Táncunk tűze
9.fejezet Az ismétlő kérdés
Amira:
Őrülten dobog a szívem, ahogy megérkezem a studió elé. Elindulok az ajtóhoz de megfordulok. Ah! Mi ütött beléd Amira? Miért remegek? Miért nem tudsz átlépni a küszöbön? Oh! Fel alá kezdek járni az utcán. Ki be lélegzek, hangosan. Izgulok. Tudom, hogy átgondoltam, de mégis félek. Mit fognak kérdezni? Nem e fogok valami hülyeséget mondani vagy tenni, hogy kinevetnek? Vettem már részt műsorkban, mégis akkor miért izgulok itt most ennyire? De ez mégis más!
- Amira!
Meghallom ezt a csillingelő hangot és elfog a nyugalom. Megfeledkezem az izgulástól, a félelemtől. Hát persze, hogy is feledhetném el, hogy ki van mellettem. Hiszen ő maga is mondta, hogy itt van mellettem. Nincs amitől félnem! Szembe fordulok a hang tulajdonosával. Kazuya megáll velem szembe majd egy pillantra mintha elkalandozna. Azaz, rajtam kalandozik el a tekintete. Tetőtől talpig végig mér, amitől zavarba jövők és érzem, ahogy az arcom elpirul.
- Szia! Régóta vagy itt? Miért nem mentél be?
- Én... nem... vagyis... hát...
- Izgulsz? - lép közelebb, majd megfogja a kezeimet. - Ne aggódj, itt vagyok melletted! Minden a legnagyobb rendben lesz! Jösz?
Elengedi a kezem, majd a karját tartsa felém, hogy bele kapaszkodhassak. Most én is végig nézhetem. Milyen jól néz ki! Ebbe formális fekete - sötét kék kombos öltözékben. Na jó! Oké. De miben nem néz ki jól Kamenashi KAzuya?
-Menjünk! - mosolyodok el és átkarolom, majd bemegyünk a studió épületében
Bent az emberek sürögtek, forogtak.
- Kazuya! - Hiroki Yute üdvözölt minket.- Sziasztok!
- Szia! - köszöntünk egyszerre.
- Oh, látom Kazuya még mindig az az udvarias férfi vagy, aki nem hagy cserben egy hölgyet. - mutat a karra, amibe kapaszkodtam.
Zavarba jőve gyorsan kihuztam a karjából, az enyémet. Kazuya kissé meg is lepődött:
-Csak segített, nem állok a legsatbilabban ezekben a cipőkben.
-Nem állsz legstabilabban a magas sarkukba? Nem táncos vagy?
Na szép, Amira! Ennél jobb ötleteted nem is lehetett volna.
-Ne mind szivasd Yuta! - szólt rá Kazuya. - Csak megnyugtattam, semmi több.
- Nem is vártam, mást tőled! - veregette meg a vállát Yuta.
- Kazuya! - Teppei jött lekezelni vele, majd a férfiak heves beszélgetésbe kezdtek,
Én meghajoltam és úgy döntöttem, hogy arébb megyek, hagoym, hogy beszélgessenek.
- Ezek a férfiak, aztán jól tudnak traccsolni. - Yuki lépett, hozzám aki Yuta tánc partnere.
- És még, hogy a nőknek nem áll be a szája! - csatlakozik Kanee is, Teppei partnere.
-Sziasztok! Hát igen, egyetértek!
Felnevetünk. Mindkettőjükkel találkoztunk már korábban egy verseny alkalmával. Sőt, amielőtt idekerültem volna azon a versenyen, Kanee is ott volt rajta.
- Milyen a közös munka?
- Jó! Gördülékeny. Ügyesen tanul. Haladunk előre! És jól jövünk ki, hamar megkaptuk a közös hangot. Nektek?
- Vannak jók és rossz napjaink. De szorgalmas! És jól jövünk ki. - válaszol Yuki.
- Fogékony a táncra, annak ellenére, hogy eddig kerülte és nem adodott annyira, hogy táncoljon. Alakul a viszonyunk, hamar megnyílt és bizík bennünk.
- Amira, egészen megtisztelve érezheti magát... - Tamaki lép oda hozzánk és elég szarkasztikusan mondja ki mondatát. - Nem is ide valósi, mégis bekerült egy ilyen műsorban és egy igen érdemes idolt kap maga ellé. Remélem, hogy ezt mindenki elfogja nézni és nem fog ezért Kamenashi-san népszerűsége megtörni.
- Tamaki, ne beszélj így! Amira megérdemelte a helyét itt, nem attól függ, hogy most ő japán vagy nem. - állnak ki értem a csajok.
- Pfff... persze! Hamar ki fog esni, mert nem fogják támogatni és ezért epdig sajnálom Kamenashi-sant.
Kissé ökölbe szorul a kezem, Hamar kíesnénk? Miattam? Támogatnának minket? Vagy amiért én nem vagyok japán ezért...
- Tamaki! Nem illendő ilyent mondani! Egyenlő esélyekkel indulunk és Amira igenis tehetséges!
Tamaki csak összehuzza az orrát, majd hátat fordít nekünk és elsétál.
-Ne is vedd számba, nem szimpatizál senkivel a legelején. Idő kell neki, hogy elismerje a környezetét. De amugy kedves lány és nem godnolta komolyan. - mosolyog Kazuki, aki az előbb megvédett.
-Köszönöm szépen! Elhiszem!
- Tehetséges vagy és sok sikert kívánok neked a műsorban. Kazuki vagyok, örvendek, hogy találkozhatok veled, sokat hallottam már rólad és láttam az első versenyed itt Japánban. Lenyűgöző vagy!
-Köszönöm szépen! Amira Nemes vagyok. Aj, ez túl sok dícésret, én nem is... inkább te sokat hallottam az ifjú tehetségről, aki már gyerekkora óta megmutatta tehetségét.
- Hahah! Ugyan! - kezet fogunk.
- Jól van! Figyelem versenyzők, be kell menjünk. Mindenki viselkedjen normálisan és válaszoljanak a kérdésekre. Az interju során, mindenkit várunk egy vacsorára, a mellettünk lévő teremben.
- Akkor azt hiszem, hogy mennünk kellene. Szabad?
Felém nyujtsa kezét, de ebben a pillanatban egy másik kéz is előkerül, az ővé elé.
- Ne haragudj, hogy ilyen sokat tartott. Bemehetünk? - Kazuya volt.
- Öhm, igen persze!
- Nagyon örvendek, Kazuya Kamenashi! Kazuki vagyok!
- Igen hallottam rólad, az ifjú tehetség, aki már korán megmutatta mire is képes.
-Oh, ugyanmár! Mindenki ezt tudja rólam? De én is csak egy átlagos ember vagyok, aki szeret táncolni.
-Milyen jó neked! - veti oda, kissé mintha ridegen.
Majd megfogja a kezemet és elindulunk be a sajtó tájékoztatójhoz. A riporterek már vártak. Az ajtóban megállunk, majd sorra hívják a párosokat fel a színpadra, hogy bemutatkozzanak. Őrülten dobog a szívem, ahogy a mi sorunk is eljön. Kazuya felsegít a lépcsön, majd megállunk egymás mellett. Pár mondatot mondunk magunkról és, hogy milyen a kapcsolatunk eddig, valamint, hogy mennyire várjuk a műsort. Mint, ahogy a többiek is. Érzem ahogy az arcom teljesen kipirul, de Kazuya jelenléte sokat segít, érzem ahogy titokban végig simit hátamon egy kicsit, majd rám mosolyog. Lejárunk és beállunk a többiek mellé, a pózba, ő mögöttem és az egyik karja a derekamon. Bizsergés fut végig egész testemen érintésétől. Feljön mind a 12 pár, fotokat készítenek. Majd kérdésekre válaszolunk. Minden híresség kap 2-3 kérdést. Kazuyara kerül a sor:
- Nem tartsa egy átráltatásnak, hogy az ön partnwre, nem japán? - mi? Már itt is megkapjuk ezt a kérdést? Kame kissé erősebben kapaszkodik a derekamban.
- Ez hátrány lenne? Nem hiszem! Mint korábban már mondtuk, nagyon jó összhangban vagyunk és Amira egy nagyon tehetséges táncos. Nagyon örülök, hogy vele lehetek partner és szerintem sokáig elfogunk jutni együtt. - az utolsó mondatokat, már úgy mondta, hogy a szemembe nézett.
Elmosolyodtam. Igen! Nem kételkedhetek ebben a kérdésben újra és újra. Előre kell tekintsek és a versenyre, amibe mindent bele kell adnom, ahogy Kazuya megérdelmi.
- Most pedig a fiúkkal is visszatértetek. Hirtelen nem lett sok munkája?
-Menni fog! Hálás vagyok, hiszen olyan emberek vesznek körül, akik támogatnak és segítenek, megkönnyíteni a helyzetemet. - ezzel ismét felém sandít. Bele gondol engem is ebbe? Ez jól esik!
- Jól van, akkor menjünk a következőre!
- Köszönöm szépen a kérdéseket, kérlek támogassatok a műsorban!
Ezzel pedig Kazuya átadja a mikrofont a következő embernek. Végig megyünk minden hírességen, majd ismét egy pár kép és véget ér a sajtó tájékoztató. Ezzel pedig mindenkit átirányitanak a másik teremben, ahol két hosszabb asztal van megterítve és friss pizza és üditő vár minket. Néhányan azonnal letámadják az asztalt. Mi is közelebb megyünk az asztalhoz Kazuyaval és magunkhoz kapunk egy egy szeletet. Sonkás gombás. Majd arébb huzodunk, hogy beszélgessünk.
- Na, elmúlt a izgulásod?
-Hát, be kell valljam, hogy sokat segítettél. De nem is értem, hiszen vettem még részt ilyen interjukon ez mégis olyan más... nem is tudom. Valahogy ezt más szituációnak gondolom. Meg, na rég vettem részt ilyensmin.
-Megértelek! Igazad van! Nekem is az!
- Hát, azért mégsem látszott semmi izgulás!
-Pedig izgulok, minden egyes koncert előtt is izgulok.
-Tényleg?
-PErsze, hiszen egy új kihívás és szeretném ha minden jól menne. Tehát, ez normális!
-Hát, akkor mi a titkod? Áruld el Kazuya!
- Csak bizz a körülötted lévőkben, érezd, hogy ott vannak és nem vagy egyedül! - olyan közel hajolt, hogy suttogott. Kirázott a hideg. Miért dobog ennyire a szívem? Még jobban, mint az előbb amikor ott álltam a riporterek előtt. Mi ez az érzés?
- Kazuya! - Teppei szökken mellé és átkarolja. - Gyere már koccintsunk már egyet a fiúkkal.
- Nem ihatok, kocsival vagyok.
- De attól, még koccinthatnál velünk! Gyere már!
Ezzel pedig se szó se beszéd elhuzza. Kazuya elnézést kérve, tekint rám, csak mosolygok, hogy nincs semmi baj. Bele kortyolok az üditőmben. Hmm, szemügyre kellene vennem még egyszer, hogy milyen pizzák is vannak. Együnk valami mást is, talán a Prosciutt-oból... Még egy szelet van! Felé nyujtom a kezem, de ebben a pillanatban egy másik kézzel összeütközik.
- Oh, ne haragudj! - Kazuki volt. - Nyugodtan lehet a tiéd!
-Nem, nem! Lehet a tiéd, a te kezed volt előbb ott.
-Ah, szerintem nem! Nyugodtan vedd el! Én majd veszek a kolbászosból.
- Biztos, nem gond?
-Nem dehogyis! - és mire bármi mást mondhatnék kezébe kap egy kolbászos pizzát és bele is harap.
Elmosolygok és elveszem az utolsó szeletet.
- És mivel foglalatoskodsz, mostanában? Rég láttalak versenyen.
-A Takashi tánc studióban segítek, tanárkodok. Egyelőre nekem most ez elég.
-Nem hiányzik a versenyzés?
- De! De egyelőre, úgy érzem, hogy ennyi elég ami van.
- Értem! Takashi studio? Egyszer talán bemehetnék mit szólsz? Kíváncsi vagyok, hogy milyen egy órád.
-Milyen az én órám? Nem tudok neked semmit sem tanítani!
-Abba ne légy olyan biztos. - fehér fogai kivillanak. - Kiket tanítasz?
- Idősebb, fiatalabb generáció. Akiket kell. Te?
- Én a SuperG-nél dolgozok.,
-SuperG, az nem az az ügynökség, ami hírességeknek is segít koreot találni ki?
- De!
-Oh, hát nem csoda az ifjú tehetségnek!
-Oh! Ne nevezz így! - rejti el arcát a kezébe.
-Jól van sajnálom! Nem lehet, könnyű folyton ugyanazt hallani.
- Hát, az élet része, ezért akarom bebizonyitani, hogy sokkal több van bennem, mint hogy gyerekként jól kezdtem. És ne ezzel címkézzenek, meg amúgy mások is nagyon tehetségesek, mitn például te.
-Köszönöm!
-De komolyan, amikor láttalak ano a versenyen, valahogy a táncod megmozgatott. Hozzám szólt.
-Köszönöm, ez jól esik hallani! De csak szívemet és lelkemet bele adom, ennyi az egész. Ahogy ti is! Szeretném bele adni az érzéseimet, de szerintem ezzel nem csak én vagyok így.
- Szerény vagy! De aranyos!
- Öhm... köszönöm. - kissé zavarba jöttem. De ez nem pont az a fajta zavarba jővés, mint amikor Kazuya dícésr meg vagy mondja pont ugyanezt.
- És milyen a studióba dolgozni? Csak tartod az órákat?
-Nem! Szoktunk előadásokat is tartani és versenyeken részt venni. Például most hétvégén a kisgyerekeknek lesz műsor a parkabn.
- Parkban? Melyik parkban?
- A Yoyogi Parkban szombaton.
- Valóban? Akkor ha van időm megnézem!
-Mi? Miért?
-Nem szabad? Csak kíváncsi vagyok, hogy hogyan dolgozol és mit tanítottál az új generációnak.
- Tartasz, hogy valami rosszat?
- Dehogyis! Szerintem nagyon ügyesek! De ugye nem baj, ha elmegyek?
-Nem! PErsze, ha szeretnél akkor nyugodtan.
Kazuki kedves ember. Örülök,h ogy jól kijövünk. Felcsendül a zene, mire a táncos partnerek azonnal táncra kellnek. Yuki siet hozzánk és hív táncolni. Kazukival csatlakozunk és zenére táncolunk közösen. Egy idő után csatlakoznak a partnereink is. Kazuya közém és Kazuki közé áll. Eleresszük magunkat és mindannyian egy jót bulizunk. Jó kis társaság gyült össze.Jó csapat vagyunk!
-Amira merre laksz? Ha gondolod leraklak otthon- ajánlja fel Kazuki.
-Ez nagyon kedves tőled, de én majd haza viszem. - lép közénk Kazuya.
- Oh, értem! Hát akkor még beszélünk! Sziasztok!
- Szia! - köszönünk el, majd elhagyjuk a studió épületét. - Nem kell haza vinned, haza tudok menni, biztos, hogy fáradt vagy a mai nap után.
- Nem tesz semmit, gyere! - úgy tűnik, mintha mérges lenne.
- Kazuya jól vagy? - ülök be a kocsiban.
- Igen!
-De úgy tűnik mintha mérges lennél.
- Nem! Nem! - beinditsa az autot és kigurul a parkolóból. - Nem tetszik nekem ez a KAzuki. Szoknya pecérnek tűnik.
- Tessék?
-Csak aggódom érted. Vigyázz magdra, olvastam, hogy nagyon sok lány szvét meghodította majd összetörte.
- Köszönöm, ettől nincs amitől félned. Nem indult semmi féle érzés Kazuki iránt és szerintem nem is fog.
-Komolyan? - kissé mintha felcsillantak volna a szemei.
- Igen!
Jól hallottam, hogy most éppen kifujta a levegőt megkönnyebülve? Vagy képzelődtem?
- Örültem, hogy ilyen jól megvagy a fiúkkal.
-Oh, igen a legtöbbet ismertem már. Rendes srácok! Én pedig örültem, hogy te is jóba vagy a táncosokkal. Vagy talán egy volt, aki talán beléd kötött?
- Oh, hát az semmi. Csak egy kicsit nem vagyok szimpatikus neki.
-Te? Nem szimpatikus? Hogy lehet ilyen?
- Haha! Kedves vagy!
-Ne aggódj, hallottam, hogy mással is úgy viselkedik. Hitoshi-san is azt mondta, hogy eléggé hullámzó a kapcsolatuk, tisztelettel teljes de néha mintha nagoyn szigoru lenne. És mások is mondták, hogy nem épp barátságosan fogadott.
- Csak idő kell neki!
-Olyan kedves vagy!
Na igen erről beszélek. itt már érzem ahogy zavarba jüvők és a szívverésem azonnal őrült ütembe kezd verni. Dehát ha így néz rám? Ha ez a csibész mosolya ott kandikál az ajka szegletében és ragyogó barna tekintete felcsillan, hogy ne lenne rá ilyen reakció? Oh, Kazuya!
