Kame Koreai vlog

 Kame újabb vlog videoval készült nekünk. Pontosabban Koreába utazott, hogy megnézze a baseball szezon kezdetét, Dodgers vs Paders meccsel indult a szezon. Ez pedig Going! munkája is egyben. 

Elkísér minket a szállodájához, majd másnap a forgatás előtti készülődéséhez is. Végül betekintést enged a műsor rész felvevésében is. BTS Butter számára, koreográfiával kezdi meg a műsort, ezzel jelezve, hogy merre is van. Nagyon cuki! Elmegy ebéldeni. A hotelben visszatérve mesél nekünk és esti készülődésére készül. Egy fekete poló van rajta, ami nagyon de nagyon jól áll és kihangsúlyozza felsőtestét. 

Másnap pedig már a meccs után jelentkezik elnézést kérve, de nem jelentkezhetett be meccs közben. 

https://youtu.be/-_M_Uody3nE?si=ib9JrujKJCnQYNx0

Kame és a sajttorta

 Kame ismét főző showt mutat nekünk. Ezuttal pedig süteményt készít, pontosabban japán sajtortát. Finomnak tűnik! Egyszer készítettem, néhány hónappal ezelőtt finom volt! Talán legközelebb Kame receptje szerint probálom ki. 😁 Olyan aranyos sütés közben!

https://youtu.be/fyPmIaY967M?si=rSWAVqjK74RUNK50

Kame és Yuki 2

 Kame és Yuki közös kiruccanása folytatodik. 

Együtt esznek és beszélgetnek. Miután egy jó kis ramánt megesznek, utána elmennek palacsintázni. Egy kellemes beszélgetés részesei lehettünk ismét. 

https://youtu.be/Yh0PvWpXNoY?si=oBtl2kP-Bjce8Vwo

9.fejezet Első lépés a munkához

Tekints fel az égre!

9. Fejezet Elős lépés a munkához

Kazuya:

    - Kame mégis mi történt veled? Egész nap le nem lehet törölni a vigyort az arcodról!

    - Csak jó napom van! - vigyorogtam szélesen Junnora.

Miért ne lenne jó napom, amikor találkoztam Ai-val? Lehetne jobban indítani a napot? Na jó... Ez egy kicsit fura. Mármint ez a boldogság hév, csak azért mert láttam őt. Még ilyen érzés sosem támadt bennem. Egyszerűen csak bennem van ez az érzés, amit egyáltalán nem bánok. Nem bánok valamiért. És valóban folyton csak mosolygok. Nem cosda, hogy a srácok észre vették. 

   - Na jó ha nem akarod nem kell elmondd. De rajtad tartsuk a szemed! - nézett gyanusan végig.

Meg kellett volna ijedjek? Miért? Megbeszéltük Aival hogy barátok leszünk. Nincs mit titkolni, nincs mit elrejteni. Igaza volt, miért ne lehetnénk? Mi a gond ezzel? Semmi! Szóval, nyugodtan figyeljenek. És aztán? Semmi rosszat nem csinálunk.

   - Na de azért most a munkára koncentrálj.

   - Nyugi, nincs semmi ami elterelheti a figyelmem. - éppen a Tokyo Domeba jöttünk, hogy a koncentről beszéljünk. Yumiro már várhatott az irodában. Uepi nyitotta ki először az ajtot de rögtön megtorpant az ajtóban, őt követte Maru és Junno , majd én. Mire az ajtohoz értem és bekukkanthattam, hogy miért is álltak meg már a srácok kimondtak egy nevet és a névhez társult egy személy is. Ai! Ő meg mit keres itt? Várj! Tudom! Mondta, hogy csatlakozni fog a Tokyo Dome stáb csapatához, a nagybátyja rendezte el. Azt nem tudtam, hogy mikor fog kezdeni. 

    - Ti ismeritek egymást? - lepődött meg Yumiro. 

    - Igen! Ai család tag lesz! - vigyorgott Uepi.

   - Családtag? - huzta össze szemöldökeit értetlenül. 

   -Oh, hát ő Maru jövendőbelije.

    - Nem mondod? Komolyan?! - döbbent le Yumiro. - Gratulálok!

    - Uepi, ne kezd már! Mondtuk, hogy az nem úgy van. - szólt rá Maru. 

   - Akkor nem házasodtok össze? Teljesen elvesztettem most a fonalat.

   - A szüleink hozták össze hátunk mögött. De mi nem akarjuk. Csak barátok vagyunk. -lépett előbbre Ai és magyarázta el. Miért örülök ennyir annak, hogy ezt kimondja hangosan?

Kazuya, uralkodj magadon! Kicsit megráztam a fejem. Na ha most valaki látna, biztos, hogy hülyének gondolna. Felkapom a fejem és találkozom Ai tekintetével. Látott! Na szuper, pont aki előtt a legkevésbé akartam leégni. De Ai, csak szeliden felém mosolyog, ami a szívemet csak úgy megmelengeti. 

    - Értem! Így már világos. Nos akkor nem kell bemutatnom nektek, Ai itt fog dolgozni a csapatunkban. Már a koncerteteken is részt fog venni.

    - Sok sikert! - mondták a fiúk.

    - Köszönöm!

    - Nos, akkor hamarosan érkeznek a többiek is. Ha nem gond Ai is részt vesz ma.

    - Dehogyis, hiszen ő is a csapat tagja. - válaszoltam mosolyogva, mire ismét egy melegséggel teli mosolyt kaptam viszonzásul. Miért érzem azt, hogy kicsattanok a boldogságtól?

    - Nos akkor üljetek le! Már hallom a többiek lépteit is.

A fiúkkal elfoglaltuk a helyünket. Ai kissé tétlenül állt ott ahol korábban beszélgettünk. Felé akartam szólni, hogy üljön le mellénk. De elkéstem, Yumiro ugyanis megkérte, hogy üljön le mellé. Megérkeztek a többiek is és elkezdtünk egyeztetni a részleteken. Mit is ígértem a srácoknak, hogy tudok koncentrálni? Nos ez valamennyire megváltozott. Automatikusan szemeim néha arra a bizonyos személyre tévedtek, aki az asztal sarkánál ült és jegyzetelt. Milyen szorgalmas. Bár nem is gondoltam volna mást 

   - Kame mit szólsz? Mi a véleményed?

    - Igen... tessék?!

   - Mi a gond? Fáradt vagy? Meghültél? Te nem szoktál ennyire a zonán kívül lenni. - kérdezte Yumiro.

    - Öhm, elnézést csak elgondolkodtam! Khm... igen, ahogy mondtátok a díszleteken gondolkozunk legelőször és megtárgyaljuk a cégen belül, majd küldjük a részleteket. - reméltme, hogy egyik srác sem mondja el, hogy korábban épp azt mondta, milyen jó napom van.

    - Rendben! Akkor megnyugodhattok mert, le van szögezve és készülünk rá. Küldjétek majd a további részleteket.

   - Rendben!

Egy fél óra után véget is ért a megbeszélés. Ez még csak az első volt, hogy tudja mindenki biztosan, hogy akkor le van szögezve és milyen előkészületek is kell legyenek. A későbbiekben ez gyarapodni fog.

    - Mindent igyekszünk megtenni! - fogott kezet Yumiro mindannyiunkkal. - Ai, kitalálsz? Van egy másik megbeszélésem. Akkor ahogy megbeszéltük, holnap találkozunk!

   - Persze! Rendben! Köszönöm!

Yumiro már a telefonján beszélt is ahogy kilépett az épületből, őt követték a többiek is. Ai még szedelőzködött.

    - Ai valamerre letehetünk? - lépett hozzá Maru.

    - Nem köszönöm! Innen megyek megebédelek és aztán meglátogatom apámat. Mondta, hogy keressem fel! De köszönöm! Ti?

    - Mi most visszamegyünk a céghez. Biztos ne tegyünk ki?

    - Nem tényleg! Kösöznöm! - összeszedte a holmijait. - Jó munkát nektek!

    - Neked is!

Ezzel kisietett a teremből.

     - Ez a lány nagyon alapos és szorgalmas. Láttátok, hogy egész megbeszélés alatt jegyzetelt? - mondta hülledezve Uepi.

    - Igen, hát ő...

    - Ai-nak ez az álom munkája. Komolyan veszi és mindent megakar tenni, hogy jó legyen benne. Ezzel még abban is reménykedik, hogy a szülei is belássák, itt a helye. - magyarázta Maru, azt amit én is akartam mondani. Ezt én is tudom! Nekem is mesélte.

    - Értem! Hát, ügyes lány! Csak így tovább! Most már menjünk mi is, biztos várnak! - veregette meg a hátam Junno.

Bólintottam. Igen, szorgalmas, alapos, biztos, hogy a kemény munkája meghozza végül az eredményt. Remélem! Én drukkolok neki. És remélem ha bármibe is segítehtek, akkor nem fog tétovázni, kérni.

Ai:

Miután a Tokyo Dome-ból kijöttem egyneesen Ranmaruékhoz mentem. Tényleg meglepett, hogy a fiúkkal találkoztam. Persze nem az, mert gondoltam lehet közös munkánk, de hogy már ilyen hamar. De jó volt egy ilyen megbeszélésen részt vennem. Bár nem volt az a hosszú még, láttam, hogy a fiúk igen komolyan vették már. Első benyomásra az jött le, hogy szeretik a munkájukat és mindent megtesznek érte. Ügyesek! Bár nem mintha mást vártam volna, ahogy megimsertem Kazuyat és Nakamrut egyik sem az a típus aki lazsálna és csak úgy né dolgozna.

Ranmaruékkal az ebéd remek volt! Mint mindig! Jól elbeszélgettünk és jól laktam. Ezután egyenesen apám ügynökségéhez vettem az irányt. Nem volt akkora épülete, mint a Johnny's vagy annyi együttese, de sikeresek voltak. Apám úgy volt vele, hogy tehetséges emberek kis helyen is elférnek. No meg, fokuszálni akart először csak néhány együttesre és azokból kihozni a 100%-ot. Szerintem túl sokat vár el. De ha mondom csak felidegesitem. Az ügynökség nem volt a központ környékén jóval távolabb helyezkedett el és egy nagyobb tradicionális épület adott othont neki. Egyáltalán nem úgy nézett ki mint egy ügynökség. Ami fura, ha ismered az apám, aki szeret hivalkodni. De ragaszkodik a tradicionalizmushoz. Az egyetlen ami az ügynöskégrőll árulkodott az tábla ami az ajtonál fogadott Starship. Beléptem az ajton és rögtön összefutottam apám titkárnőjével Hina-val. Köszöntem neki, mire kiejtett a kezében lévő papirokat. Visszahuzodó és csendes volt, kicsit kétbalkezes, félt társaságban. De jól végezte munkáját és kedves volt velem, mindig. Miután segítettem a papirokkal elindultam apám irodája felé. Az udvaorn kellett keresztül menjek ahol meghallottam Blix egyik számát. Masuda és a másik 4 fiú éppen gyakorolt. Egy pillantra megálltam s figyeltem ahogy próbálnak. Olyan keményen igyekeztek. Remélem, hogy sikerrel járnak. Ügyesek és keményen dolgoznak. Épp, hogy lejárt a szám, indultam volna tovább amikor utánam szóltak. Csak feléjük intettem, hogy sietek apámhoz, de majd később beszélünk és apám irodájában vettem az irányt. Amikor megérkeztem apámat teázni találtam a kanapén. Meghívott engem is de udvariasan visszautasítottam. Vártam hogy mondjon miért hívatott ide. Először csak kertelt, hogy milyen napom volt, jól kipihentem magam az esti buli után, sőt még azt is megkérdezte, hogy milyen volt a Tokyo Dome-nál. Furcsa... De hamar kiderült, hogy miért ugyanis azt krédezte ha nem csatlakoznék a céghez. Rögtön felment a pumpa bennem. Nem akartam erről hallani és gondolkodás nélkül felálltam, elhagyva az irodát. Bár hallottam, hogy Masdua utánam kiállt. Nem álltam meg. Le kellett nyugodnom. Mi a baja apámnak? Először a házassággal jönnek össze, most meg ide hivat rögtön, hogy csatlakozzak a céghez. PErsze gondoltam, hog ynem mondanak le róla. De már is el kell kezdjük? Alig néhány napja jöttem haza. Azt hittem, hogy adnak egy kis időt nekem. hogy legalább lesz esélyem emgutatni, hogy mennyit fejlődtem és milyen jól végzem a munkám a színfalak mögött. De persze, megint túl sokat vártam tőlük. Mi lesz a következő lépésük? Vakon aláírom a papirokat? Vajon anyám ilyenkor hol volt? Csodálkozok, hogy ő nem volt itt. Vagy ez a tervük? Először apám kísért meg, majd anyám. Na azt várhassák. Erről nem akarok hallani!

     - Ai?! Ai! Ai, te vagy az?! - ez a hang? Bakker miért pont vele kell összefutnom? Tegyünk, hogy nem hallottuk, nem ismerjük, nem minket szólít. -  Ai?! Ai, áll meg egy pillanatra kérlek! Ai! - ragadta meg a csuklom. Hátra pillantottam, hogy szembe nézzek vele. Takumival, aki dobta Kaorut. Takumi Ohno a nagy, híres fotos. Valójában tehetséges, de igazából... egy féreg! - Örülök, hogy látlak! Nem is tudtam, hogy visszajöttél.

    - Honnan kellett volna tudd? Talán értesítenem kellett volna téged? Én nem örülök, hogy látlak! - rántottam ki a karom és már indultam is tovább.

   - Ai! Kérlek hallgass meg! A látszat csal! Nem csaltam meg Kaorut. Szeretem!

    - Na persze! Két vasat akartál ütni egy csapásra, de nem sikerült. Kaoru nem ostoba, hogy ne vegye észre! Szégyelheted magad!

    - Nem, Ai... tudod jól, hogy mennyi mindent megtettem érte és megtennék. Én....

    - Mondj, amit akarsz nem ér semmit!

    - Ai! - ragadott ismét meg a karamonál fogva. - Kérlek hallgass meg! Kérlek, segíts nekem, hogy beszéljek Kaoruval. Nem akarja felvenni a telefont, sem az üzeneteimre nem válaszol. Kérlek!

    - Kaoru a legjobb barátnőm! Nem fogom engedni, hogy még egyszer egy olyan féreg, mint te a közelébe kerüljön. Menj vissza a drágalátos kisgyerek modelledhez.

    - Momo már felnőtt!

    -Oh, tehát már bevallod, hogy volt valami köztetek?

    - Igen... de az nem úgy volt. Én csak... Momo jött rám és...

   - Oh, és nincs kezed és szád amivel ellent mondj?!

    - Nem! Figyelj Ai, kérlek hallgass meg! 

    - Nem akarlak! Ne kerülj többé Kaoru szemei elé és kímélj meg ettől engem is! - megint kirántottam a karomat, de ezúttal gyors volt és ismét megragadta.

    - Ai! Kérlek! Hallgass meg!

    - Eressz el!

    - Nem, amíg meg nem hallgatsz és meg nem ígéred, hogy segtesz, hogy kibéküljek Kaoruval.

   -  Hahaha! Ezt nagyon elszurtad! 

Kiakartam rántani a karom újból, de már erősebben fogott. Őszintén még fájt is. 

    - Takumi eressz el, ez fáj!

    - Nem! Nem! Meg kell ígérned! Én...

    - Azt mondta, hogy ereszd el! - hirtelen egy kéz került Takumi karjára. Feltekintettem a tulajdonosára és találkoztam Kazuya dühös tekintetével.

    - Kamenashi Kazuya... neked meg mi a közöd ehhez?

    - Ereszd el, amíg szépen mondom! - Takumi egy pillantra mintha hátra hökkölt volna, elengedett. Kazuya megragadt a akarjtá és hátra csavarta.

    - Te...

   - Kazuya ne! - érintettem meg. Még valaki meglát és holnapra már a címlap story az lesz, hogy szerelmi háromszögbe van Kamenashi Kazuya.  - Ereszd el!

    - Ne merd még egyszer bántani! - ezzel meg ellökte Takumit, aki a földre esett.

   - Én... én... még nem végeztem! Nem ért itt véget és ezt jobb ha Kaournak is megmondod!

Kiáltotta, ahogy összeszedte magát, majd elszaladt. Szerencsére, hogy annyian nem voltak körülöttünk és hamar lerázodott így nem lett ideje senkinek, hogy fotot vagy videot készítsen.

   - Jól vagy? - fordult felém aggódva Kazuya és rögtön a bal kezem után kapott, hogy megnézze a csuklom. - Egy kicsit piros! Talán le kellene hűtsd! - miért ég ennyire a böröm az érintésétől?

   - Jól vagyok! Hamarosan elmúlik! - huztam vissza. Hirtelen melegebb lett? - Köszönöm, hogy megvédtél.

    - Nem tesz semmit! Ki volt az a féreg? Nem az exed, mert Kaorut említette.

    - Jól mondod, Kaoru exe.

    - Ismerős volt, mintha még korábban láttam volna.

   - Fotos, Takumi Ohno neve mond valamit?

   - Oh, persze! Sokan dícsérték.

    -Hát pedig semmi dicséretre méltó nincs benne. Egy féreg, megcsalta Kaorut! És még ő köynörög, hogy jöjjön vissza hozzá.

    - Szemétalak! Vigyázz magadra! Ha bármi van értesíts!

    - Értesítselek?

   - Öhm... igen... tudod... úgy értem, hogy... hogy ha bármiben segítehtek ne habozz! - mintha zavarban lenne?

   - Köszönöm! - mosolyodtam vissza rá.

    - Te mit keresel itt? Nem munkátok van?

    - Lejárt. A közeli rámenezőve megyek találkozom az öccsémmel.

   - Oh, akkor feltartottalak. Ne haragudj!

   - Nem, dehogyis! Nyugi!

   - Menj nyugodtan! Nem tartalak továbbá fel!

   - Nyugi. Tényleg nem tarottál! - milyen szép a mosolya. Nem csodálom, hogy annyi nő epeked utána.

   - Még egyszer köszi szépen. És még találkozunk!

   - Persze! Szia!

Intettünk egyet egymásnak és mindenki elindult a saját útjára.

8. fejezet Szép nap

 Tekints fel az égre!

8.fejezet  Szép nap

Ai:

Reggel telefon csörgésre ébredtem.

    - Ai! Vedd már fel a telefonod! - Kaoru arcomba nyomta a tenyerét. Az esti buli után nálam aludt. - Szét hasad a fejem. Vedd már fel! - lökött meg.

Az este kicsit kiütött a garatba. Yamapi jó ivó társnak bizonyult, bár ahogy láttam az este amikor elválltunk ő még elég jól birta, Kaourhoz képest. Az este remek volt! Örültem, hogy megtudtuk beszélni a dolgokat Kame-val és folytatni az ismerkedést. Őszintén kicsit meglepődtem mikor elmondta az okot, hogy miért is tagadt le. Kedves barát, de akkor is semmi rosszat nem tettünk. Ezért igazán nem kellett volna aggódjon. Nem értem! Na de a lényeg az, hogy megbeszéltük és remek estét töltöttünk együtt. Olyan jó vele tölteni az időt. Persze nem azt mondom, hogy mással nem. De nem is tudom... valahogy mellette minden olyan szép és nyugodt és rögtön egy huron pendülünk. Jól éreztem magam az este! És ahogy láttam Kaoru is. Igaz, fel kell készüljek, mert biztos, hogy felfog valamit hozni az estével kapcsolatba. Na de előbb a telefon...

   - Halo? - csendben kiléptem a balkonra, hogy ott beszélhessek telefonon.

    - Hasadra süt a nap drága ungokahugom! Még aludtál, ezért vetted fel olyan késön?

    - Daichi... - hallottam meg a vonal másik oldalán nagybátyám hangját. - Igen! Hosszú volt az éjszaka.

    -Oh, persze én megértem. Van mit ünnepelni! Visszamentél Japánban és a vőlegény is.

    - Vőlegény? Te ezt meg honnan tudod? - lepődtem meg. - Ne mondd, hogy te egész végig tudtál anyámék tervéről. - támaszkodtam neki a korlátnak.

     - Nem! Ne aggódj! Nem tudtam róla. Anyád mesélte aznap amikor hazamentél.

     - Segítened kell. Valahogy erről az őrültségről, le kell beszélned őket. Ne megyek férjehez.

    - Annyira rossz a pasas?

    - Nem! Nakamaru kedves fiú.

    - Oh, tehát kedves...

    - Ne kezd kérlek a szivtást. Arra akrok kitérni, hogy rendes és kedves. De ez túl hirtelen jött. És melyik korba élünk, hogy elrendezzék a házasságot?

    - Megértelek! És megígérem, hogy megpróbálok velük beszélni, de nem tudom azt ígérni, hogy hatni fog rájuk.

   -  Köszi szépen! Miért hívtál?

    - Oh, igen! Beszéltem Yomiru-val ma vár délután 3-ra, hogy találkozzatok és kicsit beszéljétek meg a dolgokat.

    - Ez remek hír! Köszönöm szépen!

    - Nincs mit nincs mit! De kérlek amennyire lehet ne vitázz a szüleiddel. Ők csak jót akarnak!

    - Ezt már sokat hallottam Daichi! De ne aggódj nem vitázom, csak megyek!

    - Aj... hát erre gondoltam.

   -  Most megyek! Sinichi-kunt el kell vigyem sétáltatni.

   - Rendben! Még beszélünk! Szép napot!

    - Köszi! Neked is!

Letettem a telefont és nyujtozodtam egyet. Kellemesen sütött a nap jó időt ígérve ma. És jó napunk lesz. Alig várom, hogy elkezdjek dolgozni Yomiru csapatában! Hatalmas mosoly volt az arcomon és szerintem semmi sem törölheti ezt le. Visszapattantam a szobába, majd egyenesen az ágyra ugrottam. Amit természetesen Kaournak nem tetszett. De felébredt. Gyorsan elmeséltem neki a jó hírt. Bár nem nagyon figyelt szerintem csak, mind jó józott. Mondtam, hogy elviszem sétáltatni Sinichi-kunt majd utána reggelizünk. De már szerintem ott félig álomban volt ismét. Elmosolyodtam! Tudja, jól, hogy nem bírja jól az alkoholt, akkor meg minek ivott annyit? Talán Yamapi bejön neki? Majd meg kell kérdezzem ha visszajöttem. Gyorsan megmosakodtam, fésülködtem és felöltöztem majd el siettem az emeltről. Shinichi-kun lent volt. Gondolom anyám hozta le, hogy adjon vizet és reggelit neki. Farok csoválva szaladott felém kis lábaival.

   - Én is örülök, hogy látlak! - simogattam meg. - Van kedved egy kis sétára? - ugrándozni kezdett. - Rendben, rendben! Azonnal, azonnal!

    - Ai kisasszony! Már fel is ébredt?

    - Yuko! Jó reggelt! Már itt is van?

    - Hát igen volt egy két munka ami elmaradt legutoljára elmaradt, be kell potolnom. - vagy csak anyám vette rá, hogy nem végezte jól azokat. Yuko a személyi cselédünk volt. Már jó néhány éve a családunk kezei alatt dolgozik. Anyámék megbiznak benne. Egy kedves, rendes nő. Gyerekkoromban sokszor játszott velem. Bár legalább ő! - Nem reggelizik?

    - Miután megsétáltattam Shinichi-kunt.

    - Rendben! Jól hallottam, hogy Kaoru kisasszony is itt van?

   -  Igen! Majd felébresztem mikor visszajöttem.

    - Akkor két személyre terítek.

     - Megtudom én is tenni... ha van más munkád.

    - Nem nagy dolog. Nyugodjon meg!

   -  Biztos?

    - Persze! - mosolyodott felém.

    - Akkor, rád bizom. Köszönöm! - feltettem Shinichi-kunra a porázt, felhuztam a cipőmet és intve egyet Yuko felé elindultam ki.

Bár nem akartam nagyon messze menni, mégis megindultam. Egy személy járt az eszembe és a hely, ahol találkoztunk. Bizva abban, hogy talán találkozunk. Bár kitudja. Már jó 10 órát ütött az óra. Lehet, hogy munkája van és nem lesz szerencsém találkozni vele. Vagy lehet még alszik. De akkor is! Menni akarok! Ahogy szokták mondani próba szerencse. Shinichi-kun is ugyanúgy örült a szép napnak mint én. Bár ő talán már egy jó ideje várta, hogy elmenjünk sétálni. Sajnálom, kis barátom! Amikor ahhoz a bizonyos parkhoz értünk elengedtem Shinichi-kunt aki rögtön megindult egy irányban.

   - Ne menj messze! Shinichi-kun! - de mintha meg sem hallott volna, nagyon igyekezett egy kitűzött cél felé.

Egészen addig követtem amíg össze nem találkozott egy fekete barna hosszú szörű tacskóval. Ez a kutyus ismerős valahogy... felkaptam a fejem és nagyot dobbant a szívem, amikor találkoztam annak tulajdonosával. Baromi jól nézett ki, mint mindig! Egy világos szürke trénin nadrágot viselt, egy fehér polóval mely jól kihangúlyozta felsőtestét és egy fekete térning kabátot. Mosolya során kivillogtak perfekt fehér fogai. Ez a férif komolyan, hogy nézhet ki ennyire jól?

     - Szia!

    - Szi.. szi... - Ai, komolyan, miért nem tudsz megszólalni rendesen?! - Szia! - és itt az eltekintés. Na most már biztos valami hülyének gondol.

     - Örülök, hogy látlak itt! Rég láttalak!

    - Ig... igen... kicsit elteltek a napok.

    - Persze, megértem. Hazajöttél és biztos sok elintézni valód volt.

    - Igen! - kibirni a szüleimet akik az ő akaratukat akarják rám erősíteni. - Te ma nem kell dolgozz?

    - De később lesz egy megbeszélésem! De délelőttöm szabad szóval gondoltam eljövők Ran-channal sétálni. - az említett rögtön mellettünk termett és felnézett rám kis kerek fekete szemeivel.

    - Szia, Ran-chan! Én is örülök, hogy látlak! - Kazuya hasonlóan üdvözölte Shinichi-kunt.

    - Reggeliztél?

    - Nem!

    - Akkor mit szólnál egy szendvicsre? Itt a közelben lévő furgonnál remek csirkés szendvicsük van!

    - Erre az ajánlatra nem tudok nemet mondani! - mosolyodtam el.

Kame intett, hogy kövessem. Egymás mellett sétáltunk. Nem messze volt a furgon, már lehetett látni. Shinichi-kun és Ran-chan addig vidáman szaladgált és játszott együtt. Kazuya megvette a két szendivcset és egy egy narancslét is. Bár ki szerettem volna fizetni akadékoskodott, hogy ezt most ő állja. Ezután leültünk az egyik közeli padra, hogy megegyük és ismét beszélgetésbe elegyedtünk. Miért ilyen könnyű vele beszélgetni? És miért ilyen jó?

    - Hó, már fél tizenkettő? Sajnos lassan vissza kell mennem! - állt fel egy más fél órával később.

    - Semmi gond! Megértem! Nyugodtan! - ami azt illeti nekem is vissza kellene mennem.

    - Öhm... - állt meg velem szemben és mintha kicsit zavarba lett volna. Aranyos! - örülök, hogy találkozhattunk.

    - Én is!

    - Akkor még beszélünk!

    - Persze! - fordult meg és magához hívta Ran-chant. Ráhelyezte a porázt. - Oh, igen! Izé... ha nem gond. Vagyis... mondhatsz nemet is... tudom, hogy csak nem rég találkoztunk de.... nem adod le a telefonszámod?

Erre nem számítottam! Mégis miért örülök ennek annyira? Oh... kiáltanék örömömben.

   - Persze!- kivettem a mobilom, mire ő is az ővét és telefonszámot cseréltünk.

Ezzel pedig elindult. Egy darabig csak figyeltem ahogy halad, majd én is Shinichi-kunra helyeztem porázt és elindultam haza felé. Egész jó kedvem volt! Jól indult a napom, azt kell mondjam. Még dudorásztam is az uton. Szép napunk van tényleg!

      - Mi tartott ilyen sok ideig? - alig, hogy beléptem a házban Kaoru lefele tartott. ITt volt tényleg ő is! Ahogy láttam össze szedte magát, már el volt készülve.

    -  A kutyás parkban voltam ami a főtér közelében van.

    - Tessék? Azt hittem, hogy csak a közelben mész.

     - Igen de... 

      - Kész van a reggeli kisasszony! - a reggeli?! Bakker teljesen kiment a fejemből, hogy Yuko készít reggelit!

    - Én... én... nagyon sajnálom de már reggeliztem!

    - Tessék?

    - Hol reggeliztél? - mindketten furán néztek. 

    - Öhm... egy szendvicset reggeliztem ott a parknál. Nagyon sajnálom Yuko, feltartottalak és...

    - Semmi próbléma. Beteszem a hötőben ami megmarad! - olyan kedves!

    - Köszönöm! - fogtam meg a kezeit.

    - Én viszont rohadt éhes vagyok! Yuko hagyj mindent egyelőre ott, kitudja lehet az ő részét is megeszem!

   - Csak nyugodtan! - nevettem fel. Yuko elsétált.

    - Na jó, most meg mesélj. Miért van ilyen jó kedved?

    - Elmondtam reggel... - sétáltam be a konyhában. - Kezdeni fogom a munkát a Tokyo Dome-ban.

    - Jaja, ezt a szöveget nem fogadom el teljesen! Nem egyedül reggeliztél ugye?

    - Nem! 

    - Tudtam! Kivel? Kivel?

    - Kazuyaval.

   - Kazu... Kamenashi KAzuyaval?! Akviel az este beszéltünk!

   - Igen!

    - Hoppá! Itt alakul valami!

     - Nem is!

   - Oh, dehogynem szerinted vak vagyok, az este egymás társaságában. Szinte izzott közöttetek a levegő. - komolyan?

    -De csak alig ismerjük egymást néhány napja. Ne gondolj bele túl sokat. Csak barátok vagyunk!

    - Mondjad csak, mondjad csak! Te miért nem mondod el a családonak, hogy Kazuyahoz mennél inkább feleségül? Ő is idol, egy csapatban van Nakamaruval és...

    - Ne kösd itt össze a szálakat! - böktem meg. - Inkább reggelizz! - huztam ki a széket és mutattam rá. - Amugy meg ne hidd, hogy én nem vettem észre mi folyt közted és Yamashita között.

   - Mégis mi folyt?

    -Ugyan már, tudod jól, hogy nem birod az alkoholt mégis annyit ittál. - elé tettem egy nagy pohár vizet.

    - Csak beszélgettünk. Nem kell semmit sem kombinálni!

    -Na látod pontosan! És még nekem mondasz?

Kaourval felnevettünk, majd miközben megreggelizett kellemesen elbeszélgettünk. De azután mennie is kellett, ugyanis munkája volt. Én a hátsó kertben lapotopztam egy kicsit. Megnéztem egy filmet, miközben a D vitamint magamba szívtam. Igazából tükön ülve vártam, hogy végre el indulhassak a Dome-ban. Alig várom, hogy neki kezdhessek ott dolgozni!

Mielőtt épp ebédelni indultam volna anyám hívott, persze tudott arról, hogy ma beszélek Yumiro-val. Nem mondott semmi különöst inkább csak annyit, hogy majd hívjam fel Marut kérdezzem emg mit csinál, nem e kellene vigyek nekie bédet vagy valami. Maru? Igen máris becézte. Csak azért, hogy anyám leszálljon róla irtam egy rövid üzenetet. Mint megtudtam éppen ebefejezte az eébdet és megbeszélésre tart. Akkor KAT-TUN-nak van megbeszélése, hiszen Kazuya is említette. Na de legalább ez is meg volt és anyám nem fog zavarni vele. De remélem, hogy nem fog erre rászokni. Most valami csicskát akar belőlem csinálni? Még össze sem házasodtunk. Sőt csak szóban vaguynk jegyesek. Nem fogok most mindig ugrálni ha ők monjdák. Összeakarnak hozni Nakamaruval értem én. De a tervük nem lesz sikeres. Beszélnem kell Nakamaruval valamit ki kell mindenképpen gondolnunk, minnél hamarabb. Az lesz a legjobb! Így anyámék leszállnak rólam, legalábbis erről a témáról és neki si az élete normális lehet.

Megebédeltem Yukoval. Bár nem szeretett volna zavarni megkértem, hogy üljön le velem és ebédeljen meg. Délelőtt óta csak tesz vesz, sürög forog a házban. Nem szeretném ha lebetegedne. Anyámék néha túlzásokba esnek és minde apróságot rá állítanak, Yuko pedig túl kedves, nem akarja, hogy gondba kerüljön. Egyedüli anya, van egy lánya és fia. A férje elhagyta őket. A lány, Kumi most megy alsó középiskolába, a fia, Iktou pedig felső középsikolába. Régebb sokat játszottunk egyett. Remek gyerekek. Yukora pedig marad az eltartás. A családja besegít, de még ígyis meg kell huzzák a nadrág szíjat. Sokszor felajánlottam, hogy segítsek neki de nem akarta elfogadni. Saját erejéből akar mindent megadni a gyerekeinek. Csodálatos nő! Mindig is felnéztem ezért rá! A férfi aki elhagyta pedig, magára vessen! Hogy elengedjen egy ilyen nőt és ilyen remek gyerekeket. Miért? Hogy egy fiatalabb nővel legyen. Nem ismerem a részleteket. Talán anyám tud valamit bővebben. Ők is sajnálják őt és szeretik. Ezért pedig még extra pénzt is tesznek a fizetésébe. Bár erről Yuko nem tud erről. 

Miután megreggeliztem, fel vettem egy lila sötét kék kockás inget és egy világos farmer nadrágot, adidást és bördzsekit mindehez. Majd elindultam. Metroval mentem el egészen a Tokyo Dome-hoz. Yumiro ott várt előtte:

   - Ai, ha nem tévedek?

   - Igen! -fogtam ekzet vele.

   - Daichi-san már rengeteg mesélt rólad és tehetségedről. Kérlek menjünk be!

   - Köszönöm!

    - Nos, a munka nem változna meg az ottanitól. Itt is nagyjából a rendszer ugyanaz. Világítás, hangtechnikat, személyek kisegítése, berendezés. Mindenki mindegyikbe részt vesz annak ellenére, hogy ki vannak osztva a csapatok, ha éppen szükséges. Természetesen megismered a helyet lesznek akik bemutassák és kisegítenek. Világos?

   - Igen!

    - Remek! Itt baseball meccseket is szoktak, koncerteket, eseményeket. A közelgők a konferencia teremben fel vannak írva. ODa is vezetlek!

Végig mentünk a folyosón, majd hátra  a szinpadhoz, a folyosora ahol az öltözök és különféle más termek voltak. A legvégben ott állt a konferencia terem. Beléptünk. Az asztalok körbe helyezve és azokon asztal és golyostoll. Talán már is valami közelgő esemény? Yumiro a hatalmas tábla elé intett ahol egy szines táblázat fogadott a közelgő eseményekkel. Egyen kívételesen megakadt a szemem, két hónap múlva:

   - KAT-TUN, koncert?

    -Oh, igen! A Johnny's cég folyamatos vendégünk itt. De ezt gondolom tudtad. - igen erről már olvastam. Tehát nekik is segíteni fogok. Persze, nem mintha ez meglepő lett volna, olvastam már és Maru is mesélte, hogy volt már itt koncertjük. Az szuper!

   - Oh, belegondolva. Most lesz megbeszélésünk velük. Szeretnél részt venni rajta?

   - Velük?

És épp, hogy rá kérdeztem nyilt az ajtó:

   - Ai! - és megjelent a négy fiú.

Hiba

 Sziasztok! Valami van a bloggerrel ezért tevődik egymásra a két legútobbi bejegyzésem. Próbáltam újra tenni de ugyanúgy maradt. Néhány napot szeretnék várni hátha megoldják ezt a hibát. Gondolom rendszer hiba.  Ha nem akkor mindneképp megoldom valahogy! Egy kis időt kérek! Köszönöm!

Kame és Yuki 1

 Kamenak ismét vendége van, még pedig Yuki Koshioka. 

Egy közös városi sétára mennek körbe nézni a nagy forgalomban és kirakatban. :) Egészen amíg el nem érnek az étteremig. Egy kellemes beszélgetés érszesei lehetünk, egy kellemes séta közepette, nagyon jó idő van ott. Ahog ymár megszoktuk sok féle téma feljön, megemlítődnek kollegák, Maru és Uepi is, de más együttesekből is. Megismerhessük jobban Yukit. Kame mindenkivel megkapja a közös hangot. Olyan jó hangulat uralkodik itt is.

https://youtu.be/ElDgq1zAWXw?si=OKzei87cDwwZjvM-

Kame s a csipős rámen

 Kame ismét Miyazakiban.

Ezúttal pedig étterembe kalauzol el minket. Egy csipős, forró ráment eszik meg ami jól meg is izzasztja. Nagyon aranyos! Kellemes társaságot ad ismét nekünk! Köszönjük!

https://www.youtube.com/watch?v=fqUI15scR4o

We Are Starto

 Hamarosan új fejezet indul az ügynökség életében. Amiután kitört a botrány és hivatalosan is elinditották a folyamatot, hogy a cég és az együttesek akik nevében benne volt a Johnny név, néváltoztatáson esennek át, úgy tűnik most már lezárodik. Ugyanis indul a Starto, akik továbbra is együteseket képviselik. (Egy másik rész is indult Smile up néven). 

Az új kezdést pedig egy új dallal akarják indítani, amiben 14 együttes fog részt venni köztük a KAT-TUN is. A kis lemez neve WE ARE és koncertet is fognak adni. Valamint hivatalos insta fiókjukon megosztottak új, friss képeket az együttesekről.

Reméljük ezzel egyetemben pedig a fiúknak is beindul a közös munka.
https://www.instagram.com/we_are_starto/

Kame és a CAMP! in dome kiállítás

 Kame legfrisebb videojában betekintést enged a CAMP! in Dome kiállításban. Ez ugye arról a koncertről szól, amit a Juniorok tartottak, ők lépnek fel és ő is részt vett, segített az ifjak kiképzésen. 

Körbe vezet minket, miközben emlékeket idéz fel az eseményről, készülődésről és arról is, hogy amikor ő kezdte milyen volt. Nagyon aranyos! És látszik, hogy mennyire örült, hogy ennek részese lehetett. Valamint baromi jól néz ki ebbe a videoban is! 🙈

https://youtu.be/Yiohu0e6slE?si=oKqJssN6ri7ROgI8

Kame komment reagálás 2

 Kame ezuttal ismét kérdésekre, kommentekre válaszol. Hiszen elmondja, hogy rengeteg komment érkezik, amiért nagyon is hálás. Különböző videoiból olvassa fel a reagálásokat. Bár, tudnék jobban japánul. Mennyi esély lenne arra, hogy felolvassa az én kommentem? De a lényeg, hogy írjuk és támogassuk, biztos lássa és örül neki, hogy ennyien itt vagyunk számára. Köszönjük, hogy ilyen kedves és rendes vagy. Csak így tovább Kame!

https://youtu.be/jsf2pMyMaiw?si=e2CXaivJhTogq90c

7. rész Valami kezdődik

                                         

Tekints fel az égre!

7. rész Vaami kezdődik

Kazuya:

   - Nos, hogy vagy? - tette fel a kérdést Yamapi, minek után leültünk az egyik boxban.

    - Jól! - válaszoltam röviden.

    - Valami zavar!

    -Nem! Nem zavar semmi!

    -Pfff... ugyan már ismerlek. Valami bánt.

    - Nem... nem...

    - A mútlkori lányról van szó? Találkoztál vele?

Yamapi egy nagyon okos ember és rögtön a lényegre tér. De még neki sem mondhatom el az egész történetet. Furának fog gondolni. Legalábbis egyelőre nem. Föleg, hogy mondjam el, hogy tetszik egy csaj de Maru mennyasszonya és ma pedig letagadtam, hogy ismerem őt.

    - Jól van! Jól van! Nem kell mondj semmit, ha nem akarod. De ha kell valaki aki meghallgasson, tudod, hogy rám számíthasz.

    - Köszönöm haver! - mosolyodtam felé.

    - Hozok valami innivalót. Mit kérsz?

    - Egy sör! - Yamapi bólintott és el is tűnt a tömegben.

Lassan a bár megkezdett élettel teli lenni. Nem volt egy nagy épület. Jól nyűzsögtek az emberek benne. De egész jó hely volt. A terem falai lilák voltak, ahogy a padló is csak árnyalat különbözött. Bőr, fekete kanapék álltak a fekete asztalok körül. Lámpák világítottak oldalról és lent a földön is egy lila led világította be a terepet. Jártunk már itt nem egyszer akár Yamapival, akár a srácokkal. A zene hangosan dübörgött és már a táncparkett is kezdett megtelni. Láttam ahogy egy két nő felém fordul és összesőgnak barátnőivel. De nem nagyon vettem róluk tudomást. Nem volt az a férfi, aki bármikor ilyen esetet kihasznált volna, persze egyszer kéttszer flörtöltem már, de annál több nem volt. Ám most egyáltalán nem volt rá kedvem. Folyton Ai járt a fejemben. Megfogok bolondulni! Mintha már látnám is őt, ahogy a barátnőjével átfurakodik a tömegen, szinte egyenesen felém tart. Várj! Az tényleg Ai! Hirtelen felegyenesedtem . Mit kellene tennem? Hogyan kellene viselkednem? Oda kell köszönjek! Vagy csak hívjam ide az asztalunkhoz? Bár meg kellene kérdezzem Yamapit. Bár nem hiszem, hogy próblémát jelent. Álljak fel? Menjek eléjük? Hozzak valami italt nekik? Nem először köszönöm kellene! Aj, Kazuya Kamenashi miért lettél hirtelen ennyire ideges? Gyönyörű volt! Egy fekete, térden felüli cső szoknyát viselt, melynek az alja fodros volt, egy fehér rózsaszin virágos inget háromnegyedes ujju, melynek alja be volt dugva a szoknyában és dekoltázsa igen mély volt. Fekete csizmát viselt. Milyen sexy!

Kame! Vedd le róla a szemeidet! Erre pillantott és találkozott a tekintetünk. Elmosolyodtam és felemeltem a kezem, hogy felé intsek, de ő csak eltekintett. Haragszik rám. Mit is gondoltam? Persze, hogy haragszik rám! Mégis csak egy letagadásról van szó. Beszélnem kell vele! El kell neki magyaráznom a helyzetet. Nem hagyhatom, hogy ez így folytatodjon. Nem akarom, hogy ez így folytatodjon.

    - Meghoztam az italokat! - ült vissza a boxba Yamapi és felém tolta a sört. - Mi a gond?  Kame! Kame! Föld hívja Kamet! - lengette meg kezeit Yamapi előttem.

    - Ne haragudj, mit mondtál? - kaptam észhez, hogy szemeimmel még mindig őt figyelem a tömegben.

    - Mi a gond? Történt valami? Haver, aggódom érted!

    - Én... csak láttam Maru mennyasszonyát!

    - Nakamaru mennyasszonyát?! Melyik? Melyik? Melyik az? - érdeklődve a táncoló tömeg felé nézett.

    - Ott a virágos ingben!

    - Oh, csinos! Maru nem féltékeny, hogy elengedte bulizni ilyen csinosan? És a mellette lévő lány a modell Kaoru Takahashi. - oh, model? Tudtam, hogy valahonnan ismerős.

     - Nem! Közöttük nincs olyan kapcsolat. Leakarják mondani a jegyességet. Szóval, miért ne jöhetne ide? - bár belül valami forrni kezdett, ha abba gondoltam, hogy mennyi férfi nézi most éppen meg Ai-t. De nekem milyen jógom van így érezni? Én... neeem...

     -Kicsit ingerültnek hallatszottál, ahogy mondtad ezt.

     - Tényleg? - nem is hallottam magamon.

     - Kame miért...

      - Én nem is!

     - Azt akartam mondani, hogy miért nem megyünk oda köszönni?

     - Oh! Öhm... nem is tudom. Illendő? Csak nem rég találkoztunk, talán nem is ismer fel...

     -Nem ismer fel téged. Kamenashi Kazuyat?

    - Hát, jó tudod nem úgy értem, csak...

    - Marunak a mennyasszonya, lehet, hogy felakarják bontani a jegyességet, de attól eltekintve, még fogotk találkozni. Miért ne lehetne? - ha tudnád mennyire akarom, hogy sokat nagyon sokat találkozzunk. Kame!

    - Találkozni akarsz vele mi? - Yamapi hevesen bólintott.  - Jól van!

Felsóhajtottam és belekortyoltam a sörömben és elindultam a tánc parkett fele. Barátnőjével táncoltak. Jól mozgott. Én is táncolni akarok vele. Kame! Mi van ha most ő tagad le? Megérdemelném. Yamapi mit gondolna? Akkor már ejsze elkellene mondanom neki az igazat. Vagy a barátnője előtt nem fogja? Mondjuk én is a barátaim előtt tettem. Szóval ez nem akadály. Mondjuk ha jól tudom a barátnője rajongonk és akkor biztos szól majd egy két szót a nevünkben, hogy hé, mégis Kamenashi Kazuya és Yamashita Tomohisa köszönt nekünk! Most a hírnevemre akarok hagyatkozni? Off... pedig én vagyok a hülye. Én csináltam magmanak! Megismertem egy szuper jó fej csajt és tönkre is tettem a kapcsolatunk. De mégis? Mégis? Mi lenne ha van még esélyem rendben hozni. Lényegében csak találkozunk még, nem lehetünk rosszban. Igen! Igen! Így van! Rendeződni fog!

    -Öhmm... khm... khm... - megköszörültem a torkomat és megérintettem a vállát. - Szia! Örülök, hogy újra látlak! - Ai megfordult, úgy olvastam el az arcáról, hogy nem számított erre, a barátnője arcán hatalmas vigyor jelent meg és láttam ahogy Ai-ba karol. - Jól szórakoztok? Barátommal meghívnánk egy italra. Ő itt Yamashita Tomohisa! - na milyen voltam? Most mi fog történni? Csak figyel, meg sem rándul az arca. Mit fogok kapni?

    - Szia! - mosolyodott el. Köszön! - Akkor tényleg te voltál aki ott ült a boxba. Ne haragudj, nem tudtam, hogy ilyen hirességek is járnak ide. - tekintett barátnőjére.  Tényleg nem ismert fel? - Örülük a találkozásnak Yamashita. Ő itt a barátnőm Kaoru Takahashi. Én pedig Ai Fukuda vagyok.

    - Nyugodtan szólíthatsz Yamapinak. Fukuda? Emiko és Dan lánya! Szeretem őket!

    - Ig... igen! Kö... köszönöm. - oldalba böktem Yamapit, ez kényelmetlen Ai-nak hát nem viszi észre magát?

   - Nos, akkor egy ital?

    - Persze! - karolta át Kaoru a barátnője. Nem úgy tűnt, hogy Ai belement volna. De bólintott. LEsz alkalmam beszélni vele!

Intettük Yamapival és előre engedtük őket, a boxhoz érkeztünk. Yamapi és én elléptünk italokat hozni. Mindketten koktélt kértek. Visszülve, pont Ai mellé kerültem. Yamapi rögtön elkezdett beszélgetni velük. Bár inkább ő és Kaour beszélgettek, mi ketten hallgattunk. Beszélnem kellene vele! De mit mondjak? Valahogy meg kell törjem a jeget. Valahogy...

   - Menjünk táncolni! - csapta össze tenyereit Kaoru. - Srácok?

    - Hát mi... nem is tudom. - néztünk össze Yamapival.

    -Ugyan már! - Kaoru felállt és Yamapi felé nyújtotta kezét, megragadta majd felhuzta és elkezdte huzni a tánc parkett felé.

Mi ott ültünk a boxba, mindketten az italas poharunkat nézve. Szólalj már meg Kame!

   - Ai... - na jó szedd össze magad Kame! Szólalj meg és kérj bocsánatot. - Ai, én sajnálom a történteket! Nem akartalak letagadni csak... úgy gondoltam jobb így.

    - Jobb így miért? - nézett rám iriszeiben tűz láng lobbant. - Szégyeltél engem? Talán unalmas voltam? Nem akartad felvállalni, hogy ismertük egymást és, hogy jól megvoltunk? - ő is az gondolja, hogy jól megvoltunk! Voltunk... az múlt idő

    - Dehogyis! Erről szó sincs! Nem szégyelnélek soha téged.

    - Hát pedig nem úgy történt. 

    -Én csak... nem akartam, hogy a srácok cukkoljanak és kényelmetlen helyzetbe hozzalak titeket.

    -Minket?

   -  Maruval, hiszen az ő vőlegénye vagy és...

    - Tudod,  jól, hogy abból nem lesz semmi. Másképp pedig, miért is lenne ehhez nekik közük? Mi olyan rossz abban, hogy beszélgettünk és jól éreztük magunkat egymás társaságában? - csalódás látszott arcában. Ez fáj! Nem akartam elszomorítani. Igaz, mi is lenne a gond ezzel? Csak az, hogy azóta a nap óta nem tudlak elfelejteni egy pillantra sem és ódákat zengtem nekik rólad. Nem tudom megmagyarázni, de vonzodom hozzád nagyon is. De hogy mondhatnám ezt ki neked? - Huh... - kifujta a levegőt. - Jól van! Kazuya... - fogta meg hirtelen a kezemet mire éreztem, hogy nagyot dobban a szívem. Mennyi sört is ittam? Úgy érzem melegem van. Bent rekedt a levegő, igen biztos. Biztos, hogy ez van! - Felejtsük el! Mi lenne ha elfelejtenénk, hogy ilyen történt. És egyszerűen csak beszélgetnénk tovább... -barna szemei enyémben mélyedtek. Csodaszép! - én tényleg jól éreztem vele magam. Nem folytathatnánk? Jó, Maru mennyasszonya vagyok, de nem. És attól mi miért ne barátkozhatnánk?

    - Igazad van! Én is jól éreztem magam veled! - végre elmosolyodott, felém mosolyodott. Nekem mosolyog! Ez a lány, olyan kedves! Milyen szerencsés vagyok, hogy felém mosolyog. - Köszönöm!

    -Jól van! - csapott az asztalra. - Gyere táncolni!

Ezzel karon ragadott és a tánc parkett felé huzodott. Egy pillantra leblokkoltam. Ai kezeimet csipőjére tette, ő pedig a nyakamat karolta át. Most mi éppen táncolni fogunk? Együtt?! Így?! Miközben a szívem hevesen ver. Karjaimba egy gyönyörű, elképesztően jó fej, kedves lánnyal.

    - Mi van a nagy Kamenashi Kazuya nem tud táncolni? Pedig én nem ezt láttam! - cukkolt. Ah! 

   - Te láttál engem táncolni? - huztam fel érdeklődve a szemöldökömet.

    - Láttam a koncerteteket. Jól nyomod!

   - Jól nyomom? - bólintott. Ez a lány megőrjít egyetlen szavával! Na jó! Én is belemegyek akkor! - Közelebb húztam magamhoz és szorosan tartottam karjaimban. - Hát akkor lássunk téged is!

Ezzel táncolni kezdtünk. Hány férfi nézhet most rám irigykedve? Én biztos irigykedve néznék ha mással táncolna. De nem, velem táncol! És varázslatos volt! Már táncoltam korábban is lányokkal, de ez valahogy. Teljesen más volt! Olyan jó! Ai-val minden ilyen jó? A zene ritmusára lépkedni, érezni barackvirág illatát, látni mosolygos arcát és elkápráztatva lenni. Annyira elkápráztat, hogy szinte el is felejtem, egy bárba vagyunk, nem egy emberrel körülöttünk. Mi ez az érzés? Miért jó ennyire vele lenni? Én... vajon milyen az ajkai? Azok a vörös ajkai amik annyira hívogatnak vajon... vajon...

   - Hé! - mindketten szétrebbentünk, amikor Yamapi megütötte a hátámat. Bakker, majdnem megcsókoltam Ait?! Aki Maru mennyasszonya?! - Van egy üres billiárd asztal a túlsó teremben, nincs kedvetek egy játszmára?

    - De... persze! -néztünk össze Ai-val.

Mindannyian elvettük az italokat, majd elindutlunk a túlsó részben. Láttam ahogy a férfiak megnézik Kaourut és Ait is, de miattunk nem akarták megközelíteni őket. Jól is tették! Nem is fogom engedni, hogy megközelítsék. Vagy van jogom erre egyáltán? Miért zavar az a gondolat, hogy esetleg ő egy más férfival van. Nincs jógom. Nem... ő... ő... hogy tudja egy nő ennyire elcsavarni a fejem? Ilyen rövid idő alatt?

    - És, hogy lesznek a csapatok?

   - Lányok a fiúk ellen!

   - Oh, biztosak vagytok abba?

Ai és Kaoru összenéztek:

   - Biztos! - vágták egyből rá. Yamapival összenéztünk.

    - Rendben! - egyeztünk mi is bele. Bátrak!

És hamar kiderült, hogy mindketten ügyesek. Izgalmas meccs elé néztünk. Jól elbeszélgettünk és szórakoztunk, nevettünk. Kaoru is kedves és jó fej lánynak tűnt. Látszott, hogy mennyire jól egyeznek és jól megvannak Ai-val. Illetve az is, hogy mennyire hiányolták egymást. Ezt korábban Ai is mesélte, hogy mennyire hiányolta a barátnőjét. De mindig tartották a kapcsolatot és napi szinten beszéltek. Büszke volt Kaourura, hogy elérte a célját. Ahogy láttam Yamapi is jól érezte magát és jó fejnek találta a csajokat. Bár min is csodálkozom? Ai kivel ne kapnám meg a közös hangot? Hiszen egy annyira rendes, kedves és barátságos lány. No meg, Kaoururól is ez a véleményem. 

Egymás után löttük a gólyokat, hol betalált, hol nem. Szoros meccs volt. Illetőleg meccsek voltak. Igazán jó parti volt. Nem is tudom, hogy mióta játszhatunk itt. Mennyit táncoltunk? És egyáltalán mióta érkezhettünk meg ide? Elvesztem az időérzékem is vele.

Ahogy Ai Kaour felé lép, összecsapja vele a kezét, felugrik, hatalmas mosoly huzodik ajkain, szemei csillognak. Én pedig csak állok ott, támaszkodom a billiárd asztalon és nézem. Figyelem mosolyogva. Azt hiszem az első találkozásunk óta valami elkezdődött bennem valami. Valami csodaszép. Ami miatt nem tudok, nem rá gondolni. Nem azt kívánni, hogy lássam és beszélgessek vele. Hogy halljam és érezzem illatát. Kisugárzását. Ez az érzés, annyira intenzív, már most érzem. Megkellene állítsam? Megtudom állítani? Azt mondták, hogy felbontsák a jegyességet? Szóval... mi lenne a baj? Vagy alakulhat ki kettőjük között valami? Illetve miért is tervezek ennyire előre? Igen, valami elkezdett bennem kivirágozni. De ez még nem jelent semmit. Még nem tudom, hogy miről van szó. És mi baj lenne ha barátkoznék és jól érezném vele magam? Mint most. Ez olyan jó! Miért ne lehetne? Ki mondja, hogy nem szabad? Még egy olyan baklövést nem fogok elkövetni, mint korábban.