A sors szenvedélye
48.rész
Kazuya:
Reggelit én magam készítettem el neki, palacsintát. Emlékeztem, hogy korábban mesélt róla, hogy mindig is kiakarta próbálni, hogy milyen amerikai palacsintát enni reggelire. Hát rajtam ne múljon, hogy ezt kipróbálhassa. Amikor kilépett a szobából, már megvolt terítve az asztal.
-Gyönyörű vagy! - léptem elé és homlokon pusziltam. Arca rögtön pirba borult, amitől csak még szebb lett. Egy fehér fekete kockás ing tipusu bluzot viselt, aminek nyak részénél volt néhány gombja, azon felül deréktől lefele lokniba fordult. Illetve egy fekete csőnadrágot. Göndör haja loknikba esett a vállára, szempillái hosszan nyultak el, szempilla spirállal megerősítve.
- Köszönöm! Azta mindenit, palacsinta reggelire?! - pillantotta meg vállam mögött a megterített asztalt.
- Khm... Kisasszony, a reggelije előállt! - léptem el előle és kihuztam az egyik székét.
Akaru felkuncogott, de felvette a szerepet, lassan odasétált a székhez:
- Köszönöm szépen! - pukedlizett, majd leült a lovagiasan kihuzott székre.
Gyorsan leültem én is vele szembe és neki kezdtünk enni. Evés közben kellemes társalgásba kezdtünk és sokat nevetgéltünk. Bár már nagyon vártam, hogy megtudja a délutáni programunkat, türtöztetnem kellett magamat, majd eljön az ideje mikor megtudja de nem most. Gondolom úgyis sejti, hogy lesz egy kis összejövetel. Reggeli után, én vittem el a suliba, bár tiltakozni akart, hogy nem szükséges, lebeszéltem, mert igenis ma körülötte forog minden. Mondjuk ha rajtam múlna, minden reggel én vinném be vagy akárhová kellene. Azt akarom, hogy minden reggel így kezdödjön, ő a karjaimba ébredjen, ő legyen az első akit lássak, csókkal ébreztethessem, megláthassam a mosolyát és rögtön ragyogjon a szívem tőle, közösen megreggelizzünk, miközben kellemes bájcsevelyt tartunk, majd együtt induljunk el otthonról. De sajnos ez a munkánk miatt nem lehetséges, no meg még nem is költöztünk össze. De majd biztos vagyok benne, hogy az az időszak is eljön. Először is mindenképp sorra mindent. Szülökkel való ismerttség, engedély kapás, aztán elkell mondnai a cégnek, a nagy világnak. Nem lesz több titok és a kapcsolatunk normális lehet. Lehet két hírességnek normális kapcsolata? Biztos, hogy a média rajtunk lesz, de szerintem mindkettőnknek ugyanaz a véleménye, hogy amennyire csak lehet maradjanak csak ki. Sosem jó ha túlságosan beengeded őket és amúgyis, magánszféra meg kell legyen.
Amiután leparkoltam a suli előtt, gyors csókot válltottunk, majd Akaru sietett is be. Egészen addig álltam ott, amíg az iskola ajatja be nem csukodott. Ezután kifordultam a parkolóból és elindultam a délutáni helyszínre. Még egyszer beszélnem kellett a tulajjal, hogy minden rendben legyen és fizessem ki a helyet. Útközbe felhívtam Jin-t, aki biztosított arról, hogy minden időben el fog készülni, csak pontosan érkezzünk meg, majd. Tatsuya és Junno megvett minden kelléket, Koki és Maru meg kaját rendelte meg, no meg Midoriék az üdítőket, italokat rendezték el. Sokat segítenek a barátaink, mind nagyon igyekeznek, hogy Akarunak egy remek születésnapja legyen. Örülök, hogy itt vannak és számíthatok rájuk, valamint, hogy valóban Akaru számíthat ennyi emberre.
Az idő gyorsan elszállt felettünk. Mire már észhez kaptam, visszafele hajtottam az sulihoz, hogy felvegyem Akarut. Elviszem sétálni Ran-channal, de először elviszem ebédelni egy családias kis étterembe ahol tudtam, hogy magyar ételeket és készítenek, hogy ezzle is felhozzam neki a otthonias hangulatot. Talán nem lesz olyan házias ízei, mint amivel megvolt szokva, de remélem, hogy feltudja hozni az otthont, a nosztalgiát. Nekem személy szerint ez lesz az első, kíváncsian várom. Már néhány napja keresgéltem éjjel nappal szinte ezt a helyet. Tokyo-tól kocsival egy olyan 20 percre van. Akaru érdeklődve tekintett rám, amikor beült az autoba és megtudta, hogy nem haza megyünk. De nem árultam el, hogy pontosan hová, csak, hogy ebédelni. Próbálta kitalálni egész út során, de nem nagyon jött rá. Gondolom ő maga sem sejtette, hogy van ilyen étterem. Én is most hallottam először és tényleg hosszú kutatás eredménye lett, hogy végülis találtam és az, hogy csak itt van 20 percre, magam is meglepődtem rajta.
Amint megékreztünk Akaru iriszei kiváncsian ragytok fel és vették szemügyre a helyet. Kézen fogva léptünk be az étterembe. Baseball sapkát viseltem és napszemüveget, reméltem, hogy senki sem fogja megzavarni az ebédünket. Nem is azért, hogy rajongók, hanem valami fotok kezdjenek terjengeni előbb, mint hogy mi magunk terítenénk fel a lapokat. Mindenestre egy ablaktól távoli, jó sarokban lévő asztalt kértünk, ahová már is leülhettünk. Egészen csendes és kellemes kis étterem, fehér csempe padló, krémes színű falak, fehér márvány mintázatu asztal és krém színű párnákkal díszitett, fontott székek. Akaru érdeklődve nézett mindvégig, amíg meg nem kaptuk az étlapot és bele nem forgatott. Rögtön megakadt a szeme, a magyaros ételek oldalon. Alig hitt a szemének, olyan aranyos volt, mint egy kisgyerek, ami épp az első játékát kapja meg:
- Nos tetszik? - mosolyodtam felé.
- Nagyon! Honnan tudtál erről a helyről?
- Nagyon sok kereséssel! - nevettem fel. - Szerettem volna ha a mai nap folyamán az otthondo is felelevenedik.
- Oh... Kazuya... - láttam ahogy szemébe megcsillannak a könnyek, felpattan a székről és a nyakamba veti magát.
- Jól van, jól van. - zártam én is karjaimba. - Na, de gyerünk kisasszony, válasszon és ha már úgy ott van, tudna nekem is ajánlani valamit? - huztam fel kíváncsian a szemöldökömet.
Akaru nagyon aranyos volt, barna szemei felragyogtak és felsorolt minden egyes étlet ami azon az oldalon volt és mesélt róla, hogy éppen mennyire szerette, mit szeretett benne, mik a jellegzetességei, mit ajánl. Gulyás... pörkölt... halászlé... rakott krumpli... töltött káposzta. Végül útobbit rendeltük mind a ketten, amit elég hamar ki is hoztak. De szerencsénk volt, hiszen a mai nap folyamán nem volt sok vendég. Akaru elmondta, hogy hogyan érdemes enni a töltött káposztát, kibontani, egy részét megvágni a káposzta lapunak, hogy adjon egy kis savanykás ízt a hussal együtt, majd tejfölt tenni rá és összekeverni. Nem mintha olyan nehéz lett volna, de végig hallottam és még egy két kérdést is feltettem, olyan cuki volt, továbbra is. Az ebéd közben is beszélgettünk, felhoztam, hogy bizony a nap nem ér itt véget, először is közösen elvisszük sétálni Ran-chant, majd valahova elmegyünk. Persze furdalta a kíváncsiság, hogy vajon miről is van szó, de nem árultam el még. Így evés után kifizettem az ebédet, majd irány haza. Akaru átöltözött valami kényelmesebbe, ahogy én is majd lementünk egy jó órát sétálni. Akaruval az biztos, hogy csak repül az idő. De az is igaz, hogy ha jól érzed magad, nyilván nem telik lassan. Pedig milyen jó lenne ha néha megállna, így ahogy ketten vagyunk, ahogy felnevetünk, ahogy jól érezzük magunkat, megfogjuk egymás kezét, egymáshoz bújunk. Nem tudok Akaruval betelni és szerintem sosem fogok. Többet és többet akarok belőle, vele. Séta után, ismét átöltöztünk a kis partyra. Akaru szerintem már tudta, hogy mire készül, bár azt még nem hogy hová. Egy térden felüli vörös, hosszú buggyos ujju ruhát vett fel, egy barna őszies csizmával. Gyönyörű volt, mint mindig. Én fekete farmernél maradtam és egy sötét kék hosszujjú ingnél. Kézen fogva léptünk ki a lakásból és indultunk el a helyszinre.
Akaru már nem nagyon tudta visszatartani a kívánxsiságát, egész uton találgatott, hogy hová megyünk. Nem mondta a helyszínt, de ha mondta volna ugyse mondtam volna el. Már szürkölödött az utcán, kisebb kitérőn vezettem keresztül, így kevesebb volt az ember és továbbra is foghattuk egymás kezét, másképp, még egy kis plusz idő Jinéknek. Viszont hamarosan ugyis megékreztünk
- Egy karaoke bár? Itt fogjuk megünnepelni a születésnapomat? - érkeztünk meg a kibérelt karaoke bárhoz.
- Igen... nem tetszik mi? Tudhattam volna, csak a többiek az tmondták majd biztos jó szórakozás lesz, de mégsem a te műfajod... elrontottam, sajn... - de mielőtt befejezhettem volna a válaszomat Akaru édes ajkai csitittgattak el.
- És az is lesz! Köszönöm! Na de akkor ne is várakoztassuk meg őket! - bólintottam és kézen fogva léptünk be a bárba. Odabent csak barátok vártak, még a pincérekbe is bizhattunk ugyanis Koki ismerősei voltak így nem fognak semmit sem kiszivárogtatni, a kapcsolatomról Akaruval.
Ahogy beléptünk mindannyian rögtön meglepetést kiáltottak a többiek. Akaru teljesen odavolt a helyért. Megkell mondjam nagyon kitettek a többiek, szines lufik, girlandok diszítették a helyét, kaja már kipakolva az asztalokra, üdítök, italok és ajándékok egy másikon. Mindenki köszönöttte Akarut és átadta az ajándékait, amit egyesével mind megnézett és megköszönt. Én kicsit odébbról néztem, ahogy csillogó tekintettel végig néz a társaságon és bontogassa ajándékait. Jin lépett mellém, megveregette a vállamat. Majd Koki és Maru egyszerre kiáltották el magukat, hogy kezdödjön hát a buli. Természetesen ki más kezdené a dal éneklést, mint a szülinapos. Meglepetésemre az én dalomat választotta ki a Kizuna-t. Ahogy énekelt egész végig engem bámult. Nagyon szépen előadta! Ezután szerette volna, hogyha egy közös énekléssel folytassuk, amit persze kívánság parancs a mai nap folyamán, mindenki készségesen elfogadta. Ezután tartottunk egy kis cseverészést beszélgetést. Mindenki jól érezte magát, nevettünk, hülyültünk, meséltünk, buliztunk, táncoltunk, ittunk és énekeltünk. Egyre jobban felszökött a hangulat. Vacsora után került csak rám sor, amikor is Jin felhozta, hogy én még nem énekeltem. Csibész mosolyra huzodott az ajkam, ugyanis ez volt az utolsó fázisom, ajándékom Akarunak. Felálltam a helyemről és most én álltam meg vele szembe az "I will be with you" számunkat énekeltem el neki, ezzel üzenve neki, hogy mellette leszek, mostantól mindörökké. Akaru a dal közepénél meghatodott, megkell mondjam magam is... el sem hiszem, hogy ilyen szerencsés vagyok, egy ilyen lány áll mellettem. Szeretem, nagyon de nagyon szeretem ezt a lányt és bármivel meg tudnék érte küzdeni.
Amikor a dal véget ért, Akaru gondolkodás nélkül rohant a karjaimban és ölelt át. Teste remegett és olyan szorosan ölelt, hogy alig kaptam levegőt. De nem érdekelt, mivel tudtam a könnyei az arcán öröm könnyek és ennyire tetszett az előadásom.
- Szeretlek... szeretlek... nagyon szeretlek... - suttogta a füleimben, ami zene volt nekik.
- Én is téged! Éppen ezért... - hajoltam el kissé tőle, értetlenül nézett rám. - Reggel említettem, hogy még lenne számodra egy ajándékom. - láttam, hogy leakarná állítani de csendre intettem. - Ez az első közös születésnapozásunk, az első ahol távol vagy otthonodtól, igyekeztem a buli otthonossá tenni, bár ez talán visszagondolva nem sikerült annyira, karaoke bár nálatok nincs... - most ő intett csentre bosszus szemekkel. - Jól van... szóval szerettem volna, hogy emlékezetes legyen a mai, varázslatos, jól érezd magad. És ez az első születésnapod, ahol a barátod vagyok. Igen adtam a rózsát és a mackót, de még szerettem volna valamit. Valamit ami mindig is emlékeztessen rám, ha nem vagyok veled, valami ami erőt adjon ha rá nézel és emlékeztessen arra, hogy mindig is veled vagyok, számíthatsz rám, vigaszt nyujtok neked, menedéket, legyen bármiről is szó. Soha nem voltak ennyire beragyova a napjaim, mint amióta veled vagyok, nem mióta velem vagy tavasz óta. Soha nem volt ennyire boldog, mint veled. Köszönöm, hogy mellettem vagy és bár tudom, hogy akadályok elé nézünk, tudom, hogy együtt képesek vagyunk őket átvészelni. Szeretlek! - megfogtam a bal kezét, majd felhuztam rá egy karkötöt, mely vékonyka volt, barna szinű börből és türkiz, szürke gyöngyök díszitették. - Ezt a karkötöt debütálásom óta magammal hordom. Sokat jelent számomra és szeretném ha ezentúl te hordanád!
- Kazuya! - gyültek meg ismét szemei könnyekkel. - De ezt nem fogadhatom el, pont azért, ahogy mondatad minden egyes pillanatban hordod és...
- És most azt szeretném ha nálad lenne. Kérlek fogadd el!
- Köszönöm! Köszönöm! Életem egyik legjobb születésnapja a mai! - ölelt ismét szorosan át. Viszonoztam ölelését, becsuktam szemeimet és mély levegőt vettem, hogy gyöngyvirág illatát beszippanthassam.
- Már azt hittem, hogy megkéri a kezét! - hallatszott Koki hangja, mire éreztem, hogy égni kezd az arcom. Tényleg úgy hangzott a beszédem? És még a bal kezét vettem el?! Nem hiszem el! Mármint nem az, hogy nem akarnám, hogy összeházasodjunk, természetesen nagyszerű lenne, de még nem, még van mit elintézni és alig csak 1 hónapja jöttünk össze.
- Na jól van galambocskák, elég az ölelkezésből, ezt majd este is folytathassátok! - csapta össze tenyereit Jin. - Most már bulizzunk! - kiáltott fel, mire a többiek követték.
Elhuzoszkodtunk egymástól Akaruval, majd mielőtt csatlakoztunk volna a többiekhez röpke csókot válltottunk.
Mielőtt ám a buli folytatodott volna, Akaru teleofnja megszólalt.
- Apa, anya! Sziasztok! - vette fel a telefont kis idő után. - Én, most pont ünnepelek a többiekkel.
- Üdvözljük! - forditotta a kamerát felénk Akaru, ahol Akaru szüleit pillantottuk meg, emlékeztem rájuk, az első találkozásunkra.
- Nagyon szépen köszönjük, hogy a kislányunkkal ünnepltek. - mosolygott barátságosan az édesanyja.
- Hát, ez az egész Kazuyanak köszönhető, nagyon sokat készült erre a napra. - veregette meg a vállamat Koki, mire éreztem, hogy kivörösödik az arcom. Aj, ne hozzanak már kényelmetlen helyzetbe a aposom és anyosom előtt. Oh, Kazuya, mégis hogy nevezted?! Nem is tudják, hogy együtt jársz a lányukkal.
- Nagyon hálásak vagyunk, Kazuya, hogy ennyire magadon viseled a lányunk sorsát. - tekintett rám hálásan.
- Ez... ez csak normális. Nagyon közel kerültünk Akaru-val ez az időszak alatt - hallottam ahogy körülöttem a srácok kuncogni kezdenek. - és megígértem önöknek is, hogy vigyázni fogok rá.
- Köszönjük szépen ez igazán megnyugtató. - látom már, hogy honnan örökölte Akaru a lágy mosolyát.
- Ti hogy vagytok? Minden rendben veletek? - fordította vissza Akaru maga felé a telefont. - Miért hívtatok?
- Persze, kicsim! És csak nem hitted, hogy a születésnapodat elfelejtsük. Isten éltessen drága kincsünk! Nagyon sajnáljuk, hogy most nem lehetünk veled.
- Köszönöm szépen! Semmi gond anya, a legszebb ajándékot adtátok így is tavasszal és tudom, hogy gondoltok rám, ahogy én is rátok. - érzékenyült el Akaru. Oh, legszivesebben odamentem volna és átöleltem volna, hogy nincs semmi baj, támogatást, vigaszt nyújtsak, de nem tehettem. Nem az, hogy a szüleink előtt titkolozni akartunk csak, erről még nem beszéltük meg a dolgot Akaruval. Nem is tudom, hogy ő mennyire akarná telefonon elmondani ezt az egészet. Mégsem egy olyan téma nem? Most őszintén elég hülyén érzem magam, erre igazán gondolhattuk volna. A barátaink tudják és a szüleink nem... De ez nem csak egy olyan, hogy együtt vagyunk és kész. Elkell mennünk hozzájuk és rendesen bemutatkozni és elmondani mindent, legfőképp, hogy miért nem akarjuk még nyilvánosságra hozni. Az én szüleimmel könnyű a találkozás, de Akaruéval. Talán Karácsonyba kiakar menni, esetleg elkísérhetném. Vagy lehet, hogy ők fognak valamikor kijönni.
- Tulajdonképpen lenne egy hírünk. - szólalt meg most először az édesapja.
- Milyen hír?
- Kiutazunk Japánba! - mondta izgatottan az édesanyja.
Hoppá... akkor úgy tűnik ez a találkozás és hivatalos bemutatkozás hamarabb megtörténik, mint gondoltam.
