A sors szenvedélye 40.rész

 

A sors szenvedélye

40.rész 

Akaru:

Idegesen kopogtam be az igazgató ajataján.Gyömörgörcs fogott el, halvány lila gözöm sem volt, hogy miért akarnak velem beszélni. Bajba kerültem volna? De mivel? 2 hét eltelt már a koncert óta, most derülne ki valami? Vagy a suliba tettem volna valamit? A keringő pletykák miatt hívatnak be? Eddig nem tették de talán most már elegük lett belőle? Kazuya azt mondta, hogy nincs amiért aggódnom. De mégis... Miért hívatna csak engem hirtelen? Midori, Keita és Shouta se volt hivatva... 

    - Gyere csak be! - hallatszott bentről a válasz.

    - Jó napot! - nyitottam be majd meghajoltam. Misaki a kanapén ült, Mr.Takashi a főnők helyettes vele szemben és az iróasztalnál az igazgatónő Hisano.

    - Szia Akaru! Kérlek kerülj beljebb és foglalj helyet. - mosolygott rám Misaki. 

Bólintottam és benebb férköztem majd leültem mellé. Csend telepedett ránk... a főnők tanár végig mért, karba tett kézzel, az igazgatónő csak a papirjait rendezte, Misaki mintha elégedetten végezte volna dolgát hátra dölt és önelégülten mosolygott egy folytába. 

    - Elnézést... - törtem meg én a csendet. - Valami rosszat tettem? Ha igen akkor elnéz...

    - Nem, dehogy Akaru! - szólalt meg Hisano igazgatónő. - Egyáltalán nem ilyenről van szó. Megnyugodhatsz. - mosolygott rám. 

    - Tulajdonképpen a fellépésedről van szó, a Junior festen. De nem rossz hír... - folytatta Misaki. 

    - A fellépésemről? - nem valami megnyugtató még mindig ez a dolog. Mégis mire akarnak kilyukadni? Egyáltalán miért nem mondják ki végre?

     - Nincs amitől félj Akaru. De rögtön a tárgyra is térünk. - folytatta Misaki, miután összemosolygott az igazgatónővel. - Szerintem azt te is észrevetted, hogy igen tehetséges vagy, van valami ami rögtön bármelyik nézőt feléd vonja. Már az első fellépés alatt igen nagy sikereket értél el és most is igen jó visszajelzéseket kaptál a senpai-októl. Sokat vitattuk a te képességeidet, hogy hogyan tudnál a legjobban megnyilvánulni a szinpadon és egyértelmű döntésre jutottunk. Ha benne lennél szeretnénk ha belépnél egy csapatba.

     - Egy csapatba? - néztem továbbra is értetlenül. - Milyen csapatba?

      - Egy lány együttes. Tulajdonképpen már egy éve kellett volna debütáljanak, de sajnos az egyik tag személyes ügyek miatt elkellett költözzön és ki kellett lépnie. Sokáig fontolgatták, hogy felosszlassák a csapatot, de annak a bizonyos lánynak megígérték, hogy tovább viszik és debütálnak. De egyelőre nem kaptunk senkit, aki beillene. Egészen eddig a napig. 

      - Akaru, hosszu út állna előtted, előttetek és még egyszer végig kellene járjatok néhány junior-os dolgot, de úgy érezzük igazán kiegészitenéd a csapatot, hogy meglenne a helyed. Szeretnél csatlakozni?

      - Hogy?! Én, egy együttesben?! - teljese ledöbbenten, el sem hittem, hogy már itt tartok. Nyilván remek lehetőség és magam sem értem, hogy mivel érdemeltem ki. de... debütálni majd velük. Megkapni a helyemet... - Én... én nem is tudom, hogy mit mondjak.

     - A szüleid lenne a próbléma? Tudom, hogy a forgatásra kértünk el, de gondolom számíthattatok egy ilyenre is, hogy esetleg ez az élet bejön és... de természetesen ha arról van szó beszélünk velük. Van benned ambició Akaru, potenciál, hogy egy igazán sikeres idol légy! Vagy mégsem győzőtt meg az itt lét... hogy...

      - Nem! Nem erről van szó, természetesen nagyon megszerettem ez a munkát. De biztos, hogy én kellek? Arra értve, hogy az a lány aki elment... nem vállthatom le, főleg ha már debütálásnál voltak biztos vagyok benne, hogy erős volt a kötelék és nem cserélhetem le. Ő nem jönne...?

      - Sajnos már nem jön vissza. Egészségügyi próblémái voltak és a legjobb ha most ott kezelik ahol. De te áttudnád venni a helyét, kiegészülne a csapat és ragyogni tudnátok, híresek lenni. - kirázott a hideg ahogy ezt végig hallottam. Egy együttes akik évekig együtt járták a közös utat és valami betegség miatt vagy kitudja mi történhetett egyikkel, fel kellett adnia és a közös álmuk romokba hevert. Biztos nagyon nehéz a többi csapattársnak így tovább vinni, de megígérték...

     - Szükséged van némi időre? Ugye?! - kérdezte az igazgatónő.

      - Esetleg néhány napot kaphatok? - Misaki és az igazgatónő bólintottak majd elnézést kérve, meghajoltam és elhagytam az irodát.

Most mit tegyek? Az apám... nem akar erről hallani, hogy itt maradjak. De talán, talán, ha elmondom neki, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget, biztos vagyok benne, hogy újra gondolja. Ha újra megbeszélem velük, nyugodtan minden szempontot átbeszélünk talán... Igen! Mindenképp megkell próbálnom! Ez a lehetőség! Biztos, hogy azok a lányok nagyon kedvesek és tényleg csak korábbi társuk miatt és önmaguk miatt is küzdenek, hogy valóra válltsák álmukat. Segítenem kell én is ha Misakiék azt mondják tudnék.

     - Nocsak, nocsak ki van itt?! - gondolataim medréből egy férfi hang ébresztett fel.  

Mire felkaptam a fejem három férfi közeledett felém. Ismertem még az első iskolai nap leállítottak. Egy lépést hátráltam reflexszerűen. Mit akarnak?

     - Akaru Suzuki, a legújabb felfedezett tehetség! Igazán ellehetsz telve magadtól... - az egyik melyiknek most kicsit hosszabb volt a fekete haja mint a legútobb. Elkezdett közeledni felém és átszellve a köztünk lévő távolságot a fülemhez hajolt. - Mondd csak mivel is érdemleted ki ezt a helyet? Tényleg bebújtál Kazuya-senpai ágyába? Nekem is bebújnál?! Fizetek ha kell....

Ledermedtem... hogy mit beszél?! Mégis honnan jött ez a dolog?! Könnyek gördültek le az arcomról és mielőtt bele is gondoltam volna, hogy mit csinálok felemeltem a kezem és pofon vágtam az előttem álló férfit. 

     - Nem tudom, hogy ki mondta ezt nektek. De ideje lenne már felnőni és ne hinni összevissza minden hazugságban!

     - Te kis... - meredtem rá dühös szemekkel és azt hittem, hogy most biza visszakapom de...

     - Nem meg, mondtam nektek már korábban, hogy hagyjátok békén?!  

Mindannyian egyszerre tekintettünk hátra, ahol Keita állt meg. Azonnal átszellte a köztünk lévő távolságot és bevágott egyet az előttem lévőnek. 

    - Keita! - ijedtem meg, hogy most ebből mi lesz? Mire a másik két férfi sem állt tétlenül és verekedni kezdtek. - Ne! Segítség! Állj! Álljatok le!

És úgy kerültem abba a helyzetbe, hogy most éppen Kazuya dühös Keitára. Hogy Midori kapott meg és ment szólni nekik... Kazuya nem akart meghallgatni, ez nem Keita hibája volt, ő csak megvédett. De hogy mondjam el Kazuyanak, hogy az egész miattam volt... hogy olyan pletykák járnak... biztos dühös lenne és nem akarom, hogy ő is bajba keveredjen. Elég volt, hogy így Keita miattam fog bajba keveredni. Nem hiányzik, hogy ő is bajba keveredjen. Vagy még rosszabb elkezdjen hinni azoknak a pletykáknak és elhigyje, hogy kihasználtam, nem tudnám elviselni ha Kazuya dühös lenne rám.

Kazuya megkért, hogy menjek a lakásához és ő is érkezik amint tud. De mindenképp bekell menjen Yuychiroékhoz. Ez nagyon aranyos tőle, látszik, hogy mennyire összetartanak. Remélem, hogy Yuychironak, Nanaminak és a pici újszülöttnek is boldog élete lesz.

    - Szia Ran-chan! - léptem be a lakásba, amibe már hetek óta nem voltam, már egy hónapja legalább. Első látásra semmit sem változott a lakás. De mire is vártam volna? Hogy majd depresszióba esik mert elköltöztem? Hogy majd üres tányérok fognak fogadni? Por és rendelt kaja?! Amit eddig mindig elrejtett és most ez hirtelen jött, hogy ide jöjjek és inkább bevállalta?! Nem egy filmben vagyunk... 

Megsimogattam Ran-chant majd letéve a kabátomat és lehuzva a cipőmet beléptem a lakásba. Kicsit feszengtem, hirtelen nem tudtam, hogy hova menjek mit csináljak. Már nem éltem itt... szóval... Így hát csak a konyha asztalhoz ültem le és Ran-channal játszottam végig vagy még sms-ztem egyet Midorinak vagy az otthoniaknak. 

Nagyjábül más fél óra múlva szólalt meg a csengő és lépett be nemsokára Kazuya.

    - Üdv itthon! - köszöntöttem mosolyogva, mire egy percre mintha lefagyott volna, de majd felcsillant a mosolya.

     - Megékreztem! Nagyon aranyos a baba! - húzta le a cipőjét. - Lefényképeztem megszeretnéd nézni? Lány. - lépett be a lakásba és rögtön elővette a mobilját, mire csak egyet bólintottam és már is felém mutatta. Egy kislány aludt, bebpolyálva, elég nagy baba, de nagyon aranyos.

    - Huha, nagy babának tűnik. Nagyon aranyos és gyönyörű baba! Gratulálok nagybácsi!

     - Igen, valóban nagy baba. 3.5 kiló és hosszú, huh mit is mondtak már...már nem tudom.  És köszönöm szépen! Még szívesen maradtam volna, de Yuyhciro mondta, hogy most egyelőre nincs mivel segítsek majd ha hazamennek mindenképp látogassam meg őket. Mondta, hogy vigyelek téged is! Kérsz vizet? Vagy kiszolgáltad már magad?

     - Köszönöm szépen a meghívást. Nem, köszönöm én... egy pohár vizet.

     -Nyugodtan kiszolgáltathattad volna magad, attól, hogy nem laksz itt... megbizok benned. - tette elém a poharat és barna szemei úgy felragyogtak, hogy azt hittem elolvadok tőlük. Olyan kedves ez a mosolya, ez a tekintete.

     - Kazuya... figyelj, Keita nem tett semmi rosszat, nem ő kezdte... vagyis ő, de nem az ő hibájából ő csak...

     - Nem, nem nem kérlek! Nem szeretnék erről hallani. Inkább te mondd el, hogy mi volt Misakiékkal, uton idefele összefutottam vele és ezt küldi neked... - tett elém egy lapot amin egy szöveg volt, jobban megnzéve, kotta is volt rajta, tehát egy dalszöveg. Egy két szót elolvastam, szerelem, búcsúzás. Feltekintettem Kazuára. - Azt szeretné ha 2 nap múlva bemennél a studióba és a lányokkal elénekelnéd ezt a dalt. 

Kezembe vettem a papirt és a ajkamba haraptam. Mennyire mehetek bele egy ilyenbe? 

    - Nem várnak el rögtön választ, csak próbáld, ki csak egy egy esélyt. Akaru ez nagyon jó hír, miért nem csattansz ki örömödben? Miért nem ugrálsz össze vissza? - nézett rám örömtelien Kazuya, de ahogy az arcomra nézett elkomolyodott. - Vagy te nem szeretnéd megpróbálni? Inkább szoló énekes lennél? Vagy arról van szó, hogy a csapat már szinte debütált? 

     - Én, igazából alig hiszem el. Hogy mindez megtörténik velem, olyan hihetetlen... - bámulni kezdtem a poharat. A következő pillanatban egy kéz nyúlt az enyémhez. Melegség futott végig egész testemen, feltekintettem barna iriszeiben és percekig csak néztük egymást. - Szinte debütáltak, egy csapatta forrtak már össze, valaki egészségügyi próblémák miatt visszakellett lépjen. Helyében lépni...

      - Nem törlöd ki az emlékét, nem úgy lépsz helyébe, hogy ő nem volt része ennek. Alkalmas vagy, hogy elinditsd az álmukat, hogy egybe forraszd a tiéddel. Hogy részese legyél egy csapatnak, egy álomnak és kiépítsd velük a sajátodat. Elhiszem, hogy nem épp így akartál belépni egy csapatba, de szükségük van rád, Misakiék benned biznak, hogy megállnád a helyed és debütálhatnátok együtt, hogy ebbe a csapatba kiteljesedhetnél.

Most, hogy említsem meg neki a szüleimet? Vagy azt, hogy mások mit fognak mondani, hogy egyből be is kerültem egy csapatba... fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki.

     - Attól tartasz... - szólalt meg bársonyos hangon, mire kirázott a hideg. - ... , hogy a többiek mit fognak mondani? 

Meglepődve tekintettem barna iriszében. Nyitott könyv vagyok számodra Kazuya?

     - Akaru... - olyan bársonyos, szelíd a hangja, hallani akarom, hallani akarom a nap minden percében. - Ezt te magad érdemelted ki, senki nem segített veled. Nincs amiért úgye érezned magad, hogy nem érdemelted ki, hogy csak úgy mindent pattintásra megkaptál. Bizonyitottál!, Hangod, mozdulataid, mosolyod, képességeid csiszolódnak és fejldőnek napról napra. Látom, de nem csak én hanem a fiúk, Misaki és az a csomó ember akit megérintettél az első dalad óta... - előkapta a telefonját, bepötyögött valamit majd felém fordított. Az első műsorról volt egy kis összefoglaló videó, néhány másodperc múlva az én hangom is megszólalt. - Nézd csak, "Akaru Suzuki elképesztő! Gyönyörű ő maga is és a hangja is", "Egy új felfedezett! Rögtön rajongója lettem", "Hallani akarom, hallani akarom még! Nagyon szép a hangja!", "Akaru rajongója lettem" , "Remélem hamarosan ismét hallhassuk! Hátha talán még élőben is!" Nem egy ilyen komment található itt, mindenki kíváncsi rád, lát valamit benned. És ha van olyan aki nem, hát mutasd meg neki! Mutasd meg, hogy te mire is vagy képes, hogy neked itt a helyed! Felakarod adni?

Csak néztem elszánt, bátorító arcára, éreztem egy erőt, egy határozott aurát ami felém áramlott. Igaza van, megkell mutatnom hogy itt a helyem, hogy megadatott ez a lehetőség saját erőmből és saját erőmből állom meg a helyet. Szüleimnek és mindenki másnak is!

Kazuya:

Nagyon büszke voltam Akarura és reméltem is, hogy nem fog meghátrálni. Nem egy olyan embernek ismertem meg. Ijesztő lehet, ilyen hirtelen előállni egy kéréssel, hogy csatlakozzon egy csapathoz. De ebből is látszik, hogy mennyire látnak benne lehetőséget, hogy igenis ő képes erre. Persze ott van az, hogy debütálás előtt voltak és biztos, hogy Akaru ezen töri a fejét, de képes beilleszkedni és segíteni az álmukat. Nehéz helyzet, de nincs egyedül. Itt vagyok én is és a srácok is. 

    - Most lesz a próbafelvétele Akarunak? - az öltözőben voltunk egy próba után.

    - Igen. - Akaru az elmúlt 2 napban nagyon sokat gondolkodott de végül úgy döntött, hogy elmegy a felvételre. 

    - Mész megnézni? - kérdezte Jin, ő készült el most leghamarabb.

    - Igen. Megígértem neki, hogy támogatom. - húztam fel az egyik cipőmet.

    -Oh, de kis drága a mi Kamenk! És kapsz is valami cserébe? - mosolyodott el kajánul Koki. 

Csak égnek emeltem a tekintetemet, majd kezembe véve a törölközömet neki dobtam.

    - Hé! Ne már! - körülöttünk felnevettek az emberek. - Milyen könnyen dühbe gurulsz ha Akaruról van szó... - vigyorodott tovább és visszadobta a törölközömet melyet a bal kezemmel kaptam el. 

     - Szívesen megnéznénk mi is Akarut, de nekem mennem kell találkozom a barátnőmmel. - állt fel Junno.

    - Kokival felvételünk lesz az egyik műsorra. 

    - Jinnel meg át akarunk venni némi tánclépést. - lépett mellé Ueda. 

     - Biztos, hogy tudja támogassátok. - álltam én is fel. - Amúgy megtudtatok valamit azokról akikkel összetűzésbe került Keita?  - a srácok összenéztek. - Fiúk kérlek mondjátok el ha igen, ne titkolozzatok előttem. Akaruról van szó... 

    - Büntetést kaptak, ők is a suliba járnak bár úgy tűnik még nem volt akkora szerencséjük, mint Akaruéknak és még nem léphettek fel. Azt mondják, hogy irigyek voltak és azért kaptak össze velük.

    - Irigyek?! - miért érzem azt, hogy itt még valamiről szó van?!  

    - Nincs amiért aggódnod, nem fogják többet zavarni Akarut. - tette vállamra kezét Junno. 

Bólintottam, majd egyszerre hagytuk el a termet. Szétválltak az utjaink és elindultam a felvétel terembe, amint beléptem a studióba már mindenki készen állt. Misaki és az egy technikus kint és a felvevőbe Akaru és még négy lány. 

    - Szia Kazuya! Megérkeztél? Hogy ment a próba? 

    - Jól! Itt, még nem kezdtétek el? - megrázta a fejét. - Akaru, hogy van? Izgul?

     - Aj, nagyon! De minden simán ment, az első találkozás is rendben ment a csajok között. Nos üdvözöld a lány csapatot, Hoshi (Csillag).

Karba tettem a kezemet és a felvétel szobába néztem, ahol Akaru ekkor emelte fel a fejét, egyenesen rám nézve. Bátorítóan rá mosolyogtam, majd felhangzodott egy kellemes balladai dallam és nemsokára Akaru hangja hangzodott fel. Végig futott rajtam a borzongás, a hangja nagyon szép volt. Nem is tudtam levenni Akaruról a szememet, hiába hallottam, hogy más hangja hallatszik fel, nem tudtam felé fordítani a tekintetemet. Mintha ebben a pillanatban csak mi lettünk volna... a dal egy szerelmes párról szólt, akiknek elkell vállniuk. Csak néztem, néztem Akarut, ahogy szívből énekel és ahogy hangja elér hozzám. Kiakartam nyújtani a kezemet, elakartam érni, végig simitani karján és szorosan magamhoz ölelni. Akaru ragyogó barna szemei az enyémbe fonodtak, mintha... olyan volt, mintha nekem énekelne, mintha csak engem figyelne és az szavakat nekem intézné. Nem akarok elvállni, nem akarok elbúcsúzni tőled én sem Akaru... Lépnem kell valamit!

Akaru:

2 nap elteltével idegesen léptem be a cég épületébe. Itt kell lennem! Ismételgettem folyton magamnak, Kazuya és a többiek is támogatásukat osztották meg és, hogy ne hagyjam ki ezt a lehetőséget. Bár nézzem meg, hogy hangzunk együtt. Amikor bekopogtam a studióba, Misaki hangját hallottam meg először, majd belépve találkoztam Takashi-val a technikussal és szembe találtam magam négy lánnyal. Az első akit megláttam egy magas, vékony, sima, lapockáig érő fekte hajú, barna szemű lányt, kinek nemsokára meg is tudtam a nevét Tsuru, majd egy alacsonyabb, begöndöritett, vöröskés hajú, barna szemű lánnyal találkoztam Chizuru, ezután egy egymagasságu, barna szemű és hát közepéig érő fekete hajú lány, kinek néhány elől lévő hajtincse hátra volt kötve Okimi és legvégül egy rövid hajú, szintén kissé rozsdás szinű, barna szemű lány, Yano. Mind nagyon kedvesnek tűntek és örömmel fogadtak. Okimi és Yano volt a két lány akik azonnal elkezdtek velem beszélgetni és segítettek, hogy elengedjem magam. Majd nemsokára be is léptünk a felvétel szobába és beálltunk a mikrofonok mögé. Reméltem, hogy beszélni tudok Kameval mielőtt bejővők de úgy tűnik, hogy később érkezett, mire pont beálltunk. De felém mosolygott, azzal az elképesztő biztató mosolyával és határozottan néztem a dalszövegre, amit nem sokára énekelni is kezdtem, amint felhangzott a dallam. 

A dal elején, énekelve becsuktam a szemem néhány pillantra, de ahogy kinyitottam nem tudtam senki másra nézni csak is Kazuyara. Ő is engem nézett, zavarba voltam, de nem eshettem ki az ütemből. Csak mosolyogtam és egy idő után fel is éledt bennem, hogy neki éneklek, hogy hozzá irányítom a szavakat, hogy ha elkell tőle búcsuznom mennyire fáj, de nagyon szeretem. Hogy csak ketten vagyunk mos ta világon, csak ő számít, senki más. Szeretem... minden egyes porcikájával együtt, minden tettét, mindent ami ő maga. El akarom mondani az érzéseimet!

    - Brávó! Brávó! Nagyszerű! Elképesztő! - tapsolt és kiabált hangosan Misaki, egyből a dal végéhez érve. Mosollyal léptünk ki a lányokkal. Már amennyite figyleni tudtam a  külvilágra, nekem személy szerint nagyon tetszett az összhang, a hang kavalkád ami felhangzott. Kiegészitettük egymás hangjait. - Nem, így van Kazuya? Remekül hangzottak együtt. - Kazuya egyetértően bólintott. - Csajok , na hogy tetszett Akaru? Jó volt mi? Eltudjátok képzelni a csapatban? - tárta ki a karjait.

    - Szerintem mindannyian nevében beszélhetek, hogy... - kezdett bele Yano. - van helye mellettünk. - mosolygott rám, mire a többiek is egyetértően bólintottak. Bár Tsuru nem nézett felém, és Chizuru is kicsit kétkedve. 

    - Valóban? Köszönöm szépen! - ugrott fel örömömben. - Én igazából, valójában féltem, hogy tényleg itt a helyme, hogy ennyi idő után, valóban én kell ide belépjek. De.... de ha ti mindannyian így gondoljátok és segítetek, hogy felérjek hozzátok, mert nagyon jók vagytok, fényesen csillogtok már, de ha van türelmetek, hogy utólérjetek. Beakarom, beakarom mutatni, hogy itt a helyem! Kérlek fogadjatok el és gondoskodjatok rólam! - jelentettem ki azonnal és meghajoltam.  Bizonyítanom kell, bízonyitani akarok a Hoshi csapat tagjaként. 

Feltekintettem a körülöttem lévőkre, akik mind mosolyogtak. Majd Yano lépett elém és nyújtotta kezét:

    - Üdvözlünk a Hoshi csapatban! - mosolygott bátorítóan felém, elfogadtam a kezét. 

Végül megbeszéltük, hogy holnap találkozunk és ismerkedünk a csapattal. Nagyon izgatott voltam, valami új, egy új út nyitodott meg előttem és nagyon vártam, hogy mit hoz magával. Kazuyával hagytuk el a céget, meghívott egy sütire. Mondta, hogy majd megünnepeljük a srácokkal ezt a hírt. Csak bólintottam, folyton őt néztem, figyeltem minden egyes mozdulatát, kérdeztem, mert hallani akartam a hangját, csak az ővét, azt akartam hogy bejárja a testemet bársonyos, csillingelő hangja. Vele akarok lenni, vele és senki mással. Bármi is legyen, azt akarom, hogy tudja szeretem! Kellemes beszélgetéssel telt el a nap, aminek nagyon örültem, az volt kár, hogy nem egy lakáshoz kellett haza mennünk, mert annyira elbeszélgettem volna még éjelen át. Gyalog indultunk neki az utnak, hazakísért, ott is végig beszélgettünk kellemesen, nevetve, mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga. Vajon akik látnka minket mit gondolnak? Párnak gondolnka? Szerelmeseknek? Csak barátoknak? Rokonoknak? Nekem ezek a pillanatok nagyon is sokat jelentenek. És neked Kazuya? Neked is sokat jelent? Neked is ilyan jó érzés ha beszélgetünk, felszabadító, örömteli?

Az út felénél járhattunk, amikor az eső csorogni kezdett... egyikünknél sem volt ernyő. Mire bármit is mondhattam volna, Kazuya levette felsőjét és rámadta. Ellenkezni akartam, de ujját az ajkamra helyezte. Egyre jobban átázott, egyre jobban kiemelkedett felsőteste... haja lassan elkezdett rátapadni és mire már feleszméltem kezeimet felé nyújtottam, először arcára helyeztem, majd fel beleturva a hajába. Meglepődött de nem lépett hátra...

    - Kazuya... én...

Hoshi dala, amit közösen énekeltek: (Akaru - Airi Suzuki részét énekli)

https://www.youtube.com/watch?v=DjyLNOankjg&ab_channel=%E2%84%83-ute

Nos vajon sikerül Akarunak elmondania az érzéseit? Kazuya is bevallja őket? Össze fognak jönni? Hogy alakul a Hoshi csapat? Mi vár a hőseinkre? 

Először is sajnálom, hogy eltűntem egy hónapra, egyetemen voltak vizsgáim. De mostmár visszaérkeztem és igyekszem hozni a részeket. Tudom, hogy terveimbe volt befejezni a másik történetet nyárig,, de igyekszem hozni abból is a részeket. Kérlek legyetek türelemmel és jó olvasást! Remélem tetszik ez a rész is, kicsit másképp gondoltam, de végül ennél maradtam! :) Hamarosan hozom a következő részt!