Precious one

 

Precious one

~Egy értékes~

Az idő telik és mi megismétlünk sok találkozást és elválást

Itt vagyok, valaki kedvességétől függve, miközben valamit szem előtt tévesztek.

Most, ahogy megszámolom az eltelt évszakokat, ezen az estén egymagamban, mire gondolok?

Néha azon gondolkodom, a szívem miért sóvárog magányért

Nem akarok teljesen egyedül maradni, túl fájdalmas.

Egy nap, valamikor megfogom találni azt az egy értékest

Ha felnézel az égre, nézd van egy fényes csillag.

Mondd el, miért keressük ennyire erősen a szerelmet?

Ahh... a csillagos ég olyan őszinte, nem így van? Mintha gyöngéden díszitené az eget.

Valahol ott van, a te egyetlen értékesed

Nem vagy egyedül többet, nem vagy egyedül.

Egy nap megfogod őt ismerni, a neked rendelt, aki szeret

Amikor rájössz erre, nézd ott van pont mögötted.

Mégha millió egy év telik is el, 

Mi soha nem változunk! Ne aggódj! Rendben leszel!

Az egyetlen értékesed biztos, hogy találkozni fogsz vele.

Egy nap megfogod őt találni ezen a földön. 

Hiszek a szerelemben, mindig.

Néha azon gondolkodom, a szívem miért sóvárog magányért

Nem akarok teljesen egyedül maradni, túl fájdalmas.

Egy nap, valamikor megfogom találni azt az egy értékest

Ha felnézel az égre, nézd van egy fényes csillag.

Egy nap megfogod őt ismerni, a neked rendelt, aki szeret

Amikor rájössz erre, nézd ott van pont mögötted.

Pont mögöttem vagy

Találkozni  fogsz a te egyeteleneddel.

Valahol ott van, a te egyetlen értékesed

Nem vagy egyedül többet, nem vagy egyedül.

Néha azon gondolkodom, a szívem miért sóvárog magányért

Nem akarok teljesen egyedül maradni

Egyetlen...

10. Fejezet Te

Tekints az égre

10. Fejezet Te

Ai:

A nap hátralévő részében a boltokat jártam. Nem volt kedvem hazamenni, mert tudtam, hogy mi vár ott. Mindenestre sikerült is nem erre gondolnom Kazuya segítségével. Az, hogy vele találkoztam és még egy kicsit beszélgethettünk és, hogy láthattam. Ez valahogy jobb kedvre segített és erőt adott. Nem tudom megmagyarázni miért, egyszerűen így történt.

Így elég késön érkeztem haza, épp, vacsora idő előtt egy órával. Mély levegőt vettem, ahogy kinyitottam az ajtot és beléptem a házban. Csend honolt. Ez rossz jel! Pipa! Nagyon pipa! Ahogy hallom még anyám sincs a konyhába, hogy a vacsorát készítse, tehát itt nagy beszélgetés lesz.

    - Végre, Fukuda kisasszony hazaérkezett! - hallottam meg apám hangját abba a pillanatban amikor a nappali ajatjához értem.

     - Apa, figyelj....

    - Nem szégyeled magad?! Hogy járathattál le így mindenki előtt? Az egész ügynöksége előtt?! - pattant is fel rögtön, anyám felállt és vállára helyezte kezét.

     - Nem járattalak le!

    - Valóban? A nagy kirohanásoddal, szerinted mit tettél? Mindenki látta, hogy hogy hisztizel.

    - Én nem hisztiztem! - emeltem fel már én is a hangom.

     - Pedig, igen! Azt hittem, hogy Los Angelesben felnőttél és megtanultál ezt azt, de látom csak gyerekesebb lettél!

    - Nem! Erről szó sincs! Én...

    - Meddig akaro még azt a lehetetlen álmodat üldözni? - már megint itt vagyunk.

    - Az álmom nem lehetetlen! Miért lenne az? Csak ti anyával gondoljátok azt, hogy az! De erről szó sincs. Eltudom érni és el is fogom.

    - Na azt már nem! Még hozzá te nem leszel egy stáb tag, valaki aki háttérben cseléd munkát végez! Egy Fukudanak a színpad való!

    - Te tényleg csak cselédkén tekintesz arra, aki mögötted mindent felállít, megtervez és besegít? - apám szuros szemekkel nézett, de én is álltam a tekintetét. - Fukuda? Fukuda? Csak golyton ezzel tudtok jönni. Meg sem értetek engem! Nem is akartok! - vágtam oda dühösen majd sarkon fordultam és kisiettem a házból.

Nem maradok még egy percet, hogy ezt végig hallgassam és vitatkozzak. Nem értik meg. Nem akarják megérteni, fel sem akarják fogni. Csak a sajátját mondják. Pedig azt hittem, azzal, hogy távol vagyok kicsit észhez térnek. De nem! Ők sosem... ők csak én... én... én... nem értenek meg! Ők nem!

    - Ai?!  -ez a hang?

    - Kazuya, mit keresel ezen a környéken?

    - A srácokkal találkozom. Együtt vacsorázunk, azt hallottuk, hogy van itt egy jó kis soba étterem. Te?

    - Én erre fele lakom. Oh, tudom melyik étteremről van szó. Ha szeretnéd megtudom mutatni.

    - Köszönöm! - intettem, hogy kövessen. - Minden rendben? Eléggé feldúltnak tűnsz?

    - Öhm... ennyire látszik? Hát... csak... összekaptam az apámmal.

    - Minden rendben?

     - Persze! Csak a szokásos! Nem akarják, hogy azt csináljam amit akarok és inkább színésznek vagy énekesnek, idolnak menjek, mint ahogy ők. - miért nyilok meg ilyen könnyen neki?

     - Sajnálom!

     - Dehogyis! Miért kérsz bocsánatot? 

    - Hát, hogy ilyen kényes témával kapcsolatban kérdezek.

     - Nincs amiért. Már meg vagyok szokva vele. - láttam az arcán, hogy ez a mondat nem tetszik neki. Sajnált. - Köszönöm! - hogy foglalkozol velem. 

    - Nincs kedved velünk vacsorázni?

     - Tessék?! - lepődtem meg a kérdésén.

    - Ha nincs terved. A srácokkal.

     - Nem akarok zavarni ez olyan csapatos, barátos dolog...

    - Dehogyis, nem zavarsz! Amúgyis a srácok is mondták, hogy remélik találkoznak veled, hiszen jól megkedveltetek.

    - Valóban?

    - Igen! - szinte azon voltam, hogy megkérdezzem és te, meg kedvéltél. Jaj, Ai min jár a fejed?! - Gyere nyugodtan, úgyis gondolom röptébe jöttél el. Meghívlak.

    - Köszönöm! De majd visszafizetem.

    - Igen, igen! - nevetett fel, milyen csillingelő a nevetése! - Azt még meglássuk! Gyere!

Nemsokára a soba étteremhez is értünk. Kazuya illedelmes, udvarias férfihoz méltan kinyitotta előttem az ajtot és előre engedett. Amikor beléptünk meg is pillanotttuk a három fiút egy távoli sarokban lévő asztalon. Csak akkor vettek észre, amikor közvetlen néhány méterrel az asztaltól voltunk:

    - Ai! - kiáltott fel Junno, majd Uepi vett észre és legvégül Maru akinek megjelent egy mosoly az arcán.

    - Kame, rá másztál Maru mennyasszonyára?! - kezdte a heccelesét Uepi.

    - Én... nem... nem csak összefutottunk kint és gondoltam csatlakozhatna.

     - Barátok vagyunk, nem szabad? Zavarok?

     - Nem dehogyis! Sőt, örülünk, hogy eljöttél! - mosolyodott felém Junno is.

    - Amúgy meg tudjátok a helyzetem Maruval. Nem lesz semmi belőle! Szóval kérlek ne hecceljétek egymást ezzel. Senkit! - ültem le Maru mellé, aki kihuzta a mellette lévő székét. Kazuya pedig a másik oldalamra került. 

     - Igenis asszonyom! - viccelődtek Uepiék.

Ezek semmit sem változnak? De kedvelem őket! Alig ez a második találkozásunk velük és már is megtudom mondani, hogy mennyire jó fejek. Jól érzem velük magam. Egyikkel jobban mind a másikkal... Ai! Mégis mire gondolsz éppen? Huh!

    - Minden rendben? - kérdezte suttogva Maru tőlem.

     - Csak a szüleim....- adtam vissza a választ. 

     - Rólunk...

    - Nem! Nem! Ne aggódj! Most nem erről volt szó! Nos mit rendelünk? Hadd ajánljak nektek egy nagyon jó párosítás! - vettem kezemben a menüt és forgatni kezdtem.

     - Voltál már itt?

     - Igen! Párszor gyerekkoromban. Ismerem a tulajdonsot is. Remek sobát készít és a feltétek...

      - Gyerekorodban? Pontosabban az mikor volt? 

     - Ne aggódjatok! Biztos vagyok benne, hogy nem változott... itt is vna. Mit szóltok egy tál különleges sobához.

     - Különleges? - szinte korúsban kérdezték újra a fiúk.

     - Meglássátok! Fönők! Kérünk szépen 5 tál különleges szobát! - kiáltottam.

     - Igen! O! Ai! Hazajöttél? - ismerte rögtön meg a hangomat, majd hamarosan láttam ahogy megjelenik az asztalunknál. Ishiki úr, már évek óta ezt az üzletet vezeti, lassan 70 felé jár. Kicsit el van keseredve mert 3 fia közül egyik sem akarná tovább vinni ezt az étteremet. De még reménykedik hogy valaki megváltoztassa a véleményét. 

     - Igen, de csak néhány hete.

      -Az remek! Olyan rég volt, mikor útoljára láttalak. Még egész kicsi voltál. És nézz ide kész felnőtt nő lettél. Csodaszép vagy!

     - Köszönöm szépen! Ön, jól van Ishiki úr?

     - Oh, köszönöm! Képzeld már a 6-dik unokám született meg 1 hónapja, a legkisebbtől.

     - Oh! Hikarunak is lett!

     - Igen! Végre kicsit hátra tette a munkából magát és rá állt a család alapításra. Majd mutatok képet. Ahogy Hirotoról és Hoshiról is.

     - Rendben! Rendben!

     - Na de most nem tartalak fel... apropó, melyik itt a te barátod? - nézett most először körben a srácok között. - Hm... mintha ismerősök lennének valahonnan- kuncognom kellett ezen. 

     - Egyik sem a barátom, Ishiki úr.

      -Tessék?! Hát de miért? Mondják úriemberek. Talán Ai nem szép lány? Vagy van maguknak barátnőjük. Akkor miért jönnek el egy másik lánnyal enni?

     - Ishiki úr! - éreztem ahogy hirtelen elvörösösöm. Most miért kell zavarba hozni?

     - Ai, valóban gyönyörű lány! De csak nem rég ismertük meg őt. - szólalt meg mellettem ülő Kazuya, mire éreztem, hogy szívverésem hirtelen az egekbe szökik. Gyönyörűnek nevezett?

     - Oh, értem! Igen, igen! Nem szabad elsietni. Nos, mivel Ai barátai az elsőre meghívom magukat!

     -Ah, Ishiki úr nem kell! - de már ment is el, meg sem hallgatva.

     - Kedves ember!

     - Igen Ishiki úr és a családja nagyon rendesek.

Miközben az ételre vártunk elbeszélgettünk. Még jobban sikerült megismernem a fiúkat és rájönnem még erősebben arra, hogy mennyire jól passzolnak és kiegészítik egymást. Jó barátok! Olyan jó kis társaságuk van. Valahogy vidámságot és erőt sugároznak magukból. Jó itt lennem. Örvendek, hogy megismerhettem őket. El voltak ámulva a különleges sobától amit Ikishi úr hozott ki. Nagyon finom volt! És meg kell mondjam gyerekkorom óta nem változott semmit az íze. Ugyan olyan jó, mint eddig. Miután megvacsoráztunk még egy jót beszélgettünk. Ittunk is egy kicsit, söröztünk. Tudom, hogy nem néz ki jól egy nő kezébern a sör. De engem ez nem érdekel! Én szeretem! És főleg egy hosszú nap után mennyire jól esik, vagy egy vita után a szüleimmel. Meg is fordult a fejemben, hogy vajon a srácok nem e néznek furán. De most már mindegy! Jó három óra telhetett el közben, amikor lassan szedelözküdni kezdtünk.

      - Van hol aludj este?

     - Maru! - kezdték zengeni a fiúk.

     - Ne értsetek félre! Csak aggódom.

     - Köszönöm, Nakamaru. De felhívom Kaorut, hátha ma este megszállhatok nála.

    - Akkor.... kifizetem a vacsorát és elkísérlek.

    - Maru, ne haragudj ezt én állom! - lépett mellém Kazuya. - Amikor összefutottunk meghívtam rá, ne haragudj.

    - Oh, értem... persze... persze...

Miért érzem hirtelen azt, hogy túl sok tesztoszteron szabadult fel? Vagy csak beképzelem magamnak? Kazuya kikerült Marut és elindult a kassza felé. Egy kis borravalót még azért hagyunk Ishiki úrnak és a sört kifizessük, ha már az ételt nem engedi. Miután kifizették kiléptünk a szabadban.

    - Köszönöm szépen, hogy megengedtétek, hogy veletek vacsorázzak! - hajoltam meg.

    - Ugyan! Nyugodtan csatlakozz máskor is. Jó társaság vagy! - mosolygott Junno.

     - Szívesen látunk máskor is! - bólogatott Uepi.

     - Akkor merre mész elviszlek Kaoruhoz.

    - Köszönöm szépen Maru! De nem kell. Nem lakik innen messze egy 20 perc gyalog. De jót fog tenni egy ilyen jó lakoma után.

    - Oh, értem! Persze!

    - Akkor én most megyek arra!

    - Mi arra megyünk! - mutatott Junno az ellenkező irányban.

     - Akkor szép estét! - intettem nekik is fordultam is meg, hogy induljak Kaoruhoz.Korábban már irtam üzenetet, otthon találom és maradhatok nála.

Nem meglepő módon a szüleim nem kerestek. Mindig ez volt nyugodjak le, majd úgyis jövők. Majd igen... de nem mondok le, mondjanak amit csak akarnak.

Kame:

Figyeltem ahogy jókedvűen egyre távolodik tőlünk. Elköszöntem a srácoktól és utána igyekeztem.

    - Várj! Én is erre jövők! - értem útol őt. Egyre könnyebb vele beszélnem. Egyre jobb vele beszélnem.

     - Komolyan? Merre laksz?

     - 15 percre innen. 

     - Komolyan?! Akkor szomszédok lehettek Kaoruval!

     - Talán, kitudja.

Mintha egy pillantra szomorúság csillant volna fel szemében. De szerintem csak rosszul láttam. Elmosolyodtam. Csendes éjszaka volt. LAssan már 23-et ütött az óra és meglepősen csend honolt az utcákon. Bár igaz, hogy kisebb utáckon jártunk keresztül, nem a központ sűrű részéhez. Az égen fent csillagok ragyogtak és kellemes hűvös szellő fújt keresztül az utcán. Vele még a sétálás is kellemes. Mit gondolsz Kazuya?!

     - Valóban jó volt ide jönni. Azt hiszem, hogy törzsvendég leszek ezentúl itt!- és hátha még veled is összefutok így gyakrabban.

     - Az jó! Örülni fog Ishiki úr. - és te? Ha most ezt hangosan kimondtam volna... Kazuya türtöztesd magad!

    - A szüleid nem kerestek?

     - Nem! De ez a szokásuk. Votl még ilyen és még lesz. Addig volt jó amig távol voltam, mert úgy nem kellett halljam egész napo őket. Persze ne értsd félre örülök, hogy végre itthon lehetek. Nagyon hiányzott Tokyo. Itt akarok letelepedni. Szóval a lényeg az, hogy még vissza kell rázzuk magunkat a hétköznapokban az együtt élésben. Bár kitudja, lehet, hogy ők nem akarják, ezért is rendezték el ezt a házzaságot. - ez olyan szomorúnak hangzik. Nem értem. Miért nem akarják támogatni Ai-t az álmában? Én nem is tudom mi lett volna velem ha a szüleim nem támogatnak abba amit akarok. Ai nagyon erős! Vajon valahogy nem tudok e segíteni? Ez fura lehet ha most felhozom hiszen alig néhány napja ismerjük egymást de. 

    - Ha valakinek kiszeretnéd adni én meghallgatlak! - álltam meg hirtelen előtte, mire nekem is jött. Mélyen a szemében néztem, az ő csillogó barna szemei rögtön belém vésődtek. 

    - Kazuya....

     - Ízé...ez furán hangozdhat mi? Alig ismerjük egymást és... ezt mondom én... öhm...

    - Köszönöm! Köszönöm, hogy ezt mondod! - tekintettem fel rá. Arcán lágy mosoly vírritott. Ez megmelengetí a szívemet. Ezt a mosolyt akarom nézni, nap mint nap. Én azt hiszem hogy... lehetséges? Ezek az érzések? Ezek a gyöngéd érzések azt jelentenének? - Hogy őszinte legyek... - indult meg újra Ai. - Tudom, hogy tényleg csak nem rég találkoztunk viszont őszintén szólva, olyan mintha már nagyon rég ismernélek Kazuya.... - zavabra van jőve? Jól hallom? - Furán hangozdhat mi? Magam sem tudom, de valahogy amikor beszélgetünk olyan érzésem van, mintha egy olyan valakivel beszélgetnék akit már évek óta ismerek.-  Ai....

    - Én is ezt érzem! - felpillantott.

Tekintetünk ismét percekig egymásba fonódott. Azt hiszem igen. Lehetséges lenne? Első látásra bele szerettem Ai-ba.

    - Khm... ömh... - majd Ai szakította félbe. - Na jó már itt be kell fordulnom és véggi menve ott lesz. Nyugodtan mehetsz. Innen már boldogulok.

    - Oh, én pedig azon az utván érek haza! Rendben!

    - Köszönöm, hogy útitársam voltál. 

    - Én is köszönöm! - nevettük el magunkat. Olyan jó vele!

     - Szép estét! 

     - Neked is! 

Intett majd figyeltem ahogy elindul az utcán. Egy részem azt mondta, hogy elkellett volna kísérnem, de nem akartam rá erőltetni magam. Hazamentem és alig, hogy a szobába értem a szobában értem az járt a fejemben hogy... Talán irnom kellene? Nem... az fura lenne. De mégis.... de nem. Nem kellene biztos, hogy kényelmetlenül érezné magát. Fura lenne nem? De ha csak egy kicsit rákérdek, hogy megérkezett? Az nem lenne az, nem? Leadta a számát, azt mondta barátkozzunk akkor? Akkor... csak... csak, annyi, hogy...  "Megérkeztél Kaoruhoz?" Ne! Ne! Ne! Mire már észbe kaptam az üzenet elküldödött. Bakker... nem hiszem el. Ne! Ne! Ne! Én hülye! Én hülye! Hülye! Hülye! Bevágodtam az ágyba és fejemet a párnámba temettem. AAAAAAAAA! Vergelődni kezdtem az ágyban. Olyan baka vagoyk hogy... ebben a pillanatban pittyegett a telefonom. Rögtön felpattantam ülő helyzetben és megnyitottam a telefonomat. "Igen! Köszönöm szépen még egyszer a meghívást! Remek este volt!" Arcomra hatalmas mosoly terült szét és most a boldgoságtól vágtam hátra magam, folyton az üzenetet néztem. Remek este... azt írta, este... tehát akkor nem csak a vacsorára irja nem? Nem? A velem való beszélgetésre is. Ugye? Igen! Biztos! Biztos, hogy arra is értetődik! Biztos vagyok benne!

Kame és a 2.23 étterem

 Kame ismét egy étteremben érkezik ahol ismét a 2.23-as szám a jelentős, pontosabban rámenező. Ez olyan érdekes, hogy ilyen helyeket keres fel. Aranyos tőle! Megint jól elbeszélget a étteremben dolgozó emberrel és nekünk is mesél. Nagyon jól néz ki a rámen amit eszik. 

https://youtu.be/VIXIy62I0Xo?si=j94Ya1tVSTuMd369

Kame Koreai vlog

 Kame újabb vlog videoval készült nekünk. Pontosabban Koreába utazott, hogy megnézze a baseball szezon kezdetét, Dodgers vs Paders meccsel indult a szezon. Ez pedig Going! munkája is egyben. 

Elkísér minket a szállodájához, majd másnap a forgatás előtti készülődéséhez is. Végül betekintést enged a műsor rész felvevésében is. BTS Butter számára, koreográfiával kezdi meg a műsort, ezzel jelezve, hogy merre is van. Nagyon cuki! Elmegy ebéldeni. A hotelben visszatérve mesél nekünk és esti készülődésére készül. Egy fekete poló van rajta, ami nagyon de nagyon jól áll és kihangsúlyozza felsőtestét. 

Másnap pedig már a meccs után jelentkezik elnézést kérve, de nem jelentkezhetett be meccs közben. 

https://youtu.be/-_M_Uody3nE?si=ib9JrujKJCnQYNx0

Kame és a sajttorta

 Kame ismét főző showt mutat nekünk. Ezuttal pedig süteményt készít, pontosabban japán sajtortát. Finomnak tűnik! Egyszer készítettem, néhány hónappal ezelőtt finom volt! Talán legközelebb Kame receptje szerint probálom ki. 😁 Olyan aranyos sütés közben!

https://youtu.be/fyPmIaY967M?si=rSWAVqjK74RUNK50

Kame és Yuki 2

 Kame és Yuki közös kiruccanása folytatodik. 

Együtt esznek és beszélgetnek. Miután egy jó kis ramánt megesznek, utána elmennek palacsintázni. Egy kellemes beszélgetés részesei lehettünk ismét. 

https://youtu.be/Yh0PvWpXNoY?si=oBtl2kP-Bjce8Vwo

9.fejezet Első lépés a munkához

Tekints fel az égre!

9. Fejezet Elős lépés a munkához

Kazuya:

    - Kame mégis mi történt veled? Egész nap le nem lehet törölni a vigyort az arcodról!

    - Csak jó napom van! - vigyorogtam szélesen Junnora.

Miért ne lenne jó napom, amikor találkoztam Ai-val? Lehetne jobban indítani a napot? Na jó... Ez egy kicsit fura. Mármint ez a boldogság hév, csak azért mert láttam őt. Még ilyen érzés sosem támadt bennem. Egyszerűen csak bennem van ez az érzés, amit egyáltalán nem bánok. Nem bánok valamiért. És valóban folyton csak mosolygok. Nem cosda, hogy a srácok észre vették. 

   - Na jó ha nem akarod nem kell elmondd. De rajtad tartsuk a szemed! - nézett gyanusan végig.

Meg kellett volna ijedjek? Miért? Megbeszéltük Aival hogy barátok leszünk. Nincs mit titkolni, nincs mit elrejteni. Igaza volt, miért ne lehetnénk? Mi a gond ezzel? Semmi! Szóval, nyugodtan figyeljenek. És aztán? Semmi rosszat nem csinálunk.

   - Na de azért most a munkára koncentrálj.

   - Nyugi, nincs semmi ami elterelheti a figyelmem. - éppen a Tokyo Domeba jöttünk, hogy a koncentről beszéljünk. Yumiro már várhatott az irodában. Uepi nyitotta ki először az ajtot de rögtön megtorpant az ajtóban, őt követte Maru és Junno , majd én. Mire az ajtohoz értem és bekukkanthattam, hogy miért is álltak meg már a srácok kimondtak egy nevet és a névhez társult egy személy is. Ai! Ő meg mit keres itt? Várj! Tudom! Mondta, hogy csatlakozni fog a Tokyo Dome stáb csapatához, a nagybátyja rendezte el. Azt nem tudtam, hogy mikor fog kezdeni. 

    - Ti ismeritek egymást? - lepődött meg Yumiro. 

    - Igen! Ai család tag lesz! - vigyorgott Uepi.

   - Családtag? - huzta össze szemöldökeit értetlenül. 

   -Oh, hát ő Maru jövendőbelije.

    - Nem mondod? Komolyan?! - döbbent le Yumiro. - Gratulálok!

    - Uepi, ne kezd már! Mondtuk, hogy az nem úgy van. - szólt rá Maru. 

   - Akkor nem házasodtok össze? Teljesen elvesztettem most a fonalat.

   - A szüleink hozták össze hátunk mögött. De mi nem akarjuk. Csak barátok vagyunk. -lépett előbbre Ai és magyarázta el. Miért örülök ennyir annak, hogy ezt kimondja hangosan?

Kazuya, uralkodj magadon! Kicsit megráztam a fejem. Na ha most valaki látna, biztos, hogy hülyének gondolna. Felkapom a fejem és találkozom Ai tekintetével. Látott! Na szuper, pont aki előtt a legkevésbé akartam leégni. De Ai, csak szeliden felém mosolyog, ami a szívemet csak úgy megmelengeti. 

    - Értem! Így már világos. Nos akkor nem kell bemutatnom nektek, Ai itt fog dolgozni a csapatunkban. Már a koncerteteken is részt fog venni.

    - Sok sikert! - mondták a fiúk.

    - Köszönöm!

    - Nos, akkor hamarosan érkeznek a többiek is. Ha nem gond Ai is részt vesz ma.

    - Dehogyis, hiszen ő is a csapat tagja. - válaszoltam mosolyogva, mire ismét egy melegséggel teli mosolyt kaptam viszonzásul. Miért érzem azt, hogy kicsattanok a boldogságtól?

    - Nos akkor üljetek le! Már hallom a többiek lépteit is.

A fiúkkal elfoglaltuk a helyünket. Ai kissé tétlenül állt ott ahol korábban beszélgettünk. Felé akartam szólni, hogy üljön le mellénk. De elkéstem, Yumiro ugyanis megkérte, hogy üljön le mellé. Megérkeztek a többiek is és elkezdtünk egyeztetni a részleteken. Mit is ígértem a srácoknak, hogy tudok koncentrálni? Nos ez valamennyire megváltozott. Automatikusan szemeim néha arra a bizonyos személyre tévedtek, aki az asztal sarkánál ült és jegyzetelt. Milyen szorgalmas. Bár nem is gondoltam volna mást 

   - Kame mit szólsz? Mi a véleményed?

    - Igen... tessék?!

   - Mi a gond? Fáradt vagy? Meghültél? Te nem szoktál ennyire a zonán kívül lenni. - kérdezte Yumiro.

    - Öhm, elnézést csak elgondolkodtam! Khm... igen, ahogy mondtátok a díszleteken gondolkozunk legelőször és megtárgyaljuk a cégen belül, majd küldjük a részleteket. - reméltme, hogy egyik srác sem mondja el, hogy korábban épp azt mondta, milyen jó napom van.

    - Rendben! Akkor megnyugodhattok mert, le van szögezve és készülünk rá. Küldjétek majd a további részleteket.

   - Rendben!

Egy fél óra után véget is ért a megbeszélés. Ez még csak az első volt, hogy tudja mindenki biztosan, hogy akkor le van szögezve és milyen előkészületek is kell legyenek. A későbbiekben ez gyarapodni fog.

    - Mindent igyekszünk megtenni! - fogott kezet Yumiro mindannyiunkkal. - Ai, kitalálsz? Van egy másik megbeszélésem. Akkor ahogy megbeszéltük, holnap találkozunk!

   - Persze! Rendben! Köszönöm!

Yumiro már a telefonján beszélt is ahogy kilépett az épületből, őt követték a többiek is. Ai még szedelőzködött.

    - Ai valamerre letehetünk? - lépett hozzá Maru.

    - Nem köszönöm! Innen megyek megebédelek és aztán meglátogatom apámat. Mondta, hogy keressem fel! De köszönöm! Ti?

    - Mi most visszamegyünk a céghez. Biztos ne tegyünk ki?

    - Nem tényleg! Kösöznöm! - összeszedte a holmijait. - Jó munkát nektek!

    - Neked is!

Ezzel kisietett a teremből.

     - Ez a lány nagyon alapos és szorgalmas. Láttátok, hogy egész megbeszélés alatt jegyzetelt? - mondta hülledezve Uepi.

    - Igen, hát ő...

    - Ai-nak ez az álom munkája. Komolyan veszi és mindent megakar tenni, hogy jó legyen benne. Ezzel még abban is reménykedik, hogy a szülei is belássák, itt a helye. - magyarázta Maru, azt amit én is akartam mondani. Ezt én is tudom! Nekem is mesélte.

    - Értem! Hát, ügyes lány! Csak így tovább! Most már menjünk mi is, biztos várnak! - veregette meg a hátam Junno.

Bólintottam. Igen, szorgalmas, alapos, biztos, hogy a kemény munkája meghozza végül az eredményt. Remélem! Én drukkolok neki. És remélem ha bármibe is segítehtek, akkor nem fog tétovázni, kérni.

Ai:

Miután a Tokyo Dome-ból kijöttem egyneesen Ranmaruékhoz mentem. Tényleg meglepett, hogy a fiúkkal találkoztam. Persze nem az, mert gondoltam lehet közös munkánk, de hogy már ilyen hamar. De jó volt egy ilyen megbeszélésen részt vennem. Bár nem volt az a hosszú még, láttam, hogy a fiúk igen komolyan vették már. Első benyomásra az jött le, hogy szeretik a munkájukat és mindent megtesznek érte. Ügyesek! Bár nem mintha mást vártam volna, ahogy megimsertem Kazuyat és Nakamrut egyik sem az a típus aki lazsálna és csak úgy né dolgozna.

Ranmaruékkal az ebéd remek volt! Mint mindig! Jól elbeszélgettünk és jól laktam. Ezután egyenesen apám ügynökségéhez vettem az irányt. Nem volt akkora épülete, mint a Johnny's vagy annyi együttese, de sikeresek voltak. Apám úgy volt vele, hogy tehetséges emberek kis helyen is elférnek. No meg, fokuszálni akart először csak néhány együttesre és azokból kihozni a 100%-ot. Szerintem túl sokat vár el. De ha mondom csak felidegesitem. Az ügynökség nem volt a központ környékén jóval távolabb helyezkedett el és egy nagyobb tradicionális épület adott othont neki. Egyáltalán nem úgy nézett ki mint egy ügynökség. Ami fura, ha ismered az apám, aki szeret hivalkodni. De ragaszkodik a tradicionalizmushoz. Az egyetlen ami az ügynöskégrőll árulkodott az tábla ami az ajtonál fogadott Starship. Beléptem az ajton és rögtön összefutottam apám titkárnőjével Hina-val. Köszöntem neki, mire kiejtett a kezében lévő papirokat. Visszahuzodó és csendes volt, kicsit kétbalkezes, félt társaságban. De jól végezte munkáját és kedves volt velem, mindig. Miután segítettem a papirokkal elindultam apám irodája felé. Az udvaorn kellett keresztül menjek ahol meghallottam Blix egyik számát. Masuda és a másik 4 fiú éppen gyakorolt. Egy pillantra megálltam s figyeltem ahogy próbálnak. Olyan keményen igyekeztek. Remélem, hogy sikerrel járnak. Ügyesek és keményen dolgoznak. Épp, hogy lejárt a szám, indultam volna tovább amikor utánam szóltak. Csak feléjük intettem, hogy sietek apámhoz, de majd később beszélünk és apám irodájában vettem az irányt. Amikor megérkeztem apámat teázni találtam a kanapén. Meghívott engem is de udvariasan visszautasítottam. Vártam hogy mondjon miért hívatott ide. Először csak kertelt, hogy milyen napom volt, jól kipihentem magam az esti buli után, sőt még azt is megkérdezte, hogy milyen volt a Tokyo Dome-nál. Furcsa... De hamar kiderült, hogy miért ugyanis azt krédezte ha nem csatlakoznék a céghez. Rögtön felment a pumpa bennem. Nem akartam erről hallani és gondolkodás nélkül felálltam, elhagyva az irodát. Bár hallottam, hogy Masdua utánam kiállt. Nem álltam meg. Le kellett nyugodnom. Mi a baja apámnak? Először a házassággal jönnek össze, most meg ide hivat rögtön, hogy csatlakozzak a céghez. PErsze gondoltam, hog ynem mondanak le róla. De már is el kell kezdjük? Alig néhány napja jöttem haza. Azt hittem, hogy adnak egy kis időt nekem. hogy legalább lesz esélyem emgutatni, hogy mennyit fejlődtem és milyen jól végzem a munkám a színfalak mögött. De persze, megint túl sokat vártam tőlük. Mi lesz a következő lépésük? Vakon aláírom a papirokat? Vajon anyám ilyenkor hol volt? Csodálkozok, hogy ő nem volt itt. Vagy ez a tervük? Először apám kísért meg, majd anyám. Na azt várhassák. Erről nem akarok hallani!

     - Ai?! Ai! Ai, te vagy az?! - ez a hang? Bakker miért pont vele kell összefutnom? Tegyünk, hogy nem hallottuk, nem ismerjük, nem minket szólít. -  Ai?! Ai, áll meg egy pillanatra kérlek! Ai! - ragadta meg a csuklom. Hátra pillantottam, hogy szembe nézzek vele. Takumival, aki dobta Kaorut. Takumi Ohno a nagy, híres fotos. Valójában tehetséges, de igazából... egy féreg! - Örülök, hogy látlak! Nem is tudtam, hogy visszajöttél.

    - Honnan kellett volna tudd? Talán értesítenem kellett volna téged? Én nem örülök, hogy látlak! - rántottam ki a karom és már indultam is tovább.

   - Ai! Kérlek hallgass meg! A látszat csal! Nem csaltam meg Kaorut. Szeretem!

    - Na persze! Két vasat akartál ütni egy csapásra, de nem sikerült. Kaoru nem ostoba, hogy ne vegye észre! Szégyelheted magad!

    - Nem, Ai... tudod jól, hogy mennyi mindent megtettem érte és megtennék. Én....

    - Mondj, amit akarsz nem ér semmit!

    - Ai! - ragadott ismét meg a karamonál fogva. - Kérlek hallgass meg! Kérlek, segíts nekem, hogy beszéljek Kaoruval. Nem akarja felvenni a telefont, sem az üzeneteimre nem válaszol. Kérlek!

    - Kaoru a legjobb barátnőm! Nem fogom engedni, hogy még egyszer egy olyan féreg, mint te a közelébe kerüljön. Menj vissza a drágalátos kisgyerek modelledhez.

    - Momo már felnőtt!

    -Oh, tehát már bevallod, hogy volt valami köztetek?

    - Igen... de az nem úgy volt. Én csak... Momo jött rám és...

   - Oh, és nincs kezed és szád amivel ellent mondj?!

    - Nem! Figyelj Ai, kérlek hallgass meg! 

    - Nem akarlak! Ne kerülj többé Kaoru szemei elé és kímélj meg ettől engem is! - megint kirántottam a karomat, de ezúttal gyors volt és ismét megragadta.

    - Ai! Kérlek! Hallgass meg!

    - Eressz el!

    - Nem, amíg meg nem hallgatsz és meg nem ígéred, hogy segtesz, hogy kibéküljek Kaoruval.

   -  Hahaha! Ezt nagyon elszurtad! 

Kiakartam rántani a karom újból, de már erősebben fogott. Őszintén még fájt is. 

    - Takumi eressz el, ez fáj!

    - Nem! Nem! Meg kell ígérned! Én...

    - Azt mondta, hogy ereszd el! - hirtelen egy kéz került Takumi karjára. Feltekintettem a tulajdonosára és találkoztam Kazuya dühös tekintetével.

    - Kamenashi Kazuya... neked meg mi a közöd ehhez?

    - Ereszd el, amíg szépen mondom! - Takumi egy pillantra mintha hátra hökkölt volna, elengedett. Kazuya megragadt a akarjtá és hátra csavarta.

    - Te...

   - Kazuya ne! - érintettem meg. Még valaki meglát és holnapra már a címlap story az lesz, hogy szerelmi háromszögbe van Kamenashi Kazuya.  - Ereszd el!

    - Ne merd még egyszer bántani! - ezzel meg ellökte Takumit, aki a földre esett.

   - Én... én... még nem végeztem! Nem ért itt véget és ezt jobb ha Kaournak is megmondod!

Kiáltotta, ahogy összeszedte magát, majd elszaladt. Szerencsére, hogy annyian nem voltak körülöttünk és hamar lerázodott így nem lett ideje senkinek, hogy fotot vagy videot készítsen.

   - Jól vagy? - fordult felém aggódva Kazuya és rögtön a bal kezem után kapott, hogy megnézze a csuklom. - Egy kicsit piros! Talán le kellene hűtsd! - miért ég ennyire a böröm az érintésétől?

   - Jól vagyok! Hamarosan elmúlik! - huztam vissza. Hirtelen melegebb lett? - Köszönöm, hogy megvédtél.

    - Nem tesz semmit! Ki volt az a féreg? Nem az exed, mert Kaorut említette.

    - Jól mondod, Kaoru exe.

    - Ismerős volt, mintha még korábban láttam volna.

   - Fotos, Takumi Ohno neve mond valamit?

   - Oh, persze! Sokan dícsérték.

    -Hát pedig semmi dicséretre méltó nincs benne. Egy féreg, megcsalta Kaorut! És még ő köynörög, hogy jöjjön vissza hozzá.

    - Szemétalak! Vigyázz magadra! Ha bármi van értesíts!

    - Értesítselek?

   - Öhm... igen... tudod... úgy értem, hogy... hogy ha bármiben segítehtek ne habozz! - mintha zavarban lenne?

   - Köszönöm! - mosolyodtam vissza rá.

    - Te mit keresel itt? Nem munkátok van?

    - Lejárt. A közeli rámenezőve megyek találkozom az öccsémmel.

   - Oh, akkor feltartottalak. Ne haragudj!

   - Nem, dehogyis! Nyugi!

   - Menj nyugodtan! Nem tartalak továbbá fel!

   - Nyugi. Tényleg nem tarottál! - milyen szép a mosolya. Nem csodálom, hogy annyi nő epeked utána.

   - Még egyszer köszi szépen. És még találkozunk!

   - Persze! Szia!

Intettünk egyet egymásnak és mindenki elindult a saját útjára.

8. fejezet Szép nap

 Tekints fel az égre!

8.fejezet  Szép nap

Ai:

Reggel telefon csörgésre ébredtem.

    - Ai! Vedd már fel a telefonod! - Kaoru arcomba nyomta a tenyerét. Az esti buli után nálam aludt. - Szét hasad a fejem. Vedd már fel! - lökött meg.

Az este kicsit kiütött a garatba. Yamapi jó ivó társnak bizonyult, bár ahogy láttam az este amikor elválltunk ő még elég jól birta, Kaourhoz képest. Az este remek volt! Örültem, hogy megtudtuk beszélni a dolgokat Kame-val és folytatni az ismerkedést. Őszintén kicsit meglepődtem mikor elmondta az okot, hogy miért is tagadt le. Kedves barát, de akkor is semmi rosszat nem tettünk. Ezért igazán nem kellett volna aggódjon. Nem értem! Na de a lényeg az, hogy megbeszéltük és remek estét töltöttünk együtt. Olyan jó vele tölteni az időt. Persze nem azt mondom, hogy mással nem. De nem is tudom... valahogy mellette minden olyan szép és nyugodt és rögtön egy huron pendülünk. Jól éreztem magam az este! És ahogy láttam Kaoru is. Igaz, fel kell készüljek, mert biztos, hogy felfog valamit hozni az estével kapcsolatba. Na de előbb a telefon...

   - Halo? - csendben kiléptem a balkonra, hogy ott beszélhessek telefonon.

    - Hasadra süt a nap drága ungokahugom! Még aludtál, ezért vetted fel olyan késön?

    - Daichi... - hallottam meg a vonal másik oldalán nagybátyám hangját. - Igen! Hosszú volt az éjszaka.

    -Oh, persze én megértem. Van mit ünnepelni! Visszamentél Japánban és a vőlegény is.

    - Vőlegény? Te ezt meg honnan tudod? - lepődtem meg. - Ne mondd, hogy te egész végig tudtál anyámék tervéről. - támaszkodtam neki a korlátnak.

     - Nem! Ne aggódj! Nem tudtam róla. Anyád mesélte aznap amikor hazamentél.

     - Segítened kell. Valahogy erről az őrültségről, le kell beszélned őket. Ne megyek férjehez.

    - Annyira rossz a pasas?

    - Nem! Nakamaru kedves fiú.

    - Oh, tehát kedves...

    - Ne kezd kérlek a szivtást. Arra akrok kitérni, hogy rendes és kedves. De ez túl hirtelen jött. És melyik korba élünk, hogy elrendezzék a házasságot?

    - Megértelek! És megígérem, hogy megpróbálok velük beszélni, de nem tudom azt ígérni, hogy hatni fog rájuk.

   -  Köszi szépen! Miért hívtál?

    - Oh, igen! Beszéltem Yomiru-val ma vár délután 3-ra, hogy találkozzatok és kicsit beszéljétek meg a dolgokat.

    - Ez remek hír! Köszönöm szépen!

    - Nincs mit nincs mit! De kérlek amennyire lehet ne vitázz a szüleiddel. Ők csak jót akarnak!

    - Ezt már sokat hallottam Daichi! De ne aggódj nem vitázom, csak megyek!

    - Aj... hát erre gondoltam.

   -  Most megyek! Sinichi-kunt el kell vigyem sétáltatni.

   - Rendben! Még beszélünk! Szép napot!

    - Köszi! Neked is!

Letettem a telefont és nyujtozodtam egyet. Kellemesen sütött a nap jó időt ígérve ma. És jó napunk lesz. Alig várom, hogy elkezdjek dolgozni Yomiru csapatában! Hatalmas mosoly volt az arcomon és szerintem semmi sem törölheti ezt le. Visszapattantam a szobába, majd egyenesen az ágyra ugrottam. Amit természetesen Kaournak nem tetszett. De felébredt. Gyorsan elmeséltem neki a jó hírt. Bár nem nagyon figyelt szerintem csak, mind jó józott. Mondtam, hogy elviszem sétáltatni Sinichi-kunt majd utána reggelizünk. De már szerintem ott félig álomban volt ismét. Elmosolyodtam! Tudja, jól, hogy nem bírja jól az alkoholt, akkor meg minek ivott annyit? Talán Yamapi bejön neki? Majd meg kell kérdezzem ha visszajöttem. Gyorsan megmosakodtam, fésülködtem és felöltöztem majd el siettem az emeltről. Shinichi-kun lent volt. Gondolom anyám hozta le, hogy adjon vizet és reggelit neki. Farok csoválva szaladott felém kis lábaival.

   - Én is örülök, hogy látlak! - simogattam meg. - Van kedved egy kis sétára? - ugrándozni kezdett. - Rendben, rendben! Azonnal, azonnal!

    - Ai kisasszony! Már fel is ébredt?

    - Yuko! Jó reggelt! Már itt is van?

    - Hát igen volt egy két munka ami elmaradt legutoljára elmaradt, be kell potolnom. - vagy csak anyám vette rá, hogy nem végezte jól azokat. Yuko a személyi cselédünk volt. Már jó néhány éve a családunk kezei alatt dolgozik. Anyámék megbiznak benne. Egy kedves, rendes nő. Gyerekkoromban sokszor játszott velem. Bár legalább ő! - Nem reggelizik?

    - Miután megsétáltattam Shinichi-kunt.

    - Rendben! Jól hallottam, hogy Kaoru kisasszony is itt van?

   -  Igen! Majd felébresztem mikor visszajöttem.

    - Akkor két személyre terítek.

     - Megtudom én is tenni... ha van más munkád.

    - Nem nagy dolog. Nyugodjon meg!

   -  Biztos?

    - Persze! - mosolyodott felém.

    - Akkor, rád bizom. Köszönöm! - feltettem Shinichi-kunra a porázt, felhuztam a cipőmet és intve egyet Yuko felé elindultam ki.

Bár nem akartam nagyon messze menni, mégis megindultam. Egy személy járt az eszembe és a hely, ahol találkoztunk. Bizva abban, hogy talán találkozunk. Bár kitudja. Már jó 10 órát ütött az óra. Lehet, hogy munkája van és nem lesz szerencsém találkozni vele. Vagy lehet még alszik. De akkor is! Menni akarok! Ahogy szokták mondani próba szerencse. Shinichi-kun is ugyanúgy örült a szép napnak mint én. Bár ő talán már egy jó ideje várta, hogy elmenjünk sétálni. Sajnálom, kis barátom! Amikor ahhoz a bizonyos parkhoz értünk elengedtem Shinichi-kunt aki rögtön megindult egy irányban.

   - Ne menj messze! Shinichi-kun! - de mintha meg sem hallott volna, nagyon igyekezett egy kitűzött cél felé.

Egészen addig követtem amíg össze nem találkozott egy fekete barna hosszú szörű tacskóval. Ez a kutyus ismerős valahogy... felkaptam a fejem és nagyot dobbant a szívem, amikor találkoztam annak tulajdonosával. Baromi jól nézett ki, mint mindig! Egy világos szürke trénin nadrágot viselt, egy fehér polóval mely jól kihangúlyozta felsőtestét és egy fekete térning kabátot. Mosolya során kivillogtak perfekt fehér fogai. Ez a férif komolyan, hogy nézhet ki ennyire jól?

     - Szia!

    - Szi.. szi... - Ai, komolyan, miért nem tudsz megszólalni rendesen?! - Szia! - és itt az eltekintés. Na most már biztos valami hülyének gondol.

     - Örülök, hogy látlak itt! Rég láttalak!

    - Ig... igen... kicsit elteltek a napok.

    - Persze, megértem. Hazajöttél és biztos sok elintézni valód volt.

    - Igen! - kibirni a szüleimet akik az ő akaratukat akarják rám erősíteni. - Te ma nem kell dolgozz?

    - De később lesz egy megbeszélésem! De délelőttöm szabad szóval gondoltam eljövők Ran-channal sétálni. - az említett rögtön mellettünk termett és felnézett rám kis kerek fekete szemeivel.

    - Szia, Ran-chan! Én is örülök, hogy látlak! - Kazuya hasonlóan üdvözölte Shinichi-kunt.

    - Reggeliztél?

    - Nem!

    - Akkor mit szólnál egy szendvicsre? Itt a közelben lévő furgonnál remek csirkés szendvicsük van!

    - Erre az ajánlatra nem tudok nemet mondani! - mosolyodtam el.

Kame intett, hogy kövessem. Egymás mellett sétáltunk. Nem messze volt a furgon, már lehetett látni. Shinichi-kun és Ran-chan addig vidáman szaladgált és játszott együtt. Kazuya megvette a két szendivcset és egy egy narancslét is. Bár ki szerettem volna fizetni akadékoskodott, hogy ezt most ő állja. Ezután leültünk az egyik közeli padra, hogy megegyük és ismét beszélgetésbe elegyedtünk. Miért ilyen könnyű vele beszélgetni? És miért ilyen jó?

    - Hó, már fél tizenkettő? Sajnos lassan vissza kell mennem! - állt fel egy más fél órával később.

    - Semmi gond! Megértem! Nyugodtan! - ami azt illeti nekem is vissza kellene mennem.

    - Öhm... - állt meg velem szemben és mintha kicsit zavarba lett volna. Aranyos! - örülök, hogy találkozhattunk.

    - Én is!

    - Akkor még beszélünk!

    - Persze! - fordult meg és magához hívta Ran-chant. Ráhelyezte a porázt. - Oh, igen! Izé... ha nem gond. Vagyis... mondhatsz nemet is... tudom, hogy csak nem rég találkoztunk de.... nem adod le a telefonszámod?

Erre nem számítottam! Mégis miért örülök ennek annyira? Oh... kiáltanék örömömben.

   - Persze!- kivettem a mobilom, mire ő is az ővét és telefonszámot cseréltünk.

Ezzel pedig elindult. Egy darabig csak figyeltem ahogy halad, majd én is Shinichi-kunra helyeztem porázt és elindultam haza felé. Egész jó kedvem volt! Jól indult a napom, azt kell mondjam. Még dudorásztam is az uton. Szép napunk van tényleg!

      - Mi tartott ilyen sok ideig? - alig, hogy beléptem a házban Kaoru lefele tartott. ITt volt tényleg ő is! Ahogy láttam össze szedte magát, már el volt készülve.

    -  A kutyás parkban voltam ami a főtér közelében van.

    - Tessék? Azt hittem, hogy csak a közelben mész.

     - Igen de... 

      - Kész van a reggeli kisasszony! - a reggeli?! Bakker teljesen kiment a fejemből, hogy Yuko készít reggelit!

    - Én... én... nagyon sajnálom de már reggeliztem!

    - Tessék?

    - Hol reggeliztél? - mindketten furán néztek. 

    - Öhm... egy szendvicset reggeliztem ott a parknál. Nagyon sajnálom Yuko, feltartottalak és...

    - Semmi próbléma. Beteszem a hötőben ami megmarad! - olyan kedves!

    - Köszönöm! - fogtam meg a kezeit.

    - Én viszont rohadt éhes vagyok! Yuko hagyj mindent egyelőre ott, kitudja lehet az ő részét is megeszem!

   - Csak nyugodtan! - nevettem fel. Yuko elsétált.

    - Na jó, most meg mesélj. Miért van ilyen jó kedved?

    - Elmondtam reggel... - sétáltam be a konyhában. - Kezdeni fogom a munkát a Tokyo Dome-ban.

    - Jaja, ezt a szöveget nem fogadom el teljesen! Nem egyedül reggeliztél ugye?

    - Nem! 

    - Tudtam! Kivel? Kivel?

    - Kazuyaval.

   - Kazu... Kamenashi KAzuyaval?! Akviel az este beszéltünk!

   - Igen!

    - Hoppá! Itt alakul valami!

     - Nem is!

   - Oh, dehogynem szerinted vak vagyok, az este egymás társaságában. Szinte izzott közöttetek a levegő. - komolyan?

    -De csak alig ismerjük egymást néhány napja. Ne gondolj bele túl sokat. Csak barátok vagyunk!

    - Mondjad csak, mondjad csak! Te miért nem mondod el a családonak, hogy Kazuyahoz mennél inkább feleségül? Ő is idol, egy csapatban van Nakamaruval és...

    - Ne kösd itt össze a szálakat! - böktem meg. - Inkább reggelizz! - huztam ki a széket és mutattam rá. - Amugy meg ne hidd, hogy én nem vettem észre mi folyt közted és Yamashita között.

   - Mégis mi folyt?

    -Ugyan már, tudod jól, hogy nem birod az alkoholt mégis annyit ittál. - elé tettem egy nagy pohár vizet.

    - Csak beszélgettünk. Nem kell semmit sem kombinálni!

    -Na látod pontosan! És még nekem mondasz?

Kaourval felnevettünk, majd miközben megreggelizett kellemesen elbeszélgettünk. De azután mennie is kellett, ugyanis munkája volt. Én a hátsó kertben lapotopztam egy kicsit. Megnéztem egy filmet, miközben a D vitamint magamba szívtam. Igazából tükön ülve vártam, hogy végre el indulhassak a Dome-ban. Alig várom, hogy neki kezdhessek ott dolgozni!

Mielőtt épp ebédelni indultam volna anyám hívott, persze tudott arról, hogy ma beszélek Yumiro-val. Nem mondott semmi különöst inkább csak annyit, hogy majd hívjam fel Marut kérdezzem emg mit csinál, nem e kellene vigyek nekie bédet vagy valami. Maru? Igen máris becézte. Csak azért, hogy anyám leszálljon róla irtam egy rövid üzenetet. Mint megtudtam éppen ebefejezte az eébdet és megbeszélésre tart. Akkor KAT-TUN-nak van megbeszélése, hiszen Kazuya is említette. Na de legalább ez is meg volt és anyám nem fog zavarni vele. De remélem, hogy nem fog erre rászokni. Most valami csicskát akar belőlem csinálni? Még össze sem házasodtunk. Sőt csak szóban vaguynk jegyesek. Nem fogok most mindig ugrálni ha ők monjdák. Összeakarnak hozni Nakamaruval értem én. De a tervük nem lesz sikeres. Beszélnem kell Nakamaruval valamit ki kell mindenképpen gondolnunk, minnél hamarabb. Az lesz a legjobb! Így anyámék leszállnak rólam, legalábbis erről a témáról és neki si az élete normális lehet.

Megebédeltem Yukoval. Bár nem szeretett volna zavarni megkértem, hogy üljön le velem és ebédeljen meg. Délelőtt óta csak tesz vesz, sürög forog a házban. Nem szeretném ha lebetegedne. Anyámék néha túlzásokba esnek és minde apróságot rá állítanak, Yuko pedig túl kedves, nem akarja, hogy gondba kerüljön. Egyedüli anya, van egy lánya és fia. A férje elhagyta őket. A lány, Kumi most megy alsó középiskolába, a fia, Iktou pedig felső középsikolába. Régebb sokat játszottunk egyett. Remek gyerekek. Yukora pedig marad az eltartás. A családja besegít, de még ígyis meg kell huzzák a nadrág szíjat. Sokszor felajánlottam, hogy segítsek neki de nem akarta elfogadni. Saját erejéből akar mindent megadni a gyerekeinek. Csodálatos nő! Mindig is felnéztem ezért rá! A férfi aki elhagyta pedig, magára vessen! Hogy elengedjen egy ilyen nőt és ilyen remek gyerekeket. Miért? Hogy egy fiatalabb nővel legyen. Nem ismerem a részleteket. Talán anyám tud valamit bővebben. Ők is sajnálják őt és szeretik. Ezért pedig még extra pénzt is tesznek a fizetésébe. Bár erről Yuko nem tud erről. 

Miután megreggeliztem, fel vettem egy lila sötét kék kockás inget és egy világos farmer nadrágot, adidást és bördzsekit mindehez. Majd elindultam. Metroval mentem el egészen a Tokyo Dome-hoz. Yumiro ott várt előtte:

   - Ai, ha nem tévedek?

   - Igen! -fogtam ekzet vele.

   - Daichi-san már rengeteg mesélt rólad és tehetségedről. Kérlek menjünk be!

   - Köszönöm!

    - Nos, a munka nem változna meg az ottanitól. Itt is nagyjából a rendszer ugyanaz. Világítás, hangtechnikat, személyek kisegítése, berendezés. Mindenki mindegyikbe részt vesz annak ellenére, hogy ki vannak osztva a csapatok, ha éppen szükséges. Természetesen megismered a helyet lesznek akik bemutassák és kisegítenek. Világos?

   - Igen!

    - Remek! Itt baseball meccseket is szoktak, koncerteket, eseményeket. A közelgők a konferencia teremben fel vannak írva. ODa is vezetlek!

Végig mentünk a folyosón, majd hátra  a szinpadhoz, a folyosora ahol az öltözök és különféle más termek voltak. A legvégben ott állt a konferencia terem. Beléptünk. Az asztalok körbe helyezve és azokon asztal és golyostoll. Talán már is valami közelgő esemény? Yumiro a hatalmas tábla elé intett ahol egy szines táblázat fogadott a közelgő eseményekkel. Egyen kívételesen megakadt a szemem, két hónap múlva:

   - KAT-TUN, koncert?

    -Oh, igen! A Johnny's cég folyamatos vendégünk itt. De ezt gondolom tudtad. - igen erről már olvastam. Tehát nekik is segíteni fogok. Persze, nem mintha ez meglepő lett volna, olvastam már és Maru is mesélte, hogy volt már itt koncertjük. Az szuper!

   - Oh, belegondolva. Most lesz megbeszélésünk velük. Szeretnél részt venni rajta?

   - Velük?

És épp, hogy rá kérdeztem nyilt az ajtó:

   - Ai! - és megjelent a négy fiú.

Hiba

 Sziasztok! Valami van a bloggerrel ezért tevődik egymásra a két legútobbi bejegyzésem. Próbáltam újra tenni de ugyanúgy maradt. Néhány napot szeretnék várni hátha megoldják ezt a hibát. Gondolom rendszer hiba.  Ha nem akkor mindneképp megoldom valahogy! Egy kis időt kérek! Köszönöm!

Kame és Yuki 1

 Kamenak ismét vendége van, még pedig Yuki Koshioka. 

Egy közös városi sétára mennek körbe nézni a nagy forgalomban és kirakatban. :) Egészen amíg el nem érnek az étteremig. Egy kellemes beszélgetés érszesei lehetünk, egy kellemes séta közepette, nagyon jó idő van ott. Ahog ymár megszoktuk sok féle téma feljön, megemlítődnek kollegák, Maru és Uepi is, de más együttesekből is. Megismerhessük jobban Yukit. Kame mindenkivel megkapja a közös hangot. Olyan jó hangulat uralkodik itt is.

https://youtu.be/ElDgq1zAWXw?si=OKzei87cDwwZjvM-