2022. október 31., hétfő

A sors szenvedélye 44.rész


A sors szenvedélye

44.rész

Akaru:

Örültem, hogy mindent megtudtam beszélni Kazuyaval. És úgy indulhattam el a suliba, hogy vele lehettem egy kicsit. Amint beértem a suliba rögtön Midorit kerestem meg és félre hivtam az udvarra egy sarokba. Egész uton arrafele azt kérdezgette, hogy mi van, mi történt, mondjam már el, de nem kockáztattam csak akkor akartam elmondani, amikor már nem volt senki sem közvetlen körülöttünk. Amikor kimondtam a bizonyos szavakat, hogy együtt vagyunk Kazuyaval, akkorát sikitott, hogy szerintem az egész suli meghallotta. Csittitgatni kezdtem, miközben ő folyton ugrált örömében és azt mondogatta, hogy el sem hiszi és hogy ő érezte, hogy valami ilyen lesz a vége. Nagyon örült, hogy érzéseim válaszra találtak és elkellett meséljek minden egyes részletet, hogy hogyan is jöttünk össze. Így elmeséltem, a kis, esős kalanduktól kezdve egészen a másnapig, amikor Kazuya betegen lekapott, majd nem emlékezett semmire és kifakadtam. Midori büszke volt rám, hogy kézbe kaptam az ügyet és lám-lám milyen jól is jártam vele. Azt is elmondtam neki, hogy egyelőre úgy döntöttük titokba tartsuk a kapcsolatunkat, szóval amennyire lehet ne mondja el senkinek. Nem sokkal ezután Keita és Shouta is megjelent, akiknek szinte azonnal elmondta, hogy mi is a pálya és miért is vagyunk ilyen elbujt helyen. Elnevettem magam és rászóltam, hogy azért ennyire ne titkolozzon, mire Midori megerősítette, hogy nem fogja senki másnak elmondani, megbizhatok benne. Shouta is meglepődött és gratulált, Keita is gratulált, de azonnal is fordult és elindult az épület felé. Nem értettem, hogy mi vette el a kedvét. Shouta utána eredt. Midorira néztem, aki csak vállat vont, de mintha valójában nagyon is tudta volna, hogy mi a baja, csak nem akarja elmondani. De hamar témát váltott, azaz visszatért rám és Kazuyara, hogy most ismét összeköltözünk e és mennyire fog pezsegni a levegő, a forgatás közbe, hiszen a csókok, ölelések, érintkezések valódiak lesznek. Csak úgy áradozott. Nem is lett volna Midori-chan.
Aztán a napok teltek, a kapcsolatunk titokba maradt. Továbbra is a barátaink tudtak róla, akik előtt nyugodtan együtt lehettünk. Össze is jártunk, megtartottuk a nyári szokást Midoriék és Jinék-el együtt. Igyekeztünk olyan helyeket keresni ahol nem leselkedhetnek a srácokra lesifotosok amiből hamarabb kitudodhat a kapcsolatunk. De nyilván ha valahová menni akartunk, mentünk és igyekeztünk visszafogni magunkat, bár így is egy-egy kis kéz fogás, érintés, ölelés titkon megvolt. Keita egy kicsit mogorvább volt, nem tudom miért, pláné az elején, de néhány nap elteltével, ugyanúgy tudtunk beszélgetni mint régen. Ami vosznt Kazuyanak nem tetszett, de én nem értettem, hogy miért. Keita tudja már, hogy együtt vagyunk, nem hiszem, hogy bármi olyat tenne, amivel keresztbe űzne. A csajokkal tovább próbáltunk, igyekeztem felzárkozni és úgy éreztem, hogy egyre jobban ment a dolog. Yano és Okimi is így volt vele, de Tsuru továbbra is belém kötött, mindezt meg Chizuru háttérből nézte önelégült mosolyba. De nem engedtem el magam, elfogom érni, hogy ők is elfogadjanak. Okimi és Yano bátorítottak és azt is mondták, hogy Tsuru és Chizuru nem rossz, csak nehezebben viselik Emi távozását, mivel már nagyon régóta ismerték egymást és együtt tervezték ezt az egészet. De higyjem, hogy engem is elfognak majd fogadni.
    - Hát te még mindig itt vagy? - lépett be Tatsuya a proba terembe. Már 20 óra körül járhatott az idő. Korábban próbáltunk itt a lányokkal a mai nap folyamán, majd mindenki hazament, de én visszajöttem próbálni.
    - Csak gondoltam még egy kicsit próbálok.
    - Egy kicsit? - emelte fel a szemöldökét. - Miért gondolom, hogy ez már 3 órája megy.
    - Jól van, jól van... - nevettem fel. - Csak sosem árt a gyakorlás, van mit behoznom, nem akaorm, hogy a többieket hátráltassam.
    - Akaru.. - lépett hozzám és megragadott a vállaimnál fogva. - Erről szó sincs. Csak néhány napja csatlakoztál hozzájuk, nem várhassák el, hogy egyik napról a másikra minden jól menjen.
    - Tudom. De rajtam áll, hogy mikor állhatunk fel szinapdra és tudom, hogy mennyire vágynak rá, mindannyian ahogy én is. Szóval mi áll az utamba? - vigyorogtam mondatom végére rá.
    - Na ez az! - engedett el Tatsuya és felsóhajtott.
    - Köszönöm szépen, hogy aggódsz értem, de jól vagyok. Mindent beleadok és mindenki megelégedik a munkámmal.
    - De hisz mindenki megvan elégedve. Akaru, neked itt a helyed ebbe a csapatba hidd el és megfogod állni.
    - Így lesz! Na ha most nem haragszol, akkor folytatom a próbát. - ezzel a telefonomhoz léptem, ami össze volt kötve a hangfalakkal és elinditottam újból a zenét.
Tatsuya néhány percig még ott állt, engem nézbe karba tett kézzel, de nem sokkal később kilépett a teremből. Gondoltam ennyit próbálkozott, belátta, hogy nincs esélye lebeszélni. De amugy meg nem is volt miről lebeszéljen, valóban jól éreztem magam és nem fogom kifárasztani. Csak még próbálok egy kicsit, ennyi az egész.

Kazuya:

    - Huh! - fáradtan döltem hátra a lakásom kanapéján. A mai nap során nem volt esélyem találkozni Akaruval, pedig hiányzott és látni akartam. De mindkettőnknek a munkája néha fárasztó és hosszú, nem tudhassuk, hogy mikor adatik egy kis idő. Az elején kicsit tartottam ettől, hogy esetleg eltávolodunk és bár igaz, hogy csak néhány nap telt el, pozitivan álltam az egészhez, hogy minket ez csak megerősít és nem lesz semmi gond, hiszen ugyanaz a munkánk, belellátunk a másik dolgába is így tudjuk, hogy ez mi mindennel jár.
Talán fel kellene hívjam, kérdezzem meg mit csinál? Hazaért már vajon? Felemeltem a mobilomat és alig, hogy bekapcsoltam volna megszólalt. A kijelzőn "Tatsuya" neve állt:
   - Haló? Hello Uepi, mizu? - ültem fel.
    - Szia! Tudod, hogy Akaru itt van a cégnél?
    - Ott van a cégnél? Dehát nem volt ma este munkája.
    - Nem, nem munka miatt, próbál.
    - Nem is tudtam, hogy a csajokkal megbeszélt egy újabb próbát. Bár kicsit késő van hozzá. - döltem vissza a kanapéra. - De gondolom csak a segíteni akarnak, bár őszintén én nem hiszem, hogy ennyire rossz lenne és lehetnének elnézőbbek. Nyilván nem tudjuk megérteni őket, hogy milyen amikor egy tag kilép, bizonyos okok miatt és nem tudja folytatni akarta ellenére és ha nem lenne elég, még valaki fel is válltsa. De adhatnának egy esélyt.
   - Kazuya. Akaru nem a csajokkal van hanem a egyedül próbál és ha nem tévedek legalább már 3 órája.
    - Hogy mi van?! - ugrottam fel egyből a kanapéról. - Mióta próbál? Dehát kifogja fárasztani magát. Miért csinálja ezt?
   - Bizonyitani akar, hogy ott a helye. Próbáltam beszélni vele, de nem akar hatni. Gondoltam szólok neked, hátha jobb hatással vagy rá. No meg természetesen senki sem akarja, hogy a múltkori dolog megismétlödjön. - természetesen! Akaru egészsége fontos!
    - Köszönöm szépen Tatsuya, hogy szoltál, már is megyek!
Ezzel fogtam a kulcsomat, felkaptam magamra a kabátomat és lesiettem az automhoz. Aj ez a lány, mégis mi jár a fejében? Megint rosszul akar lenni? Szerenécsmre, az út arra felé sokkal rövid időbe telt, mint kellett volna. Minden stopnál, elkaptam a zöldet, így alig néhány perccel később már a cég parkolójában lehettem. Gyorsan kipattantam az autoból és beszaladtam az épületben. A biztonsági őr meg is lepődött amikor beléptem az épületben, szerintem még az is megfordult a fejében, hogy éppen milyen időszak is van. Köszöntem neki, majd a lifthez léptem. Melyik teremben is van? Melyik próba terem? Oh, bakker, elfelejtettem megkérdezni Tatsuyat. Kezembe vettem a telefont, hogy megcsengessem  Tatsuyat, de nem vette fel. Na jó, akkor próbáljuk meg azt, amibe a múltkor voltak. Felmentem a 3-dik emeletre. A cég legtöbb pontján már csend volt, ahogy ezen a folyoson is. Szoktak ide járni mások is este próbálni, mi is voltunk ha éppen az idő nem engedte csak ekkor. De most ez a folyoso kihalt volt, azaz majdnem ugyanis halk zene töltött be a terepet és a 3-dik ajtónál balra, egy kis fény szürödött ki. Előre lépkedtem. Az ajtó kissé nyitva volt, a kilincsért nyultam, közben a szememmel a bent lévő személyt figyeltem. Nagyon jól táncolt és látszott, hogy mennyire akarja ezt és mindent belead. A szám véget ért, verejték cseppek csillogtatták meg az arcát és hevesen lélegzett a fáradtságtól. Oh, Akaru... Benyitottam:
   - Kazuya... - lepődött meg rajtam.
    - Jól van elég ebből! - odasétáltam hozzá és karjaimba zártam. - Ki fogod fárasztani magad.
    - Minden rendben van... - ölelt vissza. - Nem vagyok fáradt, még birom.
    - Na persze, ezt mondd a testeden lévő verejtéknek és az felgyorsulo lélegzetnek. - léptem kissé hátrébb de karjaimmal továbbra is derekát öleltem.
    - Mindenki így néz ki ha próbál. - nézett kissé mérgesen rám, de még így is nagyon aranyos volt. Viszont most nem ez a cél!
    - Akaru, szerelmem. Pihenned kell, holnap iskola és munka vár rád. Nem fáraszthatod ki magad. - vettem kezembe arcát. - Aggódni fogok érted. Megint rosszul leszel.
    - Nem leszek rosszul. - lépett tőlem. - Jól vagyok! - szerintem ezt valahogy magának is erősítette és bizonygatta, nem csak nekem.
    - Menni fog, nagyon ügyes vagy. Figyeltem most is és korábban is láttalak néhány percig ahogy együtt táncoltatok. Bele illesz a csapatba. 
    - Kazuya ezt nem értheted, én számukra egy betolakodó vagyok. Be kell bizonyitsam, hogy itt a helyem és... - ismét átvészeltem a kettőnk közötti távolságot és magam felé fordítottam.
    - Igazad van, nem értem. Viszont látni látok és érzékelek. Erős vagy te és itt a helyed. Ahogy bebizonyitottad azt, hogy a sorozatban mellettem a helyed és ahogy azt is, hogy idol kell legyél, ahogy küzdesz a céljaidért az álmodért és hogy ne okozz senkinek sem csalodást. Nem csak magadért teszed ezt, hanem másokért is. És ez egy idol képe. - csendben figyelt, miközben barna szemei csak úgy ragyogtak.
Mondandom végére, kissé felemelekedett, majd puszit adott a számra. Elmosolyodtam, ahogy végre ő is és ismét lágy csókot váltottunk.
    - Jól van, most gyere készülj el és elviszlek valahová. -fogtam kézen.
    - Nem az előbb mondtad, hogy pihennem kell? -huzta fel a szemöldökét.
    - És pihenni is fogunk. Amúgy meg még fiatal az idő! - vigyorogtam és magammal húztam.
Felkuncogott, ami zene volt füleimnek. Elsétáltunk az öltözőhöz, ahol 20 percre magamra maradtam míg ő gyorsan lezuhanyzott és átöltözött, elkészült. Majd kézen fogva hagytuk el a cég épületét. Tudom, nem volt bölcs ötlet. De mivel a cégnél kevesen voltak, valahogy nem féltem. Még a biztonsági őr is most volt elmenve így történetesen senki nem látott.Na meg ha igen, akkor szerintem senki sem gondolt volna bármire is, hiszen mindneki tudta, hogy milyen jóba is vagyunk Akaruval. Az autóhoz kisértem és kinyitottam előtte az ajtót:
    - Oh, micsoda úriember! - tett úgy, mintha meghatodna.
    - Köszönöm, köszönöm! - huztam én is viccesen. 
Beült és én is gyorsan átszaladtam és beültem.
    - Hová megyünk? - érdeklődött Akaru.
    - Meglepetés! - kacsintottam rá. - Kösd be magad!
   - Rendben! - vette kezébe a biztonsági ővet én meg beinditottam az autot. - Komolyan mondom néha még mindig elcsodálkozom az autodon. - éreztem ahogy szemei elkerekedve néznek végig az auto műszerfalán. 
    - Köszönöm. Hát sokat dolgoztam érte. Az első fizetéseimből sikerült megvennem. 
    - És látom, hogy nagyon jól gondva is tartod.
    - Igyekszem. - mosolyodtam el.
Ezután kellemes kis beszélgetésbe elegyedtünk, átlagos témákról. Majd egy olyan 15-20 perc múlva ráfordutam egy kilátóra és leparkoltam. Innen egy csodálatos, elképesztő kilátás terült az éjszakai városra, ami fényekbe pompázott. Akaru kikerekedett szemekkel bámulta az előttünk elterülő látványt:
    - Ez csodaszép!
    - Tudtam, hogy tetsznei fog! Amikor hosszúra nyúlt a munka, mindig ide jöttem. Jó volt itt megállni és nézni a kilátást és egyszerűen csak pihenni. Ez a tájkép olyan csendes és megnyugtató. Annakellenére, hogy tudod, ott lent zaj van és élettel teli pillanatok.
   - Köszönöm! - kissé értetlenül fordítottam felé a fejemet. Az éjszakai fények, mint a Hold, csillagok és az utcai lámpa bejött az autó ablakaian, megvilágítva alakját. Gyönyörű volt, így is! De valahogy, ahogy most elnéztem, szavak nélkül maradtam, csak egyszerűen elvarázsolt a jelenléte. - Köszönöm, hogy itt vagy nekem! Én... nélküled, biztos, hogy nem jutottam volna el eddig és nem is sikerülne tovább mennem. -nyujtotta felém a kezét amit gondolkodás nélkül fogadtam el.
    - Ne mondj ilyent. Mindezt egyedül érted el, én csak itt voltam és támogattalak. - simogattam meg az arcát.
    - Nem, az, hogy mellettem vagy és támogatsz, erőt adsz. Nem is tudod mennyit jelent nekem ez.
Csak néztem ragyogó barna tekintetében, lassan közeledtünk egymás felé majd ismét csókba forrtunk össze. Ezek a pillanatok, életem egyik legszebb pillanatai. Mikor vele lehetek, mikor közelemben lehet, érezhetem és hallhatom. Ezeket nem cserélném le semmiért. Nem tudom, hogy mit hoz a jővő, de egyáltalán nem bánom, hogy ide lyukadtunk ki. Szükségem van Akarura, azt akarom, hogy velem legyen, hogy egymásnak erőt adjunk, támogassuk és biztassuk a másikat. Mert már így vagyunk teljesek.
Akaratlanul, a férfi ösztön, ha lehet így nevezni, felülkerekedett bennem és mire észbe kaphattam volna a kezeim felfedezőutra értek, csókolozás közben. Először csak a hátán, éreztem ahogy megborzong az érintésemtől, majd vállán fel és onnan le, a mellkasáig, pontosabban a melleihez... Itt mindketten belenyögtünk a csókba, de mielőtt tovább tovább erősödött volna bármi is:
    - Ne! - Akaru ellökött magától és rögtön elnézett kissé összekuporodva a széken.
Oh, bakker, mit csináltam?!
    - Akaru, nagyon sajnálom! Ne haragudj rám. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, csak elragadtatott a hév és... annyira sajnálom. - vallottam be őszintén. - Olyan hülye vagyok! - előre fordultam és idegesen összeborzoltam a hajamat. - Sajnálom... sajnálom... - csak ezt hangoztattam.
    - Nincs... nincs semmi baj. - szólalt meg percek töredékével késöbb. - Csak meglepődtem... és nem arról van szó... izé... nem arról... izé... hogy... hogy nem akarom. Csak... csak... - gyorsan vett a levegőt. - Csak... nekem ez gyors... én sajnálom... csak...
    - Hé! Hé! Hé! - fogtam tenyereim közé arcát és magam felé fordítottam. - Nincs semmi gond. Soha nem akarnék olyat tenni, amit te nem akarsz! Ez tényleg csak a hév pillanata volt. Ne haragudj rám. Nincs amiért bocsánatot kérned. - őszinte félelem sugárzott szemeibe, de nem azért, mert tőlem félt, hanem attól, hogy megharagszom rá. - Nem haragszok rád, az ég világon semmi rosszat nem tettél. - közel hajoltam és homlokon pusziltam. - Gyere, nézzük a kilátást!
A város felé fordultam, miközben a kezemet a másik szék támláján pihentettem, éreztem, hogy kicsit még tétovázik, de végül ő is előre fordult, majd kis idő múlva kezét áthelyezte a lábamra és úgy néztük az esti fények táncát, amit a városon lejtettek, csendben. Egy olyan jó fél órát lehettünk ott, majd hazavittem és elbúcsúztunk. Uton a történteken gondolkoztam. Meggondolatlan voltam. Hagytam, hogy az férfi vágy felülkerekedjen rajtam. Nem arról van szó, hogy nem szeretném. Nagyon boldog lennék ha Akaruval megtörténne a dolog. Szeretném ha megtörténjen, de nyilván nem akarok semmit sem rákényszeríteni, nem akarom, hogy rosszul érezze magát, vagy csak miattam megtegye és aztán későbbiekben megbánja. Jól akarom csinálni. Soha nem akartam ennyire jól csinálni egy kapcsolatot, rendesen. Általában a korábbiak ugye hamarabb véget értek. De ezt nem akarom elszurni. Jól akarom csinálni!
Másnap forgatással kezdtem, de Akaru nem volt ott, hiszen suli napja volt, ő majd délután érkezik a csajokkal való próbálás után. Talán elkellene mennem egy próbájukra és megfigyelnem őket. A forgatás rendben ment, majd az elkövetkezendő saját próbánk és műsor forgatás is jól ment. Este meglátogattam Akarut aki jobban volt, sőt örömmel újságolta el, hogy holnap duettezés lesz ugyebár Midorival. Amin mi is részt vehetünk, hogy meghallgassuk. És természetesen ott a helyem. A srácokkal már beszéltük is, hogy elmegyünk meghallgatni ismét az újoncokat. Majd megnéztünk közösen egy baseball meccset a TV-ben. Meglepetésre, Akaru képbe volt a szabályokkal, csak a csapatokat, játékosokat Sőt nagyon élvezte, elmesélte, hogy otthon Erdélyben, már játszott a barátaival, szereti a játékot, anime-t is nézett vele és próbálta követni is az eredményeket, mindenfele. Meg is beszéltük, hogy legközelebb elmegyünk játszani és elfogom vinni egy stadionban egy élő meccsre. A barátnőm is szereti a baseballt és úgy tűnik hasonlóan szereti mint én. Remek egy újabb közös téma. De ha nem is lett volna az biztos vagyok benne, hogy kompromisszumra jutottunk volna. Mint minden másba amibe különböztünk, hol én engedtem, hol ő. Kiegészitettük egymást és megismertük mindkét világát.  
Másnap nekem nem volt munkám, de nem tudtam találkozni Akaruval, csak amikor eljött a duettezés pillanata. Addig ugyanis forgatáson volt, suliba és próbált Midorival. A srácoknak hálás voltam ugyanis, mielőtt elkezdődött a műsor megkerestük a lányokat az öltözőbe. Maru kopogtatott be és lépett be először, én léptem be a szobába legutoljára. A fiúk arcán furcsa vigyort vettem észre, de csak akkor értettem meg, hogy miért is néznek igy rám és vigyorognak hülyén amikor megláttam Akarut. Éppen a székről állt fel, egy fekete szűk ruháy viselt, pánt nélkülit, melynek derék részen fodor diszelgett. Kis kövek diszitették itt, amott a ruhát és hozz illő fekete magassarkut viselt. Haja kiengedve a vállaira esett. Elállt a lélegzetem, ahogy végig néztem rajta. A ruha rövid volt, bármelyik fiú képzeletet meginditotta volna. A ruha jól kihangsulyozta domborulatait és kedvem lett volna hosszú, szép lábain végig simitani és végig huzni az ujjamat vállain és kint lévő kulcsontján. Nagyon dögös volt... dögös... gyönyörű... milyen lenne lehuzni róla ezt a ruhát és hogy nézne ki az ágy mellett a földön...
    - Hoppá, Kazuya szavak nélkül maradt?! - nevetgéltek a srácok, mire Jin megveregette a hátamat.
Kazuya ébresztő! Mégis mire gondolsz?! Megráztam egy kissé magam és bokolotam egyet a csajoknak,a stylistok, sminkesek bent voltak így nem mehettem oda Akaruhoz, pedig semmit sem akartam volna jobban. Midori hasonlóan volt felöltözve, annyi különbséggel, hogy az ő ruhája loknis volt. Sok sikert kívántunk nekik, majd elindultunk az előadó terembe. Ott már az iskola diákjai helyet foglaltak, sőt magunkon kivül láttam meg NEWS-t, Yamapit, Arashiból és a Hey!Say!Jump-ból is néhány tagot. Kicsit hátrébb foglaltunk helyet. Aztán megérkezett Chie aki bevezette a diákjait, majd meg is érkezett a páros. majd a következő és a következő. Keita és Shouta valamikor a műsor közepén érkeztek. Egy hipp-hopp-osabb, rapp-esebb számot énekeltek, ami jól állt neki és bekell valljam jók voltak, nagyon. A csajok csak úgy sikitottak körülöttünk. Aztán 2 párral arébb, Akaru és Midori érkezett. Egy egészen kellemes, jazzaes, ritmusos dalt hoztak magukkal, ami szintén jól állt nekik. Bár igyekeztem Midorit is figyelni nem tudtam, tekintetem folyamatosan a szerelmemen volt.Dögös volt, sexy és gyönyörű. És az én barátnőm volt. Gyönyörűen énekelt és mozgott, tudta vinni a show-t, hogyan lépkedjen, hogyan nézzen nagyon jól talált rá. Egyre ügyesebb és ügyesebb, még én is meglepődöm rajta. Biztos, hogy helye van a Hoshi csapatba és remek idol lesz belőle.
Az újoncok ügyesek voltak, ezt is meglépték és szerintem elég jól kiderült, hogy ilyen helyzetbe ki, hogy viselkedik, hogyan dolgozik. Senkire sem mondható negativ dolog, de nyilván van akinél látszik, hogy ez inkább néhány alkalom, nem folyamatosan. A srácokkal ismét az öltöző felé vettük az irányt és gratuláltunk a csajoknak. Még megölelni is sikerült ezekután Akarut, mivel csak gratuláltam semmi több. Persze a srácok arcán ismét felkerült egy furcsa vigyor, de csak a szememet forgattam. Mivel nem volt munkánk, megbeszéltük, hogy elmegyünk közösen kajálni a csajokkal, így mondtuk is, hogy megvárjuk kint. A folyósora kilépve rögtön szembe találtam magam Keitaval.
     - Tudunk beszélni?

Akaru és Midori duettje:
https://www.youtube.com/watch?v=r9aByKdcs_Q&ab_channel=berryzmayper 
Akaru (Airi Suzuki rész) Midori (Sugaya Risako rész)
Hello! Remélem, hogy tetszett a rész. Bár ismét csak egy bizonyos történés körül forogtak inkább az események. De eldöntöttem, hogy ennek is kicsit felpörgetem az eseményeit, bár még egyelőre távol a vége. Vannak ötletek a fejemben, csak még egy kicsit odébb akartam, viszont úgy látom, hogy kicsit felkellene pörgessem a dolgokat :) . Jó olvasást!

2022. október 30., vasárnap

Kame Camere 16


 

Vol. 16 Idol

Legyél most idol!  (nevet) Ezt a képet a közönséggel közösen készítettük az osakai Kyosera Dome koncert után március 4-én. A koncertek azok a pillanatok amikor idolként, a leginkább erősítik a tudatomat. Mindenki pillantása és ujjongó hangja idollá változtat.
Egy idol... egy mesterember. Másképpen szerintem a legerősebb kameleon. Amikor megjelenik egy drámában akkor színész, amikor énekel, akkor egy művész. Számos tehetséggel fellép. Például egy opció, hogy színészek megjelennjenek tévéműsorokban, mint drámák reklámozása céljéból, de nekünk ez fő elfoglaltságunk, még ha így is nevezik. Bármelyik műven is amit mások vagy a közönség követel elsőbbséget élvez, mint saját kívánságunk. Idolok nincsen "NEM".  Mert ezt a munkát nem lehet elérni, ha az emberek nem kérik, igaz? Emiatt bármit megteszünk, amit kapunk, és szakember az aki azt is issza, amit nem szeret és a végén jó munkát végez. Ezt az idolnak nevezett szakmát, büsszkeségemnek tartom.
Csak általában gyenge az öntudatom, hogy idol vagyok. Mert a címem az, hogy "idol", de nincs olyan érzésem, hogy ezt az utat választottam. Annakellenére, hogy gyerekkorom óta mindig is baseball játékos akartam lenni, egy nap azt mondták, hogy "egy rokonunkkal üzletünk van" és elvittek egy ügynökségi meghallgatásra. Bár átmentem, nem érdekelt, így egy ideig folyamatosan kihagytam az órákat és egy nap jött egy telefonhívás az elnöktől, hogy "menjünk angolnát enni".  Eleinte ez csábított és elkezdtem órára járni. (nevet). Amikor rájöttem, háttértáncosként álltam a szinpadon. A KAT-TUN megalakult és mi is a KinkiKids mögé kerültünk. Kétségbeesett táncolás közben a senpai-ok hátát néztem, akik énekelve válaszoltak  a hangos ujjongó hangokra, és lenyűgözött, arra gondoltam, hogy "annyira menők!".  Mert lám mindössze 2 ember tartott fel egy ilyen hatalmas helyszint.  Koichi-kun egyszerű mozdulata, hogy felemelte a kezét hatalmas "kyaa" tört ki. Elkezdtem vágyni arra, hogy elől maradjak és így táncoljak. Talán ez volt a tudatosságom ébredés erre a munkára, ha akarsz egyet. De az akkori KAT-TUN rendkivül szemtelen volt. Bár régen táncosok voltunk, nem csak a jelmezeinket viseltük lazán, hogy észrevettek, hanem még a táncunk is szinkrontalanabb volt, mint most. Ekkoriban úgy gondolom, hogy nem csak a Kinki de még a rajongok is utáltak. (nevet). Még a debütálás után is morogtunk egy ideig. Még 3 órara is leállítottuk a jelenete, hogy "Nem szeretjük ezt a dalt", "Nem akarom ezt a jelmezt" stb.  Még az életben is túl sok dolog volt, amit egyénlieg szerettünk volna csinálni és csak folyton veszekedtünk.  De "KAT-TUN ízként" volt elsimerve és így élményeket halmozva, apránként felnőtté válltunk.

Ha van egy munka amiben nem vagyok jó, a tükör elé állok és azt mondom "Te nem Kamenashi vagy?" (nevet).

Most ismét azt gondolom, hogy örülök, hogy felkért a közönség és a rajongók. Kezdetektől fogva szolgálatra vágyó, lelkületű karakterem van ezért nem csak az önkielégítést élvezem, mint ez csak a saját utam. Hogyan készíthetem el azt, amit az emberek kérnek tőlem, miközben élvezem és finomithatom? Szerintem ez a legerősebb idol. Természetesen vannak pillanatok, amikor azt gondolom idol-nak lenni nehéz. Nemcsak a magánéletét figyelik, de előfordul, hogy meg is bántják. Bár már feladtam, mondva ez a munka és hozzá tartozik. (nevet). A forgatási helyszineken is sok mindent nem értek. De azokban a pillanatokban a tükör felé fordulok és azt motyogom "Kamenashi, Kamenashi" (nevet). Azzal bátorítom magam, hogy "Ha te a KAT-TUN Kamenashi-ja vagy akkor képes vagy megcsinálni!". Még e sok fordulat ellenére is ezt a megélt ajándékot idol-ként a boldogságomnak tekintem. Vajon hol van az idol-ok jővője? Ha vannak olyanok mint Macchi-san  "Továbbra is Macchi leszek", akkor vannak olyanok is akik a szinszésztre vagy a művészetre szakosodnak. Nem tudom ki leszek a 40-es éveimben , de nyitva tartom minden élményemet, amit a tinédzserkoromtól 20- valahány éves koromig átéltem és úgy élek tovább, hogy igenlő választ adok.


Sosem tudhassuk, hogy mifelé sodor minket az élet. Egy út megkezdése, sosem egyszerű ezt Kame életében is megláthassuk. Illetve arra is felhívja a figyelmet, hogy valóban, milyen nehéz egy idol-nak abból a szempontból, hogy a média, hogy követi, figyeli és olykor megbántsa. De a rajongók szeretete erőt ad. Szóval támogassuk továbbra is! És szerintem ha visszatekint erre a részre, rájön, hogy jó uton haladt és bár sok nehézséggel nézett és néztek szembe a csapattal sikerült leküzdeniük és erősödtek és megmaradt ez az "igenlő válasz" adás is benne. Remek ember, határozott és eltökélt. Köszönjük Kazuya Kamenashi! Még nekünk is utat mutatsz, hogy legyünk bátrak és álljunk magunkkal szemben és mondjuk magunknak, hogy igenis ez menni fog, hogy bizzunk magunkban. Köszönjük!

2022. október 29., szombat

KAT-TUN TikTok

 A közelmúltban a KAT-TUN hivatalos TikTok fiókot nyitott, ahol elkezdték népszerűsíteni a Honey turnét. A "We just go hard" és az "Ain't Seen nothing yet" rövid videói mellett olyanok is szerepelnek, mint a "Roar", a "Womanizer" és az "Euphoria", sőt egy kis részletet is megosztottak a srácok viccelődnek. 😃 Egyre többet és többet nyitnak a rajongok felé, ami remek hír. Támogassuk őket!

https://www.tiktok.com/@kattun_0322





Kame üzenete 10.28

 


Kame üzenete 2022.10.28

"Hello!

Egy izgalmas este után elkészítettem ezt a képet...

Hahaha

Legyen szép napunk ✌

&

🐯 Egészségünkre 👍"

2022. október 22., szombat

2022. október 18., kedd

Kame üzenete 10.17

 



Kame üzenete 2022.10.17

"Jó munkát! ~
A mai égbolton úgy tűnik, hogy esni fog ~
És a mai nap azon gondolkodtam, hogy javítsam a golfjátékomat. LOL
Hallotad a híreket?
Úgy tűnik, hogy a Shoutai című dráma, amelyet tavaly forgattam külföldön díjat nyert.
Hurrá! ✌
Ez feltölt energiával, hogy továbbra is a legjobbat nyújthassam. 👍
Nos mindenki álmodjon szépeket!
Találkozunk! 😘"

MIPCOM


 

"Shoutai" dráma elnyerte a MIPCOM VÁSÁRLÓK DÍJÁT. A MIPCOM a legnagyobb televiziós  szakemberek vására, amit Cannes-ban tartnak meg évről évre és mintegy 100 országból vesznek részt rajta. A vásáron különböző tévéállomások reklámozzák műsoraikat, hogy érdeklődést kelltsenek más országokban, hogy azok megvehessék a közvetítési jogot. A "Shoutai" potenicális vásárlói között különösen Európa és az Egyesült Államok álltak. Ez egy remek lehetőség, hiszen így mind a történet, mind a szereplők, színészek (köztük Kame is) ismertebbé vállhatnak. Nos szerintetek hova jut el a sorozat? :)

2022. október 17., hétfő

Egyszer... 35.rész


Egyszer a keserűség napjai is felvilágásodnak

35. rész (Befejező rész)

Akaru:

   -  Kazuya... - szólítottam meg, de továbbra sem mondott semmit, csak elhajolt tőlem, de alig néhány másodpercre, hogy az ajkaimra tapadhasson.
Csókja különböző érzelmekkel volt tele, vágy, szenvedély, a viszontlátás öröme, aggódás, megkönnyebülés és szerelem. Beleolvadtam Kazuya karjaiba. Átkulcsoltam a nyakát és a hajával kezdtem babrálni, miközben viszonoztam csókját. Szorosan ölelt magához, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetnék. De megértettem, alig csak egy hét telt el, viszont nem volt valami békés elvállásunk, mindkettőnknek hiányzott a másik. Mondjuk igaz, hogy nem számítottam ilyen fogadtatásra. Azt hittem, hogy leszid, kiakad vagy egyáltalán rám sem hederít hiszen, szakitottunk. De ekkor bevillant, Kazuya egyáltalán nem ilyen. Milyen szerencsém van! El sem hiszem, hogy ekkora szerencsém van, hogy így fogad mindazok után amit tettem. Szeretem, nagyon de nagyon szeretem.
   - Te... - annyira belemélyedtem a gondolatainkba és a csókba, hogy észre sem vettem mikor lett véget. Mit ne mondjak, zavarba is jöttem tőle. - Te... - Kazuya barna szemeibe néztem még sosem láttam senkinek, hogy ilyen szépen ragyogott volna a szeme. - Te ne csinálj több ilyet soha! - ölelt ismét magához szorosan. - Annyira, de annyira aggódtam, hogy valami mégsem sikerült a műtéted során. Hogy irsz de mégsem jelentkezel ha kereslek. Hogy elkellett volna mennem aznap a műtétedre, hogy ott kellett volna maradnom melletted.
    - Ssss... -hajoltam el kissé és arcát kezeim közé fogtam. - Mellettem voltál, hidd el, velem voltál, mind végig, erőt adtál. És én döntöttem, úgy, hogy nem mondom el ezt a dolgot. Nem akartam, hogy ekkora szünet után még tovább huzd és esetleg bajba keveredj és bajba keveredjetek mindannyian. Ez az álmod, azt kell követned.
   - De...
    - Nincs de. Számítanak rád a rajongóid, én is egy vagyok közülük, én is számítok rád. - simitottam végig arcán bal kezemmel. - De hidd el velem voltál és tudom, hogy szeretsz és mellettem állsz. És nagyon köszönöm, hogy így fogadsz mindennek ellenére, hogy szeretsz még ezek után is és remélem, hogy van esélyem minden rendben hozni, új lapot kezdeni és párkapcsolatunkat tovább vinni. Titkok nélkül, normálisan, együtt. - vallottam be őszintén. - Bármi is történjék ezen a meghallgatáson, Tokyoba maradok és követem az álmomat, de azt szeretném, hogy részesse legyél. Ha te is akarod...
    - Aj, te! - ölelt ismét magához. - Soha, de soha többet ne csinálj ilyet. - kissé elhajolt és szemeimbe nézett. - Együtt, mindent megoldunk. Értve vagyok?- bólintottam. - Szeretlek!
   -  Én is téged!
   - De miért nem mondtad el, hogy jössz?
    - Meglepetést akartam. Az elmúlt egy hétbe csak erre készültem, a gyógytorna mellett. Szüleimmel is mindent megbeszéltem, intézkedtünk a csajokkal is, hogy eljussunk ide. El sem hiszed, hogy Tamiya mire képes, ő beszélte rá az itt dolgozót, hogy más névvel irjon fel a lapotokra. De ne kérdezd, hogy hogy érte el. - nevettem el magam.
    - Hát sikerült, nagyon is sikerült meglepned. De amúgy hogy vagy? Hogy érzed magad? Gyógytorna segít? Fáj valamid? - mért végig aggódva.
   - Nem, nem fáj semmim. Gyógytorna arra kellett, hogy visszaerősődjek, ugyanis a fizikai munka, megerőltetés műtét óta nehezebb. De lassan, ám biztosan kezdek visszaszokni, a tánchoz is például. Olyan sokat nem tudok próbálni, mint régen még viszont nem adom fel. Jól vagyok köszönöm szépen. Remekül! - húztam széles mosolyra a számat nyomatékosítva mondandomat. - És te?
    - Hát most, hogy itt vagy remekül! -kapott fel a karjaiba és megpörgetett. - Nagyon hiányoztál. 
   - Oh, komolyan ha valaki most ránk néz, tuti, hogy hülyének gondol, hogy 1 hét után így egymásnak esünk.
    - Nélküled 1 nap is nehéz. - oh, de jól csinálja! Baromira! Kazuya elmosolyodott, majd homlokon puszilt. - És köszönöm! - huzta ki a polója alól a nyakláncot amit egy hete küldtem el neki, a szirommal, amit anno a hajamból szedett ki.
   - Hordod? - ragyogott fel az arcom, mint egy kisgyereknek.
   - Még szép, hogy! Az első találkozásunkat jelképezi. - puszilta meg a medált. És olyan őrjítő szemekkel nézett, hogy azt hittem ott ájulok el, hirtelen az egész testem égett. Most miért csinálja ezt komolyan? Vagy mindig is ilyen eszeveszett jóképű volt? Mindig az volt. És az én barátom! - Viszont akkor most menj szépen ebéd szünetre, hogy erőt gyűjtsél. Üdvözlöm a csajokat és sok sikert nekik!
   - Rendben, átadom. Te is egyél! - ő lépett el először, de alig két lépés után visszajött és újabb csókot adott. Oh, majd megörülök, annyira szeretem.
Ott álltam, amíg a folyósó végén el nem tűnt, integetve. Ezután megkerestem a csajokat, akik szendvicseket ettek, egyet elvettem én is és belekezdtem a mesélésben. Először a fellépést meséltem el. Természetesen Tamiya rögtön kiváncsiskodott a többi srácról és elkellett mondjam, hogy mind nagyon jól néznek ki. Na de ő ugysem vetheti ki a hálóját egyikre sem, ugyanis Akirával néhány napja jöttek össze, mielőtt eljöttünk volna. Magam sem tudom, hogy törént, egyelőre Tamiya folyton kerüli a témát és csak annyit mond, hogy találkoztak, sétáltak és megtörtént a csók, majd utána egyszeriben összejöttek. Pedig itt szerintem van valami a levegőben, amiét Akira-nak sikerült Tamiyát megkapnia. Vagy csak egyszerűen Tamiya, nem akarja bevallani hogy a kockák is a listáján vannak és mindig is érdekelte. Hiszen amióta az eszemet tudom, idiótának gondolta Akirát... vagy lehet pont ebből lett a szerelem? Tudjátok az ellentétek is vonzzák egymást. Na de természetesen örültünk nekik és láttuk, hogy valóban szeretik egymást. Mielőtt eljöttünk volna, sok időt töltöttünk Akiráékkal, nyilván ápoltuk a barátságunkat, Kazuya távozása után is. Azt mondták, majd meglátogatnak minket és már nagyon várják, hogy Kazuyaval is találkozzanak. Juuuj, ezt majd elkell mondjam nekik.
Mindezután elmeséltem nekik Kazuya reakcióját a tánc alatt és a szünetbe való találkozást. Nagyon örültek, hogy boldog vagyok, de rám is szóltak, hogy szóljak a levélről Kazuyanak. De fogok is. Előtte, viszont én érem el, hogy beszéljek a vezetőséggel. És elmondom, hogy sajnálom de nem szakítok Kazuyval de méltó leszek hozzá mindenképp. Mire mindent kitárgyaltunk a szünet lejárt és a csajok következtek. Szurkoltam nekik és bár nem volt nekünk kötelező, akik már voltak az ajtónál várnia, mégis ott vártam Tamiyaékat. Nyilván izgultam, ahogy mindannyain a csajokkal. Nyilván nem voltunk mi valami profik. De reménykedtük ha egyikünk be vállogatodik, akkor befog a másik kettő is. Persze, ha mégsem sikerülne senki sem csügged le. A csajok elmondása szerint is jól ment nekik a tánc, nem hibáztak és úgy tűnt, hogy mindenki mosolyog tánc közben és azután is. Na de persze ez még nem jelenti azt. Tamiya, majd Hitaru jött ki táncról, ezekután együtt mentünk az öltözöbe, hogy átöltözzünk és megvárjuk az eredményt. Az épület előtermébe várakoztunk egy kanapén, ami pont az ajtóval állt. Volt aki elment tánca után, de mi maradtunk. Így végig tudtuk nézni azokat az embereket, akik itt dolgoznak, köztük természetesen idolokat is, mint Arashi tagok, KinkiKids, Hey!Say!Jump és még egy néhány. Nem csapatot láttunk, gondolom volt aki már itt volt, volt aki már hagyta el az épületet vagy volt akinek itt most nem is volt itt tevékenysége. A csajokkal beszélgettünk a helyről, az emberekről és sokat nevettünk. Hiányzott ez az önfeledtség. Bármi is legyen a végeredménye, mindenképp új fejezet indul az életembe, egy szép, örömteli, eseménydús fejeze és az álmom felé nagy lépéseket fogok tenni. 
A másfél óra végül letelt, minden jelentkező szerepelt. Még egy fél órát kellett várjunk, hogy átbeszéljeneke még egyszer mindenkit és vissza érkeznünk a teremhez, hogy elmondják a végeredményt. Izgatott voltam, már nagyon kíváncsi voltam, hogy mit mondtak rólam a srácok és természetesen a csajokért is izgultam. Vajon Kazuya is döntött az én helyzetembe? Amint kinyilt az ajtó, ő volt a második aki kilépett rajta, azonnal tekintetével engem kezdett keresni és hamar meg is kapott. Rám kacsintott. Junno kezdett el beszélni és gondolom, hogy hirtelen ne kelltsünk nagy feltűnést, Kazuya lopva tekintett továbbra rám, igyekezett másra is nézni.
   - Először is nagyon szépen köszönjük, hogy eljöttetek és részt vettetek a meghallgatáson. Elkell mondjuk, hogy mind  tehetségesek ügyesek vagytok. Ne hagyjátok abba a táncot. Nehéz döntés előtt álltunk, végül 10 embert választottunk ki. Ne vegye senki se szívre, ismétlem magam, mind tehetségesek vagytok és ha lehetne az egészeteket felvennénk. De sajnos választanunk kellett 10-et. 5 fiú és 5 lány. De azt hiszem nem is huzom tovább a szót, felteszem ide a kiválasztottak listáját. Köszönjük még egyszer!- hajolt meg Junno, ahogy követték őt a srácok is.
Junno felszkocsozta az ajtóra a listát, majd elköszönve elindultak a folyóson. Kazuya volt utóljára aki utóljára lépett el. Miközben mindenki izgatottan gyurakodott a listához, én végén álltam meg, őt nézve. Hátra pillantott rám, kis félelem csillant fel szemébe. Rögtön tudtam, miért aggódik. Szeliden felé mosolyogtam és felemeltem a telefonom. Találkozni fogunk, még szép ezután. Tokyoba vagyok és egyelőre itt is maradok. Közös napok elé nézünk.
   - Akaru! Akaru! - rázta meg a karomat Tamiya.
   -  Igen? -tekintettem felé.
   - Ott a neved! - kiáltotta boldogan és a lista felé mutatott.
Felnéztem a listára és rögtön megláttam a nevemet a 7-dik pozicióba. Sikerült! Sikerült! Ujjongtam magamba. Ezt alig hiszem el, sikerült! Az álmom első lépése, sőt a nagy álmom első lépése, hogy KAT-TUN számokra táncoljak!
    - És ott a te neved is Hitaru! - éjenezett Tamiya.
    - Ez szuper! - fogtuk össze a kezeinket és ugrálni kezdtünk meg visitani.
    - De az én nevem nincs ott...
    - Tessék?! - álltunk le az ujjongásból. Tettem egy lépést a lista felé és újra végig futtattam a szemem rajta. De nem láttam Tamiya nevét. És hiába futattam újra és újra, nem jelent meg ott a neve. - Tamiya...
   - Nincs semmi baj! - mosolyodott el. - Most nem jött el az én időm. Nem baj! - legyintett. - Akkor jön a B terv ezzel nincs semmi gond. Majd legközelebb ha lesz ilyen esély. - mosolygott őszintén és valóban semmi bánat nem volt a szemében. - De nektek gratulálok! És hajrá! Hajrá!  Mindent adjatok bele! Megkell ünnepelni!
Hitaruval összenéztünk, majd Tamiyahoz léptünk és átöleltük. A legjobb az lett volna természetesen ha mindhárman bekerülünk. De nem így lett és nem fordulunk vissza Hitaruval. Szomoruak vagyunk, de ezt az eshetőséget is megbeszéltük a csajokkal, támogatjuk azt akinek sikerült és az megy előre. Szerettem volna mind hármojukkal táncolni a szinpadon. Most ez nem sikerült, de talán majd legközelebb. Mindenestre mindent bele kell adjak. Nem adom fel! Tamiya meg nem megy haza, itt fog elekzdeni valami tánc kurzust és talán lesz akkora szerencsénk, hogy a későbbiekben ismét lesz meghallgatás és csatlakozhat. Ezután a csajokkal úgy döntöttünk, hogy egy kisebb túrát teszünk a fővárosban a környéken. Kazuya szinte azonnal írt ahogy elhagytuk a cég épületét, hogy gratulál és sajnálja, hogy Tamiya nem jutott be, de talán majd legközelebb sikerül. Így még az is bebizonyosodott, hogy van esély még számára is későbbiekben csatlakoznia. Illetve azt is megüzente, hogy este találkozzunk vele és a srácokkal ugyanis megszeretnének ők is ismerni. Izgatott voltam és rendkívül boldog, hiszen végre az életem sinen van és mellettem van a szerelmem is.

Kazuya:

    - Na visszatért a fellegekben járó! - üdvözöltek a srácok szünetbe, amiután visszatértem a terembe, hogy Akaru után mentem.
Még mindig alig tudtam felfogni, hogy itt volt, hogy jelen volt a meghallgatáson és itt van Tokyoban és ha jól értettem, akkor itt is fog maradni.
   - Na, beszéltetek?
   - Nyaltátok faltátok egymást?! - vigyorgott kajánul Koki, de nem méltattam válaszra, csak a szememet forgattam rá.
   - Beszélgettünk. - tekintettem Junno felé.
   - Hogy van? Mi van a gyógytornával? - kérdezte Uepi.
   - Jól van, azt mondta még az ereje nem a régi de lassan, igyekszik vissza nyerni.
   - Akkor gondolom ide költözik Tokyoba.
    - Igen! - bólintottam. - A csajokkal.
    - A csajokkal? Nem vagy csalódott, hogy nem hozzád? - huzta fel a szemöldökét Koki.
    - Aj ne kezdjétek már. Nyilván még az elején vagyunk... - ám alig, hogy kimondtam a szót meg is bántam, mert hát nem épp ez az igazság. 
   - Hoppá! Kamenashi zavarba jött! - kiáltott fel Koki. - Szóval hazudsz? Hazudsz?
   - Jól van, na jól van. De nem akarok semmit sem rá kényszeríteni. Most érkezett csak meg és nyilván keveset tudtunk beszélni. Na de mindenképp találkozunk ezután és mindent megbeszélünk.
    - Menjünk el inni! - kiáltott fel örömtelien Koki. - Hivjuk meg a csajokat és igyunk! Megismerhessük így már Akarut is.
   - Hát nem is tudom...
    - Ugyan, már Kame. Mitől félsz? Hogy valamelyikünk elcsábítja? Nos értem én, sármosabb vagyok nálad, szóval lehet... - kezdett bolondozni Koki mire mindannyian elnevettük magunkat.
   - Rendben, rendben szólok neki. Na de akkor szerintem meg is kellene beszéljük Akarut a fellépését. Sőt, igazából ti kellene. Nyilván én tudom, hogy a barátnőm és szakmai szemmel végig tudnám értékelni az egészet de akkor sem lenne tisztességes és ha majd kitudodik a kapcsolatunk, akkor biztos vagyok benne, hogy megkérdőjeleznék, hogy jutott be. Sőt ki is lépek, amíg megbeszélitek az automatához, veszek egy kávét. - ezzel meg sem várva, hogy bármit is mondjanak kiléptem a teremből.
A kapcsolatunk biztos vagyok benne, hogy nem fog sokáig titokban maradni. Na nem mintha azt akarnám. De remélem, hogy mindannyian elfogják fogadni Akarut. A tehetségével mindenképp lefogja nyűgözni az embereket és a személyiségével is amint megismerik. A rajongók szerintem nyitottak lesznek rá, akitől kicsit jobban félek az Kitagawa-san, hiszen korábban is hazarendelt és leszidta a kapcsolatomat vele, hogy miért akarnék hozzá közel kerülni. De ezt már akkor eldöntöttem, hogy nem adom fel és valahogy meggyőzőm. Biztos vagyok benne, hogy Akaru is fel van erre készülve és bármi is legyen kiállunk egymás mellett. Megvettem a kávét és egy szendvicset, majd vissza is mentem a srácokhoz akik addigra úgy tűnik megbeszélték Akaru sorsát, mert már másik témáról beszélgettek. Majd a röpke fél óra el is telt és következett a második felvonás. Tamiya kezdte a következő kört, majd Hitaru érkezett utána. Bennük már részt vettem a tárgyalásban, de kizárolag szakmai szempontból, nem vettem számba a szimpátiát. Így sikerült, hogy sajnos Tamiya nem került be a vállogatottak közé. Ügyes volt, remekül táncol ő is, de sajnos került valaki még kicsivel jobb nála, így ő nem került be. Rosszul éreztem magam és kissé rosszul éreztem magam, nem tudtam, hogy Akaruék mit fognak gondolni erről, esetleg nem e haragusznak meg. Viszont amint vége volt, rögtön üzentem neki és azonnal jött a válasz, hogy este találkozunk. Szóval megkönnyebültem, mert úgy tűnt nem haragszanak. Nyilván minden féle eshetőségre ilyenkor felkell készülni és biztos vagyok benne, hogy ők is átbeszélték ezeket. Akaru bejutott és nagyon büszke voltam rá, ami azt jelentette, hogy együtt fogunk dolgozni. Bár ha vénetlenlül nem sikerült volna, az sem lett volna gond, mert attól itt maradt volna Tokyoba és így is úgyis tudjuk látni sokszor, sokszor. Valamint Tamiyanak is lehet későbbiekben még esélye, hiszen majd még lesz meghallgatásunk és akkor bekerülhet. A meghallgatás után leadtuk a tovább jutok listáját, majd egy kisebb megbeszélésünk volt a st'bb tagokkal ugyanis 2 hónap múlva koncertet tartunk. Ez lesz az első koncert amin Akaru és az ujoncok részt vesznek. Izgalmas napok elé nézünk!
Este a srácokkal előbb érkeztünk a szokásos törzshelyünkre, ide hivtuk Akaruékat is. Akik pont időre léptek be a szórakozóhely ajtaján. Akaru gyönyörű volt, egy farmer nadrágot viselt  és egy fél oldalu sötét zöld bluzot, illetve egy magassarkú barna bokacsizmát. Haja oldalra engedve szabadon. Azonnal a karjaimba zártam, amint hozzánk értek. Gyöngyvirág illatát azonnal megéreztem, nagyon hiányzott. Pedig csak  1 hét telt el, komolyan Kazuya! A srácok azonnal "uuu"-zni kezdtek, rá kellett jöjjek, hogy nem vagyok éppen olyan helyen, ahol elengedhetem magam. Így egy röpke csókot adtam Akarunak, majd üdvözöltem Hitarut és Tamiyat is, majd bemutattam őket a srácoknak. Hitarunak és Akarunak gratuláltunk és Tamiyatól elnézést kértünk és mondtuk hogy lesz még alkalom. Nem voltak letörve, sőt boldogok voltak és izgatottan várták az új fejezetet az életükben. A srácokkal nagoyn jól kijöttek, sokat beszélgettünk és meséltünk. Kissé meglepődtem, mikor elmesélte Akaru, hogy Tamiya és Akira együtt vannak. Na nem mintha az útobbi személyt nem sejtettem, de meglepődtem kissé Tamiyan, hogy ő is hasonlóan érez. De ahogy mondta Akaru, sosem tudhassuk, hogy mélyen a szívünk kifele húz. Azt is elmondták, hogy bár a cégtől távol van, de kaptak egy kicsi kis három szobás lakást az állomáshoz közel, Adachi körzetében. Így a szállítás meg is van.Bár én felajánlottam, hogy majd amikor úgy van természetesen kimegyek értük. Elmondták a közelgő terveiket, hogy Tokyoba maradnak és az álmukat fényesítik, hogy táncosok legyenek. Majd minden félére ráterelődött a szó. Persze Akaru és az én szivatásom sem maradt el a srácoktól és Tamiyaéktól. Úgy tűnik nem jó ha egybe eresszük Tamiyat és Kokit. Viszont mindenestre örültünk, hogy ennyire jól kijön mindenki egymással. Aztán az állomásig kisértem a lányokat és elbúcsuztunk. De csak holnapig, hiszen holnap már kezdődnek a próbák. 2 hónap hamar el fog telni.
Felemelő érzés volt másnap úgy ébredni, hogy tudtam Akaruval ma találkozok. Ma meg is beszéltük, hogy körbevezetem őket Tokyoba, bár már egy kis részét látták. Nagyon sok program volt a fejemben, amit már nagyon vártam, hogy együtt véghez vihessük. Természetesen az idő engedje. A cégnél találkoztunk az újoncokkal. Akaru és Hitaru már ott volt. Igazából nem gondolkoztam sokat egyszerűen hozzá sétáltam, átöleltem és arcon pusziltam. Nyilván megbeszéltük, hogy nem visszük túlzásba az enyelgést itt mindneki előtt. Mindennek megvan az ideje és most a munkának volt. De most egy kis ölelés a nap elején nem volt rossz, nem? Szabad? Persze körülöttünk azonnal hangzavar lett. Azonnal bemutattam mint a barátnőmet, amin Akaru nem kicsit meglepődött és azt is tisztáztam, hogy az ő esetében én nem mondtam véleményt. Nehéz út elé nézünk ebből a szempontból, de megtudjuk oldani. A próba során éreztem késztetést, hogy hozzá menjek átöleljem, megpusziljam. De visszafogtam magam. Akaru ügyes volt és aranyos is, nagyon erősen koncentrált, hogy minden lépést helyesen és jól végezzen el. A koreaográfus Toda, hevesen magyarázott és amikor csak kellett megállt és kijavitotta azt aki hibázott. Néhány lépés még nekünk is új volt, az új számra pláné, de voltak feljavítások is.Hosszú 3 óra próba elé néztünk fél órás szünettel. Kicsit aggódtam Akaruért, hogy nem e sok neki, de folyotn leintett, hogy jól van. Aztán egyelőre az ujoncoknak ennyi volt, ránk még várt egy fotozás a mai nap. Az sem tartott olyan sokáig, ebédet már Akaruékkal együtt töltöttem és el is indultunk Tokyot felfedezni. Egész uton kézenfogva jártunk és hosszut sétáltunk, beszélgetve. Tamiya közbe elmondta, hogy beiratkozott egy tánc iskolában, már nagyon várja, hogy elkezdődjön. Majd néhány óra után a csajok kettesbe hagytak, így volt egy kis randink is, cukrászdába ettünk és tengerparta is kisétáltunk. Alig hittem el, hogy vele lehetek, azzal akit szeretek. 
És ez így folytatodott 2 hónapon keresztül. Próbák, készülődés, munka és Akaru. Akaru és Hitaru is, mint a többi újonc keményen edzett és gyakorolt, hogy felkészüljenek az első koncertükre, amibe szerepelni fognak. Természetesen mi is kitartottunk és sokat gyarkoroltunk. Mint megtudtam Akaru volt, hogy visszajárt gyakorolni, aggódtam érte, láttam rajta, hogy sok a próba és hamar fáradt, de nem adta fel. Viszont abból a szempontból igaza lett, hogy ahogy telt az idő egyre erősebb lett és jobban birta. Amikor csak az idő engedte, Akaruval töltöttem az időt, hol a lakásukba, hol az enyémbe néztünk filmet, ettünk, videójátékoztunk, hol elmentünk sétálni Tokyoba, vidámparkba is voltunk egy hétvége alkalmával, tengerparton a többiekkel, játékteremben, arkadeban, étterembe is elvittem, együtt sportoltunk, gyógytornára elkisértem. Szóval sok közös programot terveztünk amiket igyekeztünk megtenni. Boldogok voltunk, felülmúlhatatlanul. Persze mint sejtettük a sajtó figyelmét is felkelltette, hogy sokszor nem egyedül vagyok. Így hamarosan hivatalosan is felkell vállaljam a kapcsolatomat. Kitagawa-sannal a mai nap folyamán beszélnem is kell. Keringtek a pletykák, rosszállók, akik haragudtak Akarura, nem értették kiaz, hogy került mellém, kihasznál engem és csak rontsa a népszerűségem, de voltak akik ki álltak mellettünk, hogy én is lehetek boldog és ha számomra ő kell, akkor elkell fogadni. Ez a sztársággal jár. Nem adom fel azt, ahogy Akarut sem. Szóval mindenképp elérem, hogy minden lecsillapodjon és rendben legyen. Bár Akaru nem mondta, látszott, hogy aggódik értem és kissé feszélyezi is a dolog. Igyekeztem amig nem jelentsük be, óvni a médiától és eddig sikerült is, mert nem eredtek utána, bár volt, hogy a cég előtt vártak. Általában én mentem először ki és én adtam néhány szót mindenről. Akarut eddig sikerült a fiúk és mások segítségével megóvnom. De ha bejelntesük, akkor őt is letámadják és nem tudok sajnos mindig mellette lenni, de olyankor megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, mert kiáll mellettem, harcol velem együtt.
Most tehát Kitagawa-san irodája előtt állok. Mély levegőt veszek és bekopogok. Rögtön jön a válasz és őszintén azt is tudom mondani, hogy számított rám. A múltkorhoz képest, most tudom, hogy úgy térek ki bármit is mondjon Akaruval maradok és bebizonyitsuk, hogy minden rendben lesz ezek után is.
   - Kazuya, már vártalak. - szólalt meg rekedtes hangján.
   - Jó napot! - hajoltam meg.
    - Szerintem térjünk is a tárgyra nem? - bólintottam. - Nem hittem, hogy idejutunk. Az a lány, Akaru Oshiato, hogy Tokyoba jön, meghallgatáson vesz részt és be is kerül.
    - Tehetséges lány.
    - Másképp nem került volna be. - vonta meg a vállát. - Viszont Kazuya, miért vagytok sülve főve együtt? Egyre többet jelentek meg nyilvánosság előtt és tudod, hogy mit beszéltünk...
   - Nagyon sajnálom! De visszakell ezt utasítsam. Én és Akaru szeressük egymást és nem vagyunk sülve , főve együtt. Kihasználjuk az időt amit csak tudunk együtt töltünk, de a munkát nem szoritsuk hátra. Nagyon is jól emlékszem, hogy mit beszéltünk a múltkor, de valóban beleszerettem, ahogy Akaru is szerelmes belém. Ki fogunk tartani egymás mellett. - mondtam határozottan.
   - Célba vesznek. - fordult meg a székével és az ablakon kifele nézett. - Már célba vettek és neki most kezdődött a tánc karrierje, szerinted nem fogják megvádolni, hogy csak azért került közel hozzád, hogy elérje tánc karrierjét? Hogy elcsábított? Hogy miattad került be az ujonc táncosok közé?
   - Ezzel mind tisztába vagyok, de megoldjuk. - válaszoltam elszántan.
   -  Ezt az ügyet elkell simitani.  - fordult meg és az asztalra csapott.
   - Gondolom már tervvel is készült.  
   - Rögtön a tárgyra térsz.- fogta össze kezeit.- Derék legény vagy Kazuya, nagyon odateszed magad a munkádba és a srácokkal mindig a legjobb formátokat hozzátok, kimagasló eredményeket szerztek. 
   -Köszönöm, nagyon örülök, hogy megvan ezzel elégedve. De ezt már emlitette.
   -Kérlek hadd fejezzem be. Magas csillagként ragyogtok az égen. Ritka sikereknek örvendtek. 
   -Ezzel mire akar kilyukadni? 
   - Nem járhat egy egyszerű kis jött ment lánnyal, akinek ráadásul a hire sem valami szép... Kérlek szépen ne szólj közbe! Milliok állnak sorba a kegyeidért, magasok, szőkék, barnák. De ki is találna Kazuya Kamenashinak? Ki lenne hozzá méltó?
   - Aki ellopja a szivét... 
    -Rossz valasz, egy modell! Képzeld el, egy csinos, sikeres modell akiért mindenki odavan. Irigykedve nézne mindenki rátok, az álompár lennétek! - mutatott végig a levegőben. Szóval erre megy ki az egész.
    - Nagyon sajnálom! - vágtam is közbe és meghajoltam. - Ebbe én nem megyek bele. Akaruról már minden tisztázodott, nem olyan mint volt és nem is lesz olyan. Keményen küzd, hogy elérje az álmát. Sikeres táncos lesz és méltó hozzám. Köszönöm, hogy aggódik  értem de nem fog kárba menni a munkám és az ővé sem. Átvészelünk mindent mert szeressük egymást. Kérem adjon esélyt, hogy bebizonyitsuk! - hajoltam meg ismét.
Csend telepedett a szobába, de mielőtt bármit is mondhatott volna, kopogás hallatszodott, majd nemsokára Akaru lépett be rajta. Meglepődve néztem rá, hogy mit keres itt. Rám mosolygott majd elszántan Kitagwa-san felé nézett:
    - Jó napot! Akaru Oshiato vagyok, egy új táncos és Kamenashi Kazuyaba szerelmes. - vallotta be, meglepődve néztem rá. Mit keres itt? - És szeretnék válaszolni a levelére! - emelte fel egy papirt. Levél, milyen levél? - Sajnos, visszakell utasítsam. Nem hagyom el Kazuyat, mellette akarok lenni és beakarom bizonyítani, hogy méltó vagyok mellette. - hogy elhagyjon engem?!
Kivettem kezéből a cetlit és azonnal végig olvastam.
   - Irt levelet Akarunak? - néztem Kitagawa-sanra, de nem mérgesen csalódottan. - Ennyire nem akarta, hogy együtt legyek vele? De miért?!  Nem értem?! - emeltem fel kissé a hangom.
   - Csak aggódik érted, Kazuya. - válaszolt Akaru és mellém lépve megfogta a kezem és rám mosolygott. Rögtön megnyugodtam és összekulcsoltam kezünket, majd egyszerre néztünk Kitagwa-san felé.
   - Kitagawa-san tisztelem és mindig is hálás leszek azért, amit értem tett és a fiúkért, a csapatért. Ugyanúgy fogok dolgozni mint eddig, sőt még jobban és jobban. Kérem, engedje meg, hogy bizonyitsunk. Megoldunk mindent! - hajoltunk meg egyszerre Akaruval.
Percekig nem is mondott semmit és mi csak álltunk úgy:
   - Kíváncsian várom, hogy mit mutattok! - törte meg végül, mire Akaruval hatalmas mosoly kerekedett ránk és nem tudtunk uralkodni indulatainkkal és azonnal egymás karjaiba ugrottunk. - Khm.. khm... - köszörülte meg a torkát Kitagawa-san mire rá eszméltünk, hogy hol is vagyunk. 
   - Elnézést kérünk! - hajoltunk meg.
    - A koncerten bemuthathassátok hivatalosan a kapcsolatotokat. De fellelőséget vállaltok ezentúl mindenért. - bólintottuk. - Rendben, most menjetek és készülődjetek a koncertre!
Elköszöntünk majd kiléptünk az irodából és kiadtuk az örömünket. Nos ez is letudva. Kissé megdorgáltam Akarut, hogy nem mondott semmit a levélről. De garantált, hogy ezután már tényleg nem lesz semmi titok közöttünk és, hogy azért nem mondta el, mert ő kellett ezt a választ megadja. És valójában kissé örültem, hogy ki is mondta ezeket a szavakat, hogy mellettem marad, hogy bizonyit. Aztán egy próba következett hosszan hiszen holnap a koncert vár. Akaru nagyon izgult, folyton nyugtattam, remek lesz biztos voltam benne. Korábban a média megkeresett azzla a kérdéssel, hogy Akaru miattam került e be? Elmondtam, hogy én nem vettem részt a döntésben és nézzék meg a koncerten Akarut mert tehetséges lesz. A koncert előtti nap,próba után együtt mentünk hozzám és töltöttük a napot, majd együtt is merültünk álomba. Reggel izgatottan kelltünk, hiszen ez lesz az első közös fellépésünk, szinpadon, hivatalos munkában. Délelőtt még volt egy főpróbánk, majd az öltözökbe készülődni kezdtünk. Akaruval ettől a pillanattól nem láttuk egymást, csak néhány perccel korábban mielőtt felléptünk volna a szinpadra. Fehér inget viselt, fekete nadrágot és fekete mellényt. Haja két cofpba kötve. A lépcső előtt álltunk meg, ahol felkell menni a szinpadra. Akira és Tamiya üzent mindkettőnknek, hogy néznek a többiekkel együtt. A srácok és Hitaru mentek előttünk fel, mind mosolyogva és megveregetve a vállainkat. Akaru felé nyutjtottam a jobb kezemet, amit készségesen elfogadott. Csak úgy ragyogott a szeme és az a mosoly tündöklött arcán, amit első találkozásunkor is láttam, amikor beleszerettem. Boldog volt, ahogy én is. Eljutottunk ide, az első koncerthez, legyőztünk akadályokat és bár jönnek újjak, nem fog számítani, mert tudjuk, hogy itt vagyunk egymásnak és ez a legfontosabb. Hogy szeressük egymást és bármi is legyen kitartunk egymás mellett, harcolunk és bizonyítunk. Hogy bármi is történjen, a keserű napok is felvilágodnak egyszer. Kint egyre nagyobb let a hangzavar, ahogy sorra megjelentek a fiúk. Bátorítóan bólintottam, ahogy Akaru is. Lassan közeledtünk egymás felé és lágy csókot válltottunk. Mikor elhuzodtunk egymástól mindketten megszoritottuk egymás kezeit, majd a lépcső sor felé néztünk és felszaladtunk rá. Az első koncert ezennel kezdetét veszi és Akaruval közös életem is.

Nos igen, eljutottunk ide is. Eljött az első történetem utolsó része. Remélem, hogy tetszik a rész, az egész történet. Lehet, hogy majd valamikor visszajővők egy 2 évaddal, megfordult már a fejemben. De ez majd csak a jővő zenéje. Köszönöm, hogy végig olvastátok és követtétek. A másik történetem továbbra is folytatódik és érekzem a "Tekints az égre" történettel is.

2022. október 15., szombat

Fellépések

A tegnapi nap megrendeződött a Music Station, melyben meghívott volt a KAT-TUN is.

Elő videó:

https://www.youtube.com/watch?v=pI1z435kVrE&ab_channel=MUSICSTATION

Előadták a Zero kara Ichi E legújabb számukat:

Zero kara ichi e
https://twitter.com/radiant_kazuya/status/1580898988190216192?s=20&t=pVOFaq0My1pRDHvEKM6vfg



Természetesen most is nagyon jól néztek ki. Nem gondoljátok?


Kame-ról mutattak egy képet, amelyen 5 éves.
Az "x" pózt csinálja, ami akkoriban nagyon népszerű volt. A népszerűség említésén, ő elmondja, hogy akkoriban népszerűk közé tartozott. Egyik alkalommal Valentin napon nem volt elég a képen látható táska, hogy elvigye a sok csokit. Szóval kicsi kora óta megdobbantotta a szíveket.



Néhány nappal korábban, 10-én meg a CDTv Live-on csillagtották meg magukat. :)



Talk:
https://twitter.com/SHINRI_rks/status/1579471302691553280?s=20&t=uX7Nn70-c2QT3MLYhcVs4Q

Zero kara ichi e:
https://twitter.com/radiant_kk223/status/1579463374454558720?s=20&t=9d0EBfH6zt9I90E--o6RxQ

Valamint még korábban a Buzz Rythm 02-ben szerepeltek szintén ezzel a számmal illetve a Keep the faith-el:

Keep the faith:
https://twitter.com/radiant_kk223/status/1578422098837401600?s=20&t=UmA5pLZvpMpRbltrAHYrag

Zero kara ichi e:
https://twitter.com/MiwaOkita/status/1578806815756021760?s=20&t=UmA5pLZvpMpRbltrAHYrag
https://twitter.com/MiwaOkita/status/1578807433832472576?s=20&t=UmA5pLZvpMpRbltrAHYrag


És egy kis bonusz Kame 😍

https://twitter.com/anita_ancsi/status/1578825709098704896?s=20&t=SM3d-SZzT7ZzROhu0pYL5Q

Precious one

  Precious one ~Egy értékes~ Az idő telik és mi megismétlünk sok találkozást és elválást Itt vagyok, valaki kedvességétől függve, miközben v...