A sors szenvedélye
36.rész
Akaru:
Valahogy számítottam erre, számítottam, hogy nem fogunk beszélni a szörfözés alatti eseményekről. Másnap már minden olyan volt, mintha nem történt volna semmi, mi másnap órákkal később olyan volt, mintha az a dolog nem történt volna meg. És hazudnék ha nem azt mondanám, hogy folyton az járt a fejemben. És egyfolytába azt akartam, hogy újra érezhessem, hogy újra szorosan magához öleljen és puha ajkai az enyémeket érinthesse és beleturhassak dús hajába és... Akaru! Állj le!
Egy eseménydús mini vakáción lehettünk túl. Hallhattam dolgokat "Én és Akaru? Na ne viccelj!" és csókolozhattam újra vele... És persze nagyon sok közös élményt szerezhettünk együtt mindenkivel, amiket örökre magamba fogok zárni. És ez volt olvasható, minden egyes arcon. Amikor megérkeztünk a céghez, miközben mindenki élményeit taglalta, megcsörrent a telefonom és nem számítottam arra aki hívott, még annyira sem amit mondott. Adam volt az, hogy augusztus végén ideérkezik, meglátogat. Meglepődtem, tényleg nem számítottam erre. Ha valaki meglátogatott volna, akkor a szüleimre saccoltam volna vagy a barátnőimre. De Adam? Na mindegy végülis mi gond adódhatna belőle? Jó barátok vagyunk és biztos vagyok benne, hogy jól fog kijönni a srácokkal:
- Na mi történt kislány? Fura arcot vágsz... - tértem vissza a többiek közé.
Felnéztem először a hozzám szoló Kokira, majd körbe a körülöttünk lévő emberekre Rajta állt meg utóljára a tekintetem, érdeklődve nézett és kicsit aggódva.
- Nos, hát úgy tűnik, hogy augusztus utolsó hetében érkezik Adam ide. Vagyis meglátogat... - böktem ki és mondandóm végére nevetve hátra simitottam egy hajtincset a szememből.
- Ide?! De hol fog lakni? Tudja, hogy Kazuyaval laksz?
És ekkor ébresztett a valóságra Tatsuya... oh bakker, tényleg! Nem lesz jó, ez nem lesz jó! Még, hogy milyen gond is adódhatna?! Túl hamar elszóltam magam. Tényleg, senki sem tudja, hogy Kazuyaval élek. Kikerekedtek a szemeim és teljesen lefagytam. Mégis, hol szállásolom el Adamot? Egyáltalán elvárja?! Hát persze, nem szállhat meg egy hotelbe, mikor itt vagyok. És amúgyis biztos látni akarná a lakásom. Mégis mit tegyek? Hogy kellene ezt megoldjam?! Kazuya lakásán? De hát ő így is a dolgozó szobájába alszik. Sűrűsödjünk hárman, egy egyszemélyes lakásba. Na meg persze nem is az én lakásom, erről nem dönthetnék. Teljesen kiment a fejemből ez az apróság!
- Ugyan, nem kell vele lakojon az a srác! Egyszerűen csak megszáll a közelbe és kész, attól még tölthetnek időt együtt. - szólalt meg Kazuya és feltekintettem rá.
- Hogy megszálljon? De hát egy barátja csak nem hagyhassa, hogy az itt léte alatt egy hoyelbe szálljon meg. - egy huron pendülünk Tatsuya.
- Tatsuyanak igaza van. Fogadnom kell őt. - mintha egy pillantra ettől a választól megrebbent volna Kazuya arca. De talán rosszul láttam.
- És ha megszállna valamelyikünknél? - lépett közelebb Junno. - Azt mondanád, hogy nincs elég hely a lakásodba.
- Attól függetlenül még látni akarná, hogy hol lakom biztos vagyok benne.
- Akkor talán elkellene arra az időre költözz. - szólalt meg Nakamaru. - Talán az egyikünk lakásába költözhetnél és addig megszállunk egymásnál.
- Nem tehetlek ki a saját lakásotokból! - léptem közelebb Nakamaruhoz. - De nagyon szépen köszönöm.
- Kiscsaj egyet értek Maruval, valakihez átkellene költözz addig az ideig, nem hosszú idő. És egyáltalán nem zavarnál minket vele. És akkor tudnád fogadni Adamot...
Aj, el sem hiszem, hogy miattam kell hazudjanak egy embernek?! Miért nem szedtem össze a bátorságomat és valljam be. Vagy nem úgy volt, hogy egy kis idő múlva saját lakásba költözöm? Már fél éve ott lakom és semmi... na jó titkon azért nem bánom. Ezekután őszintén már az lenne furcsa ha nem vele lennék nap mint nap. Mint amikor hazamentem, folyton azt kerestem, hogy hol lép be Kazuya, mikor ül le mellém filmet nézni, mikor futok vele össze az utcán. Persze ez képtelenség lett volna Erdélybe, hiszen ő mérfőldekre arébb volt. Tényleg nincs más megoldás, mint, hogy valakit kiturjak a saját lakásából? Gondolom csak úgy egy szabad lakást egy hétre nem kapnék... vagy talán...
- Esetleg beszélhetnék az ügynökséggel, hogy segítsenek lakást találni. - bár fájt a gondolat, ez volt a legegyszerűbb, ezzel legalább véget tehetnék a hazudásoknak is. Éreztem a tekintetét, ahogy rám szegezi meglepve és kicsit reménykedtem, hogy mond valamit, hogy biztos ezt akarom, hogy megállít. De nem...
-De tudsz venni egy lakást? -kérdezte Junno.
- Hát talán még nem... de van egy kis félretett pénzem és a kisebb munkákból is amit összegyűjtöttem talán elkezdhetnék bérelni valamit. - hát valóban még nem volt annyi pénzem, hogy megvegyek egy lakást de talán bérelhetnék, annyi csak összejönne, hogy béreljek egy kisebbet vagy akár még egy kisebb lakást is megvehetnék.
- De úgye, tudod, hogy ez akkor azt jelenti, hogy csak kettesben lennétek majd Adammal. - vigyorodott el kajánul Koki. Csak a szememet forgattam és elhagytam a fülem mellett ezt a megjegyzést.
- Beszélek az ügynökséggel! - meglepődve tekintettem mögém, Kazuya nem nézett rám a cipéje orrát fixirozta. - Biztos vagyok benne, hogy tudnak kapni egy megfelelő lakást neked, ha ezt szeretnéd.
Az utolsó szavai olyan gyöngéden jöttek ki a száján, hogy beleborzongtam és az a csillogó tekintet. Csak nem azt akarja, hogy maradjak vele? Mondd ki Kazuya! Meddig játsszuk még ezt a se veled se nélküledet? Nem értelek.
Kazuya:
Megőrijtett az a gondolat, hogy ők ketten egy fedél alatt legyenek. És ha visszaakarja szerezni? De mint mondhattam volna, "Ne tedd maradj velem!" és akkor? Ez minek vevődik? Miért? Miért maradjon velem? Egyáltalán miért érdekel, hogy kivel van?! Nem vagyok a pasija! Megőrjít! Komolyan mondom ez az egész megőrjít! Akaru megőrjítesz! Nem, én magam fogom megőrjíteni saját magam.
- Biztos, hogy ezt akarod? - közben elköszöntünk a többiektől és mindenki a saját útjára indult.
Valahogy titkon abban reménykedtem, hogy megremeg az arca, mecsuklik a hangja és azt tudom mondani neki, hogy nem kell semmire sme kötelezned magad, hogy nyugodtan maradhatsz.
- Igen! - de rezzenéstelenül mondta ki az egy szót. - Nem lóghatok folyton a nyakatokon, már egy félév eltelt mióta itt vagyok. Biztos neked sem volt kényelemes, hogy velem kellett megosztanod a lakást. És most már biztos vagyok benne, hogy Misakiék is belefognak menni, hiszen szerintem már nagyon jó párost alkotunk. Nem?
Már első pillanattól amikor találkoztunk eldölt, hogy jó párost fogunk alkotni.
- De. - válaszoltam egyszerűen, majd néhány másodperc csend következett. - Ugye tudod, hogy egyáltalán nem voltál számomra egy teher? Nem volt kényelmetlen veled élni, sőt nagyon jó lakótárs voltál. - mosolyogtam rá.
- Te is! - mosolygott rám. - Aj! - nyújtozkodott egyet. -Alig hiszem el, hogy már egy fél éve kint vagyok, megismertem a kedvenc együttesem és álmaim munkáját valósíthatom meg. Ki képzelte volna?
- Hamar telik az idő mi? - bólintott.
- Nem szükséges beszélned az ügynökséggel , az én feladatom. - állt elém meg, olyan komoly arcot, majdnem elnevettme magam, végül egy kuncogás hagyta el az ajkaimat. Nagyon aranyos volt.
Felemeltem a kezemet és megpaskoltam szépen a feje kobakját.
- Menjünk és beszéljünk ketten. Rendben? - bár elhúzta a száját, durcásán, ami baromi cuki volt, de végülis bólintott, megbeszéltük, hogy holnap reggel első útunk odavezet.
Bár nem szabadna ilyen legyek, mégis folyton arra gondoltam, hogy bár ellenéznék, hogy bár azt mondanák még összekell szoknunk, még nem költözhet el. Magány érzése fogott el ha arra gondoltam ismét nélküle kell éljek, mint amikor hazautazott.
- Otthon, édes otthon! - lépett be Akaru a lakásba. - Ran-chan! - szaladott oda kiskutyám hozzánk, azonnal megismogattuk mindketten. - Oh, otthonnak neveztem a lakásod, bocsi.
- Ugyan, ezért nincs amiért bocsánaott kérned. - maradj itt, ha szivedhez nőtt, ne menj el! - Hiszen itt laktál és mondtam, hogy érezd magad otthon.
- Igen... Ah, biztos, hogy veszek egy jó meleg fürdőt. Te szeretnél?
Hirtelen az a gondolat fészkelte be magát a fejembe ahogy ketten megyünk fürdeni... ahogy mezetelen böröm az ővéhez ér, ahogy... Kazuya! Fogd vissza magad!
- Menj nyugodtan először te. - épp, hogy kimondtam megrezgett a telefonom.
Üzenetet kaptam "Üdvözlöm! Ha jól tudom most értek haza a kirándulsából. Remélem, hogy jól telt. Lenne néhány perce egy találkozóra? 10 perc múlva a lakásához közeli parkba. Mrs. S."
- Minden rendben? - lépett közelebb Akaru és érdeklődve felém nézett.
- Persze, egy pillantra ki kell menjek. Eszembe jutott valami, hogy vennem kell. Sietek vissza!
Mielőtt bármi kérdést is feltehetett volna, gyorsan felhúztam a cipőmet és elindultam. Kicsit váratlanul jött, de nem bánom, legalább megkérdezhetem hogy mi történt legutoljára. A közeli park egy olyan 5 percre volt, de nem kellett várjak további időt, ugyanis már ott voltak.
- Jó napot!
- Jó napot! - köszöntek ők is. - Jól van? Akarunak mondott valamit?
-Jól vagyok köszönöm. Önök? Akaru úgy tudja, hogy valamit vásárolnom kell.
- Rendben, jól tetted, hogy nem mondtad el. Hogy van? Hogy érezte magát a kiránduláson? Nem keresett amióta eljött meglátogatni... - szomordott el Mrs. Suzuki tekintete.
- Jól van, nagyon jól érezte magát a kiránduláson. Nem keresett? De hát nekem elmondta, hogy találkozott önökkel és hogy elbeszélgették az időt, még a próbáról is elkésett valami 16 óra körül hívott, hogy menjek Adachiba felvenni őt. - nagyszülei összenéztek majd lehajtották a fejüket.
-Sajnos ez nem így volt. Akaru olyan 13 körül el is ment tőlünk. - telejesen ledöbbentem. Hogy 13 körül elment? Hát akkor mégis mit csinált 3 órán keresztül? Miért nem hívott korábban? Miért mondott nekem mást?
- Történt valami? Kérem, mondják el! - oké, talán nem az én dolgom, nem kellett volna beledugjam az orrom csak, nem tudtam összetenni a képet. - Elnézést, én csak... aggódom érte... - vallottam be őszintén.
- Nagyon kedves tőled Kazuya, nagyon hálásak is vagyunk érte, hogy ennyire közeli barátként tekintesz rá, ennyit segítesz neki. Az igazság az, hogy volt egy kisebb vitánk. - vita? - Az anyja úgy tűnik, hogy tömte a szegény gyermek fejét dolgokkal... és nem nekünk akart hinni. Összevesztünk és elviharzott.
Tehát akkor azok a könnyek... elevenedett meg előttem, ahogy könnyes szemmel látom a hidnál Akarut. Azok a könnyek nem meghattodottságtól csillogtak, hanem szomorúságtól... ökölbe szorult a kezem a gondoalttol, hogy nem éreztem már hamarabb, hogy valami gond van, hogy bár hamarabb beszéltem volna vele, hogy merre van.
- Úgy tűnik, hogy nehezebb lesz elfogadnia minket. Időbe fog telni még. Van türelme fiatalember?
- Türelmem? - tértem vissza a gondolataim menetéből.
- Hogy még segítsen nekünk? - kérdezte Mr. Suzuki.
- Természetesen! - válaszoltam egyből, szeretném szeretném ha Akaru boldog lenne. Ha az igazságra fény derülne és elfogadná a nagyszüleit is.
Bár furcsáltam az egész helyzetet, tényleg ennyire félrevezették volna Akarut? Hogy az első adandó alkalommal már is összevesszenek? Úgy érzem valamit nem tudok.
- Mondja csak, nem tudja, hogy esetleg Akarunak nincs valamire szükséges? Valami amibe kisegíthetnénk?
- Valamire amire szüksége lenne? - kezdtem el morfondirozni és bár nehéz volt kimondanom, nem hallgathattam el a nagyszülei elől. - Szeretne egy lakást, venni. Elakar költözni... - egy pillantra megcsuklott a hangom, de reménykedtem, hogy nem veszik észre. De várjunk csak mit is mondtam az előbb? Teljesen kiment a fejemből, hogy a nagyszülei sem tudják, hogy mi ketten együtt laktunk.
- Egy lakás? Hát persze! Meg is lepődtem, hogy nem kérte korábban . Nem is értem, hogy miért jött a cég ezzel az ötlettel, hogy ti ketten együtt lakjatok. Ismeretlenek voltatok akkoriban még egymásnak. Mégis egy férfiról és egy nőről beszélünk...
- Önök tudták?! - lepődtem meg.
- Ugyan drága fiúnk, nem hiszed, hogy csak úgy azért belemennénk a dolgokba ha nem tudunk minden részletet. Természetesen rajtatok kívül mi is tudjuk az igazságot.
- De akkor miért nem állították le ha...
- Ha nem tetszett az ötlet? Részben igazat is adtunk, Akaru nem ismert itt senkit, biznunk kellett első sorban benned, hogy tényleg segíteni fogsz és nem használod ki a helyzetet. Másodjára benne, hogy megbizik benned, tudtuk hogy Akaru egy érzelmes lány, akinek szüksége van valakire.
- Köszönöm szépen, hogy megbiztak bennem! Továbbra is azon leszek, hogy megbizzanak bennem, hogy ovjam Akarut és segítsek neki amiben cska tudok! - hajoltam meg.
- Köszönöjük! Legyen úgy! Rendben, akkor segíteni fogunk, hogy egy lakást szerezzen, bár nagyon örülnénk ha Adachiba lenne a közelünke, tudom, hogy számára most a munkát kell véghez vinnie. Szóval itt a fővárosba keresünk és meglássuk, hogy beszélünk vele vagy értesítünk téged. Ha téged értesítünk, ne áruld el, hogy a lakás tőlünk van. Biztos furcsálná a helyzetet. - bólintottam, bár nem értettem, hogy mi ez a sok titkolozás. De ennyire már, nem léphettem be az életükbe, ezt nekik kellett intézniük. - Azt hiszem, hogy most már ideje lenne hazamenned. Biztos Akaru nemsokára már kerestetne.
- Igen! Igaza van, ha bármi lenne nyugodtan keressenek! További szép napot! - hajoltam meg, majd indultam is vissz a házba. A hátralevő utat, futva tettem meg.
Amint beléptem a lakásba mélyen fujtam ki a levegőt, majd fujtam be , hogy újra normálisan lélegezzek. Ran-chan azonnal fogadott és megsimogattam kedves kutyám pocakját. Akaru még nem végzett. Fentről dudorászás hallatszott, a mi számunkat énekelte "My angel Your angel" számot, elmosolyodtam ezen. Te vagy az én angyalom, Akaru! Letettem a kulcsaimat és a konyhába léptem. Mindenképp kikell használnom a hátralévő időt amit vele tölthetek, egy lakásba. Utána majd azon leszek, hogy ne érezzem az ürességét.
Akaru:
Az idő relativ... mondják a tudosok. Nos én most nem filozofálom ezt túl egy dolog biztos, nagyon gyorsan telik. Amikor végeztem a fürdéssel, Kazuya a konyhába tevékenykedett. azt mondta frissiítő gyümölcs salátát szeretne készíteni. Éppen a gyümölcsöket vágta össze. Mondtam, hogy szivesen átveszem menjen fürdöjön le ő is, de be akarta fejezni. Aztán megkérdeztem, hogy mit vásárolt, erre egy pillantatra megdermedt, aztán mondta, hogy mégsem talált. De szószerint ezt, nem árulta el, hogy mit akart venni. Furcsáltam ezt... végül gyorsan befejezte a vágást, egy tálba tette és összekeverte, majd be a hütőbe. És elment ő megfürödni. Én közbe beléptem a szobámba és felhívtam a szüleimet, elmeséltem nekik az útobbi napok eseményeit. Na jó nem épp mindent, de, hogy mennyire jól éreztem magam és miket csináltunk a srácokkal. Nem is tudom, hogy reagálnának ha elmondanám, hogy csókoloztam már 2-szer Kazuyval. Tuti, azt hinnék, hogy játszik velem. Na nem mintha én tudnám , hogy mi lenne közöttünk. De végül eldöntöttem, hogy ammenyire tudom kihasználom a hátra lévő napot, amíg együtt lakunk. Ez megfog változni és bár érzem, hogy borzasztoan hiáynozni fog, majd leklel szokjak róla. Az életemnek annyi része lesz, hogy egy cégnél, egy filmbe szereplünk és senpai-om aki sokat segített eddig és remélem ezentúl is fog. Ennyi kell legyen, nem? Mi más lehetne? Mi következhetne? Semmi! Nem beszélünk a csókról, nem beszélünk rólunk... és ő még mindig nem akar engem hiszen, kinevette a párosításunk. Másképp nem beszéltünk volna már a dolgokról? De én sem vagyok elég bátor, hogy felhozzam. Hiába szidom őt!
Szóval visszatérve az időhöz, gyorsan telik, 3 nap telt el szempillantás alatt, amiután visszatértünk a kis kiruccanásunkból. Még másnap beszéltünk Kazuyaval az ügynökségen, hogy szeretnék egy külön lakást. Bár nem tudtam, hogy megy ez, most tényleg ők fognak nekem lakást adni? Nyilván nem veszik meg nekem, csak segítenek találni. De Misaki belement, nem erőltette továbbra is, hogy együtt lakjunk. Pedig valahogy mégis reméltem, hogy felhozza. De az én döntésem volt, hiába vártam mást, hogy beleszóljon. Aztán a 3 nap, meglepő dolog történt. A nagyszüleim irtak nekem, azóta az eset óta nem kerestem őket. De elolvastam az üzenetüket. Azt irták, hogy találtak nekem egy lakást, egy egész kis helyes lakás, szeretnének ezzel segíteni... mintha kompenzálni akarták volan az elmúlt huszonakárhány évet. De honnan tudták, hogy nekem most kell lakás? Nem említettem nekik, hogy Kazuyval lakom hát akkor?! De végülis most ezen nem filózofáltam sokat, rábólintottam és megköszöntem nekik, de abban a tudtatban, hogy visszafogom adni. Így hát a 4 nap, összepakoltam a cuccaimat és a srácok segítségével átköltözötem az új lakásomba. Ami a céghez képest messze volt, így Kazuyahoz is messze volt. Visoznt a környék nagyon szép volt, ugyanúgy park a közelben és nem messze a folyó is csordogált, szép macskköves ösvénnyel mindkét felén. Itt már eltudtam képzelni, hogy sétálni fogok amikor csak időm adatik. Egy lakóház volt, hasonló, mint ahol Tatsuya lakott. Annyi különbséggel, hogy ennek a falai fehérek voltak. Az első emelet harmadik ajtaja az én új lakásom lesz. A nagyszüleimmel reggel találkoztam és átadták a kulcsot, megköszöntem nekik és már mentem is vissza a cuccaimért. De megígértme nekik, hogy majd újra beszéljük a múltkori ebédet. Addig mindenesetre rendben leszek velük, amig anyámat nem szidják. Szóval betettem a kucslot és elforgattam, kattant a zár és beléptem. Egy kis lakás nem túl nagy, halvány srága és zöld szin fogadott az épületben, ami be volt rendezve. A butorok világos barna szinben pompáztak. Ahogy bemész kis előszöbe, majd konyha rögtön jobbra, balra egy ajtó, ott gondolom a fürdő, szembe elé tárult a nappali és egy ajtó a teraszra vezetve, és a terasztól jobbra a szoba ajtaja. Valóban kicsi volt, de kényelmesnek tűnt és eltudtam képzelni, hogy itt folytassam az életemet. Nem kellett egyelőre nekem nagy lakás, ez bőven megtette. Polcok a konyhába, egy kis konyhabutor, kagyló és főzőlap. Nappaliba egy tv, egy zöld kanapé és egy szekrény. A szobámba ágy, egyelőre húzta nélkül, ruhásszekrény, egy éjjeli iroasztallal. A fürdőbenfehér szinben, tusoló nem volt, csak kád. A terasz és a szobámból is a kilátás egy kosár pályára nyilott. Szép volt a látvánu, messze ellátam a városban, ugyanis cska utcákkal arébb kezdődtek a kimagasló épületek. A fiúk behozták a cuccaimat, majd meghívtam őket egy narancslére, miközben mind a 6-n körbe tanulmányozták a lakásom. Nagyon vicces volt. Szobámmal szemben még volt egy ajtó, mint kiderült egy kis gardrob volt, vállfaállvánnyal és lent üres dobozokkal. Így sok minden volt benne, de konyha, előszoba és nappali egyben nyilt lényegében, egy két sarok kitérés csak. De nekem megfelelő volt. Miután megittuk a narancslevet és felavattuk a házat, a srácok hazamentek. Kívéve Kazuya, ő segített még kipakolni és elrendezkedni egy két dolgot. De majd ő is elment. És egyedül maradtam... fura volt, csendes, de ehhez kellett hozzászoknom. Ezentúl, nem lakom már egy fedél alatt Kazuyaval.
