Egyszer... 26.rész

 Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak

26.rész

Kazuya:

    - Szóval ez volt az a híres senpai... - dünnyögtem mérgesen.

    - Igen, ő volt de, de kérlek ne vedd fel bármit is mond! - idegesen fel le lépkedtem a terembe, miközben Akaru próbált megnyugtatni. - Idióta, mindig ilyen volt! - fogta meg a kezeimet, ezzel megállítva, hogy tovább járkáljak és szabad kezével végig simitott az arcomon.

     - Nem birom azt, ahogy hozzád szól és ahogy rád néz és... 

     - Ne, ne, ne, kérlek ne engedd neki, hogy tönkre tegye a békés napjainkat. - nézett boci szemekkel Akaru, miközben arcomat kezei közé vette. - Nem lesz semmi baj, hamarosan úgyis felfog szívodni, nem fog sokáig itt maradni. 

Ajkamba haraptam és egy pillantra elnéztem Akaruról...

    - Nincs amitől félj Kazuya! Ha bármit is tenne az a gazfickó mi elintézzük! - lépett mellénk Tamiya is. - Ne hidd, hogy először kelllene megállítsuk őt. Szemmel fogjuk tartani.

    - Így van! Ehhez neked semmi közöd, majd mi szemmel tartsuk.

     - Miért kell szemmel tartani? - nem először kell megállítsák?! Szemmel kell tartani?! Tudtam, annyira tudtam, hogy itt még valamiről szó van! 

    - Mert furcsa, hogy most hirtelen visszatért és megakarom tudni. - mondta határozottan Akaru, most először tudtam biztosra állítani, hogy Botan-senpairól ez az első őszínte mondata. 

    - Akkor segítek! - szoritottam meg a kezeit, Akaru elmosolyodott.

    - Édes vagy! De azt, hiszed nekem Akaru Oshiatonak szüksége van bármi segítségre is? - húzta fel a szemöldökét, majd kizhuva a kezét karba tette. 

Oh, annyira szeretem ezt a lányt! Végre nekem is mosoly húzodott a számra és megráztam a fejem, majd elkapva a karját magamhoz húztam és szenvedéllyel csókoltam meg. 

    - De ha bármi van, azonnal szólsz, értve vagyok?! - válltunk el néhány perccel kézőbb, bólintott.

   - Jól van fiatalok, elég legyen! Ez egy iskola! - szólalt meg Tamiya, mire elválltunk. - Gyere Akaru, mennünk kell átöltözni! - fogta meg Akarut és elkezdte kifele húzni. 

Akaru egész idő alatt, amíg át nem lépte a küszöböt engem nézett, szeliden, lágy mosollyal. Biznom kell bennem, biznom kell benne, hogy lassan lassan megnyilik felém. 

Én is elvettem a cuccaimat és elindultam a férfi öltözőbe, hogy átöltözzek. Szóval Botan - senpai megérkezett és természetesen ki más volt az első akit megkeresett? Akaru... Remélem, hogy Akaru tényleg elfogja mondani ha bármi is történik és ez az idióta tesz valamit... én esküszöm hogy...

    - Kazuya... - a hang hallatára felkaptam a fejem, éppen kiléptem az öltözöből. A bejárattal szemben Akirát vélltem megpillantani, ahogy karba tett kézzel a falnak volt támaszkodva. 

    - Akira... Szia! - igazából megvoltam lepődve, bár ha valakire tippeltem volna, hogy először jön hozzám, az biztos Akira, de akkor korábban miért nem jött? - Mi újság? - elrugaszkodott a faltól.

     - Hát először, is biztos ezt akarod? - értetlenül néztem rá, mire folytatta. - Akaruval járni... tényleg nem látod fel a tett súlyosságát, hogy Yoshikoval...

    - Várj! Ti nem értetek meg engem, rögtön konkluzióba estek, ítélkeztek. Miért nem hallgassátok meg Akarut is? Csak Yoshikot hallgattátok meg...

    - Kell valaki mást is meghallgatni?! Hát nem hallottad mit mondott Yoshiko, belökte a vizzel ez egy súlyos tett!

    - Ez egy súlyos vágy! Nem úgy történt mint ahogy mondta Yoshiko Akire, kérlek hallgass meg. Itt valami nincs rendben, Yoshiko vénetlenül esett be a vízbe és...

    - Te komolyan Akarunak hiszel? Annak a nőszemélynek aki rettegésbe tartja az egész iskolát? Aki téged is célpontnak vett? Nem emlékszel, hogy mit tett veled amikor ide kerültél?! 

    - Akaru nem olyan ember mint amilyennek gondoljátok! Történt valami a múltba amiért ilyen lett, egyszerűen bezárkozott és... Mindenesetre kérlek Akire segíts nekem, hadd beszéljek Yoshikoval, elkell mondania az igazat. 

Néhány perc csend telepedett ránk, Akira becsukta a szemét és ismét karba tette a kezét.

    - Túl kedves vagy Kazuya... Nem tudom, hogy ez mit fog változtatni. Yoshiko nem hazudna... de rendben megpróbálom elintézni, hogy beszélj vele. - nyitotta ki és szegezte rám barna tekintetét.

    - Köszönöm! - mosolyogtam rá. - Nagyon szépen köszönöm! - veregettem meg a vállát. - Nos ha nem haragszol én megyek, mert elfáradtam. Majd beszélünk!

    - Várj! - ragadta meg a vállamat, hátra tekintettem. - Botan... Botan-senpai visszajött? Láttam a kamerán keresztül, hogy erre járt. Yoshiko meglepődött és talán kissé meg is ijedt.

    - Ismerted őt?  - fordultam vissza felé. - Ismertétek? Tudnál mesélni róla egy kicsit?

    - Hát persze, hogy ismertük! - virrult fel Akira arca. - Nem is hiszem el, hogy visszatért! Ez remek, mindenképp kell beszéljek a srácokkal és hozzuk össze egy találkozót! - mi ez? Miért örül ennyire neki? - Botan - senpai a klubb tagja volt, nagyon jó kis csapatot alkottunk. Remek srác volt, annyit hülyéskedtünk és annyi jó tanácsot adott a csajokkal is és mindig buzdított minket. - ugyanarról a személyről beszélünk?! Miért beszél ilyen lelekesen arról az idiótáról. - Lelkes diák volt, igyekezett mindenbe részt venni, kedves volt mindenkihez. Még Akaru sem tudta elvenni a kedvét. 

    - Várj! Szóval ti barátok voltatok?! De nem volt közel Akaruhoz?

    - Igen barátok voltunk. De hogy, közel Akaruhoz?! Néhányszor láttam őket együtt de nem voltak barátok. Botan - senapi mindig azt mondta, hogy igyekezett megváltoztatni Akarut. Valahogy látott ő is benne valamit mint te. Oh, megkell ismerned nagoyn hasonlít ebből a szempontból. - hogy tud így beszélni arról az emberről?! Itt valami, itt valami nincs rendben. Botan, Botan nem azt az arcot mutatta Akiráéknak mint Akarunak. Az a szemét! 

   - De Yoshiko és Botan között...

    - Jaj igen Yoshiko kedvelte a srácot, sokat beszélgettek, kedves volt hozzá... de aztán ugye Akaru tönkretette azt is... - fintorodott el az arca. - Vajon még elkapom? Ne haragudj haver, muszáj megnéznem ha még az épületben van! Kérlek azért gondold át amit mondtam! Szia!

Ezzel elszaladt a kijárat felé. Örültem, hogy beszélhettem Akirával, de ez amit megtudtam, hogy ők barátok voltak. Botan is más arcot mutatott az emberkenek, de engem nem ver át! Mindenképp lefogom leplezni mindenki előtt és megtudom, hogy mi is történt közte és Akaru között. 

Egyelőre mindenesetre, haza vezetett az utam. Bár szerettem volna Akarut hazakísérni, de megbeszélték a csajokkal, hogy shoppingolni mennek. Így az utam hazavezetett, ahol a nap további részét lustálkodással töltöttem. Kis pihenés... Szükségem volt, hogy minden magamba rendbe tegyek és mindent tisztán láthassak, minden jól átgondolhassak. Remélem Akira tényleg eléri, hogy beszélni tudjak Yoshikoval, meg megtudom győzni, hogy mondja el az igazat. Persze nem volt rá semmi garancia, hogy bele megy a dologba, de reméltem, hogy megnyilik nekem. A másik dolog amire szintén nincs ganarcia, hogy Nagarukiék ennekellenére megfognak neki bocsájtani. Mondjuk a tengerparton minden rendben ment szóval, talán ha ez kiderül tényleg adnak egy esélyt és lassan minden rendben lesz. Plusz itt van Botan, nem tetszik a fickó és Akaruék sem értik, hogy miért tért vissza. Akiráék teljesen más személynek irják le, mint amilyennek Akaruék. Nem stimmel valami a sráccal. Igaz azt mondtam Akarunak, hogy nem avatkozom bele és nem is fogok amíg ő nem mondja, de attól még beszélni beszélhetnék vele és kaphatok a kérdéseimre választ. Persze kereteken belül, Kitagawa-san biztos nem örülne ha újabb botrány keringene körülöttem, pláné, hogy még nem is tudja Akaruval együtt vagyunk. Nem az lenne a legjobb ha újabb botrányból tudná meg a dolgot. Na és persze az idő telik egyre jobban és lassan a nyárnak vége lesz...

    - Kazuya! Kazuya! - másnapra virradtunk és éppen az iskola kapuját készültem átlépni, mikor Akira hangját véltem felfedezni.

Valóban jót tett a pihenés, egészen frissen, energiával ébredtem ma. Nem Akaruval érkeztem az iskolában, de úgy volt együtt megyünk majd haza mivel Akeno holnap ismét elutazik és szerettem volna találkozni vele. 

    - Jó reggelt Akira!  - nyújtottam a kezemet, hogy kezet fogjak vele, kissé tétóva de elfogadta. 

    - Figyelj gyors leszek! Yoshiko reggelente a klubszobába van, rajzol folyamatosan... Szerintem ez a legmegfelelőbb idő, Nagaruki általában késni szokott. 

     - Köszönöm szépen! Majd beszélünk! - integettem és máris indultam a klubszóba felé.

Egy pontot kikell végre pipálni. Vajon Akaru már megérkezett? Mindenestre először ezt elkell intézzem. A diákok lassan lézengettek be az épületben, inkább még meg-meg álltak beszélgetni, időt húzni. Bár idő volt, szóval miért is ne. Ahogy ráfordultam a klubterem folyosójára már nem is találkoztam másokkal. Csend volt... szembe álltam a terem ajtajával és határozottan hátra húztam. Nem láttam meg rögtön Yoshikot, csak miután beléptem, vettem észre ahogy abba a sarokba ül, ahol először is találkoztunk. Becsuktam magam mögött az ajtót és elindultam felé, meglepődött, de nem mondott semmit, sőt meg sem mozdult:

    - Szia! - mosolyogtam felé. - Hogy vagy? 

    - Szia! - kissé rekedtesen hangzott a hangja, kissé idegesnek tűnt, felült és hirtelen kerülni kezdte a tekintetemet. -  Jól vagyok, köszi.  Te?

    - Én is!  - lecsusztam melléje. - Minden reggel idejössz rajzolni? Megnézhetem mit rajzoltál? - emeltem a kezem a rajzlapjai felé.

Nem válaszolt, viszont ahogy épp elértem volna elfordult tőlem. Másodpercek teltek el csendben... Ideges, kezdtem egyre jobban felmérni ahogy ujjait tördeli, ahogy lapjait surolja és ceruzáját szorítsa. Biztos, hogy sejti miért jöttem ide. Hát akkor ne is huzzuk az időt:

    - Yoshiko kérlek légy őszinte hozzám, Akaru tényleg belökött a tengerbe? - egy pillantra megszeppent, bár nem hiszem, hogy annyira meglepődött a kérdésemen.

    - Mi... Mi... Mi értelme van, hogy bármit is mondjak, ugysem nekem fogsz hinni... - magához húzta térdeit és átölelte őket.

    - Itt nem arról van szó, hogy kinek hiszek... hanem, hogy ez egy súlyos vád.  - összeszoritotta egy kicsit a szemeit... - Szeretném hallani tőled is a történetet Yoshiko, őszintén, 

Ismét másodpercek teltek el csendben. Yoshiko tényleg bosszút forral Akarunak?

    - Kazuya... te egy olyan kedves srác vagy, tehetséges, menő, segítőkész, mindig kitekintesz a körülötted lévőkre. Akaru nem érdemel meg téged...

    - Köszönöm dicsérő szavaidat Yoshiko. De szerintem ezt nem te döntöd el, hogy én kit érdemlek meg. Akaru nem olyan, mint amilyennek gondoljátok, változott és szeretne változni. Történt valami vele a múltjában amiért ilyen lett. Nem rossz ember. - csend... - Ez az egész Botan-senpai miatt van? Haragszol Akarura?

Egy kicsit megremegett, fel is melete a fejét meglepve, oldalra pillantott... Szólásra nyitotta a száját de ebben a pillanatban:

    - Mit akarsz? - ez...ez Akaru hangja! Felakartam állni, az ajtóhoz szaladni, de Yoshiko megfogta a kezem és intett, hogy maradjak csendben.

    - Miért vagy ilyen undok velem? - ez a nyájas hang... Botan! Összeszorult az öklöm... 

    - Ne érj hozzám! - ismét lendület jött belém, hogy kimenjek és bevágjak egyet annak a fickónak... de Yoshiko továbbra sem engedte el a kezem.

    - Engedd, hogy menjek ki! - szürtem a fogaim közül.  - Akarunak szüksége van rám!

    - Most nem mehetsz ki, Akaru elboldogul egyedül, nem kell őt félteni!  - kissé félő, kissé harsány tekintetet véltem fel Yoshikoban. Nem akartam, hogy visszatartson, nem tarthatott vissza...

    - Látom nem unatkoztál mióta elballgtam. Mondd csak, hogy sikerült összejönnöd Kamenashi Kazuyaval? Mire akarod felhasználni?! Nem is hittem, hogy az ilyen típusu srácok bejön neked. Hírnévre hajtasz?

Az a kis szemét, hogy merészeli ezt gondolni Akaruról! 

    - Ennél idiótább már nem is lehetnél Botan! - Akaru nyugodt hangon folytatta. - Semmit sem változtál amióta utoljára találkoztunk. Nincs hozzád mondani valóm. Ha megbocsájtasz... 

Hallottam egy két léptet, majd a következő pillantra egy erős csattanás... Kitágultak a pupilláim és indulattal ellöktem magamtól Yoshikot felálltam és már meg is pillantottam ahogy Akaru a falnál van és ez a mocsok mindkét kezével elállja utját. El is akartam indulni:

    - Ne hidd, hogy bármit is elfelejtettem ami kis titkunkból!  - titok? Milyen titok? - Teszed itt a nagy menőt, a jégszívű királnyőt, pedig te is csak egy egyszerű ág vagy ami bármelyik pillanatban eltörhet. Szeretnéd, hogy elmondjam a kis titkodat? Mindenki megtudja, hogy Akaru a suli királynője milyen gyenge is valójában.

    - Hallgas te szemét...

    - Hallgas te! - ütött újból a falba Botan. - Gondolom, hogy a kis idol barátod nem tud róla. Vagy igen? Nem hiszem, hogy ilyen nyugodt lenne ha tudná, hogy...

    - Azt mondtam hallgass!  - lökte el magától Akaru. Mi? Miről van szó?! Miért ne lennék nyugodt?! - Ne merd megtenni Botan vagy esküszöm, hogy megkeserülőd, hozzád képes én változtam. Akár rossz, akár jó irányban előhuzom a kártyáimat és nem érdekel semmi! - meglepődtem Akaru égő tekintetében, mintha bármelyik pillanatban megölné tekintetétvel Botant. - És ne feledd, hogy bármikor felfedhetem a kis történetedet Yoshikoval!

Yoshiko története?!  Hátra néztem az említettre aki, megszeppent. 

    - Ne játszadozz velem Botan, mert nem tudod mire vagyok képes! - lépett közelebb Akaru majd újból meglökte és megfordulva  elindult visszafele. 

Milyen titkuk van Botan-al amiről én nem tudok? Botan tudná, hogy miért változott meg így Akaru?! És mi az a titok Yoshiko történetével? Lehet, hogy Akaru valamit tud és azért csinálta ezt az egészet?! Vajon kényszerítette volna Botan valamire?!