Egyszer a keserűség napjai is felvilágosodnak
15.rész
Kazuya:
Nagyon meglepődtem, mikor leszállva az óriás kerékről elhívott szórakozni. Na jó már azelőtt feletébb fellegekben jártam mikor csókomat viszonozta. Tudtam, tudtam, hogy ő is ugyanúgy érez ahogy én. Ott abban a pillanatban azon a kis helyen mindketten ugyanarra vágytunk, ugyan azt akartunk és gondolom egyikünk se akart sehol máshol lenni. Ott abban a pillanatban kapcsolatunk megerősödött és szerintem mindketten érezhettük, hogy visszaút már nincs. De gondolom ezt már egyikünk sem bánta. Nagyon aranyos volt és élveztem, mikor hajgumimat cselesen karjára húzta és azt a választ kaptam érte, hogy mikor eldönti milyen választ ad, akkor fogja visszaadni. Bár szerintem itt már nem volt kérdés, hogy mi lesz a válasza... úgye? Itt nem lehetett más, nem lehet... Láttam a tekintetében, éreztem az érintésében és rejtve a szavaiban is.
Nagyon jól szórakoztunk, mindenféle dolgot amit csak lehetett kipróbáltunk. Célbalővés, halászás, korong dobás, koccanos kocsik, csésze prögés ... egyszerűen olyanok voltunk, mint a kis gyerekek, ide oda futkostunk kézen fogva és ami a szemünk elé tárult mindent kipróbáltunk. Nagyon jól éreztem magam és látszólag Akaru is. Erre a napra minden elfelejtődött, már nem voltam én Kamenashi Kazuya a KAT-TUN tagja, hanem Kamenashi Kazuya voltam egy átlag ember aki vidámparkba randizik. Randi, el sem hívtam mégis ennek nevezem.... Ez a nap szerintem életem egyik legjobb napja volt, nem , legszórakoztatobb napja és ezt mint Akarunak köszönhetem, az, hogy mellettem van és így viselkedik velem. Még egy kis vörös pandát is nyertem neki, cél lövésben. Azt hittem nem fogja elfogadni, de amikor felé nyújtottam és azt mondtam "A tiéd" mint egy kisgyerek ragyogó tekintettel kezében vette majd nyakamba is ugrott. Meglepődtem, de boldogan karoltam át vékony, karcsú derekát és bujtam nyakába. Mikor elválltunk majd elolvadtam, annyira aranyos volt, mikor elkezdte nézni a kisplüst és azt mondta mennyire kawaiii... Vattacukrot ettünk, takoyakit, jegkását ittunk , csokis meitot, mochit. Órákat jártunk körbe és körbe mindenfélét kipróbálva, egyszerűen jól érezve magunkat. Rég éreztem valakivel ennyire jól magam... Mindeközben felevenedett minden ami akkor történt, mikor Akaruval először jöttünk ide, mikor anno épp Otanival szakított. A hullámvasutat most is messziről kerülte...
De az idő ha bármennyire is akajruk nem áll meg, így jó óra szórakozás után elkellett indulununk hazafele.
- Köszönöm szépen a mai napot! - lépkedett előttem Akaru, hatalmas mosoly húzodott ajkaira, aminek nagyon örültem, hogy így láthattam.
-Ugyan én csak... igazából féltékeny lettem és azért jöttem.
- Igen, azt hiszem akinek valóban megkell köszönjük az Tamiya. De köszönöm, hogy velem töltötted az időt és a kis plüst meg, mindent. - megállt előttem és meghajolt.
- Én is köszönöm, rég éreztem ennyire jól magam. Köszönöm! - hajoltam meg én is.
- Mikor szórakoztál utóljára? Gondolom az idolság nem hagy sok esélyt.
- Élvezem a munkám egy forgatás műsorra, filmre, videóra vagy koncertre készülődés vagy bármi nekem szórakoztató, mindig sikerül feldobnunk a fiúkkal, hogy ne unatkozzunk. Bár maga a munka sem unalmas... Szerintem ezzel mindannyian így vagyunk. De amennyire tudjuk szánunk időt magunkra is, hiszen nem szabad kifáradjunk nagyon, mert az befolyásolná a munkánkat. Viszont igen van amikor annyi munka van, hogy ki sem látunk és olyankor csak úgy elszáll felettünk az idő..
- Oké, ezt gondoltam, hogy nem vagytok robotok akiket folyton dolgoztatnak. De én a szórakozásra értem?
-Öhm... szoktunk kijárni a srácokkal, vagy találkozam a barátokkal, testvéreimmel...
- Tehát akkor jut időd szórakozni? De úgy igazán, hogy kiadd magadból a benned szunnyadó gyereket? Nagyon érdekes volt ezt a feledet látnom. - húzta fel kíváncsian a szemöldökét, közben szeme csak úgy ragyogott.
-Hah...- kuncogtam fel. - Nagyon aranyos vagy!- e szavaimon meglepődött és láttam ahogy zavarba jön.
-Öhm... nem kellene kitérj a válasz adás elől... - nézett el és tett úgy mintha durcás lenne, de valójában nem akarta lássam, hogy kipirult.
-Jól van , jól van! Legutoljára, úgy igazán elengedni magam... huh azt hiszem rég volt... - vontam vállat.
- Akkor szívesen! - ugrott elém. - De tudd, hogy ez neked is kijár, te is ember vagy, szükséges van, hogy néha napján elengedd magad!
- Szóval máskor is eljővünk?
- Ki mondta, hogy velem kell szórakozz? - tette karba a kezét. - Nem hiszem, hogy nyár végén, mikor visszajutsz a csilli villi világodban én foglak érdekelni.
Tovább akart lépni, minke után másodpercekig nem mondtam semmit , de karja után kaptam és magamhoz huztam. Meglepődött, de nem tolt el magától.
- Már, hogy ne érdekelnél. Ha vissza is megyek dolgozni, nem foglak elfelejteni, találkozni akarok veled. Találkozhatunk nem? - csak nézett a kerek barna szemeivel és nem szólalt meg most ő másodpercekig.
- Én itt vagyok Osakaba, te meg Tokyoba... És amúgysem fér össze a mi világunk...
- Már megint ezzel jössz? Azt mondtad, hogy választ adsz,, az a válasz nem tekintődik a jővőre is?
Elnézett, majd szelid mosollyal visszatekintett. Nem mondott semmit, de nem is kellett minden ott tükröződött a szemében . Válaszul szintén egy gyöngéd mosolyt adtam. Ellépett tőlem , majd szótlanul folytattuk az utunkat. Egy kis kitérőt is tettünk a parkolóig, jó volt egymás társaságában csak szótlanul, egymás mellett sétálni. Bár nem szerette volna végülis nem tágítottam és én vittem haza. Egészen a házáig vittem. Leparkoltam és leállítottam az autot, majd felém fordultam.
- Köszönöm szépen! - fordult ő is felém, minek után kibontotta a biztonsági övet.
- Nincs amit! - mosolyogtam rá, a mai nap szinte le sem lehetett volna törölni az arcomról. -Akkor várom majd a válaszod... az az a hajgumit. - mutattma a karján lévő fekete hajgumira, ami a karján volt és bár azt hitte nem látom, az út során folyton megérintett.
- Akkor én megyek... - és annak még jobbna örültem, hogy Akaru is boldognak tűnt, őszintének.
- Figylej! - kaptam a karja után, megállt és rám nézett.
De hirtelen nem is tudtam, hogy mit kellene mondjak. Aztán mégis olyan szavak csusztak ki amit nem akartam így, most ebben a pillanatban...
- Hallottam , hogy régen mi történt Yoshikoval... Tényleg igaz?
Elforditotta a fejét a földet fixirozta... percek teltek el miután az autot újból szavak töltötték be.
- Mit gondolsz te? - nézett rám, de már sokkal komolyabban, ridegebben.
- Nem hiszem, hogy olyan gonosz vagy....
Azt hittem, hogy rám mosolyog és bólint, egy ilyen csodás nap után megkönnyebül, hogy tényleg mellette vagyok de ehelyett ismét eltekintett, ökölbe szoritotta kezeit és ennyit mondott mielőtt kilépett volna:
-Hát akkor csalódást kell okozzak, minden igaz ami történt!
Ezzel meg magamra hagyott a kocismban... csak néztem ahogy határozott léptekkel a házfelé indul és bár reméltem, hogy visszanéz, hogy bántaosan visszanéz, én meg kippatanok a kocsiból, karjaimba zárom és azt mondom, nincs semmi baj, nincs semmi baj , beszéljük meg, meséljen el, biztos vagyok benne, hogy háttérben van valami, hogy nem tenne ilyent , még mindig nem hiszem. Vagy ha mégis az a múlt, megváltozott, nem hittek akkor benne de én most hiszek... De nem fordult vissza, még meg sem állt, belépett a az ajtón és becsukta. Néhány percet még ott álltam, talán kiszalad... gondoltam, de nem jött. Így felsóhajtva beinditottam a motrot és elindultam.
Akaru:
Bár nagy késztetést éreztem, hogy visszaforduljak, hogy odaszaladjak hozzá és elmondjam neki az igazat, hogy elmondjam segítsen nekem, hogy szükségem van rá. Mégsem tettem. Nem tehettem, megígértem valakinek, hogy titokban tartom, hogy emelett maradok, hogy nem vallóm be az igazat senkinek, csak, hogy ő is megtudja tartani a titkomat. Még Tamiyáék sem tudják, ők is azt hiszik, hogy én terveztem mindent el Yoshikoval. És ez így jól van... És most is jól van, hogy Kazuya is ezt tudja. Talán most már elfog távolodni, bármennyire is fáj... csalódik bennem.
Néztem ahogy lassan hátra tolat, megfordul a kocsijával és elhajt... Most minden olyan távolinak tűnt hirtelen, az, hogy jól szórakoztunk Kazuyaval, mintha évekkel ezelőtt történt volna és egyszeriben vége szakadt , kettévágták. Vajon mire gondolsz most Kazuya? Mennyire szidtál le a fejedben? Minek neveztél? Sajnálom Kazuya... A hajgumira néztem ami még mindig a csuklomon volt... Választ adjak... azt hiszem, hogy nem lesz már szükség úgye?
-Te meg mit csinálsz?
A hang hallatára megugrottam és beütöttem a kezem az ablakba.
-Akeno! - néztem hátra a bátyámra aki egy szürke tréning nadrágban és egy szürke polóban állt mögöttem, papuccsla a lábán és kezében egy szendvicset tartott. - A frászt hoztad rám!
Indultam benebb az ajtóból.
- Mikor jöttél? Nem is mondtad, hogy hazajössz.. -beléptem a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár vizet.
- Mert nem volt biztos... az utolsó pillanatban döntődött el.
Akeno a bátyám, mint a drága szüleim folyton távol van. Sokat segít a szüleminek , nagyon jól végzi a munkáját, amiért anyámék feletébb büszkék rá és sok mindent rá is biznak. Sosem voltunk azok a rossz kapcsolatba, gyerekként sokat játszottunk, beszélgettünk és éjelente mindig egy közös film kiválasztása és megnézése után feküdtünk le. Aztán mikor elvégezte a sulit, rögtön belépett a vállalkozásban és apám szárnyai alatt tanulni kezdte a szakmát. De ezek után sem felejtett el, folyton mikor hazajött valami közösprogramra hívott el és ajándékot hozott az utazásából.
- Jaj, értem. - letettem a pohara a konyha pultra. - Felmegyek, ledölök egy kicsit!
Nyujtozkodtam egyet és már épp fel is léptem volna az első lépcsőfokra bátyám kérdése megállásra késztetett:
- Ki volt ez a srác?
Nem fordultam meg egészen, csak fejemet forditottam hátra:
- Közöd?
- Ugyan már! - emelte fel a karjait és elindult felém. - A bátyád vagyok csak érdekel, ha a húgom randizni kezd újból Otani után.
Amikor kimondta Otnai nevét megborzongtam, Akeno vállamra tette a kezét:
- Bocsánat! Csak nem szeretném ha bajba keverednél.
- Nem keveredtem bajba. Csak a vidámparkba voltam. És az a srác az új diák... aki most nem rég jött.
-Az új diák? - nézett értetlenül, majd mintha fejbe ütötték volna felkiáltott: - Kamenashi Kazuya?! Na ne, hogy miért?! Miért pont a kishúgom? Egy idol kiszemelt magának tényleg?! - karolt át és nagy vigyor jelent meg arcán.
- Mi olyan hihetetlen benne? Ő is csak egy ember...
-Aj ez az "ő is csak egy ember", kiszemelted mi a suliban? Mit tettél vele? Várj! Ha kiszemelted akkor miért hívott el a vidámparkban?
- Nem ő hívott el. Úgy volt, hogy Tamiyával megyek és két sráccal... de ez csak egy átverés volt Tamiya részéről, aki Kazuyat akart és engem összehozni. És én magam sem értem, hogy miért akar még mindig velem beszélni...
Támaszkodtam meg a lépcsőkorlátnak és bátyámra nézett:
- Huh! Ez döbbenet! A húgom nyugodt, a húgom elment a vidámparkba egy sráccal, engedte, hogy hazahozza és abba is hagyta a támadását... Csak nem bejön? - érdkelődve felhúzta a szemöldökét és közelebb hajolt hozzám.
-Hagyj békén! - ellöktem magamtól és el is indultam fel.
- Akaru tudod jól, hogy csak aggódom érted... ő egy idol mi van ha játszik veled csak...
-Ne aggódj! A mi két világunk nem keresztezi egymást. -ezzel meg felsiettem a szobámba.
Kazuya nem játszik velem, tuti, hogy nem játszik velem... Ezt már bebizonyitotta... Nem nézném ki belőle, nem lenne rá képes. De az igaz, hogy a világunk nem ugyanaz és sosem lesz ugyanaz... Nem keverhetem bele az életemben.... Az ágyon fekszem és kezeimben a hajgumit nézegetem, annyiszor eldöntöttem ezt, hogy nem lehetek vele, hogy ezt nem szabad... mégis ha itt van a közelemben elgyengülök és vele akarok lenni. Ugyanazokat mondogatom folyton nem lehetek, nem szabad, nem keverhetem bele, elkell zárnom... aztán minden romba döl, mikor vele vagyok. Átszabad ezt lépnem? Átszabad ezt lépnem , átszabad ezt lépnem? Miért akarja ennyire a szívem, hogy átlépjem mikor tudom, hogy a világ nem egyezne bele és Kazuya közelembe csak bajba lenne...
Órákat ültem csak és meredtem a palfonra kezembe szoritva a hajgumit. visszakpaja, minek után válaszolok... milyen hülye vagyok... Miért vagyok ilyen gyengéd a közeledben Kazuya? Miért leszek gyöngéd és szeretnék a karjaidba omlani és soha nem szabadulni onnan? Miért? Miért nem tudok melletted erős lenni, mint Otani mellett voltam... Már besötétedett, a bátyám felszólt, hogy menjek le vacsorázni . Átöltöztem otthoni ruhában és készültem lemenni, amikor egy lágy gitár hang csengte meg a fülemet. Megálltam, nem nyultam a kilincshez... újabb akordok hangzottak fel, majd egy lágy, kellemes hang felszólalt :
- "Még ha el is veszitelek ma este, / Soha nem felejtelek el mert szeretlek, / Valahányszor rövid csókot válltottunk egymással a holdfényben, a szeretet túláradt a szelíd érzésen..."
Ez a hang... Gyorsan megfordultam és az ablakhoz siettem, elhuztam a függönyt és kinyitottma az ablakot... Ott lent nem más állt, mint Kazuya... Egy kékes szürkés inget viselt és egy farmert, haja ismét felkötve, ő pengetett és énekelt... ámulattal néztem, ahogy énekel... nekem énekel , szerenádot ad. Ismertem a dalt, Aishiteru Kara dala, de mégis ugy hangzott mintha most hallanám először, mintha még sosem hallottam volna ennél szebb dalt és ennél szebb hangot. Telejsen átjárta a testemet a dallmok lágy hangja és éreztem ahogy megérint, ahogy visszafordulni már nem tudok, de már nem is akarok. Kazuya lágyan énekelt és a szemei cska úgy ragyogtak , mint a csillagok... a hold mintha csak oda csak az ő játszásáért fénylene, mint egy reflektorfény, középpontba helyezve. Könnyek szökkentek a szememben ahogy teljes erőbedobással énekelte a refrént, ezt miattam teszi? Nekem ad szerenádot... itt az ablakom alatt... ez olyan romantikus.
- Akaru! - lett vége a dalnak . - Szeretlek! Bármit is mondjon bárki ez nem fog változni! Bármennyire is távol legyünk egymástól, nem fog változni! A mosolyod, az ahogy mindent beleadva táncolsz megérintettek, szerelmes lettem beléd és bármi is legyen nem fog változni. Minden nap, minden egyes perc ráébreszt arra, hogy veled akarok lenni, melletted és segíteni, hogy nem akarom, hogy egy könnycsepp is legördüljön is az arcodon. Azt szeretném ha mindig is mosolyognál és álmaidat követnéd, ha táncolnál, táncolnál és boldog lennél... hiszen ez az álmod nem? Táncos akarsz lenni? - ezt mégis honnan tudja? - Támogatni akarlak, támogatni akarlak és melletted lenni! Tudnod kell, tudnod kellett ezekről! Vonzodom hozzád Akaru... Soha senki nem vonzott ennyire magához és ilyen hamar mint te. Szeretlek!
Befejezte a mondandóját és ragyogó tekintete teljesen beszippantott. Néhány percig csak álltunk úgy a holdfényes éjszakában, majd meghajolt és megfordult... Elindult az autója felé... Nem!
- Várj! - kiáltottam, de közben.
- Kamenashi Kazuya...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése