A sors szenvedélye
47.rész
Kazuya:
- Hmmm... aucs... fáj a fejem! - kapom a kezemet a homlokomhoz és megdörzsölöm. - Aj, majd szét robban a fejem!
Mégis mit műveltem az este? Masuda-ékkal mentem el enni és ittunk... néhány pohárral. Folyton a történések forogtak a fejemben, Akaru nagyszülei, Keita, És csak egymás után kaptam a poharakat és guritottam le őket. Mi ütött belém? Én nem ez a tipus vagyok. Nem iszom le magam a földig... Ki pattannak a szemeim, de rájövők, hogy ez egy igen rossz döntés volt, ugyanis az ablakon beszürödő fény zavarni kezdi a retinámat.
- Ah! - ülek fel lendülettel, de ez sem volt a legokosabb döntés ugyanis forgott egyet velem a világ így visszakerültem fekvő pozicióba. Aj, soha többet nem iszom! De miért jön be ennyi fény a szobámba? Nem huztam oda a sötétitőt? De nem akkor sem kellene ennyi fény bejöjjön. Kinyitottam a szemimet ismét majd körbe néztem. Ez nem az én szobám! Pattant ismét fel ülő pozicióba. Ez nem az én szobám? Mégis hol vagyok? Aztán a következő pillanatban a kezem hozzá ért valami puha, szöröshöz... amikor bal felemre tekintettem, akkor ismertem fel a mackót, amit anno tőlem kapott Akaru. Majd ahogy a dolgozó szoba felé tekintettem, észre is vettem egy családi képet róla és a szüleiről.
Tehát akkor Akarunál vagyok. De mióta? Hogyan kerültem ide? Itt aludtam? És ő hol van? Megerőtletve az emlékezésemet, azon kezdtem morfondirozni, hogy az oly mély szakadék, hogyan telhetne meg. Masudáék felajánlották, hogy hazahoznak de visszautasítottam aztán...
- Mi ez? - egy kép villant be, ahogy ráesem Akarura az előszobába, majd rátapadok az ajkaira és egyre hevesebben veszem birtokba őket, ahogy szorosan magamhoz ölelem és másik kezem felderítésre indul a testén. - Ne! Ne! Ne! - mit tettem? - Ah! - előre döltem és a takaroba kiáltottam. Nem hiszem el mégis mi ütött belém? Jó, hogy nem kezdtem levetköztetni egyenesen! Aj, nem hiszem el! Nem, nem nem! És várjunk csak? Nem úgy volt, hogy Akarunál csajos este van? - Ezt nem hiszem el... - vörösödtem el egészen a fülem tövéig. Ezt mind úgy tettem, hogy közben Okimi és Yano is ott volt? Mit gondolhatnak ők is rólam? Aj, nem hiszem el! Nem, nem, nem!
- Jó reggelt! Felébredtél? - nyilt az ajtó és hamarosan belépett rajta Akaru egy tálcát tartva a kezében. - Hogy vagy? - belépett a szobába majd a dolgozó asztalra letette a tálcát és leült velem szembe az ágyba.
- Mmm.. nem valami jól. De a legrosszabb, hogy nem merek a szemedbe nézni! - kerültem a tekintét és igyekeztme minnél jobban eltakarni magam a takaróval.
Hallottam ahogy felkuncog, majd hamarosan egy vékonyka kis kéz fogta meg az enyémet és másik kezével elkezdte lefele huzni a takarot, amit barikádnak huztam fel.
- Nem kell előttem szégyelned magad! - nézett rám bájos ragyogó tekintetével, milyen gyönyörű.
- Oh, de olyan hülyén viselkedtem az este. És ha nem lenne elég, még Yano és Okimi is itt volt. Ezután biztos nem titok előttük, hogy mi ketten... sajnálom.
- Nincs semmi próbléma. Amugyis elakartam mondani és igazából hülye voltam, hogy nem meséltem el hamarabb nekik. Megbizhatunk bennük, nem fogják elmondani senkinek.
- De akkor is, olyan... nem illően viselkedtem. Hol vannak? Bocsánatot kell kérnem tőlük.
- Még az este elmentek, nem szerették volna, hogy felzavarjanak. Remélem nem gond, hogy itt aludtál. Említették, hogy hívjuk fel Jin-t vagy valakit, hogy hazavigyenek gondoltam így kényelmesebb mindenkinek.
- Köszönöm! Rendben volt így. - és ha Jin megtudta volna tuti, hogy ott marad nálam egész este csak azért, hogy az orrom alá dörgölje reggel, hogyan viselkedtem és nem akartam volna látni az önelégült képét. - De tönkre tettem a csajos estéteket. Nagyon sajnálom! - hajoltam meg előtte. - Annyira szégyelem magam!
- De nincs amiért! - ért jobb kezével arcomhoz, mire feltekintettem rá. Olyan kedvesen és lágyan nézett felém, nem is érdemlem meg ezt a lányt. - Mindenkivel megesik, hogy egy kicsit többet iszik a kelleténél és tesz dolgokat. De nincs semmi amit szégyelned kellene...
- De hát... úgy letámadtalak... - vörösödött el az arcom ismét és lesütöttem szemeimet. Ám ez sem volt valami jó döntés, most vettem észre, hogy bő kapucnis felsőt visel és jégert, ami feszesen rá szorul és ezeket a combokat... ezeken simitottam végig az este, olyan... az égieknek, hát mi a francon gondolkodom?! Gyorsan észhes tértem és elforditottam a fejemet. Mi van velem komolyan? Valami örjöngő vadállat leszek vagy mi?
- Öhm... izé... sem...semmi... semmi gond, az alkohol hatása megértem. - dadogott zavarbajőve Akaru is. - Illetve a csajos estét majd bepotoljuk, most mindenestre vedd be ezt a fájdalom csillapitot és idd meg ezt a pohár vizet.
- Köszönöm szépen! - vettem át a kezéből. Olyan figyelmes a barátnőm. - Bár attól még rosszul érzem magam, hogy tönkre tettem. Aucs! - csapott rá a karomra mire befejeztem a mondatomat. - Csak óvatosan, éppenséggel másanpos vagyok, engem ápolni kell!
- Nem tűnik, hogy ápolni kellene, ha magadat töröd, valamiért amiért elmondtam, hogy nincs amiért rosszul érezned magad.
- Jól van, értettem. - emeltem fel megadóan a karjaimat, majd bevettem a fájdalom csillapitot és egy rántásra lehuztam a pohár vizet. - Köszönöm szépen! Amugy te hol aludtál?
- Kint a kanapén.
- Mi? Miért? Maradhattál volna itt és engem kitehettél volna... biztos kényelmetlen volt.
- Nem annyira, amugy elég kényelmes volt. - hazudik, ismerem. - Amugyis neked jobban volt erre szükséged, hogy kipihend a tegnapit. - állt fel és tette vissza a tálcára az üres poharat. - Minden rendben amúgy? Történt esetleg valami? Te sosem szoktad így kiütni magad?- ült vissza velem szemben majd megfogta a kezeimet.
Csillogó barna iriszei éreztem ahogy belém látnak. Bár nagyon hülyén fogok kinézni, nem tudok ezekenek a szemeknek hazudni. Nem tudok neki hazudni.
- Történt esetleg valami közte és Keita között miközben a suli felé tartottatok? - értetlenül huzta össze szemeit, majd mint aki megvilágosodik felsóhajtott.
- Kame... - engedte el kezeimet és fogta tenyerei közé arcomat. - nem kell féltékenynek lenned. Nincs amiért, téged szeretlek és csak is téged, más egyáltalán nem érdekel. Én akkor vagyok teljes ha veled vagyok. - bár ezek a szavak nagyon kedvesek voltak és megrepdesték a szívemet, nem arról volt szó, hogy benne nem bizom.
- Nem válaszoltál a kérdésemre.
- Nem történt semmi, mi kellett volna történjen?
- Én nem bizom meg abban a fiúban. Ahogy a közeledben van nem tetszik.
- Kame, Keita szinte az első pillanattól kezdve amióta megérkeztem ide, mellettem van, támogatott, az első barátom volt utánad. Közel állunk, de nem úgy.
- Akaru... - fogtam én is közre arcát. - Olyan aranyos vagy és olyan kedves, de hidd el, hogy az, ahogy te gondolod, hogy közel álltok és ahogy ő gondolja nem ugyanaz. - felsóhajtottam. - Csak annyit kérek, hogy légy óvatos. Rendben? - bólintott, majd hogy ezt megpecsételjük közeledni kezdtem ajkai felé. Bár féluton megváltoztattam a döntésemet, ugyanis bár egy hosszú, szenvedélyes csókot szerettem volna, rájöttem, hogy Akarunak nem biztos, kellemes lenne, mivel nem mostam még fogat és biztos, hogy bűzlöm a sake illatától. Így csak egy röpke puszit adtam ajkaira. - Most esetleg használhatom a fürdőt? - vakartam meg a fejemet és kinos mosoly ült ki az arcomra, mire válaszul először csak egy kuncogást kaptam.
- Persze, már elő is készítettem egy törölközöt és ott egy fogkefe is amit nyugodtan használhatsz. Addig én elkészítem a reggelit! - hajolt közel hozzám és lehelt csókot a homlokomra. - Tiszta ruhával nem szólgálhatok sajnos.
- Semmi gond, nem volt terveinkbe, hogy nálad alszom. - kikászálodtam az ágyból és követtem Akarut, aki közben már kiment a konyhába.
A törölköző a nappali kanapéján volt, Kint nyoma sem volt, hogy itt az este csajos bulit tartottak. Gondolom Akaru már összepakolta a dolgokat. Majd a tekintetem a kanpéra terelődött, ahol össze volt már fogva egy pokroc és a párna alatta. Vajon mennyire lehetett neki kényelmetlen ezen aludni?
- Ha valaha történne még ilyensmi... - bár nagyon remélem nem. - Akkor hagyj engem a kanapén.
- De mondtam már nem volt, olyan kényelmetlen. - hallatszodott a konyhából a hangja. - És amugyis te nem ezt csináltad, amig nálad laktam?
- Nem! Azt a kanapét le lehetett huzni. De mindegy ha nem is akarod, annyira a fejembe fogom vésni, hogy még részegen is emlékezni fogok.
- Aham, persze, majd csak kidölsz az ágyamon és akkor utána mind várhatod, hogy felébredj reggelig. - kukkantott ki és öltötte ki rám a nyelvét. Mosolyogva megforgattam a szememet.
- Tényleg hogyan vittél el az ágyig? - de alig, hogy feltettem a kérdést már jött is a válasz. - Yano és Okimi... pffuuu.. elnézést kell kérjek tőlük is komolyan.
- Menj már! - lépett kinebb és felém dobta a kötényét.
- Jól van, jól van! - nevettem fel, majd vissza dobva a kötényt, el is tűntem a fürdő szoba ajatajában.
Komolyan vele soha nem lehet unatkozni. Szeretem Akarut és tényleg nincs semmi okom, hogy kételkedjek benne, nem benne nem bizom, hanem Keitában. És valamiért nagyon nyugtalan a szívem. Vajon rejtene előlem valamit Akaru? Esetleg nem akarná, hogy felmérgelődjek és neki menjek Keita-nak. Ezt eltudnám képzelni. De akkor is, tudnom kell, tudnom kell ha az az alak valami folytán is bepróbálkozott a barátnőmnél. Akaru túl kedves, mindenkiben a jót látja, ez szép dolog, de nem elég óvatos, az emberek kihasználhassák és megbánhatják. De én ezt nem fogom megengedni. Megfogom védeni, szembe szállok akivel csak kell. Akaru arcáról, sosem hervadhat le a mosoly, erről én magam fogok gondoskodni. Még sok minden van hátra, de együtt érzem, hogy mindenen képesek vagyunk túl jutni. Így van a neheze még csak hátra van és most hiába örlöm magam, előbbre úgysem jutok.Nem ez a legfontosabb most...
Gyors zuhanyt vettem, majd megmostam a fogamat, egészen frissen éreztem magam és már úgy éreztem a fej fájásom is elmúlt. Bár a korábbi ruhákat kellett felvennem, nem törödtem vele, jól esett ez a zuhany. Kiléptem a fürdöből és a falnak döltem, onnan néztem kedvesemt, ahogy a konyhába tüsténkedik. Ennyi, ennyire van szükségem, csak, hogy mellette legyek, hogy nézzem és már is megnyugszom, a jelenléte ekkora hatással van rám. Átvészeltem a köztünk lévő távolságot és átöleltem hátulról, az elején hirtelen megszeppent, de másodpercek töredéke alatt éreztem ahogy elengedi magát a karjaimban és oldalra fejét, amit rögtön ki is használok, hogy egy rendes csókot adjak szerelmemnek.
- Köszönöm, hogy használhattam a fürdőt és elnézést, hogy ruhát nem tudtam cserélni.
- Semmi probléma. - fordult meg és karjait nyakam köré helyezte, míg én dereka köré. - Igazából arra gondoltam, hogy áthozhatnál néhány cuccot ide... már... márm... mármint ha még egy ilyen eset történne... - jött zavarba, olyan aranyos.
- Ilyen nem fog többet előfordulni! De igazából ezen már én is gondolkoztam, mit szólnál ha néha napján egyik másiknál aludnánk? Te is áthozhatnál néhány dolgot hozzám és én is hozzád? Nem költözünk össze, de miért ne tölthetnénk egy kicsit több időt? - döntöttem a homlokomat az ővének.
- Rendben! - így akarok maradni, örökre ennek a nőnek a társaságában akarok lenni és ilyen boldogságot és nyugalmat érezni. - Viszont most már gyere, reggeliznünk kell és délre munkába kell mennem. Neked mikor van?
- Csak délután lesz egy műsorom. - ültünk asztalhoz. Akaru teljesen elvarázsolt és nélküle már az életem üres lenne. Mennyire ostoba voltam, hogy nem engedtem ennek korábban!
És ami most a legfontosabb, az ő és hogy egy csodaszép születésnapot rendezzek neki. Bizony 2 hét és születésnapja lesz. Az első születésnap, hogy itt van, távol az otthontól. Otthonossá kell tegyem, kényelmessé, hogy jól érezze magát és emlékezetes legyen. No meg az első közös születésnapunk. Az első közös születésnapunk, amióta együtt vagyunk, mióta a barátja vagyok. Kikell tennem érte. Igen és varázslatosnak kell lennie.
És valóban a következő két hétben nem lazsáltam, mindent szorgosan rendeztem és szervezgettem. Ripp - ropp elrepült a két hét. Bár szerencsére, hogy nem voltam egyedül, a srácok, Midori, Yano és Okimi is segítettek a szervezkedésbe. Tsuru-t és Chizuru-t furcsáltam csak, akik megköszönték, hogy meghívtam őket, de más elfoglaltság gyanánt, visszamondták jelenlétüket. Na mindegy, ettől függetlenül a szervezkedés nem állhatott le. Meglepetésemre még a testvéreim is besegítettek, természetesen őket nem kerülte el a figyelem, hogy manapság igazán más a légkör köztem és Akaru között, oké és a fiúk is rásegítettek kicsit a cikizésemmel, hogy rájöjjenek a dologra. Bár a lakásba szerettem volna megtartani, a többiek megrábeszéltek, hogy béreljünk ki egy karaoke bárt és ott ünnepeljük meg, mert az szórakoztatobb. Nos hagytam magam. Tortát Yano vállalta el, ugyanis a nagynénje cukrász volt, csak annyit kellett megmondjunk neki, hogy milyent szeretnénk. Erre igazából volt egy kis elképzelésem, szerettem volna ha rózsaszin lesz és kis sakura virágok diszítik. Persze ezt Jinék nem hagyták szó nélkül és ismét cikizni kezdtek. Kajának megbeszéltük, hogy pizzát rendelünk és a találkozási időpontot is. Mindenki egy órával korábba eljön, hogy feldíszitse a helyet, addig én fogom feltartoztatni Akarut és majd elhozni a helyszínre. Ami számomra nehézséget okozott az az ajándék. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene adjak neki. Még segítséget is kértem, de Midori homályba hagyott, hogy bárminek örülni fog Akaru amit tőlem kap és a lényeg, hogy az én ötletem legyen. Szóval tulajdonképpen amikor csak szabad időm volt ezen járt az eszem és a telefonom böngésztem valami ajándékért. Még Misaki is kinevetett, hogy mennyit fogalalkozok ezzel, pedig csak ki kell valamit választanom. De én nem akartam akármilyen ajádnékot csak úgy találomra kiválasztani. Azt akartam, hogy rá nézzen Akaru és én jussak eszébe.
A születésnapja előtti napon, nálam aludtunk. Nagyjából egy hete kezdtük el végülis azt, hogy 2, 3 napot, hol az egyiknél, hol a másiknál töltöttük. Persze óvatosak voltunk, hogy ez senkinek se tünjőn fel. Akkor aludtunk először is együtt, mint egy pár. Akaruval mindketten nagyon idegesek voltunk és zavarbajőve, emlékszem csak feküdtünk egymás mellett, a plafont bámulva, mozdulatlanul és percekig meg sem szólaltunk. Meglepetésemre nem én törtem meg ezt a mozdulatlanságot hanem Akaru, hamarosan éreztem ahogy az ágy megnyikorgul, majd egyik kezével megfogta az enyémet a másikkal meg átölelt. Hallottam ahogy gyorsan ver a szíve, tudtam, hogy nagyon zavarban van, én jöttem. Kihuztam a kezemet az ővéből és átkaroltam, kissé felemleve, hogy a mellkasomra helyezzem, majd a másik kezemmel fogtam meg azt amivel ölelt. Így aludtunk el. És milyen csodás volt mellette ébredni reggel, milyen varázsos volt, hogy őt láthattam meg legelőször amint kinyitottam a szememet. Ezután már sokkal nyugodtabb volt az együtt alvás. Nem történt semmi, csak egymás karjaiba fogott el az álom, ami mindkettőnknek erőt és nyugalmat adott, főleg egy hosszú nap után. De ha nem is volt hosszú a nap, mindig jól esett, hogy ő volt az utolsó személy akit láttam mielőtt elaludtam volna és az első mikor kinyitottam szemeimet. És bár máskor nagyon vigyázott, hogy nehogy meglássam alvás után, megkell mondjam nem értettem, hiszen olyan aranyos volt borzoska fejjel és álmoska tekintettel. Akaru teljesen elcsavarta a fejemet, nem tudok betelni vele. Alig várom, hogy összeköltözzünk! De arra még várni kell.
Most is a szerett nő, itt szundikál mellettem. Szerencsére ma munkája nincs, csak suliba kell mennie és mi a többiek is szbaadnapot vettünk ki, hogy korán neki kezdhessünk ünnepelni. A nap sugarai áttörnek a sötétitőn és halovány fénnyel árasszák be a szobát. Szép napra virradtunk! Akarut figyelem mosolyogva. Mindig én ébredek meg először, szeretem figyleni ahogy alszik. Felemelem a kezemet és megsimogatom az arcát, majd odahajolok, hogy csókkal ébrezhessem fel.
- Hmmm... ezzel azt hiszem sosem fogok betelni! - szólal meg rögtön ahogy elhuzodom tőle, majd kis idő múlva barna iriszeit pillantom meg. - Jó reggelt!
- Jó reggelt! - könyököltem fel, hogy jobban a szemébe nézhessek. - Illetve boldog születésnapot! Milyen érzés betőlteni a második X-et?
- Köszönöm! Semmi különöst nem érzek! - vont vállat. - Azaz, mégis lenne valamit... - érdeklődve huztam fel a szemöldökömet, mire jobb könyökére támaszkodott és bal karjával magához huzott vággyal teli csókot adva. - Az, hogy itt vagy mellettem!
- És ezentúl örökkön örökké itt leszek és azontúl. Valamint mivel érdemeltem ki ezt a csókot? Áruld el kérlek, mert szeretnék több ilyent kapni. Vagy a 20-dik betöltése válltsa ki ezt belőled? Hé! - csapott a kezemre. - Most mi van?
- Máskor is szoktál kapni ilyen csókot! - nézett rám durcásan. Olyan édes! - Most megyek felkellek, mert suliba kell mennem!
Ült fel, de mielőtt kimászhatott volna az ágyból utána kaptam és visszahuztam, fölé tornyosulva, majd rögtön lecspatam ajkaira. Szenvedélyes vággyal és szerelemmel teli csók csatát vivtunk, miközben kezeinket összekulcsultuk magunk felett. Annyira szeretem ezt a lányt!
- Szeretlek! Nagyon, de nagyon szeretlek! - mondtam, percekkel később miután levegőre volt szükségünk. Mindketten kapkodtuk a levegőt, mindkettőnk mosolya a fülig ért.
- Én is téged! Viszont most már tényleg készülnöm kell.
- Rendben! De előtte, hadd adjam oda az ajándékomat! - pattantam ki az ágyból és rögtön ki is mentem a szobából.
Gondosan elrejtettem előle a tegnap, hogy még vénetlenül se vegye észre. Mire kivettem az ajándékot Akaru már mögöttem állt, gondolom már kíváncsi volt, hogy mi lehet az ajándékom. De amikor meglátta kikerekedtek a szemei és még a szája is tátva maradt.
- Kazuya... ez...
- Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mit adhatnék neked és tudom, hogy kissé klisés, illetve lesz még valami csak azt majd később kapod meg... de ezt mindenképp odaakartam adni most. - adtam át egy hatalmas rózsa virág csokrot és egy hatalmas mackót, ami szinte akkora volt, mint Akaru.
- Köszönöm szépen! Ez a csokor csodaszép és a mackó meg nagyon aranyos. Ez nem volt sok...
- Sss... -tettem mutató ujjamat ajkaira, hogy ne mondjon többet. - Te ennél sokkal többet érdemelsz.
- De én nem számítottam erre. Kazuya nekem már nagyon szép és drága ajándékot adtál így is. - értetlenül tekintettem fel rá. - A szívedet!
Elmosolyodtam, majd szorosan a karjaimba zártam, már amennyire engedte csokor virág és a plüss mackó. Akaru az én lelkitársam, ha ő velem van akkor vagyok teljes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése