A sors szenvedélye 39.rész

A sors szenvedélye

39.rész

Kazuya:

 Megnyaltam az ajkamat és egy pillantra félretekintettem, majd rá néztem. Most mit kellene válaszoljak?

    - Hmmm... - mosolyodott el. - Nem kell válaszolnod, minden az arcodra van írva. - ennyire látszik? - És ha nem tévedek akkor az a Keita nevezetű srácnak is tetszik. - talán a homolkunkra van írva? Ennyire jó emberismerő. - Ne lepődj meg, egyszerűen észrevettem ahogy Akarut nézitek, ahogy minden lépését óvatosan követitek, ahogy felcsillan a szemetek ha róla van szó. Tetszik nektek. Én is pont ilyen voltam anno... - hirtelen a hangulata bánatossá vállt. - Én... én... tényleg azt hittem, hogy lehet valami közöttünk, hogy kibirja a kapcsolatunk. De már az elején mikor összejöttünk láttam jól, Akarun, hogy nem erre vágyik, hogy nem változott a nézete. De mégis 1 évig együtt voltunk, amig nagyon jól éreztem vele magam, örültem neki. Azt hittem talán így az érzéseim válászra találnak. Hogy ugyanazt érzi amit én... De nem így lett, szakitott. Ő szakított, bár igen az is igaz, hogy nem állítottam meg. Nem küzdöttem érte, csak elfogadtam. Nem vitátztunk semmi, mondtam, hogy rendben maradjunk barátok majd kitudja mi lesz. Nekem az is elég volt, hogy mellette lehettem, hogy nem változott semmi. Azaz mikor találkoztunk, de valahogy másképp mindig úgy éreztem, hogy Akaru egyre csak távolodik tőlem. Pedig ott volt még velem közvetlenül, mégis hiába nyujthattam ki a karom, már távolodott. De háttérben mindig figyeltem és reméltem, hogy talán mégis megváltozik valami és akkor újra együtt leszünk.... Ám nem így lett, 2 év eltelt és baártok maradtunk. Aztán jött a lehetőség Japánban jönnie, veled játszania. Olyan boldog volt mikor mesélte, fájt, hogy ilyen távol lesz, de nem állíthattam meg, mivel nagyon szeretett volna már eljönnie Japánba és ez a lehetőség, hogy veled legyen és megismerje a többieket is. Tudtam, hogy nagy álma valósul meg. Támogattam és most még távolabb van mint eddig valaha. Már fizikaliag is... - nevetett fel harsányan. 

    - Feladtad? - kicsit erélyesebben válaszoltam mint kellett volna. Nem egy könnyű történet de, hogy ha szeretsz valakit hogy hagyhatod csak így szó nélkül? Bár én beszélek... de neki ott volt az esélye, évek óta ismerték már egymást, együtt jártak erre fel meg feladja. - Szeretted és nem mondtál semmit? Engedted ki a kezeid közül?! Ez, hogy lehetséges?! Együtt voltatok, melletted volt, jártatok! És te csak úgy szó nélkül hagytad kicsuszni a kezeid közül?! Hogy modnhatod, hogy akkor szeretted? Ha megsem próbáltad, hogy maradjon melletted?! Ha nem is küzdöttél érte? Ha megbujtál a háttérben és csak vártad, hogy legyen valami, miközben mindig ugyanaz ment mint addig is... Eltávolodtatok és ezért szomorkodsz? De tettél valamit ellene, hogy ne így legyen?! Eljött Japánba, és? Távkapcsolat nem működne? Elmondtad az érzéseidet egyáltalán neki?! - kelltem ki magamból.

    - Igazad van... - mosolyodott el és a csészéjét kezdte el bámulni. - Szánalmas vagyok...

Csend telepedett ránk, hosszú percekig ültünk csak ott. Aztán mire valamelyikünk megszólalt volna csengetett a csengő és Jin lépett be az ajtón.

A Junior fest megkezdées előtt jóval összegyültünk a srácokkal. Mindenki nagyon izgatott volt már nagyon várta, hogy lássuk az ujoncokat. Na persze, meg nagyon kíváncsiak voltak Akarura. Ahogy én is. Biztos, hogy nagyon izgul, irtam is neki, ahogy a többiek is. Reggel elég korán megjelentem nála és sok sikert kívántam, meg hogy mindent adjon bele. Meg is lepődött. De muszáj volt, mert úgy érzem nagyon túlgondolja ezt az egészet és fél a "senpia"-itól. De egyáltalán nincs amitől féljen, nem pontozzuk őket, nem szóljuk le a hibáznak, mi is itt kezdtük. Végül egy órával a koncert megkezdése előtt már ott voltunk a helyszinen. Mi voltunk az elsők akik megérkeztek és az asztalhoz kísértek. Majd egy negyed órára kezdtek beözönleni a többiek is, egyre többen és többen. Kinkikids, Arashi, NEWS, Yamapi, és még sokan mások. Mindenkivel kezet fogtunk és válltottunk is néhány szót válltottunk mindekivel. Nem az volt, hogy soha nem találkoztunk de azért ritka volt az ilyen eset mikor együtt szórakozhattunk. Mondhassuk nem? A hangulat az mindig jó volt a cégen belül. Mikor közös Countdown-at is tartottunk sosem lankadt a jókedv. Ez most sem volt másképp. 

    - Kazuya! Hello! - lépett közelebb Koichi-senpai. 

     - Hello!  -fogtam kezet. - Mi újság? Jól vagy? - közbe  megpillantottam Tsuyoshit is, a mellettünk lévő asztalnál beszélgetett Keiichiroval. 

     - Igen, köszönöm. Te? 

     - Én is. 

    - Hallottam ám, hogy az egyik újonc a te szárnyaid alatt ékeskedik. Nagyon kíváncsi vagyunk már rája. Bár láttuk a tv-be, mindenkit elbűvölt, fel is figyelt rá a világ. Ilyen jól tanítod?

    - Oh, hát Akaru valóban nagyon tehetséges, én csak mellette álltam, nem tettem semmit.

    - Valóban, én is nagyon kíváncsi vagyok már rá, élőben! - lépett Tegoshi Yuya melénk. - A cégnél korábban már láttam nagyon aranyos lány. Milyen dolgozni vele? Színészi tehetséges is ennyire kimutatkozó?

    - Nagyon jó dolgozni vele és igen. Az idő elteltével egyre jobb és jobb lett. 

    - Oh, milyen szerencsés vagy Kazuya egy ilyen csinos lánnyal együtt dolgozni. - érkezett ezúttal Takaki Yuya hozzánk. - Yamashita te ugye már találkoztál vele, milyen volt? - nézett egy asztallal hátrébb ahol Yamapi épp vizet töltött magának. 

     - Nagyon kedves lánynak tűnt és valóban csinos. 

     - Hoppá! És mond csak van barátja? Szerinted lehet nála esélyem? - hajolt elémbe Takaki Yuya, hülyén vigyorogva. Szerenécse a kezemet nem látták amik az asztal alatt voltak, mert ebben a pillanatban összeszorultak. 

     - Yuya! - kapott hirtelen egy nyaklevest, Yamada, társa jelent meg mellette. - Ne hülyéskedj itt összevissza. Sziasztok srácok!

     - Hello, Yamada! - köszöntünk egyszerre a társaimmal. - Ne is vedd fel Kazuya, csak unatkozik most, hogy ne léphet fel.

    - Nyilván nagyon jó lenne az újoncokkal egy közös koncert. Mi miért nem mutathassuk meg, hogy mit tudunk? - kérdezte durcásan Yuya.

    - Mert ez az este most a juniorokról szól és nem rólunk. Na gyere, menjünk vissza az asztalunkhoz nemsokára kezdődik az előadás.

    -Igen, jobb ha mi is megyünk. Majd beszélünk Kazuya, srácok! Jó szórakozást!

    - Nektek is! - viszonoztunk majd a kis csapat szerte foszlott.

Akaru most biztos elpirult volna ha lássa, hogy ennyien érdeklődnek iránta és észreveszik tehetségét. Tehetségét... a tehetségét vették észre... ugye? 

Percekkel később Misaki lépett fel a szinpadra és üdvözölt minket majd felkonfigurálta a Junior Festet ás az első fellépőket. Majd a második és a harmadik... ők voltak. Akaru kezdte rögtön, ott állt egy vörös fodros, félvállú ruhában és hosszú szárú fekete csizmába, nagyon sexy volt, csodaszépen nézett ki ahogy kecsesen mozogni kezdett, ahogy haja lassan ringatozott bal vállán. Majd egész testem beleremegett ahogy a hangja felcsendült... csodaszép volt, ez a kép, teljesen elállt a szavam. 

    - Hé! Haver csukd be a szádat még berepül egy légy. - hajolt közel Jin és suttogta. - Ugye nem fogsz nyáladzani? 

Szuros tekintettel rá néztem, majd könyökkel felé ütöttem, halkan felkuncogott. Visszafordultam a szinpad felé, közben megjelent Keita, nemsokára rá Midori és Shouta is. Remeke csapatot alkottak, látszott, hogy jól össze szoktak. Aki énkelet elől állt a többiek kicsit hátrébb mozogtak, amikor jött a refrén Akaru megint előre lépett és együtt táncoltak rá. A dal egy vágyakozó szerelmről szól, egy pár távolságáról nagyon szép volt. Elképesztőek... de ami még jobban megdöbbentett, amitől mégjobban elállt a szavam és beleremegett a testem az az arca amit eddig még nem láttam, egy sexy, elegáns nő, aki arcán lévő mosolyával és mozdulataival bármely férfit megmozgatná. Akaru mindig meglepsz és elvarázsolsz napról napra jobban. Válltogatták egymás között a szöveget, a fiúk rappeltek, Midori álatlában a lassabb részeket énekelte és a refrénnel, a pörgösebbel érkezett Akaru. Nagyon ügyesek voltak. Nem hazudhatok, az egyetlen ami nem tetszett, mikor Keitával táncolt, ahogy egymáshoz értek, ahogy végig simitott a karján és együtt mozgatták a csipőjüket.... Daluk végén nagy tapsvihar kerekedett, közben Kokiék füttyenteni és kiabálni kezdtek. Nemsokára utánuk érkezett is a következő csapatba, majd így folyamatosan. Jó volt, a juniorok mindent beleadtak és látszott, hogy van ambiciójuk és potenciáljuk, volt mit csiszolgatni de mindenki képes fejlődni. Voltak csapatok ahol nem volt akkor nagy összhang, látszott, hogy inkább magányos farkasok vagy annyira izgultak, hogy elrontottak egy lépést, egy hangot. Volt akin látszott, hogy a tánc nem az erőssége... de az idő megtudná oldani ezeket. Ilyenek voltunk anno mi is. Mindenki hibázik. Azt hiszem vagy 8-10 csapat lehetett? Válltották egymást, mindenki 2 számmal jött. Majd utolsónak ismét visszaérkeztek Akaruék.  Most Akaru és Midori egymással háttal álltak és együtt kezdtek. Majd ismét egy együttes tánc... A második szám is szerelemről szólt , egy szerelmi vallomás. Ez is nagyon szép volt, és bár lehet hallucináltam de néha, úgy éreztem Akaru közvetlen rám néz és nekem énekel. Válltások, mozgás, ragyogás... nagyon ügyesek voltak. De alig tudtam levenni a szemem Akaruról. Annyira szeretem... 

A műsor végén mind feljöttek és meghajoltak előttünk, majd Misaki bucsuztatott el mindenkit. Minden egyes csapat, ember elvolt a juniorokkal, hogy igen jók lesznek és ügyesek. Nyilván a későbbiekben megkérdezhetnek minket, a cégtől, hogy mi a véleményünk róluk, mindezt diszkréten megtartva, hogy jobban átlássák ki merre induljon tovább. Koichi és a többiek szava is elállt Akarutól, nagyon dicsérték a nap végén. 

    - Srácok! - szaladt felénk Akaru, még mindig a fellépő ruhájába volt. - Sziasztok! Na hogy tetszett? 

    - Kislány, hát mind ez elképeztő volt. El sem hiszem, hogy juniorok vagytok. - kezdte Koki.

    - Mind nagyon ügyesek voltatok. - folytatta Junno.

    - Nagyon csinos vagy Akaru! - mosolyogtt felé Uepi. 

    - Köszönöm. Huh nagoyn izgultam, attól tartottam, hogy valami elrontok.

    - Hiába aggódtál, mert minden a legnagoybb rendben ment. - szólaltam meg, mire barna szemei rám szegeződtek és a szívem ettől nagyot perdült.

    - Oh, Kazuya te aztán igazi mázlista vagy! - karolt át Yuya. - Nagyon örülök Takaki Yuya! 

    -Oh, szintén... - jött zavarba azonnal Akaru. - Akaru Suzuki! - hajolt meg- szintén örvendek.

    - Élőben látva tényleg még elképesztőbb vagy. - lépett hozzánk Koichi is. - Domoto Koichi, örvendek.

    - Akaru Suzuki, nagyon örvendek! - lassan már azt sem tudta, hogy kifelé forduljon egyre idegesebb lett és jobbra, balra hajolgatott. Nagyon aranyos volt.

Mindenki jött és dícsérte őt, nem csodálom tényleg nagyon tehetséges. Persze egy szóval sem mondom, hogy a többiek nem azok. Mindenki nagyon tehetséges és ügyes, jól megfogja állni a helyét idolként. Ahogy így Akarura néztem ahogy a többiekkel irigység fogott el, nem szép dolgo tudom. De rákellett jönnöm, hogy már nem csak én gyönyörködöm Akaruban...

Akaru:

Nagyon jól éreztem magam a junior fest alatt, bár izgultam végén mikor a szinpadra felkerültem és meghallottam a dalt, teljesen átadtam magam a zenének és minden elmúlt. Lopva a dalok közbe az asztlaok felé néztem, pontosabban feléje. Talán a második dalon sokkal többet, ahogy az a szerelmi vallomás, ahogy a dal szavai kijöttek a számon, nem tudtam csak neki címezni. Végül jól lejárt vagyis úgy éreztem, ahogy mindenki más is. Mindenki nagyon boldog volt és elképesztően tehetséges. Komolyan néha még mindig alig hiszem el, hogy ennek a részese lehetek. Olyan zavarba voltam amikor kezdtek körbe venni az idolok Koichi Domoto, Takaki Yuya, Yamashita Tomohisa, Yuya Tegoshi, Yamada Ryosuke és még annyian... ez is olyan hihetetlen. Ádám is agyon dicsért, egész hazaúton folyton a fellépésről beszélt és dicsért engem. Alig tudtam leállítani. Misaki is megdicsért, azt mondta, hogy sosem látott még ennyire nőisene, tetszett ez neki az a sexy, titokzatos mosoly és nézés párosítás. Hát igazából az valahogy csak úgy jött... de nem mondanám, hogy elterveztem. Kazuya vitt haza engem és Ádámot, majd rá utasított, hogy pihenjek. Így is tettem, most az egyszer nem beszélgettünk vagy néztünk filmet hosszan éjszakába nyúlóan Ádámmal, csak behuppantam az ágyba és rögtön el is fogott az álom. 

A következő hét már nem volt ennyire pörgös, kicsit a váltatkozás mondható annak, hogy suli, néhány munka és Ádámmal még töltsünk időt együtt, hiszen egyre fogyatkozobb volt az ittléte. Hamarosan hazakellett menjen. De minden időt kihasználtunk amit lehetett csak. Eseménydús vakációvá tettem, Kazuyáékkal együtt Ádámnak ezt a kiruccanást. De aztán eljött a bucsú ideje is, hogy visszamenjen. Már a reptéren is álltunk én, Kazuya és Ádám. A többiek még korábban elköszöntek tőle, az este egy kis házibulival ünnepeltünk. 

    - Remélem, hogy jól érezted magad! Ne haragudj, ha néha sokat voltam el csak...

    - Ugyan... - tette arcomat kezei közé. - Nincs amiért bocsánatot kérj, sajnálom, hogy csak most tudtam jönni, ebben az időben neked ez fontos így megértettem. És amúgyis nagyon sok mindent tettél értem ebbe a két hétbe, hogy ne unatkozzak és élményeket szerezzek amiket magamba fogom őrizni mindig. - rá mosolyogtam és éreztem ahogy torkomat mardossák a könnyek. Oh, nem akartam sirni, nem akartam sirni.  - Gyere ide! - ölelt magához jó szorosan.

Hiányozni fog, ez a két hét tényleg nagyon boldog voltam vele. Mindig olyan jól eltudtuk ütni az időt, annyit hülyültünk, filmeztünk, beszélgettünk, játszottunk. 

    - Vigyázz magadra és ragyogj továbbra is olyan fényesen mint eddig! Otthon mindenki támogat és követnek. Ha valami műsorod van továbbra is jelezd, mindenképp megnézem.

    - Rendben! - válltunk el egymástól. - Hivj fel amikor leszálltál és amikor hazaértél. - bólintott, majd Kazuya felé fordult aki eddig csendben volt. 

    - Nagyon örvendek, hogy megismerhettelek! És köszönöm a te idődet is! Kérlek továbbra is támogasd Akarut és vigyázz rá! 

    - Én is örvendek a találkozásnak. Nem tesz semmit, nagyon örülök, hogy találkozhattam Akarunak egy barátjával. És ne aggódj vigyázni fogok rá. - kezet fogtak, majd férfiasan megölelték egymást, olyan mintha valamit suttogott volna Ádám neki de nem hallottam mi volt az. Néhány másodperccel később elválltak. - Én megvárlak odakint! - érintette meg a vállam Kazuya.

Kicsit értetlenül néztem, azt hittem, hogy itt marad végig velem, de végülis bólintottam. Elköszönt Ádámtól, majd magunkra hagyott. 

    - Nagyon örültem, hogy kijöttél, tényleg ez a két hét nagyon jó volt. - szólaltam meg. 

    - Akaru... - szólt közbe mielőtt bármit is mondhattam volna, érdeklődve néztem fel, nagyon határozott volt. - Én... én szerettelek, szeretlek még most is! - kiekerekedtek a szemeim, hatalmas mosoly jelent meg az arcán és kék szemei ragyogni kezdtek - Az az 1 év amit együtt töltöttünk nagyon reméltem, hogy több lesz. De tévedtem, nem ellenkeztem veled, mert láttam neked ez kell. De most belátom, hogy küzdenem kellett volna érted. Küzdeni, hogy bebizonyitsam szerelmem. - átszellte a köztünk lévő távolságot és homolkon puszilt, mintha ebben a pillanatban egy kis szellő sűvitett volna végig. - Megengeded, hogy még reménykedjek? - nézett rám azokkal a kék szemeivel. 

    - Ádám...

   - Nem érdekel, hogy távol vagy, nem érdekel, hogy nem látlak nap mint nap... de kérlek ha örizzem még ezeket az érzéseket magamba. Csak felnéztem rá, ahogy elszántan áll előttem.

   - Megkérjük a kolozsvári járat utasait, hogy érkezzenek a beszálló pontokhoz, hamarosan indul a gép! Ismétlem a kolozsvári járat hamarosan indul!

    - Mennem kell! Majd beszélünk, vigyázz magadra! - lépett el tőlem és amig csak lehetett mosolyogva integett.

Én csak álltam ott és figyeltem ahogy egyre távolodik tőlem. Ahogy eltűnt a sarkon, gondolkodás nélkül szaladásnak erdtem:

   - Ádám! Ádám! - kiáltottam utána. Érdeklődve fordult hátra. - Nekem, nekem is sokat jelentett az az 1 év, minden pillant veled sokat jelentett. Sajnálom, sajnálom amit tettem! De fontos vagy nekem!

Könnycseppek gördültek le az arcomon, Ádám elmosolyodott, majd nagy fülig érő mosollyal integetett és én vissza integettem. Ez volt az a pillanat mikor Ádámmal végre őszinték voltunk egymással az érzéseinkkel és ez volt az a pillanat, hogy mindketten tudtuk a mi történetünk ennyibe marad szerelem terén. Sajnálom, Ádám, de az én szívem másért dobog. De köszönöm.

Kazuya:

Újabb pörögtek le előttünk és visszatért minden a régi kerékvágásba. Azaz arra amióta Akaru itt volt. Vagyis szinte, ugyanis Akaru nem költözött vissza hozzám. Bár nem csodálkozom, hiszen eldöntötte és az a lakás most már az ővé volt, a nagyszüleitől kapta. Valahogy elütöttem az időt lakásomban egyedül igyekeztem visszatérni egyedüllétémre de... de nem volt olyan nap, hogy ne jutott volna valami eszembe Akaruval ami a lakásomba történt. Azt akartam, hogy mellettem legyen.

Lassan a munkák visszatértek, egyre jobban, egyre több, fotozás, műsorok, egy új dal forgatása, az új dorama forgatás. Akaru is visszatért a suliban, majd kisebb munkái is visszakerültek. Közben jelentettünk Misakinak is a junior fest-ről is kiről milyen véleményünk volt. Nem mondott semmit, hogy mennyire volt igazunk vagy nem. Csak bólintott és megköszönte majd tovább is ment. Nyilván nem fog semmit sem érni náluk jegyben vagy hasonló, csak kíváncsiak voltak mit tesznek egy ilyen helyzetben, mennyire tudják kezelni és nyilván mi mit látunk belőle. Attól függetlenül a fejeseké lesz az utolsó szó. Mindenesetre nagyon reméltem, hogy Akaru tovább folytathassa, hiszen tudtam, hogy nagy lehetőségek tárháza nyil meg előtte. A forgatás továbbra is jól ment és egyre több és több jelenettel gazdagodtunk. 

    - Kazuya, igaz, hogy Misaki és Takashi beszélni akarnak Akaruval?

    - Igen. - néhány nappal korábban, mikor Akarunál voltam és kávéztunk akkor mesélte, hogy Misaki sűrgösen beszélni akart vele és, hogy valamilyen Takashival kell találkozzon. Meglepődtem, . Mi dolguk van Akaruval? Hirtelen miért hívassák? Kicsit elfogott a pánik. 

    - Juujj, a kislány bajab került máris? - viccelődött Koki, de nekem ez nem tetszett. Mi ez az egész? Misakit kérdeztem egyszer de nem mondott semmit, azt mondta ez nem az én dolgom. 

    - Biztos, hogy nem került baja. - lökte meg Tatsuya Kokit. - Lehet csak a fellépéséről akarnak valamit mondani. 

Igen, igaza lehet... csak valami tanács, valami ajánlat, hogy másképp cselekedjen valamit. Mindenestere úgyis a mai nap folyamán megtudjuk. Hiszen ebben a pillanatban Akaru velük társaloghat. 

    - Jól van térjünk vissza próbára! - csaptam össze tenyereimet.

Mindenki mélyen kifujta a levegőt, nyujtozodott egy kettőt majd újra beálltunk a pozicióba és meginditottuk az zenét, lépésről lépésre mozogva rá. 

   - Jól ment ez a próba sárcok! - örvendezett Junno. - Maradjon meg ez a lendület!

    - Kazuya jó, hogy újra visszatértél egyáltalán nem értettem, hogy múltkor miért ment olyan rosszul. - veregette meg a vállam Maru.

    - Talán, zavart, hogy valakiket együtt látsz? - vigyorodott el Koki és felhúzva a szemöldökét felém nézett, hogy valljam már be,

Szememet forgattam és már nyitottam is volna a számat választ adni neki:

    - Kazuya! Kazuya! - érdeklődve néztünk össze a fiúkkal, majd hang iránya felé. Midori szaladott felénk. - Srácok! De jó, hogy találkoztam veletek...

    - Nyugodj meg Midori!  Végy egy mély levegőt és utána mondd el mi történt? - nyújtotta kezét Jin Midori felé. Érdeklődve néztem felé, közbe hát mögé pillantva. Hol van? Miért nincs itt? Nem vele van? Ugye az iskolába van? Ugye Midorinak csak valami dolga akadt és azért jött ide mert valami miatt kiakadt. 

    - Keita és Akaru... - alig, hogy kimondta azt a nevet előre rugaszkodtam és megfogtam vállaitól, nem engedve, hogy befejezze a mondatát.

    - Mi van Akaruval? Mi történt Midori?! 

    - Nyugodj meg Kazuya! Hadd mondja végig! - fogtak vissza Jinék. - Mi van Keitával és Akaruval?

    - Nem tudom, hogy pontosan mi történt, csak pont egy megbészélésről jöttem ki, amikor észrevettem, hogy Keita harcol néhány fiúval körbe vették és ott volt Akaru is... 

    - Harcolnak? - nézett értetlenül Junno.

De én nem álltam tétlenül azonnal szaladni kezdtem lefele, hogy megkeressem őket. Hallottam ahogy a srácok utánam kiáltanak, de nem törödtem velük. Abba is biztos voltam, hogy utánam erednek. Lefutottam a lépcsőn a földszintre, majd ki az épületből. Körbe néztem, merre lehet? Merre lehetnek? Midori innen kellett kijönnie... Akaru.... Akaru nem eshet bántodásod. 

    - Nos?! Még van kedved pofázni?! - ez a hang. 

Egy kis utca felől jött a hang, nem messze a cégtől... nem igen forgalmas. Rögtön arra fordultam és átszeltem az utca és közöttem való távolságot. Nagoyn dühös lettem amit láttam... Akaru a földön hevert, tisztán látszott, hogy remeg. Keita előtte állt és velük szemebe három férfi. Ezek a szemetek... 

    - Mit csináltok?! Azonnal hagyjátok abba!

    -Kazuya... - nézett rám Akaru, akinek csillogott a szeme , tehát a sirás kerülgette. 

    - Hé! Elég! Hagyjátok abba! - jelentek meg a többiek is a hátam mögött.

    - Most inkább menjünk! De jól figyelj Kieta Narumi, itt tuti nincs vége... - mondta az egyik fiú Keita szemébe, majd rögtön elszaladtak.

Junno, Maru és Koki utánuk szaladt. Tatsuya, Jin és Midori Akaruhoz futott. Én Keitához... nem volt kérdés elöntött a lila köd... Tudtam, hogy ha vele barátkozik ez lesz a vége...

    - Te mégis mi a francot csinálsz?! Mivel játszol?!  - ragadtam meg a gallérjától.- Egy idol vagy, ilyenekbe nem keveredhetsz, hogy képzeled, mi vagy te?! Egy balhékereső delikvens?! Hogy képzeled, hogy bajba kevered Akarut?!

    - Kazuya, elég!  - lépett mellém Jin és vállamra tette a kezét. - Akarunak most szükséges van rád. - suttogta a fülembe. 

Hátra pillantottam Akaru még mindig remegett és néhány könnycsepp gördült le arcán, minket figyelt. Becsuktam a szemem és mélyet szippantottam a levegőből. Ellöktem Keitat és Akaruhoz léptem:

    - Jól vagy? Megsérültél? - néztem végig rajta, a poros ruháján kivül nem vettem észre semmit. 

    - Kazuya én... Kazuya...

    - Ne beszélj! Elviszlek a rendelőbe! - fogtam karoba és bár tiltakozni akart nem engedtem el.

Egy utolsó szuros tekintetet löveltem Keita felé, majd el is hagytam a helyszint és visszamentem a céghez az orvosi rendelőbe. Ott nem volt senki így csak lefektettem az ágyra és folyton az tkrédeztem ha fáj valahol, ha érez e rosszul létet vagy bármi... mégis, hogy kerülhetett ilyen bajban? Keita, hogy engedhetette... nem én vagyok a hibás, nem vigyáztam eléggé. Kik voltak azok a srácok? Keitát akarták, biztos, hogy Keitát akarták... 

   - Akaru, hogy vagy? - léptek be a srácok. 

    - Jól, nem esett bántodásom. - válaszolt Akaru.

    - Elkaptátok? - néztem Kokiékra, de ők csak rázták a fejüket. Nem lenne a legjobb ötlet, ha most kifaggatnám Akarut. Még mindig remgett, talán a sokk hatása alatt van. 

Leültem mellé az ágyra és megfogtam a kezeiet, meglepődött de nem huzta ki őket. Megnyugodtam így, hogy most már mellettem van, rá mosolyogtam. Most már minden rendben van. Percekig csak csendbe néztük egymást, amikor is a telefonom csörgése zavart meg. Kénytelenv oltam elszakadni a ragyogó barna szemeitől és elengedni a puha, meleg kezét.

     - Halo? ... Igen?... Tessék? Komolyan?! Azonnal megyek! - pattantam fel az ágyból.

    - Mi történt Kazuya? - kérdezte Akaru és ellökte magát az ágytól. - Rossz hírek? - nézett felém aggódva.

    - Nem, nagyon jó hírek! Yuychiro és Nanami szülök lesznek még ma!

Első szám amit Akaruék előadtak: 

https://www.youtube.com/watch?v=4n5O92zn6T0&ab_channel=Luxeria

Második szám amit Akaruék előadtak:

https://www.youtube.com/watch?v=_5_IpEvuIw4&ab_channel=EHPMusicChannel

A sors szenvedélye 38.rész

A sors szenvedélye

38.rész

Akaru:

Bár elég fura lehet egyeseknek, hogy az exeddel ennyire jóba legyél, mégis elkell mondjam van ilyen. Én és Ádám ilyenek vagyunk, erre példák. Mintha nem is történt volna semmi, nyilván ehhez békés elvállás kell legyen, de nincs feszültség kettőnk között és ennek örülök. Továbbra is nagyon jóban vagyunk és ez meglátszott a találkozásunkkor is most, ahogy jártuk a választ nem fogytunk ki a témából, mint a régi szép időkben. És nagyon örültem, hogy a fiúkkal is megkapta a közös hangot. Az első este mikor átjöttek nagoyn jó volt a hangulat, jól elbeszélgettek, bár néha Kazuya furán csendben volt. Koki és Maru hozták a formájukat és próbáltak mindeféle ciki dolgot kihuzni, ami többé kevésbé sikerült is, ilyenkor mindig karon ütöttem Ádámot és durcáskodni kezdtem. De igazából nem számított, mert jó volt így látni a régi és a mostani baráti társaságomat. Na jó a régiből csak egy van itt és az újból sem volt sok de na. Az első éjszakán még megnéztünk egy közös filmet, majd nyugovóra tértünk. Bár nagyon erősködtem végül csak ő győzőtt, hogy elfoglalja a kanapét én csak maradjak a szobámba. Nem éreztem kényelmetlenül magam, tudtam, hogy Ádám nem fog csinálni semmit, bár sosem voltunk nyilván korábban kettesben egy fedél alatt aludni, csak kirándulás alkalmával volt egyszer, kéttszer, de mégsem éreztem, hogy idegesnek kellene lennem vagy bármi. És ez így telt a következő napokba is. Együtt kelltünk, reggeliztünk és kezdtük a napot. Ha forgatási nap volt általában elkísért, nagyon meglepődött és megdicsért, hogy milyen jól játszom. Ekkor voltam kicsit ideges, mert most következetek a romantikus jeleneteim Kazuyával, ahol egyre jobban összemelegedtünk, egyre több csók csattant el közöttünk és... és... ezért annyira izgultam, tlejesen zavarba voltam, már félve néztem a forgatókönyvre, hogy milyen jelenet fog következni. Ez csak nehezítette azt, hogy bárhogy is elfelejtsem őt. Rajta egyáltalán nem látszott semmi, nyilván megszokás, a profizmus benne volt már és ezt is egy munkának könyvelte el. Ugyan minek másnak könyvelhette volna el? Közben már másnap találkozott Keitáékkal is, akikkel szintén elég könnyen megkapta a közös hangot. De nem csodálom, Ádámot nem volt olyan aki ne kedvelte volna. Sok időt töltöttünk velük is, a fiúkkal ám volt amikor csak ketten töltöttük az időt. Mindennek megvolt a maga ideje. Mit mondjak Midori kicsit ábrándozott is Ádámról, hamar elfelejtette Keitat. Na de mindegy, lényegebén nyilván örülnék ha egymásra találnának, na persze kérdéses a táv kapcsolat. De cukik lennének együtt egy model alkatu nő és egy modell alkatú férfi. Elképesztő páros lennének. Keita néha elég furán méregette Ádámot, nem értettem, hogy miért bár valami hasonlót tudtam kivélni Kazuya pillantásából is, bár néha azzal voltam el, hogy rosszul látom nála. Egész jól éreztük magunkat. Voltunk a bulizóhelyen ahol a múltkor mindenkivel, Keitáékkal a parton, moziba, túrázni és minden ami eszünkbe jutott ez az egy hét alatt. Hosszakat beszélgettünk és társasoztunk, Ádám már már olyan volt, mintha mindig is a csapat része lenne. Majd beköszöntött a nyár végi fesztivál is. Ádám már nagyon izgatott volt, nagyon várta, hogy ezt megtapasztalhassa. Közbe nekünk Midoriékkal ez volt a szabadság, utolsó lezárója, szóval nagyon reméltük, hogy illően kitudjuk használni. 

Ádám mindenhonna vett egy kis emléket ahol jártunk, sok kis emléket összegyűjtött, természetesen képeket is a fesztivál előtt szokás híven még egy kimonot is vett, hogy megadja a fesztiválozás módját. Izgatottan készülődött a fesztivál előtt. Kis tétovázás után, ugyanazt a kimonot vettem fel amit Kametól kaptam korábban. Nem volt más, persze vehettem volna egyet vagy egyszerűen nem mentem volna el kimonoba, de megígértem Ádámnak, hogy meadjuk a módját ahogy kell szóval nem léphettem ki. És igazából nagyon értékes volt számomra ez a kimono. Miért ne mehettem volna vele? A közepontba beszéltük meg a találkozot a többiekkel együtt. Mit mondjak, Midorinak nem tetszett épp, hogy ugyanazt a kimonot viselem, kijelentette hogy ezntúl minidg szem előtt fog tartani és hetekkel egy esmény előtt elvisz bevásárolni ha szükséges. Most közöttünk kevesebben voltak kimonoba, én, Ádám, Shouta és Tatsuya a többiek hétköznapi ruhákba léptek ki, lengébben ezzel is bucsuztatva a nyarat. Amint összegyült a kis csapat neki is vetettük magunkat a hosszan sorakozó standoknak. Voltak fesztiválok otthon is, de ennek teljesen más volt a hangulata. Ádám ámulattal nézett körbe és mindent kiakart próbálni. De persze mi a többiek sem maradtunk ki és amit csak lehetett kipróbáltunk. Kellemesen, jó hangulatban telt az egész. Az egész terepen nagy hangulat volt, zajongás, öröm kiáltás, taps, ámuló, csodálkozó szemek és jókedv. Nagyon örültem, hogy ismét részt vehetek egy ilyen fesztiválon. 

Miután megvacsoráztunk felmentünk a kis dombra ahol legútobb is néztük a tűzijátékot. Körbe ültünk és vártuk, hogy elkezdödjön. Most nem maradtunk le a többiektől, Ádám és Keita közé kerültem. De felevenedett a legutobbi emlék itt, ahogy Kazuya nyert nekem egy mackót és hátramaradtunk, majd egymás kezét fogva néztük végig a tűzijátékot. Vajon neki is eszébe jutott? Vajon ő is újra átélte? Az említett személyre néztem aki mélyen a gondolataiba volt meredve:

    - Akaru! - egy kis hógömb került az arcom elé, benne egy táncoló kislány, hosszú elegáns, rózsaszin báli ruhába, szemei becsukva, ám hosszú hullámos fehér haja volt, mely egyik oldalára esett és egy csodaszép liliomos fejdisz ékeskedett rajta, átadta magát a zenének, ami egy régi bakelitből jött. 

    - Oh, de szép! - néztem ámulva. 

    - Örülök, hogy tetszik, mert neked nyertem! - mosolyogtt rám Ádám.

    - Oh, nem kellett volna. - vettem ki a kezéből és elkezdtem tanulmányozni jobban. Nagyon szép volt, ahogy megárztam, a hold fényében mint kis szikrák indultak el, megcsillogtatva a lány táncát, mintha egy különös esemény lenne, mintha a lány mindent elenged és csak a táncnak, zenének él. 

     - Ugyan, tudom, hogy te szereted a ilyeneket. Emlékszem hányszor álltál meg ezeket megnézni ha üzletbe kivolt téve és mint egy kis gyerek ragyogó tekintettel csodálta. 

     - Emlékszel ilyen apróságokra? - jöttem egy kissé zavarba. 

     - Már , hogy ne emlékeznék hiszen fontos vagy nekem. - mosolygott rám, annyira szép volt ez a mosoly. Régebb teljesen elolvadtam tőle, a szívem majd kihagyott egy ütemet ha megláttam. Ám az régen volt, már nem nézek ugyanúgy rá, már csak egy barát szimplán. 

     - Köszönöm szépen! - mosolyogtam vissza rá.

     - Ah, komolyan ti miért szakitottatok? - nem is figyeltem, hogy ennyire lecsendesedett körlöttünk mindenki. Koki felé néztem aki a kör tulsó végén volt. Valóban mindenki felénk nézett. 

     - Ah régen volt az már. Nem is emlékszem... - dölt hátra Ádám. - Amugyis közös megállapodás volt, együtt döntöttük, hogy az utaink szét vállnak. - nézett felém, egyetértően bólintottam. 

    - Dehát, olyan jól kijöttök külső szemnek egészen olyan, mintha még mindig járnátok. 

Valahogy úgy éreztem két szempár nagyon is hallgatásra inti Kokit, de nem kerestem a gazdákat, mert akkor Koki biztos, hogy félre ért valamit és nem akartam, hogy bármi kombinációt is most elkezdjen.

     - Mindig is ilyen közel álltunk egymáshoz. - vettem át a szót. - Még mielőtt jártunk is volna. Igazából szerintem mindketten örülünk, hogy megmaradt így a kapcsolatunk. - néztem össze Ádámmal. 

     - Elmúlt az érzés? - kérdezte Junno. Aj, ne már ő is kezdi?!

  Ismét összenéztünk Ádámmal... valami olyansmi valójában. Anno mikor összejöttünk igazából talán kicsit ránk erőltették, ahogy mondják már akkor mindneki szemében egy párnak néztek. Egyszerűen mindenki elvolt, hogy olyan jól kijővünk, annyit beszélünk mi ketten együtt kell legyünk. És hát adtunk is egy esélyt neki. Nagyjából egy évet jártunk? Azt hiszem igen, de nem éreztem semmi különöst, nem volt semmi pluszba ahhoz képest ami korábban történt. Nem éreztem azt, amit más szerelmnek nevezett. Szóval végülis igen én mondtam ki, hogy inkább még maradjunk barátok aztán meglássuk még bármi történhet az évek alatt. Ádám bele is egyezett, könnyen. Gondolom valahogy ő is ezt érezte. Azóta 2 év eltelt és megvoltunk barátokként. Ámbár néhányan még mindig hihetetlennek gondolták, hogy mi ketten csak barátok. Emlékszem a barátnőim mondták, hogy Ádám tuti szeret és velem akar lenni. De nem hallgattam rá. Nem észleltem, hogy ő úgy közeledne felém. Nem volt mérges mikor szakitottam, beleegyezett, hogy maradjunk barátok. Nem érzek semmi feszültséget. 

      - Egyszerűen nem éreztük azt a változást, ugyanolyan volt, minden mint korábban. Szóval úgy döntöttünk, hogy egyelőre nem verjük nagy dobra és barátok maradunk. - törte meg végül a csendet Ádám. Azt a kis részletet nem mondta, hogy én jöttem az egésszel. 

     - Mennyit jártatok? - kérdezte Maru.

     - 1 évet. - válaszolta ismét Ádám. Olyan hülyén érzem magam, hogy én nem szólalok meg. Nem vállthatnánk simán csak témát?

     - Az azért nem kevés idő. - válaszolta Junno. - De ha úgy éreztétek, hogy nem müködik akkor jobb, hogy pontot tettek. És valóban nagyon jó dolog, hogy ezekután ti együtt tudtatok maradni.

Egyetértően bólintottunk Ádámmal. Ezután kinos csend telepedett ránk. Oh, komolyan valak szólaljon már meg! Miért kell pont az én múlt szerelmem legyen a téma?!

     - Oh, Ádám valóban! Jővőhéten még itt leszel nem? - köszönöm Midori. - Jr. festiválra benézel? Remélem igen, megkell lásd a tehetségem. -kacérkodott Midori aki Keita mellett ült. 

    - Szabad? - nézett rám, Ádám. 

     - Hát gondolom megkell beszéljem Misakival de biztos nincs ellenvetése. - gondoltam bele.

     - Az szuper! Már alig várom, hogy szinpadon lássalak. - hajolt közel hozzám, karját közben átkaroltatta derekamon és mélyen a szemembe nézett. Azok a kék szemek olyan szépek voltak.

     - Keita! Kérlek ideadnád a sajtos popcornt? - Kazuya előre hajolt, Ádám másik felén volt, ahogy előre dölt meglökte Ádámot és szétválltunk.

    - Persze, tessék! - lenditette karját egyből Keita és kezébe is adta.

Megköszörültem a torkomat. Nem szeretem Ádámot, nem érzem azt az érzést iránta, de azok a kék szemei valóban gyönyörüek. Bár akit tudom, most már, hogy szeretek az vajon mit gondol rólam? Néztem fel az emlitett személyre aki markába vett egy adag popcornt majd magába is tömte. Miért tűnik idegesnek?

    - Nos, akkor hivatalosan is üdv a csapatba Ádám! - törte meg a csendet Koki. - Üdvözlünk Japánba és reméljük hogy további egy hetes itt léted alatt még több szép emléket szerzel. - emelte fel a dobozos üditőjét. - És sok sikert kívánok a junioroknak, nagyon várom már a fesztiválotokat! Sok sikert nektek! És bár nem lesztek annyira jók mint mi... 

   - Koki!

    - Jól van, jól van! Sajnálom cska vicceltem,csak vicceltem. Küzdjetek a céljaitokért, sose adjátok fel, ragyogjatok, mint a csillagok és még fényesebben! Chirrio!

     - Chirrio! - szólaltunk fel egyszerre Koki mondadója után. 

És ebben a pillanatban elrobbant az első tűzijáték is. Mindenki azonnal arra forditotta a fejét és ámulattal nézte. Ahogy előre figyeltem, éreztem hogy valaki engem bámul, mikor balra tekintettem Kazuyat véltem felém fordulni és rám szegezni tekintetét. Érdeklődve néztem, hogy valamit reagáljon, mondjon vissza mosolyogjon de csak szótlanul bámult, egy kis mosoly ott bujkált az arcán és szemei megcsillogtak a holdfényben, mintha hívnának, mintha szólítanának... mi ez? Miért nézel így rám?

Kazuya:

Az idei fesztivál utáni nap Akaruék rögtön neki álltak készülődni, ugyanis augusztus utolsó napja volt az a bizonyos feszitvál, amit a cégnél leszerződtetteknek adnak elő. És hát nem volt valami sok alig 2 nap. Nagyon izgatott volt és készült rá. Remélem, hogy minden rendben lesz. Éppen ezért eléggé elfoglalt lett és ki mást kért volna meg, hogy Ádámmal töltsön egy kis időt mikor tud, mint engem. Huh... de lenyeltem, nem törödtem vele. Akaruért megtettem. Csak 2 nap, semmi több. 

Amikor Kokiék felhozták a párkapcsolatukat legszivesebben lecsaptam volna őket, annyira látszott Akarun, hogy nem akar erről beszélni. Nem hiszem, hogy hazudtak, hogy valami nagy gond történt volna köztük, de látszott, hogy nem nagyon akarja ezt firtatni. És a srácok nem vették az adást. Ám továbbra sem tetszett az, amilyen közvetlen volt Akaruval. Látszott, hogy egyszer egyszer Akaru kényelmetlenül érzi magát és az a srác nem vette észre. Csak barátok ezzel mit nem ért?! Bár én mondom akivel már nem egyszer csókolozott és nem mer róla beszélni. 

    - Nagyon szépen köszönöm, hogy szakítottál rám időt! Biztos nem lehet neked sem könnyű minekután szabadságon voltatok. 

    - Ah, éppenséggel ma ráértem szóval nem nagy gond. - tettem elé a kávét.

A lakásomba voltunk, ebéd előtt. Akaru már kora reggel elment próbálni és kiadta utasításba Ádámnak, hogy jöjjön el ide. Természetesen szólt nekem is. Leültem vele szembe és szürcsöltem egy kortyot a kávémból.

     - Nagyon szép a lakásod! Bár meglepődtem, valahogy nem is tudom giccsesebbenk gondoltam, tudod sztárok és ilyen.... 

     - Valóban? Hát nem mindenki szereti a giccses dolgokat. Sosem szerettem kitünni ez jellemes igazából engem.

    - Igen, emlékszem egyszer felhoztam Akarunak, már elnézést, hogy te lehet egy tipikus sztár vagy aki lányokat hordoz fel és luxus autóval jár, hatalmas háza van medencével és éli szorokazottan az életet, öntetlen... - megrebbent a szemem és összeszorult az öklöm. Miket mondott Akarunak? - huh ha láttad volna teljesen kikelt magából. Leszidott, hogy hogy feltételezhetek valakiről ilyent ha nem is ismerem. Igaz, hogy ő sem ismer, de biztos, hogy nem ilyen vagy, csak rád kell nézni, csak hallani kell ahogy énekelsz, ahogy a csapatért küzdesz. Csak belekell nézni azokba a barna szemeidbe és rögtön látszik, hogy te nem ilyen vagy. - Akaru, hát te már akkor védtél engem, mikor én nem is ismertelek? Nem először beszél valaki így rólunk, ez ezzel jár, mindig elhagytam a fülem mellett. Nem érdekelt, a legfontosabb mindig az volt, akik mellettem voltak és támogattak. - Őszintén... - lehajtotta a fejét és a csésze szegletét kezdte simogatni az ujjával. - irigy voltam, nem az, hogy sosem állt ki mellettem. De abban a pillanatban, mikor rólatok beszélt, rólad, úgy csillogott a szeme, olyan másképp, olyan kívételesen. - tényleg ilyen, mikor Akaru rólam beszél? Amikor találkoztunk, amikor találkozott a srácokkal... - Köszönöm nagyon szépen, hogy vigyázol rá! Kérlek tedd továbbra is és adjál neki felejthetetlen emlékeket! - állt fel és meghajolt előttem.

    - Ugyan, nincs mitt megköszönnöd. Akaru valójában egy nagyon rendes, kedves lány. Hamar megkaptuk a közös hangot, ahogy a többiekkel is. Elképesztő egy lány. - mosolyogtam el. 

     - Az, egy nagyon különleges lány. - még mindig nem nézett a szememben.

    - Ádám, te szereted Akarut? - csuszott ki a számon. Egy pillantra felpillantott, majd elmosolyodott.

     - Te szereted Akarut? - hogy én?!

Akaru:

     - Jól van! Nagyszerű! Nagyon ügyesek voltatok! Elképesztő lesz ez a kis koncert! - tapsolt meg Misaki. Főpróbánk volt a helyszinen. Tokyotól nem messze egy zöld övezetbe. Egy magán terület, amit ilyen kivételes alkalmakkor kiadnak. Nem olcsó múlatság és csak miattunk. Ez meglepő. A terület fákkal és növényekkel van kidísztve, középen a szinpad, jobb oldalán egy fehér ponyva kihúzva hosszan sorakozó asztalok kis édességgel, sós rágcsával és italokkal feltöltve. Nemmessze tőle szerte szét kerek asztalok 6,8 székkel körbe véve. Fehér abrosszal leterítve minden egyes asztal és rajtuk itt is poharak és italok és az asztal közepén egy szép  virág csokor, kis rózsák. A szinpad elején virág fűzérek ékeskedtek, hasonló virágokkal mint az asztal dísz. Kellemes volt, szép.

Az elmúlt két nap fárasztó volt, rengeteg próba áll hátunk mögött. Sajnáltam is Ádámot mert nem tudtam annyit vele lenni ezekbe a napokba, meg a srácokkal sem. De mindent megért vagy legalábbis azután miután előadtuk és kapunk egy kis dicséretet a nagyoktól. Huh már alig várom. Két számmal készült végül mindenki. Én, Midori, Shouta és Keita készen álltunk a dalainkkal. Az első számot 3-nak adjuk a másodikat utoljára. Izgulás fogott el csak ha rá gondoltam, hogy énekelni a nagyok előtt NEWS, Arashi, KAT-TUN, Hey!Say! Jump, KinkiKids és még sokan mások... nyilván nem az az első előadásom, már megszokhattam a srácok előtt énekeltem már, az első tv-s műsor is... de a gondolat, hogy valakik akik már annnyi mindent elértek, akik ezt az utat járják és olyan jól csinálják fognak hallani. Ez igazán fontos és megtiszteltetés. A srácok sokat bátorítottak és folyton küldözgették a hang üzeneteket az utolsó pillanatig. Misaki végül megengedte, hogy Ádám is részt vegyen. Szerencsére nem volt nagy gond. 

    - Azta mindeit Akaru, nagyon csini vagy! - hülledezett Midori amint meglátott.

    - Köszönöm te is! - néztem végig rajta, egy fekete köves ruhát viselt, ami egyenesen hullott rá, de nem volt az a rászorulos ruha. Válla vastag pántos, hosszú fekte csizmát viselt hozzá, haja kivasalva egyenesen hullot le. A piros rúzson kivül, visszafogadtabb, ám annál inkább elegánsabb sminket viselt.

    - Köszönöm. De ez a vörös sizn, nagyon jól áll neked. Hát sárcoknak tuti elfog állni a szava ha meglátnak, Kazuya is...

     - SSSsss... -csititgattam, hogy ezt most ne itt emlegesse.

Én egy vörös, féloldalas, fordos ruhát viseltem, mely elől rövid, hátul pedig hosszú. Jobb vállán fodrok estek lefele és derekán egy vastag fekete őv. Mivel a szoknya része lengébb volt alattam viseltem egy fekete testreszoruló rövidnadrágot. Ahogy Midori is hosszú térdig érő csizmát viseltem. Hajam a szabad vállamra esett kicsit hullámosabban mint általában, begöndörítették. Rajtam is egy visszafogadtabb smink volt, egy kis szemhéjfesték, rúzs és szempillaspirál. 

     - Srácok hát ti is elkészületetek! - csillant fel Midori szeme, én megkellett forduljak, hogy észrevegyem őket.

    - Igen. Látom ti is elkészültetek és hadd mondjam meg nagyon csinosak vagytok. - szembe kerültem velük. Shouta egy szürke farmer nadrágot viselt, egy világos kék inggel és rajta egy sötét kék füs mellény. Haja kissé tüskésen állt, jobb oldalán csipéjénél lánc villogott fel.  - Nem így van Keita? - mellette Keita, fekete nadrágot viselt, szürke inggel melynek ujjai felvoltak tűrve, fekete vékony mellényt viselt és piros nyakkendő ékesedett rajta. Haja levolt fésülve, elől jobban, egyik oldalra.Mind a két srác nagyon menőn nézett ki. - Keita?! Keita?!

Szólítgatta Shouta, Keitat aki csak bámult engem... érdeklődve néztem rá. Talán nem áll jól a hajam? Rongyos a ruhám? A smink már is elfojt?

    - Keita! - lökte meg Shouta, mire végre reagált.

    - Igen... valóban, mindketten nagyon csinosak vagytok. - amíg végig mondta a mondatot egyszer sem nézett a szemünkbe. 

    - Jól van, figyelem, figyelem! - lépett közelebb Misaki. - Nemsokára kezdünk! Oh remekül néztek ki mind. Legyetek nagyon ügyesek és kápráztassátok el őket! Nem kell izgulni, ők is csak ugyanolyan nézők, mint mindneki más. Mindent bele! 

Ezzel mindenki izgeni mozogni kezdte, volt aki még tánc lépéseket próbálgatott, volt aki hangját melegítette be, volt akik csak beszélgettek... Misaki köszöntötte a nézőket majd felcsendült az első csapat dala is. Oldalról figyeltem le a közönséghez. NEWS, Hey!Say!JUMP, Arashi és még oly sok mások akiket eddig képeken és videókon láttam. El sem hiszem... olyan hihetetlen. Egy majdhogynem középső asztalon ült az én 6 drága lovagom is. 

    - Izgulsz? - érintette meg egy kéz a vállamat amitpl egy pillantra megrebbentem. - Ne haragudj nem akartalak megijeszteni.  

     - Semmi gond. Igen. 

    - Jó lesz, meglátod! Elfognak ájulni tőled.

    - Tőlünk... - javítottam ki, majd intettem, hogy menjünk oda Midoriékhoz akik valamin vitatkoztak. 

Rendben lesz, nagyon sokat gyakoroltunk és ők is cska nézők ahogy mondt Misaki. A legfontosabb, hogy önmagamat adjam és szórakozzak, ringassak a dalra és énekeljem ki a hangom.

Húsvét

 

Kellemes húsvéti ünnepeket! 

A sors szenvedélye 37.rész

 A sors szenvedélye

37.rész

Kazuya:

Nagyon lassan vezettem hazafele. Olyan furcsaságot éreztem a szívembe, ürességet... tudtam azt, hogy Akarutól jöttem el és hogy otthonomba tartok, ahol nem fog várni. Olyan hamar letelt az  a kis idő, amit még együtt tölhettünk mielőtt elköltözött volna. Akartam vele időt tölteni többet és többet, egy élet sem elég vele....

Mikor a házelé értem, nem tudtam kiszállni a kocsiból, nem tudtam beparkolni a helyemre, egyszerűen nem jött rám, hogy lenyomjam a gázt, eflordítsam a kormányt és a kocsi becusszanjon. Helyette lükvercbe tettem és kimentem. Körözni kezdtem a városba, ide oda menet, a szűk utcákon keresztül. Az éjszakai élet lassan felválltotta a nappalit, fiatalok töltötték meg a teret club helységekbe igyekezve vagy munkások igyekeztek beülni egy italra, hogy a fáradt gőzt kiengedjék. Talán nekem is ez kellene tennem, de nem álltam meg, elmentem egy... kettő... három... négy... parkoló hely mellett de nem léptem rá a fékre, tovább mentem. Lassan egyre sötétebb lett, az utak egyre szabadabbak és az utcák egyre csendesebbek. Nem is tudom mióta körözhettem a városba, tuti ha valaki látott hülyének vélt, valami turistának aki azt sem tudja merre megy. De egyszerűen nem volt kedvem hazamenni, nem akartam egy üres lakásba hazaérni, nem akartam egyedül vacsorázni, egyedül tv-t nézni, videójátékozni alvás előtt és mégis kivel beszélgetek ezentúl? Ezek dolgok már mind olyan untatlan, egykedvünek tűntek. Vajon ő most, hogy érez? Mi lenne ha beállítanék hozzá? Ha átbeszélgetnénk az időt? Ha csak megfeledkeznénk az időről? Mi lenne ha felhívnám? Ha hallanám a hangját? Ha kihívnám egyet kocsikázni? Ha ketten járnánk körbe és körbe? Ha megvárnánk a reggelt és együtt vinnénk el Ran-chant sétálni mint máskor? Mi lenne ha... ha... ha... 

Gondolatom menetét a telefonom csörgése zavarta meg: 

     -Annyira tudtam, hogy nem alszol. - hallatszodott Jin hangja a túlsó vonalról.

     - Kitűntetést akarsz tán ezért? - próbáltam elnevetni magam, de a mondatom végére a hangom elcsuklott.

     - Otthon vagy? Feltételezem nem... 

     - Túl jól ismersz már csak az hiányzik hogy megmond mit csin...

     - Hát vagy gyalog jársz körbe a városba vagy kocsival. Vagy talán tévedek?

     - Nem, helyes a válasz. - bólintottam rá. - Nem tudom, egyszerűen... egyszerűen nem érzem azt, hogy hazamegyek. Ennyire soha nem akartam távol lenni a saját lakásomtól. Órák óta csak körözök a városba.

     - Aj a szerelem, a szerelm mit csinál az emberrel. És akkor mégis mit akarsz? Felhívtad Akarut? Beszéltél vele?

     - Nem! Bár nem tagadom, hogy nem egyszer fordult meg a fejemben. Még az is, hogy forduljak vissza és lépjek a küszöbére ismét.

      - Megszoktad ez normális. Látszott köztetek egy kapocs, biztos vagyok benne, hogy neki sem könnyű most. De megkell őt is érteni, nyilván nem akart már teher lenni neked és, hogy későbbiekben bármi probléma adodjon akár neked akár neki.

     - Ez Akaru, a kedves Akaru....- oh, hogy szeretem ezt a lányt! 

     - Menj haza, pihenj egyet! Reggel vidd le Ran-chant sétálni és nézd meg délra már ismét találkozni fogtok. 

    - Gondolom nem körözhetek egészen addig?!

     - Baka! Minden rendben lesz, attól nem fogtok eltávolodni. Vagy talán az zavar, hogy ő és Adam....

     - Ne kezd! Ne kezdj bele! - miért kell mindig ennyire beletalálnia Jin-nek?! Nyilván nem csak ez az oka, igen részben az, hogy mi van ha így eltávolodunk, ha így közöttünk minden megváltozik és... természetesen zavar az, hogy ő és Adam egy fedél alatt.... - Majd beszélünk reggel! Most már hazamegyek tényleg!

Forditottam el a kormányt, majd miután Jin elköszönt átvágtam az üresen kongó utcán és leparkoltam a lakásom előtt. Nehéz szívvel, de felléptem a lakásba, ahol a sötét lakás fogadott, csak a kutyusom nyugodt, édes szuszogása adott jó kedvet. Megsimogattam ahogy elléptem tőle majd felléptem a szobámba. Ami fél évig nem az én szobám volt... ahogy csak beléptem rögtön megcsapott jellegzetes gyöngyvirág illata Akarunak. Csak becsuktam a szemem és mélyet szippantottam, olyan volt mintha még ott lett volna, halványan ám de ott lett volna. A szoba teljesen olyan volt, mint ahogy én rendeztem mégis ismertelen volt, az egész lakás olyan volt mintha nem az enyém lett volna. Felsóhajtottam és az ágyhoz sétáltam, majd lerogytam rá. Épp akartam hátradölni amiko a kis éjjeliszekrényen megpillantottam egy kis boritékot. Utána nyultam és kibontottam, rögtön kiesett egy kis kuclstartó melyen baseball labda, ütő és kesztyű ékesedett mindegyiken felírva a nevem "Kazuya", miután jól áttanulmányoztam a kis cetlit vettem ki ami még a boritékba volt "Öhm... köszönöm! Köszönöm nagyon szépen mindazt amit eddig értem tettél. Nagyon jó lakótárs voltál! El sem hiszem, hogy Kamenashi Kazuyat mondhattam a lakótársamnak. Köszönöm! Hiányozni fog mindez, mindaz amit átéltünk. Neked is? Remélem gondolhatom, hogy egy kicsit igen. Ugye nem fog változni attól még semmi köztünk? Ugye minden rendben lesz és nem távolodunk el! Én nem akarok eltávolodni tőled.... Kis semmiség az a kulcstartó, de mégis szerettem volna valami személyeset, valami ami az életed része volt és most is az és biztos vagyok benne, hogy későbbiekben is az lesz. Remélem nem túl béna ajándék! Összevissza irogatok itt, ne nevess ki jó? :))) Jó éjt! Akaru"  Akaru! Hát te is?! Te is gondolsz erre?! Te is félsz, hog ynehogy eltávolodjunk! Oh, drága Akaru, hát hogy távolodnánk el! Mi soha nem fogunk eltávolodni egymástól! Azt megígérem! Mosollyal az arcomon döltem hátra az ágyba kezembe a kulcstartot forgatva. Szeretlek....

Akaru:

Minden olyan fura volt, olyan ismeretlen, olyan üres. Ehhez kell hozzászoknom, de egy részem egyáltalán nem akart. Folyton azon járt az eszem, hogy most Kazuya vajon mit csinál? Eszébe jutok? Vagy már egy könnyen visszakerült minden a régi kerékvágásba? Megtalálta a levelet? Tetszik neki a kulcstartó? Kinevetett? Cikinek gondolta? Bénának? Ran-chan vajon mit csinál? Órákig csak ültem csendben kis nappaliba, majd hogy legalább megtörjem egy kicsit a csendet bekapcsoltam a tv-t de nem tudtam ráfigyelni. Folyton oldalamra tekintettem, hogy rám mosolyog onnan valaki vagy felhangzik csillingelő nevetése, ahogy arra kér, hogy mondjak egy két magyar szót, ahogy játszani hív, ahogy csevegésbe kezdünk az éppen futó műsorról és ironizálni kezdjük. Hiányzott... Vajon mi lenne ha felhívnám? Vagy mi lenne ha megjelennék nála? Elbeszélgetnénk az időt és reggel elvinnénk közösen Ran-chant sétálni, mint régen? Hah... persze hogy nézne ki már? Elkell fogadjam, hogy most van saját lakásom, Kazuyanak is... mindkettőnk élete így folytatodik, ezt is megkell szokni, tudhattam, hogy nem megy ez sokáig. Órák teltek el, hogy csak előre néztem, miközben a tv műsorba folyton felnevettek,  nem is tudom hogy min. Kint fiatalokat hallottam ahogy kosaraznak, a labda pattogását, nevetést és kiáltásokat. De órák elteltével minden elcsendesedett, csend hontol az egész negyedbe. Hátra döltem a kanapén és a plagfont kezdtem bámulni, közben kirajzolodott Kazuya arca előttem. A teraszról beszürödött a halvány hold fény keveredve az utcai lámpa fénnyel. Hiába éreztem hogy lecsukodik szemem ott is Kazuya arca elevenedett fel és elfogott a hiánya. Látni akarom, hallani a hangját...

Ahogy gondolatomat kimondtam megcsörrent a telefonom, mintha ágyuból löttek volna emelkedtem fel és kaptam a telefonom után reménykedve, hogy ő az de nem ő volt...

     - Szia Midori!

    - Neked is hello. Gondolom nem engem vártál?  Remélem, hogy nem nézel valami béna nyálsa romantikus filmet.

     - Bármennyire is próbálok magamnak hazudni, nem tudok... folyton rajta jár az eszem, hiányzik. Olyan fura ez az egész, hogy itt egy lakásba egyedül...  És nem, ne aggódj a plafont bámulom.

     - Oh az jó.! - siri csend telepedett ránk. - Akaru, tudod, hogy nem bántani akarlak. De te is tudtad jól, hogy ez megfog történni. Nem élhettek együtt, hiszen nincs köztetek semmi...

    - Tudom. De mégis olyan üresnek érzem magam... 

     - Nem hívtad fel? Nem irtál üzenetet neki? Hazaért?

     - Azt hittem, hogy ő fog írni nekem... de nem tette. És nem... nem irtam, mert arra gondoltam, hogy biztos jó ötlet? Csak most válltunk el, lehet magányra vágyik pont, hogy kikell élveznie azt, hogy ismét csak az ővé a lakás és...

     - Ja, el is képzelem, hogy éppen mit csinál...

     - Midori! Nem úgy értem! 

     - Jól van na csak vicceltem. Minden rendben lesz, ez nem jelenti, hogy bármi is változni fog köztetek. Pihenj egyet, holnap új nap és biztos, hogy keresni fog.

     - Jól van, majd megbeszélünk. Szia!

Elköszöntünk Midorival, majd felsóhajottam és utam a szobámba vezetett. Ledobtam magam az ágyra és átölelve a párnámat,  továbbra is a kezemben lévő lekapcsolt telefonom képernyőjét bámultam. Igaza van, attól még közöttünk nem változik semmi attól még... Vajon így most még jobban elfog kerülni mint eddig?!

Már épp, hogy leakartam tenni kezemből, mikor megrezgett, sms érkezett Kazuyatól! Csillant fel a szemem és azonnal megnyitottam "Te is hiányzól lakótárs! Mindig ott leszek neked, remélem te is nekem. Jó éjt!"  Hiányzom, hiányzom, hiányzom neki! És ő is ugyanúgy gondolja, hogy ott leszünk egymás mellett továbbra is! Hiányzom neki.... lakótársként.... lakótársa... Aj, most ezen ragadom le?! Folyton a telefonomon lévő kis üzenetet kémleltem és újra és újra elolvastam... Szeretlek....

Kazuya:

Az napok szélsebesen kezdtek tovább állni. Igyekeztem nem godnolni arra, hogy Akaru már nem lakik velem. Azért igaz volt hogy, amint lehetett találkoztunk, bár kicsit kevesebbet azaz, nem találkoztunk épp mindennap, amivel megvoltam szokva. Ezekben a napokba hiányzott... borzasztóan... De mindig egyre jobban és jobban vártam, mikor arról volt szó, hogy találkozzunk. Mindig egy órával azelőtt elkészültem és türelmetlenül lépkedtem a lakásba 5 percenként az órámat figyelve. Közbe természetesen volt amikor én voltam nála, vagy ő nálam egy ebédre, vacsorára. De már nem aludtunk egy fedél alatt, már nem ébredtem úgy, hogy kilép egy szobából. Már teljesen nem értem magam, egyszer mellette akarok lenni, máskor meg elakarom kerülni. Hallgatok másokra, hallgatok valamire, de mégis...

Nyár vége felett, mielőtt az a bizonyos exe megérkezett volna neki kezdtünk ismét forgatni. Hiszen nem állhatott sokáig. De amint elkezdődött ezerrel ment a munka, finalizálni akarták még az év vége előtt. Ezáltal legalább ismét napi szinte találkozhattam Akaruval néhány órára bár. Továbbra is nagyon ügyes volt és mindent megtett, hogy a legjobb formáját hozza. Aranyos volt. Természetesen én is hoztam a legjobb formámat, egyszer fogott el az idegesség, mikor kiderült, hogy egyre több és több romantikus jelenetünk lesznek Akaruval. Volt már jó néhány ilyen jelenet amit forgattam, de ez más volt hiszen vele kellett előadjam és nagyon óvatos kellett lennem, hogy csak a keretek között legyek. Mint a korábbi jeleneteknél is ami ilyen szerelmes volt. Meglepően rajta nem láttam idegeskedést mikor ez szóba került. Vagy legalábbis nem mutatta kifele. Mindenesetre neki kezdődött a forgatás, majd hamarosan a fiúkkal is beálltunk munkába, amint visszahívtak. Pont 1 nappal azelőtt, hogy megérkezett volna az a srác. És már szinte mielőtt Akaruék is visszamentek volna, már csak a fesztivál volt, amire szerencsére egy napot mi is feltudtunk áldozni.

Mélyen kifujtam a levegőt miközben megigazitottam a visszapillantó tükörbe nézve a napszemüvegemet. Akaru lakása előtt álltam, megkért, hogy kisérjem ki a reptérre elhozni Adamot. Kis idő múlva előugrott Akaru is, egy térden felüli fehér sötét kék csikós ruhát viselt, ami nagyon szépen kihangsúlyozta a alkját, kis barna táskát viselt vállán és szemüveget a fején. Amint meglátott egy csodaszép mosoly villogott fel az arcán és integetni kezdett, visszaintettem. Megkerülte a kocsit és beült mellém. 

     -Hello! - köszönt angyali hanggal.

    - Szia! Nos készen állsz találkozni az... - kezdtem keresni a szavakat és figyelni arra nehogy valami gúnyosat mondjak amiből rájönne, hogy nem tetszik a srác . - barátoddal?

    - Persze! Nagyon izgatott vagyok, nem találkoztunk olyan rég ugye mikor otthon voltam összefutottam vele. De ugye ez más helyzet, hiszen ide jön valaki onnan. És nyilván jó érzés, a régi társaságból valakivel....

    - Szóval velünk nem annyira jó érzés? Aucs! - kaptam drámaian a szívemhez.

    - Nem úgy értem! - legyintette meg a karomat és mindketten elnevettük egymást. - Valóban miattad tudtam otthonnak érezni ezt az egész környezetet, amiért mindig is hálás leszek. Nem is tudom, hogy adjam vissza. - csak maradj mellettem mindig. - De nyilván ez a helyzet más, otthonról érkező... Remélem, hogy kedvelni fogjátok. Nagyon rendes srác. - nem is tudnád mennyire várom a találkozást.

     - Nos akkor induljunk is!

Az út további része elég csendbe telt, néha feljött egy egy téma, mint az első munkanapunk újra, mi lesz a következő munkánk és mennyire izgatott a forgatások miatt no meg hogy hamarosan a Jr. Junior feszitvál is lesz, amire nagyon reméli, hogy ott leszek. Nyilván ki nem hagynám! Egy olyan 20 perce autokázás után megérkeztünk a repülőtérre. Leparkoltam és Akarut követve bementünk. Elég zsufolt volt a hely, augusztus vége, mindenki most jön vissza a nyaralásból. Ez a srác meg most jön nyaralni... na jó, nem nem Kazuya! Megígérted, hogy adsz neki egy esélyt, Akarunak fontos barátja és már rég szakitottak, szóval... nem éreznek egymás iránt semmit már fél éve hogy itt van szóval... 

    - Adam! - gondolatom menetéből Akaru örömteli hangja zökkentett ki.

Felkaptam a fejem és Akarura néztem, aki hevesen integetni kezdett, méterekkel arébb egy türkiz polóban és fehér nadrágban álló srác állt egy börönddel a kezében. Amint meglátta Akarut hatalmas ezerwattos mosoly terült szét az arcán és elindult felén. Barna haja volt, ami kissé szerte szét állt, magas volt, talán kicsivel magasabb is volt nálam. Amint elénk ért felemelte napszemüvegét és megvillant az igen ritka párosítás barna hajjal, a kék szem. Most, hogy élőben látom bekell valljam elfog az irigység, ez  srác úgy néz ki mint egy szupermodell,...

    - Akaru! - azonnal karjaiba kapta és megpörgette. Micsoda öröm... - Nagyon hiányoztál! Annyira örülök, hogy megtudtalak látogani.

    - Te is nekem, bár kicsivel több mint egy hónapja találkoztunk. Én is örülök, hogy eltudtál jönni, remélem, hogy jól fogod érezni magad. Jó volt az utad?

    - Hosszú  - nevetett fel és kirázott a hideg, még a nevetése is annyira kíváló. Ah... 

    - Elfáradtál? 

     - Igen. De az első nap és látom itt már fent van a nap, szóval semmiképp sem akarok lepihenni szeretném ha bemutatnád a várost. Mint a régi szép időkbe, töltsünk időt együtt. - kacsintott Akarura, aki úgy tűnt kissé zavarba jön.  - megköszörültem a torkomat, hogy végre észrevegyenek.

    - Oh, igen! Elnézést. Adam, beszeretném mutatni neked egy nagyon jó barátomat, aki nagyon sokat segített amióta itt vagyok és mellettem volt, a filmbeli partneremet, akiért annyira odavagyok, mármint... izé úgy értem, tudod a KAT-TUN... - kezdett összevissza dadogni Akaru, bár tudtam, hogy hogy érti mégis jól esett az "odavagyok érte" kifejezés. - szóval a KAT-TUN tagja Kamenashi Kazuya.

    - Oh, hát persze! Már nagyon régóta odavoltál értük, annyit meséltél róluk és folyton a dalaikat hallgattad. Elképesztő, hogy megismerkedhettél velük. Nagoyn szerencsés vagy. Örülök neked. Nos, Adam Russo vagyok, nagyon örvendek! - nyujtotta felém a kezét.

    - Szintúgy! - fogadtam el, alig tartott egy másodpercig a kézsfogásunk mégis úgy éreztem, hogy szikrázik a tekintetünk egymás felé. Talán neki sem tetszik, hogy Akaru éppen mellettem van.  - Üdvözöllek Japánban! 

    - Nos, akkor menjünk is! - csapta össze tenyereit Akaru és elindultunk a kocsihoz.

Egész úton ők beszélgettek, néha hozzá hozzá szóltam... de elvoltak, mintha én ott sem lettem volna. Ezek tényleg szakitottak? Általában ha valaki szakít nem marad ilyen jónak a kapcsolatuk... De ezek olyan jóban vannak, folyton a régi emlékeiket hozzák fel, nevetnek... irigy vagyok. 

   - Hol hagyjalak titeket? - kérdeztem, mert bármennyire is akartam volna velük lenni szemmel tartani ezt a srácot, dolgoznom kellett mennem.

    - A céghez mész? - bólintottam. - Akkor ott rendben lesz, megmutaotm legalább hogy hol dolgozom és onnan megyünk tovább. Oh, igaz is a csomagod... - kapott észbe Akaru.

    - Hagyhatod a kocsiban. Nyugodta menjetek el, majd ha végeztem felhívlak és megkérdem merre vagytok. 

    -Valóban? Nem gond? - bár csak félszemmel sanditottam Akaru felé, így is láttam hogy felragyog a szeme, komolyan olyan aranyos.

    - Dehogyis. Ugyse megyek sehova a cégtől. 

    - Köszönöm szépen Kazuya! - szólalt meg hátammögül Ádám. - És azt is, hogy ennyire kedves vagy és segítőkész Akaru felé. - ugyan miért köszönöd ezt meg? Miért kellene ezt megköszönnöd? Neked ehhez semmi közöd... mintha a barátja lennél, aki tartozik is bármivel...

   - Ez csak természetes. Nagyon megkedveltem Akarut! - mosolyogtam el és közbe visszanéztem a visszapillantó türköbe megfigyelni a reakcióját. Hát elégedett is voltam ugyanis kissé megrezdült az arca. 

Nemsokára meg is érkeztünk a céghez, ahol le is parkoltam és együtt szálltunk ki.

    - Nos akkor jó szórakozást neketek! 

    - Köszönjük szépen! Jó munkát! - mosolygott rám Akaru. 

Együtt indultunk előre az épület bejáratához, közben Akaru hevesen magyarázni kezdett az első napjairól és hogy mennyi minden található ebben az épületben. Nagyon aranyos volt.

    - Kazuya! Akaru! - hallottunk meg egy ismerős hangot és egyszerre fordultunk felé Akaruval. Koki és Nakamaru érekztek szembe velünk.  - Hello! Mizu?

    - Most érkeztem a munkára, Akaruék meg mennek várost nézni.

   - Oh! Te biztos Ádám vagy, az a bizonyos barát! - vigyorodott el Koki és felé nyujtotta kezét. - Koki Tanaka nagyon örvendek!

   - Ádám Russo szintén nagyon örülök. - fogott kezet vele, majd Nakamaruval is. 

    - Remélem, hogy lesz esélyünk beszélni. Meddig leszel itt?

    - Két hét. - KÉT HÉT?! Ez meg mikor dölt el, hiszen jővőhéten már Akaruék is dolgoznak, hogy micsoda?! Akarura pillantottam, aki a fiúkat bámulta ahogy beszélgetnek.

    - Gondoltam nem gond habár munkám lesz elviszem magammal. Misakival már beszéltem.

    - Oh ez nagyszerű! Akkor lesz időnk beszélgetni. Természetesen nem gond, sőt nem akartok belépni velünk a próbánkra? Nyugodtan megnézhettek. 

Hát persze, milyen nagyszerű, hogy 2 darab hétig egy fedél alatt lesz Akaru az exével... talán pizsamapartiba kellene hivatkozzak és néhány éjszakát ott töltsek. Nem jó ötlet?! 

     -Nem is tudom, lenne kedved Ádám? Vagy...

     - Persze, szívesen találkoznék azokkal a srácokkal akikért annyi odavagy évekóta és megnézném élőben azt a ragyogást, amit meséltél anno. 

    - Oh, Akaru, hát odavagy értünk? - vigyorgott kacéran Koki Akarura és átkarolta. Akaru zavarba jött és meglökte Kokit. 

Végül együtt indultunk a próbaterem felé, Ádámot beengedték mert magunkra hivatkoztunk. Ámulva figyelte a hatalmas épületet és látszott, hogy izgatott. Akaru és Kokiék is mesélni kezdtek a helyről, majd amint megékreztünk Ádám találkozhatott a csapat többi tagjával is Jin, Tatsuya és Junnoval is. Kisseb beszélgetés után, leültek oldalt az ablak felől és onnan figyeltek ahogy próbálunk. Bár néha lopva odasanditottam bár ne tettem volna, csak azt láttam, ahogy nevetgélnek, ahogy megfogja a kezét és átkarolja, ahogy feledtén jól elvannak... ezért hibáztam is. 

    - Kazuya mi történt veled? Ma elég sokat hibáztál. - tette is fel a kérdést Junno.

    - Sajnálom, magam sem tudom mi ütött belém. - hazug, a féltékenység az. - Kiestem a ritmusból... - nevettem fel kissé hamisan, de nem fitattgatták, bár biztos mindenki észrevette, hogy hamis. Pláné a fiúk ismertek mindig munkáról volt sóz maximalista voltam. 

Miután lejárt a próbánk Ádám megdicsért minket és bevallotta valóban elképesztőek vagyunk. Majd elválltunk tőlük, mivel nekünk további munkák vártak, ők meg várost mentek megnézni. Jin-n látszott, hogy beszélni akart velem de nem hagytam szót neki. Most nem voltam kiváncsi a hegyi beszédére. Igyekeztem koncentrálni a munkámra és legalább nem hibáztam a nap további részében, mégis be be ugrott, hogy vajon éppenséggel most mit csinálnak. Vajon próbálkozik e Ádám Akarunál és ő hogyan veszi mindazt?! Vagy talán már újra ki is békültek? Ádám vajon ideköltözne ha együtt lennének? Megtenné ezt Akaruért? Aj, Kazuya min nem jár a fejedben? Ez egyáltalán nem a te dolgod. 

Miután lejárt a munka olyan 18 körül megcsengettem Akarut, hogy most végeztem és merre vannak. A főtéren voltak az egyik parkba. Odavezettem és felvettem őket. Megkérdeztem milyen volt és közbe megemlítettem hogyha nem gond a srácok átjönnek az este, természetesen Akaru nem utasította vissza és nagyon izgatott lett. Gondolom tényleg szerette volna ha jól kijővünk Ádámmal. Így miután megérkeztünk valamivel nyugodtabb voltam, hiszen szemem előtt tarthattam Ádámot. Igazából tényleg jó fej volt, nem volt gond vele, csak néha ahogy Akarura nézett, amilyen közvetlen hozzáért és amilyen jóba voltak mintha mintha... az egyik legjobb páros lennének az egész világon. És ez zavart... nagyon is zavart... Főleg, hogy tudtam a következő napokba nem tudok továbbra sem velük lenni. Vajon mit hoznak ezek a napok?

Haruka higashi no sora e

 

KAT-TUN: Haruka higashi no sora e

Messzi keleti égbolt

Mindenki folyton azt várja, hogy a jővője úgy alakuljon ahogyan eltervezte

Belefutnak dolgokba, foltokat hagyva a büszkeségükön, a jelenben élnek ami előttünk van.

Kiköpnek olyan mondatokat mint "Eldobtam az álmaimat" és eltűntem a városban

A fény finoman beragyog minden érzésbe, ami túl sok volt nekem

A múlt füstös napjait összeszedem.

Emlékek, amelyek még mindig élénken élnek bennem, ha szorosan ragaszkodom és figyelek

Fényesebb napot hívnak.

A messzi keleti ég felé menni, A horizonton túlra, amire vágytam

A tegnaptól, amit a vállam fölött néztem, megyek a holnap felé Ezekkel a kezekkel fogom meg

Újra és újra elszakadva a sötétségtől

Lépj tovább, lépj tovább Nem hagyom, hogy az álmom véget érjen!

Mindenki elrejti könnyeik rozsdás nyomait, amit nem tud letörölni

El akarsz menekülni azoktól az éjszakáktól Egyedül semmit sem tudsz tenni

De mindenki számára így jön el a reggel.

Ez nem erőltett kedvesség vagy tenni akarás

Múlnak az esős napok

A határtalan égre, amely kékre festetett Kiengedek egy zajt ami megrázza szívem

Az út szélére ejtett álmokat szorosan a szívemben fogom tartani

Még egyszer bekopogok az ajtón

Lépj tovább, lépj tovább és ragadd meg az igaz szerelmem.

Sok kis ösvényen járva, megcsapnak a heves szelek

Összebújok ezekkel az érzésekkel, amelyeknek nincs formája

Minden erőmmel azon vagyok, hogy ez a pillanat el ne csússzon.

A messzi keleti ég felé menni A távoli fénylő csillagokhoz

A jővő felé, amelyhez a szívverésem vezet

Oda ahol a kívánságom valóra válik.

A messzi keleti ég felé menni, A horizonton túlra, amire vágytam

A tegnaptól, amit a vállam fölött néztem, megyek a holnap felé Ezekkel a kezekkel fogom meg

Újra és újra elszakadva a sötétségtől

Lépj tovább, lépj tovább Nem hagyom, hogy az álmom véget érjen

És ragadd meg az igaz szerelmem.