A sors szenvedélye
46.rész
Akaru:
Boldog vagyok Kazuyaval és valóban álmomba sem mertem volna gondolni, hogy ez megtörténik. De azért zavar, hogy nem búcsúzhatunk el úgy, mint a szerelmes párok, hogy nem foghatjuk meg egymás kezeit ahogy valahol sétálunk vagy nem ölelhetem át, amikor csak akarom. Persze én is beleegyeztem, hogy tartsuk titokba, sőt én is ezt akartam. De attól függetlenül néha elgondolkodom ezen... önző vagyok.
- Minden rendben? - annyira elvesztődtam a gondolataimban, hogy el is felejtettem Keita mellettem van.
- Persze! Ne haragudj, csak gondolkoztam. Mondtál valamit? - érdeklődtem, de Keita arcán komolyság suhant át és megállt. - Mi a baj?
- Akaru biztos, hogy ezt akarod?
- Miről beszélsz? Már, hogy mit akarok? - néztem értetlenül.
- Hogy te és Kazuya... nekem őszíntén ez nem tetszik. - tátva maradt a szám, mondata végére. - Ne érts félre, nem arról van szó, hogy nem akarom, hogy boldog légy csak... Kazuya egy idol és...
- És én meg csak egy junior vagyok? Egy félvér, aki csak úgy mindent megkapott? - bár tudom, hogy nem megbántani akart, csak egyszerűen nem kapta a szavait, mégis sértődöttre vettem.
- Nem! Nem! Nem így értem! Ne csavard ki a szavaimat! Természetesen elképesztően tehetséges vagy és itt a helyed. Szárnyalni fogsz Akaru. - egy pillantra arcomhoz emelte kezét, de mielőtt megérintette volna visszaengedte. - Khm... én csak arról beszélek, hogy szerintem jobbat is érdemelnél. Pletykák keringtek eddig is, ami kikészített, ha kitudodik ez az egész, szerinted akkor mi lesz? Kazuya eddig sem segített szerinted ezután fog?
- Kazuya nem tudott ezekről! Nem mondtam el neki, másképp biztos, hogy mellettem állt volna, sőt tett is volna valamit. De nem akartam. Önön erőből, akartam felállni és tovább menni, bibzonyitani, hogy igen is itt van a helyem. És biztos vagyok benne, hogy majd elfogadják a kapcsolatunkat. Miért ne tennék? Mindenkinek van jegye a boldogságra, csak rajta áll, hogy hogy használja ki.
- Én nem akarom, hogy törd magad, hogy bántodásod érjen.
- Köszönöm szépen Keita, hogy aggódsz értem. De rendben leszek, teljesült az álmom, sőt több mint amire valaha vágytam volna is. - nem értem, hogy most miért van ennyire kiakadva. Kazuya nem rossz ember, ezt neki is tudnia kellene. - Tudom, hogy minden rendben lesz, mert Kazuyaval együtt fogjuk mindezt megcsinálni. Együtt sikerülni fog, mindenki elfog fogadni és boldogok leszünk.
- Akaru gondold át...
- A szívnek nem lehet parancoslni! - ráztam a fejemet. - Szóval megkérlek ne hozd ezt többször fel. Ha tényleg barátom vagy, akkor örülsz a boldogságomnak és segítesz nekünk. - nem értem, miért beszél így hozzám? Miért akarja azt, hogy Kazuyával szakítsak, hogy jobb lenne ha nem lennénk együtt. Miért?
- Most viszont menjünk, mert a végén még elkésünk.
Sarkon fordultam és újra elindultam. Nem vártam meg, hogy utolérjen... csak jobban összehuztam magam a kabátomba és folyamatosan a földet néztem. Miért tűnik dühösnek? Miért akar lebeszélni erről az egészről? Miért hiszi, hogy ez olyan könnyű lenne? Szerelmes vagyok Kazuyaba, már hogy lenne egyszerű elvállni tőle és úgy tenni, mintha ezeke az érzések nem is lettek volna soha. Nem tudom elfelejteni és nem is akarom. Próbálkoztam, tudom, hogy nem lesz egyszerű de mégis itt vagyunk, eldöntöttük és szembe nézünk mindennel, együtt. Együtt képesek leszünk átlépni az akadályokon. Ahogy megbeszéltük. Tudom, hogy így lesz.
Keita nem ért utól, két lépéssel jött mögöttem és ezzel az út további része csendben telt el. Már alig egy sarokkal lehettünk az iskola mellett, amikor egy kéz ragadta meg a vállaimat és tulajdonosa felé fordított:
- És ha nem vagyok a barátod?! - találkoztam két dühös barna irisszel. - Ha...ha nem a barátod vagyok.
- Tessék? Miről beszélsz Keita? Te most ezért képes lennél megszakítani a barátságunkat? - ezt egyszerűen képtelen vagyok felfogni. Hogy mondhat ilyet? Hogyha nem szakítok Kazuyaval, akkor ő nem lesz már többé a barátom? Miért? Mit tettem? - De miért? Mit tettem? Mivel bántottalak meg, kérlek mondd el, hogy kijavítsam. - ragadtam meg a csukloját. - Sajnálom, ha tettem valamit, de kérlek ne mondd ezt. Te voltál az egyik első személy akit megismertem, mikor ide kerültem, az első barátom voltál, akire mindig is számíthattam, aki mellettem volt, nem mondhatod komolyan, hogy elfordulsz tőlem. Kérlek Keita ne tedd! - néztem kérlően és szomorúan rá. Ezt nem gondolhassa komolyan!
- Nem arról van szó, hogy elfordulok tőled. Sosem tudnék elfordulni tőled! - ezzel felemelte jobb kezét és végig simitott az arcomon. Borzongás futott végig rajtam. Miért csinálja ezt? Miért néz így rám?
- Akaru én... az igazság az, hogy én...
- Akaru! Keita! - de mielőtt befejezhette volna mondatát Shouta hangja hallatszodott, valahonnan mögülünk. - Hát ti is most mentek be?! - Keita egy pillanatra becsukta a szemét valamit morrogott az orra alatt, majd hátrébb lépett tőlem, pont mire Shouta a nyakába ugrott. - Mizu veletek?
- Hogy te milyen jó időkbe tudsz felbukkani! - komorodott el Ketia, majd lerázta barátját. - Menjünk mert elkésünk!
- Ennek meg mi a baja? - nézett meglepetten rám Shouta, de én csak a fejemet ráztam és tovább indultam.
Magam sem értem, hogy mi a baja Keitának. Mit akart mondani? Mi lett volna ha Shouta nem jelenik meg? Bár talán pontosan jól tudtam, hogy mit is akart mondani, csak nem akartam kimondani, mert attól féltem, hogy akkor a kettőnk kapcsolata örökre megváltozik és sosem lesz olyan, mint régen volt. Nem akartam barátként elveszíteni Keitát.
Ahogy átléptem az iskola kapuját rögtön a fürdőbe vettem az irányt, ahol megmostam az arcomat. Nem elég, hogy a mai nap még találkoztam a nagymamámmal, most még ez is. Pedig ahhoz képest milyen jónak indult? Mi történt hirtelen? Ez az ára annak, hogy hirtelen munkám lett, idol lettem, csapatba kerültem és szerelmes lettem? Túl hamar történt mindez és most hirtelen minden más rám zudul. Mit rontottam el? Mit tévedtem? Midori jött nemsokára utánam, minekután meglátta Keitat rosszkedvűen és Shout arról kérdezgette, hogy történt e közöttünk valami. Átölelt majd meghallgatott és bár szerintem nagyon is kiakarta mondani azt a bizonyos dolgot, nem tette, tekintve rám, hogy előtte inkább megnyugodjak. Az órák hamar leteltek, bár ha megkérdeznének nem tudnék sokat mondani, hogy miről volt szó. Nem tudtam elterelni a gondolataimat és az elmúlt időszak aggályaimon kivül, az újonokkal bővülttekkel együtt morfondiroztam. A nap végén Midorival gyakoroltam egy kicsit, és bár nem kérdeztem meg a többiektől, reméltem nem bánják, ha őt is meghívom. De sajnos más elfoglaltságai adodtak. Így igyekezve, hogy kizárjam a rámtörő gondolataimat és továbbiakban is zsörötljem magam miattuk, elindultam az üzletbe, hogy bevásároljak a mai estére, üditő és ropogtatni való, mint chips, keksz, süti. Gondolom vacsorára rendelünk majd egy pizzát, biztos benne lesznek. Vajon van valaki aki nem szereti? Amint hazaértem, átöltöztem egy kényelmes jégerbe és egy bővebb hanorákba majd el is kezdtem rendet rakni, még pontosan 2 óra volt mire a csajok megjönnének. Oh, tényleg küldjem el nekik a címemet! Annyira elvoltam egész nap veszve, hogy el is feledkeztem, megirni hova jöjjenek. Aj, Akaru! Gyorsan meg is irtam nekik és mindezek után elég hamar befejeztem a takarítást, majdnem egy órám volt még az időpontig. Gondoltam irok egy üzenetet Kazuya-nak, hogy mi újság vele. Igazából fel is hívhattam volna, de gondoltam nem zavarom. Tulajdonképpen fogalmam sem volt, hogy éppen mit csinálhat. Munkája nem volt azt tudtam, de mi van ha ő is találkozott a családjával, barátaival... nem akarnám megzavarni. Nem jött válasz. Akkor biztos, ő is kiment a srácokkal vagy esetleg valaki át van menve hozzá. Vajon elkellene neki mondjam a mai nap történéseit Keitaval? Nem hiszem, hogy nagyon örülne ha meghallaná és nem akarom, hogy összevesszenek. Ezt... ezt nekem kell megoldanom! Plusz még ott volt a mai találkozás nagymamámmal is. Vajon mi járt akkor a fejében? Biztos furcsálta és nem volt nagyon ötlete, hogy ki is áll előttünk és miért is viselkedem úgy. Egyszer csak el kell mondanom ezt is neki, elkell mesélnem a múltam ezt a részét is, hogy ő is mindent megértsen és ne nézzen hisztisnek, amiért egyik pillanatról a másik megváltozik a hangulatom, ha szembe megyek az illetőkkel. Csak rágom és rágom magam... és ebből aztán nem lesz semmi. Már ha folyton agyalok... előre kell lépni a tettek mezejére. De bár ilyen könnyű lenne, mint ahogy kimondod. Mindig ilyen voltam, mindig ezt csináltam és ezzel csak magamnak ártottam. De mégsem tudtam ebből kifészkelni magam. Folyton beleesek és beleesek ebbe a csapdába és nem jutok sehogy sem előbbre. Pedig tényleg csak annyi kellene, hogy lépjek egyet előre, de én folyotn megállok és napokig csak ezen töprengek. Naiv vagyok... naiv...
Elmélkedésemet az ajtó csengője zavarta meg. Gyorsan összekaptam magam és mentem is ajtot nyitni. Vajon itt lesznek Tsuru-ék is? De erre hamar választ kaptam amikor nyilt az ajtó és csak két lányt pillantottam meg.
- Na készen állsz?! - kiáltottka izgatottan felemelve kis szatyoraikat, amik náluk voltak.
- Sziasztok! Gyertek, gyertek be! - előkészítettem nekik a papucsot, míg ő benebb léptek. - Gondolom akkor csak hárman leszünk? - nem kellett válaszoljanak, hogy tudjam a választ, elég volt az arcukra néznem. Megráztam a fejemet. - Na akkor gyertek nyugodtan be, ott a fürdő, itt a konyha, a nappali és a szobám. Kicsi a lakás, de remélem, hogy jól fogjátok érezni magatokat! Illetve érezzétek jól magatokat! A futont a szobámba készítettem ki és a nappaliba leszünk.
- Köszönjük szépen! Amugy nagyon kis kellemes lakásod van. Hoztam üditőt és egy kis házi süteményt, amit a nagyim készített. - emelte fel a zacskoját Yano.
- Én meg ropikat hoztam!
- Oh, adjátok csak ide a konyhába kiteszem! Illetve köszönöm szépen igyekeztem otthonossá tenni.
- Gondolom nem lehetett könnyű mindent hátrahagyni és kijönni ide, életet kezdeni, munkát...
- Nem, valóban nem volt könnyű. De álmomat akartam követni amit még most is alig hiszek el. - kuncogtam fel.
- Kazuya-senpai hozott ide ugye? Rajongojuk voltál, vagy te is. Milyen volt vele találkozni? Milyen volt vele barátkozni?
- Hát leírhatatlan érzés volt. - tértünk be a nappaliba és foglaltunk mindannyian helyet. - Alih akartam hinni a szememnek, komolyan azt hittem, hogy káprázik. És hát minden képzeletemet felülmulta, hogy vele lehetek, beszélgethetek, barátkozhatok... - szerelmebe eshetek és páromnak mondhatom. De ezt nem így kell felvezetnem.
- Uuu... úgy hangzol, mint egy tini aki szerelmes. - mosolygott sejtelmesen Yano.
- Tessék? - kaptam arcomhoz zavarbaejtően. - Hogy hogyan?
- Ahogy csillog a szemed, mikor róla beszélsz, ahogy rögtön jobb kedvre derülsz, amikor belép a terembe. Ne mondd, hogy semmi gyöngéd érzelmek nem kötödnek hozzá? - huzta fel érdeklődve a szemöldökét.
- Én... én... izé...
- Abba semmi rossz nincsen, hogyha szeretsz valakit! - mosolygott Okimi is.
- Így van, én csak drukklok neked! Mindent bele! - támogatott Yano. Oh, milyen kedvesek. Talán... talán tényleg ideje lenne elkellene mondanom nekik, biztos vagyok benne, hogy megértenék és bizhatok bennük.
- Csajok én...
- Amugy mit gondoltatok vacsorár? Én pizzát!
- Én is!
- Én... én is! Akkor mi lenne ha megbeszélnénk mit rendelünk, majd mondjuk megnéznénk egy filmet? - vetettem fel a témát, mire mindketten egyetértően bólintottak.
Yano ajánlott egy jó kis pizzázot, ahonnan azonnal megrendeltük a kiválasztott sonkás, sajtos, gombás pizzát. Hosszan és kellemesen elbeszélgettünk miközben azon morfondiroztunk, hogy mit is kellene megnéznünk. Bár a lányok poénkodtak, hogy valami olyat amibe Kazuya is szerepel, hogy láthassam, végül Bokura ga ita live action, első részére esett a választásunk, majd eldöntöttük, hogy megnézzük a másodikat is. Amigy ugye egy gimis szerelemről szól két fiatal között, ahogy szerelmesek lesznek, összejönnek és kapcsolatuk megpróbáltatásokon megy át. Mind hárman láttuk az animet így fel is elevenitettük a kedvenc jelenteinket, hol sirtunk, hol bosszankodtunk, hol ugrottunk ki majdnem a börünkből. Yano még utánozni is tudta a szereplőket, amin nevettünk egy jót. Bár a film már elő volt készítve, mégis társalgásba folyt az előkészületek, sokkal jobban megismertük egymást, ki mit szeret, mit nem, milyen volt a gimis évei, miért lettek idolok és meg annyi dolog. Mindig is jól elbeszélgettem Yanoékkal, szóval örültem, hogy végre még jobban meg ismerhetem őket, ahogy ők is engem. Egész jól éreztük magunkat, már alig 2 órája kezdtük el de már sokat nevettünk és valóban sikerült el felejtenem a mai nap aggályait, amiken annyit törtem magam.
- Na akkor mindenki elkényelmesedett, hogy elkezdjük a filmet? - tekintettem mögém a lányokon akik a kis kanapémon kuporodtak.
- Igen! Kezdjük! - kiáltották korusban.
Elnevettem magam és kinagyobitottam a videot, de mielőtt megnyomhattam volna az elinditást, megszólalt hosszan a csengő.
- Nahát ez meg ki? - kérdezte Okimi.
- Tusurék lennének? - kérdezte Yano. - A címedet leadtuk.
Ők lennének? Bár valami azt suttogta, hogy nem jönnek ők el. Akkor ki? Midorinak lett végül ideje és csatlakozni akar? Csak akkor tudjuk meg ha kinyitom az ajtót. De amikor szembe kerültem az ajtó túloldalán álló emberrel, kikerekedett a szemem, ugyanis nem is gondoltam rá, hogy ő fog ott állni.
- Kazuya...
- Akaru... - tekintett fel, de instabilnak tűnt. Kapaszkodott az ajtó félfába és kicsi dölingélt is. - Ak... Ak.. Akar... Akaru... - dölingelt ide - oda.
- Te részeg vagy! Kazuya jól vagy? Mi történt veled?
- Akaru... Akaru...Akaru... - előre lépett de csak még jobban kibillent az egyensúlyából, utána kaptam de kiderült, hogy ez nem olyan jó ötlet. Kazuya nayobb nálam, súlyosabb, szóval hiába esett a karjaimba nem birtam el, így mind a ketten a földön kötöttünk ki.
- Aucs... - kissé megütöttem magam, de jobban aggódtam, a fölém tornyosuló személyért. - Kazuya jól vagy? Megütötted magad?
Kissé tétóván de kissé elhuzodott tőlem, ám továbbra is fölém tornyosult. Barna szemei csak úgy ragyogtak, ajkai kissé szétnyilva, haja kissé kocossá vállt, hangosan vette a levegőt és arca kipirult volt, kabátja kivolt gombolva és ahogy így előre hajolt, bő polója nyak részénél belehetett látni a mellkasába:
- Akaru... - hajolt közel hozzám alig pár centire megállva. Leheletéből érződött a sake illata, amely csipte a szememet, de még ennekellenére is sikerült elpirulnom, ugyanis olyan vággyal teli tekintettel nézett rám, mint még soha. És ez a jelent ahogy ott állt előttem... még így is eszméletlen jól nézett ki... hirtelen forróbb lett a levegő körülöttem. - Akaru...
Mire feleszmélhettem volna, már ajkaimra tapadt és móhon vágyakozott utána. Bár ellen kellett volna álljak, nem tudtam... soha nem tudok ellenállni neki. Hogy tudnék ennek a vörös, puha, édes mézes ajkaknak ellenállni? Ennek a jóképű, sexy férfiank? Aki az enyém! És bár most érzem az alkohol ízét, mégis mámorba folyt a csókja. A testemen végig fut a borzongás, majd felforrosódik szinte érzem ahogy elolvadok karjai között. Hogy tud valaki ilyen jól csókolni? Még alkohol hatása alatt is, olyan forrón csókol, hogy egész testem beleremeg. Jobb karjával szorosan magához ölelt, majd egyre mohóbban kapott ajkaim után és erősebben szorított és szabad keze elkezdett kalandozni a testemen.
- Ka... Kazu... Kazuya... - próbáltam már már leállítani, de nem hallgatott rám, mert már kezdett kissé túl kemény lenni. - Kazuya...
- Akaru minden rendben? Upsz... Ne haragudjatok! - el is felejtette, hogy Yanoék itt vannak.
- Yano és Okimi... - huzodott el Kazuya, majd a következő pillanatban lecsukta szemeit.
- Kazuya! Kazuya! - ráztam kicsit meg de nem reagált semmit.
- Ne aggódj, csak elaludt. - léptek mellém Yanoék. - Jól vagy? Nem is számítottam, hogy Kazuya ennyire letámadná az embert.. - néztek össze Okimivel és felkuncogtak. - Gyere, segítünk felállítani! Talán ide kellene hívjuk Jin-senpait? Vagy hívjunk egy taxit?
- Mindenestre ez nem egy jel, Akaru? Hozzád jött, téged csókolt, akkor az érzései hasonlóak! - fogták meg két oldalt a csajok és lassan próbálták felállítani. - Kazuya - senpai?! Kazuya-senpai?!
- Mhm... -de Kazuya nem reagált semmit.
- Tegyük csak be a szobába! - szólaltam meg mire mindketten kissé meglepve néztek rám. - Ilyen állapotba, még Jin sem fogja tudni hazavinni. Nem lesz baj ha itt alszik... vagyis... tudjátok, ő... mi.. igazából. Együtt vagyunk! - böktem ki végül, de nem mertem a szemükbe nézni.
Néhány percig síri csend telepedett ránk és azt hittem, hogy nem épp úgy fogják lereagálni a dolgot, mint számítottam. Talán pont olyan felháborodva, mint Keita? Nekik sem fog ez tetszeni?
- Hát így már minden világos!
- Tessék?
- Mint mondtuk, nagyon is lássuk, hogy nézel rá. De az sem titok, ahogy ő néz rád. Ha te mozogsz, ő is mozog, amint megpillantjátok egymást rögtön látszik a kémia közöttetek, az ő arca is felderül ha megérkezel, az ő tekintete is úgy csillog, mintha nem is lenne semmi másra nem lenne szüksége csak rád. Már már irigykedve néztünk rátok és naivnak gondoltuk, hogy nem is veszitek észre, mi van köztetek. - mosolygott barátságosan felém Yano.
- Bár azért megfordult a fejünkben, hogy esetleg már jártok. Egyre többet találkoztunk vele és folyton téged nézett, rólad kérdezett. Tudjuk, hogy őt ismerted meg legelőször, de még így is furcsa volt, hogy ennyire rajong érted. - folytatta Okimi.
- Ne haragudjatok, hogy eltitkoltam csak...
- Semmi probléma! - tette vállamra kezét Yano. - Nem tartozol magyarázattal nekünk és biztos megvolt a magad oka. De tudnod kell, hogy nem ítélünk el ezért, te is lehetsz szerelmes ahogy ő is és ha ti egymásnak vagytok akkor senki sem nézhet rosszállóan rátok, ti is megérdemlitek, hogy boldogok legyetek. Szóval ne törd a fejedet, ezen! - veregette meg a fejem búbját.
- Így van. Mindig lesznek rosszálló szóbeszédek, de a lényeg, hogy lesznek mások is akik támogatnak és nem kell semmi mást csinálni csak magadat hoznod, higyj első sorban magadban és bizz abban, hogy igenis minden megoldható.
- Csajok... - könnycseppek gyültek a szememben, hát erre nem számítottam. - De ti? Gondolat olvasók vagytok? Honnan tudtátok hogy...
- Már valamennyire megismertünk. Na de most, vigyük ezt a kis részegest akkor a szobádba!
Bólintottam, majd hárman ügyetlenül és nehézkésen, de bevittük az ágyamba Kazuyat. Ezután Yano és Okimi úgy döntött, hogy hazamegy, nem akarták, hogy zavarjuk Kazuya-t, de megbeszéltük, hogy mindenképpen bepotoljuk, no meg még bőven lesz alkalmunk rá. Bár szerettem volna, hogy haza vigyenek a ropiből és üdítőből, visszautasították és azt is orrom alá kötötték, hogy majd meséljek el mindent, plusz megígérték, hogy nem mondják el senkinek. Az ajtóig kisértem ki őket és még egyszer elnézést kértem tőlük, hogy így végződött a csajo esténk. Majd miután becsukodott az ajtó, visszamentem a szobába, lehuztam Kazuya cipőjét, majd betakartam. Olyan békésen aludt... milyen hosszú szempillái vannak... huztam félre néhány hajtincset az arcából. Vajon miért részegedett le ennyire? Azt mesélte, hogy nem szokott átugorni a ló túl oldalára. Hát akkor most miért? Felsóhajtottam, ezt egyelőre nem tudom meg. Lehajoltam hozzá és homlokon csókoltam, majd magára hagytam a szobába. Ma este ugyanis a kanapén alszom.
