2023. november 28., kedd

Kame Barcelona vlog video 1

 Kame legútobbi videojában egy vlogot indított el, Spanyolországi útjáról, ahol ugye a filmet promotálta. 

Első útja Barcelonába vezetett. Épségben meg is érkezett, ám egy kis kellemetlenség történt ugyanis a böröndje, nem jött még meg. Így eldönti, hogy mielőtt a szállodába mennek, elmegy vásárolni néhány dolgot. Meg is mutatja mit vett és természetesen baromi jól áll neki. Kis bevásárló körútján, természetesen a várost is megnézni és képeket is készít. Még egy kicsit a nyelvtudását is megvillogtatja amikor leáll beszélgetni két emberrel. Ha jól értettem angolul, mármint a két ember biztos, de ha jól értettem Kame is. Kicsit nehezen hallatszik. Vagy esetleg spanyol lett volna? Nem, azt hiszem angol. A férfi hangja akivel beszélt erőteljesebb volt, és ott angol szavakat véltem ki.

Kame nagyon aranyos az egész video alatt és figyelmes, még az alvás előtti rutinját is megmutatja, ahogy gondozza az arcát, hiszen ezt fontosnak tartja. 😊 Nagyon kellemes video volt! Köszönjük!








https://youtu.be/1C-Ea_Xkrhg?si=-7_lrlcEzr-B9MJb

2023. november 27., hétfő

Kame video 9. video

 Kame ebben a videóban elkezdi elolvasni a neki hagyott megjegyzéseket! 😀😊 Természetesen ezekre igyekszik valahogyan reagálni is. Nagyon aranyosan reagál és úgy csillognak a szemei, ahogy olvasgat. Látszik, hogy mennyire örül, hogy ezt csinálhassa, hogy elindult ezen az úton és haladni akar rajta. Amúgy nagyon jól néz ki! Nem gondoljátok? Kommentek során egy egy kisebb történetet is elmesél, például megemlíti a másik autoját a Cadilla Escalade-t és a korábbit is amivel Ren-ért ment.  Még azt is megkérdik tőle, hogy milyen napszemüvegbe vezetni, hiszen amikor Ren-el kocsikáztak este fele volt. De elmondja, hogy annak a lencséi elég vékonyak, szeret vezetni így, de felhívja a figyelmet, hogy vigyázzon mindenki aki így vezet. Egyes bejegyzések során poénkodik, például mikor szoba jön, hogy szép a szeme és miért hord napszemüveget vagy nőről szól a dolog. vagy hogy mennyire menő. Nagyon örül, hogy ez a kis közösség elindult és föleg azt érzi amit eltervezett, az elindult. Megemlíti, hogy milyen érzés neki amikor visszanéz egy felvételt, mi jár a fejében, mert valaki megjegyezte, hogy milyen jó TV-n kívül is látni és valóban ez is foglalkoztatta őt. De úgy érzi ezzel a csatornával is fejlődhet. Van olyan megjegyzés amin még ő is töri a fejét. Egy megjegyzésre reagálva elmondja, hogy milyen fontosak vagyunk mi a rajongói. Néha meghatodik, megköszöni, nevet. Nagyon jó így látni őt! És a külföldi rajongókat sem felejti el, ugyanis amikor egy rajongó felhozza, hogy remél feliratokat, Kame megemlíti, hogy igen szeretne, ha sikerülne hasonló, mindenképpen felénk is akar nyitni és meg is kér, hogy kövessük bárhol is legyünk a világon. Ő nagyon örül nekünk, mondta hogy összefutott egy rajongóval Franciaországba, aki mondta, hogy megtanult japánul, miatta. Meglepődik, amikor rábukkan egy férfi rajongóra és el is mondja, hogy nyilván örül a hölgyeknek, de más érzés amikor egy férfi is megdicséri. Megígéri, hogy még érkezik és továbbra is kéri, hogy kövessék. Olyan kedves és rendes, hogy így is nyit felénk. Ezzel is kimutatva, hogy mennyire is fotnosak vagyunk neki. Köszönjük Kame! Köszönjük! Legyél mindig ilyen mosolygos, vidám, poénos, menő, őszinte és kedves! Ne változz meg!




https://youtu.be/1Yra_qtDpqU?si=eIj0Sd6uCAW-8GSN

2023. november 25., szombat

NumeroTokyo

 


Hát én szavak nélkül maradtam, amikor ezt a képet megláttam! 😍 Milyen jóképű! És megint az az idéző tekintet, a kék szem is baromi jól áll neki. Bármilyen színű is legyen a szeme, az biztos, hogy van hatása a tekintetének.
A  kép a mai NumeroTokyo magazinban jelent meg.

2023. november 23., csütörtök

Kame és Ren 8. video

 Ezzennel pedig kezdetét veszi a vacsora, egy jó kis bor mellett Kame feltálalja a főételt. Ismét valami tészta, marhahussal. Nagyon jól néznek ki, finomnak tűnik! 😋 Kame megtanít egy jó kis koccintást, minek után neki kezdenek enni. Kame aranyosan megvárja, hogy Ren kostólja meg először és mondjon véleményt. Olyan csillogó szemekkel várja. 😊

Megint rátérnek a jövőre, hogy merre akarnak menni, mit akar elérni Ren, mi áll a szemei előtt és természetesen Kame bátorítsa és támogatja. Ren mesél az otthonáról és, hogy mit szokott csinálni, mit szeret csinálni, milyen az otthona.Poénkodnak, beszélgetnek továbbra is remek a hangulat. Még egy kis játékot is játszanak, hogy Ren elmondja ki egy új generáció, akivel akár együtt dolgozhatna Kame, ha jól értettem de csak szavakat vettem ki szóval, aki tud segítseb, Jesse (SixTonex), Raul (SnowMan) és Michieda (Naniwa Danshi) neve is felmerül. Felhívják Miyadate-t (SnowMan) de nem veszi fel a telefont. Kame meglepődik, amikor Ren elmondja, hogy náluk mindenkit megosztja a saját beosztását a csapatban, hogy tudják, ki merre van, mennyire elfoglalt. Kedves ötlet! :) Kame újra megpróbálja felhivni Miyadate-t de újból nem sikerül elérni. Míg egy kis idő elteltével visszahívja és elmondja, hogy éppen eszik és iszik a SnwoMan szupersztárjával, találja ki ki az. Teli találat, kitalálja. Beszélgetnek, elmesélik, hogy éppen forgatnak és Kame fel is ajánlja, hogy legyen ő a következő vendége, de poénosan visszautasítja, nevetnek.  Video hívást is indítanak és Kame felénk fordítsa a kamerát, de hát Miyadate éppen kádban van. Nyilván nem látszik semmi a videoban, de vicces ahogy Kame felé fordítja és Ren rögtön nyujtsa a kezét és nevetnek. És komolyra térítve a szót, ezzel pedig eldölt, hogy a következő vendége Kame-nak Ryota Miyadate. 

Nagyon aranyosan köszönnek el! Ezzel a Ren széria egyelőre véget ért. Nagyon jó volt betekintést nyerni a kis társalgásukba, főzőcskézésükben. Illetve nagyon jó volt látni, hogy milyen jóban is vannak egymással. Milyen jó a barátságuk!







https://youtu.be/VDSmailot-s?si=8q73nmAS8qyi1DlZ

2023. november 22., szerda

Kame és Ren 7. video

És folytatodik a közös kis főzés és társalgás! Ren elmondja, hogy milyen érzés volt amikor belépett a SnowMan-be, az ügynökséghez és Kame is felhozza saját tapasztalatát, megemlítve Jun Matsumotot. Ren ismét kihangsúlyozza, hogy mennyire tiszteli Kame-t és számára mennyire fontos amit mond és nem is felejti el. Kame pedig visszonozza, hogy örül, hogy őket kapta és segíthet neki, taníthassa őket. Na és megmondom őszintén pontosan nem értettem, hogy mit is mondott de megemlített Akanishit is. Ha valaki érti légysziii mondja el nekem. Valami azzal kapcsolatos talán, hogy SnowMan-be Raul jelenléte erős és szükséges, és valahogy innen említette meg őt, illetve Yamapit is.  Valami "rivális" szót is említették. Illetve azt is elmondja, hogy Akanishi számára, olyan volt, mint egy testvér. 😊 Ez annyira aranyos, végre kimondhassa amit igazán érez. És megemlíti azt amikor az ügynökségnél találkoztak. Mindeközben el is készül a következő étel valami polipos, tésztás étel. Érdekesnek tűnik! Rá terelődik a szó arra is, hogy Kame-nak milyen a junioro-kkal foglalkoznia. Kame főző szakmai tudása továbbra is megjelenik és egy kicsit a balkezessége is. De aranyos látni ezt az oldalát, hiszen ő is ember. 😀 El is mondja, hogy most meglepődnek az emberek, de ő tényleg ez. Ő is lehet balkezes. Felevenítenek emlékeket, történeteket másokról, másokkal, illetve a népszerűségről is és annak vele járóival. Ren őszintén beszél, hogy mit gondol a csapatról, a céljairól, az előtte lévő útról és hogy amit gondol kiakarja mondani, hogy ne bánja meg később. 



https://youtu.be/rpL2cEzDeIM?si=unLtiXvnAE-u0HHp

Kame és Ren 6.videó

 És párosunk megérkezik a konyhában, ahol el is kezdik előkészíteni a vásárolt alapanyagokat, hogy együtt főzhessenek. Kame nagyon aranyosan meséli közben, hogy egy Instagram hirdetésben, mosószert talált és nagyon tetszett neki, meg is rendelte és nagyon izgatott, hogy megjöjjön. Olyan aranyosan csillognak a szemei! ^^ Amikor megmutassák a kipakolt alapanyagokat, megmondom őszintén, meg is éheztem! 😅 Ti nem?

Pezsgővel koccintanak, majd neki is állnak a munkának, először egy előtétel készítésével. Ahogy Kametól megszoktuk kézbe is veszi az ügyet és ügyesen tevékenykedik a konyhában, míg Ren-el arról beszélnek, hogy milyen is volt régen, amikor először hallott Kame-ról, erről arról a műsorról, ki hogy formálodott az évek során. És néhány percen belül el is készül egy könnyed kis előétel, ahogy mondta Kame "gyors de finom". Prosciutto, rukkola és sajt volt a fő elemek. Nagyon finomnak nézett ki! 😋 És természetesen mindkét srácnak is izlett.

Neki is fognak egy újabb fogásnak. Olyan, mintha egy főzőműsort néznél, Kame a szakács és Ren aki figyeli és kérdez. Másodikra egy gombás, olajas fűszeres csemege volt készítve, amit szintén finomnak nézett ki! Beszélnek arról is, hogy Ren most nyitott instagram fiókot, Kame elgondolkodik, hogy milyen lett volna ha ő is a debütáláskor nyitott volna. Harmadikként a yam gyökérrel készít meleg szendvicset. Megemlítik a házasságot és a gyerekvállalást is. 

Gondolom nem én vagyok csak így ezzel ha azt mondom, hogy annyira szeretem nézni Kame-t főzni, annyira látszik, hogy mennyire szeret. Remélem még tesz fel ilyen videókat, akár ilyen kis főző tippekkel. :)





https://youtu.be/-jUZzBboNBA?si=2JOneMFMUNPZiIf8

2023. november 16., csütörtök

Kame és Ren 5.video

 Kame és Ren utazása folytatodik! Ahol a korábbi video véget ért ott folytatodik az új, azaz a bevásárlóközpontban. És a bevásárló körúton vehetünk részt velük.

Kame elmondja, hogy a minnenapi teendője, szokása, hogy eljöjjön vásárolni, nos ez talán nem is meglepő, hiszen amennyire szeret főzni :) . Ren megkérdi, hogy milyen zöldségeket szeret, mire felsorolja, hogy a jamgyökér és a gomba, ezek mellett megemlíti, hogyan választja ki őket. Kame igyekszik kitenni magáért és minden féle inyencséget kiválaszt maguknak, amit ő maga ajánl és Ren is szeret. Ren le van nyűgözve, hogy Kame mennyire jól eligazodik és tudatosan választ az alapanyagok között. Nagyon aranyos Kame, mikor egy egy alapnyagot megtalál és felcsillanak a szemei és még a kamera felé mutatja, hogy ő ezt használja és nagyon jó. 😊 Bár nem iszik sokat,  erre az alkalomra elmegy és vesz alkoholt is, hogy ünnepeljenek. Folyton azt ismételgeti, hogy luxusba mennek :)).  Ren mindenközben az autóban vár, elmondja, kicsit kinosan érzi magát, hogy Kame csatornája és most ott ül egymagában a kamera előtt és már nagyon várja, hogy Kame visszajöjjön. Aranyos :).  Kame megtalálja a kedvenc borát, Mago mago, amiből minden évbe más cimkét tesznek és megtalálja a 86-os évet is, ami a legdrágább közülük, hiszen régi. Kiválasztás és vásárlás után pedig igyekszik is vissza kohai-ahoz. 

Továbbra is látszik, hogy Ren mennyire tiszteli és csodálja Kamet! :) 



https://youtu.be/JTV1jqZzXHo?si=FBa2z6ThHRAy3c3l

Sajnálom, hogy csak most hozom ezt a részt, de elvoltam utzava. Érkezem a többivel is, ami még felkerült. 

2023. november 5., vasárnap

Koki szülinap

 Boldog születésnapot Koki Tanaka, mi kis sárga színt képviselője KAT-TU-nak! Történjen bármi, ő a KAT-TUN rész marad. Ne felejtsük el továbbra is támogatni és mellette maradni! Küldjük az erőt feléje! Sok sikert továbbra is Koki!















2023. november 4., szombat

Kame és Ren Meguro 4.video

 Kame legújabb videójában Meguro Ren-el találkozik, aki ugye a kohia-a. Miközben indulnak, enni, betekintést engednek kellemes beszélgetésükben. Kame kocsijával megy érte, egy fekete matt BMW Benz LS-el, ami néhány éve lett az ővé.

Beszélgetésük során feljönnek olyan témák, mint hogy hogyan is találkoztak, amikor Kame szoló koncertezett, először beszélgettek, hogy Ren kérte el az elérhetőségét Kame-nak és, hogy ő biztatta, hogy vegye fel a juniorokkal a kapcsolatot. Hogy milyen támogató is volt Kame, segített neki, ahogy ezt fordítva is el lehet mondani, hiszen Ren támogatta Kame-t, hogy készítsen Youtube fiókot. Ren megemlíti, hogy jelenleg forgat. Beszélnek az alvási szokásaikról, Kame megemlíti, hogy ő mozgásban is eltud aludni, mert másképp nem lenne kipihent, ehhez hozzá kellett szoknia. Ám így már ha hazamegy, nem biztos tud egy jót aludni, mert folyamatosan valamin pörög az agya, a csendben. Felhozzák, mindkét csapatait, a KAT-TUN és a SnowMan-t is. Debütálás pillanatukat. Ren elmondja, hogy szeretne ő is így lenni, ahogy ők és így kinézni. Elbeszélik, hogy Ren 185 cm magas és Kame folyton azzal van el, hogy kérjen tőle 3 cm-et nem többet, csak 3-at. Ahogy arról is beszélnek, hogy Kame miért hozta létre a Youtube csatornáját és, hogy ez milyen érzés is neki.

Egy igen kellemes, poénos, felszabadult beszélgetésbe vehetünk betekintést. Nagyon látszik a tisztelet Ren felől Kame-nak, hogy felnéz rá és valóban segített neki és örül, hogy megismerhette. Egy jó párost alkotnak. És kívánom, hogy a barátságuk csak így tovább növekedjen!

https://youtu.be/5oFaCLkYzao?si=mF8KVybNXY_kDRd9

Illetve kaptunk egy kis videot is ahol már le vannak ülve enni és a hosszabb videojukat promoválják.

https://youtube.com/shorts/mdDOadg9Jwc?si=ofIuVHnHycscFiNW















2023. november 1., szerda

Kame élete és miért Youtube? 3.video

 

Újabb videot kaptunk Kame-tól melyben tovább meséli az élete történetét. Nos ismét igyekeztem összeszedni egy kis összefoglalót, remélem, hogy azért nem sikerült olyan rosszul. 😊

Most már ugye belépett az idolság küszöbén így megemlíti az első sorozatát.  Milyen volt háttértáncosként kezdeni és mennyire hálás a rajongóknak, hogy mellette álltak és állnak továbbra is.  Hogy az iskola és a sztárrá vállás között nehéz volt közép utat találni és valóban egy pillanatban megingott, hogy akár felkellene adja. De ekkor jött az, hogy csapatot akarnak alakítani KAT-TUN néven, ami ugye Kinkikids mögött állna. És végül, ekkor válltott iskolát, hogy előadóművészként kezdjen tanulni, dolgozni és idejét erre szánhassa. És hogy az elején mennyit segített az, hogy senpai-okat állítottak melléjük, akik tanácsokkal látták el. Milyen nagy lépés volt, amikor az első saját koncertjüket megtarthatták és természetesen fontos lépés volt a Dream Boy-ban lévő szereplés is, majd a Dream Boys, amit bizonyos részben élete munkájaként gondol rá. Milyen volt, amikor megkapta az első feladatát, hogy dalt irjon. Nobuta Wo Produce forgatásának idejét is megemlíti, Yampaival való párosának kezdetét és, hogy mennyire várta, hogy az albumuk sikeres legyen, mivel nem indult minden olyan rögmentesen és úgy volt vele, hogy akkor majd a KAT-TUNal. És elérkezünk a KAT-TUN debütáláshoz, amit természetesen ahogy mondja, sosem felejt el, ezzel pedig egy kívánsága is teljesült. Így már nem csak egyedül kellett dolgozzanak, hanem egy csapatként is dalokat komponálni, gyakorolni, jellmezeket próbálni. Amit bevallása szerint, nem nagyon tetszett neki, így kért egy napszemüveget, hogy menő legyen. Hogy milyen nehéz volt a 2005-2007-es évei, elég keveset aludt és enni is kiegészítőket vett be. És hadd szurjak itt annyit bele, hogy le a kalappal. Hogy ezen átlépett, megtanulta kezelni és szorogsan folytatta és végezte a munkát. Megemílti a kedvenc doramáját is, amit szeretett (Kuitan, ha jól kaptam el a fonalat talán). Illetve a nehézségek ellenére, boldog volt. Talán nem olyan meglepő, hogy Going!!! műsorban való részvétele, belépése nagy hatással volt rá. De kicsit félt, is az elején, hogy a hobbija a munkája lesz, hiszen mégis vannak különbségek a két világ között. És valóban mikor elment először a studióban, mennyire más volt a környezet, viszont nagyon sokat tanult. Az első önálló filmjének (Ore Ore) mennyire örült. És természetesen, hogy maradhatna ki a jelentős események közül a KAT-TUN 10-dik jubileuma is. Valamint arról is beszél, hogy ugye ekkor kilépett egy tag és rendbe kellett tegyék magukat, de sikerült és a csapat ismét gördülékenyen halad előre. Szoló koncertjét és albumát is megemlíti.

És elérkezünk 2023-ban! Elmondja, hogy mennyire értékeli ezt az évet, hiszen 23-án van a születésnapja és ez a szerencse száma is, amit még az nadrágjára is felvarratott, mint a sportolók szokták. Szóval szerette volna ha emlékezetes lesz és ugye kezdte az instagrammal a 23-as év első napján és most elérkezett a Youtube-al is. Amit ugye szintén, 23-án nyitott, meg így már számára az oktober 23-a nap is emlékezetes lesz. Felírja, hogy ugye ki is az a Kamenashi Kazuya. Illetve őszintén elmondja, hogy amiket tett, nem csak önmagáért de a csapatért is tette és bár kilép egy tag, attól még velük marad. Ugyanakkor a 15 éves évfordulót is megemlíti, valamint Yamapi-val való munkáját és ugye, hogy a koronavírus, hogy lépett be, ez pedig hagyott nyomot bennük, de megemésztették, szembe kellett nézzen magával és úgy érzi volt egy lapos időszak. Ez talán nem csoda és ismét köszönjük, hogy ilyen őszinte vagy hozzánk Kame, hiszen mindenkiben hagyott valamit a koronavírus, voltak mélypontok, de leküzdöttük. Ezzel pedig ő is példát mutat, hogy oké megvolt de most szeretne újra formában lenni. És, az hogy youtube-er lett ehhez kötödik. Ami által szeretne egy olyan helyet létrehozni, ahol kapcsolatokat és kötelékeket alakíthatunk, összegyűlhetünk.  Időt akar tölteni együtt, másokkal és velünk, a rajongóival! 😊


Igazán őszinte, inspiráló gondolatokat osztott meg velünk! Köszönjük!

Nézzétek meg, mindenképp új dolgokat is megtudhattok. Ha van valami, amit esetleg kijavítanátok, ne habozzatok megírni, illetve ha valamivel ki is egészítenétek azt is szívesen fogadom. :)







Precious one

  Precious one ~Egy értékes~ Az idő telik és mi megismétlünk sok találkozást és elválást Itt vagyok, valaki kedvességétől függve, miközben v...