Egyszer... 28.rész

 

Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak

28.rész

Akaru:

Az arcomhoz nyúltam ami még mindig forró volt. Kojira tekintettem aki mint egy őrült vigyorgott. Oh, teljesen megfeledkeztem erről az egészről! Túl sok embert haragítottam meg, aminek most megiszom a levét. Tudtam, hogy hiába van itt Botan és minden... túl nyugisak voltak a napjaim. 

   - Nos, mit is kezdjek veled?! - hajolt le hozzám és a hajamnál fogva felemelt. - Nem kis bosszúságot okoztál nekem... azt hittem, hogy sosem fogom visszadni azt a kis incidenst...

    - Rohadj meg! - köptem felé, mire erőből lelökött...

    - Rossz válasz! 

    - Otani tudni fogja, hogy te voltál... attól, hogy szakitottunk még barátok vagyunk és...

    - Ugyan már szivi te sem hiszed, hogy létezik ilyensmi két személy között! Otani már nem fog segíteni! Nos lássuk, hogy is kezdjük...

    -Alázzuk meg, alázzuk meg ahogy ő tette!

    - Nem, inkább tegyük hasznunkra! - mondta hol az egyik, hol a másik.

    - Hallgassatok! Mondtam már, hogy majd én eldöntöm mi lesz vele! - szólt a másik kettőre Koji.- Nos... lássuk csak, lássuk...

Kezdett körözni... ah francba, nem állhatok ilyen tétlenül. Ez nem vall a jégszívű Akarura. És aztán pattant is az ötlet a fejemben. Megvártam míg pontosan a megfelelő helyre állt, azaz a lábaimhoz és erővel rugtam fel a jobb lábammal, eltalálva a nemes bizsuit. Fájdalomtól görnyedt össze, míg nekem sikerült feltápászkodnom és szaladásnak értem. Yuji és Sasaki el volt Kojival így volt egy kis előnyöm. 

   - Ne foglalkozzatok velem ti gyökerek! Fogjátok el! - ripakodt rájuk Koji.

Szedtem a lábaimat és nem néztem hátra, azt sem tudta merre megyek igazából, csak nem szabadott megálljak. Visszatekintve igen, most bánom ezt az egészet. Hallgatnom kellett volna a mútlban és most nem lennék itt. Na de ezen most nem rágodhatok! Hova menjek? Hova bujak el?! Merre tartok egyáltalán?! Mit gondolhatnak az emberek akik elmennek mellettem? Akaru koncentrálj! Éppen hol vagy... Fák... járda...pad...szemetes...házak.... Valami ismerős, valami ismerős...

Nem, ez nem lehet igaz! Miért pont ide? Miért hozott a lábam erre?! 

   - Akaru! Hova? Hova?

   - Nem menekülsz!

   - Kislány gyere na!

Idegesen kifujtam a levegőt, nincs más megoldás... befordultam a következő sarkon gyorsítve a tempomon tudva, hogy nemsokára ismét lekell térjek. Visszatérek az utcába amibe az előbb voltam szinte pont a házánál és ha elég gyors vagyok lerázom őket. Gyerünk Akaru! Egy fordulás, a láthatáron már ott a háza, nem hallom mögöttem jönni őket... Lélekszakadva értem az ajtójához és dörömbölni kezdtem rajta:

   - Kazuya! Kazuya!

   - Akaru?! - nyitott ajtott szerelmem, egy szürkés fehér polót viselt mely jól kihangsúlyozta felsőtestét, illetve egy sötétebb szürke tréning nadrágot, nyaka körén egy törölköző, hajáról még ott ékesedett egy két vízcsepp is. Tehát nem rég fürdött. - Akaru mi a baj?!

Kerekedett ki a szeme amint meglátott és végig nézett rajtam. Hát nem festhettem valami jól ki.

   - Majd mindent elmagyrázok, csak kérlek most menjünk be!

Ragadtam meg vállaitól és nem várva meg, hogy feleljen befele löktem, majd azonnal becsuktam magunk mögött az ajtót. Amint becsuktam az ajtót rögtön le is rogytam a földre és azon voltam, hogy lélegzetem ismét szabályossá váljon. Huh megbusztam...

   - Akaru mi történt? - térdelt le elém Kazuya, jobb kezét arcomra tette és barna iriszei aggodalommal lettek megtelve. - Miért ilyen vörös a bal felén az orcád?! - hült ki a rémület az arcára, amint megpillantott a bal arc felemen még mindig pirosló nyomot. - Te menekültél! - jött is felismerés igen hamar. - Ki tette ezt veled?! - feketedett el a tekintete.

    - Nincs semmi baj... - fogtam tenyereim közé arcát és rá mosolyogtam. - Már minden rendben van! - na persze nagoyn jól tudtam, hogy ennyivel nem uszom meg. De most mit mondhatnék? Otani ellenségei most már az enyémek is és mivel nem vagyok már vele visszakarják fizetni a dolgokat?! Ez nevetséges! Kazuya tuti dühbe gurulna és kiért menne? Otaniért... Ezt a próblémát is nekem kell megoldanom... - Gyere, segíts fel kérlek! Gond ha itt maradok egy kis ideig?! - megfogta a kezemet és felhuzott a földről, majd a derekamat átölelve elkisért a nappaliba és leültünk. Kazuya óvatosan maga felé fordított, jobb keze bal combomon pihent, míg bal kezével a kanapénak támaszkodott.

    - Ne járjon a fejedbe az, hogy ezt is neked kell egyedül megoldanod! - gondolatolvasó?!

    - Nem ez jár a fejemben... - próbáltam füllenteni. Nem keverhetem Kazuyat bajba! Nem tudom elmondani... ezt anno én tettem magammal, nekem is kell helyrehoznom.

   - Ne hazudj nekem! - nyult az állam felé. Oh, kérlek ne nézz így... - Nem bizonyitottam eleget, hogy itt vagyok veled?! Tudni akarok mindent rólad, rosszat jót, nem érdekel... szeretlek! Oszd meg velem a terheidet, kérlek! Bármi is történjék, együtt megoldjuk!

Hogy tud valaki ilyen aranyos lenni?! Ah! Nem hiszem el!

   - Kazuya,, nem tehetlek ki ennek az egésznek! 

   - Ugyan már! - pattant fel a kanapéről idegesen. - Ezt már megbeszéltük! Időt adtam neked, de ezt te sem várhatod fel... Egyik pillanatban minden rendben aztán, kiderül, hogy Yoshikonak tettél valamait, szinte rendbe jönnek közöttük is a dolgok, de Yoshiko mégis ellened tervez, megjelenik ezek a Botan-senpai aki szerinted egy féreg, viszont Akiráék szemébe maga a megtestesült király! Néha rosszul leszel és csak annyit mondasz, hogy fáradt vagy és most megjelensz itt porosan, alig kapva levegőt a szaladástól, pirosló arccal... mondd Akaru ezt mégis, hogy kellene csendbe türjem?! - fakadt ki belőle minden.

Lehajtottam a fejem. Nem haragudtam rá... teljes mértékben megértettem. És igaza is volt. A kapcsolatunkkal annyi minden rázudult Kazuyara és egy cseppet sem könnyítettem meg a helyzetét. De ez egyszerűen nem volt a világa... és hamarosan vége is szakad... 

   - Szerelmem... - Kazuya ismét letérdelt elém és megfogta a kezeimet. - Tudom, hogy valami nyomja a lelked, hogy nem vagy olyan jégszívű mint, mondják hanem valami történt ami miatt ilyen lettél. Én meghallgatlak, támogatlak és segítek! Lassan lépésenként, emlékszel?!

Megnyaltam az ajkaimat és egy pillantra elnéztem. Igaza van, ő mellettem volt egész végig, először látta meg bennem, hogy valójában egy álarcot viselek és a mőgé bújok el. Bármit is tettem nekem hitt, nem mérgelődött, igyeekzett elnyerni a szívemet és olyan kedves és figyelmes volt mindig. Ehhez képest én? Én mit tettem?! Nem tudom hogy meddig tart ez az egész... nem kellene elmondjam!

   - Hamarosan visszamész  és akkor már...

    - Akkor mi?! Attól függeltenül itt leszek melletted! Amikor kell jővők és...

   - Nem csinálhatod ezt! Ingázni a főváros és Osaka között... Fárasztó lesz...

    - De érted megéri! - fogta tenyerei közé az arcomat. - Vagy mi lenne ha te jönnél a fővárosba?! - csillantak fel barna szemei, ahogy kezei ismét a kezemet fogták.

   - Fővárosba?! - néztem értetlenül. - Mit keresnék én ott? - Kazuya egy pillantra eltekintett.

   - Táncolsz! Beiratkozol egy tánc iskolába, hát nem ez az álmod?! Sőt mikor visszamegyünk lesz meghallgatás háttértáncosoknak. Mi lenne ha eljönnél a csajokkal... Biztos vagyok benne, hogy jó eséllyel indulnátok.

   - Tánciskola? - hát valóban ez az álmom, de az a betegség nem tudom ha valóban megtudnám tenni. És háttértáncosoknak a KAT-TUN-nak hát ez valóban álom lenne! - De ha sikerülne, akkor az emberek szájukra vennék a nevedet, hogy minden miattad sikerült csak és...

   - Dehogyis, hisz mindenki látná a tehetséged!

    - De szerinted ezt tényleg menne?! Hosszú távon kibirnánk...

   - Te... te... te most komolyan azzal vagy el, hogy szakítani fogunk?! Hogy tönkre megy a kpacsolatunk?! Ennyire nem bizol bennünk?! 

Kellt fel ismét idegesen... majd a távolabbi fotelbe ült le arcát tenyerei közé bújtatva. Mindig elrontom... mindent elrontok.

    - Sajnálom... - suttogtam, majd felálltam, felhúztam a cipőmet és kiléptem az utcára.

Már az sem érdekelt, hogy Kojiék esetleg ott olálkadnak ki, sétálnom kellett kitisztitanóm a fejemet vagy... Megszabadulni egy gondtól, megkönnyíteni az egész helyzetet.

Kazuya:

Iskola után pihenni készültem. Akiráékkal egyre többet beszéltem, bár továbbra sem nézték jó szemmel Akarut. Ám talán lassan megenyhülnek és megbeszéljük a dolgot. Nagarukit lesz nehéz meggyőzni. No meg Yoshikot, hogy beszéljen. Egyelőre még jobban kerütl engem és nem sikerült többet beszélnem vele. Bár mondjuk nem is ezen járt az eszem, hanem azon, hogy mi az a titok amin osztozodtak Botan-al Akaru. Nyilbán örültem, mert mint kiderült volt valami még Yoshiko története mögött, ami biztos vagyok benne, hogy Akaru tisztára mossa. De nem tetszett, hogy másik titokról beszélnek amiről én nem tudok, de ez az idióta tud. És bár megkérdeztem Akarut, nem mondta el, sőt azt sem említette, hogy beszélt Botan-al. Nem értettem ezt a nagy titkolozást. Pedig már egy jó ideje együtt voltunk és nem bizonyitottam, hogy itt vagyok mellette bármi is legyen?

Akenoval való találkozás kellemes volt és nagyon örültem, hogy ennyire elfogadott. 

Amint hazaértem szinte le is dobtam volna magam a kanapéra, de előtte zuhanyzás következett. Talán majd megcsengetem a srácokat, beszéljünk egyet. Vagy Akarut, beszélnem kellene vele? Alig tudtunk beszélni órák után. Kissé furcsán viselkedett a mai nap folyamán... gondolom Botan zavarta. Az a fickó mikor fog eltűnni?

   - Ding - dong! Ding - dong!

Már épp kijöttem a fürdöből, felöltöztem és a hajamat törölgettem, amikor megszólalt a csengő. Felrémlett bennem, hogy ki lehet az... de igazából hamar megkaptam rá a választ.

   - Kazuya! Kazuya! - ez Akaru!

Ismertem fel a hangot és gyorsan ki is léptem. De ami ott fogadott telejesen ledöbbentett. Akaru zihált, mint aki mérföldeket szaladt volna, ruhája poros volt és gyűrött. Mégis mi történt vele?! Válaszokat akartam, de sokáig nem úgy tűnt, hogy Akaru megakarná modani. Aztán amikor megláttam a pirosló arcáját, elborult az agyam. És még ezek után sem akarta elmondani a történteket. Lehet, hogy durva voltam vele, kiabáltam, de csak úgy kijött. Mit tehettem volna?! Egyre csak azt érzem, hogy kilométerekre állok tőle. A saját barátnőmtől, aki bármennyire is kérem nem mond semmit! És még, hogy az jár a fejébe, hogy véget ér a kpacsolatunk ha én visszamegyek a fővárosba. Egyszerűen nem értem! Mi történt mégis? Mi most tényleg járunk?! Én.. én... szeretem Akarut és nem adom fel! Harcolok!

Hallottam mikor azt mondja, hogy sajnálom, de mégsem reagáltam semmit. Lekellett nyugodnom

   - Akaru... - emeltem fel a fejem percekkel később.

Túl nagy volt a csend, de aztán be is bizonyosodott, hogy miért... nemsokára az ajtó becsukása hallatszott... Bakker!

   - Akaru! 

Pattantam fel a fotelből, a törölköző ami eddig a nyakamba volt, most lehullott. Aj, hogy lehetek ennyire hülye?! Menekült valakitől, idejött hozzám, segítséget akart. Én meg összeveszek vele?!  Kérdőre vonom és kiabálok neki! És én mondom, hogy támaszt nyújtok neki?! Oh, én hülye! Gyorsan felhuztam az adidasom, majd gondolkodás nélkül kiléptem az utcára. Kissé felhők borították be az eget, körbe néztem az utcán és megpillantottam ahogy a főtértől ellentétesen szalad. Utána iramodtam. Egyre csak kijebb tartott, messzebb a főúttól és egy ponton már olyan helyen jártunk, ahol én még nem jártam.Itt lasított, mégis sikerült a szemem elől elvesztenem ahogy körbe néztem a helyen. Nem kecsegtetett semmi jót a hely. Az épületek fehér falain grafitik éktelenkedtek, festett szőkék, kékek, rózsaszinek, narancssárga hajú fiatalok csoportosultak minden fele. Volt akinek pircinge is volt. Vigyorogtak és nevettek hangosan, ki-ki még egy bicskát is forgatott kezébe. Akaru, mit keres itt? Minnél hamarabb elkell tünnünk! Villant a fejemben és gyorsítottam lépteimet. Egyre több szempár szegeződött rám. Akaru, merre vagy? Sehogy sem tudtam összetenni, hogy mégi miért jött erre a helyre. Kiálthattam volna, de nem biztos bölcs döntés lett volna, no meg belém bújt a kis ördög, hogy megtudjam miért is jött ide...

   - Rég találkoztunk... - csapta meg a fülemet egy ismerős hang. 

  Araszolni kezdtem a közeli üzlet sarkához és bekandikáltam az oldalán. Ott volt Akaru, valamiféle arkade előtt és vele szemben 5 fiatal szintén olyan színesen és delikvensen öltözve. 3 fiú és 2 lány. Egy kis fehér műanyag asztalnál ült két fiú. Az egyik fekete hidrogén szőke festett hajtincsekkel, a másik barna tüskés hajjal, útobbinak az ölébe egy vöröses hajú lány ült aki rágozott. A másik lány, szőke hajú volt,  az asztaltól nem messze ült és Akarut méregette nem épp barátságosan. Gondolom az nem tetszett neki, hogy az Akaru előtt áldogáló fiú megkapja a figyelmét. Aki nem más volt, mint Otani. 

    - Valóban, látom azóta kényed kedvedre válltogatod a libáidat! - gondolom Akaru most gonoszul elvigyorodott, mert a szőke lány arca lángba borult.

   - Te kis... - lépett volna előre, de Otani felemelte a kezét.

   - Történt valami? - kérdezte Otani rezzenéstelen arccal.

   - Koji és a követői rám támadtak! - Koji?! Az meg ki?! - Talán most már ideje lenne rájuk szólnod, hogy köztünk már vége és szálljanak le rólam. - Otani ismeri őket?! Hát persze... de miért pont ő kell szóljon? Az ő ismerősei! A kezem ökölbe szorult.

    - Tudni, hogy ez nem fog menni. Igaz, hogy általam ismerted meg őket, de nem én tettem azokat a dolgokat ellenük, amiért haragszanak. 

Hogy mit mondott?!

   - Üldöztek, visszakarták adni amit tettek... Koji megpfozott...

    - Ez már nem az én dolgom, te kerested anno a bajt.

    - Hogy én kerestem?! Jó, hogy akkor neked jó voltam és most ennyit kérek tőled de nem tudod teljes`teni.

   -Akaru te is tudtad jól ha szakítasz, ez az idő eljön. A gyengeségedet kihasználhassák és. ennyi.

Ha szakít ez történik?! Mégis, hogy mondhat ilyent. Csak ő tudja egyedül megvédeni?! Ezt gondolja!

   - Otani... - de nem tudta befejezni a mondatát, mert odaszaladtam és az előtte lévő fiút megütöttem. - Kazuya! - Otani lesett, a szőke csaj hozzá sietett, mig a másik két fiú felállt támadásra készen.

   - Te ismertetted meg őket veled, így te fogod véget is vetni ennek! - szortam villámokat a szemeimmel.

Üldözték azok a mocskok Akarut, bántani akarták, meg is pofozták. Nem gondolhassa, hogy ez így fog menni tovább is.

   - Kazuya... - nézett fel rám, miközben intett a barátainak, hogy maradjanak nyugdton. - Mi lesz ha újabb cikk jelenik meg? Akarut magára hagyod?!

   - Sosem fogom magára hagyni!

   - Kazuya... - lépett közelebb Akaru és megfogta a karom. - Menjünk!

    - Akaru és közte már nincs semmi, így semmi érteleme, hogy az ellenségeit őt is üldözőbe vegyék...

    - Ez nem az én hibám! Ilyenek az utca szabályai! Akaru tett valamit, amiért bosszút akarnak.

   - De ő már megváltozott! Ő már nem olyan, mint régen! Hibázott, de mindenki hibázik!

   - Nem ismered Akarut, nem tudod milyen volt régen... - állt fel. - Látom az arcodon, érzem a dühödön, hogy majd szétrobbansz, hogy semmit sem tudsz. Mondtam, hogy nem fogod tudni megvédeni! - mosolyodott el ironikusan. 

 Ökölbe szoritottam kezeimet, Akaru elém lépett és továbbra is azon volt, hogy elmenjünk onnan.

    - Meglátom mit tehetek, de nem garantálhatok semmit. Legyen ez az utolsó ajándékom neked Akaru. - fordult is meg és indult is be a társaival az arkade-ba. De az ajtóba még megállt. - Hallom itt van Botan, gondolom rettenetesen örülsz a helyzetnek, Akaru. A kis történetetek még mindig titok?

   - Otani! - kiáltott rá Akaru, de ő csak ment befele és integetett. - Bakker... - morgolodott Akaru. - Te követtél? Minek jöttél utánam?! - nézett rám haragosan.

   - Bocsánatot akartam kérni! Csak itt értelek utol, de elvesztettelek és nem akartalak itt hagyni ez a környék...

   - Veszélybe sodorhattad volna magad és az, hogy ismét megütötted Otanit! Ha kiderül?!

   - Oh, hagyj már ezzel az aggódással. Én is ember vagyok! - lettem idegesebb. - De mondd csak miért van az, hogy mindent én tudok meg utoljára? Otani miért tudhatott, mindent és én miért nem? Ezért, mert én egy idol vagyok?! Ezt látod bennem?! Miért tudhat mindenki mindent csak én nem?! 

   - Kazuya...

   - A barátnőm vagy, nyilván segítnei akarok neked, melletted lenni és bármivel is kell szembe szállni! De ha nem mondasz semmit, nem fog menni! Miért nem osztozod meg velem?!

   - Kazuya...

   - Nem értem! Egyszerűen nem értem! - ütöttem be a kezem az üzlet falába. 

   - Ne! Elég! - ölelt át hátulról Akaru. - Sajnálom! Annyira sajnálom!

   - Kérlek, légy őszinte velem! - fordultam lassan felé. - Ne aggódj miattam, bármi si van megtudom oldani. Erőt adsz nekem, hadd adjak én is erőt neked. 

   - Rendben! Így lesz! - ölelt át és én is szorosan fontam karjaimat köré. 

Lassan lépésről, lépésre tegyünk fel egy kérdést. Kézen fogva indultunk visszafele.

   - Jól van először meséld el ezt az egészet, ki az a Koji? És miért akar rajtad bosszút? 

   - Delikvensek, mint Otaniék. Valóban eltaláltad, hogy ellenségek. Két iskola diákja nem fér meg egymás mellett. Kojiékat még az első fél évbe ismertem meg Otani mellett. Kegyetlen voltam, jégszívű... ők meg csatáztak, nyilván kivettem a részemet. Harcolni nem harcoltam, esélyem se lett volna. Viszont másképp álltam neki... Megaláztam az egész iskolája előtt. Lelepleztem a legnagyobb titkát, hogy mennyire odavan egy lány bandájért és hogy rajong érte.

  - De ennyiért üldözni?

   - Becsületük fontos. Szóval... és hasonlóan bántam el nem eggyel. Kazuya ezért mondtam, hogy te látsz egyet de én más voltam... sok ellenségem van és...

   - Ssss... nem érdekel. Nem érdekel. Ez mind az ők hibájuk, mert nem vették észre mennyire össze vagy törve belül, hogy mindezt azért csinálod, mert támaszra van szükséged, mert elvesztél. Letértél az útról, de beláttad és elkezdtél visszajönni a helyesre. 

   - El sem, hiszem, hogy valaki ennyire hisz bennem! - fogta arcomat tenyerei közé, majd szájon puszilt. - De ez akkor sem a te világod... igen, idol vagy és méltóan kell viselkedj, nem vehetsz részt egy ilyen tini csatázáson, bosszúzáson. Megoldom, ígérem. Ennek is vége fog szakadni!

Mélyen felsóhjatottam, miközben kissé tétóván de bólintottam.

   - De melletted leszek, bármi is legyen! Ott leszek melletted, erről nem nyitok vitát. 

Akaru látta az elszántságom és, hogy efelelő nem tágítok így belement. 

   - Sajnálom amit mondtam korábban. Nem arról van szó, hogy úgy könyvelem el, hogy szakítani fogunk csak...

   - Félsz... megértem. - öleltem magamhoz. De nem lesz semmi baj, megoldjuk!

   - Megoldjuk... - ismételte utánam suttogva. Bár nem volt meggyőző egészen, most nem firtattam.

   - Elmondod, hogy milyen titokról van szó ami közted és Botan között van? Ne mondd, hogy Otani találta ki... hallottalak beszélgetni Botannal két nappal ezelőtt.

Shunkashuutou

Shunkashuutou

~Négy évszak~

Tavasz Nyár Ősz Tél

Senkit nem tudok jobban szeretni mint most

"Egy nap gyűrűt veszek neked. Ígérem" mondtam és mégis.

Könnyű érzéssel kezdődött de viszonylag sokáig birta, igaz?

Abba a szobába ahol az időmet az érzéseim elrejtésével töltöttem.

Feltötltve minden emlékemet, új helyet keresek

Amikor megpróbáltam kitörölni a számodat kicsordultak a könnyeim.

Tavasz Nyár Ősz Tél

Az idő múlik, a szerelmünk egy emlék

Vándorlunk és bolyongunk, NE MONDJ BÚCSÚT csak még egy kicsit.

HIÁNYZOL KICSIM, MONDD EL MILYEN FÉRFI? CSENDES

Minden hibámat megbocsájthatod, a szenvedély nem tökéletes

Hogy ne tűnjön el finoman megmelegítettük és szerelem lett belőle.

Ha újra kellene szülessek, veled akarok találkozni és nevetni.

Nem gondoltam, hogy egy ilyen nap eljön.

Tavasz Nyár Ősz Tél

Az idő múlik, a szerelmünk egy emlék

Vándorlunk és bolyongunk, NE MONDJ BÚCSÚT csak még egy kicsit.

Tavasz Nyár Ősz Tél

Senkit nem tudok jobban szeretni mint most

"Egy nap gyűrűt veszek neked. Ígérem" mondtam és mégis.

A hátad tovább megy, ha futok azon tűnödöm sikerül e elérnem

Még ha egy nap találkozol valaki mással, ne felejtsd mi volt köztünk.

Egymás mellette mentünk a bútorboltba és vettünk egy asztalt, azon a tavaszon

Izzadtunk, a tűzijátékot nézve, nem mentünk haza, az első nyarunkon

Körbejártunk, fújt a szél, egymás mellett álltunk, egy fájdalmas őszön

Egymás kezét fogtuk, nem aggódtunk, örökkévalóságot ígértünk, azon a télen

A lazán eltöltött napokon nevetve újra beszélgethettünk egymással

Még mindig emlékszem mikor először találtad meg a tengert.

Tavasz eljön, nyár eljön és az ősz és a tél is visszajön

Tavasz Nyár Ősz Tél "Megígérem" mondtam és mégis.

Egyszer.... 27.rész

 

Egyszer a keserűség napjai is felvílágosodnak

27.rész

Akaru:

Idegesítő Botan... egyszerűen a falra mászom tőle. De mindegy, nem is tudom miért, magam is meglepődtem, de nem zavar, hogy szembe kell szálljak vele. Azelőtt sem zavart, kivéve amikor megtudta rólam az igazat. De valahogy most, hogy szembe állhattam vele, nem zavart... Talán ez Kazuya miatt van? A csajokkal nem mentünk shoppingolni. Vagy legalábbis Hitaru és Tamiya valóban odamentek de én leléptem. Ugyanis volt egy programálásom Dr. Iwasakinál. Bár korábban kellett volna menjek ugye ahogy megbeszéltünk nem sikerült... ami miatt nagyon arra készültem, hogy leszedi a fejemet. A csajok szerencsére nem kérdeztek és örültem is ennek, bár kicsit huztak, hogy menjek velük egy annyival sikerült leráznom, hogy dolgom van. Kényelmetlenül éreztem őszintén magam, nem akartam nekik hazudni. De most nem akartam feszélyezni őket, volt elég bajunk. És Kazuya... Bár Kazuyaval lehetnék e helyett, de nem lehetett... és az, hogy ő mikor tudja meg? Nos nem tudom... Félek, hogy hogy fog reagálni rá... Lehet, hogy ott is hagy. Aj! Meddig tudom titkolni előle? Valahogy úgy érzem, hogy már nem sokáig!

   - Akaru... - nézett már is Mrs. Kada szigoruan rám, ahogy ráfordultam a korterem felé.

   - Jó napot! - köszöntem lesütve a szemem. - Tudom... tudom...

   - Dr. Iwasaki vár rád! - intett az ajtó felé.

Ezt gondoltam... korábban beszéltem vele. Mély levegőt vettem és benyitottam az oly ismerős korterembe. Fehér falak fogadtak és fekete butorok, mint mindig. Ahogy beléptél egy hatalmas ablak fogadott előtt az iroasztal, fekete fából készült, amin egy halom papir rostokolt általában, pecsétekkel, fekete irószertartóval, az iróasztal mögött nagy fekete bör forgó szék állt, ott ült általában Dr. Iwasaki. Balra egy hatalmas üveges fekete szekrény könyvekkel teli és kisebb porcelán diszekkel, ami látszott, hogy a doktornő gyűjti őket. Az ajtótól nem messz egy kagyló, a szekrénnyel szemben egy fehér beteg ágy és mellette egy kisebb fehér szekrény aminek teteje üres volt általában ide tette eszközeit. Fekete és fehér szin uralkodott, de mindezt feldobta a zöld növények amik különböző pontokban helyezkedtek el. Mint korábban most is csőszoknyát viselt egy fehér , fekete pöttyös inggel és a szokásos orvosi köpeny rajta, most szokáshoz eltérően csak lófarokba kötötte haját, egy papirt olvasgatott, amikor beléptem felemelte tekintetét és kissé kinézett a szemüvege alól. Ám ezt gyorsan helyre tette. Meghajoltam és köszöntem, ő csak bicentett és mutatott, hogy foglaljak helyet az íróasztal túlsó végén helyezkedő fekete anyag üléses székekbe. Szótlalnul szót fogadtam. Percek teltek, egyikünk sem szólalt meg... aztán ő törte meg a csendet.

   - Akaru... - szólalt meg azon komoly, túlságosan is nyugodt, ám szigoru, megfontolt hangján amitől olykor égnek állt a hajam. Nem szidott le, de annak akarta. - Értem én, hogy mennyire lesúlyt is téged ez az egész, lázadozol ellene. Nem könnyű ezt az egészet felfogni. De akkor is ezt kell tenned? Ilyen könnyen feladod és semmibe veszed az orvosod szavait?!

  - Én nem...

   - Nem szóltam semmit, amikor egy időre eltűntél... megjött az eszed és eljöttél. Megbeszéltünk egy időpontot és te csak úgy elillansz mellőle?! Már ennyire nem érdekel a dolog!

   - Nem erről van szó! - vágtam közé, bár tudtam eléggé illetlen. - Csak... annyi minden közbe jött. Elfelejtettem.... - összefogta kezeit és állával rájuk támaszkodott. 

Ismét csend borult ránk, én igyekeztem kerülni a tekintetét...

   - Sajnálom! - törtem meg én most. - Nagyon sajnálom, nem tudom mi ütött belém... - ölemben összekulcsoltam a kezeimet és malmozni kezdtem ujjaimmal. - Talán egyszerűen csak félek az egésztől, félek mindent hátrahagyni...

   - Kazuyaról van szó? Még mindig nem tudja? - enyhült meg a hangja. Fejemet ráztam. - Szerintem pedig elkellene mondanod neki, ha igazán szeret melletted marad.

   - Nem fogja megérteni az egész helyzetet... gyengeségem...

   - Akaru, ez nem gyengeség. Mindenki így reagálna. Szükséged van a támogatásra, Kazuya ha szeret mellett áll. Ne add fel!

   - Én nem adtam fel! - mondtam kissé hangosabban, mint kellett volna. - Csak félek ha elveszítem...

   - Akaru... - nézett rám bánatosan. - Jól van, de döntöd el. Most az egyszer elnézem a történteket, de többet elő nem forduljon! - emelte fel az ujját nyomatékosítva mondandóját, bólintottam. Más már kidobott volna innen, de Hanae-val már régóta kezel, barátság alakult ki. - Gyere, hadd vizsgáljalak meg! Az eredményeidet át néztem már... - kellt fel a székből és elindult a kagyló felé, hogy megmossa a kezeit. Én kissé tétóván de az ágy felé araszoltam és felültem rá.

   - Mi a diagnozis? - kérdeztem vigyorogva, mintha nem  és bár nem akartam, mégis megremegett a hangom.Hanae-sensei egy pillantra elnézett... - Kérlek légy őszinte.

   - Először kérlek hadd vizsgáljalak meg! - mondta szakmaisan. - És talán az lenne a legjobb ha valaki melletted lenne amikor...

Na, ne! Nem tetszik ez nekem!

   - Hanae-sensei! - ragadtam meg a karjait. - Kérlek mondd el, kibirom! Már egy éve, hogy ez megy szóval... nem lesz semmi baj!

Hanae-sensei ismét elnézett, majd kihuzta a karjait és megragadta a vállam, majd óvatosan segitett, hogy feküdjek le. Na jó, amig megvizsgál hallgatok, de addig ugyse fogok elmenni amíg el nem mondja az eredményeket. Legyenek bármilyenek is nem érdekel. 1 éve húzom nyúzom ezt, felvagyok rá keszülve. Újabb kivizsgálások sorozatán estem át, majd odakerültünk, hogy ismét egymással szembe ültünk Hanae-senseiel. Drámaian olvasgatott a papirok között. Próbáltam nem kimutatni, de ideges voltam, a lábam csak úgy doboltam a lábaimmal és az ujjaimmal a lábamon. 

   - Akaru... - nyalta meg az ajakit a doktornő és végre rám emelte a szemeit. - Nagyon örülök, hogy nem lettek komolyabbak, erősebbek a tűneteid. De a leleteid sajnos nem a legjobbak... - ajkamba haraptam, valahogy számítottam erre. - Műtétre lesz szükséged, mindenképp. Nem halaszthassuk tovább. - leálltam a feszengésből. - Bekell feküdj a korházba úgy egy 2 héten belül legfenebb és átkell ess rajta. Másképp nem tudom ha...

   - De mi van a gyógyszerekkel? - éreztem ahogy könnyek szökkenek a szememben. - Azt mondtad korábban, hogy hatnak?! 

   - Sajnos azt kell mondjam, hogy nem volt bölcs döntés abba hagyni... - összeszorítottam az ökleimet. Az én hibám! - De nincs amitől félj, nem lesz semmi gond! Meglátod - felállt a székből és megkerülve az iroasztalt letérdelt mellém és megfogta kezeimet. - minden simán fog menni! Helyre fogsz jönni! - már nem küzdöttem a könnyeimmel utat engedtem nekik és zokogni kezdtem.

Nem akartam idekerülni... olyan gyenge vagyok, felelőtlen! Hogy kerülhettem ide? Mikor kezdődött mind ez?! És Kazuya?! 2 hét... akkor ő már ejsze nem lesz itt, hiszen megy vissza a fővárosba! Utjaink meg akkor elvállnak... szóval talán kibirom addig és nem kell ráadjak semmit, hogy aggódjon vagy más legyen a véleménye, esetleg megsajnáljon. Nekem nem kell a sajnálat!

   - Aj a fejem majd szétrobban! - másnapra virradtunk és éppen befelé tarottam a suliban. Szerencsémre Akeno nem vett észre semmit. Bár előlük már nem sokáig titkolhatom. De amint magamra maradtam álomba sirtam magam... nem aludtam valami sokat, így reggelre eléggé fájt a fejem. A csajokkal nem találkoztam, talán már itt vannak...

   - Akaru... - oh még csak ez hiányzott. Kifujtam a levegőt és rosszálló pillantással fordultam a hang felé.

   - Már a reggel rontod itt a levegőt Botan-senpai?!

   - Mindig olyan tűneményes vagy reggelente! - vigyorgott rám.  - Beszélhetnénk?

   - Suli idő van, sajnálom! - fordultam is meg, de persze nem engedett így.

   - Hallom milyen kegyetlen voltál Yoshikohoz... ejej, már ide kerültél? Lökdösöd az embereket?!

Szinte tűzet okádtam, úgy fordultam felé és közvetlen előtte megálltam... farkas szemet néztünk egymással.

   - Mi a baj? Mit akarsz?! - sziszegtem fogaim közül. Sötéten elmosolyodott.

   - Talán arébb kellene huzodnunk a szemek elől... - ezzel mit sem várva válaszomra elindult befele az épületben.

Nem volt más választásom, követtem zárjam le ezt gyorsan. A klubb helyiség körnéykén álltunk meg és azonnal kérdőre vontam.Először csak húzta az agyamat, de aztán rátért a tárgyra és megmutatta a foga fehérjét.Természetesen nem hagyta ki a dolgot, hogy tudja rólam az igazságot. Bár itt leálltam volna, most nem tettem... szembe szálltam vele és én is feldobtam az ászomat. Nem akarom, hogy felefedje a dolgot, de nem állhattam tétlenül egy löketet éreztem magamon és muszáj volt odaszurnom. Ne tartson már rettegésbe, neki is vannka gyengéi! Ezt az erőt Kazuya adta! Oh, vajon mi lesz velünk? Ha vénetlenül am űtét mégsem sikerülne és... De erre most ne gondoljak! Nem gondolok! A jelenre összpontosítsak, mindenekelőtt Botan-senpait elintézem, nem fogja itt sokáig rontani a levegőt! Bár nem rég még tartottam tőle, most nem félek szembe szállni vele! Kazuyat ne vegye csak a szájára!

A suli hamar letelt, az osztályba találkoztam Tamiyáékkal és kis idő után Kazuya is megérkezett. Bár valahogy furcsának éreztem, mintha valami nyomta volna a lelkét, de egyelőre nem mondott semmit. Viszont örültem, mert úgy tűnt Akirával kibékült legalábbis szünetekbe válltottak néhány szót. Mondjuk Nagaruki nem nézte jó szemmel. De most mit tehetne? Kazuyara egyáltalán nincs amiért mérgesnek lenniük, ha valakire kell akkor rám legyenek. Talán beszélnem kellene velük? De előtte Botant kell elintézni, mert amig itt van addig felfedheti a valóságot. Az órák után együtt léptünk ki Kazuyaval hisz hozzánk tartott, ugyanis holnap Akeno ismét elutazik.

   -Minden rendben? - tette fel a kérdést hirtelen Kazuya ahogy épp kiléptünk a kapun. - Történt valami a nap folyamán?

   - Mi történt volna? - néztem rá értetlenül. - Nem! - inkább nem vitatom a Botan-al történteket kitudja mit tervezne és nem keverhetem bajba ha vénetlenül a sajtó fülébe jutna... biztos nem néznék jó szemmel. Az a meglepő, hogy még a kapcsolatunkról nem került semmi rosszálló dolog ki. Mondjuk az is igaz, hogy nem adtuk ki nyilvánosan, de valamik keringenek hisz Kazuya idol, az lenne a meglepő ha nem keringenének.

   - Akaru, tudod hogy nagyon szeretlek és nagyon fontos lettél nekem. Szeretnélek megismerni, minden, mindenre kíváncsi vagyok. Sok mindenen mentél keresztül... ha ha bármi lenne kérlek mondd el! Én meghallgatlak és nem ítéllek el. Ha van valami...

   - Nem értem mire célzol? - mi ez a beszéd hirtelen?

   - Nyomja a szívedet esetleg egy titok amiről beszélni akarnál?

Egy titok? Na jó min jár az esze Kazuyanak?! Vagy esetleg Botan-senpai mondott volna valamit...

   - Titok? Nem nyomja semmi sem a szívemet! - de most túl hirtelen lenne ha rákérdeznék. -Mi a gond? Történt valami? - fogtam tenyereim közé arcát. 

   - Nem, dehogy! - válaszolta pokerarccal, de másodpercek töredékével csókot lehelt az ajkamra.

Ahogy a karjaimba lehettem azonnal elolvadtam, elfeledtem mindent. Minden bú és bánatot, csak ő volt és én, a közös pillanatunk. Szorosan ölelt, ahogy én is őt és ajkaink vad táncba kezdtek. Bár minden így maradhatna? Bár ez a pillanat itt megállhatna... Minden könnyebb lenne ha én is idol lennék?  Vagy ha Kazuya nem lenne az? Ha nem lennék beteg... Ha ismertük volna egymás már régebb óta? Vagy mi lett volna ha fővárosba találkoztunk volna? Tánc során... a tánccal megismerkedtünk volna és.... 

   - Hahó! Kis gerle pár, ha nem tévedek éppen egy iskola előtt vagytok! - Akeno hangja hallatszodott a közelből.

Kazuyaval elválltunk... Akeno emiatt majd még megkapja. Gondoltam magamban... Amúgy a felsorakoztatott kérdésekre hiába keresem már a választ, ez a jelen ahol most vagyok... ez a mi történetünk Kazuyaval ezt irtuk és irjuk amig csak lehet.

   - Te meg mit keresel itt? - fordultam az út irányába, ahol Akeno a fekete Mitsubishija ablakán kandikált ki. 

   - Gondoltam értetek jővők! - vigyorgott rám. - Na pattanjatok!

Felsóhajtottam és Kazuyaval gyorsan bepattantuk a kocsiba. Én ültem elől, mi Kazuya hátul foglalt helyet. Akenoról le nem lehetett volna törölni a vigyorát... na de mindegy, nagyon kedves volt tőle, hogy értünk jött. Ám ami nagyobb meglepetés volt, amikor hazaérkeztünk és teritett asztal várt ránk japán specialitásokkal udon leves, gyoza, onigiri és curry.

   - Te szakácsot fogadtál?! - néztem meglepődve ahogy az ebédlőbe körbe jártam az asztalt. - Mennyibe került?

   - Ne már komolyan ez az első reakciód?! - nézett bosszusan, ám kuncogva Akeno. - Én főztem, tudod tudok főzni! 

   - De hát akkor miért nem főzől sosem itthon?

   - Mert néha nem rossz ha drága húgocskám kényeztet! - lépett hozzám és arcon puszilt. - Mindenképp szerettem volna meglepni titeket valamivel. Egy kis ajándék mielőtt visszamegyek. Kazuya... - fordult párom felé. - Mire legközelebb visszajővők valószinű már nem leszel itt, de remélem, hogy megoldjátok valahogy a húgommal a dolgot és nem kell csalódnom benned. Vigyázz rá és óvd őt! Bárhol is legyetek a lényeg az érzésetiket, amik kitartanak egymás iránt!

   - Nem fogsz csalódni bennem! - válaszolta határozottan Kazuya. - Igérem, hogy vigyázok Akarura és ha vissza is megyek, megoldást fogok kapni hogy a kapcsolatunk erős maradjon! - kimondva könnyű... - És köszönöm szépen Akeno ezt az ebédet, minden nagyon jól néz ki.

   - Hát akkor ne is álljunk továbbá! - veregette meg Kazuya hátát a bátyám, majd asztalhoz ültünk.

Kellemesen eltársalogtunk, majd ebéd után társasoztunk egyet és csak úgy el is repült az idő. Ezek a pillanatok becses emlékek... örültem, hogy a két legszeretetebb fiúval oszthattam meg az életemben ezeket. Bármi is legyen ezek az emlékek velem lesznek. Kazuya este hazament és bár Akeno felajánlotta, hogy elviszi nem mondott rá, egy kis séta sosem árt. 

Másnap Akeno kora reggel elutazott és a hatalmas házba ismét egyedül maradtam. De lehet tervei felett rövidebb lesz az utazás vagy a szüleim fognak hazaérkezni? Nem titkolhatom előlük a műtétet. Talán most elkellett volna mondjam Akenonak... bár akkor itt maradt volna és tudom, hogy mennyire fontos neki ez az út, ami csak elősegíti a céget. Szüleim vajon mit fognak mondani? Hamarosan majd beszélek velük. Úgyis addig még vizsgálatokat kell végezzenek és felkészítsenek a dologra. Néhány nap múlva meg kell látogassam a kórházat is.  

Másnap az iskola ismét hamar elszállt. Örültem, mert úgy tűnt Kazuya újra a barátaival lehet és a tegnapi titok dolgot sem hozta fel többet. Nyílvánvalóan Botant megkérdeztem, meglátogatta a sulit, mintha jobb dolga nem is lenne... de nem is volt. Mi lehetne? De adta az ártatlant. Vagy nem? Mindenesetre nyugisabb volt a nap, mint az előtt. A barátaival kapcsoltban nem volt még 100%-os a dolog, de már beszélgettek azért ami jó inditvány, kívéve Nagaruki és Yoshiko. Útóbbival próbáltam beszélni, pontot tenni amire lehet... de nem sikerült elszaladott tőlem. Az iskola után bevásárolni indultam. Bár a bátyám valóban finomokat főzőtt, viszont pazarolt, így kissé kiürült a rakományunk. De alig, hogy a főtérre fordultam ismerős hangok hallatszodtak fel.

   - Akaru... Akaru Oshiato! Milyen rég találkoztunk! Hogy vagy?! - lépett egy festett szőke takroig érő haju, banra szemű srác elém.

   - Otanival mi van? Hallottuk, hogy szakitottatok! - lépett egy másik fekete, kissé kocos hajú srác, szintén barna szemekkel. - Jól vagy?

   - Talán, most már adhatnál nekem is egy esélyt?! - vigyorgott a szőke ismét.

   - Ugyan Koji nem neked való ez a kis cica! - szólalt meg a harmadik, kinek világos barna haja volt, lógarokba kötve és szintén barna szemei.

Ezzel a hárommal korábban nem egy konfliktusba kerültem... Először csak Otanit ismerték, ők harcoltak egymás ellen, de aztán miután összejöttünk Otanival én is magamra haragítottam őket. Tudtam egy nap eljön ez. De erős leszek!

   - Nos mit szólsz Akaru, bulizunk? - hajolt közel Koji. A barna hajú Yuji volt és a fekete hajú Sasaki.

   - Hagyjatok békén! - löktem el az arcát és határozottan tovább léptem.

   - Héhé! - ragadta meg a csuklomat. - Mégis mit képzelsz hová mész?

   - Eressz el!

   - Na, nem! Tudod mióta várok erre, hogy a megalázásomat törlesszem?! Amióta meghallottam, hogy szakitottál Otanival, csak erre vártam! - vigyorodott el és egy jókor pofont vágott nekem amitől a földre zuhantam.

Francba... most mit csináljak?!

Sorezore no Sora

 

Sorezore no Sora 

~Minden égbolt~

A nyár nosztalgikus illata beborította az állomást ahol rád vártam

A mosolyod, a gesztusaid, minden olyan volt mint annak idején 

Éreztem a hangodban, ami egyre közelebb került hozzám.

Egy idő után az első emlékezetes nyári fesztiválunkon egymás mellett álltunk,

A távoli félhomályban két árnyék ártatlanul szórakozott.

Kinyújtott kézzel futottunk csillagpordarabkák után

Az akkori idők változatlan emlékei beleolvadnak az éjszakai égboltba.

A fák dombos utcáik mellett ringatóznak és a park padjai pedig kissé berozsdásodtak

Még azt a tájat is amit mindennap látni szoktunk,

A te szemedben megváltoztatta a formáját.

Az idő múlik és felnőtekké vállunk

Vannak napok amikor visszanézünk

De az álmok amik felé innen indulunk

Mindannyiunkat saját égbolthába visznek.

Örökkön örökké ez a pótolhatatlan értékes helyünk lesz

Még ha magunk mögött hagyjuk is, mindig gyengéden vigyáz ránk bárhová megyünk is.

Amikor felvirrad egy ismeretlen városban leszel

Én is elkezdek járni a jelenhez kapcsolodó jővő felé.

Kinyújtott kézzel futottunk csillagpordarabkák után

Az akkori idők változatlan emlékei beleolvadnak az éjszakai égboltba.

Ezért örökkön örökké megtartjuk őket ezen a pótolhatatlan, értékes égen

Mint a tűzijáték mi felfele lő Soha nem fognak elhalványulni Még most is.

Kame Camera 14

 Vol. 14 Férfiasság

Amikor véget ért a dráma forgatása, nyugodtan mehetünk inni.  Anélkül, hogy az elmúlt napra gondolnánk, csak férfiak maradtak inni órákig. Ráadásul 18 órakor kezdtük. (nevet) A nők kecses "állhatatosságához" képest a férfiak a szemtelen "mozgás".

Csak egy dolog arról az időről amikor a Yokai ningen drámában játszottam szerepet a múlt hónapig. Szintén a karakter megalkotása érdekében úgy döntöttem, hogy vékonyabbá teszem "emberiségemet" ezért gondosan sminkeltem és borotváltam a testszörzetet. Aztán valahogy furcsa lettem, a kinézetem gyorsan nőiessé vállt. A nőis külső nem születhet puszta természetes testtel. Mivel ez is egy "alkotó folyamatból" születik, bizonyos értelemben nem emberi, vagy jobb szerintem ez egy olyan dolog ami közelebb kerül a youkai-hoy. (nevet) Kicsiszolnia magát szépséggel és sminkkel, olyan dolgokat felvenni ami nélkül nem tudsz nem idegeskedni, mint a miniszoknya vagy magassarkú.  De ezek a nehézségek születést adnak a kecses nőiességnek. Egy ilyen nőiességet könnyű kifejezni a "kinézettel", a másik részen amit "férfiasságnak" nevezünk, szerintem az nem más mint a "belső".  Több mint a fizikai alak, ez a lelki erő. A harci esszencia, a felelőséget hordozó bátorság, az elszántság, hogy megvédd a számodra kedves embereket... ha ezek a tulajdonságok nincsenek meg, akkor nem számít mennyire simitod ki a megjelenésed, férfiként semmi vagy, igaz? 

Kamenashi Kazuyanak egy férfi szíve van és a teste is egy férfié és a szerelemi irányom is egy normális férfié (nevet). De általában nem vagyok tudatában az olyansminek, hogy "férfiasan akarok viselkedni" és az antennám azonnal reagál a nők érdekeit érintő dolgokra is. Gyakran mondják rólam, hogy "koncertek alatt nőies táncot és mozdulatot csinálsz", de ez általában azért van, mert csodálom a női gesztusok és mozdulatok szépségét. Öntudatlanul szívom fel őket és azt hiszem kifejezésként jönnek elő. Ugyanakkor a tény, hogy sxeretem az olyan tipikus nőies dolgokat, mint a kozmetikumok vagy az aromák ez azért van mert nagyon érdekesen néz ki és jó érzés. Emiatt érdekel, hogy a velem dolgozott színésznők mit hordanak magukkal és az öltözöben általában csajos beszélgetéseket folytatunk ( nevet). Valószinüleg erről beszélve, vannak emberek, akik azt gondolják "te nem vagy férfias. Bár te férfi vagy.", de nem bánom. Egyszerűen azt akarom élvezni, amit szeretek az autókat és a szépséget egyaránt, kedvem szerint. Mindig semlegesnek akarok lenni azokkal kapcsolatban , amelyeket csodálatosnak vagy érdekesnek találok, anélkül, hogy arra figyelnék hogyan találnak engem. 

Azok az emberek akik kívülről őszinték, mint egy férfi, de otthon élvezik a nőiességüket, nagyszerűek.

Végül úgy gondolom, hogy az elbűvölő embereknek semmi közük ahhoz, hogy férfi vagy nő és ha azokról az emberekről beszélünk, akik lenyűgöznek valami "semleges/köztes" varázsuk van. Amikor azt kérdezik, hogy "Ki az a férfi aki a kedvenced?" mindig Johnny Depp hezitálás nélkül. Több mint a maccsó testforma, jobb a karcsú izomzatú és figyelmetlenség is. Valaki a külsöleg nem ragaszkodik a férfiassághoz, hanem akire támaszkodhat a döntő pillanatban; akinek a munkamódszere az elveit követi és aki őszinte ember... szerintem az ilyen férfi egy jó férfi. Ugyanez vonatkozik a nőkre is. Szeretem azokat az embereket, van egy fajta semleges/ közös természetük. Inkább valaki aki kihuzza a női természetet csak kívülről, szeretem azokat az embereket akik jó értelemben véve éreztetik a férfiasságukat. Elbűvölnek azok a nők akiknek higgadtságuk van és nem törödnek a kis dolgokkal, akikben megvan az olyan állhatatósság, mint aki olyan terhet vagy függetlenséget cipel, amihez nem kell elkényeztetni, mint egy gyereket. Tulajdonképpen nem az ilyen emberek tartanak magukban aranyos nőt? Összefogottan folytatnak érdekes beszélgetést, de valójában a szerelem oldalán tiszták és naivak  (nevet).  Annak ellenére, hogy divatjuk durva, fehérnemű és pongyola hihetetlenűl kidolgozott. Annak ellenére, hogy ha szabadba mennek enni azt mondjak "Bárhova is megyünk rendben van!", otthon nagyon képzetten főznek és egyszerűen végzik a házimunkát. Elleknezőleg azon tűnödöm vajon nem azok élnek-e csuszva, akik lendületesen próbálnak fellebbezni, miközben egy fajta nőiességet mutatnak... de ez csak az én sejtésem. (nevet)

Röviden mind a férfiak, mind a nők olyan csodálatos emberek, mint a "mélyen csillanó vízek." Hát nem azok az igaziak, akik nem csak magukért élvezik férfiasságukat vagy nőiességüket, hanem valaki más miatt is?

Szabadság... ez a szó keringett bennem ahogy olvastam, majd fordítottam a részt. Szabadszelleműség jellemzi Kazuyat, ez valahogy érződik minden egyes részében. Ami természetesen jó dolog és érdekes. Ahogy olvastam a részt, elgondolkodtatott. Igazán érdekes tényeket sorakoztat fel és a meglátása is izgalmas. Hát egy ilyen embert, hogy ne lehetne szeretni? Mi a véleményetek nektek? 

A sors szenvedélye 43.rész

A sors szenvedélye

43.rész

Akaru:

Ugyan olyan mosollyal ébredtem, mint amilyennel lefeküdtem. Mintha a nap is fényesebben ragyogna. Pedig már beköszöntött az ősz. Bár szerintem Midori azonnal hallani akarná, hogy összejöttem Kazuyával, végül úgy döntöttem személyesen mondom el délután a suliba. Úgyis próbálunk a duettre Midorival, akkor majd mindent elmesélek neki. Jaj, biztos alig fogja elhinni. Miután megreggeliztem, megmosakodtam, megfeésülködtem és megálltam a szekrényem előtt. Mit is vegyek fel ma? Végül egy sötét kék csőnadrág mellett döntöttem, mivel kissé fülledt, meleg levegő áradt kintről, fehér fekete csikos lenge rövidujju polót kaptam magamra, fehér tornacipőt társítottam hozzá és egy ilyen sötétebb mustár sárga kötött szettert.

A szüleimtől kaptam egy kis arany karkötöt, egyszerű volt, medálként egy kis csengettyű logott, az tettem fel karomra, majd magamhoz kaptam az egyszerű világos barna válltáskámat és amire csak szükségem volt bele tettem. A múltkor ott hagytam a próba ruhámat a szekrényembe, ami nekem volt fent hagyva, szóval azt nem kellett. A sulihoz vett füzetet, irószert telefont és amire csak szükségem volt, mint betettem a közepes méretű JingPinpj márkáju táskámban. A hajamat hagytam haddessen a vállamra, kissé megigazitottam a tükörben, majd kiléptem a lakásból és elindultam a cég felé. Most nem vett fel Misaki így egész korán ébredtem, hogy elérjek 8-ra a próbára. Izgatottság fogott el hiszen ez lesz az első közös próbánk mióta hivatalosan felvettek Hoshi csapatban. Mindent megfogok tenni, hogy együtt tudjunk debütálni és a Hoshi csapat csak úgy ragyogjon. Alig vártam, hogy  hosszabban is elbeszélgessünk. 

Bár több mint 1 órát sétáltam a céghez, nem bántam. A levegő érződött a hűvösség de kellemes volt a nap sugarai lassan nyujtozkodtak lefele a világ felé. Az utca már jócskán megtelt élettel a munkába igyekvő emberekkel. 10 perccel 8 előtt léptem át a cég ajtaját és rögtön megláttam a recepciónál Tsuru-t.

   - Tsuru! Tsuru! - szólítottam le, rám tekintett de érdektelenség futott végig az arcán, ellépett a recepciótól és elindult a lépcső felé.  - Jó reggelt! - értem utol, miért nem várt meg?

    - Nem kell itt nekem jópofiznod! - megtorpantam. 

   - Én csak...

   - Figyelj nem érdekel, hogy mivel etetted be a többieket, engem nem fogsz... - nézett velem szembe és csak úgy szorták a szemei a szikrákat. - Nem fogadom el, hogy tagja lettél a csapatunknak. Nem helyettesítheted Emit!

    - Én nem helyettesíteni akarom én csak az álmotokat...

   - Ne jöjj nekem ilyen álszent dumával! Nem érdekel! Emi... Emi... Eminek igéretett tettünk, hogy valóra váltsuk az álmunk - hajtotta le a fejét és összeszoritotta kezeit. - De arról - villantott újra rám . - nem volt szó, hogy bárki mást elkell viseljünk!  Betolakodó!

Szótlanul álltam ott, nem tudtam mit kellene mondjak, utálat érződött a szavaiban és látszott tekintetében. Betolakodó vagyok?!

   - Csajok! Sziasztok! - hallatszodott Yano hangja mellőlünk. - Mi... mi történik itt?

Egyszerre fordultunk felé, ott volt Okimi és Chizuru is, mindhárman értetlenül meredtek ránk.

   - Semmi! - ezzel Tsuru elfordult és neki indult a lépcső fokoknak.

Őt követte Chizuru is, felém sem nézett... gondolom neki is valami ilyensmi véleménye volt, mint Tsurunak. Csak meredtem ahogy egyre feljebb lépkednek és meg sem várnak. 

   - Nem gondolják ők komolyan! - lépett mellém Yano és megfogta a vállamat.

   - Emi-vel ők hárman szinte gyerekkoruk óta együtt voltak, együtt tervezték ezt ki mind, egy álmuk volt. Hirtelen ami Emi-vel történt mindannyiunkat megrázott, természetesen a legjobban őket. De hidd el, hogy valójában hálásak, hogy ezt bevállaltad. - lépett közénk Okimi is. 

   - Minden rendben lesz, csak egy kis idő kell. Össze kell szokjunk de amint meglássák, hogy mennyire is beleillesz a csapatba minden sima lesz. - mosolyogtak rám, bólintottam.

Igazuk van, idő kell... nem olyan könnyű elfogadni azt, hogy valakivel akivel közös álmot dédlgettetek hirtelen nincs melletted és mégis menj tovább az uton. Idő kell valóban... és mindent megfogok tenni, hogy megálljam itt a helyem és ők is elismerjenek. Így határozott léptekkel indultam felfele a próbaterembe Yanoékkal együtt. 

Egy korábbi számuk koreográfiáját mutatták be, azt kezdték megtanítani nekem. Jó kis pörgös szám, szerelemről szól és arról, hogy mennyir boldog is a lány, amiért a szeretett fiúval lehet. Na micsoda, találó szám! Kuncogtam el magamba. Mindamellett nagyon igyekeztem figyelni minden egyes utasításra, lépésre. Yano és Okomi kedvesen magyaráztak, de Tsuru eléggé siettetett. Chizuru nem nagyon szólalt meg, viszont láttam, hogy tetszik Tsuru siettetése. Már egy óra eltelt és megpróbáltuk, hogy közösen táncoljuk el. Kisebb hibákat vétettem, vagyis legalábbis én így gondoltam de...

   - Nem! Nem és nem! Hányszor mondtuk már el neked, hogy nem így kell! - szólt rám Tsuru.

   - Tsuru nyugodj meg senki sem tanulhassa meg egyről a kettőre! - kellt védelmemre Yano.

   - Dehát lépésenként átvettük, mindent lassan... miért kellene ilyen sok idő felfognia a hibákat? Hiszen ugyanazt újra és újra elvéti. Ne mondjátok már, hogy nem veszitek észre!

   - Nem arról van szó! De te is hibáztál, mindannyain hibáztunk! 

    - Elnézést! Jobban oda fogok figyelni! - szabadkoztam.

Tsuru szarkasztikusan felnevetett, de mielőtt bármit is mondhatott volna az ajtó kinyilt:

   - Mi történik itt? - az ajtóba Kazuya jelent meg, háta mögött a többiekkel.

Kazuya:

A többiek nem kis váratva követtek is, én nyitottam be kopogás nélkül a terembe. A csajok körben álltak, de nekem egy valakin állapodott meg a szemem, Akarun, aki úgy tűnt kissé kellemetlenül érzi magát. Talán leszólták? De miért? Hiszen ez az első napja. Tényleg ilyenek lennének a lányok?

   - KAT-TUN... - szólalt meg rózsdás színű, rövid hajú lány. 

   - Kazuya-senpai elnézéseteket kérjük, talán túl hangosak voltunk? - szólalt meg egy fekete hajú lány aki az előbbi mellett állt.

   - Nem, csak tudjátok... - szólalt meg mögöttem Koki és előre lépett. - Úgy tűnt, mintha kisebb vita alakult volna ki és gondoltuk ha már amúgyis annyira tapasztaltak vagyunk talán adhatunk tanácsot. Ti vagytok a csapat amibe bekerült Akaru nem? - lépett be a terembe. - Akaru nagyon szorgalmas lány, higyjetek nekem nagyon jól kifogtok....

De mondatát nem fejezhette be, mivel egy másik fekete hajú lány akinek kontyba volt most a haja és Akaru előtt állt kisétált a teremből, szinte fel is lökte Tatsuyat. 

   - Elnézéseteket kérjük, a csapatnak még összekell szoknia. - lépett elénk aki először megszólalt itt létünk során. - Yano Ishikawa vagyok! Nagyon örvendek a találkozásnak! Ők itt meg Okimi Taishi és Chizuru Nozomi. Aki kilépett Tsuru Chikamatsu-nak hívják. - mind meghajoltak. - Elhisszük, hogy Akaru szorgalmas. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól kibővíti majd a csapatunkat.

Akaru nem nézett föl egész idő alatt, a padlót bámulta és kissé összeszoritotta kezeit. Valami itt nekem nagyon nem tetszik...

   - Szintén nagyon örvendünk! Hadd mutatkozzak be...

Miközben a többiek társalgásba elegyedtek én gondolkodás nélkül indultam Akaru mellé:

   - Minden rendben? - bár legszivesebben átöleltem volna, egyelőre nem tettem, a cégnél voltunk és nem tetszett ez a légkör ami itt náluk uralkodott. Nem biztos, hogy jó ha ezek a lányok megtudják az igazat. De egy kissé felé nyúltam és megérintettem a kezét, mire azonnal rám emelte barna szemeit. 

   - Persze! - mosolyodott el haloványan. - Azt hiszem beszélnem kell Tsuru-val!

Ezzel csak elsétált mellettem, láttam ahogy Yano és Okimi aggodó pillantásokat vetnek felé, de nem tettek semmit, hogy megállítsák. Miközben Jin elnézést kért, hogy csak úgy közbe avatkoztak én kisétáltam és Akaru után eredtem, hogy négyszemközt beszéljünk. De alig, hogy kiléptem az ajtón és elfordultam a folyosó végén, nem épp kellemes látvány fogadott, ugyanis Akaru nem volt egyedül, de nem Tsuru-val volt, hanem Ketia-val amint öleli.... viszont bármennyire is zavart ez a jelenet, nem tehettem ellene, hisz a cégnél voltunk és bármikor felbukkanhatott valaki.. Így csak ajkamba haraptam és összeszoriottam az öklömet... persze, hogy neki kell felbukkania?! És nyílvánvaló, hogy még nem tudja a kapcsolatunkat.

Akaru:

Korainak gondoltam a meg hátrálást és nem is akartam meghátrálni, de mégsem tetszett az ahogy Kazuya és a többiek ránk találtak. Kitudja most mit gondolnak, de a többiek nem bántottak,  én kell még jobb legyek, még jobban felkell igyekezzek. Levagyok maradva tőlük, megkaptam ezt az esélyt és nem szallasztom el. Ezt gondoltam meg is mondom Tsurunak, bár talán Kazuyat lekellett volna nyugtassam, hiszen barna tekintetében aggódás sugallott. De cégnél voltunk, nem tehettünk semmi hirtelen mozdulatot hisz bármikor feltünhetett volna valaki, aki ezt nem hallgathatta volna el. Bár nem a csajokra gondoltam, szerintem nekik egy idő után nyilvánvaló lesz vagy elkell mondjam. Biztos vagyok benne, hogy senki nem köpne be.

    - Akaru.... - alig, hogy a folyosó végére értem egy férfi hang szólított meg.

   - Keita... - néztem fel a tulajdonosára. - Nem órán kellene lenned? Csak nem lógsz?!- mosolyogtam felé.

    -Mi a baj? Mi történt?

   - Miről beszélsz? Mi történt volna? - néztem értetlenül és felnevettem. - Hogy miért nem mentem suliba? Próbánk van a Hosival nem emlékeszel...

   - Nem arról beszélek, hogy miért nem vagy suliban. Mi nyomja a lelked?

Kissé megremegett a testem, honnan lássa mindezt?! Barna tekintete arcomat fürkészte.

   - Semmi, nem nyomja, nem tudom mire gondolsz...

Csend borult ránk, már szólni akartam, hogy megyek mert dolgom van de a következő pillanatban két kar fonodott körém, megdöbbentem...

   - Minden rendben van! Nem kell senkinek sem bizonyits! Megvan benned ami kell egy idolnak, megkaptad a helyed és egyre fenebb fogsz fellépni. Nem kell megváltozz, maradj mindig ilyen!

Ezeket a szavakat mind úgy mondta, hogy arcát a fajamba temette... Ketia hát ennyire jól ismersz engem? Bár nem öleltem vissza, melegség járta át a testemet és a szavai is nagyon jól estek... bár nem volt ugyanaz az érzés, mint amikor Kazuya ölelt. Kazuya?!

  - Khm... - köszörültem meg a torkomat és elléptem tőle. - Köszönöm szépen Ketia! - mosolyogtam rá őszintén. - De tényleg minden rendben van! Most megyek, tovább kell próbáljunk. Te meg ne lógj a suliból! - emeltem fel az ujjamat.

   - Nem lógtam. Próbálni jöttem ide, engedélyt kértem az igazgatónőtől. 

   - Oh, értem! Akkor jó próbát! Szia! - és fordultam is meg - Kazuya... - de ott Kazuya látványa fogadott. 

   - Csak gondoltam megnézem, hogy minden rendben van e. - kissé komoran tekintett rám, vagy nem is rám hanem arra aki mögöttem volt. - De látom minden rendben! Akkor visszamegyek!

   - Kazuya! - szólitottam le de ő csak fordult is be a folyóson.

Félreértette a helyzetet. Látta ahogy Keita megölel, de ez nem jelent semmit, mi csak barátok vagyunk. Beszélnem kell vele! De alig, hogy tettem egy lépést megtorpantam. Itt? A cégnél?!  Ha most utána rohanok és leszólítom és elkezdek magyarázkodni meghallhassa valaki és akkor... oh bakker!

   - Minden rendben? - hallottam Keita hangját közvetlen mellőlem.

   - Persze! Ne haragudj, most visszakell mennem. Késöbb találkozunk! Szia!

Nem, ez nem a megfelelő pillanat, megkell várjam a megfelelő pillanatot... talán miután végeztünk a próbával, beszélhetnék vele. A többiek biztos nem bánnák. Igen ez lesz a legjobb!

Kazuya:

   - Na Kazuya is visszaérkezett! Akkor kezdhetünk próbálni?! - állt fel Koki. Már vissza voltak jőve a saját termünkbe. Túlról zene szólt, szóval gondolom ott ismét munkába álltak.

    - Akaruval sikerült beszélned? - lépett mellém Tatsuya. 

    - Nem! - válaszoltam komoran és beálltam a helyemre.

   - Miért vagy ilyen ingerült? - kérdezte Jin és összeszükült szemekkel meredt rám.

   - Miért nem tudtál beszélni Akaruval? - tapintott a lényegre Maru.

   - Mert nem egyedül volt, azzal az idiótával ölelkezett!

   - Idióta?! - nézett egy pillantra értetlenül Koki. - Keitaval! - állapitotta meg kis időre rá. 

    - És féltékeny lettél? - emelte fel az egyik szemöldökét Jin. 

   - Akaru tudod, hogy nem tenné...

   - Nem, nem erről van szó! - szóltam közbe ingerülten. - Egyszerűen zavar, hogy a barátnőmet más férfi öleli és én nem tehetek semmit! - szoritottam ökölbe kezeimet.

   - Én amúgysem értettem, hogy miért akarjátok ezt oly vehemensen. Mi olyan nagy dolog, hogy ti ketten együtt vagytok? - értetlenkedett Maru.

   - Mert akkor Akaru még könnyebb célpont lenne, letámadnák, hogy ez volt a célja és ezt akarja használni, hogy nagyobb sikerre tegyen szert. Gondoljatok csak bele! Eddig ment a suliban a dolog, de ez nyilvánosságra kerülne, mindenki a szájára venné Akarut. Nem tehessük még ezt, főleg, most hogy csapatba is bekerült. - magyarázkodtam és úgy éreztem kissé lenyugodtam. - De inkább hagyjuk most és álljunk neki próbálni! Gyerünk! - ezzel a fiúk továbbá nem kérdezősködtek, mindenki beállt a helyére és Junno elinditotta a zenét, mire az felcsendült és táncolni kezdtünk.

Keita... biztos vagyok benne, hogy hamarosan megtudja, hogy én és Akaru együtt vagyunk. De vajon azok után lefog állni? Ha nem hát teszek én róla! Akaru... talán beszélnem kellett volna vele mégis. Biztos, hogy magát hibáztassa a történtekért. Pedig ő nem tett semmit. Vajon mi folyik a túlsó teremben?

    - Szép volt srácok! - csapta össze tenyereit Junno.

A letett törölközömhöz léptem és felvettem a mellette heverő üvegemet melyben azonnal belekortyoltam. Már 2 órája próbáltunk szinte megállás nélkül. Jin és Maru is követte a példámat. Juno nyújtott egy kicsit, Tatsuyaval együtt és Koki a hangtechnikát szerelte le.

  - Én azért úgy érzem nem voltam olyan jó... - panaszkodott Tatsuya. - Hibáztam egy két lépésnél és ezzel lemaradtam tőletek.

   - Vannak rosszabb napok, lehet javítani a dolgon. - veregette meg vállát Junno. 

   - Szerintetek a csajok végeztek? - tette fel majd a kérdést Tatsu.

Talán be kellene néznem hozzájuk... ötletelt fel a fejemben. 

   - Akaru valóban ennyit hibázott volna? - kérdezte Maru gyanakvóan. - Mármint ez az első próbájuk de az a csaj Tsuru, eléggé leszólta érte. Türelem rózsát terem, nem várhassák el, hogy egyből tudja. Hisz lássátok mi is még hibázunk.

A paragrafusától mindenki gondolkodóba esett és egyet kellett értenem, ahogy szerintem a többiek is. De lehet, hogy csak tényleg idő kell nekik. Nem lehet könnyű a többieknek is, hogy hirtelen valaki valakit felvállt. Bár ezt úgye gondolom Akaru is tisztában volt és elmondta, hogy nem akar senki helyében állni csak segíteni az álmuk teljesítésében. Ez volt tisztelettudó! Bár nem is vártam semmi mást.

   - Sziasztok! - hallatszodott egy halk kis, csillingelő hang az ajtóból, amitől szívem azonnal gyors dobogásba kezdett. - Zavarlak?

Az ajtó felé pillantottam és megláttam az én kis angyalomat. Ő is engem nézett és gyöngéd mosoly ékeskedett az arcán. Belépett és becsukta maga mögött az ajtót. Már át volt öltözve, sőt haja látszott, hogy megvolt szárítva, nem rég ugyanis meglehetett mosva. Közelebb lépett hozzánk és érdeklődve nézett körbe. Nagyon cuki volt, várt... de nem volt mitől tartania. Így én tettem meg az első lépést, átszelltem a kettőnk közötti különbséget és karomba zártam, gondolkodás nélkül simult hozzám és kecses kis karjai szintén körém fonodtak. Mélyen beszippantottam frissen érződött fahéj illatát. De ebben a pillanatban bevillant egy kép! Így ölelte az a Keita gyermek is... Nem! Minden rendben, most már nincs semmi baj! Akaru az én barátnőm, nem féltékenykedhetek. Biztos vagyok benne, hogy Akaru elmondta a helyzetet közöttünk és egyszer Keitanak is elkell ezt fogadnia. Mert azt biztos, hogy én többet nem eresztem el Akarut. 

   - Khm.. khm... - köhintés hallatszott körülöttünk. - Kis galambocskák nagyon édik vagytok! - harsogott fel Koki vigyorgva.

Kissé bosszúsan ám de elhuzodtunk. Körülöttünk a barátaink mosolyogva figyeltek. Tatsuya lépett először Akaru mellé gratulálni, majd őt követte Maru, Junno, Jin és legvégül Koki:

   - ...Tudod, ha megunnád Kazuyát, tudod hol találsz! - kacsintott rá Koki. Mindannyain felnevettünk.

   - Köszönöm Koki, de szerintem nem lesz erre szükség. - öleltem át Akarut. - Nem engedem a karjaim közül. - csókot leheltem feje bubjára.

Akaru csak hallgatott és alig győzte fogadni a gratulációkat, nagyon cuki volt nem tudta, hogy pontosan mit is tegyen, mondjon és teljesen zavarba volt. Arcát pir borította amitől csak még gyönyörűbb lett, bár ő mindig is gyönyörű. És az én barátnőm!

   - Milyen volt a próba? Jó sokáig eltartott... Rendeződtek a dolgok? - tette fel a kérdést Junno. Akaru egy pillantra elnézett, és néhány másodperc után válaszolt a feltett kérdésre.

   - Jó volt. Rendeződtek, a dolgok természetesen. Yano és Okimi még egy órát maradtak velem és tanírtották a lépéseket. Holnap folytassuk és újabb számokra megyünk rá, amik már megvoltak. Mindent belefogok adni, hogy minnél hamarabb beérjem őket! - mosolygott elszántan. Ez az én barátnőm!

   - Mindenkivel jól kijössz? - kérdezte Maru. - Tsuru kissé nyers volt...

   - Igaza volt, sokszor bemutatták mégis elrontottam. De nem fogok több gondot okozni, próbálni fogok amig csak birom!

   - Na, ki ne fáraszd magad! - leheltem csókot most a nyakára, ugyanis mögötte álltam és öleltem. Bár mondjuk lehettem volna figyelmesebb, hiszen bármikor bárki benyithatott volna. 

   - Nem fogom! - nézett hátra és végig simitott kezeivel arcomon. 

Percek alatt elillant a közelségével a düh és a féltékenység amit éreztem... nem zavart már semmi. Ilyen hatással volt rám. 

   - Nincs amiért aggódjatok, rendben leszek. Ti is viztatkoztatok az elején nem? - nézett ránk felhúzott szemöldökkel, mire mindannyain összenéztünk. - Ez vele jár, belekell jönni. Amúgyis én vagyok az új csaj aki csak úgy hirtelen belépett közéjük. Érthető, hogy kicsit szigorubbak. De majd megenyhülnek, nem fogom feladni, ott a helyem!

   - Ez a beszéd kiscsaj! - borzolta össze Koki a hangját. 

  - Válltanék két szót Kazuyaval ha nem gond, ezután Misakival fotózásom lesz. - a többeik bólintottak és hátat fordítottak nekünk igyekezve összekapva cuccaikat, hogy az öltöző felé vegyék az irányt. 

Megfogtam Akaru kezét és az egyik sarokba húztam őt. Egyelőre senki nem lépett be, szóval reméltem, hogy nem fog ezután sem.

   - Kazuya, ami köztem és Keita között történt...

   - Nem kell magyarázkodj semmit. Ő ölelt meg téged, efelől nincs kétségem és barátok vagytok amit természetesen elfogadok. De nem akarom, hogy az a srác másképp tekintsem rád...- simogattam meg arcát. - Nem akarom, hogy olyat tegyen amit nem kellene.

   - De nem is tekint... Kazuya, Keita és én csak barátok vagyunk... - na persze, ezt mondd el légyszi neki is. 

   - Mindenesetre légy óvatos rendben? És ha bármit tenne azonnal szólj! - Akaru értetlenül nézett rám és látszott, hogy még húzná a témát, de csak az ajkaira helyeztem az ujjamat. - Nem haragudtam rá, egyszerűen magamra haragudtam, hogy nem mehetek oda és mutathatom meg, hogy ki is vagy számomra, hogy ne ölelgessen. Féltékeny vagyok efelől nem tehetek semmit. De elfogadom ha barátok vagytok csak kérlek, vigyázz arra, hogy Keita mit tesz. - nem voltam dühös, nyugodtam mondtam mind ezt. Tudom, hogy Akaru nem akarna rosszat és fontos neki Keita mint barát, de azt is tudtam, hogy kis naiv és nem lássa, hogy Keita másként közeledik felé. Így úgy éreztem, hogy szükséges elmondanom és remélem, hogy hallgat rám. Mindenesetre ha Keita bepróbálkozik biztos, hogy megkapja a magáét.

   - Rendben! De nincs mitől félned! - fogta arcomat tenyerei közé. - Most mennem kell, de majd este felhívlak rendben? - bólintottam, röpke csókot válltottunk majd elköszönt a többiektől és kilépett.

A srácokkal elmentünk az öltözöbe, ledusoltunk és átöltöztünk majd mindenki a saját útjára ment. 3 óra múlva lesz közös munkánk, addig Koki és Maru egy műsor felvétele lesz, Tatsuya egy cimlap fotozása, mig mi hárman, a maradék úgy döntöttünk haza megyünk addig. Meglepődtem, hogy bár hallották a beszélgetésünket nem mondtak semmit, pláné Jin nem szólalt meg, hogy nem kellene féltékeny legyek. Amit nyilván tudtam, nem akartam az az őrült féltékeny baárt lenni, aki minden lépését követi a barátnőnek. De nyilván nem tetszett, pláné, hogy tudtam Keita mit érez iránta a közelsége. De bízni akartam Akaruba és ha bármi si történne, Akaru elmondaná nekem őszintén és tudom nem ő akarná. Ugye? PErsze! Így van, mire is gondolok?! Ne kérdőjelezzem meg Akaru érzéseit! Bakker! Csak most jöttünk össze, ne legyek már ilyen!  Még csak most lett barátnőm, akivel jővőt is eltudok képzelni... ah pedig ez, hogy is hangzik? Ciki?!

Huh, mélyen kifujtam a levegőt és hazavezettem. Úgy döntöttem, hogy elengedjem a gondolataimat főzők egy kis olaszos kaját, tésztát főztem bolognai szósszal. Mindig is szerettem főzni, egész jól ki is kapcsolt. Nem értettem magamat, komolyan... Akaru megjelenésével olyan érzések törtek felszínre, ami eddig még soha, kissé ingatagnak vélltem magam, túlságosan is féltettem. Összekell szedd Kazuya magad! 

Nos nem egészen olyan lett a rész vége mint amilyennek terveztem. Ezért elnézést is kérek! De remélem, hogy attól tetszik és hamarosan hozom az új részt! Sajnálom ha kissé rendezetlen lettek itt Kazuya gondolatai Keita és a féltékenység felé.