hívta telefonon. Én meg, elküldtem, hogy találkozunk hétfön és kész...

    - Hoppá, csak nem féltékenységet hallok a szavadi közül?! - vigyorgott Tamiya.

    - Nem... - álltam meg egy pillanatra. - Nem! -vágtam ismét rá. 

Nem, ez nem féltékenység, nem nem... vagy mégis?

    - És milyen választ szeretnél adni neki? - érdeklődött Hitaru. 

     - Akaru, ez a fiú odavan érted, olyan dolgokkal lát téged, amivel más senki. Otanihoz képest más remélem ezt tudod... és arra ne gondolj, hogy éppen mi, csak arra, hogy egy egyszerű fiú, aki a kegyeidet akarja. Látod, miket csinált érted? Mindig hogy beszélt rólad? Összeveszett a barátjával is... Megvédett annak ellenére, hogy kikerült címlapra. Kazuya...

     - Tudom, tudom! - emeletem fel a kezeimet, hogy Tamiya fejezze be. - Ezt mind a szemem előtt tartom és tartottam. Kazuya egy nagyon különleges srác, nincs még egy olyan mint ő. De ha nem haragszotok, neki szeretném először elmondani a válaszomat. 

    - Persze, ez érthető! - mosolygott Hitaru. 

    - Oké, de siess! - lökött meg Tamiya. - Várunk vissza és jó hirekkel! - emelte fel az ujját.

Elmosolyodtam és gyors léptekkel indultam a torna terem felé, arra láttam menni Akiráékat. 

    - Akira! - szólítottam meg, amint a torna teremmel szembe találkoztam, előtte voltak összegyülve a barátai, de ő nem volt itt. Fura pedig ha jól tudom, legtöbbet Akirával szokott egyszerre jönni.

Akira, a hangom hallatán kicsit megrezzent de felém fordult:

    -Segíthetek valamiben, Akaru? - lassan felállt és tett felém egy lépést. 

     -Kazuya megjött? Merre van? 

Nem láttam meglepődöttséget arcán, hogy keresem Kazuyát, talán tud egy két dolgot, ám bár nem hiszem, hogy tudja a szombati napot.

    - Arra fele ment! -mutatott az oldalsó bejárat felé. - Azt mondta elmegy letenni a táskáját, talán!

 -nézett hátra a barátaira, akik közben csak úgy méregeltek, pláné Nagaruki, bár tőle ezt már megszoktam, barátai bólintottak.

    -Köszönöm! - hajoltam meg, amitől szerintem meglepődhettek, de nem érdekelt per pillanat és elindultam a oldalsó bejárat felé. 

Izgatott voltam, a szívem majd kiugrott a helyéről, őrületesen boldog voltam, és ettől már nem is tudtam visszanézni, nem is akartam. Már csak az járt a fejembe, hogy együtt legyek Kazuyaval, hogy folyton érezhessem mellettem és a közelemben. Miatta, miatta úgy érzem, hogy megtudok változni, hogy erőt tudok gyűjteni. Amint megláttam félig az alakját felgyorsítottam lépteimet:

   -Kaz... -akartam is megszólítani, de hirtelen lestoppoltam... 

Nem volt egyedül, beszélgetett valakivel, Yoshikoval... Halkan lépkedtem közelebb és a falnak lapultam ami a bejárat oldalsó része volt. Innen nem vehettek észre, de én mindkettőjüket láthattam jól és hallhattam is. Tudom, nem szép dolog hallgatozni, de most valahogy lábaim nem akartak elmozdulni:

     - Értem, tehát ez történt! - szólalt meg Kazuya és lehajtotta fejét. 

Miről beszélnek? Mi az, hogy ez történt...

    - Én... nem mondom, hogy Akaru egy rossz ember... - én? Rólam beszélnek? "Hallotam, hogy mi történt Yoshikoval... Tényleg igaz?" visszhangzottak Kazuya korábbi szavai, ezek a történésekről beszének, tudatosult bennem. - Biztos megvan az oka amiért így viselkedik... de én, nem tudom ha megéri, hogy emiatt vitatkozz a bátyámmal. Sőt nem éri meg, Akaru egy világban él amit senki sem érhet el, szóval talán... 

Teljesen zavarba volt Yoshiko, alig mert egyszer egyszer szembe nézni Kazuyval. Ez a kis csaj... nem is olyan ártatlan, mint amilyennek mutassa magát... legszivesebben odaléptem volna és... és... 

    - Yoshiko, én nem akartam semmir rosszat a bátyádnak. Nem akartam összeveszni vele, de az érzéseim Akaru felé igazak. Szeretném megismerni és mellette lenni. Ezért akarom tudni az igazat, mert bár hogy is mondják, nem tudom elképzelni, nem tudom elhinni... itt bent... - mutatott a szívére. - Sehogy sem fogadja el ezt a tényt. Szerintem valamit nem tudunk, valamit kell legyen...

Ebben a pillanatban becsöngettek, Kazuya Yoshikora mosolygott:

    -Mindenesetre, köszönöm, hogy elmondtad és örülök, hogy beszélgethettünk. Remélem, hogy a bátyád nem lesz mérges...

Megfordult és elakar indulni, de hirtelen Yoshiko megfogta az inge alját, Kazuya meglepetten fordult vissza:

    - Van valami gond? - de közben egy gyengéd mosoly ott bujkált arcán.

Ökölbe szorultak a kezeim, tipikus férfiak, nem veszik észre az egészet... 

    - Megoldom, megoldom, hogy a bátyám bocsásson meg és újra beszélgessünk. 

Pipacs vörös lett Yoshiko arca, Kazuya visszafordult és fejére tette kezét:

     - Persze, ne aggódj újra együtt lesz a csapat! 

És persze Kazuya azt hiszi, hogy az egész baráti társaságukra mondta. 

    - Most már menjünk, nehogy elkéssünk óráról. Menj nyugodtan előre, majd késöbb jővők én is, hogy ne lásson meg a bátyád.

Yoshiko lassan de elindult.... Kiakaszt, komolyan kiakaszt ez az egész. Idegesen kifujtam a levegőt és elindultam vissza a csajokhoz, akik az  épület előtti bejáratnál vártak:

    -Huh, ez az arc nem tetszik, ez az arc a rideg Akarué. Mi történt? Összevesztetek? - lökte el magát a faltól Tamiya magát. 

     - Nem, nem is beszéltünk. 

     -Akkor miért vagy dühös? A barátai leállítottak? - indultunk be az épületben. 

     - Nem! Egyszerűen rájöttem, hogy van valami elintézni valóm még. Van kedvetek egyet táncolni? - fordultam hátra miután beléptünk az iskola folyosójára. 

     - Elakarod lógni az első órát? 

     -Miért ne? - vontam vállat és már indultam is a gyakorló terep felé, kikellett eresszem ezt az érzést.

Kazuya:

Yoshiko az este csak azért keresett, hogy szeretne hétfön reggel találkozni velem, beszélni akar velem a történtekről. Ezek hallatán kicsit megkönnyebültem, talán akkor mégis van olyan dolog amit Nagaruki nem tud. Vasárnap relaxálással telt, bár gondolkoztam, hogy hívjam fel Akarut, nem tettem. Gondoltam most nem kellene zaklassam, ha a bátyja is ott van, biztos szeretnének egy kis időt is tölteni együtt. De nem is bántam, valahogy azt éreztem, hogy hétfön valami történni fog, valami ami a kapcsolatunkat megpecsételi. A srácokkal beszélgettem a délután még, akik teljesen megvoltak lepődve, hogy szerenádot adtam Akarunak. Romantikusnak tarottak, de merésznek is. Koki egyenesen azt mondta, mintha a régi korokból léptem volna elő, már épp olyan buggyos nadrágba képzel el és harisnáyba mint anno. Junno próbált védeni, hogy azt hasznosította amit mondott, hogy azzal udvarolok, amit tudok a legjobban. De tulajdonképpen most a viccelődésük, szivatásuk nem érdekelt, úgy éreztem Akaruhoz elértek az érzéseim és nekem ennyi elég. 

Hétfő reggel Akirával mentem a suliba, szokás szerint. Ám bár egylőre nem mondtam el neki a szombati napot. Gondoltam először mindent Akaruval kell megbeszélnem, aztán a suli is megtudhassa. Na nem mintha, Akira nagy pletykafészek lenne. Bár kérdezte, hogy történt e valami köztem és Akaru között, azt mondtam, hogy majd késöbb elmesélem. Miután megérkeztünk a suliba, megkértem, hogy nyugodtan menjen előre, beviszem a táskám az osztályba. Hogy miért is hazudtam? Nagaruki nem messze tőlünk volt és Yoshiko megkért, hogy egyelőre a testvére ne hallja meg, hogy találkozunk. Tiszteletbe tartottam a kérést, de remélem, hogy ha ezután megtudja nem fog kiborulni. Természetesen szerettem volna vele kibékülni és reményeim szerint hamarosan megtörténik. Ám Yoshiko mégsem mondott semmi ujjat bátyjához képset, csak annyit, hogy szerinte Akaru nem gonosz, egyszerűen csak történt vele valami, amiért ilyen lett. Ennek azért örültem, hogy így gondolkozik ezen. Bár azért nem értettem, hogy miért akarja még ő is, hogy maradjak tőle távol. Erre már nem vagyok képes és nem is akarok. Tudom, hogy tőle nincs amiért félni, hogy ő valójában egy nagyon kedves, törékeny lány akinek támaszra van szüksége. Az osztályba érve Akiráék rákérdeztek, hogy nem ide készültem, de azt mondtam, hogy még elléptem a mosdóba és az egyik tanárunk leállított. Nem is furcsálták a válaszomat. Leültem a helyemre de közben folyton az ajtót néztem, hogy mikor lép be Akaru. De nem lépett, se Tamiya, se Hitaru. Hiányzik?! Miért?! Rosszul érezi magát?! Valami ami az ájuláshoz köthető?! Fogott el az aggódás. Nem is nagyon tudtam figyelni az órára, folyton Akarun járt az eszem, még titokban egy smst is küldtem, amire válasz nem jött. 

    - Oh, tényleg Kazuya, mit akart a jégkirálnyő? - kérdezte Akira, miután a tanár kiment és szünet lett.

    - Ezt meg, hogy érted?  - kérdeztem értetlenül.

    - Keresett téged, nem futottatok össze? Nagyon meglepődtem, mikor neven szólított, borzongás is futott végig rajtam, de végül csak megkérdezte merre vagy.

    - Nem, nem találkoztam vele. - tehát itt van az iskolában, megkönnyebültem kifujtam a levegőt.

De ha engem keresett, végül miért nem talált meg? Miért nem irt egy üzenetet, hogy beszélne velem. Megkell keressem. Álltam fel és elindultam kifele megkeresni Akarut, volt ötletem, hogy hol lehet.

Szőke haj

 És Kame megörvendeztett minket egy selfievel, ahol szőke hajjal tűndököl. Nos mi a véleményetek? Szokatlan, de szerintem ez is állatiul jól áll neki. Új doramájához meg, zöldes szürkés kontaklencsét visel. Egyre jobban várom, hogy milyen lesz az új sorozata. 

Szőke haj

 V6 búcsú koncertjén Kame is tiszteletét tette. 😊 És igen jól látjátok szőke hajjal már 😃