Tekints fel az égre!
5.fejezet A vőlegény kapcsolata
Ai:
Az elmúlt 2 hétbe visszaszoktam az itteni élethez. Már nem mintha nagyon eltérő lett volna az itteni és LA-ban lévő szokásaim, no meg nem mintha elfelejtettem volna a kedvenc helyeimet. Bár egy két dologot felkellett frissitenem és folytattam a felderítést, hogy mi, merre, mennyire változott meg. Yuichi-val tartottam a kapcsolatot. Ám nem mintha megcsapott volna az ihlet, hogy mit is tegyünk. Viszont kellemesen elbeszélgettünk és megismerkedtünk. Még el is voltunk menve közösen ebédelni. Viszont akivel nem találkoztam az Kazuya. Pedig szivesen beszélgettem volna még vele. Voltam a parkba, ahol először találkoztunk viszont, nem volt szerencsém összefutni vele. Persze megkérdezhettem volna Yuichi-t, de ötletem sem volt, hogy tegyem fel a kérdést. No nem mintha bármi is köze lenne annak, hogy ő a vőlegényem és egy barátjáról akarok kérdezősködni. Hiszen megbeszéltük, hogy ezt valahogy megakadályozzuk és nem tekintünk, úgy egymásra. Csak egyszerűen tényleg nem tudtam, hogy hozzam fel, esetleg nem e vagyok tolakodó, nem e gondol valami rajongónak aki most sorra leakarja mindegyikőjüket támadni. No meg, lehet, hogy Kazuya nem is gondol a beszélgetésünkre, csak úgy aznap jó volt és kész, már el is felejtett. Szóval úgy döntöttem, hogy várok, előbb útobb úgyis összefutunk. Főleg, mert megbeszéltem Yuichi-val, hogy meglátogatom őket, ma a szombati szabadnapomon. A Tokyo Dome-ba a munka jól megy. Érkezésem után 2-dik nap mentem el beszélni az igazgatóval, aki tárt karokkal várt, hála a nagybátyámnak, aki már felvette vele a kapcsolatot és adott egy két jó pontot, este mindenképp felkell hívjam, hogy megköszönjem. Sajnos nem volt időm beszélni vele, amióta hazaértem. Ha nappal a várost jártam vagy a Dome-ba voltam, este fele anyámék ültettek le, hogy megnézhessék a zenei és színészi tehetségemet. Az ember azt hiheti, hogy ez csak gyerekkorába lehet így, hogy a szülő leültessen és kikérdezzen. Nos nálunk nem. Nálunk igenis még van ilyen. Szóval, a Dome-ba a munka jól ment és tetszett, a csapat akik ott dolgoznak eddig elég hamar összeszoktam velük, bár még annyit nem sikerült beszélgetnem, hogy meg is ismerjem mindannyiukat. Dome-ban egyszerűen mindig akad valami tenni való, no nem mintha LA-ben nem lettek volna folyton események. Bár nem panaszkodom, én ezt szeretem a munkámba, menni ide oda stábként, segítő kezet ajánlani, figyelmesnek lenni és minden jól megszervezni. Szinte varázsolnak, a szinpad mögött, hogy valakinek az előadása jól menjen és remek legyen, ezért akartam ennek részese lenni. Hiszen láttam a stáb tagok hatalmas mosolyát, küzdő szellemét, összetartozást, aminek én is részese akartam lenni. Plusz, mindig jól esik, hogy az előadók nem feledkeznek meg rólunk és mindig egy két dicsérő szót mondanak.
Nem kellettem ma reggel korán, ebéd után kell elmennem Johnny's céghez, Yuichi ott fog várni. Szombati nap, de az idolok munkája még hétvégén sem áll meg. Őszíntén kíváncsi vagyok a srácokra, Yuichi már mesélt róluk egy két dolgot, remélem jól ki fogok velük jönni. Talán túl gondolom? Hiszen nem is leszek Yuichi-nak a mennyasszonya, akkor, miért kellene ők jól kijönniük velem? Vajon egyáltalán mit is gondolnak, rólam, hogy egyáltalán oda kerülök elébe. Hát, mindegy is, már visszamondani nem tudom, azaz tudnám, de tiszteletlenség lenne. Megígértem Yuichi-nak, hogy elmegyek. Aztán max csak megismerkedünk és elfelejtenek. Tehát lustálkodással akartam kezdeni a napot, de hangos ajtó csengetés ugrasztott ki az ágyból. Ki lehet? Senkit nem vártam! Még szerencse, hogy azért felöltözni, már felöltöztem. Leballagtam a lépcsőn. Aki az ajtó túl oldalán volt, az már biztos, hogy nagyon türtelmetlen, ugyanis le nem vette a kezét a csengőről.
- Jövők! Jövők! - az biztos ha szemem elé kerül, akkor szép kis gyilkos tekintetet küldök felé.
- Ai! - de alig, hogy kinyitottam az ajtót valaki a nyakamba ugrott. - Ai! Annyira, de annyira hiányoztál! Alig vártam, hogy befejezhessem a munkám és haza repülhessek.
- Kaoru?! - ismertem fel a legjobb barátnőmet. Kaoru Takahashi, igen az a Kaoru Takahashi, a csodaszép model. - Szia! - öleltem vissza.- Te is hiányoztál! Jó újra látni!
Kaoru édesanyja és az én édesanyám, szintén barátnők, alsó középiskolától ismerik egymást, szóval Kaoruval, nem meglepő, szinte együtt nőttünk fel. Óvodás korunk óta, legjobb barátnők vagyunk. Mindig támogattuk egymást és bár évekig kint tanultam, egy percre sem romlott meg a barátságunk. Bár nem tudtunk annyit beszélni, mint régen hiszen ő is elindult a modell szakmán, igyekeztünk mindig legalább ha nem egy héten egyszer időt szakítani egymásra. Erős a kapcsolatunk, testvérekként tekintünk egymásra, vele bármit megbeszélhetek, meghallgat és mindig tanácsokkal lát el. És természetesen ez fordítva is beteljesül. Bár nem tudom ha tudok olyan jó tanácsokat adni, mint ő nekem.
- Szintúgy! Na de, menjünk be! Menjünk be! - tessékelt be, mintha a saját háza lenne. Bár valami szinten az is, hiszen nagyon sok időt töltött itt velünk. Ahogy én is nálunk.
Bár anyámék ebből is csak azt remélték, hogy megtetszik a showbiussnies világa, egy részen. Apropó, hogy miért találkozom most a legjobb barátnőmmel? Modell, így van amikor elkell utaznia az ország különböző pontjára, most is Hokkaido-ba volt. Bánta, hogy nem találkozhat velem pont ahogy visszatérek, de mondtam, hogy nincs semmi baj és majd kirugunk a hámból utána. Na, nem mintha akkora parti arcok lettünk volna.
- Jaj el sem hiszem, hogy végre itthon vagy és nem kell visszamenned LA-be.
- Igen, én is örülök, hogy újból itt lehetek. - lehuzta a cipőjét, majd a nappaliba mentünk. - Kérsz valamit inni? Narancs lé? Kávé? Pohár viz?
- Majd esetleg később! - lépett hozzám és a kanapé felé kezdett huzni. Pontosan tudtam, hogy mi jár a fejébe, volt közöttünk egy csatorna :)) , nem kellett kimondjuk a másik szinte tudta, mit is akar a másik. - Mindenre kíváncsi vagyok, de előtte mesélj csak erről a vőlegényről!
Felnevettem, természetesen mi is lenne az első kérdése ha nem ez. Első este, itthon akkor panaszkodtam neki el sms-be, hogy mibe is keveredtem.
- Te tényleg azért siettél ennyire, mert hiányoztam vagy csak a történetért?
- Jól van na! - ütötte meg a karomat. - Tudod, hogy nem úgy értem.
- Perszse! - nevettem fel. Tényleg jó volt itthon lenni. - Nos, hát a vőlegényem Nakamaru Yuichi, családjával úgy tűnik, már egy ideje tartsák anyámék a kapcsolatot és ezt kitervelték...
- Várj! Várj! Várj! Nakamaru Yuichi, az a Nakamaru Yuichi? A KAT-TUN együttes tagja.
- Igen. De ezt te honnan tudod?
- Ki ne ismerné a KAT-TUN együttest?! A jóképű, tehetséges srácok! Nakamaru Yuichi a beatbox király, Junnosuke Taguchi a táncos lovag, Tatsuya Ueda a cuki fiúból vállt rossz fiú és Kamenashi Kazuya a sármőr.
- Tényleg így nevezik őket? - néztem értetlenül rá.
- Nem, azaz... többé kevésbé, csak én adtam nekik ezeket a jelzőket így. Aj, Ai, hogy hogy nem ismered őket! Nagy hírnévnek örvendenek itthon és szerintem szerte a világon.
- Bocsi, hogy alig voltam itthon 14 éves koromtól kezdve. és nem figyeltem fel a legújabb trendekre.
- Jól van, jól van. Nem úgy értettem! Szóval Yuichi a vőlegényed! Hát ez hihetetlen! És milyen? Mesélj! Mesélj! Bár számomra Junno az igazi. Na de milyen? - csillogtak fel érdeklődve a szemei. Tehát Kaoru ismerte az együttesüket. Hallgattam a számjaikat, valóban jók voltak, én is megszerettem őket.
- Kedves, vicces és barátságos srác. Tök jól eltudunk beszélgetni.
- Hát ez csodás! - csapott lábaimra, mire kissé felszöktem. - Ai, esküszöm irigyellek, egy idollal járni. Hát ez mindenki álma! Nakamaru Yuichival... te aztán szerencsés vagy.
- Na jó állj le! - emelte fel a kezeimet. - Szó sincs itt járásról, sőt semmiféle esküvőről.
- Nem kedveltétek meg egymást?
- Nem, nem arról van szó, hogy nem kedveljük egymást. Tudod, megbeszéltük, hogy barátok leszünk. Mind a kettőnket belerángattak ebbe, egyikünk véleményét sem kérték ki. Nem akarunk csak a szüleink miatt összeházasodni. Így megbeszéltük, hogy valahogy kitaláljuk, hogy vessünk ennek véget. De attól barátok vagyunk.
- És mi van ha útközben egymásba szerettek? Oh! Az már milyen romantikus lenne. A nagy jegyesség felbontási terv közben egymásba szerettek. - nem tudtam válaszolni rögtön Kaoru-nak, bár nem azért, mert ezen az eshetőségen gondolkoztam, hanem valamiért egy pillantra bevillant Kazuya. Talán csak azért mert hamarosan ismét találkozom vele és újra beszélgethetünk egy kicsit.
- Akkor majd meglássuk. - válasozltam egyszerűen. - Na de mesélj te! Mi újság veled? Milyen volt Hokkaidoban? És mi újság Takumi-val? - Takumi, Kaoru barátja volt, két éve jöttek össze egy fotozás alkalmával Kiotoba.
- Ah, nem meséltem, Takumi-val szakítottunk.
- Hogy tessék?! Mi az, hogy szakítottatok? Mi történt? Jól vagy? - néztem aggódva barátnőmre.
- Persze! Jól vagyok! Csak az a féreg összeszürte a levet egy másik modellel, Yoshio Momo-val, biztos hallottál róla az ifjú, fiatal tehetséges modell, aki már gyerekként remek sikerket élt el. - fejezte be a mondatát gunyorosan.
- Az a lány? Dehát ő nem gyerek még?
- Nem! 18-at betöltötte tavaly. Takumi ostoba volt, azt hitte, hogy nem veszek ebből semmit sem észre és engem is megtarthat. De egy nap későn érkezett haza, másnap meg már korán el is ment. Ahogy a ruháit szedtem össze kiesett egy zsebkendő, női zsebkendő a zsebéből. Felkelltette a gyanum, így azonnal utána mentem és még milyen jól, mert rögtön rajta kaptam őket, ahogy falják egymást. Hah, Takumi rögtön könyörögni kezdett és magyarázkodni. De engem már nem csapott be. Fel is út le is út, kiadtam menjen ahová akar!
- Az a féreg! Csak kerüljön elém, esküszöm, hogy kikaparom a szemét!
- Haha! Köszönöm Ai! - ölelt át. - Örülök, hogy visszajöttél! Naaaaagyon hiányoztál!
- Te is nekem! - öleltem vissza. Nem is mesélte el, hogy szakítottak Takumival. Biztos, hogy nagyon szomorú volt és én nem lehettem mellette. Sajnálom Kaoru! De ígérem, ezentúl mindig melletted leszek. Nem fogok menni sehová. Nem vagy egyedül.
- Amúgy jól vagyok köszönöm, a munkám megy, Hokkaido remek volt, egy kis kikapcsolodásra is volt időm. És elkezdtem keresni új fotóst Takumi helyett.
- Ha bármibe segíthetek szólj nyugodtan!
- Tudom! Van egy két jelentkező, de még nem döntöttem. Talán majd átnézhetnénk. - bólintottam.
Ezután kikérdezett mindent Yuichiról, no meg arról, hogy találkoztam e már a többiekkel. Mondtam, hogy nem, de viszont pont előtte összefutottam Kazuya-val amikor Shinichi-kunt sétáltattam és beszélgettem vele. Nos, akkor is teljesen ledöbbent, hogy én milyen szerencsés vagyok és hasonló. Egy napon 2 KAT-TUN tagot is megismertem és beszélek vele. Hány hyphnes álma lenne ez! Útolag megtudtam, így hívják az együttes rajongóit. Majd megkérdezte milyen volt LA-be az utolsó napok, Daichi felől is kérdezett és természetesen az sem maradhatott el, hogy milyen a viszonyom jelenleg a szüleimmel. No meg, persze én is kérdezősködtem felőle. Együtt ebédeltünk meg.
- Ne haragudj, hogy most már menned is kell. Szívesen beszélgettem volna még veled. Csak...
- Dehogyis! Menj siess a vőlegényedhez!
- Csak barátok vagyunk! - Kaoru kiöltötte a nyelvét és átölelt.
- Este mi lenne ha elmennénk kirugni a hámból?
- Tessék?!
- Gyere na! Úgyis megígérted, hogy amikor hazajössz akkor kirugunk. - nézett rám kiskutyus szemekkel. Ez nem is lett volna olyan baj, inkább az, hogy tényleg megígértem.
- Jól van, akkor este találkozunk! Szép napot! - intett egyet, majd ki is lépett a házból.
Én meg a szobámba siettem, hogy felöltözhessek és meginduljak a cég felé. Bekell valljam ideges voltam. Először is, tényleg nem voltam megszokva az ittnei híreségekkel, bár azért néhányat tudok mondani. És nem mintha nem érdekelt volna a világ és tudom szégyen, japán vagyok mégsem ismerem az itteni világot de... nem tudom, sosem figyeltem ennyire fel erre. Persze hallgattam zenét, de valahogy... nem is tudom. Szóval ötletem sincs, hogy hogyan viselkedjek majd ott. Egyáltalán kivel fogok összefutni? Valakit úgy ismernem kellene? Bár az elmúlt napokba a cégnek is utána néztem és megismerkedtem néhány együttessel de akkor is. Az a tervem, hogy meghuzodom a háttérbe, egyszerűen Yuichi majd vezet, megismerkedem a srácokkal, megnézem a próbájukat és kész. Elslisszanok onnan. Igen, így lesz! Csendbe követem Yuichit, hallgatok, majd el is tűnök. Belegondolva, anyámék biztos örülnek ennek, hogy elmegyek oda, biztos azon jár a fejük, hogy még megfog tetszni az idolság. Nos, nem! Megvan a célom, sajnálom. Egy piros fekete kockás inget vettem fel, ami egészen a térdem felettig ért, egy fekete bör jégerrel együtt és a hajamat hagytam, hogy a vállaimra essen. Valahogy így kinézek nem? Aj, mintha valami randira készülnék! Pedig csak nem akarok szégyent hozni se Yuichi-ra se Kazuya-ra, se a többiekre, akiket még nem ismerek. Kazuya... hamarosan találkozunk. Vajon milyen arcot fog vágni? Mondjuk gondolom már rájött, hogy Yuichi jegyese és akivel beszélgetett ugyanaz. Remélem, hogy tudunk majd néhány szót válltani. Szívesen beszélnék még vele. Na de elég a gondolkodásból, most már irány, mert a végén még elkésünk és az nem szép dolog.
Kazuya:
Újabb hét telt el, továbbra sem futottam össze Ai-val. Maru továbbra is mesélt a jegyeséről, azaz ő csak barátnak nevezte. De jól elvoltak. Kicsit irigykedtem is rá, hiszen tudtam, hogy én is és Ai is ennyire jól ellehetnénk, csak nem találkoztunk azóta. Vagyis, ez megfordult így a fejemben... ah, milyen zavarbaejtőnek hangzik!
A mai első utam a fodrászatba vezetett, ugyanis megváltozik a haj stilusom. A fekete szín megmarad és a frufrum is hasonlóan fog kinézni, hasonló hosszal, csak kisebb változáson megy át, de taromnál rövidebb lesz. (mint ahogy a képen) Kellenek a változások, ezek szokásosak ilyen körben. A srácoknak is megszokott változni. Például Uepi nem olyan rég lett szőke, tüskés haju, Junnonak most nem rég vállt fekete hajuvá ő is és kissé megnőtt a haja, Marunak pedig simét eredti barna színébe pompázik, ugyanis nem rég világosabb volt. Talán ő az, akinek a legkevesebb változtatásokon szokott keresztül mennie, nem emlékszem olyanra, hogy például szőke lett volna vagy fekete. Általánan a barna színeivel játszanak nála.Mi a többiek, már egy egy extrémebb hajviseleten is átmentünk. Pl. én már voltam szőke, Junno is és Tatsuya is már korábban. Ez az idolok életében normális. Ha választanom kellene, hogy melyik a kedvenc hajviseletem, akkor az eredeti barna színű hajamat mondanám, tarkomig érőt. De nincs bajom, ha megváltoztassák. Szükséges egy kis frisseség.
Bekell valljam örültem, a koncertnek. Úgy tűnik, hogy lesz alkalmam elmenni a Tokyo Dome-ba és találkozhatok Ai-val, sőt talán együtt is dolgozhatunk, hiszen majd kell próbáljunk ott, készülődni, no meg önmagában a koncert. No de persze nem csak ezért, ahogy említettem szerettünk fellépni a srácokkal. Koncertezni, hallani a rajongók hangját, nézini ahogy szurkolnak és küldik feléd a szeretet és erőt. Elképesztő érzés! Fodrászat után, nem volt különösebb munkám, így hazamentem egyet pihenni és kivittem sétáltatni Ran-chant, de most sem volt szerencsém, hogy összefussak Ai-val. Mintha minden egyes percbe rá gondolnék. Nos valahogy nem volt hazugság de... de... tényleg hagytam, hogy menjenek spontán a dolgok. Ha kell, úgyis találkozunk. Ebédelni Kojival ebédeltem, szabadnapos volt. Meglepődött a haj viseletemen, de bejött neki. Szerinte a csajoknak nagyon fog tetszeni. Ahogy ezt kimondta egy lány ugrott a fejemben, az ő véleményére kíváncsi lennék. Aj, miért jut folyamatosan eszembe? Végül ebéd után, mennem kellett a céghez, ugyanis próbánk volt, majd egy fotozásunk következett. Koji vitt a céghez, az én autom otthon maradt. Ahogy befordultunk a szokásos uton érdeklődve tekintettem a cég elé, ahol úgy tűnt, hogy egy lány el van vesztve. Kissé idegesnek tűnt, toporgott és folyton jobbra balra tekintett, majd lábujjhegyre állva befele nézett a cég ajatján. Elvesztődhetett? Megköszöntem Kojinak, amikor leparkolt és kiszálltam.
- Ne haragudj, segíthetek valamiben? - szólitottam meg az elveszettnek tűnt lányt. Amikor a lány meghallotta a hangom kissé megszeppent. - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Keresel valakit?
- Én... - ebbe a pillanatban a lány megfordult és szívem kihagyott egy ütemet, majd vad dobogásba kezdett. Akaratlanul is, felragyogott az arcom és hatalmas, fülig érő mosoly kuszott ajkaimra. Nem hiszem el...
- Ai!
- Ai!
