Short video

 Olyan jó, hogy bár egy kicsivel is , de egyre többet mutatnak a srácokból a különféle közösségi oldalokon. Legújabb megjelenésük a JE Youtube csatornáján van, ahol is egy rövidke videó van róluk, miközben legújabb számukra, a We Just Go Hard -ra táncolnak egy felvétel során. Olyan menők a sárcok! 😄 Csak így tovább! 👏 És hátha egyre több és több hasonló dolog lesz és talán egyszer eljuthatnak oda, hogy saját oldaluk legyen. Támogassuk őket továbbra is! 😊

A videó megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=BuMK7RMvLag&ab_channel=JStormOfficial

29th Single film

 https://www.youtube.com/watch?v=wC24hpDk54c&ab_channel=JStormOfficial

A 29 Single dokumentumfilmjéből egy kis részlet, úgy tűnik van egy kis modernizálás, hiszen bár a JStrom hivatalos oldalán, de lehet látni a srácokat. Izgatottan várom és ti?

Kame Camera 10

Vol. 10 Kommunikáció

Azt hiszem, hogy gyerek korom óta szeretek kommunikálni. A Kamenashi család családi összejővetelén, mindig megviceltek, például amikor egy idősebb unokatestvérem lánynak öltöztetett vagy piros rust viseltem. Mindenki azt mondta: "Minden otthonban kell egy Kazu." (nevet)

Amikor az emberekkel szembesülök, mindig azt godnolom, hogy semleges akarok lenni nyilvánosan és magánéletemben is. Például az olyan csoportkapcsolatokat illetően, mint  a család vagy a KAT-TUN, az összes taggal azonos módon szeretnék kommunikálni. Amikor a csapatban próblémák adódnak, nem fogok csak egy valaki mellett kiállni, hanem azt akarom, hogy együtt beszéljük meg. Hasonló más helyeken is. Egy dorama forgatási helyszinen nem arról van szó, hogy csak a főszereplőkkel leszek barátságos. Szeretnék a személyzettel is természetesen kommunikálni.

Miközben valakivel közösen alkotok valamit, akkor is, amikor interjút készitenek velem nem szeretem azt a gondolkodásmódot, hogy "kedvelem az előttem álló személyt ezért energiát fektetek bele" vagy "nem kedvelem annyira, mérsékeljük". Úgy érzem, hogy túlzott szelektiválás az emberekről, új lehetőségeket törhet fel. Próbálok teljes erőbedobással szembenézni mindenkivel.  De ennek eredményeként, előfordulhat, hogy a másik személy számára a "teljes erő" kettős erővé vállok vagy épp ellenkezője. Az ok ami ezt a különbséget fejleszti, persze vannak olyan dolgok is mint a kompatibilitás és a képesség, de azt is fontosnak tartom, hogy szívvel nézhessen szemben a másikkal. A szívvel való kommunikációval végzett munka, valahogy megmarad. Azonban a másik oldalról "csak egy munka" természetesen elhalványul. Ezért amikor én interjuztatok vagy átállok a produceri oldalra , szeretném megőrizni azt a tényt, hogy semlegesen nézzek bárkire. 

De tudod, mivel minden esetben semleges vagyok, annyire féltékeny leszek, mint egy közeli ember.Az a tény, hogy nem teszek kivételeket, végül hajlandó vagyok ugratni a kedvemre valót. (nevet) De persze ha segítenem kell valakinek egy bizonyos helyzebten , habozás nélkül a közeli lesz , ezért szeretném ha a másik megértené. A kommunikációm másik jellemző oldala, hogy valószinüleg bennem "nem követelek figyelmet" .  Nem számít, mennyire aggódhatok az életemben, nem mondom el a családomnak, barátaimnak,  barátnőmnek. Mert ha visszagondolsz kínos, nem? (nevet) Az aggodalmak komolyak abban a pillanatban, de amikor telik az idő, az érzéseid is megváltoznak. Még ha rendelkezel is a szükséges ismeretekkel egy probléma megoldásához, azt nem lehet csak úgy megoldani , hogy átadod az érzéseidet a szeretett személynek. De hát ezek az emberek támogatnak. 

A távolságérzet az emberi kapcsolatokban, senpaim által tanultam meg.

De egyszer konzultáltam Kimura Takuya-kun-al az aggodalmaimról. Helyesen szólva "talán szívességet tett nekem, hogy meghallgasson". Amikor egy bizonyos dolog miatt nagyon depressziós voltam Kimura -kun egy különleges időpontban felhívott telefonon és megkérdezte "jól vagy?" . A "nagyon rosszul" szóválltás után megkérdeztem: "Kimura-kun voltál te is rossz paszban?" ő azt válasozlta "Persze, hogy igen." Hihetetlenül sokat segített ez az egyetlen mondat. Nem arról van szó, hogy mindig együtt vagyunk, de törödik velem és nem törödve beszél velem. Kimura-kun kommunikációs módja csodálatos. A többi senpai is ilyen. Azt hiszem boldog vagyok, mert nálam idősebb embereket tisztelek. De nem arról van szó, hogy feltétlenül szorgalmasan lépek kapcsolatban az emberekkel. Alapként kapom. Nem magamtól kezdem és nem erőltetem az oldalamról és folyamatosan próbálok nem kérni figyelmet. Szintén amikor együtt vagyok a senpai-okkal, megpróbálok férfiként egyenrangú lenni velük, miközben szemtelen vagyok, de ahogy várható elakarom lopni a tapasztalataikat és a menőségüket. Azt figyelem, hogy "a legkisebb erőfeszítéssel sem, hagyom, hogy elmenekülj!".  Így valószinüleg csillog a szemem és úgy nézek ki, mint aki élvezi (nevet). Ellenkezőleg, mikor együtt vagyok a kohai-okkal akkor tudom, hogy figyelnek rám így hihetetlenül menőn viselkedem.  Talán ez a férfiak közötti kommunikáció élvezete. (nevet) 

Újabb részt hoztam nektek remélem, hogy elfogadhatóak a fordításaim. Igykeszem 🙏. Nos ebbe a részben is emgtudhattuk, hogy mennyit is jelentenek Kazuyanak a kapcsolatai, hogy fontos neki,hogy senkit sem különböztessen meg és, hogy mennyire is tiszteli a senpai-at. Ez mi a Kazuyank!

Egyszer... 15.rész

 

Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak

15.rész

Kazuya:

Nagyon meglepődtem, mikor leszállva az óriás kerékről elhívott szórakozni. Na jó már azelőtt feletébb fellegekben jártam mikor csókomat viszonozta. Tudtam, tudtam, hogy ő is ugyanúgy érez ahogy én. Ott abban a pillanatban azon a kis helyen mindketten ugyanarra vágytunk, ugyan azt akartunk és gondolom egyikünk se akart sehol máshol lenni. Ott abban a pillanatban kapcsolatunk megerősödött és szerintem mindketten érezhettük, hogy visszaút már nincs. De gondolom ezt már egyikünk sem bánta. Nagyon aranyos volt és élveztem, mikor hajgumimat cselesen karjára húzta és azt a választ kaptam érte, hogy mikor eldönti milyen választ ad, akkor fogja visszaadni. Bár szerintem itt már nem volt kérdés, hogy mi lesz a válasza... úgye? Itt nem lehetett más, nem lehet... Láttam a tekintetében, éreztem az érintésében és rejtve a szavaiban is. 

Nagyon jól szórakoztunk, mindenféle dolgot amit csak lehetett kipróbáltunk. Célbalővés, halászás, korong dobás, koccanos kocsik, csésze prögés ... egyszerűen olyanok voltunk, mint a kis gyerekek, ide oda futkostunk kézen fogva és ami a szemünk elé tárult mindent kipróbáltunk. Nagyon jól éreztem magam és látszólag Akaru is. Erre a napra minden elfelejtődött, már nem voltam én Kamenashi Kazuya a KAT-TUN tagja, hanem Kamenashi Kazuya voltam egy átlag ember aki vidámparkba randizik. Randi, el sem hívtam mégis ennek nevezem.... Ez a nap szerintem életem egyik legjobb napja volt, nem , legszórakoztatobb napja és ezt mint Akarunak köszönhetem, az, hogy mellettem van és így viselkedik velem. Még egy kis vörös pandát is nyertem neki, cél lövésben. Azt hittem nem fogja elfogadni, de amikor felé nyújtottam és azt mondtam "A tiéd"  mint egy kisgyerek ragyogó tekintettel kezében vette majd nyakamba is ugrott. Meglepődtem, de boldogan karoltam át vékony, karcsú derekát és bujtam nyakába.  Mikor elválltunk majd elolvadtam, annyira aranyos volt, mikor elkezdte nézni a kisplüst és azt mondta mennyire kawaiii... Vattacukrot ettünk, takoyakit, jegkását ittunk , csokis meitot, mochit. Órákat jártunk körbe és körbe mindenfélét kipróbálva, egyszerűen jól érezve magunkat. Rég éreztem valakivel ennyire jól magam... Mindeközben felevenedett minden ami akkor történt, mikor Akaruval először jöttünk ide, mikor anno épp Otanival szakított. A hullámvasutat most is messziről kerülte...

De az idő ha bármennyire is akajruk nem áll meg, így jó óra szórakozás után elkellett indulununk hazafele. 

    - Köszönöm szépen a mai napot! - lépkedett előttem Akaru, hatalmas mosoly húzodott ajkaira, aminek nagyon örültem, hogy így láthattam.

    -Ugyan én csak... igazából féltékeny lettem és azért jöttem.

   - Igen, azt hiszem akinek valóban megkell köszönjük az Tamiya. De köszönöm, hogy velem töltötted az időt és a kis plüst meg, mindent. - megállt előttem és meghajolt.

   - Én is köszönöm, rég éreztem ennyire jól magam. Köszönöm! - hajoltam meg én is.

    - Mikor szórakoztál utóljára? Gondolom az idolság nem hagy sok esélyt. 

   - Élvezem a munkám egy forgatás műsorra, filmre, videóra vagy koncertre készülődés vagy bármi nekem szórakoztató, mindig sikerül feldobnunk a fiúkkal, hogy ne unatkozzunk. Bár maga a munka sem unalmas... Szerintem ezzel mindannyian így vagyunk. De amennyire tudjuk szánunk időt magunkra is, hiszen nem szabad kifáradjunk nagyon, mert az befolyásolná a munkánkat. Viszont igen van amikor annyi munka van, hogy ki sem látunk és olyankor csak úgy elszáll felettünk az idő..

   - Oké, ezt gondoltam, hogy nem vagytok robotok akiket folyton dolgoztatnak. De én a szórakozásra értem?

    -Öhm... szoktunk kijárni a srácokkal, vagy találkozam a barátokkal, testvéreimmel... 

    - Tehát akkor jut időd szórakozni? De úgy igazán, hogy kiadd magadból a benned szunnyadó gyereket? Nagyon érdekes volt ezt a feledet látnom. - húzta fel kíváncsian a szemöldökét, közben szeme csak úgy ragyogott.

    -Hah...- kuncogtam fel. - Nagyon aranyos vagy!- e szavaimon meglepődött és láttam ahogy zavarba jön.

   -Öhm... nem kellene kitérj a válasz adás elől... - nézett el és tett úgy mintha durcás lenne, de valójában nem akarta lássam, hogy kipirult. 

   -Jól van , jól van! Legutoljára, úgy igazán elengedni magam... huh azt hiszem rég volt... - vontam vállat.

    - Akkor szívesen! - ugrott elém. - De tudd, hogy ez neked is kijár, te is ember vagy, szükséges van, hogy néha napján elengedd magad!

    - Szóval máskor is eljővünk?

     - Ki mondta, hogy velem kell szórakozz? - tette karba a kezét. -  Nem hiszem, hogy nyár végén, mikor visszajutsz a csilli villi világodban én foglak érdekelni. 

Tovább akart lépni, minke után másodpercekig nem mondtam semmit , de karja után kaptam és magamhoz huztam. Meglepődött, de nem tolt el magától. 

    - Már, hogy ne érdekelnél. Ha vissza is megyek dolgozni, nem foglak elfelejteni, találkozni akarok veled. Találkozhatunk nem? - csak nézett a kerek barna szemeivel és nem szólalt meg most ő másodpercekig. 

    - Én itt vagyok Osakaba, te meg Tokyoba... És amúgysem fér össze a mi világunk...

    - Már megint ezzel jössz? Azt mondtad, hogy választ adsz,, az a válasz nem tekintődik a jővőre is?

Elnézett, majd szelid mosollyal visszatekintett. Nem mondott semmit, de nem is kellett minden ott tükröződött a szemében . Válaszul szintén egy gyöngéd mosolyt adtam. Ellépett tőlem , majd szótlanul folytattuk az utunkat. Egy kis kitérőt is tettünk a parkolóig, jó volt egymás társaságában csak szótlanul, egymás mellett sétálni. Bár nem szerette volna végülis nem tágítottam és én vittem haza. Egészen a házáig vittem. Leparkoltam és leállítottam az autot, majd felém fordultam.

   - Köszönöm szépen! - fordult ő is felém, minek után kibontotta a biztonsági övet.

    - Nincs amit! - mosolyogtam rá, a mai nap szinte le sem lehetett volna törölni az arcomról. -Akkor várom majd a válaszod... az az a hajgumit. - mutattma a karján lévő fekete hajgumira, ami a karján volt és bár azt hitte nem látom, az út során folyton megérintett.

    - Akkor én megyek... - és annak még jobbna örültem, hogy Akaru is boldognak tűnt, őszintének. 

   - Figylej! - kaptam a karja után, megállt és rám nézett.

De hirtelen nem is tudtam, hogy mit kellene mondjak. Aztán mégis olyan szavak csusztak ki amit nem akartam így, most ebben a pillanatban...

   - Hallottam , hogy régen mi történt Yoshikoval... Tényleg igaz? 

Elforditotta a fejét a földet fixirozta... percek teltek el miután az autot újból szavak töltötték be. 

   - Mit gondolsz te? - nézett rám, de már sokkal komolyabban, ridegebben. 

    - Nem hiszem, hogy olyan gonosz vagy.... 

Azt hittem, hogy rám mosolyog és bólint, egy ilyen csodás nap után megkönnyebül, hogy tényleg mellette vagyok de ehelyett ismét eltekintett, ökölbe szoritotta kezeit és ennyit mondott mielőtt kilépett volna:

    -Hát akkor csalódást kell okozzak, minden igaz ami történt!

Ezzel meg magamra hagyott a kocismban... csak néztem ahogy határozott léptekkel a házfelé indul és bár reméltem, hogy visszanéz, hogy bántaosan visszanéz, én meg kippatanok a kocsiból, karjaimba zárom és azt mondom, nincs semmi baj, nincs semmi baj , beszéljük meg, meséljen el, biztos vagyok benne, hogy háttérben van valami, hogy nem tenne ilyent , még mindig nem hiszem. Vagy ha mégis az a múlt, megváltozott, nem hittek akkor benne de én most hiszek... De nem fordult vissza, még meg sem állt, belépett a az ajtón és becsukta. Néhány percet még ott álltam, talán kiszalad... gondoltam, de nem jött. Így felsóhajtva beinditottam a motrot és elindultam.

Akaru:

Bár nagy késztetést éreztem, hogy visszaforduljak, hogy odaszaladjak hozzá és elmondjam neki az igazat, hogy elmondjam segítsen nekem, hogy szükségem van rá. Mégsem tettem. Nem tehettem, megígértem valakinek, hogy titokban tartom, hogy emelett maradok, hogy nem vallóm be az igazat senkinek, csak, hogy ő is megtudja tartani a titkomat. Még Tamiyáék sem tudják, ők is azt hiszik, hogy én terveztem mindent el Yoshikoval. És ez így jól van... És most is jól van, hogy Kazuya is ezt tudja. Talán most már elfog távolodni, bármennyire is fáj... csalódik bennem. 

Néztem ahogy lassan hátra tolat, megfordul a kocsijával és elhajt... Most minden olyan távolinak tűnt hirtelen, az, hogy jól szórakoztunk Kazuyaval, mintha évekkel ezelőtt történt volna és egyszeriben vége szakadt , kettévágták. Vajon mire gondolsz most Kazuya? Mennyire szidtál le a fejedben? Minek neveztél? Sajnálom Kazuya... A hajgumira néztem ami még mindig a csuklomon volt... Választ adjak... azt hiszem, hogy nem lesz már szükség úgye?

    -Te meg mit csinálsz?

A hang hallatára megugrottam és beütöttem a kezem az ablakba.

    -Akeno! - néztem hátra a bátyámra aki egy szürke tréning nadrágban és egy szürke polóban állt mögöttem, papuccsla a lábán és kezében egy szendvicset tartott. - A frászt hoztad rám! 

Indultam benebb az ajtóból.

    - Mikor jöttél? Nem is mondtad, hogy hazajössz.. -beléptem a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár vizet.

   - Mert nem volt biztos... az utolsó pillanatban döntődött el.

Akeno a bátyám, mint a drága szüleim folyton távol van. Sokat segít a szüleminek , nagyon jól végzi a munkáját, amiért anyámék feletébb büszkék rá és sok mindent rá is biznak. Sosem voltunk azok a rossz kapcsolatba, gyerekként sokat játszottunk, beszélgettünk és éjelente mindig egy közös film kiválasztása és megnézése után feküdtünk le. Aztán mikor elvégezte a sulit, rögtön belépett a vállalkozásban és apám szárnyai alatt tanulni kezdte a szakmát. De ezek után sem felejtett el, folyton mikor hazajött valami közösprogramra hívott el és ajándékot hozott az utazásából. 

    - Jaj, értem. - letettem a pohara a konyha pultra. - Felmegyek, ledölök egy kicsit!

Nyujtozkodtam egyet és már épp fel is léptem volna az első lépcsőfokra bátyám kérdése megállásra késztetett:

   - Ki volt ez a srác? 

Nem fordultam meg egészen, csak fejemet forditottam hátra:

   - Közöd? 

   - Ugyan már! - emelte fel a karjait és elindult felém. - A bátyád vagyok csak érdekel, ha a húgom randizni kezd újból Otani után. 

Amikor kimondta Otnai nevét megborzongtam, Akeno vállamra tette a kezét: 

   - Bocsánat! Csak nem szeretném ha bajba keverednél. 

   - Nem keveredtem bajba. Csak a vidámparkba voltam. És az a srác az új diák... aki most nem rég jött. 

   -Az új diák? - nézett értetlenül, majd mintha fejbe ütötték volna felkiáltott: - Kamenashi Kazuya?!  Na ne, hogy miért?! Miért pont a kishúgom? Egy idol kiszemelt magának tényleg?! - karolt át és nagy vigyor jelent meg arcán.

    - Mi olyan hihetetlen benne? Ő is csak egy ember...

    -Aj ez az "ő is csak egy ember", kiszemelted mi a suliban? Mit tettél vele? Várj! Ha kiszemelted akkor miért hívott el a vidámparkban?

   - Nem ő hívott el. Úgy volt, hogy Tamiyával megyek és két sráccal... de ez csak egy átverés volt Tamiya részéről, aki Kazuyat akart és engem összehozni. És én magam sem értem, hogy miért akar még mindig velem beszélni...

Támaszkodtam meg a lépcsőkorlátnak és bátyámra nézett:

   - Huh! Ez döbbenet! A húgom nyugodt, a húgom elment a vidámparkba egy sráccal, engedte, hogy hazahozza és abba is hagyta a támadását... Csak nem bejön? - érdkelődve felhúzta a szemöldökét és közelebb hajolt hozzám.

    -Hagyj békén! - ellöktem magamtól és el is indultam fel. 

    - Akaru tudod jól, hogy csak aggódom érted... ő egy idol mi van ha játszik veled csak...

     -Ne aggódj! A mi két világunk nem keresztezi egymást. -ezzel meg felsiettem a szobámba.

Kazuya nem játszik velem, tuti, hogy nem játszik velem... Ezt már bebizonyitotta... Nem nézném ki belőle, nem lenne rá képes. De az igaz, hogy a világunk nem ugyanaz és sosem lesz ugyanaz... Nem keverhetem bele az életemben.... Az ágyon fekszem és kezeimben a hajgumit nézegetem, annyiszor eldöntöttem ezt, hogy nem lehetek vele, hogy ezt nem szabad... mégis ha itt van a közelemben elgyengülök és vele akarok lenni. Ugyanazokat mondogatom folyton nem lehetek, nem szabad, nem keverhetem bele, elkell zárnom... aztán minden romba döl, mikor vele vagyok. Átszabad ezt lépnem? Átszabad ezt lépnem , átszabad ezt lépnem? Miért akarja ennyire a szívem, hogy átlépjem mikor tudom, hogy a világ nem egyezne bele és Kazuya közelembe csak bajba lenne... 

Órákat ültem csak és meredtem a palfonra kezembe szoritva a hajgumit. visszakpaja, minek után válaszolok... milyen hülye vagyok... Miért vagyok ilyen gyengéd a közeledben Kazuya? Miért leszek gyöngéd és szeretnék a karjaidba omlani és soha nem szabadulni onnan? Miért? Miért nem tudok melletted erős lenni, mint Otani mellett voltam... Már besötétedett, a bátyám felszólt, hogy menjek le vacsorázni . Átöltöztem otthoni ruhában és készültem lemenni, amikor egy lágy gitár hang csengte meg a fülemet. Megálltam, nem nyultam a kilincshez... újabb akordok hangzottak fel, majd egy lágy, kellemes hang felszólalt :

   - "Még ha el is veszitelek ma este, / Soha nem felejtelek el mert szeretlek, / Valahányszor rövid csókot válltottunk egymással a holdfényben, a szeretet túláradt a szelíd érzésen..."

Ez a hang... Gyorsan megfordultam és az ablakhoz siettem, elhuztam a függönyt és kinyitottma az ablakot... Ott lent nem más állt, mint Kazuya... Egy kékes szürkés inget viselt és egy farmert, haja ismét felkötve, ő pengetett és énekelt... ámulattal néztem, ahogy énekel... nekem énekel , szerenádot ad. Ismertem a dalt, Aishiteru Kara dala, de mégis ugy hangzott mintha most hallanám először, mintha még sosem hallottam volna ennél szebb dalt és ennél szebb hangot. Telejsen átjárta a testemet a dallmok lágy hangja és éreztem ahogy megérint, ahogy visszafordulni már nem tudok, de már nem is akarok. Kazuya lágyan énekelt és a szemei cska úgy ragyogtak , mint a csillagok...  a hold mintha csak oda csak az ő játszásáért fénylene, mint egy reflektorfény, középpontba helyezve. Könnyek szökkentek a szememben ahogy teljes erőbedobással énekelte a refrént, ezt miattam teszi? Nekem ad szerenádot... itt az ablakom alatt... ez olyan romantikus.

  - Akaru! - lett vége a dalnak . - Szeretlek! Bármit is mondjon bárki ez nem fog változni! Bármennyire is távol legyünk egymástól, nem fog változni! A mosolyod, az ahogy mindent beleadva táncolsz megérintettek, szerelmes lettem beléd és bármi is legyen nem fog változni. Minden nap, minden egyes perc ráébreszt arra, hogy veled akarok lenni, melletted és segíteni, hogy nem akarom, hogy egy könnycsepp is legördüljön is az arcodon. Azt szeretném ha mindig is mosolyognál és álmaidat követnéd, ha táncolnál, táncolnál és boldog lennél... hiszen ez az álmod nem? Táncos akarsz lenni? - ezt mégis honnan tudja? - Támogatni akarlak, támogatni akarlak és melletted lenni! Tudnod kell, tudnod kellett ezekről! Vonzodom hozzád Akaru... Soha senki nem vonzott ennyire magához és ilyen hamar mint te. Szeretlek!

Befejezte a mondandóját és ragyogó tekintete teljesen beszippantott. Néhány percig csak álltunk úgy a holdfényes éjszakában, majd meghajolt és megfordult... Elindult az autója felé... Nem! 

    - Várj! - kiáltottam, de közben.

    - Kamenashi Kazuya...

Baseball olimpia

Ma játszották a baseball döntőt Japán az Egyesült Államok ellen. Japán megnyerte az aranyérmet 👏

Nézzétek milyen boldog a kis baseball rajongó 😊 nagyon cukiii. Le nem lehetne törölni a mosolyt :) 

 https://twitter.com/noriko_kame223/status/1423998544088764416?s=20

A sorsz szenvedélye 33.rész

A sors szenvedélye

33.rész 

Kazuya:

Napsütötte reggelre ébredtünk. Akaru úgy tűnt, hogy a tegnap óta jobban van, nagyon izgatott volt a mai napon. Nagyon várta már, hogy újra együtt legyen a csapat, mint a srácok, mint Midoriék és egyszerűen érezzük jól magunkat. Örültem, hogy boldognak láthatom. Őszintén én is alig vártam, hogy kikapcsolodhassunk, együtt hülyüljünk, beszélgessünk és egyszerűen csak pihenjünk. Egy fekete hátitáskába pakoltam mindent amire szükségem volt. Bekell valljam ha pakolásról volt szó, tudtam sporolni a hellyel, hogy minden ami kell beférjen és ne legyen nagy csomagom. Az este még történt egy kis változás, Tatsuya szülővárosába megyünk Kanagawaba, 3 éjszakát leszünk ott. Mindenki beleegyezett, nem volt programja vagy gond senkinek, hogy esetlegesen nem tud jönni.

Egy kék mintás, lengébb inget vettem fel és fehér kékes nadrágot, amit fürdőnadrágként szoktam használni. A srácokkal eldöntöttük, hogy azonnal csobbanunk ahogy megérkeztünk. A hajamat felkötöttem egyelőre és napszemüvegemet is feltettem.  

    -Akaru! Mennünk kell! - kiáltottam fel az emeletre. 

    - Jővők!

Egy hosszú bokáig érő, narancssárga pántos ruhát viselt, melynek felső részén egy újabb réteg hullot le. Ez az erős szin nagyon jól állt neki, kihangsúlyozta. Haja lófarokba hátra volt kötve, fején napszemüveget viselt és vállán egy fehér pirosas strandtáska lógott, kezében egy kisebb hátitáska is.

    - Elnézést, hogy megvárokoztattam uram! Készen állok! - nevetett fel, annyira szeretem mikor viccelődik és felhangzik az a csilingelő nevetése. 

Felé nyújtottam a kezem és kivettem kezéből a hátitáskáját, láttam, hogy tiltakozna de felemeltem az ujjam.

    - Akkor menjünk, a többiek már lent várnak! 

Bólintott és elindultunk lefele. Valóban a többiek már, mind ott voltak lent. 10-en voltunk összesen tehát két kocsit kellett elfoglalnunk. Taguchi és Tatsuya vállalta a fuvarozást, szóval két csapatra kellett oszlodjunk. Tatsuya, Akaru, Midori, Shouta és Keita együtt mentek, mig én, Taguchi, Koki, Nakamaru, Jin a másik kocsiba ültünk be, minek után midenki a saját csomagját a csomagtartóba tette. Oh és mi a fiúk a szörfdeszkákat a kocsi tetejéhez kötöttük... alig vártuk, hogy lovagoljunk a hullámokon.

    - Aj! Azt hiszem, hogy rosszul osztottuk el a csapatokat! - kiáltott fel Koki.

    - Miről beszélsz? - dölt előbbre Nakamaru, Koki ült az anyos ülésen.

   - Sajnálom teso, el is felejtkeztünk rólad... 

Pillantott hátra Koki rám, aki a jobb oldalon ült, középen Nakamaru, és másik oldalt Jin.

    - Miről beszélsz? - néztem rá értetlenül.

    - Hát nem szivesebben ültél volna Akaru mellett, mint a kis peatboxosunk mellett?

    -OH, tényleg csak nem kellett volna hagyjuk , hogy Akaru abba a kocsiba kerüljön.

    - Na de akkor ki ült volna át? - kérdezte Junno. 

    - Hmmm... Shouta jött volna ide és Kazuya oda... - válaszolta Koki kis gondolkodás után.

    - Nem az nem jó ötlet, Kazuya  és Keita egy autóban... -szólalt meg az eddig csendben ülő Jin.

    -Oh, tényleg képzeljétek el ahogy hátul ülnek hárman, közbül Akaru... szegény Akaru... 

    -Srácok! Örülnék ha nem az egész út azzal telne el , hogy az én szerelmi életemet taglaljuk...

    -Szerelmi élet... haver még bele sem lendültünk. - nevetett fel Koki.

Csak a szememt forgattam... 

    - Nagyon kedves Tatsuya a szüleitől, hogy megengedik néhány napot ott töltsünk. - köszönöm Taguchi.

    - Azt mondta, hogy nagyon örülnek, hogy találkozhatnak ismét velünk és a többiekkel is. 

    - Tényleg nagyon rég találkoztunk velük. - erősitettem meg. 

Az út további része kellemes társalgásba folytatodott és kicsivel több, mint egy órára leparkoltunk Ueda rezidencia előtt. Egy hatalmas barna, tradicionálisabb ház... Na jó azért nem palótára kell gondolni. Amint kiszálltunk mindneki nyújtozkodott egyet esetleges elgémberedt testrészét felrázni majd Tatsuya vezetésével a kis csapat belépett a házba.

Akaru:

Az út kellemesen telt, társalgással ütöttök el az időt, mindenféléről ami csak eszünkbe jutott. Egy részem kiváncsi volt Tatsuya szülőházára és hát nem kis meglepetést okozott. 

    -Na, azért ennyire nem nagy dolog! - lépett mellém Tatsuya, amint ki befele tartottunk.

    -Nem... izé elnézést! Én csak... - felnevetett.

    - Nyugi, tudom, hogy az, hogy pénzes vagy nem, nem számít.

      -Igen! Nagyon szép a házatok! 

A következő pillanatban két kicsivel idősebb pár lépett elénk. A nő egy krém szinű kosztümöt viselt lágy mosollyal, ami nagyon hasonlított Tatsuya mosolyára, és szelid barna szemeit ránk szegezte, fekete haja tarkojáig ért, belekarolt egy fél fejjel magasabb férfival, tekintete kicsit erőteljesebb volt, de ott rejlett a szelidség is, barna volt és mély mint Tatsuyaé, egy szürkés szmokingot viselt.

    -Sziasztok! Isten hozott! - szólaltak fel egyszerre.

    - Anya, apa! - Tatsuya gyorsított léptein és a párhoz fordult akik előtt meghajolt, majd édesanyját megpuszilta és édesapjával kezet fogott.

    - Jó napot! Mr. és Mrs. Tatsuya. Nagyon szépen köszönjük, hogy eljöhettünk!

    - Jin, Kazuya, Yuichi, Koki, Junnosuke nagyon szépen köszönöm, hogy gondoskodtok a fiúnkról! - lépett közelebb Tatsuya édesanyja és mindenkivel kezet fogott. 

Mindenki tiszteletteljesen meghajolt és kezet fogott, majd a sorban következő Mr. Tatsuyaval is.

    -Oh, te biztos Akaru Suzuki vagy, aki félig magyar és egy filmbe játszik Kazuyaval. Tatsuya sokat mesélt rólad. 

A mondat végétől kicsit zavarba jöttem, meghajoltam és köszöntem:

    -Nagyon örvendek! - fogadtam el felém nyújtott kezét.

Ezután megismerkedtek Midorival, Keitaval és Shoutával is. Nagyon kedvesek voltak, körbe vezettek a házban és udvariasan feltettek néhány általános kérdést, mi újság, hogy vagyunk, hogy megy a munka...

    - Most ne haragudjatok de egy barátunkhoz vagyunk hivatottak. Csak holnap reggel érkezünk. Kérlek érezzétek magatokat otthon! - állt fel Mr. Tatsuya. 

    - Étel van készitve a kamrában és ha bármire szükség lenne Yoshi rendelkezésetekre áll Ueda. 

    - Rendben anya, köszönjük szépen! - puszit nyomott édesanyja arcára majd kikísérte, minek után tiszteleteljesen meghajoltunk és elköszöntünk.

     -Hát ez elképesztő... - nézett körbe Midori. - Nem hittem, hogy Tatsuya ennyire... befolyásos. Már elnézést, nincs gondom velük vagy valami csak...

     - Semmi gond, értsük. Mi is meglepődtünk először... - szólalt meg mosolyogva Jin. - De természetesen ettől eltekintve soha nem viszonyultunk másképp hozzá. 

     - Rendben! - érkezett vissza összecsapva kezeit Ueda. - Fent lesznek a szobák. Csajok kaptok egy külön szobát a hátsó kerte nézve jó lesz? Miyuki a nővérem szobája volt.

    - Még szép! - ugrott mellém Midori és karon ragadt.

     - Nagyon szépen köszönjük! 

    - Mi meg oszlodjunk két felé srácok az én szobám és az egiyk vendégszoba. Kettő lenne, de az egyik renoválás alatt áll, szóval kicsit szűkén...

     - Ugyan, nem probléma nos ki kivel lesz?

     - Én és Maru megyünk Shoutaval és Keitaval ha megfelel nektek?

Junno, Jin és Kazuya összenéztek, majd bólintottak. Tatsuya intett, hogy kövessük majd felmentünk az emeletre és Tatsuya mindenkit elirányitott, hogy merre menjen.

    -Huha ezt a szobát nézd! - pördült egyet a szoba közepén Midori.

     - Csak óvatosan, nehogy eltörjünk valamit.

A ház belseje kicsit modernebb volt, mint a konyha, mint a nappali és a folyosó fehér szinben pompáztak teljesen megvillágitva a helyet,  a növények, tárgyak már inkább vissza hajlottak a tradicionális rész felé. Kellemes hatást gyakorolt összben az egész. Nem tudom, hogy a többi szoba, hogyan is néz ki, de ez kicsit kitűnt a tradicionalitástól, falai egy halvány levendula lila szinben pompáztak, butorai fehérek voltak, ágy teritője egy kicsit világosabb lila, mint a fal, inkább egy hercegnő szobának mondanám... Butaságnak hangzik, de nagyon szép és igaiz hölgy szobának tűnt, ami az enyémhez fel sem ér. 

    - Na csajok, hogy tetszik a szoba? 

    - Nagyon szép. Gondolom a nővéred nagyon csinos...

    - ... És jó ízlése van, ezek a sminkek... - nézett körbe Midori jobban.

    - Köszönöm, valóban ő egy kicsit kisasszonyosabb tipusu volt gyerekkora óta, bár idővel kinőtte a dolgokat, a szobáját mégsem változtatta át soha, mindig hagyni akarta a kifinomult hölgy izlést. - lépett közelebb és nosztalgikusan körbe nézett.

Gondolom most nagyon sok kellemes gyerekkori emlék fordult meg a fejében.

    - Mi van a kezedben? - kérdezte Midori.

   - Hoztam egy futont ha esetlegesen szükség van rá, esetleg nem szeretnétek dönteni... 

    - Ugyan már úgy nézünk ki mi akik civakodnának egy ágyon? Kis csajos estéket fogunk tartani és hosszan kibeszélünk titeket. Úgye Akaru? - karolt ismét belém Midori , bólintottam.

     -Jól van, jól van... elnézést...  - emelte fel a kezeit és hátrálni kezdett Tatsuya.

     - Hogy kiket akartok kibeszélni? - dugta be a fejét Koki, majd őt követte Nakamaru. - Oh de csini kis szoba. - nézett körbe. - Szóval ide kell jöjjünk este ha melegedni akarunk.

Kacsintott rám Koki , ettől a mondattól zavarba jöttem és nem is tudtam mit válaszoljak, de mielőtt Koki bármire is rájött volna egy nyaklevest kapott...

    - Aucs.... Ezt most miért kaptam? - nézett a hátamögött álló Kazuyara.

    - Hagyd már a lányokat! 

     - Jól van na... ah! Vagy értem te akarsz Akaruval aludni úgye? - húzta fel csibészen szemöldökét Koki. - Ez egy ház, kicsit nagyobb mint a lakásod... szoktatok együtt aludni? - mosolyra húzodott ajkai és mivel tudta ki hozható jobban zavarban felém fordult. - Nos Akaru?

Éreztem ahogy lassan vörösre vállik az arcom és nem tudtam senki szemében sem nézni...

     - Dehogy... mi... mi nem szoktunk együtt aludni. - ez volt az igazság, akkor mégis miért jővők ennyire zavarba? 

Azért mert eszembe jutott az a jelenet az utolsó forgatásról ami volt, hogy egymás mellett feküdtünk, Kazuya mellkasán voltam, átölelt érezhettem szivdobogását olyan közel lehettem hozzá... és azt akarnám, hogy igaz legyen? Elképezeltem ahogy valóban megtörténik, ahogy este mielőtt álomba ringanék Kazuya erős karjai átölelnek és biztonságot sugallnak, ahogy fülembe sugja, hogy szép álmokat és halk lélegzetvételére elalszom... 

    -Akaru!? Akaru?! - érintette meg Koki a vállam visszarázva a valóságban. - Tényleg aludtatok együtt? - nézett érdeklődve, már már döbbenten. - Van valami köztetek?

    -Koki elég legyen, hagyd már békén Akarut! - lépett közelebb Kazuya. - Nem aludtunk együtt, ugyan miért tettük volna? Fejezzétek be és ne szivassátok! - tette vállára kezét. 

Igaz... ugyan miért is tennénk ilyent? Kazuya a szememben sem nézett, csak megfordult és elindult kifele. Miért viselkedik így? Nem értem...

    - Öhm... nem a partra készültünk? - válltott témát Midori. - Akkor készüljünk!

    - Kisebb változásokra gondoltunk, persze ha ti is benne vagytok. - folytatta Junno. - Arra gondoltunk mi lenne ha ma homepartyt rendeznénk? Van medence, kaja, ital... 

     -Rendezzünk egy medencés bulit! - kiáltott fel Nakamaru. - Benne vagytok? 

Midorival összenéztünk majd mindketten nagy mosollyal bólintottuk, a srácok kiálltani és tapsolni kezdtek! 

    -Akkor mindneki készüljön el 5 perc múlva lent a medencénél! 

    - 5 per?! Nem, nem , nem 10 kell legalább... - vágott közbe Midori. 

     - Jaj elnézést, csaj készülődés értem én... - emelte fel kezeit Koki. - Menjünk srácok! 

Felnevettünk:

    - Akkor tali a medencénél! - szólt vissza Tatsuya, aki utoljára lépett ki a szobából.

    - Akkor kezdjünk is neki! - csapta össze tenyereit Midori.

     - Mégis minek kell neked 10 perc elkészülni? - fordultam felé. - Smink? Haj? - néztem ahogy tükör elé ül kis neszeszerével. - De hát medencés buli, vizes leszel...

     -Ugyan, ugyan Akaru ezt sosem tanultad még meg? Nincs olyan hely, ahol nem kellene jól kinézni legalább egy kicsit... És nyugi nem akarok túlzásba esni, ezért is kértem csak 5 percet pluszba, csak egy vizelleni szempillaspirál és a hajat készitem el... na még a fürdőruhám sincs rajtam.  Neked rajta van?

    - Öhm, igen. Alig várom, hogy csobbanjak egyet ebben a melegben. - ültem le az ágyra. 

    - Aham... - húzta meg az egyik szemét Midori... - Nos gondolom már nagyon izgatott vagy, hogy lásd Kazuyat félmeztetlenül... - húzta fel szemöldökét. 

    - Miről beszélsz?! - jöttem ismét teljesen zavarban, ugyan miért mindig engem kell zavarba hozni? 

    - Hát még nem láttad nem? Nem vagy kíváncsi ... - tekintett kíváncsian rám. 

Azt a kis infót egyelőre nem terveztem megosztani , hogy összevoltunk zárva és láttam egy száll törülközöben. Tudom, hogy sok embernek elszállna  képzelete.

    - Vagy már láttad otthon? Nem lenne meglepő , hiszen együtt laktok... 

     - Ha hiszed ha nem, nem történt ilyen. Amióta ott lakom, Kazuya nagyon figyelmes, hogy felöltözzön és hogy járkáljon a lakásban.

     - Valóban? Ez kedves tőle... Akkor csak az első lesz, hogy így látod nemde? 

     - Gyere már készülődj, ne várassuk meg a srácokat! - válaszoltam ezzel be is léptem a fürdőbe.

Szobának volt külön kis fürdőszobája, fehér, zuhanyzófülkével, kis kagylóval és WC-vel. Kagylónak támaszkodtam és kifujtam a levegőt... komolyan miért mindenki engem faggat? Rá van írva a homlokomra, hogy belezúgtam Kazuyában és nyiltan mindneki szivasson előtte is? Jól van Akaru szedd össze magad... arcomra csaptam és megengedtem a hideg vizet, jól arcomra fröcskölve. Majd kiléptem a fürdőszobából, Midori éppen két strandruhát nézett magának, mindkettő horgolt egyik egy szük ruhát képezett, másik inkább szetter tipusu volt, mindkettő fehér szinű. Egy fekete rózsaszines kétrészes bikinit viselt, mai nagyon csinosan állt rajta, már kezdtem kicsit zavarba lenni, amikor kiléptem felém mutatta kezében tartott ruha darabokat

    - Bal kezedbe... - azaz a szetter tipusura mutattam, a másikat rögtön böröndjére dobta. 

Én most úgy döntöttem ha csak a házig megyünk nem veszem fel a strandruhám, csak levetettem a narancsszinű ruhámat, felfedve piros, fehér pöttyös, kétrészes fürdőruhámat, aminek alsórészének felső részét kis fodor is ékesitette:

    -Jaj de aranyos a fürdőruhád! 

    - Köszönöm a tiéd meg nagyon dögös. Jól áll!

    - Idén nyáron vettem- perdült körbe. 

Kezemben vettem a törülközömet és a napszemügemet felvettem, majd a nyári strand papucsomat is kivettem és felhuztam a lábamra

    - Készen állsz? 

Gyorsan kezébe vette ő is a saját dolgait, felvette a horgolt anyagot és elindulhatutnk lefele. Ahogy lefelel tarottunk a lépcsőn a srácok hangját már lehetett hallani, nagy hangzavar volt lent, nevettek és eszmét cseréltek. Ahogy lefele tartottam ideges kezdtem lenni... Jól nézek ki egyáltalán?! Nem áll furán rajtam a fürdőruha? Nem nézek ki bénán? Kövérnek? Bekell valljam van egy kis felesleg rajtam... Midori mellett elbujhatnék... És még ott lesz Kazuya is az ő izmos felső testével... ami vizes lesz és lefognak gördülni, elképesztő felsőtestén és vizes hajába fog turni, ajkába harap miközben kiemelkedik a vizből ... Aj Akaru! Mégis mi jár a fejedben?

    -Akaru?! Akaru!? -ébredtem megint a valóságban, ezuttal Midori hangjától. 

    -Igen, bocsi! - észre sem vettme, hogy leértünk már nappaliba állunk, de nem mozdultam.

    - Jól nézel ki nyugi! - lépett elém és biztatásképp megfogta a kezem. 

Bólintottam és kiléptünk a kertben, a medencéhez. A fiúk a napozóágyaknál beszélgettek, Taguhci vett először észre, mire füttyentett egyet:

   - Huha hölgyeim! - lépkedtünk feléjük.

Mosolygással próbáltam leplezni idegességem... Mostmár a fiúk mind ránk néztek, ahogy jól megfigyeltem Tatsuyan kivül, mind csak a polójukat vették, szóval valószinű már rajtuk volt a fürdőnadrág mikor jöttünk... gondolom, már ők is nagyon várhatták, hogy csobbanjanak, bár mondtam, hogy nyugodtan menjenek el a tengerre és ahová akarnak míg nem vagyok itt, azzal jöttek, hogy együtt szorakoztatobb.  Azt hiszem sok rajongó fejében már megfordult ez a kép, ami elém tárult... a KAT-TUN félmeztelenül állnak előtted, mosolyogva, mindegyiküknek felsőteste megcsillana napfényben. Tatsuya, Koki és Nakamaru hastájékán kockákkal büszkélkedhettek, de Taguchi, Jin és Kazuya sem panaszkodhatott  izmos felsőtestük bárkit elvarázsolna.... Már, már zavarban éreztem magam ennyi jól kinéző, remek felsőtestű férfi között és azt sem tudtam hova kapjam a szemem... Biztos irigylésreméltó helyzetben kerültem az tuti, mint egy álom... nem ez még álomnak sem fogható, ilyenről álmodozni...

    - Tetszik a látvány kislány? - lépett közelebb csibész mosollyal Koki. 

A mai nap már vagy harmadjára tértem vissza a valóságban valaki rázkodása után. 

    - Tessék? Hogy? - idegesen felnevettem - Nem csobbanunk? 

    - De, csobanjunk! - s mire feleszméltem volna, Keita megragadta kezem és elkezdett a medence felé húzni.

Keitának szintén kockás hasa volt, egy piros fürdőnadrágot viselt ami jól illet hozzá, Shouta hawai stilusu ingja még magán volt, de már kigombolva kikandikált felsőteste... talán ő volt a legvéznább a jelenlévők közül, de ő is jól nézett ki. Meglepődtem Keita tettén, mintha zavarba is lett volna, közben meg egy perzselő tekintetet is éreztem magamon, de nem fordultam meg, megnézni, hogy ki néz így, mert tudtam, hogy látnék egy két csalafinta nézést is. Szóval csak botorkáltam Keita után, majd lassan lefele lépkedtünk a medence lépcsőjén, közben Keita is elengedte a kezem. Nem nézett rám, ekkor. Jin felkiáltott, hogy induljanak meg ők is, majd néhány csobbanás során már mindenki a medencébe volt. Koki,Nakamaru, Shouta és Taguchi beugrottak a vizben, a többiek a lépcsőt használták mint mi. Hatalmas partizás lett, mindenki nevetgélt, uszkált, labdázott, közben háttérben Tatsuya playliste ment, közöttük KAT-TUN számokkal is. Mindenki arcán hatalmas mosoly ékesedett. Egy fehér-piros felfujható labdát ütőgettünk majd, Midori egy napozóágyat foglalt le és napozott, Taguchi a felfujható matracot foglalta el és engedte, hogy a medence lassú áramlása vigye, Koki, Nakamaru és Shouta uszó versenyt tartottak, Jin, Kazuya, Keita, Tatsuya és én a medence szélén beszélgettünk. Bár néha azt éreztem, hogy Keita néz és percekig le sem veszi rólam a szemét. Nagyon jó volt, sőt azzal sem túlozhatok ha azt mondom, hogy soha nem láttam még így őket, ennyire elengedve magukat, nagyon jól eshet nekik, biztos ebben az évben is nem kevés munkájuk volt... ide is menni, oda is menni , interjukat adni, koncertre készülődni, felvételekre járni... Én is elfáradtam, hát akkor ők.  Mindenfélét játszottunk, még tornyosat is csapatokban álltunk és akkor ki marad talpon a medencében, a párokat kisorsoltuk Taguchival kerültem egy párban, végül Shout és Koki nyertek, mi olyan középmezőn voltunk ami nem volt rossz. Táncoltunk is, sütöttünk a grillen, hosszakat beszélgettünk és hülyültünk, napoztunk, kártyáztunk. 

    - Vizicsata! - kiáltott fel Koki majd priccolodni kezdett.

Hangos nevetésbe törtem ki, mikor mint a gyerekek előhuzott egy vizipisztolyt és Midorira fröcskölt vele... majd beugrott a medencében és és ősszevissa kezdett lövöldözni vele. Nakamaru is elővett egyet és ő is társult Kokihoz, mindenki nevetett és hatalmas vizicsata lett, akinek nem volt kezében pisztoly az a kezével csapkodta a vizet akire érte, hiszen hiába gondoltad el, hogy kit fogsz lefröcskölni, úgyis mást is elkaptál. Egyik pillanatban eldöntöttem, hogy Kokit a vizalá lököm, így lassan közeledve a hátához míg ő azzal volta el, hogy Tatsuyara amennyi vizet tud fröcsköljön, ráugrottam és igyekeztem lenyomni. Hát mit mondjak, nem jártam sikerrel. Amikor megfordult és egy gonosz vigyor jelent meg arcán megszeppentem :

    -Jaj ne... kérlek ne! - kiáltottam fel és fordultam is meg, hogy minnél távolabb menjek, de közben nevetés is kerülgetett. 

    - Na gyere csak ide kislány! Ne félj nem lesz semmi! Csak csobbansz egyet!

    - Ne kérlek Koki!- az igazság az, hogy nem szerettem ha bedobnak, sosem tudtam kikecmeregni... 

    - Ne félj, legfeljebb kihuzunk. 

    - De nem szeretném! - álltam meg a medence szélén és kérlően néztem rá. 

     -Ssss... nem lesz semmi baj! -ezzel karjaiba ragadott és benebb dobott.

Kapálozva kerestem valamit amivel felhúzhattam volna magam, amikor is valami utánam kapott vagy pontosabban valaki. Felhúzott, felemelt a derekamtól, én a vállától toltam ki magam. Mikor felszinre kerültem tekintetem találkozott megmentőmmel... Kame volt az... Szemei, mint ahogy a napfény szokott táncolni a vizfelszinen, úgy ragyogtak, amikből kis aggodalmat tudtam kivenni... de közben beszippantottak.

    -Jól vagy? - engedett el és kezét arcomra tette, csak úgy perzselt a böröm 

    - Igen, köszönöm. - nem birtem elszakadni a tekintetétől.

    - Koki ez nem volt szép, mondta, hogy nem akarja... - hallottam mögöttem Jin hangját... kénytelen voltam ezektől a csodaszép barna szempároktól elszakadni. 

     - Ugyan semmi gond! 

    - Tényleg sajnálom Akaru, én nem tudtam hogy... 

    - Nincs semmi baj Koki... nos kinek van kedve röplabdázni? - fogtam emg a mellettem uszkáló labdát. - A napnak még nincs vége.

Mosoly jelent meg Koki arcán és magához húzott átölelve, közbe a többiek körénk gyűltek, Kazuya felé néztem aki még mindig aggódva nézett rám, de csak bólintottam és biztatóan mosolyogtam, hogy minden rendben. Aztán két csapatra oszlodba el is kezdtünk röplabdázni és tovább szórakozni. Így kezdődött el a közös nyaram a KAT-TUN-al. 

Tokyo 2020 Olimpiai játékok

Néhány kép az idei olimpiai játékok alatt és egy interju amiben Kazuya volt a ripoter. Nagyon aranyos a komoly arca és ahogy ott fel alá járkál a kis hátitzsákjával. 

Interjú a mai nap során: 

    https://twitter.com/ari_915/status/1421753678457827332?s=20