Egyszer... 22.rész

 

Egyszer a keserűség napjai is felvilágosulnak

22.rész

Akaru

Miután elvégezték a vizsgálatokat és Hanae megkért szépen, hogy 2 napon belül menjek vissza, tettem egy kört a városba és vettem magamnak egy fagyit, illetve egy új táskát. Nem minden nap veszek magamnak dolgot, pláné, hogy olyan ritkán kapok olyan táskát, ami tetszik is. Bár kicsit a tervezettnél drágább volt, úgy éreztem megérte. Egy fehér, közepes méretű kézi táska, ami elegánsabb darabnak is elmegy, de akár egy alkalmi napra is. Amugyis olyan rég keresek egy világos színű táskát, nincs egyem sem és sosem lehet tudni, hogy mikor kell egy adott szetthez. 

Ezek után az utam haza vezetett, a bátyám nem volt itthon, talán a barátaival ment ki találkozni, de hagyott egy üzenetet, hogy rendelt kaját a hütőbe találom. Először felléptem a szobámba lepakoltam és megmostam az arcom hideg vizzel, majd az ágyamon terültem szét. Olyan hosszúnak érzem a mai napot. És mint ahogy megszoktam, minden boldog perc keserű változik percek alatt, nem várod és megtörténik. Ahogy az útobbi időbe megszokhattam.  Hangosan fel sóhajtottam és felemeltem a karom,hogy a felvillogjon a telefonom és megpillantsam az órát. Nagyon eltelt az idő, Kazuya már rég végezhetett a klubb tevékenységgel, gondolom  nemsokára hívni is fog. Vajon bekell majd feküdjek a kórházba? És az azelőtt lesz, mielőtt Kazuya visszamenne? Meddig akarom titkolni előtte a dolgokat? Tényleg van esélye, hogy a kapcsolatunk minden túl éljen? A cége tényleg elfog fogadni engem? Tényleg állhatnék én Kazuya Kamenashi mellett? Lehetek én a párja? A szerelme? Az akivel nap mint nap az emberek lássák? Én vagyok az a személy, aki méltóan megállhat mellette? A sajtó már így is múltkor nagy dobra verte és bár nem akarta bevallani tuti, hogy a főnőke nem díjazta. De már igazából késő visszalépni és nem is akarok. Csak ez a betegség ha nem lenne... Nem akarok neki fájdalmat okozni, nem akarom, hogy túlságosan kötödjön hozzám és ha valami rosszul sikerül és... és... De mégsem tudok nemet mondani, mégis belementem ebbe az egészbe? Mégis mi  a francba reménykedtem?! Miért mentem bele?! Miért kell pont ez törtéjen mikor alig most jöttünk össze?! Miért? Már így kötödöm hozzá, már szükségem van rá, minden percben mint a levegőre, akkor mégis miért reménykedem, hogy soha nem tudja meg? Ha megtudja biztos, hogy elhagy... biztos, hogy elhagy, hiszen egy idol nem tud egy beteg mellett maradni. Elfog hagyni, elfog hagyni... a mi világunk nem fér össze, nem tudunk együtt lenni, a két világ...a  két világ... Könnycsepp gördült le az arcomon, összeszoritottam kezeimet, előttem Kazuya mosolygos arca jelent meg. Hogy lehet én ilyen szerencsés? Tényleg ezt akarom Kazuyanak? Én... alig egy nap telt el én...

DON'T YOU EVER STOP
Wakatteru, DON'T STOP
Unmei wa DON'T STOP

A önkínzásomat, a telefonom csörgése zavarta meg. Mintha egy nehéz súlyt emelnék fel, úgy emeltem fel a karom, kezembe a telefonnal. A kijelzőn "Mr.Sztár" villogott, azonnal felegyenesedtem és letöröltem a könnyeimet, megköszrülve a torkomat és csak utána vettem fel:

    - Nocsak, már ennyire hiányzom? - reméltem, hogy nem érzi meg a remegő hangom. 

    - Igen, hiányzol. - borzongás futott végig a testemen mikor bársonyos hangja megszólalt és elért hozzám. Még a hangjától is beleremeg az ember... 

    - Te...te is nekem... - vallottam be. - Végeztél a klub tevékenységgel? 

    -Igen, már haza is értem. - mint gondoltam. - Te mész találkozni a csajokkal?

    - Én? Otthon vagyok , nem rég léptem be a szobámba.

    - Nem mész találkozni a lányokkal? Már találkoztál velük? - furcsálni kezdtem a hanglejtését így hirtelen nem is tudtam mit válaszolni neki. Rájött volna valamire? - Tamiyáék benéztek hozzánk, csak ketten voltak. Te merre voltál? 

 Mi a francot kerestek Tamiyáék ott? Off, beszélnem kellett volna velük , hogy tudják mit mondtam Kazuyanak. 

    - Ott...ott voltak? Ott voltak a klubba? Nekem, nekem nem is említették, hogy mennek oda... - nevettem fel harsányan. - Elválltunk mert, Tamiya azt mondta, hogy van egy kis elintézni valója ezért később találkozunk. Uh igaz is kellene figyeljem az órát. - vajon hallotta a hangomból, hogy hazudok?

    - Igen, Tamiya is ezt mondta, hogy később találkoztak. - oh, de jó, hogy egy rugóra jár az agyunk. - Tehát akkor te hazamentél suli után? 

    -Igen... - magamra sem merek nézni...

    - Értem. Örültem volna, hogy ha te is meglepsz. De ha a csajok nem szóltak akkor megértem. Bár gondolom fáradt is voltál. Jobban vagy?

    - Már, miért ne lennék? - vágtam rögtön közbe a szavakba. 

    - Hát tudod, hogy megszédültél néhány órával ezelőtt... aggódtam. - oh, hogy tudok egy ilyen őszinte, kedves embernek hazudni. Titkolozni előtte...

     -Igen jól vagyok, csak pihentem egy kicsit. - válaszoltam halkan, de gondolom így is meghallotta. 

    - Egész biztos? - felkaptam a fejem és szemeim megremgetek. - A hangod olyan furcsa, olyan bánatos. -Rájött, rájött a hangomból már is , hogy valami gond van? Hogy? Hogy ismer már ennyire jól? - Akaru... ugye tudod jól, hogy bennem megbizhatsz? Szeretlek és szeretném ha megosztanád velem a terheidet. Segíteni akarok, melletted lenni. - kérlek, kérlek ne beszélj ilyen kedves, lágy hangon, mert belefájdul a szívem, hogy hazudozom neked. De sajnálom nem mondhatom el a dolgot.

    - Tudom, én is melletted akarok lenni! Csak fáradt vagyok ennyi az egész. 

    - Talán akkor jobb ha nem mész találkozni a csajokkal... Már ha semmi sem sürgős, nem szeretném ha rosszul lennél az uton arra vagy...

    - Köszönöm szépen, hogy aggódsz értem. Nagyon jól esik, olyan rég hallottam ilyen  kedves szavakat. Tudod, hogy a szüleim nincsenek olyan sokat itthon, mindig mikor megfáztam vagy megsérültem egyedül voltam a fájdalmammal. Nyilván a szüleim aggódtak és kérdeztek felőlem, de az, hogy így hallom a hangodból, hogy bármelyik pillanatban ide replünél, hogy ott voltál mellettem a suliba is... Köszönöm!

   - Ugyan, baka! Mit köszönsz? A barátod vagyok nem? Szeretlek és nyilván vigyázni akarok rád!

Ismét könnycseppek gördültek le az arcomon, közben egy szipogás is kibökött belőlem, gyorsan számhoz kaptam.

    - Te...te most sirsz? - hallottam a vonal túlsó végén Kazuya meglepett és aggodó hangját.

    -Én csak meghatodtam... sosem hittem, hogy valaha lehet ilyen érzése az embernek. Azt hittem ami Otanival volt az a szerelem... de nem, ez olyan békés, olyan szép, olyan varázslatos. Szeretlek! - miért mondom ezeket? Ezzel cska magamhoz láncolom jobban... de nem tudtam megálljt parancsolni magamnak , csak úgy jöttek a szavak.

    - Na, én is mindjárt megkönnyezem. Akaru tud ilyent is, ha valaki hallana téged...

    - Aj, ne is mondd, micsoda imidzs vesztés... - nevettük el egymást.

    - Olyan jó hallani ahogy nevetsz...

Elmosolyodtam zavarbaejtően, még jó, hogy nem lát másképp tuti, hogy szóba hozná. Csend telepedett ránk néhány percig, majd hirtelen kiböktem egy kérdést gondolkodás nélkül:

    - Találkoztál Yoshikoval? - másodpercek teltek el míg válaszolt, ám én is tudtam.

    - Igen, de fura volt, Máskor tudtunk beszélni, most meg hamar lerázott és elment. - Vajon miért? Yoshiko, olyan átlátszó vagy. 

    - Oh, micsoda probléma valaki lerázta Kamenashi Kazuyat... - mondtam szarkasztikusan. 

   - Na, ne légy  féltékeny. Megbeszéltük hogy nincs egyáltalán amiért az legyél. 

    - Tudom. - de nem látsz át Yoshiko ártatlan arcán... Nyilván való dolog, hogy bejössz neki. De nem fogom újra kivallatani, amíg legalábbis nem tesz semmit. De gondolom nem merné... - Miért voltak ott Tamiyáék? - váltottam témát, de amúgy igazából érdekelt a dolog is.

    - Oh, nem mondták neked. Elhívtak a tengerpartra hétvégén, hogy menjünk el!

   -Oh? Valamit említettek! Ez akkor jó szórkozásnak indul! Te, a csajok! - örvendeztem, igazából jól jön egy kis kikapcsolodás jót fog tenni. 

    - Igen, nos nem csak mi leszünk... A srácok is ott voltak úgye és meghívatták magukat. Gond?

    -Srácok alatt Akiráékat mondod? 

    - Igen. Bár van egy olyan érzésem, hogy vagy Hitaru vagy Tamiya tetszik neki. - hangzott fel ismét csillingelő nevetése. Ezen én is elmosolyodtam, vajon igaz lenne? Sosem tűnt fel nekem... 

    - Semmi gond. Nyugodtan jöhetnek. - most mi mást mondhatnék. - Ha nem félnek tőlem, de ne aggódj nem fogok semmit sem tenni. 

    - Tudom... Akkor hétvégén megyünk a partra! Huh, ez nagyon jó lesz, rég voltam! 

    - Egy kis szórakozás sosem árt! Öhm, most le kell tennem, beszélek Tamiyáékkal, hogy nem megyek találkozni velük. - és ennyi volt a hazugság mentse percek. - Holnap találkozunk!

    - Igen! Pihenj jót! Szeretlek!

    - Én is téged! Te is pihenj egyet!

Ezzel letettem és csak figyeltem, ahogy a kijelző a telefonomon lassan kialszik. Vajon Yoshiko is jön? Bár ha én is megyek nem biztos, pláné a bátyja sem hiszem, hogy elengedi. Akarok Kazuyaval tölteni időt.

Kazuya:

Miután a telefon kijelzője elaludt, fellélegeztem. Aggódtam Akaruért és ez az aggodalom nem lankadt, egész addig amig nem hallottam, hogy felnevet. Úgy éreztem valami nincs rendben, nagyon szomorúnak tűnt a hangja és amikor Tamiyáékról is kérdeztem hallgatott, nem válaszolt rögtön és meglepödöttséget is vélltem a hanjában felismerni, mikor felhoztam, hogy Tamiyék ott voltak. De nem az, hogy ott voltak a klubba, inkább kicsit mintha nem számított volna erre. De nem erőltettem semmit, gondolom egyszer csak elmondja. Nagyon örültem a szavainak amik elhangzottak tőle, olyan aranyos és nagyon örülök, hogy én lehetek a támasza és sokkal másabb érzést érez mint amit Otanival érzett. Akaru valóban nem olyan, mint amilyennek az emberek lássák. És nagyon reménykedtem, hogy a tengerpart alkalmával Akiráék is megismerik és belássák, hogy valójában milyen kedves lány. Összebarátkoznak és majd így a többiek is  lassan, lassan elfogják fogadni. 

A hét további része kellemesen telt, az iskola kezdte megszokni, hogy Akaruval együtt vagyunk és egyelőre a sajtó sem kapta fel a hírt. Csend volt, ami ebből a szempontból kicsit gyanus volt. A srácok örültek nekem, szerintük a szerelem megváltoztatott. Johnny-san még nem tudta, legalábbis a tudtom szerint, aztán kitudja, neki még hátul is van szeme, sosem lehet tudni, mikor toppan be egy embere, vagy mikor hív fel vagy akármi. De az is lehet, hogy elfogadta a kapcsolatomat. Akaruval a napok hamar teltek, nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, órák hosszat beszélgettünk, nevettünk és még közösen is táncoltunk, egy néhány lépést megtanitottam neki és ezt ő is viszonozta. Aztán péntek délután suliból kiérkezve a barátaink magunkra hagytak. Csak bámultunk szótlanul egymásra, szorosan fogva egymás kezét. Végül ötletem támadt, menjünk el randizni! Ma kivételesen nem volt kocsival jőve, így magam utána huzva elindultam a főtér felé. Az uton megbeszéltük, hogy belépünk egy étterembe ebédleni, majd a moziba megnézünk egy közös filmet és végül mozi után belépünk Akaru kedvenc cukrászdájába. Egy átlagos randi, rég volt ilyenben részem. Akaruval mindig úgy éreztem, hogy egy átlagos ember vagyok, hogy nekem is olyanban van részem, mint mindenki másnak. Randizok, nevetek és magamhoz ölelem az életem értelmét. Akaru úgy tűnt jobban van, legalábbis nem láttam semmi jelet, hogy rosszul lenne és a hangulata is az elmúlt napokba jó volt. És ha ő boldog volt, akkor én is az voltam. Az utcán sétálva az emberek megnéztek tulajdonképpen Akarut, de ő rá sem figyelt. Minden rendben lesz, mindenki meglássa majd, hogy Akaru mennyire más, mint amilyennek képzelték, hogy Akarut valami lehuzta és megváltoztatta, de szeretettel vissza lehetett hozni önmagához. Az ebéd ugyanolyan jó hangulatban telt, mint eddig. Nem volt semmi gond, minden olyan felhőtlennek tűnt. Akaruval gyerekkori storykat hoztunk elő vagy ami éppen a nyelvünkön volt. Minden féléről beszélgettünk ami csak eszünkbe jutott. Átkarolva indultunk a közeli moziba, ahol kisebb gondolkodás után egy fantasy, akció 3D-s filmre esett a választásunk. Megvettük a jegyeket és egy adag popcornot majd 5 perc után már a helyünkön ültünk , szemüveggel a szemünkön és vártuk, hogy a film megkezdődjön. A film nagyon tetszett mindkettőnknek, arról szólt, hogy egy fiatal srác, miképp fejlődik a világ egyik legnagyobb mágusává , minek után az emberek világából bekerül egy tündérekkel, ogrékkel és kalózokkal lévő világban, ahol mindent a mágia ural. Érdekes film volt. Nagyjából másfél órát tartott. És a moziból a cukrászda következett Akaruval ugyanazt rendeltük a kedvencét a "három csokis" süteményt. Majd hazakísértem és boldogan tértem vissza kis házamban. Minden olyan nagyszerű volt és békés. 

    - Üdv Romeó! Merre járnak éppen a gondolataid? - köszöntött Koki és Maru szombat reggel. Pont akkor hívtak mikor pakoltam össze a dolgaimat a tengerparta.

Junno a barátnőjéhez indult s Tatsuya talán még aludt. 

     - Sziasztok! Viccesek vagytok! Most készülök a partra....

     - Oh, tényleg mentek le a partra a többiekkel. Érezzétk jól magatokat! 

    - Köszi Maru! Remélem, hogy minden rendben lesz.

    - Biztos, pont erre van szükség egy kis idő töltésre Akaruval és az emberek megláthassák, hogy valójában milyen is. Amilyennek te látod. - egyetértően bólintottam Koki mondandójára. - És te is tölthetsz egy kis időt vele, no meg persze először látod majd fürdöruhába. - vigyorodott kajánul el Koki.

Csak a szememet forgattam és nem válaszoltam útobbi mondandójára.

    - Igen, ezzel egyet kell értsek. Most megismerhetik,hogy milyen is Akaru a hétköznapokba. 

    - Szörfözni fogsz? Múltkor lementünk mi is Kokival a partra és olyan jó, nagy hullámokat kaptunk el! - áradozott Maru, - Elképesztő volt meglovagolni őket!

    - Tervezek. Én is remélem, hogy elkapok valami nagyokat! - mosolyogtam rájuk.

    - Amúgy arról már beszéltetek, hogy mi lesz a nyár végén? 

A pakolást most abbahagytam és a srácok felé fordítottam a szemem. 

    - Nem... a pillanatnak akartam élni. Gondoltam majd valahogy megoldodik. Nem? 

    - De persze... persze... - válaszoltak a srácok kicsit kétkedve.

    - Ugyan már srácok, biztos vagyok benne, hogy megtudjuk oldani. Talán majd ő is eljön a fővárosba minekután meghirdessük a háttértáncosok keresését. Emlékszel Maru te hoztad fel azt hiszem...

    - Oh! Tényleg el is felejtettem! - ugrott be neki. - Valóban! És ahogy mesélsz magatokról már nem lehetne titeket elválasztani.

    - Persze, ha Akaru is ezt akarja. - helyesbitett Koki.

Természetesen nem akartam semmit sem erőltetni rá, ő kell erről döntsön, biztos vagyok benne, hogy ő is gondolkozik ezen és nyilván megakarja oldani, hogy a későbbiekben is találkozhassunk beszélgessünk. És ahogy tudom az álma, hogy táncos legyen amiben teljes mértékben támogatom és ha már a mi dalainkra próbálgatnak nagy részt, miért ne lehetnének a háttértáncosaink? Biztos vagyok benne, hogy benne lesz. Benne lesznek!

    - Na jól van, most már azt hiszem, hogy megyek, a sulinál találkozunk a többiekkel! Sziasztok! Majd beszélünk!

   - Hello! - köszöntek el , felvettem a táskámat  és a napszemüvegemet, egy kék polót vettem magamra és egy fehér kékes rövid nadrágot, ami egyben a strand nadrágom is volt, majd kiléptem a házból és elindultam a suli felé.

Legszivesebben elmentem volna Akaruáért, de mondta, hogy majd a sulinál találkozunk ő valoszínű a csajokkal fog érkezni. Kíváncsi vagyok, hogy valójában mi járt a fejében mikor felhoztam, hogy Akiráék is jönnek. Az, hogy Akirának tetszik Tamiya vagy Hitaru az érdekes és lehet igaz, majd kikell kérdezzem. Gondoltam a többiek is jönnek, Nagaruki és Yoshiko volt a kérdéses. Bár gondolom nem fognak ha Akaru is ott lesz. De majd biztos vagyok benne, hogy ők is belássák, hogy tévedtek Akaruval kapcsolatban. Az úton a suli felé irtam egy smst Akarunak, hogy elindultak-e. 

   -  Kazuya! - kiáltott és hevesen integetett felém Akira.

Egyelőre csak ők voltak ott és meglepettségemben Nagaruki és Yoshiko is ott álltak sorba a többiek mellett. Yoshiko idegesen összehuzta magát és szorosan fogta táskája pántjait.

    -Sziasztok! - szaladtam át a maradék távolságot és mindenkivel kezet fogtam, még Nagarukival is, talán tényleg a mai nap tényleg meghozza a változást. - Jó, hogy jötettek! - mosolyogtam rájuk, mire mindketten csak bólintottak.

    - Na hol a barátnőd? - kérdezte Akira, a telefonomra néztem, de válasz nem jött az smsre.  

    - Biztos nemsokára itt vannak. - válaszoltam egyszerűen csak. - Amúgy mi ez a nagy öröm? Egyáltalán mi jött rád, hogy hirtelen belementél, hogy eljöjj Akaruáékkal a parttal?

    - Mi az Kazuya csak nem egyedül akarnál menni Akaruval? - húzta fel a szemöldökét Akira és kaján vigyor jelent meg arcán. Komolyan összekellene kössem Kokival.

Ellöktem magamtól:

   - Nem arról van szó! Egyszerűen meglepődtem, hiszen elvoltál, hogy Akaruék akiktől féltél... 

    - Igen, de az már a múlt. Igazad volt, kell adnunk egy esélyt nekik , hiszen egy jó barátunk barátnője a jég... Akaru. Megkell ismernünk és elfogadnunk ezt. Igazam van? - nézett körben, akik egyetértően bólintottak, kivétel Nagaruki aki karba tett kézzel állt és Yoshiko aki még mindig ugyanúgy állt mint eddig is. 

Na jó ez nagoyn fura... lehet mégis igaza volt Akarunak és Akira azért jött, mert tetszik valamelyik csaj neki... Közelebb léptem Akirához és átkaroltam a vállát:

    -Mondd csak, mennyi esélye van rá, hogy neked tetszik...

    - Hello mindenki! - zavart meg Tamiya éles hangja és azonnal szétrebbentünk.

Hátra fordultunk ahol a három lány állt. Tamiya jobb kezét csipőre tette és a másik kezébe egy baseball ütő volt, Hitaru jobb karja levolt engedve és baljába egy volleylabdát tartott magához. Közben Akaru Tamiya másik oldalán állva, mindkét kezét lelogatta jobb kezében egy zacskot tartott valami kerek lehetett benne, gondolom méretéből itélve egy görögdinnye. Egy fehér kék csikos kicsivel fenebb mint a térde ruhát viselt és egy fehér, kék mintás strand táska logott a vállán, fehér szandával. 

    - Hello! - mosolyodott el Akire. - Minek a baseball ütő? - kicsit megremegett a hangja.

A csajok elkuncogták magukat, majd Akaru átszellte a köztünk lévő tulajdonságot:

    - Tudod ha valaki rossz - vigyorodott el, majd felém nézve kacsintott egyet. - megkell büntetni.

Most rajtam volt az idő, hogy elkuncogjam magam , a légkör egy pillantra megfagyott, a srácok komolyan is vették:

    - Na ne legyetek már ennyire feszültek! - lépett hozánk Tamiya is.

    - A görögdinnyéhez kell, egy kis játék sosem játszottátok? - húzta fel érdeklődve Akaru a szemét, a srácok fejüket rázták. - Jó mulatság meglássátok!

    - Na de elég legyen a dumából! Induljunk! - csapta össze tenyereit Tamiya majd elindult őt követték a fiúk.

Én Akaruhoz léptem és csókot váltottam vele:

   - Jó reggelt! Jól vagy? 

   -  Jó reggelt! - szinte csak úgy ragyogott, teljesen elvarázsolt. - Igen. Te? 

   - Én is! 

    - Galambocskáink én értem, hogy kedvetek lenne valamit éppen csinálni, de arra még várnotok kell, egyelőre csobbanjunk egyet majd este azt csinálhattok amit csak akartok! - kiáltott hátra Tamiya, mire Akaru zavarbajött, de rögtön kifejezést váltott és egy szuros tekintete küldött barátnője felé. Meg kell mondjam még én is zavarbajöttem, arról a dolgoról nem beszéltünk és... nyilván akarnám és... Akaruval lenni együtt, eggyé vállni, a karjaimba tartani és... Kazuya mikre nem gondolsz?! 

   - Ne vedd fel amit Tamiya mond! Csak hülye! - fogta arocmat kezei közé.

   - Hallottam! 

   - Jaj nem nem... - nevettem fel , mire a hangom is megcsúklott. Akaru elmosolyodott és puszit nyomott az arcomra.

    -Na gyere. -fogta meg a kezem és elkezdett huzni a többiek után.

Végre összeszedtem magam és kivettem a kezében lévő görögdinnyét, majd kicsit felgyorsítva lépteinket utolértük a többeieket és irány a part!

Kame Camera 12

 

Vol. 12 Drámai

Bem kalapja a "dráma" forrása , hiszen a legnagyobb titkát a szarvait rejti. Ha a Bemről beszélünk, a rendező a "Nobuta wo produce" időszak alatt  igazgatóhelyettes volt. Drámai érzés és boldog voltam, hogy sok élmény megosztása után újra találkozhattunk. 

Azt hiszem sokan vannak akik drámai életre vágynak, de én valószinüleg nem egyedül keresek drámát az életemben. Például a szerelemben. Kezdettől fogva kevés találkozom van, így amikor szerelmes vagyok, alapvetően nem veszek romantikus irányt. Hiába kacsintok a koncerteken, a magánéletemben biztosan nem tenném. Mert kinos lenne és nekem nem jön be. (nevet). 

Talán a munkám miatt , de végül objektiv szemszögből nézem a "drámát" és a "rendezást". Nem szeretek előre felkészülni. Jól esik annak a pillanatnak az érzéseit követve mozogni és arrafele utazni amerre a szél visz. Ennek eredményeként születik a dráma. Olyansmi, mint amikor reggel felébredtem és hirtelen Okinawaba mentem, vénetlenül történt, hogy egy gyönyörű tájat láttam. Mivel ellentmondásos ember vagyok, nem akarok nyílvánvaló és tipikus rendezést csinálni. Amikor először találkozom valakivel, mivel általában menőnek néznek, éppen ellenkezőleg, elhívom randizni egy gyudon-ra, így mikor legközelebb azt hiszi, hogy egy durvább hely jön, meghívom egy elegáns francia étteremben. Minden kiszámítható dolgot elakarok árulni. Az ajándékokat is ahelyett, hogy előre elkészíteném, annak a pillanatnak a gondolatát fogom követni. Olyansmi, mintha csendben a táskájában tettem volna a könyvet, amit úgy tűnik olvasni szeretne, vagy vitaminokat. Romantikusabb ha nem követi harmonikusan a terveket. Ez mutogatás? (nevet) 

Van egy drámai gondolkodásmódom. Nem csak a produkciókban játszottam az édes szerelmet, hanem sok olyan találkozásban is volt részem, amelyek serkentették az érzékenységemet. Alapvetően menőn játszó férfi vagyok. Lehet, hogy a drámaiságom alapszintje magasabb, mint az emberekké? Emiatt a szándékos produkicó ( az életben) kínos. 

A kezdet szerencse volt. A harc még nem kezdődött el.

Sőt, úgy gondolom, hogy szerelmesnek lenni belém nem lesz hétköznapi... Jómagam nem vagyok tisztában minden egyes részével, de objektiven nézve nem drámai az életem? Egy normál fiú élete, aki szereti a baseballt, gyorsan eltejredt a Johnny's-ba való belépés tényén. Az ügynökséghez való csatlakozásom után egy ideig nem hívtam fel a figyelmet magamra. Egy bizonyos személy azt mondta nekem: "Mivel olyan szintű junior vagyok, hogy egy seprűvel ellehet seperni." (nevet), így amikor a középiskolai felvételi vizsga időszakában egyszer arra gondoltam, hogy kilépek az ügynökségből Johnny-san megállított és azt mondta: "Létrehozok egy csoportot" és a KAT-TUN része lettem. Maga a munka elvégzése egy kaland és eddig mindig ambicióval és kockázatérzettel éltem.  Valószinüleg a KAT-TUN csoport is tele van drámával.  A debütáló kislemezzel és az albummal hirtelen  és teljes érdkelődéssel figyeltek minket. Utána is sokszor kelltettünk szenzációt, szóval lehet, hogy vannak akik szerint a KAT-TUN emiatt kikapcsolt. De tudod mi vagyunk az érintett felek és egyáltalán nem gondoljuk így. Azt az időszakot sem, amikor a debütálásnak köszönhetően felkaptunk, nem gondoltuk. Voltunk a tv-ben és hibáztunk is , de az elején a körülöttünk lévő kis felhajtás, a szerencse és a körülöttünk lévő emberek köszönete volt. Nem azért lényegében, mert eltudtunk adni. (A nehéz rész) biztosan mostantól kezdődik.  A legnagyobbak a senpaiok akik folytatják tevékenységüket és feléjük évről évre nő a tiszteletem. Akkoriban egy kicsit tanulmányozhattuk a társadalmat. A körülöttem lévők kedvesen azt mondják: "Elnézést?"  (nevet), de még mindig komolyan gondolom "Híres akarok lenni, népszerű akarok lenni!" (nevet).  Az igazi dráma mostantól kezdődik. Azt hiszem a KAT-TUN számára, a "most" jelenti a bejáratot a második szakaszban, amelyhez végre eljutottunk. Mert mindenkinek, megvan a teljes alapvető testi ereje és érzései, és most hálás vagyok, hogy lehetőség nyilik rá. Anélkül, hogy a felesleges dolgokra gondolnánk, csak kiíhivást jelent teljes erővel. Azt hiszem, jó lenne, ha abban a pillanatban , amikor visszatekintek , ez a rész egy drámai élet részévé válna.

Huh, úgy ez a rész megizassztott. Úgy érzem vannak azért hibák benne, de remélem, azért nem sikerült olyan rosszul és érhető azért. Valóban itt nagoyn éreztem Kame nehéz szófordulatait, ahogy kifejezi magát Nyilván nagoyn szépen és megfontoltan, de nehéz mind ezt megfelelően lefordítani. De igyekeztem, mindnet beleadtam, hogy megfelelően adjam vissza. 

Érdekes gondolatokat osztott meg ismét Kame, amin kicsit meglepődtem, nem hittem, hogy ennyire spontán természetű. De igazából ezt is kitudom nézni belőle. És nagyon őszinte, aranyos, hogy korábbi nehézségeit is megosztja. ^^ Hamarosan érkezem a következővel :)

Honey 10 album

 

"Honey" március 29-én érkezik a 10-dik album 😄😄😄

Shoutai

 Kame legújabb drámájának az első része, "Shoutai",  március 12-én lesz látható!

Tekints az égre!

 Egy kis bejelentés:

Sziasztok! Ahogy lássátok nagyon megindult az "Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak" történet, mivel szeretném nagyjából tavaszig befejezni, de lehet, hogy hamarabb is sikerül. Attól függ az egyetem mennyire enged az időmből ... És megtanultam , hogy amikor van ihletem irom, irom irom... :)) 

Ez volt az első történet  amit itt közzé tettem, ezzel kezdtem az oldalt és bár volt egy nagyon lapos rész amikor eltűntek a részei, de remélem, hogy attól nagyon vártátoka  folytatást. Amikor ezt a történetet elkezdtem, hogy bevalljam őszíntén, úgy voltam vele, hogy legyen egy ilyen kis story, hogy kirpóbáljam ugymond a szárnyaimat. Akkoriban már sok story fogalmazodott meg nekem Kameval és általam kitalált szereplővel, de még is úgy voltam, hogy kezdem egy ilyen spontán jött storyval, ami szerintem elég jól alakul. Sokáig gondolkoztam, hogy milyen terjedelmet adjak neki és őszíntén még most is kételkedem de szerintem ekörül fogok maradni. De egyelőre nem mondom meg, hogy pontosan hány rész is lesz még benne. Viszont ne aggódjatok, még jó néhány részig olvashassátok Akaru Oshiato és Kazuya Kamenashi történetét.  Bár biztos voltak hibák benne és lesznek, úgy érzem, hogy részről részre fejlődtem és remélem, hogy ti is így lássátok és egyre jobban megszerettétek a történetemet :) . Egy ilyen kis nyári story , ami remélem, hogy mint nekem is nektek is kellemes volt olvasni. "A sors szenvedélye" tovább folytatodik egyelőre, nem közeledik a végéhez, tudom kicsit ott összekutyulodtak a dolgok,  sok ötlet támadt fel bennem így valamivel hosszabb lesz mint ahogy terveztem, de remélem, hogy élvezitek azt is!  Na de persze, miután véget ér az első story amit itt elinditottam, jön egy új is, amibe már nagyon várom, hogy belekezdhessek és hogy kis újat is adjak, meghoztam nektek ennek a történetnek az ismertetőjét. Remélem, hogy tetszeni fog! 

 

Tekints az égre!

Néhány hónappal ezelőtt ugrott be és kezdtem rajta rágodni, morfondirozni, hogy hogyan is alakulna. És annyira összetettem, hogy eldöntöttem ez lesz a következő amit itt megosztok veletek. A főszereplője, minő meglepetést okozhatok vele Kamenashi Kazuya és a női főszereplő egy általam kitalált karakter neve lesz Ai Hotaru . Na de lássuk is, hogy miről szólna.

Ai szülei mindig a középpontba vannak és azt sem lehet tagadni, hogy szeretnek reflektor fénybe lenni. Bár lányuknak is hasonló sorsot akarnak, a lány inkább a háttérben szorulna meg és mindent onnan figyelne. Erről meg is szeretné győzni szüleit, de még nem halad jó uton... És ha nem lenne elég épp külföldről érkezik haza és egy olyan hirrel fogadják, hogy van egy vőlegénye. Ami hát nem kis meglepetést okoz neki... Bár először hallani sem akar róla, végül egy vénetlen folytán találkozik vőlegényével és eldönti , hogy ad egy esélyt Nakamaru Yuichinak a KAT-TUN tagjának, hiszen jó fejnek tűnik és néhány napja ismerik egymást, de megtudja nevettetni.

Eközben Kamenashi Kazuya karrierje felfeleível, a KAT-TUN népszerűsége nem lankad annak ellenére sem, hogy már csak 4-en viszik tovább a csapatot, a rajongókért küzd és küzd az egész csapat. De mostmár úgy érzi ideje lenne másra is koncentrálni, szeretne végre szerelmes lenni és egy hosszabb távú kapcsolatban részt venni.Nem pont az, hogy eddig nem voltak kapcsolatai amiket komolynak gondolt,de mostmár úgy érzi az amor nyila meglephetné valami furcsa, de felhőkbeni érzéssel, amit eddig sosem érzett. Egyik nap szeretett kutyáját sétálgatja a parkba, amikor szó szerint összeütközik egy lánnyal. Hát mint mindenki, először megragadja a külső, de egy napot töltenek együtt és már azt érzi, hogy szinte soha nem volt ennyire egy hullám hosszan valakivel eddig. Újra akar találkozni vele, de ez a találkozás nem sikerül a legjobban, hiszen ennek a lánynak vőlegénye van méghozzá jó barátja és munkatársa....

Mi fog ki alakulni ebből a történetből? Még én sem tudom :)) . Na de a sors kiszámithatatlan mint tudjuk, sosem lehet tudni, hogy éppen mit hozz elő. És hogy a legvégén kiknek fognak szólni a harangok? Milyen események előzik meg? Eldől majd amint hozom! Jó szórakozást hozzá majd!

Kérlek továbbra is olvassátok a történeteimet és jó szórakozást hozzájuk! 

Egyszer... 21.rész

 

Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak

21.rész

Akaru:

    - Jól vagy? Akaru mi a gond?!

Még mindig a fejemet fogtam, megint olyan érzésem volt, mintha a világ forogna velem.  Megmozdulni sem mertem és megszólalni sem, mert attól tartottam ha valamelyiket elvégzem azonnal elesem. Egy erős kezet éreztem magamon, ami erősen támogatott, melegséget áradozott magából és azt, hogy nyugodtan támaszkodhatok rá. Ennek a kéz tulajdonosának a mellkasának döltem, miközben az illető szorosan átölelt és megpuszilta homlokomat, olyan volt mintha testem tűz forró lenne, és most ahogy az érintése, teste hozzám simult lehűtne. Percekkel később mikor már elég erősnek éreztem magam, elléptem a tartomtól, kifujtam a levegőt és szembe néztem a támogatommal. Aggodó barna tekintet nézett vissza rám:

    - Jobban vagy már? - remegő hangja szintén az aggodottságra utalt. 

    - Igen! Köszönöm, hogy tartottal, erőt adott! - mosolyodtam szeliden rá.

    - De mi történt? Biztos, hogy jól vagy? Múltkor is elájultál, most is szédültél... Akaru mi a gond?

Hogy tudnám elmondani neked? Hogy tudnám elmondani neked az igazságot és csak látni ahogy szomorú leszel miatta? Hogy osszam meg... nem lehet, még nem. Nem tudom, hogy fog alakulni ez a kapcsolat, de nem akarom, hogy szomorúan lássalak, nem akarom.

    - Csak megszédültem, de jól vagyok, tényleg! - próbáltam nyugtattni hamis mosolyt erőltetve az arcomra. - Biztos nem ettem a napokba és fáradtság ennyi az egész...

     - Egész biztos? - nézett rám kétkedve.

Bólintottam, majd átöleltem jó szorosan, hogy ezzel bizonyítsam jól vagyok:

    - Szeretlek! - mondtam ki, nem akartam elárulni a történések igaiz alapját, de nagyon reméltem, hogy nem fog bekövetkezni a legrosszabb, hogy együtt lehetek Kazuyaval még sokáig és nem is fogunk szakítani, vele akarok lenni! - Veled akarok lenni, mindig vele, csak veled!

    - Én is veled! Szeretlek! - ölelt vissza ő is szorosan. - Csak aggódom érted... 

    - Tudom!  - hajoltam el tőle. - Miért jöttél? Már megint leskelődsz mint egy kukkoló?! - húztam fel a szemöldököm, de közben visszakellett fogjam magam, hogy nehogy elnevessem magam.

    -Kukkoló? - nézett rám meglepődve. - Attól, hogy benne vagyok abba a klubba nem kukkolom az embereket...

    - Remélem is! - vágtam szavába és visszaléptem hozzá, kezeimet mellkasán pihentetve. - Remélem, hogy nem kukkolsz más lányokat, mikor nem vagyok veled! - néztem szigoruan rá, de közben arcomon továbbra is ott bujkált az ajkam sarkában 

    - Gyere velem és nézd meg magad! - került egy csibész mosoly arcára, oh komolyan ez a férfi hogy lehet ilyen dögös?!

    - Oh, szóval oda kell ennem, hogy ellenőrizzem?! - tettem karba a kezemet.

     - Olyan aranyos vagy, mikor durci vagy! - kapta el a derekam és magához húzott, ez a tekintet szint tiszta szerelemről árulkodott. 

    - Nos, nem én kukkoltam a másikat, első iskolai napján... 

     - Hé! Én nem is kukkoltalak, a végén még megtapsoltalak, a kukkolok nem fedik fel a kilétüket! 

    - Milyen jók tudod! -nevettem el magam...

    - Te! - kapott el ismét, mindketten elnevettük egymást. Ez olyan jó érzés, olyna könnyen eltudok vele lenni, nem gondolni semmire, semmi rosszra, csak ő és én... 

Lassan közeledtünk egymás felé, majd csókba forrtunk össze és hagytuk magunk mögött a külvilágot, percekig izlelgettük egymás ajkait, míg nem levegő után kellett kapkodnunk. 

    - Megyünk haza? - kérdeztem tőle, ahogy homlokainkat összedöltve, álltunk.

    - Oh, ezt akartam mondani, a klubbtevékenységre kell mennem... Nincs kedved jönni?

    - Nem hiszem, hogy mások örülnének nekem... - léptem hátra és elvettem a mobilomat, ami még az asztalon volt. 

    - Csak megkell ismerjenek, utána megváltozik a véleményük. - ölelt át hátulról.

    - Nem, hagylak, hogy legyél a barátaiddal is! Nyugodtan menjél egyedül, majd később beszélünk! Rendben? - bár kicsit kételkedve, de bólintott. - Úgyis találkozom a csajokkal, megyünk egyet kávézni és dumálni, tudod ilyen csajos dumák! - én kis hazug...

Megvárta amíg átöltözök és elpakolom a felszerelést, majd kézen fogva kikisért az iskola kapujához, ahol csók válltás után elválltunk. Örültem, hogy nem hozta fel, hogy inkább nem megy a klubtevékenységre és töltsünk egy kis időt együtt, talán ő is úgy van vele, hogy barátokkal is töltsünk időt, ne ragadjunk le most egymásnál. Talán amúgyis egyikünk sem volt az a típus, aki most nyalják, falják egymást folyton és elválaszthatatlanok. Na igen, mi ilyenek nem lehetünk, pláné ha Kazuya visszatér a fővárosba. Vajon megtudjuk oldani a táv kapcsolatot? Na mindegy, de nem csak ez volt az én okom, hogy nem menetem a klub tevékenységére, persze benne van a pakliban, hogy ugyan ki örülne nekem ott? Yoshikoról és a bátyáról ne is beszélve, de máskülönben úgy döntöttem, hogy ideje elmennem újból kivixsgálásra az orvosomhoz. Nem mondhattam el, Kazuyanak mert akkor az a kis titkom, a gyengeségem kiderülne és még nem volt itt az ideje. A szédülések, egyre gyakoribbak, rég voltam kivizsgáláson és nem szeretném ha újra visszaesnék... Újra visszaesnék.... 

Miután elvégeztem a gimit  kezdődött ez az egész, már korábban is komolyabban vettem a táncot, de akkoriban álltam neki nap hosszakat táncolni, szünet nélkül. Szüleim, bátyám nem voltak sokat itthon így ettől nem tudott senki sem megállítani. Ám úgy tűnik, hogy a szervezetem nem így gondolkodott és a hirtelen változás miatt kialakult egy fáradtság szindórma nálam. Szédüléssel, jár, noha hányingerrel, gyengüléssel, erőtlenséggel és  maga lázzal, tablettákat szedtem akkoriban, aztán elhagytam őket, mert egy jó ideig nem éreztem semmit és bár az orvosom megkért a látogatást is kihagytam. De az útobbi időben ismét elkezdődött és nem akarom, hogy ismét ágyba vigyen. Pláné egy a bizonyos egy évi események miatt, kerültem egyszer nagyon komoly állapotba, akkor tudták meg a szüleim és a bátyám. A kórházba is bekellett feküdjek hetekre, akkor tudták meg Tamiyáék is. Bár annyi, többen nem tudják. Bár ha rajtam múlt volna a szüleim sem tudják meg. Azok az események után, folyton rajtam akarták tartani a szememet, de a munka közbe szólt és nem tudtak terveik szerint haladni, napi szinte kérdezték, hogy szedem e agyógyszert, hogy érzem magam és hasonló kérdések de nekik is azt mondta jobban vagyok. Most elkellene mondjam nekik? Mondjuk a múltkor azzal jöttek, hogy hadjam abba a táncot, mert ez súlyobbodni fog ha nem, de ugyan ki lenne képes arra, hogy a szenvedélyét ellökje? Nem akarom... erről szó sem lehet!

      - Ah, Oshiato kisasszony, rég láttuk errefele! Dr. Iwasaki már nagyon aggódott önért, hogy már mióta is? Nem kereste fel, pláné miután olyan rosszul volt a tavalyi események miatt... - egy olyan fél órára rá beértem a kórházba és rögtön az orvosom rendelője felé vettem az irányt, ami a nagy épület 3-dik szintjén volt. Az út közben futottam össze Mrs. Kada Mine az egyik aszisztens nő, akkor is ügyelt amikor lázasan, kissé öntudatlanul bekerültem a kórházba, nagyon kedves, vicces aki minden betegének igykeszik segíteni amennyit csak tud.  Kis, alacsony termetű nő, rövid vállig érő fekete hajjal és barna szemekkel, a tekintete tipikusan az a lágy, szelid tekintet, ami melegséget sugároz.

Dr Iwasaki Hanae meg az orvosom volt, amikor ez az egész elkezdődött és eljöttem az első kivizsgálásomra... vagyis terveztem eljönni, bizonytalanul álltam a kórház bejáratánál és folyton hol előre, hol hátra lépkedtem, nem tudtam, hogy bemenjek vagy ne. Ő talált rám és kérdezte meg, minden rendben van e. Szintén nagyon jó fej, mindig igyekezett megnevettetni és egy jó ideig titokba tartotta a szüleim elől is a betegséget. Bár oké az orvosi titok tartás is ott volt. De vele mindig olyan jól elbeszélgettünk, mindig ellátott tanácsokkal és bármikor számíthattam rá, ő nem az orvosom volt, hanem a barátom. Ezért szégyeltem is magam, hogy úgy eltűntem.

     - Jó napot, Kada asszony! - hajoltam meg előtte. -  Hát, jobban éreztem magam szóval...   

     - Szóval, fittyet hányva az orvosod szavára, úgy döntöttél szabadságot veszel ki! - hallottam meg az ismerős hangot.

     - Jó napot Dr. Iwasaki! - fordultam meg és hajoltam meg az orvosom előtt.

Magas, karcsú alkat, szerintem modellnek is elmehetett volna, sokszor mondogattam. Hosszú világos fürtjei most is mint általában kontyba kötve, barna szemei előtt szemüveg cső szoknyát viselt egy barnát és egy fehér pöttyös fekete inget, felette a szokásos orvosi köppeny, kezében kávét tartott. 

     - Szia, Akaru! - mosolygott rám. - Aj, te leányzó mit is csináljak veled?! - sóhajtott fel, majd intett a fejével, hogy kövessem és beléptünk az irodájában.

Nagy szerencsém volt, hogy most nem volt páciense a rendelőjénél. Gondolom máshol kellett épp segítsen. Leült az iróasztala mögé és jelezte üljek le vele szembe.

      - Nagyon sajnálom, hogy így eltűntem! - hajoltam meg és úgy álltam amig nem hangzott fel hangja.

      - Jól van, kis önfejű Akaru! Jól van! Kellj fel! - rá tekintettem, bár szigoruság tükrözte az arcát, ott bujkált tekintetében a kedvesség is. - Visszajöttek a tünetek? Mi? - leültem a székre és lesütött fejjel bólintottam. - Gondolom a gyógyszert sem vetted már egy ideje... - túl jól ismer... ismét bólintottam. - De , hogy érzed rosszabbodott e az állapotod? - ráztam a fejem. - Az jó. De azért biztonság kedvéért elvégzünk néhány vizsgálatot. És kérlek szedd újra a gyógyszer napi szinten! - végre feltekintettem rá és úgy bölintottam, hogy megértettem és úgy fogok tenni. - Mikor lenne időd a vizsgálatokra?

     - Akár most is... - vágtam egyből rá. - Már, már ha jó neked is! - már jó ideje tegeztük egymást, már ha így ketten voltunk. 

 Előre hajolt és a noteszét vette elő, majd nézegetni kezdte. 

     - 1 jó óráig nem lesz betegem, szóval szerencséd van tudok vele foglalkozni! - mosolygott rám. - De meilőtt neki kezdenénk. Mesélj, mi újság veled? Ne hidd, hogy nem látom van valami más! Valahogy másképp csillog a szemed mint régen... Van valami más. Mi? Otanival történt valami? Na mesélj már! - türelmetlenül levegőbe csapott. Néha, olyan volt mint egy rossz tini, aki minden pletykát hallani akar.

     - Otanival, már egy ideje, hogy szakitottunk. 

     -Oh, sajnálom! 

     - Nincs semmi próbléma, tulajdonképpen, bár az elején szomorú voltam bekellett lássam, hogy ez mindkettőnknek jól jött, már nem volt ugyanaz a mint régen. 

     - Jobb is valóban, te sokkal jobbat érdemelsz... Vagy állj!!! Már találtál is jobbat mi?! 

Kikerekedett szemekkel néztem rá, közben éreztem ahogy lassan elönti az arcomat a pir. 

    - Honnan tudtad?

    - Ugyan már kislány, nem most jöttem le a falvédőről! Mivel a volt pasiddal szakitottál és csak nem az változtatott ennyit a szemed ragyogásán, nem jelenthet mást csak,hogy új fiú jött a képbe.

    - Valóban? - gondoltam végig a szavait. - Nos, igen, de nem azért történt a szakítás, nincs köze hozzá... 

    - Oké, oké nyugi Akaru! Nyugi, gondoltam nem az a tipus lány vagy. Na, de mindent hallani akarok róla! Ki ez a srác? Hogyan jöttetek össze? Mesélj, mesélj!

    - Azt mondtad csak 1 órád van és még a vizsgálatok várnak ránk! - durcás képet vágott, mondom mint egy tinilány. 

    - Jól van, igazad van! - de persze a munka az első nála is. - Megnézzük, hogy mi van veled és legközelebb mikor jössz az eredményekért, elhívlak egy sütire? Mit szólsz? - bólintottam. - De attól még áruld el kérlek, hogy hívják! A sulidből van?

Most ért el a tudatomig, hogy először fogom elmondani valakinek, hogy Kazuya Kamenashival járok. Vajon Kazuya méreges lesz ha elmondom valakinek? Bár azt konkrétan nem mondhatom el, hogy kinek de... Nem úgye? Lényegében nem tartsuk titokban, csak nyilvánosságra nem hozzuk úgy hivatalosan a sajtó előtt. Az egész suli lényegében már tudja és biztos vagyok benne, hogy már pletykák is kezdtek terjengeni szerte szét a sulin kívűl is. 

     - Sulimból van, ám csak most érkezett nyáron. Ő... hát hogy is mondjam, ő az idol Kamenashi... Kazuya... - szinte láttam ahogy az idol szótól egyre jobban kikerekedik Hanae szeme, majd mire befejezem a mondatom zavarbaejtően felsíkit. - Ssss, csak csendben! - csititgattam.

    - Hogy Kamenashi Kazuya? Na ne?!!! Ez mégis, hogyan mi?? Na jó csajszi tuti, hogy mindent elkell mesélj majd! De most gyere vizsgáljunk meg! - tért egyből a tiniből szakmai emberre át. 

    - Jól van, de kérlek ne terjeszd össze vissza! - álltunk fel egyszerre.

    - Nyugi, nem fogom. De Akaru... - hátra fordultam, ahogy megszólítottam mert közben elindultam az ágy felé. Érdeklődve néztem rá - Vigyázz, ő egy idol tudod nem az, hogy elítélem vagy valami csak, nehéz lesz!

    - Tudom... - forditottam el a fejemet, tudtam mire akar kilyukadni. - De megbeszéltük a dolgokat, én megakarom próbálni, szeretem! - néztem mondatom végére határozottan vissza rá.

   - Ooooo!!! Ez az érett Akaru! - szökkent mellém szorosan átölelt.

    - Hééé! Csak finomabban, majd meg...fojtasz!

    - Jaj elnézést. Na de mostmár tényleg, kérlek feküdj fel az ágyra és megvizsgállak! 

Felültem az ágyra majd hátradöltem... Vizsgálatok sorozata ismét elindult....

Kazuya:

Nagyon megijedtem, mikor ismét azt láttam, hogy Akaru megszédül. Aggódtam érte, ez normális? Ez normális, hogy így szédül, elájul... Talán beszélnem kell Tamiyáékkal. Legalább ha nem is akarnak elmondani valamit, annyit, hogy még esett e meg Akaruval ilyen, vagy bármi. 

   - Nocsak Kazuya, elengedett a barátnőd, hogy más csajokat stirőlj? - jelent meg Nishi arcán nagy vigyor.

    - Aj, meg ne verődj miattunk a végén! - folytatta Nagaruki, ám az ő hangjában már egy kis gúny is érződött. Tulajdonképpen meglepődtem, hogy itt találom, amióta veszekedtünk nem járt szinte soha a srácokkal. 

   - Hahaha, nagyon viccesek vagytok! - lépkedtem befele feléjük. 

    -Srácok hagyjátok már Rómeot! - szólalt meg Akira. - Gondoljatok csak bele mennyi előnyünk származhat abból, hogy a pasija a mi barátunk! Vége, a szörnyű terror napoknak! - tárta szét a karjait fellélegezve.

    - Mondjuk ahhoz kikell tartsanak, képzeld el mi lenne ha szakítanának! - szólalt meg Kagimura és kirázta a hideget.

   - És ahhoz egy teljesen más dimenzióba kell legyünk, hogy Akaru megváltozzon! 

Mély levegőt vettem, hogy megint ne kezdjek vitatkozni Nagarukival, a sarokba ott kupordott szokása szerint Yoshiko, úgy tűnt szomorú, nem akartam hogy végig nézze, ahogy a bátyjával vitatkozunk. 

    - Először is, nem fogunk szakítani! Másodszor, Akaru nem olyan amilyennek gondolod...

Nagaruki egész végig nem pillantott rám amióta megékreztem, most mintha készült volna rám nézni, ám Sasuke felkiálltott, hogy érkeznek a csajok és inkább arra igyekezett figyelni. Kifújtam a levegőt és elindultam Yoshiko felé, ő sem nézett rám amióta bejöttem, akkor sem mikor leültem mellé.

    - Hello! Mizu? 

    - Szia! - mondta halkan, szinte alig hallottam. Még mindig nem nézett rám. 

    - Történt valami? - kérdeztem és előre hajoltam, hogy arcába nézhessek, meglepődött, és hátra húzta fejét beütve az asztalba ami mögötte volt. - Jaj ne haragudj, jól vagy?!  - próbáltam felé nyulni de csak még jobban elhúzodott tőlem.

   - Jól vagyok! Kikell mennem a mosdóba! - ezzel kirohant a teremből. 

Ott maradtam egyedül, addig amíg valaki le nem ereszkedett mellém. Azt hittem, hogy Nagaruki, aki most letépi a fejem, hogy a húgához beszéltem, de nem ő volt hanem Akira.

    - Veszekedtetek? - ráztam a fejem. - Nagyon fura reggel óta, olyan kedvtelen és kevesebbet beszél is mint álatlában. Vajon mondott volna neki valamit Akaru?

   - Akaru? Nem, kizárt, szinte egész nap vele voltam és nem beszélt vele... 

    - Ugyan már Kazuya, mit tudsz te a csajokról? Ők egy szemkontaktussal tudnak üzenni egymással. - értetlenül néztem rá. - Nézd! - furán, mintha hosszú haja lenne hátra dobta a fejét és összeszűkítette a szemét, miközben egy elég fura pózt vett fel, jobb kezét felemelte és jelökt felém, hogy "figyel". - Látod ez az, hogy figyellek és rossza lépésnél... chk... - húzott el a nyakánál egy vonalat. - Talán nem figyelted és adott Akaru egy ilyen jelet Yoshinak.

Csak a szememet forgattam, biztos hogy nem, Akaru, Akaruvla megbészletük ezt! Felálltam és készültem az ablakhoz sétálni amikor nagy vihogásra lettünk figyelmesek majd Tamiya és Hitaro lépett be hozzánk! A srácok azonnal megijedtek és amennyire tudták védték a televiziót. Nem emlékeztek, hogy már tudják a dolgokat? Nem Tamiya árulta el? 

    - Megvagy!- mutattak rám. Meglepődtem azt hittem, hogy elmentek. Akaru nem azt mondta, hogy programjuk van? Talán ő is itt van? Csillogott fel a szemem és kezdtem átnézni a két lányon. De hamradik személy nem tűnt fel. 

    -Kerestetek? - léptem feléjük.  - Akaru?

    - Akaru? - néztek rám mindketten értetlenül. - Azt hittük, hogy veled van! - megráztam a fejem.

   - Azt mondta hogy programotok van! 

Tamiya és Hitaru összenéztek... Nem volt programjuk? Akkor mégis hol van? És miért mondta nekem, hogy programjuk van?! 

   - Oh, hát csak később találkozunk! - Tamiya kezdett bele, ám nem mintha megnyugtatott volna ez, hiszen most nem tudtam, hogy hol van Akaru... telefonom után kaptam. - Állj! Ne aggódj, biztos, hogy jól van! Biztos vagyok benne, hogy közbe hazament! Mikor végeztél a klubb tevékenységgel felhívod és megkérded jó ? Nincs amiért aggódj! - bólintottam, bár attól függetlenül nem értettem, hogy miért mondta Akaru, hogy találkozik a lányokkal. - Na mindegy azért jöttünk, hogy kérdezzük meg, menjünk le a partra hétvégén! Hiszen nyár van, annak ellenére, hogy suliba járunk! Oké?

Tengerparta?! Tekintettem vissza Tamiyára gondolataimból... igaz, hogy rég voltam és jól jönne egy kis pihenés a tengerparton Akaruval...

   - Szuperül hangzik! Hánykor találkozunk majd?! - karolta át a vállam Akira mellém szökkenve. 

Tamiya karba tette a kezét, Hitaru megvonta a vállát, a srácok közbe mögöttünk léptek egyet felénk szintén nagyon izgatottan. Én csak néztem a kis csapatra... szóval vegyül a csapat? Talán még jó is kisülhet ebből, hiszen észrevehetik, hogy Akaru valójában mennyire kedves.

Crystal Moment

 

Új együttműködésben vesz részt a KAT-TUN , nem mással mint Sho Sakurai-al!

Ez a bizonyos kollaboráció egy dal keretébe fog megtörténni a címe "Crystal Moment" és a téli játékok során fog felhangzodni először. Nagyon kíváncsian várom, hogy mit fognak produkálni de szerintem csalódni nem fogunk 😊. És egy kis betekintő, hogy mit is mondtak a tagok az elkövetkező eseményekről:

Kamenashi Kazuya:

"Igazán boldog vagyok és hálás, hogy énekelhetem ezt a főcímdalt és azt is, hogy Sakurai-kun írja és kicsit feszültnek is érzem magam. Csapatként megtiszteltetés, hogy kapcsolodhatunk az olimpiához, a sporthoz és Sakurai-kunhoz. Őszíntén szólva, még mindig nem hiszem el, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek, de eddig a GOING-ra vonatkozó tudósításaimon láthattam a különböző sportólok munkáját  és az általuk bejárt utat. Továbbá, elképzelve ezt a pillanatot, reméljük, hogy ez lesz az első része egy csodálatos télnek 2022-ban, a játékosoknak, minden érintett és minden támogatott számára. Énekelni fogok, minden érzésemet beleadva!"

Tatsuya Ueda:

"A sporttal, az olimpiával és ezzel a dallal foglalkozni nagy kíváltság, ami boldoggá tesz. Amikor meghallottam, nagyon boldog lettem. Teljes lelkemből fogom énekelni ezt a dalt, így amikor mindenki meghallja azt fogja mondani "Ez Beijing dala!" Sőt, az hogy Sakurai-kun írja a rap-et, igazán felüdített és rendkivűli boldoggá tett. Remélem sikerül egy ilyen dalt elénekelni megfelelően végig, hosszas közvetítések után a sportoloknak és a stílusunkat is át tudjuk majd adni. "

Nakamaru Yuichi:

"Nagy megtiszteltetés, hogy ezzel a dallal támogathatjuk azokat a játékosokat akik mindent beleadnak , hogy minden meccset megvívjanak. Már alig várom, hogy elénekelhessem a rap szövegeket amiket Sakurai-kun ír, aki régóta dolgozik az olimpiai közvetítéseken megalkotta és ezzekkel az érzésekkel alkotunk egy dalt, ami mindenkit megragad. Reméljük, hogy a játékosok jól szerepelnek majd Beijing-ben és az érzelmek viharát válltják ki Japánban."

Mindent bele srácok! ⭐

Egyszer... 20.rész

Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak

20.rész

Akaru:

    - Jó reggelt kis szerelmes! Nos gondolom már alig várod, hogy együtt legyél a hercegeddel! De azért légyszi előttem ne nyállazzátok már egymást! 

    -Na!  - ütöttem meg bátyámat, aki az este látta, hogy kivel érkezem és hogy éppen fogjuk egymás kezeit. 

Már az este kivallatott és örült az egésznek, közben folyton egy egy vicc is elhagyta ajkait, nem bírta ki, hogy ne mondjon valamit. Alig vártam, hogy felérjek a szobámba, ott hátradöltem az ágyamon és Kazuyatól kapott mackót néztem órákig, azt érezve, hogy innen kezdve valami megfog változni, megjelent egy kis fény az életembe, most talán világosabb lesz minden...

    - Mi van?!

    - Aj légyszi, ha majd újra találkozol Kazuyaval ne tégy ilyen hülye vicceket. 

    - Most miért?! Szerintem ő is nagyon élvezni fogja mint te... - nevetett fel, én csak a szemeimet forgattam. - Húgi, én nagyon örülök neked és légy boldog. De kérlek légy óvatos is, tudod jól, hogy Kazuya egy idol, ha úgy érzed, hogy csak játszik veled, ha nincs elég ideje rád akkor inkább vess véget a kapcsolatotoknak. -mintha ez olyan könnyű lenne minek után összejöttél valakivel akit szeretsz. - Nehéz, de nem akarom, hogy szenvedj ha nem megy, ereszd el, találsz jobbat a ti világotok...

    - Tudom, tudom nem egyforma, nagyon különbözik. Nem kell mondd, sokáig küzdöttem ez ellen, folyton mondtam a fejemben, hogy nem lehet ezért, hogy nem lenne olyan egyszerű a dolog... de végül az este nem tudom mi jött rám, már nem birtam visszafogni magam, mintha egy dallam ütötte volna meg a fülemet és érte volna el a szívemet amit folyton és folyton újra akarok hallani, rá akarok mozogni, vele együtt akarok táncolni.

    - Huh, ez nagyon szép volt. Az én húgocskám...- húzott magához, siríó hanggal és összeborzolta a hajam.

  -  Hé! Jól van, jól van!  Elég legyen! - löktem el magamtól. 

   - De Akaru... tudja, hogy te...?

    - Nem, nem nem... és egyelőre kérlek ez maradjon is így. Majd, majd elmondom neki csak... csak, ahogy te is mondtad hagyjunk egy kis időt, lássuk mi lesz belőle. Ne, ne monjduk felesleges dolgokat, aggódást és zűrzavart...

Akeno nem mondott semmit csak bánatosan nézett, majd miután határozottan szugreláva néztem, bólintott, hogy hallgatni fog. Így folytattuk a reggelinket. Miután végeztünk, felsiettem, hogy mossam meg a fogamat és elvegyem a táskámat, majd visszajöttem segíteni a bátyámnak eltenni az asztalon lévő dolgokat.

   - Oh, úgy tűnik, hogy hamarabb elmesélhetke egy két viccet... - ragyogott fel a bátyám szeme a mosogatónál.

    - Miről beszélsz? - kelltem fel értetlenül az asztaltól. 

    - Úgy tűnik elé állt a hintója! Haha! - nevetett fel és már is sietett kifele. 

Kinéztem az ablakon ahol épp egy fekete autó parkolt le a ház elé...ez az autó, Kazuyáé volt. Gyorsan letettem a kezemben lévő törlöt és Akeno után siettem, aki már átlépte a küszöböt és azt várta, hogy Kauya kiszálljon. 

    - Jó reggelt Kazuya! Köszönöm szépen, hogy gondoskodsz a húgomról. - hajolt meg a bátyám, mire kiértem és Kazuya is már szembe állt vele.

    - Jó reggelt! Én... én köszönöm. Mindent megteszek, hogy boldog legyen! - olyan cuki, amikor zavarbajön. 

    - Legyen úgy, másképp velem gyülik meg a bajod! - vigyorodott el a bátyám.

    - Aj, komolyan úgy csináltok, mintha valami leánykérés lenne, pedig csak most kezdtünk játszani. - forgattam a szemem. De nem úgy hangzott? 

    - Nehéz eset, tudom Akaru, de majd mondok egy két trükköt, hogy tartsd kordába. - karolta át Akeno Kazuyat és folytatta a csevelyt, tovább forgattam a szemem, visszaléptem a házba, hogy felhúzhassam a cipőmet és elvehessem a fogason logó táskámat. 

    - Jól van elkésünk a suliból! - ragadtam meg Kazuya kezét és elhúztam a bátyám mellől.

    - Most bezzeg hogy igyekszel az iskolába! - kiáltotta utánam.

    - Legyen szép napod Akeno! - kiáltottam vissza és szabad kezemet felemelte integetve, majd be is ültünk az autóba és megkértem Kazuyat, hogy menjen vagy ha nem, Akeno addig nem mozdul az ajtó elől és továbbra nézni fog azzal az önelégült arccal. Így csak egy saroknyit mentünk a kocsival, miután leparkolt és felém fordult.

    - Jó reggelt! - fordult felém mosolygos arrcal és ragyogó szemekkel.

Oh... mindjárt elolvadok, hogy nézhet valaki ennyira cukin és jól. 

    - Jó reggelt! - válaszoltam én is és egyszerre kezdtünk egymás felé hajolni, hogy csókot válthassunk.

Komolyan, befogok telni valaha ezzel? Olyan jól csókol... bár gondolom ez már a szinészi technika műve... Nem? Kicsatolta biztonsági ővét, hogy még jobban hozzám férjen, majd átnyúlt és az enyémet is kicsatolta, teljesen felé fordultam és karjaimat nyakaköré helyeztem, majd játszani kezdtem a hajával, annyira szerettem ezt is, ahogy a dús hajába turhatok, közben ő hátamat kezdte feltérképezni kezeivel, beleborzongtam, olyan jól simogatott. Ez is csak úgy benne van az idolsága miatt? Komolyan, hogy lehetek ilyen szerencsés, hogy pont én érezzem ezt... Nem akarom, hogy vége legyen. Nem fog vége lenni úgye? Nem akarom , hogy vége legyen... de ő, ő vissza kell menjen a fővárosba, munkája várja és biztos, hogy nem lesz sok ideje szabad. Hogy fogjuk látni egymást? Hogy fogunk időt tölteni egymással?  Nekem sem lesz olyan könnyű, hogy ide oda furikázzak... És mi lesz azokkal akik ellenem vannak? Akik  bosszút akarnak rajtam kitölteni... Nem szabad rájönniük, hogy Kazuyahoz mennyire gyöngéd érzesek fűznek, biztos, hogy kihasználnák és őt vennék célpontba. Plusz ez talán nem is a legrosszabb, ott van az amit még nem tud. Meddig tudom titkolni előle? Meddig tudom tetteni az erősséget és elrejteni a gyengeséget? Mi van ha visszaesek? Ha rosszabb lesz? Hátat fog nekem fordítani? Nem akarom, hogy szenvedjen!

    - Minden rendben? - el is felejtettem, hogy mennyire a gondolataimba merültem, már a csóknak is vége szakadt és csak az ürességbe bámultam 

    - Persze! - ráztam meg a fejem és gyorsan mosolyt csaltam arcomra. Kicsit kétkedve nézett és szomorúan, megsimogattam az arcát, majd előre fordultam az ülésen. - Nos készen állsz, hogy minden szem rád szegeződjön?! - emelte fel a szemöldökömet , közben az őv után nyultam, hogy visszacsatoljam.

    - Tessék? Ehhez mindig hozzá voltam szokva! - fordult ő is a biztonsági őv után. 

    - Aj, hát persze mindig elfelejtem, hogy kivel állok szembe! Elnézést! - mondtam ironikusan. - De ez más lesz, itt döbbenet lesz az arcukon és mindenki lefog támadni, hogy nem kellene velem legyél...

Kezét az enyémre tette, ami a térdemen pihent, majd előre dölt, hogy szemébe nézhessek:

    - És én megmondom, hogy nekem csak te kellesz. Én akarok veled lenni és nem tudnak elválasztani tőled. - mosolygott rám, aj a szívem majd kiugrik a helyéről. Olyan édes, hogy tudja ennyire megdobogtatni a szívemet, Otani erre nem volt képes. Ismét végig simitottam arcán kezemet. 

    - Hát akkor induljunk! - mondtam boldogan , majd egy röpke csókot adva ajkaimra, Kazuya beinditotta a kocsit és elindutlunk a suli felé. Nos igen, lássuk is azokat a reakciókat!

Kazuya:

Azt hiszem senki és semmivel nem tudta volna letörölni a mosolyomat. Nagyon boldog voltam, még soha nem éreztem ezt a boldogságot, tudtam, hogy egy új érzés, új fejezet kezdődik az életemben és nem akartam elengedni ezt az érzést. Ahogy hazaértem ledöltem az ágyba és a visszakapott hajumimat néztem ami nagyon jó hirrel került vissza hozzám.  Tudtam jól, hogyha Jhonny-san fülébe jut, nem fog nagyon repdesni az örömtől, de a saját életemet én alakítom. Ez egy fontos döntés, ami csak tőlem függ és senki mástól. De persze kerülni fogom a feltűnést és szerintem ezzel Akaru is tisztában van. Elszerettem volna mondani a srácoknak, de mivel elég későn értem haza már nem zargattam őket. De majd ma suli után beszélek, biztos azt fogják mondani , hogy ők megmondták, hogy minden simán fog menni. Nos már lényegtelen hogy ki mit mond és mondott,a lényeg, hogy együtt vagyunk. Lassan a félelmet kell elűzzem Akaruból, biztos elvan a gondolatokkal, hogy mi van ha kitudodik, mit fognak gondolni az emberek, elég jó e nekem. Illetve arra is felkészítenem, hogyha majd később riporterek keresik fel. De ha odakerülünk, hogy hivatalosan is bejelentsük, majd megkérek mindenkit, hogy hagyja a magánéletünket. Huha el nem hiszem, hogy már ilyensmikről beszélek. 

Bár nem beszéltük meg este, reggel úgy döntöttem, hogy érte megyek és együtt lépjük át az iskola kapuját ezzel tudtára adva mindenkinek, hogy éppen milyen kapcsolatba is kerültünk. Tuti, hogy Akiráék is ki lesznek és azt fogják kérdezgetni, hogy ez egész biztos jó ötlet volt? De ahogy Akarunak is mondtam, nem sz'ámít mondanak, én őt szeretem és vele akarok lenni. Amint befordultunk a suli parkolója felé, már néhány pillantás ránk szegeződött és ez csak még fokozodott amint kiszálltunk a kocsiból. Az emberek sugdolozni kezdtek és hülledtzég hagyta el a szájukat, megálltak az éppeni tevékenységből és minket figyeltek. Tényleg megvoltam szokva a figyelem központosággal, de bekell valljam ez más volt, bár ez sem vett ki a komfort zónából. Inkább Akarura tekintettem, hogyan viseli ezt az egészet, arcáról semmi sem volt olvasható. Mellé sétáltam, a sulit nézte, gondolom magában is az ment, hogy most hogyan is kellene viselkedjén, mit kellene felvegyen. Percek teltek el így, közben a tömegben kivettem Akirát és a többeieket is, feléjük intettem. Ők is teljesen levoltak döbbenve, közben nem messze mellettük Nagaruki állt, szinte belém égtek azok a megvető szemek és még egy olyan érzés volt olvasható, hogy "jah, szóval ezt választod".  Nem számítottam őszintén másra. Aztán majd jönnek és letámadnak a kérdéseikkel.

Annyira elvoltam merülve a gondolataimba, hogy csak arra lettem figyelmes ahogy Akaru megérinti a karomat:

   - Megyek a próbaterembe valamit átkell beszéljünk a csajokkal. Találkozunk később? - nézett fel rám szelid tekintettel. 

 Őszíntén megmondom, hirtelen azt sem tudtam, hogyan reagáljak rá. Kamenashi Kazuya akire szerintem az emberek 99%-a azt hiszi, hogy biztos tudja, hogy kell egy kapcoslatban élni, viselkedni, gondoskodni, egy egyszerű első naptól, egy egyszerű konverszációtól leblokkoltam. Akaru felcsimpászkodott és nyomott egy puszit az arcomra. Bizsergés járta végig az arcomat és hirtelen egy löketet éreztem, Akaru keze után kaptam aki ellépett tőlem és magam felé fordítottam majd hévvel csókoltam meg itt magam előtt. Körülöttünk álló emberek döbbenete hallható lett, zajongani kezdett mindenki. Még maga Akaru is meglepődött tettemen, de viszonozta csókomat. Karjait nyakam köré fonta, míg én vékonyka, karcsu dereka köré. 

    - Hé! Hé! Menjetek szobára fiatalok! - szólalt fel egy női hang nevetve. 

Akaru elhúzodott tőlem és láttam arcán, ahogy elpirul. Annyira aranyos. 

    - Mi a gond?! Mi ez a nagy közönség?! Nem láttatok még szerelmes párt! Menjetek utatokra!

Elléptünk egymástól és megláttuk Tamiyat és Hitarut akik közben hozzánk értek.

    - Ajaj, dúl fúl a szerelem. Mikor? Hogyan? Akaru, minden szaftos részletre kíváncsi vagyok. - mutatott a barátnőmre Tamiya és egy kaján vigyor jelent meg arcán.

Uh, azt hittem hogy ilyen vigyort csak Kokitól tudok látni... 

    - Örülünk nektek! - mosolygott Hitaru felém.

    - Köszönjük! - viszonoztam a mosolyát. 

    - Nos Kazuya értelemszerűen az a szöveg lenne, hogy ha bántod Akarut akkor kibelezünk de... - folytatta Tamiya. - Azt hiszem itt mi kell mondjuk neked, hogy vigyázz magadra ez a lány...

    - Aj, Tamiya ne kezd te is! - szólalt meg Akaru, de közben nevetés bujkált hangjában. - Kösz, hogy elkergeted a nézőközönséget.

    - Ugyan, nincs semmi próbléma. Tudod jól, hogy ránk bármikor számíthatsz! - karolta át Akarut, Tamiya. 

    - Akkor mehetünk? - kérdezte Akaru és karon ragadta Hitarut is. 

     - Nem akarsz időt tölteni a pasiddal? 

      - Nyugodtan menjetek, majd később találkozunk! - szólaltam meg és utánuk integettem.

Egész addig álltam ott, amig be nem mentek az épületben, majd a közelben továbbra is álldogáló Akiráékhoz mentem. Még csak ők maradtak a közelben, bár gondolom a téma továbbra is fent maradt és mindenhol erről beszélgettek.

    - Ezt nem hiszem el haver, meglágyítottad a Jégkirálynő szívét! - ragyogott fel Akira szeme.  - na jó talán túloztam mikor arra gondoltam, hogy ellesznek, hogy biztos vagyok ebben. 

    - Vajon ezentúl már nem fog terrorizálni? - örvendezett Nishiki.

     - Gondoljátok, hogy olyan nagy hatással van rá Kazuya? Csak most jöttek össze ne legyen olyan nagy elvárásotok. A Jégkitálynő, kegyetlen marad.... 

    - Srácok, kérhetlek titeket, hogy ne beszéljetek így a barátnőmről? 

    - Oh, a nagy Kamenashi Kazuya a barátnő szót mondja! - hülledezett poénkodva Akira.

Na igen, egy ilyen reakcióra is számítottam, biztos, hogy nagy dologként hangzik az én számból ez. Talán néhány hónappal ezelőtt sem, gondoltam volna én is erre, hogy barátnőm lesz. 

    - Jól jól van. Elnézést. - folytatta Akira. - De ezt jól meggondoltad? Az való igaz, hogy nem jelenti azt, hogy megfog változni és tudod jól mit, tett Yoshikoval és... - na igen ez már más, erre gondoltam pont, tudtam hogy nem maradhat el ez a kérdés. 

    - És...és... nincs és. Rendben leszünk, őt szeretem vele akarok lenni. Én bízom benne, hogy ezek a dolgok fényre derülnek és Akaru megfog változni. 

    -Oh, Rómeo, miért vagy te Rómeo?! - viccelődött tovább Akira, mire a többiek is felnevettek. 

Csak a szememet forgattam és elindultam az épület felé, Akiráék utánam szóltak , továbbra is nevetgélve de követtek. Ez csak a számított reakció, gondolom nagy részt eltaláltam. Vajon Akaru mire gondol éppen?

Akaru:

     - Na jól van! Most már tényleg muszáj mindent elmondanod! Mesélj mesélj! Hogy lehet, hogy végül csak beadtad a derekadat Mr.Sztárnak?  - értünk be a csajokkal a próbaterembe ahol azonnal a szinpadra ültem. 

    - Magam sem tudom, egyszerűen csak megtörtént a dolog... Este kimentem sétálni és összefutottunk, úgy tűnik egyikünk se tudta megkapni a helyét. Megragadta karom, magához húzott és... - mosolyogva gondoltam az estéli jelentre, mitől csak úgy repdesett a szívem. - Megcsókolt, abban a pillanatban nem is tudom mi ütött belém de már nem zártam el többet őket, a csók vége után szeremet vallottam és a többi már csak magától jött. Úgy adodott,abban a pillanatban nem érdekelt már semmi, sem az, hogy mióta ismerem, sem, az, hogy ki, sem hogy én ki vagyok. Nem akartam többet ellenállni. 

    -Oh, milyen szép szerelmi story! Én is egy ilyent akarok! - durcáskodott Tamiya. - Hitaru te nem?

    - Örülök, hogy újra lássuk a mosolyodat. Számítottunk rá, hogy Kazuya ilyen hatással lesz rád. - én meg számítottam, hogy ezt fogjátok mondani. 

    - Így van, légy boldog Akaru megérdemled. Ne hagyd, hogy bármi is a boldogságod útjába álljon. - ült le mellém mindkét barátnőm.

     - De félek, mi van ha nem fog minden olyan egyszerűen menni?

     - Nincs amitől tarts, Kazuya kitart melletted és az a másik dolog... Nem akarod elmondani neki?

    - Még...még ne .Kérlek ne mondjátok el neki! 

     -Nincs amiért aggódj, ez nem olyan dolog amit nekünk kell elmondanunk. Ezt te kell megoszd. - veregett meg a vállamat Hitaru. - Gondolom az is aggaszt, hogy mi lesz ha véget ér a nyár?

Csak a fejemet hajtottam le, Hitaru mindig a lényegre tud tapintani. 

    - Most a legfontosabb, hogy kiélvezzétek a nyarat! - csusszant le Tamiya, nem hagyva, hogy válaszoljak Hitarunak feltett kérdésére, bár szerintem egyikőjüknek sem kellett. - Menjünk el a strandra hétvégén! Bulizni, járjuk be a várost! - ötletelt Tamiya, igen ez ő volt és ezért szerettem őt annyira, rögtön feltudta dobni az ember kedvét és igyekezett az agályokat 

Kazuya:

A nap további részében sem lankadtak nagyon a tekintetek, legtöbb Akarura nézve. A pletykák hamar szárnyra kelltek és még hozzánk is visszajutottak "Akaru csak kihasználja Kazuyat!", "Micsoda némber, amint egy híresség jön lecsap rá", "Tuti, hogy megfenyegette Akaru, hiszen még mikor megérkezett célpont volt!", legtöbb Akaru ellen szólt, de ő úgy tűnt, hogy nem veszi fel az egészet. Vagy csak jól álcázta. Amikor csak tudtunk együtt voltunk, együtt ebédeltünk és közben helyetcserélve egymás mellé kerültünk tanórán is. Se a szemek, se a pletykák nem tudták a boldogságomat elfújni, nagyon jól éreztem magam Akaru közelében és az, hogy vele lehettem , mellett erőt adott nekem. A reggel kivételével, szinte minden olyan magától jött, minden olyan könnyebb volt tudtam mit kell, mikor tennem. Kezet fogni, megpuszilni, csókot csenni vagy egyszerűen csak közelébe lenni. Minden olyan természetes lett.

    - Nahát, üdv Rómeo, a szép Júliád odabent van! - találkoztam Tamiyáékkal amint a nap végén a próbaterem felé tartottam. 

Amúgy a nap során nem történt semmi különös, talán csak annyi, hogy egyáltalán nem beszéltem Yoshikoval, nem is láttam. De talán a klubtevékenység során. Csak előtte, beszerettem volna nézni Akaruhoz és megkérdezni, hogy nincs-e kedve velem jönni. 

   - Köszönöm! - csaptam vele össze a tenyeremet. Az utolsó óránk hamarabb befejeződött így a csajok lejöttek gyakorolni. Én Akiráékkal maradtam fent. 

Az ajtóba megálltam és figyeltem, ahogy néhány lépést még elpróbál. Minden itt kezdődött, itt láttam , itt kezdődött valami érzés el bennem, bár ott volt előtte az a mosoly, innen fogott meg, ragadott meg Akaru, ahogy teljes erejével táncolt, szívét lelkét beadt,a ahogy ragyogott... Minden itt kezdődött. Most is minden mozdulata olyan kecses volt és erővel teli. Az ajtó féltámlájának támaszkodtam és onnan figyeltem. Sosem tudnám megunni ezt a látványt. Minek után 3-szor végig csinált néhány lépést elindult a hangszoró felé, de az asztal előtt megtántorodott.. Azonnal ellöktem magam a faltól és igyekvő léptekkel az asztalhoz támaszkodó Akaruhoz léptem. 

     - Mi történt? Mi a baj? Jól vagy? - fogtam meg a derekát.