A sors szenvedélye 23.rész

 

A sors szenvedélye

23.rész 

Kazuya:

Szinte berobbantam a kórház ajtaján . Láttam az emberek meglepődött arcát, ahogy hozzám akarnak szólni, de per pillanat nem lebegett semmi sem előttme, cska Akaru és hogy minnél hamarabb lássam. 

   -Elnézést! Egy lányt most nem rég hoztak be elájult... Akaru...Akaru Suzukinak hivják. - léptem a recepcióhoz. 

   -Öhm... a harmadik emeleten és jobbra a 216 szoba. - válaszolta a recepciósnő, aki szintén meglepődött , hogy ki állt előtte és hűlledezva próbálta eldönteni,hogy ez most egy álom vagy ez az igazság.

Kettesével szeltem a lépcsőfokokat, nem lett volna bölcs ötlet, hogy liftel menjek ahol több emberrel vagyok bezárva.  Bár most éppen pillanat mi szól bölcs döntésnek? Végig szaladtál Tokyon eszeveszetten egy lány miatt Kazuya... most komolyan van már ésszerű döntés ebben a pillanatban. Nem mintha, nagyon érdekelne. Amint felértem egyből megláttam a folyosó végén merre kell menjek... hiszen ott volt... ott volt Keita és Midori is...

    - Kazuya-senpai! - látott meg először Midori.

    - Hogy van?! Mi történt?! - szaladtam hozzájuk. 

    - Jól, csak úgy tűnik kifáradt, infuziot tettek rá , megkell várni míg letelik... Akaru még nem ébredt fel jól lesz. 

    -Neked nem munkád volt? - szólalt meg hirtelen Midori mögött Keita. 

    -Igen és? Most itt vagyok ... Tán baj? Én vigyázok Akarura...

    -Oh, valóban?! Akkor mondd miért került ilyen helyzetbe Akaru?! Szerinted miért?! - lépett közelebb  Keita és szuros tekintettel nézett a szememben.

    -Kifáradt, sokat dolgozott nem birta! Tudom figyelnem kellett volna rá, észrekellet volna vennem , hogy kimerülő félben van! Szerinted nem zavar?! Nem fáj nekem ez?!

   -Fiúk csendesebben, mindenki minket néz... - állt közénk Midori. 

    -Fáj persze...persze....kifáradt a munka miatt, hogyne... Jaj de tényleg te nem tudsz róla... - lépett el tőlem és nézett ki a közeli ablakon.

    -Miről nem tudok? - néztem rá, majd Midorira.

De Midori cska vállat vont... 

    -Miről nem tudok?! - szólaltam keményebben fel és a közeli falba ütöttem.

   -Kazuya-senpai! - ragadta meg a karom Midori . -Ez egy kórház ne felejtsd és te nem vagy akárki... 

Körbe néztem, néhány orvos és ápoló lézengett  csak ezen a szinten... elnézést kértem és most rajtam volt a sor, hogy közelebb lépjek Keitahoz :

   -Miről nem tudok ?! Akaruval kapcsolatos ... azonnal mondd el - szürtem a fogaim közül és megfogtam karját.

    -Egy dolog,hogy sokat dolgozott, de ezt mind azért tette mert az egész suli arról beszél, hogy nincs itt a helye, hogy kihasznál téged, átver és mindent azért telt el, mert veled késziti a doramát. Zargassák, célpontá vállt az iskolában, tönkre tették a padját, leöntötték vizzel, tönkre tették a forgatókönyvét és az a seb a könyökén nem vénetlenből esett le, lelökték ... összetűzésbe került. 

   -Tessék? De nekem erről nem beszélt... - engedtem el.

    -Hát persze, nem akarta, hogy aggódj érte. Elnyelt, elnyelt mindent , naiv... kis naiv volt, beakarta bizonyitani,hogy amit elért, amit elér nincs köze hozzád... de közbe belül emésztette magát, hogy talán a szavak súlya igaz. 

Ledöbbentem és hirtelen úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt... a falnak támaszkodtam... Miért nem mondtad el Akaru? Miért tikoltál el tőlem egy ilyen dolgot? Az egész az én hibám... 

   -Ha gondolod bemehetsz hozzá... - érintett meg néhány perc után Midori.

Mélyet sóhajtottam majd bólintottam. Benyitottam a szobába, ahol Akaru feküdt... olyan nyugodt volt, olyan szép... Amint becsuktam magam mögött az ajtót, odasiettem az ágyhoz és megfogtam Akaru kezét:

   -Miért nem mondtad el nekem Akaru? Miért nem szóltál erről? Megakarlak védeni! Hiszen megígértem a szüledinek, hogy vigyázok rád. Akaru... miért nem szóltál erről?! Miért nem mondtad, hogy bántanak? Megakarlak védeni... amikor megjelentél az életemben csak úgy hirtelen azt sem tudtam hová tegyem , de az első pillanattól, hogy tekintetünk találkozott tudtam, hogy joban leszünk, hogy kiegészitsük egymást... beszélgettünk és olyan kellemesen éreztem a társaságodban magam, boldog voltam, boldog voltam és hálás voltam minden egyes percért amit közösen töltöttünk. Azt akarom , hogy jól legyél, hogy mosolyogjál... hogy a hangod elérjen az emberk szivében, mert neked itt a helyed... - megszoriotttam a kezét és próbáltam  nem utat engedni a könnyeimnek. - Annyira aggódtam miattad, annyira ... annyira sajnálom, hogy nem vettem észre mi van veled. Itt a helyed , mellettünk.... mellettem... - azon vettem észre magam, hogy előre hajolok, felé... és.... megcsókolom.

Nem is tudom mi ütött belém, vörös ajkai csak úgy hivogattak... úgy éreztem, hogy megkellett tegyem. Az ajkai oly puhák voltak ... amikor az én ajkammal találkoztak, egy löket járta át a testem, egy szikra, mely végig rázta a testem, amitől boldog lettem... ez...ezt a csókot sosem fogom elfelejteni, mégha el is loptam...

   -Mi ütött belém? - húzodtam hátra.... 

Mire gondolok? Mit teszek? Hogy tehettem ezt?! Megcsókoltam az engedélye nélkül?! Én... én... szerelmes vagyok Akaruba... Szeretem... szeretem Akarut... szeretem... 

   -Kazuya! - megszeppentem amikor kinyilt az ajtó és belépett Misaki rajta. Nyugi Kazuya... viselkedj normálisan.

   -Misaki?!

   -Mégis hogy képzelted ezt?! Idol vagy, akkor mégis hogy a fenében gondoltad, hogy végig szaladsz Tokyo utcákon és berontasz ide a kórházba?! Ott hagytad a fotózást és a még a fotozási ruháddal jöttél el!

Végig néztem rajta, egy fehér ing, egy fekete nyakkendővel, egy fekete ilyen iskolai tipusu kabátban , egy fekete fehéres famerrel és egy fekete bakancsal. 

   -Megsem fordult a fejedben , hogy felhajtást okozol?! 

   -Nagyon sajnálom! - hajoltam le a fejem, de közbe kezem ökölbe szorult... - De megbeszélhetnénk kint?

Engedhetke ezeknek az érzéseknek? Szabad egyáltalán erre gondolnom? Talán a nagyszüleiknek igazuk volt... nekünk nem lehet közös jővőnk... mi... ő... Ezek az érzések lehetnek szabadok?

  Misaki hátammögé pillantott, majd bólintott kiléptünk a folyósora, ahol már sem Keita, sem Midori nem volt. 

    -Ez nem volt okos döntés és remélem ezt te is tudod. - bólintottam. - Egyelőre itt eltudtam intézni a dolgokat, nem fog kiszivárogni semmi. De reménykedj, hogy senkinek sem volt idjee bizonyitékot szereznie,hogy valóban te szaladtál eszeveszetten Tokyo utcáin. 

   -Elnézést! - hajoltam meg.

   -Én is aggódom Akaruért, és tudom, hogy ti ketten sokat vagyotk együtt és gondolom felelősséget érzel iránta, ez normális. De tudnod kell , hogy ki vagy... komolyan rád sem ismerek... hogy ilyen felelőtlen légy. Válaszolj őszíntén Kazuya, szerelmes lettél belé? Néhány hónap alatt belészerettél.

Tekintetünk találkozott és hirtelen azt sem tudtam mondjam el az igazat, vagy inkább hazudjak. 

   -A nagyszüleinek igaza volt, nem lehettek együtt... ő most kezdi ezt az egészet, ha összejönnétek, mindenki azt mondaná, hogy csak azért jutott el idáig mert a barátnőd. 

Az ajtó felé pillantottam... eszembe jutottak Keita szavai... zaklassák a suliba, nem hiszik, hogy képes erre.... 

   -Talán, keresnem kellene neki egy lakást... 

   -Nem... - szólaltam közbe. - Nem szerettem belé, én... jóváteszem a hibám... Most Akarunak is az lenne a legjobb ha nem történne változás. És... a munka az első... - próbáltam keresni a szavakat, de valahogy nem jöttek , úgy éreztem menten megfulladok ha még többet szólok. 

   -Rendben, most igyekezz vissza még megcsinálják a fotozást , lent vár Takeda. 

Bólintottam, majd elindultam, de néhány lépés után visszatekintettem, pont ekkor ment be a szobába Misaki.. láttam az alvó Akarut... Néhány hónap után belészeretni valakibe? Nem lehetséges? Miért ne lenne lehetséges? Első látásra szerelem nem létezik? Miért ne létezne? De Misakinak igaza lehet, nem tehetem ki Akarut az emberek célpontjává... ha bevallanám érzéseimet... nem is biztos,hogy viszonozza... de ha valami folytán kitudodna... ha valahogy együtt lennénk, az emberek szájára vennék Akaru nevét, hogy kihasznál, amitől Akaru szomorú lenne és én nem akarom,hogy szomorú legyen. Ezek az érzések magamba legyenek zárva...

Akaru:

 Egészen frissen ébredtem, de amint felpattantak a szemeim nem ismertme fel hol vagyok... fehér... fehér minden hol és bal könyökömnél éreztem valamit... Próbáltam visszagondolni a történtekre... aztán mintha valami befészkelte volna magát fejemben... egy álom, egy álom ahol melegség fussa át a testem, ahol oly biztonságban érzem magam és egy öröm löket egy érintéstől, mely ismeretlen erőt ad nekem... de hiába gondolkoztam, próbáltam összetenni , hogy mi ez az érzés, mi kering bennem nem sikerült.

   -Felébredtél?  - a hang irányába fordultam, Misaki az ablak felén állt. 

   -Misaki? Hol vagyok? Te nem a fiúkkal vagy egy fotozáson?

   -Kórházban vagy, ugyanis elájultál...

   -Tessék? -ekkor eszembe jutott a próba. - Mi lett a próbával? Midorival próbáltunk, ott volt Keita is és Shouta...

   -Nyugi, semmi gond eltettük másnapra. Keita és Midori is itt volt egy darabig, de mondtam, hogy nyugodtan menjenek haza. Akaru miért nem szóltál, hogy nem érzed jól magad? 

  -Én ... csak...

    -Legközelebb szólj rendben? Igyekszünk ütemesebbé tenni a terved, hogy tudj pihenni és kérlek ha soknak gondolod szólj. Egy idol vagy, nem szabad, hogy megtörténjen egy műsorban, vagy emberek között... Érted? 

    -Igen, nagyon sajnálom, hogy aggodalmat okoztam. - hajoltam meg. 

   -Jól van minden rendben van. - mosolygott rám. - Megyek beszélek az orvossal...

    -Misaki! -állítottam meg, mielőtt kezét a kilincsre tette volna.  - Kazuya tudja?

Néhány percig nem mondott semmit, sőt meg sem fordult... szóval sejtettem a választ. 

    -Igen... mikor hivtak pont szünetük volt. Meggondolatlanul szaladott ide, egész a fotozás helyszinétől a kórházig. Nemrég ment el...

    -Tessék? Ott hagyta a munkát?! - megdöbbentem mikor a szavakat kimondta Misaki. - És lesz valami küvetkezménye?

   -Egyelőre nem... hacsak nem jut cimlapra, akkor lehet , hogy Kitagawa nem hagyja annyiba. - aggódva tekintettem Misakira. - De a munkát ma eltudják végezni... 

Kicsit megkönnyebültem mikor ezt hallottam... Misaki kilépett, én meg egyedül maradtam. Miért hagyta ott a munkát miattam? Miért csinált ekkora őrültséget?

De a válaszra nem kellett sokat várjak, egy fél óra múlva már hazafelé tartottam. Kazuya otthon volt, a konyhapultnál ült és ha jól sejtettem a forgatókönyvet olvasta.

   -Megjöttem! - mosolyogtam és léptem bennebb.

   -Üdv itthon! - de nem nézett rám.

Talán haragszik rám? Talán a munkájánál történt valami? Közelebb sétáltam hozzá :

    -Nagyon sajnálom,hogy próblémát okoztam! -hajoltam meg. - Én ... annyira sajnálom. Nagy gondba kerültél? - néztem rá aggódva... 

Láttam ahogy megnyalja ajkát, egy pillanatra az ellenkező irányba néz, majd rám: 

   -Miért nem mondtad,hogy zaklatnak az iskolába?!

Kikerekedett szemekkel néztem rá. Ezt honnan tudja?

    -Tessék?! Miről beszélsz?! - próbáltam elterelni a menetet...

    -Keita mesélte... miért nem mondtad?!  - lépett elém és egy pillanatra meg is ijedtem, ilyennek sosem láttam, szemeiben mintha tűz égett volna.... 

    -Én... én csak...

    -Te, te csak mi?! Miért nem osztottad meg velem?! 

    - Mert nem akartam ezt is a terhedre adni?! - szólaltam én is fel hangosabban. - Nem akartam az én kis sulis vitáimmal , hiszen ez nem jelent semmit...

    -Nem jelent semmit?! Nem jelent semmit... - nevetett fle ironikusan, majd a pult felé fordult, de hamar meggondolta magát. - De jelent Akaru, ez nem jó dolog, nem szabad megengedni,hogy ilyenek megtörténjenek. 

    -Tudom?! Szerinted nem tudom?! De saját erőmből akartam megoldani?!

   -Miért?! Miért nem mondtad el nekem?! Én... én vigyázok rád! Én megakarlak védeni?!

    -Te vigyázol rám? Szerinted hány éves vagyok?! Egy 5 éves kislány?! Neked is megvan a saját bajod, miért kellene ezzel zargatnom téged? 

   - Mert... mert... egyszerűen tudnom kell oké?! Az én felelőségem, hogy vigyázzak rád?! Ne viselkedj gyerkesen!

   - Felelőség?! Felelőség értem?! Ugyan szerinted kisgyerke vagyok?! Az egy dolog, hogy senpaiomként tanácsokat adsz és felkészítesz , de arról nem volt szó, hogy kis gyerekként tekintesz rám?! Vagy az vagyok szerinted?! Szerinted egy taknyos kölyök vagyok?! Oké bevallom néha olyan a személyiségem, van egy örök gyerköc énem... de attól tudom a kötelességemet, tudok felelőségtudatos lenni... nem kell dadus nekem!  Lehet ez az első távoli utam a családomtól és hogy itt akarom elinditani a karrieremet de tudom mivel jár, tudom mit kell tegyek! 

Ezzel meg meg sem gondolva ott hagytam egyedül én meg felviharoztam a szobában, hangosan becsapva magam mögött az ajtót, majd azonnal beszüktem az ágyba...Túlzás? Nem is tudom mi akasztott ki annyira... Felelőség? Csak ennyi vagyok számdora Kazuya? Csak rád sóztak és elkell végezni a feladatot?! 

A sors szenvedélye 22.rész

A sors szenvedélye

22.rész

Akaru:

A következő órámat kihagytam... tudom,hogy nem kellett volna de összekellett szedjem magam. A gyenkélkedőbe is benéztem, a suli nővére nagyon kedves volt, elláta a könyököm. Természetesen hazudtam neki, azt mondtam hogy eleestem, amire annyit mondott,hogy vigyázzak hiszen egy idolnak jól kell kinéznie. Leporoltam az egyenruhám és sétáltam egy kicsit... abba reménykedve, hogy nem fogok találkozni senkivel aki megkérdezze, mi történt. A forgatókönyvem szétszakadt és poros volt.... de elvettem, valamiből tanulnom kell...

De mindeközben gondolataim súlya egyre jobban lehúztak, azon merengve hogy valóban itt a helyem, hogy valakinek csak úgy elloptam a helyét ... Egy átlagos napnak indult, találkoztam Misakival, majd magával Kamenashi Kazuyaval, miért engem választottak?! Csak úgy hozzámszóltak, mintha tudták volna ki vagyok?! Felajánlottak a munkát én meg meggondolás nélkül belementem, mintha valami köd elvakitott volna .... És az baj? Baj, hogy nem bánom? Hogy örülök, hogy ennek részese lehetek? Önzőség ez tőlem?! Önző vagyok, valóban nem tettem semmit?! Voltam meghallgatáson, mint a filmre, mint a suliba.... órákat gyakoroltam... akkor miért érzem,hogy minden szó amit mondtak fele igaz? Lehet, hogy tényleg csak azért lettme népszerű mert Kazuya partnere lettem? Valóban csak a semmiből bukkantam elő.

    -Akaru?! Akaru?! 

Hirtelen feleszméltem a hangra és észre vettem, hogy ismét az osztály terem előtt vagyok. Shouta és Keita az abláknál álltak.

    -Merre voltál? Miért nem voltál órán?

    -Minden rendben? - érintett meg Keita...

     -Igen persze. - mosolyodtam el. - Csak ... csak leestem és beütöttem a könyököm a gyenkélkedőbe voltam.  - emeltem fle a jobb karom.

    -Nagyon fáj? - kérdezte Shouta.

    - Nem -Minden rendben! - mosolyogtam tovább, de ez a mosoly csak egy álarc volt, melyet reméltem, hogy nem lássák át. 

    -A forgatókönyved miért néz ki így? - vette ki a kezemből Keita és végig pörgette.

    -A...amikor leestem ... akkor történt... nem gond majd megoldom így is tudok tanulni.

Kivettem a kezemből és bementem a terembe leülve a helyemre... Próbálva elűzve az emésztő gondolataimat, de egyelőre nem ment... és a nap végére sem... mindig ilyen voltam néhány dolgon annyira eltudtam aprozni, gondolkodni , emészteni magam...

Kazuya:

    -Akaru boldog? 

    -Igen, feletébb, alig tudja elhinni, hogy a cikkek róla zengenek. 

Épp a lakásomon voltunk Jinel, volt egy kis szabadiőnk és megittunk egy kávét közösen. Egyre csak közeleg a koncert és hosszabb napok várnak ránk egymás után. 

    -Hát pedig ideje felébrednie... amikor először hallottuk énekelni , szerintem nyilvánvaló volt, hogy neki itt a helye... bárhogy is került ide, jó , hogy idekerült. 

    -Valóban, neki itt a helye... kikell bontania szárnyát. A nagyszülei azt mondták, hogy kételkedtek, hogy valóban ez volt a jó döntés. 

     -Hát ... azért ez nem fura? Már, hogy rég látták az unokájukat, szinte nem is ismertik, mégis ezt az egészet kitalálták és ... Kitagawa bele ment ebbe, vajon mi járhatott a fejében? Csak úgy belemenni, ez nem vall rá,

    -Jaj barátom... szerinted nekem nem jutnak eszembe ezek a kérdések? Mindennap eszembejut, hogy jól döntöttem e mikor ennek a történetnek a tagja lettem. 

    -Bár enélkül talán sosem találkoztál volna ...

    -Ez igaz...- az, hogy Akaru az életem része lett, boldoggá tesz.

Ebből a szempontból, hogy bánhatnám meg... 

    -De ha úgy vesszük, nem okozott csalódást, szóval Kitagawa boldog lehet , szerintem Akaru csak szárnyalni fog.

   -Biztos vagyok benne. - mosolyodtam el, miközben előttem Akaru mosolygos arca rajzolodott ki.

 Ekkor kattant a zár... 

   -Már ennyi az idő? - nézett Jin az órára ami 13:30-at mutatott.

   -Valószínű elmaradt az órája. - álltam fel, hogy köszöntsem Akarut.

De amint belépett, nem tetszett amit láttam... szomorúnak tűnt.

    -Szia! Ilyen hamar?

   -Szia kiscsaj!

Úgy tűnt meglepődött, hogy itt látott minket..

   -Sziasztok! - egy lépést hátrált is. -Elmaradt egy órám. - mosolygott.- Veletek mizu?

   -Van egy kis szünetünk szóval feljöttünk kávézni. Milyen volt a suli? - kérdezte Jin. 

Akaru lehúzta cipőjét majd csak egy lépést tett felém... olyan furán viselkedik. 

    -Jó... jó volt... - a mosolya mintha nem az lenne igazi.

   -Gondolom sokan megdicsértek. Fantasztikus voltál. - lépett hozzánk Jin és átölelte Akarut.

   -Köszönöm szépen. - jött zavarba Akaru és ekkor vettme észre.

    -Mi az ott a könyöködön? Miért van bekötve a könyököd?

Hirtelen megsem gondoltam mit csinálok, csak odaléptem és megfogtam balkarját.

   -Mi történt? - aggódva tekintettem rá, de ő egy pillanatra nem nézett rám.

    -Csak elestem, olyan ügyetlen vagyok. - nevetett fel, de ez nem volt igazi nevetés. - Semmi nagy dolog , csak vérzett egy kicsit és piros volt így a nővér bekötötte.

    -Értem... - de valamiért mégsem tudtam teljesen elhinni. 

    -Ej kiscsaj, legközelebb figyelj oda jobban. - szólalt meg Jin is.

   -Rendben, bár én ilyen vagyok kétballábas/kezes. Én most felmegyek, meddig maradtok?

    -14-kor jön értünk Misaki.

   -Értem, akkor jó munkát! - meghajolt és felsietett.

    -Jin te nem érezted, hogy furcsán viselkedik?

    -Úgy gondolod? Szerintem nem... de na te élsz vele ... De nyugi, ha van valami gond biztos,hogy hozzád fordul először. 

   -Igaz... - igaz ugye? Velem beszélget a legtöbbet, én ... én vigyázok rá...

Megbizik bennem nem? Megbizik... Megittuk a kávét és mire Misaki csengetett készek voltunk. Akaru lejött miután átöltözött és beszélgetett velünk, akkor úgy nem vettem észre semmi furát, talán csak képzelődtem volna?

   -Akkor mi most megyünk, este későn jővők, szóval ne várj.

    -Rendben jó próbát! - integett Akaru.

Jinel elkezdtük felhúzni a cipőt , amikor csengettek... mind összenéztünk, Misakit lent vár meg... szóval ki lehet? Kinéztem a kis ajtó résen és hát nem mondom,hogy szívem repdesett az örömtől. 

    -Ki az? 

   -Kieta... - mondtam és próbáltam nem leleplezni "nagy örömömet." 

De szemem sarkából észrevettem,a hogy Jin elkuncogja magát.  Kinyitottam az ajtót...

   -Sziasztok! Akaru itthon van? 

    -Szia! Igen, mit szeretnél? Nem most válltatok el? - húztam fel a szemöldököm.

   -Ugyan Kazuya... - lépett mellém Akaru. - Mit szeretnél ?  

    -Én... csak gondoltam megnézlek hogy vagy... fáj a könyököd?  

    -Nem , de ezt már mondtam. Szeretnél bejönni? Beszélgethetnénk... vagyis... szabad Kazuya?

Nézett rám Akaru azokkal a ragyogó barna szemeivel. Ketten egy lakaásban... teljesen egyedül... ez a gondolat valahogy megőrjitett... Jinre néztem aki cska bólintott... tudom, tudom, nem tagadhatom meg tőle.

   -Persze, hiszne te is itt laksz... a barátaid nyilván eljöhetnek. - mondtam ki.

   -Köszönöm! - ölelt meg Akaru. 

    -Jól van mi most megyünk. Szia Ran-chan. -simogattam meg a kiskutyám buksiját.- Sziasztok!

Köszöntünk el, és magukra hagytam a lakást. Miért őrjit ez a gondolat ennyire meg Kazuya, hogy egy másik sráccal van... hogy egy másik sráccal kettesben van....

Akaru:

    -Miért jöttél ide? - becsukodott mögöttünk az ajtó, megkináltam egy pohár narancslével , majd a nappaliba ültünk le. 

    -Beszélni akartam veled.  - mondta komolyan. 

    -Miről? - néztem rá. 

    -Chisamék tették úgye? - mi, hogy buktam le? - Nem leestél hanem lelöktek mi? És ők tették tönkre a forgatókönyved. 

   -Mi?! Ezt...ezt meg honnan veszed? - próbáltam elnevetni a dolgot. - Mondtam, hogy elestem...

    -Akaru, láttalak mikor kimentél velük. Ők voltak mi? 

 Eltekintettem... van értelme tagadnom? Keita elég makacs...

    -Igen... ők voltak. Tudtomra adtka egy két dolgot. 

    -Mondtak valamit mi? Ne hidj nekik, bármit is mondtak ! - szólalt fel Keita.

    -Nincs semmi baj oké?! De tényleg , minden rendben van. Nincs kedved videójátékozni?

Emeltem fel a konzolokat... nem kérdett egyelőre semmit, de tudom, hogy még felfogja hozni. 

A napok teltek és teltek... nekem a gondolataim folyamatosan a hallottakon pörögtek... folyton emésztettem magam ... próbáltam ellentétét bebizonyitani. Kedden mint kiderült tovább léphettem, tetszett a produkció Kitagawanak és a többi nagy embernek... szóval egyenesben voltam. Bár a pletykák amit sejtem kik terjesztettek tovább indultak, hogy nem érdemlem meg és átverke mindenkit legfőképp Kazuyat. De nem akartam igazat adni, beakartam bizonyitani itt a helyem... minek után beválasztottak elkezdődött még több munka fotozás, reklám forgatás és felkészülés a következő előadásra amit Midorival fogunk előadni. Még többet beleadtam, többet próbáltam otthon amikor időm volt és a suliba is igyekeztem megmutanti hogy itt a helyem... már már kimerültnek éreztem magam, de akkor sem engedtem el. Én... én megakartam mutanti hogy itt a helyem és ugyna olyan vagyok, mint a többiek. Ha ez jól meg legközelebb már maga Kitagawaval találkozhatunk. Bár hétvége eljővetelével kikapcsolodhattam egy kicsit, ugyanis itt volt az idő a srácok koncertjének. És nekem az első koncert amit végre élőben látthattam velük. Nagyon izgatott voltam és teljes extáziba voltam,hogy eljött ez a pillanat is. A srácok meg is jegyezték, hogy még sosem láttak olyannak mint akkor, pörögtem és azt sem tudtam, mit vegyke fel,hova menjek, hogy viselkedjek... nagyon boldog voltam és komolyan álmom teljesült, hogy végig nézhetek egy koncertet, hogy végig nézhetem az ők koncertjüket. 

   -Mindent bele! -mondtam a srácoknak mielőtt a cégtől elmentek volna a helyszinre.

   -Remélem meghallunk majd lentről! -kacsintott rám Koki.

    -Majd sikitok! - nevettem el magam. 

A páholyba kaptunk jegyet , most már juniorok voltunk... oh igen Keita, Midori és Shouta is jönnek. 

   -Majd találkozunk a koncert után! - borzolta össze a hajam Kazuya.

   -Hé! -szóltam fel , de már mentek is tovább.

Negyed órával a koncert kezdete előtt, már ott voltunk a Tokyo Dome csarnokában... Hatalmos volt, a videókból, koncertekből amit még ottohn néztem egyáltalán nem tűnik fel,hogy valóban milyen hatalmas. Az emberek nagy része már bent lézengett és mindenki izgatottan várta a srácokat! Ragyogó tekintettle néztem a helyemről a szinpadot és siznte kirobbantam a boldogságtól vagy éppen elájulni volt kedvem... fel kellett fogjam,hogy valóban itt vagyok, itt ülök a sorok között és KAT-TUN koncertre várok... ez ez annyira elképesztő és annyira csodálatos... örömömben sirni lett volna kedvem... Ha ez egy álom nem akartam felébredni belőle, nem akartam,hogy ennek vége legyen. És végre felszólalt az első hang, az egész csarnok zengett a rajongók sikolyától és taps viharától. Néhány perc után megjelentek a fiúk a Real Face számukkal. Nem tudtam visszafogni magam, tagaj voltam a hypnes-eknek így kiengedtem a torkomból én is a sikolyt, a tapsot és mint egy gyerek aki új játékot kapott úgy tkeintett a szinpad felé, olya ragyogó tekintettel... velük együtt énekeltem, egész végig, minden egyes számot amit ismertem... volt egy két új is. Nagyon boldog voltam , olyan leirhatatlan érzés volt,hogy végre ott lehettem, hogy látthattam őket élőben ahogy énekelnek, ahogy táncolnka, ahogy szivassák egymást. Nagyon menők voltak, nagyon jók voltak és mindent beleadtak. Védték azt ami fontos nekik, védték a KAT-TUN nekik minden ezzel kezdődőtt és látszott, hogy nem akarták, hogy ennek bármikor is vége legyen. Elképesztőek voltak, csodáltam őket , felnéztem rájuk, hogy ennyire képesek szeretni valamit és ennyire védik, hogy ennyire akarják amit kitűztek maguk elé és reméltem, hogy egy nap én is így tudom hozni magam, tudom hozni azt amit szeretek csinálni. Mindegyik srác menő volt, tehetséges és hozták a formájukat... bár olykor olykor mikor Kazuyára néztem a szívem hevesen kezdett verni és úgy éreztem, hogy egy néhányszor ajkamat harapom vagy épp nyalom... Jaj fogalmam sincs mi ütött belém ... csak... csak olyan jól nézett ki, olyan dögös volt.... éreztem hogy elolvadok, ahogy mindenki a terembe ahogy épp ránéztek és látták a sexy táncát vagy hallották angyali hangját. Ahogy hajába simitott és megnyalta ajkait... ezt láthattam... élőben... Én annyira boldog voltam, cska úgy kipattantam az izgatottságtól , komolyan nem is tudom , hogy foglaljam ezeket szavakba... ez csodás volt, elképesztő... A srácok... a srácok elképesztőek! Ez az érzés amit itt megtapasztalhatok, hogy itt vagyok a soriba csak az értheti meg aki részese ... aki ragyogva nézik ezeket a csillagokat.

Kazuya:

A koncert nagy siker volt, Akaru nagy egsztázisba volt , koncert után mikor néhány percre összefutottunk , kereste a szavak,hogy hogy irjon le minket. Olyan aranyos volt és olyna boldog... az útobbi napokba sokat dolgozott és aggódtam érte, de örültem, hogy ilyen boldognak láthattam és kikapcsolhatta a koncertünk. Sajnos sokat nem tudtunk beszélni , mert volt egy kisebb vacsora nekünk és a stábnak, táncosoknak akik segitettek a koncert szervezésébe. De este találkoztunk és kicsit lefekvés előtt beszélgettünk. Majd újabb hét telt el, hogy alig láttuk egymást. Akarunak sok munkája lett, sok próbája de meglehet érteni hiszen kemény az út a sikerig. Nekem is megvolt a saját munkám, bár bekellett valljam,hogy hiányzott Akaru. 

Épp a srácokkal voltunk egy fotozáson amikor arra lettem figyelmes, hogy Misaki ideges:

   -Tessék? Kórházba?! Mi történt?! Jól van, jól van rendben köszönöm szépen!

   -Mi történt Misaki? - kérdeztem összeszükült szemmel.

Néhány pillanatig gondolkozott és ajkába harapott, feltehetőleg gondolkozott, hogy elmondja e... de nem értettem elsőre, hogy miről is lenne szó.

   -Mi a gond? Mi történt? - kérdeztem, mire a többiek is Misakira figyeltek.

   -Takashi hivott, Akaruval próbáltak amikor hirtelen... - már abban pillanatban felálltam mikor Akaru neve elhangzott - Akaru összesett, a megyei kórházba van.

Nem gondolkodtam, nem érdekelt a fotozásam, csak kaptam magam, miközben egy széket is feldöltöttem és kiszaladtam... szaladtam, szaladtam a megyei kórházba. Nem is törödve, hogy éppen, hogy megnéznek az emberek, esetlegesen felismernek... csak szaladtam és minnél hamarabb tudni akartam Akaruról... jaj nem figyeltem rá eléggé, nem vigyáztam rá! Akaru...

Roar new single

 A legújabb KAT-TUN Album március 10-én jön ki 😍   "Roar" néven.

Nagyon klasszak a srácok, már alig várom, hogy hallhassma, láthassam ... na ki más?

A sors szenvedélye 21.rész

A sors szenvedélye

21.rész

Akaru:

Az előadás egyszerűen fantasztikus volt, ahogy elkezdtem énekelni minden izgulás eltűnt, csak énekeltem és mozogtam a zenére, abban a pillanatban mikor kieresztettem a hangom, tudtam a célom, hogy az emberek akik hallgassák, nézik azoknak jó kedve legyen , jól érezzék magukat ... Ahogy arra kis közönségre tekintettem akik a műsorba voltak, mosolyogtak , táncoltak, tapsoltak és reméltem, hogy akik a tv mögött ülnek azoknak is tetszik ... és reméltem, hogy egy személy büszkén néz rám. 

    -Jó reggelt , újoncka! - szombat reggel 10 körül értem le a nappaliba, ahol Kame tv-zett.

Az este egy kis after party is volt, Midori, Shota , Keita és Yamato is megdicsért... de szerintem mind annyian nagyon sok mindent beleadtunk és jól teljesitettünk. Bár mindez csak kedden fog kiderülni, Chie sensei azt mondta,hogy akinek tetszett a produkciója az tovább mehet és énekelni fog egy duetett, vagy egy csapatba, hogy úgyis kipróbálhassa magát. De akik szerint valami hiányzott, az még gyakorolnia kell és várnia... 

    -Jó reggelt! - nyújtozkodtam.

     - Sajnálom, hogy az este nem tudtalak fogadni , fáradt voltam és mire már feleszméltem 1 óra volt. Mikor értél haza?

    -1 órakor... - vigyorogtam, felhúzta szemöldökét. - After party? - bólintottam. - Értem, hát akkor talán felkellhettem volna és köszönthettelek volna... ugyanis fantasztikus voltál. - ért elém és kitárta karjait.- Nagyon ügyes voltál, csodálatos!

Izgatottan vártam míg befejezi mondatát, majd a nyakába ugrottam... 

    -Köszönöm ! Én annyira akrtam, hogy büszke légy rám és, hogy mindenki jól érezze magát.

    -Hát akkor úgy tűnik, hogy mindkettőt kipipálhatod. 

    -Tessék? - értetlenül néztem rá. 

    -Büszke vagyok rád, és a többi srác is. Másodjára az egész internet rólad zeng. A félvér csaj aki felrobbantotta a szinpadot. - emelte fel telefonját.

Azon egy cikk volt, a cikk elején egy kép rólam, amikor énekeltem.  Kivettem a kezéből a telot:

   -"A mosolygos, aranyos Akaru Suzuki felrobbantotta a szinpadot. Egy kis kutatást végeztünk, hogy az új juniorok közül ki tetszett a legjobban, kin lepődtek meg, kin éreztek valami pluszot. A válaszok egyértelműen megindokolták, hogy az egyik ilyen személy Akaru Suzuki, aki sok ember szívét megérintette. "Olyan érzésem volt, hogy a dal nekem szól. " " Teljesen átjött a szám, ahogy előadta, nem tudtam róla levenni a szemem. " " Annyira beleélte magát a zenében és volt valami, valami nem is tudom... a mosolyával és a hangjával, a megjelenésével csak úgy megtudta ragadni az ember figyelmet." Kérdeztük néhány néző véleményét. Persze, senki sem állította, hogy mások nem voltak tehetségesek, de ebben a félig japán, félig magyar származásu lányban láttak valami pluszot is. Szóval egyértelműen kiderült,hogy tarolta a showt.  És mint kiderült, Kamenashi Kazuya, a KAT-TUN tagjának legújabb doramájában ő lesz a partnere." Ez nem lehet igaz...

    -De igaz, rólad irnak. 

    -De, én nem tettem semmit, ez .... többiekről tényleg nem irnak? - kezdtem forgolodni a telefonon.

    -Akaru... - fogta meg a vállaim Kame és kényszeritett,hogy a szemébe nézzek. - A többiekről is irnak, Keita a a zseni, Midori a csini sztár , Shouta az energikus... mindnekinek adtak egy jelzőt, amivel jellemezték, de nálad nem lehetett eldönteni, nálad láttak egy pluszot, képes voltál mindnekit megérintetni egyetlen egy dallal, a mosolyoddal.... a megjelenéseddel. 

Kame szeme csak úgy ragyogott az öszinteségtől. 

    -Csak olyan hihetetlen, hogy itt vagyok és énekeltem egy műsorba. 

    -Van tehetséged ezt senki sem kérdőjelezheti meg. Szóval ünneplünk?

     -Hogy akarsz ünnepelni? - néztem rá. 

     -Fagyi? Van egy jó fagyizó nem messze. Benne vagy? - bólintottam.

Átöltöztünk , Kame egy napszemüveget is felvett és elindultunk a közeli fagyizóba. Már érződött ahogy az idő egyre meglegebbre vállt. 

    - Szivod a D vitamint? - mosolyodott Kame el, mikor egy pillanatra megálltam.

     -Igen. Kellemes idő... 

     -Hát igen, a srácok már alig várják a nyarat, elmenni strandra fürödni. Jössz velünk úgye?

     -Hát persze . - mosolyodtam, tovább lépve, de két lépés után megálltam. - De mikor ? Úgye én 2 hétre haza fogok menni. 

    -Oh... igaz... - néhány pillanatra úgy éreztem csüggedt lett emiatt, de cska beképzeltem nem? - Akkor megbeszéljük,hogy neked is jó legyen. - mosolyodott el is tovább indultunk.

A fagyizó kis, családiszerű , halvány zöld siznben pompátzott, hatalmas  animés fagyi figura köszönötte a vásárlókat. Belépve tágasabb volt, mint gondoltam, sőt nagyon szép fényes volt, a lime szinű falak, elég kellemes hangulatot sugároztak. 2,3 vendég volt, akik társalogtak és fagyit ettek. Kame mutatott hogy kövessem, majd egy saroknál lévő asztalhoz vezetett. Az székek anyagból készültek, kis fehér rózsaszin virágok ékesedtek rajta, az asztal is fehér, kerék és egy kis csipke ékesedett közepén egy zöld vázával, benne rózsaszin virágokkal. 

    -Na milyen szeretnél? Olcsóság van szóval ... 3 gomboc?  

    -Mit ajánlsz? - könyököltem az asztalra és előre hajoltam.

    - Csoki az valami mennyei... barack és ... jogurtos, lehet furán hangzik, de én általában azt szoktam és szerintem nagyon jó kombináció .

     - Oké akkor legyen egy olyan nekem is. 

     -Oké, azonnal hozom hölgyem.

Kame elment a pulthoz és kikérte a két porcelán kehelybe a fagyit, majd egyiket letette elém.

    -Jó étvágyat hozzá! 

    -Viszont kívánom. - levette a kabátját majd le is ült velem szemben. - Honnan ismered ezt a fagyizot?

    -Amikor kiválaszotttak,hogy tagja lehetek a KAT-TUNnak, elkezdődtek a műsorok, dalok, táncpróbák, a szokásos. De egyik nap kibuktam, már nem is tudom miért, csak szerintem a stressz, izgulás így tükrözödött ki rajtam. Nem mentem el próbálni, hanem helyette idejöttem. Annyira izlett a fagyi és rádöbbentem,hogy ilyet nem tehetek, ezt az utat választottam és végig akarom vinni , legyen bármi is. Szóval aznap visszamentem próbára bár késtem, és le is lettem szidva nem érdekelt. Azóta sokszor járok itt.

    - Értem. - mosolyogtam, majd megkóstoltam a csokis fagyit. - ez tényleg nagyon finom.

    -Ugye?  - kóstolta meg Kame is a sajátját. - Hiányzik a családod? - kis idő után tette fel a kérdést.

    -Persze, sosem voltam ilyen távol tőlük, nagoyn hiányoznak, sosem szerettem távolni lenni tőlük ... de....

    -Mégis bevállaltad ezt, miért? 

     -Azt hiszem, először nem is gondolkoztam, egy kalandnak igérkezett, nem is hittem,hogy eddig eljutok, de ha nem próbálom meg, akkor biztos megbánom. Nagyon hiányoznak és fáj,hogy ilyen távol kell legyek, de tudom,hogy támogatnak és tudom, hogy elindultam ezen az uton, nem azt jelenti ,hogy hátra hagytam őket.

    -Ez igy van. - mosolygott rám, ez a mosoly.... ez a mosoly megmelegiti a szívemet. 

Nem is tudom talán egy órát beszélgethettünk a fagyizóba, ismét új dolgokat mérlegelve, vitatva. Annyira szeretek vele lenni, vele beszélgetni... ilyennek képzeltem el? Hasonlónak, de a valóságban sokkal, de sokkal jobb.

    - Szia. Mit csinálsz? 

    -Mi?! Jaj Keita ne lopodz igy a hátam mögé... - ijedtem meg Keitatól.

Már hétfő volt, a suliban voltam Midori sajnos meghült a hétvégén, Shouta még nem volt itt. Szombat délután anime nézéssel telt el, vasárnap én olvastam, Kame szöveget tanult.

    - A szöveget tanulom a sorozatra. - mutattam fel a forgatókönyvet.

    -Nem lehet egyszerű csak úgy betoppani ebbe az egészben. 

    - Te se gondolsz képesnek engem? - huztam fel a szemöldököm. 

     -Dehogy, nem erre gondoltam. Tudom,hogy képes vagy. - mosolygott rám. 

Csend telepedett ránk...

    -Hallod, lehet egy kérdésem... - Keita nem tekintett a szememben. 

   -Persze, mondjad. - fordultam felé.

Néhány percig még mindig nem nézett, rám majd határozottan rám tekintett:

    - Szereted Kazuyat?

A kérdésétől meglepődtem, de közbe szemem előtt Kazuya jelenet meg és szívem gyors dobolásba kezdett...

    -Mi?!... Tes...tessék? - mit nyegedezel itt Akaru, tudod a választ nem?! - Én csak nagoyn csodálom. Ennyi csodálom... - fujtam ki a levegőt, elnézve és abba reménykedve, hogy meggyőztem.

     -Na itt az új szupersztár! - lépett mellénk Shouta.

    -Jaj igen, Keita hallottam,hogy zseninek hívnak, de amugy tényleg nagyon klassz voltál és te is Shouta.

    -Köszönöm. De én most rólad beszéltem. - mutatott rám és leült a helyére. - Az egész suli rólad beszél, ahogy úgyebár a közvélemény is.

    -Ez igaz, elképesztő voltál. - értett egyet Shouta is.

    -Ti is kezditek? Kame is ezzel nyaggatott szombaton... 

     -De ha igaz? - vont vállat Shouta. - szerintem te voltál a legjobb és ezt senki sem kérdőjelezheti meg, lehet, hogy cska úgy betoppantál, de még milyne jó, hogy betoppantál, itt a helyed.

    -Köszönöm szépen srácok! De amúgyis, az igazgatón áll a döntés , hogy tovább megyek vagy nem, nem biztos, hogy ugyanezt gondolják ők is.

    -Hülyék lennének, ha nem fogadnák el. - érintette meg a vállam Keita.

    - Ne légy ilyen kis szerény. - hajolt előre Shouta.

    -Köszönöm szépen, hogy támogattok.

Kazuya:

    -Mi újság Misaki? - léptem be újra Miskai irodájában, de épp,hogy beléptem megtorpantam.

Észrevettem a Suzuki házaspárt, meghajoltam:

    -Jó napot!

    -Jó napot! - köszönt mosolyogva Mrs.Suzuki. 

    - Gyere csak benebb Kazuya, kérlek ülj le. - mutatott az előtte lévő székre.

Leültem és csnedben vártam...

     - Megkell mondjuk, hogy őszintén kicsit tarotttunk mikor először megbeszéltük ezt a tervet, hogy az unokánknak valójában itt a helye. - kezdett bele Mrs. Suzuki . - Már,hogy tényleg megvan a tehetsége.... szégyeljük is magunkat, de nem kellett volna kételkedjünk, az unokánk valóban kész csoda, nagyon tehetséges, itt a helye. - újongott. - Nem így gondolja Kazuya? Hallottuk,hogy a próbákon is mindent bele ad és jó és a pénteki adás is...

    -De, egyetértek, valóban tehetséges Akaru, megtudja ragadni az emberek figyelmét. 

    -Nagyon örülünk, hogy ezt halljuk. Szeretnénk ha továbbra is gondoskodna róla. - hajolt meg.

    -Ez csak természetes. Nagyon kedves , barátságos lány. Nagyon jól érezzük magunkat együtt...

     -Beleszeretett? - tette fel a kérdést Mr. Suzuki, felé néztme meglepődve, közbe szemem sarkából látttam, hogy Mrs. Suzuki izgatottan várja válaszom.

     -Hogy ... te...tessék? Én... nem , nem csak... jó barátok lettünk. 

     -Akkor jó... már nem azért, ön remek ember... de kettőjük között nem lehet kapcsolat... - értetlenül néztem nagyszüleire.... - Ön KAT-TUN tagja, sokat elértek még és folyamatosan érnek, Akaru csak most bontogassa szárnyait . Sok munkátok lesz, nem fogtok sokat találkozni és odakerültök,hogy elhidegültök... neketek most az a legfontosabb,hogy szárnyaljatok. Már... Akarura nézve és rád... de nem szólhatok bele a te életedbe, de remélem megérted aggódom az unokám miatt, szeretném ha elkényelmesedne ebbe a világban...

Csak bólintottam... nem lehetnénk együtt? Elég gyenge indoknak véltem amit monodtt, de nem mondtam semmit.  Hogy nem találnánk? Miért? Sok a munka? Most is sok a munka mégis találkozunk, játszunk, együtt töltsük az időt... ez a jó, ennek örülök, ha együtt vagyunk, ha együtt... mi... mi... ez a jó... ez a jó... ez boldogít, így teljes az életem. Én... én vele akarok lenni. 

Akaru:

Az egyik szünetbe benyúltam volna a padomba, hogy tovább olvashassam a forgatókönyvem, de a padom üres volt, nem volt... idegesn kapkodtam , néztme körbe, táskámba de nem volt ott. Körbe néztem a teremben, néhányan voltak ott , beszélgettek senki sem figyelt rám... nem nem lehettek ők... de ekkor megakadt a szemem az ajtóba egy lány... ez a lány, ismertem ... egyik reggle ők jöttek nekem, vagyis a barátnője...de a kezében, a kezében a forgatókönyvem... intett,hogy kövessem. Lassan felálltam és siettem utána... a torna terem és az iskola épület közé vezetett:

    -Na itt a hires Akaru Suzuki! Tapsot lányok! - szólalt fel az aki anno nekem jött, de mostmár a nevét is tudtam Chisame. A kontyba lévő lány Yui és a másik fekete hajú Keiko. 

    -Miért van nálatok a forgatókönyvem? - léptem közelebb hozájuk.

    -Hát, mi cska beszélgenti akartunk veled és megnézni a forgatókönyvet...- Yui átadta Chiasamenek aki gyorsan végig pörgette.- Oh milyen szerencsés vagy, komolyan Kazuya Kamenashival együtt forgatsz... lesz csók jelenet is? - lépett elém.

    -Én... nem... azt hiszem... - pirultam el.. - még adid gnem jutottunk el.- jaj milyen zavarba vagyok.

    -OH... még nem jutottatok el, hát ez szép, nem igy van csajok?

    - Lehet nem is akarja a kis senkiházit megcsókolni Kame? Ugyan ki akarná?!

   -Tessék?! - néztem értetlenül rájuk. - Miért sértegettek? 

   -Oh, nézzetek rá, mindjárt sir... nem tudja elbirni ha valaki sértegeti... -gúnyolodott tovább Chisame.

    -Mit akartok?

    -Mit? Mit?! Te tényleg ennyire hülye vagy, utálunk! Utálunk téged! Mindenki küzdött, hogy itt legyen, hosszú út van még előtte, de te cska úgy betoppantál és már is egy közös filmed van Kameval. Énekeltél egy dalt és máris odákat zengenek rólad... hát tudod ez nem mindenkinek megy?! Mások küzdenek, gykaorolnak órákat...

    -Én is gyakoroltam órákat...

    -Oh, persze cska kihasználod Kazuya hírnevét, mindent azzal szerzel meg.

    -Ez nem így van!- szólaltam fel...

    -Nekem, te ne emeled fle a hangod! - ezzel meg a földre lökött. - Te kis csitri, nincs semmi tehetség benned , csak bepottyantál és azt hiszed minden a tiéd lehet, a figyelem, Kazuya, Keita és még Yamato is... nem szégyeled magad?!   

Körbe vettek és oldalról Taira is meglökött , cska türtem , éreztem ahogy torkomat a könnyke mardosták, de nem engedtem .... nem engedhettem:

    -Én ugyan úgy küzdök mint ti, én is voltam felvételni , most kezdem az utamat , mint ti. 

     -Oh ne nevettes...  - lehajolt hozzám- Amíg itt vagy és Kazuya közelébe lebzselsz nem elsz egyszerű az itteni léted! 

Ezzel ismét meglökött, mire egy könek esett a könyököm , az iskolai egynruhám poros lett és vérezni kezdett a könyököm hiszen már a nyári egyenruha volt rajtam.... felsziszentem és felültem, majd odatettem másik kezem... nem álltam fel rögtön... csak meredtem előre, miközben könnyeim utat találtak magának... tényleg ennyire más vagoyk mint a többiek? Próbáltam kiszürni a hangokat amik ezt bizonyitják... de mind hiába? Igazuk van? 

Hell no

Hell no

 Isten, ments ... daaamn... Kész? Nem játék

Csináld vagy halj meg, könnyű aranylánc

Nincs név 44 golyóvers 1.

Isten ments! Nem hiszem!

Minden alkalommal ismételünk anélkül, hogy észrevennénk

Mindig összezavarodottan

Isten ments! Fekete vagy fehér?

Megbántsuk egymást, próbálva fehéret és feketét összeállítani

Harc az igazságért.

(Miért?)A gyűlöletben

(Sirás?) A csodálatos szerelmeben

(Hazugság? ) Folyamatosan hibázunk anélkül,hogy észrevennénk

Nem tudom, hogy kell megtörni (Ez hazugság! Isten ments!)

Csak egy szikra hozza a félelmet és

Egy éjszaka a robbanó helyzetet

Semmi sem képes megölni a szeretet útját

(Félek a határoktól, nem vagyok felnőtt)

Csak egy ravasz indithat háborőt és

"impulzust" és "dühöt" kavar

Senki sem veszítheti el a szeretetbe vetett hitét

(a haladás módja rossz, ezért küzdj)

A röpke szeretet kívánságai 

Megnehezitik.

Rázd a feneked, kicsim, táncolj

Csináld vagy halj meg, csattanó aranylánc

Nincs név 44 golyó 2-es versszak.

Isten, ments! Nem lehet igaz!

Te félénken remegő újakkal,

Kontronálatlanul

Isten, ments! Több bánat!

Meg fogod érteni a szomorúságban kialakult kapcsolatot

Küzdj a bünőddel.

(Miért?) Csak szükséged van

(Sirás?) A hitnek megfelelő dolgokra

(Hazguság?) Mégis könnyeket hullattál

Nem tudom,hogyan kell bevenni (Csattant a fejemben)

Tarts meg szívedben bármi is legyen és

Odaadásod épiti a szeretet

Semmi sem tudja megölni azt, akit szeretsz

(Igazi harcos, mi? Bontsd le, mi?)

Mélyen benned a fájdalom megmarad és

A fájdalom elvág téged

Senki sem választhatja ki az élet végét

(Egoista, nárcisztiks)

A hanghoz érő kívánságok

Megnehezítik

(Miért?) Meg fogod érteni egyszer

(Sirás?) Van valami

(Hazudni?) Fontosabb, mint az üreges harc

Egy nap megtalálod.

Az élet a sötétség oldalán nőtt fel

Mi éppen ellen vagyunk

Ember, te zöldfülü vagy nekem, minden nap egy csata

Az élet csak egy csata, sajnálom, de nincs semmi mondanivalom

Ha férfi vagy, mutasd meg teljes erőd

Kész vagy? Kezdjük ez nem egy játék amit tudsz

Gyere és mutass meg nekem mindent, amid van.

Csak egy szikra hozza a félelmet és

Egy éjszaka a robbanó helyzetet

Semmi sem képes megölni a szeretet útjárt

(Félek a határoktól, nem vagyok felnőtt)

Csak egy ravasz indithat háborőt és

"impulzust" és "dühöt" kavar

Senki sem veszítheti el a szeretetbe vetett hitét

(Igazi harcod mi? Bontsd le, mi?)

A röpke szeretet kívánságai 

Megnehezitik.

Sejin no Hini

'Sejin no Hini'  a felnőttévállás napja japánban, január második hétfője, ilyenkor azokat ünneplik akik mült évben, vagy idén áprilisig betöltik a 20-dik évet . Idén koronavirus miatt nem tudják megtartani, de régebbről a képek továbbra is ékeskednek , megjelennek idén is.  Itt is van egy összeállitás, 2005 amikor Jin és 2006 amikor Koki, Junno és Kame is ünnepeltek voltak. 😊 Na ki változott sokat?  Koki azóta is minden évben megoszt egy képet twitter oldalán. 

- A felnőtté válási ceremóniák  a felnőttkor betöltését ünneplik, ami nem csak új jogokat, hanem több felelősséget is von maga után a fiatal felnőttek számára. Ezek az ünnepségek általában reggelente vannak megtartva a helyi irodákban Japán-szerte. 

A sors szenvedelye 20.resz

A sors szenvedélye

20.rész

Akaru:

    - Haruka én, tudom,hogy nem kellene... hogy ez a szerelem nem fog visszonzást kapni, de egyszerűen nem tudom elfelejteni, egyszerűen rabja vagyok ennek a szerelemnek és ha próbálkozhatnék sem menne , de de én... nem akarom elreszteni...

    -De hát nem viszonozzák. 

    - Nem érdekel, nekem ez a szerelem melegséget okoz , nekem ...  Hiányzik, nagyon hiányzik.

    - És mit csinálsz ha találkozol vele? Tudsz rá ugyan úgy nézni? 

    - Ugyan már... - legyintve megkerültem a kanapét. - Évek óta szerelmes vagyok belé, eddig sikerült rá néznem ezentúl is menni fog...

    -De Akaru, gondolj bele mi lesz ha.. ha talál valakit , nem fog félrelökni? Nem éreznéd magad kényelmetlenül? Nem sajogna a szived, ha mással látnád.

 Lehajtottam a fejem... 

    - Már hogyne? De.... de... - határozottan az ablakhoz léptem. - Vele akarok lenni, csak a közelébe tudom biztonságban érezni magam. Ha látom, hogy mosolyog, ha látom,hogy boldog nekem már az elég. 

    -És állj ! - szólalt fel a rendező.

A suli letelt ahogy letelt, észre vettem, hogy ismét valakik kicéloztak, kis cetlik voltak a padomba, a szekrényembe , hogy nem szégyelem magam, tartsam magam távol Kametól, elveszem a rivalda fényét, kihasználom és hasonló... meg egyik füzetembe is bele firkáltak. Keita ismét észrevette és rám szólt, hogy ideje volna szólnom, de nem akartam, pusztán csinytevések, nem kell őket számba vennem, nekem van egy álmom és azt kell tovább vigyem. Hónapokkal ezelőtt erről álmodni sem mertem volna, hogy itt leszek és arra készülök, hogy mint idol debütáljak. Gyerekkoromba voltak ilyen álmaim,hogy majd énekes, szinész , de ezek úgy elmaradoztak nem is tudom miért... csak úgy leszükitettem a kört. De egyik napról a másikra megfordult az életem és ha bárki megkérdi akkor határozottan tudom azt mondani, hogy nem bánom, hogy ekkorát fordult az életem, kezdem látni a jővőmet, hogy mi akarok lenni, hogy mosolyt akarok csalni az énekeimmel az embereknek és ezen nem tud senki sem megállitani. Igen, az elején elvoltam, hogy Kazuyaval forgatni, egy jó kaland, de azt hiszem néhány hónap után lassan tudom mondani, hogy tetszik ez az egész és remélem, hogy továbbra is előttem lesz a cél.  Ha valaki kap egy ilyen esélyt, miért ne ragadja meg, ha lát fantáziát, érdeklődést iránta.

Szóval suli után Misaki várt forgatásra, ami 3 órába telt, kicsit fárasztó volt , de majd belejővők. És mindezek után még egy ének próba is volt hiszen itt közeleg az első dal bemutatása. Már nagyon várom és izgaottt is vagyok, a dal amit Takashi Ohnoval irtunk, igazán energikus, ütemes, ritmusos egyszerűen nagyon szeretem ... remélem hogy tetszeni fog mindenkinek és pörögni , táncolni, magukra fognak találni, hogy ez az ének nekik szól. Szóval ezekután még egy 2 órás ének próba is várt, amit egyáltalán nem bántam. Bár az is igaz, hogy elfáradtam már a végére.... Amint beültem az autóba éreztem ahogy lassan lassan lecsukodik a szemem.

    - Fárasztó nap volt? 

     - Egy kicsit...- döltöttem az autó ablakának. 

    -Belejössz majd...

Kazuya:

Egy viszonylag hosszú forgatásról forgatásra lévő napon voltam túl. A készülő sorozatnál is forgattam és a srácokkal is forgattunk egy műsort. 19 körül értem haza és meglepődtem, hogy nincs itthon Akaru. De gondolom mivel közeledik az első éneklése a tvbe sok munkája van. Remélem jól van és nem fárasztja ki magát.  Épp a konyáhba tevékenykedtme, utolsó simitásokat végezve Akaru vacsoráján, amikor megszólalt a mobilom :

   -Misaki? Hogy, hogy ilyenkor? -kijelzőn Misaki neve állt és meglepődtem, hogy ilyenkor hiv ugyanis ritkán szokott, mikor épp valami vátlozás van a holnapi programmal, de annka kevés az esélye, de közbe szívem mélyén, furcsa aggodás vette át az uralmat. 

    -Ne haragudj,hogy megzavartalak, remélem nem aludtál. 

     -Nem, nem , ami azt illeti Akarunak készitettem a vacsoráját. Tudsz valamit róla ? Mikor végez?

    -Ami azt illeti, pont itt vagyunk a lakás előtt.

    -Oh, és akkor miért hivtál? - ellöktem magam a pulttól és idegesen vártam válaszát. - Történt valami Akaruval?

    -Jaj, bocsi frászt hozom rád mi?!  Elaludt az autóban és gondoltam segitenél...

    -Azonnal ott leszek.

Nem vártam meg,hogy bármit is mondjon már letettem a telefont és felvéve a cipőmet csak lesiettem a lakás elé. 

    -Na akkor viszem és te...

  De csak arébb löktem és megálltam a nyitott ajtó előtt. Elmosolyodtam és hátra simitottam egy kis göndör hajtincset ami a szemébe volt... olyan aranyos volt, olyan szép volt. Szegénykém biztos hosszú , fárasztó napja lehetett így hirtelen ... emlékszem engem is Misaki kisért haza, mert aludtam el lábon első napomon a cégnél. Óvatosan karomban vettem :

    -Kinyitnád az ajtókat? - néztem Misakira, de tekintetem újra Akarura emelődött.

    -Öhm...persze, hogyne.

Misaki sietve becsukta mögöttünk az autó ajtaját, majd kinyitva előttem az épület, majd lakás és majd szoba ajtaját ágyba helyeztem Akarut óvatosan, levettem cipőjét és betakartam: 

    -Kame...- hirtelen ahogy nevemet kimondták ajkaik meglepődtem, hogy felébredt, de szemei csukva voltak. 

Rólam álmodik? Velem álmodik? 

    -Kame , mindent megakarok tenni,hogy ne kelljen szégyelned... 

Szégyelnem téged? Soha nem tudnálak...

    -Tudom,hogy mindent megteszel. - pusziltam homlokon, majd eltávolodtam tőle mire felhorkkant.

Egy kis nevetés elhagyta a számat, de még igy nagyon aranyos volt ha épp elkezdett horkolni. 

    -Jó éjt! Álmodj szépeket! - elhagytam a szobát.

     - Milyen kedves tőled,hogy így gondoskodsz róla. -amit a lépcső tetejére értem Misaki mosollyal fogadott. 

    -Hát... -elindultam lefelé . - Nagyon jóban vagyunk... - amint leértem vissza is tekitnettem az ajtó felé.

     -Ez jó, ez nagyon jó... - lépett mellém Misaki és átkarolta vállam.  - Vesd szárnyaid alá az ujoncokat, bár tudjuk,hogy nem erről szól, még kitudja,hogy milyen sikereket ér el.

Nagyokat tudom én , képes rá, hiszen egyetlen egy mosolyával bármilyen, bármennyi embert képes elvarázsolni, megragadni.

    -Akkor rád bizom, kérlek gondoskodj róla!  - hajolt meg Misaki.

Majd el is ment ... Mielőtt lefeküdtem volna, vettem egy pillantást Akarura mélyen aludt, meg sem mozdult amióta letettem. Mosolyogva aludtam el, és még magamon meglepődtem, hogy néhány hónap után mennyire másnka érzem a napjaimat és ez mind Akaru miatt.

Akaru:

Amikor reggel felébredtem hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, de amikor körbe néztem észrevettem, hogy a szobába vagyok. Értetlenül néztem magamra, még a tegnapi ruhám volt rajtam, cska a cipőm volt levéve. Tényleg én az este.... forgatás, ének óra.... Misaki... hogy kerültem az ágyba? Hogy kerültem a lakásba?! Kipattantam az ágyból és gyorsan elvégezve szükséges reggeli teendőimet lementem megkeresni Kamet. Biztos ő hozott fel, megkellett köszönjem és bocsánatot kérnem, hogy gondot okoztam. De amikor leértem csend honolt a lakásba... csak Ran-chan szuszogása töltötte be a teret. Olyan kis aranyos volt... Már épp visszamentem volna a szobába, amikor a konyha pulton megakadt a szemem egy kis becsomagolt tányéron. Odasétáltam friss zöldség saláta volt becsomagolva egy kis mélyebb tányérve és mellette egy kis cetli viritott. Jó étvágyat kívánok! Forgatásra kellett mennem. Kérlek szépen ne hajszold túl magad, ha bármi van hívj nyugodtan. Kazuya. Elmosolyodtam, ahogy ezt elolvastam... mintha élettársak lennénk... szoritottam magamhoz a kis cetlit... Jaj Akaru verd ki ezt gyorsan a fejedből, mire nem gondolsz. A kis cetlit mellém helyztem és leültem megenni a friss salátát, ami nagyon finom volt és felfrisitett és kezdődhetett a nap. Ami hasonló volt mint a tegnapi, sőt a hét további napja is ugyanúgy ment. Kivéve, hogy valóban kezdtem hozzászokni a sok munkához, így nem kellett felcipeltetnem magam, amit mellesleg megköszöntem Kazuyatól. De mivel nekem sok volt a munkám és Kazuyanak is nem nagyon találkoztunk , amiért azért szomorú voltam. Ran-chanal mikor én mikor ő foglalkozott, mikor kinek volt ideje, amit a kiskutyus boldog farok csoválással, ugatással, vagy nyalogatással köszönte meg. A suliban nem maradtak el a zaklatások, de ha jól tudom, akkor Keita nem vette észre, legalábbis nem hozta többet fel. Mindenki izgatottan készült az első éneklésére, mindent beleadtak és keményen dolgoztak. 

    -Jól van, eljött ez a pillanat is, ne felejtsétek nem hiába vagyotk itt. Jhonny Kitagawa aki épitette ezt birodalmat évekkel ezelőtt, látott bennetek valamit, látott bennetek valmait amivel a csúcsra juthattok, amivel a nézők arcára mosolyt csalhattok. Ha elindultok ezen az uton nehéz visszafordulni, vagyis visszafordulhattok, de akkor örökre elvesztek, vissza már nem jöhettek, szóval ha inkább megfutamodtok, akkor most tegyétek és ne utána. - csend honolt a terembe. - Jól van, bizzatok magatokba, huzzátok ki magatokat és adjatok minden bele az éneklésben, hiszek bennetek, hiszem, hogy előre törtök mint a nagyok, hiszen mindneki itt kezdte...- és ekkor lehuzott egy plakátot, ahol néhány Jhonny's-os volt, persze ott viritottak a fiúk is. - Arashi, KAT-TUN, NEWS, Hey Say Jump, KinkiKids... és még sorolhatnám. Mind itt kezdték és hol vannak? Nem mondom,hogy az út végén, ennek az útnak sosem lesz vége, mindig tanulni fogtok, tanulni fogunk és előre menni. Ez a ti történetek mikor majd innen kiléptek ti döntötök, egyedül énekeltek, csapatba...mindegy ti irjátok a történeteteket , ti formáljátok, mi csak segítünk nektek. 

Ezzekl a szavakkal bátoritott péntek délután Chie , az osztályfőnőkünk. Mindenki tapssal köszönte meg a biztató szavakat és nagy mosollyal... már mindenki várta és majd kicsattant az örömtől. 

És mire már felébredtem vasárnap este volt:

   -Sajnálom, hogy nem tudok holnap ott lenni személyesen.

    -Ugyan, neked is van munkád. - épp mosogattma, Kazuya narancslevet ivott.

    -Tudom, de megfoglak nézni mindenképp annyi szünetet veszek - kacsintotta rám, mire még jobban elkezdtem izgulni. - Hé! - állt fel és elém sétált megfogva a kezemet, a szívem majd kiugrott a helyéről, érintésétől szinte azonnal perzselt a böröm és azok a csodás barna szemek... 

Akaru! Fejezd be, ne mind álmodozz:

   -Ügyes leszel, meglátod minden rendben lesz. Nem kell izgulj...

    -Te mikor győzted le az izgulást?

    -Sosem, minden egyes koncert előtt izgulok... ez természetes de tudom, hogy ügyes leszel. 

Bólintottam. 

    -Nakamaru majd ott lesz , meglátod bátoritani fog. 

Igaz, Nakamaru és Keiichiro a NEWS-ból fogja vezetni a műsort. Már csak egyet alszok és az első éneklésem... a szüleim már az egész rokonságnak elmesélték, szerencsére megtudtuk oldani,hogy legalább ha nem is mindenki ők lássák... mindent bele fogok adni. 

És eljött a várva várt nap, 8-kor mindenki már a sutidóban volt, egy egy stylist, sminkes , fodrász aki már keze alá vette. Én pont a stylist előtt álltam Midori-chan már a székben ült és a haját készitették...

    -Jaj izgulok... szerinted kedvelni fognak? - Midorival és még egy lánnyal akit Nia-nak hívtak osztozodtunk az öltözön. 

     -Mindenképp, gondolkozz pozitivan. 

     -Mi az, hogy pozitivan ? Állj ki és adj bele mindent, ha nem fognak kedvelni nincs itt a helyed.

Kicsit frusztráltnak éreztem Niát, Midorival egyszerre tekintettünk feléje, de nem mondtunk semmit.

    -Kár, hogy Kame nem lehet itt...

    -Ugyan , nézni fogja... - közbe a stylist Erika-chan egy polot tarott felém, majd arébb is dobta. - és neki van munkája, most nem lehet minden percben, sőt nem is kell, hát úgye együtt dolgozunk, és barátok vagyunk... de nem kell minden percben együtt lenni...- nem mintha nem laknánk együtt, csak úgye az utobbit hát ... mások nem nagyon tudták, mint Nia , vagy Erika-chan... 

   -Oké, vedd fel ezeket! - nyujtott felém néhány ruhát Erika-chan.

Kezemben vettem és azonnal elkezdtem átöltözni... egy sötét kék hosszúju , egy fekete ilyen bővebb stilusu jóga nadrág és mellé egy ilyen puha , szörös mackó füllel ellátott mellény. Volt egy ilyen mellényem barnába. Egésszé tetszett az összhatás, bár rég öltöztem így, otthon sokszor így öltöztem , ez az én stilusom... bár nem mintha mostanába megtagadtam volna magam, csak néha mostanába áttértünk egy nőisebb vonalra, amit nem bánok, amúgyis akartam becsempészni már, hiszne volt pár ruhám amit hát nem mindig hordtam...  

    -Oh...tudtam csodásan nézel ki és szerintem a dalhoz is nagoyn talál, hiszen energikus , pattogos. - szólalt meg Erika-chan elmosolyodtam, de rögtön kézen fogott és leültett a székre elkezdve a sminkem, közben egy fodrász hajamat kezdte elkésziteni.

   -Bejöhetek? - 9-re  meglettem és idegesen bámultam ki az ablakon, mikor bekopogott valaki.

   -Igen? - a csajokra néztem, Midori a dal szöveget ovlasta, Nia zenét hallgatott a fülhalgatóval.

Göndör fürtjeim simán a vállamra estek, egy halvány szemfesték, szempillaspirál, szájfény és szemceruzával egy kicsit kiemelve szemem az összhatás magáért besézlt, csodásan dolgoztak a körülöttem lévők, rengeteg munkát belefektetve. 

    - Akaru! Beszélgetnénk? - Yamato dugta be a fejét, értetlenül néztem rá.

    - Öhm... persze. - láttam szmeme sarkából, ahogy Midori is értetlenül figyel...de kiléptem a folyósora.

    -Nagyon jól nézel ki! - kacsintott.

    -Köszönöm. Te is.   - végig mértem, egy piros bördzsekit, hozzá illő piros adidast viselt, egy fehér ingel mely mellkasa körül kibontva és egy fekete nadrágot viselt. -Mit szeretnél Yamato?

Hát igen... ez  a casanova öltözék. 

     - Tudod, ezt még senkinek sem mondtam de...- közelebb hajolt hozzám, kényelmetlenül éreztem magam ... nem tetszett, hogy ilyen közel van.-  De remélem, hogy végig figyeled a dalomat, ugyanis cska neked fogok énekelni.  -elmosolyodott.

    -Köszönöm de...- elléptem tőle. - Szerintem az emberekért kellene énekelj, hiszen nem nekik akarod megnyerni a tetszését? 

    -De...ez nagyon igaz.... tudtam, hogy te olyan kedves vagy.  - felém nyújtott kezét, de mielőtt megérintett volna. 

     - Hello! - Nakamaru lépett hozzánk.

    -Szia! - léptem közelebb hozzá.

    -Akkor cska figyelj! - kacisntott rám Yamato majd elment.

    -Ki ez a casanova?

     -Szóval te is látod?! Yamato Nakamura, évfolyamtársam.

     -Hát minden lerí róla. Wau, csodásan nézel ki, nagyon klassz. 

     -Köszönöm.  - mosolyodtam rá.

     - Izgulsz? - nézett rám szelid mosollyal.

Csak bólintottam, mire megrezgett a telom : Ne izgulj, minden rendben lesz! Sok sikert! Mindent bele! Ragyogni fogsz! Mi mind drukkolunk , támogatunk, innen nézünk. Ismét mosolyt csalt az arcomra, és cska úgy repdesett az örömtől a szívem. 

    -Kame? - bólintottam. - Megmutassuk,hogy milyen jól vagy?

Vigyorgott el Nakamaru, mire értetlenül rá néztem, átkarolt magához húzva, majd elő is kapta telóját és készitett rólunk egy selfit.

    -Kamenak- kacsintott rám, néhány pillanatig telefonát bújta, a képet küldte...majd ismét rám:

    -Minden rendben lesz, tehetséges vagy és ezt nem csak azért mondom, tényleg van benned valami, valami amit kár lenne nem megmutatni, képes megérinteni a hangoddal az emberek szívét. 

    -Köszönöm. - bölcs szavak voltak.

Kazuya:

Épp nyújtozkodtam a szünetben , úgyebár egy megbeszélést tartottunk a koncert előtt... bár most Nakamaru nem tudott itt lenni a műsor miatt.

    -Oh, minjdárt kezdődik nem így van? - nézett Junno az órára, rá pillantottam tényleg fél óra és kezdődik.

Elmosolyodtma, mikor arra gondoltma,hogy Akaru biztos izgul, így irtma neki egy smst.

    -Jól fog teljesiteni, biztos... hiszen lehet hogy a semmiből jött ide, de van tehetsége és ezt azt hiszme, mind annyian megtapasztalhattuk. - válaszolta Jin. 

     -Ezzel egyet kell értsek - folytatta Ueda. - A hangja valóban kellemes... - mosolyodott el.

     -Biztos,hogy megfogják kedvelni az emberek.  - kapcsolta be a tvt Junno.

Mosolyogva néztem a srácokat, örültem,hogy ők is lássák amit én Akaru tehetségéről, hogy jóban vannak vele és támogassák. Épp a műsor előtti film utolsó percei peregtek le... a telom visszarezzent, de Akaru neve helyett Maru neve állt , megnyitottam, egy kép volt, amin Nakamaru átkarolja hatalmas vigyorrral Akarut, aki félénken mosolyog, az üzenet Itt minden rendben van, menni fog ez. 

Aztán mire feleszméltünk már Nakamaru és Keiichiro voltka a tv-be bemondva a műsort:

   -A mai műsorba az új juniorokat fogjuk bemutanti nektek akik, reméljük, hogy megtudnak érinteni titekket...

    -Sőt biztosak vaguynk, hiszen heteken keresztül keményen dolgoztak, hogy itt állhassanak. 

    -De szeirntem Nakamaru mostmár ne húzzuk az időt és kezdődjön. Az első Yamato Nakamura.

Amint a srác fellépett , szemem kikerekdett ezzel a sráccal beszélgett egyszer az előcsarnokba Akaru... hát ami azt illeti vitte a showt, jól tudott mozogni és a hangja is jó volt... Aztán egy lány, majd Midori szintén ügyes volt, bár néha kicsit mozdulataiba észrevehető volt a bizonytalanság, de végig vitte. Aztán egy fiú és 5-nek lépett fel Akaru, előre hajoltam és izgulva néztem ahogy felsétál a szinpadra és megáll a mikrofon mögött, szerintem jobbna izgultma, mint amikor én kell énekeljek... :

   -De klasszul néz ki a kis csaj. - szólalt meg Koki, így volt jól nézett ki.

Látszott rajta, hogy izgul:.

   -Nagyon örvendek Akaru Suzuki vagyok , nemrég kezdtem. Hónapokkal ezelőtt nem is álmodhattam volna ilyent, hogy itt leszke, hogy elindulhatok eg yilyen varázsos uton. Nagyon izgultam és most is izgulok,hogy jól teljesitsek, szeretném megmutanti,hogy mire vagoyk képes, hogy elérjen a hangom hozzátok, hog ymosolyt csaljon az arcotokra , szeretném ha nem okoznék csalódást azoknak akiknek támogatnak és remélem, hogy ezek után elindulhatok tovább az uton veletek együt...  IDENTITY- nyújtott ki az emberek felé karját.

Felcsendült a dal , mély levegőt vett és elkezdett énekelni.

Valóban csak úgy ragyogott, és a dal nagyon talált rá, energikus, mosolygos , színes  , mozgott és a hangja is csodaszép volt.  Látszott , hogy mindent beleadott és láttam a nézőkön, elért hozzájuk a hangja és a mosolya. Komolyan Akaru elképesztő vagy...

Uj evi koszontok:

Kame: Boldog Uj Evet! Legyen egy evunk amikor szivbol mosolygunk.
Tatsuya: Boldog Uj Evet! 2021 van, a 15 evfordulo. Szorakozzunk!
Maru: Boldog Uj Evet! A hagyomanyos mochi rajzaval.  

 Kame Christmas story:

Kamenashi Kauzya Karácsonyi emléke:

Egy karácsonyi emlék, amire emlékszem, amikor gyerekkoromban egy baseball kesztyűt kaptam a Télapótól. Minden évben egy cukrászdába mentünk édesanyámmal, a kerülti bolt közelébe , hogy rendeljünk egy karácsonyi sütit. Emlékszem mondtam: "Ebben az évben egy csokist akarok!" (nevetett). Anyám azóta is rendel onnan sütit minden karácsonykor.