Tekints fel az égre!
6. fejezet Tagadás?
Kazuya:
De velem egyszerre, más is kikiáltotta nevét. Barna tekintete először rám emelődött, féloldalas mosoly húzodott ajkaira és bicentett felém, majd fejét a másik hang irányába fordította.
- Jaj, ne haragudj, sokat kellett várnod? Összefutottam Keiichiro-val és jobban eltelt az idő, mint gondoltam volna. - ez a srác... - Kame, megérkeztél? Oh, jól áll a hajad!
- Köszönöm szépen! Igen, nem rég érkeztem. Te?
- Már egy ideje itt vagyok, Junno és Uepi is nem rég érkezett meg. Csak kijöttem, hogy felkisérjem Ai-t. Oh, igen de buta vagyok. Kame, ő itt Ai Fukuda, a mennyasszonyom. - mennyasszonya? Tehát akkor nem két különböző személy az akivel én találkoztam és ő, hanem egy és ugyanaz! Mi ez a furcsa érzés, amit most érzek? Nem számítottam erre, hogy így fognak újból kereszteződni az utak, hogy kiderül a csapattársam, egy jó barátom mennyasszonya. - Ai, ő itt meg...
- Kamenashi Kazuya, a KAT-TUN tagja. - mosolygott karba tett kézzel. Milyen gyönyörű most is! Állj le Kazuya! Ez, ez a barátod mennyasszonya!
- Oh, igaz, már meséltem rólatok.
- Nem, nem erről van szó mi...
- Maru! Mit csinálsz ennyi ideig?! - jelent meg Junno és Uepi is. - Kame, hát megjöttél te is? Jó hajad!
- Köszönöm szépen!
- Aj, ne haragudjatok összefutottam Keiichiro-val és elbeszélgettük az időt. Közbe meg megérkezett Ai és felakartam kisérni. Remélem nem gond, hogy elhoztam és itt marad a probán.
- Nem dehogy! - lépett előre Junno. - Örülünk, hogy megismerhetünk. Én Junnosuke Taguchi vagyok. Ő itt meg Tatsuya Ueda. - Uepi is udvariasan meghajolt.
- Nagyon örvendek Ai Fukuda vagyok! - és ezt az udvarisságot ugyanúgy viszonozta Ai.
- Kame, biztos, hogy nem ezt a lányt kerested?! - kezdett bele Uepi. - Maru mennyasszonyát kerested egész végig. Ahhoz képest elég közel volt. - nevettek fel Junnoval és rám néztek.
- Ai, mit is akartál az előbb mondani?
- Nem! - szóltam közbe. - Nem, őt kerestem, nem vele találkoztam! - bökött ki belőlem gondolkodás nélkül. - Én... én nem is kerestem, csak... a lényeg... Örvendek a találkozásnak Ai! Kamenashi Kazuya vagyok! - hajoltam meg előtte.
Most tuti, hogy bunkónak hisz. De nem akarom, hogy bármilyen kellemetlen érzés is kavarogjon közte és Maru között. Oké, megbeszélték, hogy barátok maradnak, de sosem lehet tudni, hogy mi fog kialakulni miközben a jegyességüket akarják felbontani. Mindenestre, nem akarom, hogy furán nézzenek rám, amiért a barátom mennyasszonyát kerestem és akartam kapcsolatot létesíteni vele. Persze, nem mintha olyan kapcsolatról lett volna is szó... lényeg ami lényeg, ő a barátom mennyasszonya, még ha egyelőre fel is akarják bontani. És ahogy Maru mesélte jól elvannak, kitudja ha később nem e fog bármi is ki alakulni közöttük. Sőt még én is említettem, hogy sosem lehet tudni. Nem akarom, hogy azzal kezdjenek viccelődni és végén pletykává válljon, hogy elakarom venni a barátom, csapattársam mennyasszonyát. Még ha ez furcsán fáj is, hogy, Ai és Maru valahogy együtt vannak. Éreztem Ai, értetlen tekintét és abba sem voltam garantált, hogy hamarosan nem hordja le a fejem és vallja be a srácoknak, hogy hazudtam.
- Én... én is örvendek. - hajolt meg. - Annyit akartam mondani, hogy igen emlékszem amikor meséltél róluk, no meg a legjobb barátnőm is nagy rajongótok és most nem rég találkoztam vele. - nem árulja el. - Remélem nem gond, hogy eljöttem. Igyekszem nem utban lenni! Csak Yuichi, már egy ideje azzal rágta a fülemet, hogy jöjjek el és ismerkedjek meg veletek. - mosolygott felénk, bár inkább mondanám, hogy a srácok felé. Megértem ha pipa rám.
- Dehogyis, nagyon örülünk, hogy megismerhetünk. Maru, már sokat mesélt rólad. Szinte mindig felhozott és...
- Aj! Junno, hallgass már! - lépett zavarbajőve Maru, Junnohoz és meglegyintette a fejét. Junno felnevetett, ahogy a mellett álló Uepi is és Ai is, felkuncogott. Igen, valahogy én is így gondoltam az első találkozást. Amikor bemutatom a srácoknak azt a lányt, akivel szinte másodpercek alatt egy hullám hosszra kerültünk. Így nevetünk együtt... de én mégsem tudok nevetni, mert nem én állok a lány mellett. Kazuya elég, ő Maru mennyasszonya és látszik, hogy jól megvannak. Ne szólj ebbe bele!
- És te? Te nem vagy a rajongónk? - indultunk meg az épületbe.
- De már az vagyok! Nagyon tehetségesek vagytok! Megszerettem a zenéiteket és titeket. - arra vártam, hogy hátra pillantson, hogy a tekintetünk össze akadjon, de nem történt meg.
- Ezt úgy mondod, mintha nem rég történt volna meg.
- Mert úgy is van. Nem ismertelek addig, amig... - ekkor egy pillantra a szeme sarkából rám tekintett. - amig meg nem ismertem Yuichit és mesélt rólatok. Azaz, rájöttem, hogy hallottam már tőletek számot csak úgy nem követtelek. De ne vegyétek magatokra, igazából senki sem követtem olyan hevesen. - vagy inkább megismert engem.
- Aj, mert kint voltál LA-be. - bólintott.
- Viszont garantálhatom, hogy ezentúl követni foglak! - kacsintott felénk. Milyen gyönyörű a mosolya.
- Hát még szép! Hiszen Maru a vőlegényed. Üdvözlünk a családba! - vigyorogtak Uepiék.
- Srácok, fejezzétek már be. Mondtam már, hogy csak barátok vagyunk. - lökte meg a két bohockodó fiút.
Ai, eközben érdeklődve nézett körbe az épület belsejében. Nagyon aranyos volt, ahogy áhítattal nézett körbe, a fehér szörkés épületbe. A szülei is hírességek, szóval biztos vagyok benne, hogy nem először van ilyen helyt. De mégis úgy nézett körbe és mérte fel a terepet, mint egy kisgyerek aki először lát cukorkát vagy hasonló. Nem is figyeltem, hogy ahogy őt figyelem felkuncogok és a mellettem sétáló Junno, érdeklődve tekint felém. Kazuya, vigyázz! Viselkedned kell. Aj, ez a lány... nem tudom levenni a szemem róla. Vajon lesz esélyem beszélnem vele? Megmagyaráznom az egész helyzetet? És megfog érteni engem? Hogy miért is tettem ezt? Miben is reménykedek... tuti, hogy őrültnek gondol, valami beképzelt alaknak, aki csak így játszadozik és elüti az idejét. De ígyis... ígyis beszélnem kell vele. Megkell magyaráznom és bocsánatot kell kérnem tőle. Nem akarom, hogy bármilyen feszült is legyen közöttünk a hangulat és szeretném ha úgyanugy tudnánk majd továbbiakban is beszélgetni ahogy eddig. Ahogy eddig.. mintha olyan sokat beszéltünk volna. Ahogy akkor... vagy az fura lenne? Hogy a haverom mennyasszonya és én olyan jóban vagyok.... de mások is szoktak a barátaik barátnőjvel jóban lenni nem? Szóval? És ők egyelőre még csak barátok... bár azt már látom, hogy eléggé jól összeszoktak az útobbi időbe. Ha valaki kivülről nézné ezt az egészet, biztos vagyok benne, hogy azt gondolná, hogy ők egy pár. Ez miért zavar engem? Amikor felértünk a próba terembe, Ai leült a sarokba és onnan figyelt, minket egész végig. Bár igyekeztem a táncra figyelni, néha néha azon vettem észre magam, hogy tükörből őt figyelem. Mosollyal az arcán figyelt minket, csodálattal és még ő is mozgott és tapsolt a zenére. Nagyon aranyos! Ha szünetet tartottunk, legtöbbet a többiekhez szólt, hozzám alig alig két szót, de azt is inkább azért, mert valami csoportos kérdést tett fel és ne tűnjön fel senkinek, hogy kívételez velem. Ha a tekintetünk összeakadt gyorsan elszakadt tőlem és sosem állt vagy ült le mellém. Ezt elszurtam... de beszélek vele. Beszélnem kell vele!
Bár Maru és a többiek is, köztük én is, szerettem volna ha marad még Ai a próbánk második felének kezdetén elbúcsozott. Elnézést kérve, hogy hamarosan dolga lesz és mennie kell. De örült, hogy eljöhetett és megígérte, hogy még mindenképpen meglátogat és hamarosan majd menjünk el mindannyian valamerre. Nos mondjuk nem hiszem éppen nekem szólt ez a meghívás. Beszélnem kell vele minnél előbb. De hogy hol fogok? Még magam sem tudom. Mindenestre, muszáj teremtenem egy esélyt nekem, úgy, hogy csak mi ketten legyünk és tisztázzuk a helyzetet. Ha így folytatodik a dolog, még a többieknek is feltűnik és akkor magyarázkodhatok amit csak akarok. Vagy talán csak annyi fog lejönni nekik, hogy Ai nem kedvel, nem csíp. Vagy egyszeűren még az is, hogy én sem kedvelem őt. Pedig erről szó sincs, ugyanis nagyon kedvelm.... vagyis mint barát, persze, mint barát. Hogy is lenne más? Hiszen csak nem rég találkoztunk. Jaj, teljesen elvagyok vesztődve a gondolataimban. Kell valami ami kikapcsol. Most a munka nem nagyon segít és hamarosan úgyis vége a mai napnak a fotozás után. A próba után, sorra mindannyian ledusoltunk, majd felöltözve ültünk is be a kocsiba, hogy a fotozás helyszínére jussunk. Junno és Uepi, egész uton Ai-ról beszélt, hogy mennyire jó fejnek tűnik, kedves lány és vicces is. Ez nem volt nekem újdonság, tudtam. Valamint azt is felhozták, hogy biztos nem fog beleszeretni Maru, hiszen nem csodálnák, de Maru ismét csak rájuk szólt és elhessegette a gondolataikat. Valóban, nem lenne nehéz beleszeretni Ai-ba, csodálatos lány.
A munka nem is vett fel annyi időt, mint máskor szokott így korábban végeztünk, mint gondoltam volna. A srácokkal ezután el is válltunk és mindenki a saját útjára ment. Gyalog indultam haza, így még kiszellőztetve a fejemet. Alig, hogy az utcába tértem be megszólalt a telefonom Yamapi, villogott a kijelzön:
- Szia, haver! Mi újság?
- Hello! Zavarlak? Éppen munkátok van?
- Nem pont most érek haza! Mondjad csak!
- Az remek. Mit szólnál ha este kinéznénk egyet a törzshelyünkre? Vagy korán kezdesz reggel? - a törzshelyünk a központtól távolabb esett el, egy bulizó hely, annak ellenére, hogy egyikünk sem volt az a nagy party arc. De mindig jó volt kiengedni a gőzt és az a hely, nem volt zsúfolásig tele és ahhoz képest nyugodt hely volt. Bár alakalmakként ez is megtelt. Nem csak én és Yamapi, hanem Maruékkal is jártam oda, sőt a cégtől más kollegák is jártak oda, pont ezért a kívételes jellemzőiért.
- Tudod mit! Menjünk! Menjünk! - ismételtem önmagam. Talán pont erre van szükségem. Ez az a gőz kiengedés amire éppen szükségem van és hogy mindent áttudjak gondolni és valami ötlettel rukkolni elő, hogy mit is tegyek tovább, hogyan.
- Remek! Akkor a szokásos időben a szokásos helyen találkozunk! Rendben?
- Rendben! Hello!
- Hello!
Letettem a telefonomat és becsusztattam a zsebembe, majd felrohantam a lakásomba. Hogy miért rohantam? Magam sem tudom! Csak úgy éreztem most tényleg erre van szükségem. Nem az, hogy na most már ereszd el a hajad. Csak egyet inni a jó haveroddal, zenét hallgatni és holnap már minden rendben lesz és biztos vagyok benne, hogy másképp fogom látni ezt az egész helyzetet. Valamint minden olyan lesz, mint eddig. Igen így lesz!
Ai:
Én olyan hülye vagyok! Világ legnagyobb ostobája! Miért is gondoltam, hogy egyáltalán neki jelentett valamit az a beszélgetésünk? Oh, de hülye vagyok! Nekem meg majd kiugrott a szívem a helyéről, amikor megláttam. Ezzel az új hajstilussal is iszonyatosan jól néz ki. Szinte a nyakába akartam ugrani... amikor megláttam mögöttem, hatalmas boldogság járta át a testemet. Végre találkoztunk újra! Erre ő mit csinál? Letagadja, hogy már korábban találkoztunk. OH! Hogy milen arrogáns, beképzelt egy alak! Mi? Az a baja, hogy én nem vagyok egy idol? Így egyszerűen csak letagad? Így gondol, minden egyes rajongójára? Hát szép! Huh! Teljesen elment a kedvem mindentől! Egyáltalán miért vagyok ennyire feldulva? Miért érdekel, hogy az az idióta letagadott engem?! Oh! Na jó! Ai! Felejetsd el, hiszen ma este mész bulizni! És mi is lehetne jobb, ha nem egy buli, hogy azt a fiút, elfelejtsd. Mit is kellene érdekelejen, hogy ő mit csinál, mit mond el és mit nem. Ő akarta és kész! Ő mondta ki előbb. Oh, akkor minek a francba mosolygtál, olyan kedvesen akkor? Bár ne tetted volna! Bár ne néztél volna rám, azokkal a csodaszép, ragyogó barna szemeiddel, amig szinte azonnal beszippantottak. Tényleg mindez csak színészkedés volt? Egy álarc? Én buta! Hogy lehetek ilyen buta? Hogy verhetett engem át... majd felrobbanok! Aish! Hülye! Hülye! Hülye!
- Lányom, máris megérkeztél?! - alig léptem be az ajton, amikor anyámmal találtam szembe magam.
- Igen, nem szerettem volna sokat zavarni a srácokat.
- Megértem. És milyen volt? Mesélj! Milyen a cég? Találkoztál másokkal is? - sietett hozzám és megfogva kezemet elkezdett a nappali felé huzni. Persze, efelöl érdeklődő.
- Egész modern az épület, talán nem régiben újították fel. Látszik, hogy nagyon szervezett és rendezett. Egészen fényes az előcsarnok, hatalmas ablakokkal és növényekkel díszitett. A folyosó már egy kicsit sötétebb ahogy felérsz az irodák, próbatermekhez, ugyanis ott inkább a fekte szín uralkodik. de elegáns. Szép épület. Jó volt. És nem találkoztam senki mással, úgy tűnik, hogy elég sűrű nap volt, másnak. - válaszoltam amennyire röviden csak tudtam. Hiszen ha anyámnak néhány szót mondok, nem fog békén hagyni így egy kis leírás és egész mondat bőven elég. És amúgyis nem volt hazugság, attól a bizonyos dologtól eltekintve, valóban jól éreztem magam és az épület is lenyűgözött. Na nem mintha először jártam volna ilyenben, hiszen a szüleim híresek, de attól tetszett és még azt is megmerném mondani, hogy kicsit más volt, mint amit eddig láttam.
- Ez remek, ez remek. Látod, hogy nem is tesz olyan rosszat ha a vőlegényed egy idol. - mosolyodott el anyám.
- Jaj, anya kérlek el ne kezdjük. Most erre egyáltalán nincs kedvem. - emeltem égnek a szemeimet. - Inkább megyek fel a szobámba, pihenek egyet. Este elmegyünk Kaoru-val bulizni.
- Kaoru-chan hazaért? Ez remek! Milyen volt az útja? Talán megkellene hívjuk vacsorázni. Lehet, hogy egyszer majd elkellene vidd amikor találkozol Maruval hátha bemutatná az egyik társát. Junnosuke vagy Tatsuya, esetleg Kazuya...
- Nem!
- Hogy? - na jó talán egy kicsit a kelleténél erőteljesebben reagáltam. Ai! Mégis mi ütött beléd? Ez a fiú becsapott téged... most miért érdekelne, hogy valakivel összehozzák? Igen! Ezért, ezért mert ő egy féreg és ha barátnődről van szó, akkor őt is átverhetné. Igen, erről van szó ez zavar.
- Azaz, anya ez nem így működik, hogy embereket boronálunk össze. Kaourank is megvan a magán élete és nem rég szakított is Takumival, szóval túl hamar lenne neki bármi féle kapcsolat.
- Oh, valóban Takumival járt! El is felejtettem. Igazad van, egy szakítás után idő kell. - gondolkodott el, maga elé nézve. - Akkor nem is vacsorázol itthon? - na végre, hogy témát tudott válltani.
- Nem! Szerintem, elmegyünk előtte kajálni. Most meg felmentem!
Szaladtam fel a lépcsön mielőtt bármi újonnan lévő kérdése vagy ötlete lett volna. Amint a szobám ajtaja becsukodott lecsusztam a padlóra. Beleörülök... miért jár egy folytába Kazuya a fejemben? Ai! Átvert. Tagad! Hát akkor meg minek nem tudod elfelejteni? Miért jár ő folyton a fejedbe és az ő rendkivűli mosolya? Csillogó barna szemei ahogy rád néznek és... Ai! Elég! Elég! Felpattantam a földről és az ágyba ugrottam arcomat a párnámba temetve. Idegesen felkiáltottam és csapkodtam az ágyba. Mi a franc ütött belém? Mi van velem? Egyáltalán nem értem magam... egy fiú, nem szokta a fejemet így elvenni. Én nem ez vagyok. Akkor meg most mi is zavar engem?
Valóban el is aludtam, egy jó más fél órát, amikor arra lettem figyelmes, hogy az ajtomon dübörögnek. Nyújtozodtam egyet, majd kikászálodtam az ágyból, hogy kinyithassam azt.
- Na végre, hogy kinyitottad! Már azt hittem, hogy elszöktél az esténk miatt. - lépett be Kaoru.
- Te már is itt vagy? Nem csak vagy 2 óra múlva kell találkoznunk?
- Ugyan már Ai, el is felejtetted, hogy mi a rutinunk? - emelte fel a szemöldökét majd felemelt egy táskát ami eddig a vállán pihent.
- Oh, hát persze közösen készülünk.
- És tudod mit szoktam mondani a remek munkának..
- ... idő kell. Tudom, tudom. Már hogy ne tudnám. - felém kacsintott majd ledobva a táskát az ágyamra rögtön besietett a gardrobomba. Ajaj, ez nem jó jel, ha ő választ ruhát nekem akkor ez csak egyet jelent. - Kaoru, inkább nem választhatnék én figyu...
- Oh, igaz most már elvagy jegyezve, szóval valamivel konzervatibban kellene öltözz nem így van?
- Nem! Nem, nem akarok konzervitást! - mi ütött belém? - Tudod mit, válaszd csak azt amielyiket éppen akarod, felveszem. - Ai, mégis miről beszélsz? Te nem ez vagy. - Maru nem fog megharagudni, nincs amiért hiszen nem vagyunk jegyesek vagyis nem úgy tekintünk egymásra. Szóval válaszd csak azt a ruhát amit akarod. Sőt ruhát is válasz, valami sexy kis rucit. Rendben?
Kaoru szerintem egész életében ezeket a szavakat várta tőlem és valóban soha nem is hittem volna, hogy valaha ezeket kimondom. Kaoru arcán hatalmas mosoly jelent meg amit szerintem ebben a pillanatban semmi le nem törölt volna és felsikoltott izgalmában, majd rögtön bele is vetett magába a nagy keresésében, hogy kiválasztja a szettemet. Én csak a falnak döltem és egy fél oldalas mosoly kuszott ajkaimra. Elkell engednem ma este magam. Ezzel pedig azt a férget elfelejtem és holnaptól minden ugyan olyan lesz, mint eddig. Igen így lesz!
Nos megmondom őszintén, hogy nem egészen így terveztem ezt a részt, egészen másként akartam, de végül úgy döntöttem azokat az eseményeket csak a következő részben hozom. Elnézést kérek, hogy csak most érkeztem új résszel, de kicsit lefoglalt az egyetem. Viszont most már itt vagyok és érkezem a történetek folytatásával. :) Remélem, hogy tetszik a rész így is hogy egy kicsit elbeszélőbb, kavarodó érzésekről van szó. Lassan minden egyre jobban összefog állni :)
