A sors szenvedélye 45.rész

 

A sors szenvedélye

45.rész

Akaru:

"Suki Suki Suki..."

     - Ez szép volt Akaru!  - csapta össze tenyereit Yano. Éppen lejárt a zene, ismét próbán voltunk. 

Ismét napok teltek el, amin keményen gyakoroltam, hol egyedül, hol a csajokkal. Kazuya folyton rajtam tartotta a szemét és vigyázott rám, hogy nehogy túlzásokba essek. Nagyon aranyos volt. Így a pihenő időszak, már amikor neki is ideje engedte, vele töltöttem. 

    - Egyre ügyesebb vagy! - ért egyet Okimi.

    - Köszönöm szépen! - hajoltam meg.

    - Vigyázzatok, csak nehogy elbizza magát! - Tsuru továbbra sem volt velem valami kedves és esélyem sem adódott, hogy beszéljek vele négyszemközt. Akár mikor megpróbáltam hátat fordított és elment.

Fogta most is a törölközőjt és a kulacsát és Chizuru-val együtt elhagyták a termet. Vajon mit kellene tennem, hogy elfogadjon? Ennyire nehéz elfogadnia engem? De mit tettem? Értem, hogy nem könnyű ha belép valaki az álmodba, a célodba amit barátaiddal tűzöl ki és kicserélik az egyik barátodat. De én nem az ő helyébe léptem, csak segíteni akarok, része lenni ennek, csatlakozni hozzájuk.

     - Ne vedd fel, még kell egy kis idő neki. - veregette meg a vállamat Yano.

     - Vajon az idő megoldja? - sóhajtottam fel és az üveg vizemhez léptem, hogy bele kortyolhassak. - Én tényleg nem egy betolakodó akarok lenni csak... 

    - Tudjuk! Ők is tudják, csak nekik nehezebb, hogy olyan régóta visszanuyl az álmuk és mégse tudnak most itt a kapuban együtt állni. No meg, Tsuru magát is hibáztassa amiért Emi nem tudta folytatni.

    - De miért hibáztassa magát?

    - Ezt... ezt, majd inkább ő kellene elmesélje. Ne haragudj!

    - Nem, nincs semmi gond. Elnézést, hogy így kíváncsiskodom.

    - Dehogyis! Nincs amiért bocsánatot kérj, tagja vagy a csapatunknak. Na de lépjünk tovább. Ah, mennyire kedvem lenne egy kis csajos naphoz! - nyújtozodott Yano.

    - Rég volt részünk benne. Ránk férne. Mit szólsz Akaru?

    - Öhm... izé... - gyerünk Akaru, szólalj meg! Mondd meg! Napok óta ezen jár már a fejed, mi olyan nagy dolog benne? Semmi ördöngösség nincs benne, ahogy eddig elhívtad a barátaidat. Ők is a barátaid? Nem! Szóval állj oda eléjük és kérdezd meg őket. - Nincs kedvetek átjönni hozzám? - böktem ki és éreztem ahogy az arcom égni kezd. Aj, miért izgulok ennyire? Hiszen már hetek óta velük próbálok, már ettünk közösen és sétáltunk is, beszélgettünk. A barátaim nem? Vagy ők csak munkatársaknak gondolnak? Aj, nagyon hülyén nézhetek éppen ki. Talán túlságosan beleéltem magam.

     - Rendben! - szólalt meg kedvesen Yano, majd kezét vállamra helyezte. - Szívesen elmegyünk hozzád. Ugye, Okimi? - Okimi is bólintott.

     - Rendben, akkor mit szóltok egy pizsoma partira? Nálam 18-tól? Szeretnék szólni Tsuru-éknak is de gondolom, hogy nemet fognak mondani.

     - Ne aggódj, beszélünk majd mi velünk. Remek ötleted támadt Akaru! - karolt át Yano. - Holnap amúgysem kezdünk korán, szóval éjjelbe nyulhatunk!

Nagoyn boldog vagyok, hogy igent mondtak rá. Szeretném megköszönni nekik a sok segítséget amit értem tettek eddig és ezáltal még jobban is megismerhessük egymást.

     - Akkor, ha nem haragszotok én most megyek mert... - de meilőtt befejezhettem volna a mondatomat kopogás zavarta meg. - Igen?

Érdeklődve tekintetütnk a csajokkal az ajtó felé, ami nemsokára kinyilt és belépett az a személy, aki szívemet olyan gyors ütemre tudja válltani. 

    - Sziasztok! Már is végeztetek? Azt hittem, hogy beleshetek a próbátokra. - mosolygott felénk.

    - Mára már végeztünk. De szívesen látunk legközelebb Kazuya-senpai. - lépett el tőlem Yano és összeszedte a dolgait. - Valamibe segíthetünk esetleg?

    - Áh, nem semmi. Csak ugye Akarunak is forgatása lesz és nekem is, gondoltam mehetnénk együtt? - fordult felém és bár egy egyszerű kérésnek tűnhetett, láttam ahogy szemébe felcsillan a szerelem jele. Oh, hogy mennyire szeretem ezt a srácot.

    - Nagyon szépen köszönöm! Akkor gyorsan elkészülök és találkozunk lent? - bólintott. - Akkor majd később beszélünk csajok! - intettem hátra és gyorsan elszaladtam az öltöző felé.

Boldog vagyok, tök jó napok teltek és elé nézem, természetesen ennek legnagyobb okozója Kazuya. De nagyon örülök, hogy Yano és Okimi mellettem vannak és remélem, hogy Tsuru és Chizuru is megnyilik majd és nem néz többet levegőnek vagy nem szid le, hogy valamit megint elrontottam. Természetesen a többiekről sem feledkezhetek meg, nagyon sokat segítettek Tatsuya és a többi srác is, no meg Keita, Shouta és Midori is mellettem volt. Persze, Midori folyton kíváncsi volt, hogy hogyan is állunk Kazuyaval, de egyáltalán nem értettem, hogy most mit vár el, nemrég jöttünk össze, most nem gondolhassa, hogy egyből meg is történik közöttünk az a dolog... persze akarom... de... de még korai lenne. Mindenestre tényleg jó napok vannak mögöttem és érzéseim szerint előttem is. Nem történt semmi az útobbi napba és esküszöm, hogy a a hírek, pletykák is rólam lecsendesedtek. Talán most már tényleg egyenesen a cél felé megyek. Nincs amiért ne menne, nem? Nos, nem mintha megpihennék vagy elbizonytalanodnék. Továbbra is küzdök, küzdök, hogy itt maradhassak, hogy folytathassam az álmomat és megmutathassam, hogy igen is nekem itt a helyem és itt is fog maradni. Vannak mellettem, erőt adnak, bátorságot, támogatnak és segítenek. És ez nekem sokat jelent. Bár még senki sem tudja, hogy apám mivel állt is elő és mennyire sürget is, néha a dolog. Csak, hogy ezt vajon meddig tudom eltitkolni? Elmondhatnám már nem? Ha megfelelő időre várok, az úgy sosem mondható annak. De nem akarom, hogy bárki is aggódjon vagy esetleg megtudja a cég és félre értse, mert mindenképp itt fogok maradni, Elérem, hogy itt maradjak. Igen! Olyan szóba sem jöhet, hogy ne sikerüljön. Vagy ha mégis... Nem erre nem akarok gondolni! Erre nem akarok gondolni...

Kazuya:

   " - Persze! - intettem a srácoknak, hogy menjenek előre jövők én is, majd Keitaval odébb álltunk. Valahogy sejtettem, hogy mi is lesz a téma. - Mit szeretnél? -döltem neki a falnak.

    - Gondolom most igazán büszke vagy magadra. - érdeklődve húztam fel a szemöldökömet. Mire akar kilyukadni? - És gondolom az jár a fejedbe, hogy ezután szépen meghátrálok csendben.

    - Igen! - löktem el magam a faltól és megálltam vele szemben. - Ez lenne a logikus nem? Akaru az én barátnőm, minek akarnál olyat aki foglalt és nem is lesz elengedve? - mondtam elszántan.

Féloldalas mosolyra huzodott ajka:

    - És még korábban ki is mondta, hogy ne vicceljek olyannal, hogy ő és Akaru? - erre nem számítottam, hogy az orrom alá dorgolja.

    - Akkor csak, nem voltam tisztában az érzéseimmel, azt hittem, hogy ez lesz a legjobb neki, miattam keveredett pletykákba és arra gondoltam...

    - Oh, ne nevettes már! - meglepődtem Keita reakcióján, még ennyire ingerültnek nem láttam. Azt hittem, ő mindig is egy olyan nyugodt srácnak tűnik. - Te egyszerűen csak menekültél. Azt mondod, hogy szereted Akarut, szeretted, akkor miért nem álltál ki mellette, miért nem védted meg?

    - Ne kérdőjelez meg engem! -csattant ki belőlem a kelleténél kicsit hangosabban. Körülöttünk a stáb tagok megálltak az adott munkájukból és ránk néztek. Elnézést kérve meghajoltam. Majd intettem Keitnak, hogy menjünk arébb, majd amikor senki sem láthatott gallérjánál meg fogtam és a falnka löktem. - Főleg ne kérdőjelezd meg az érzéseimet Akaru iránt. Meg fogom védeni ahogy korábban is mondtam, most is, sőt még jobban, mert itt vagyok mellette és soha nem engedme el. Ezt jól vésd a fejedbe! Akaru szeret és én is szeretem őt. Nem adom át neked! Ha egy ujjal is olyat teszel amit Akaru nem akar én esküszöm, hogy...

    - Pfff... - nevetett fel. - Milyen heves vagy Kazuya. Ezt más is tudja rólad? Kamenashi Kazuya éppen fenyeget? - emelte fel az egyik szemöldökét. - Ez vicces! - ezzel lerázta a kezemet magáról. - Úgyis megfogod bántani. Nem adom fel Akarut! -ennyit mondott, majd elsétált."

Az eltelt napok során folyton újra és újra lepörgött előttem ez a beszélgetés. Nagyon zavart az utolsó mondata. Miért bántanám meg Akarut? Honnan veszi ezt az őrültséget? Nem vagyok olyan ostoba, hogy megkaptam a lányt, akit szeretek tiszta szívemből, erre meg később megbántsam.Nem, nem fogom megbántani. Nem fogom. Mellette maradok és támogatom, szeretem és tisztelem. Amit Akaru megérdemel. Szóval Keita, ne várj esélyre, mert nem fogod kapni!

    - Kazuya?! Kazuya! - csak akkor eszméltem fel, hogy mennyire is távol jár az eszem, amikor egy csillingelő hang nevemen kezdett szólítgatni. Ahogy a láto mezőmbe került, mosolyognom kellett, abban a pillanatban, hogy megláttam nem érdekelt semmi más, csak Ő.

    - Oh, már meg is érkeztél!

    - Minden rendben? Nagyon a gondolataidba voltál merülve. - pillantottam felé aggódva.

    - Minden rendben, persze! Csak a következő munkán gondolkoztam. Mehetünk?

Bólintott. Bár legszivesebben azonnal a karjaim közé zártam volna és megcsókoltam volna puha, édes ajakit. Itt még sajnos nem tehettem, türtöztetnem kellett magamon. Intettem a fejemmel, hogy kövessen majd kimentünk a parkolóba az automhoz. Kinyitottam az ajtót, mint egy igazi lovag, majd gyorsan átsiettem a másik felére. Miközben megkerültem az autot, jól megfigyeltem a terepet és nem volt senki sem a környéken így amint beültem az autoba tenyereim közé fogtam Akaru arcát és megcsókoltam. Szenvedéllyel vettem birtokba az ajkait, amelyek már úgy hiányoztak, no meg természetesen ő maga hiányzott. Percek teltek bele, miközben csók csatát vivtunk, majd levegő után kapkodva egymás homlokának döltöttük a fejünket. Szerelemmel ragyogó tekintettel néztünk egymásra. Tudtuk, mindketten, hogy nincs szükségünk semmi másra per pillanat, csak egymásra.

    - Minden rendben? - szólalt meg végül Akaru.

    - Persze, csak már nagyon hiányoztál! - pusziltam meg a homlokát, mire Akaru elhuzodott tőlem.

   - Te... te... te... te is nekem. - mondta és láttam hogy pipacs vörössé változik az arca. Olyan aranyos, annyira szeretem ezt a lányt.

    - Legszivesebben azonnal haza hajtanék és csak veled tölteném az időt, de a munka hív. - sóhajtottam fel és a kormány felé fordultam, hogy beindithassam az autot.

    - Azt is elkell végezni. Na de majd azután!

    - Igen, mit csinálsz próba után?

     - Be kell mennem a suliba. Majd utána Yanoék jönnek át hozzám. Ne haragudj, de esetleg holnap? Elmehetnénk sétálni. Sétáltassuk meg Ran-chant! Mit szólsz?

    - Rendben! És ezért nincs miért bocsánatot kérj. Szóval csajos pizsomaparti. Én nem vehetek részt, biztos? - tekintettem fél szemmel felé, kacéran. Láttam, ahogy ismét zavarbajön.

    - Nem! Ez... ez csajos nap! - olyan aranyos. - No meg, Yanoék, Yanoék még nem tudják. De mindenképp elfogom mondani nekik csak...

    - Nincs semmi gond. Ne idegeskedj minden rendben lesz! Meglátod. - bal kezemmel megfogtam jobb kezét és számhoz emeltem, majd puszit leheltem rá.

    - Miért akarsz belépni a próbánkra?

    - Talán nem szabad? Csak te szabad eljöjj a miénkre, én nem a tiétekre?

    - Nem! Nem erről van szó! Nyilván izgulnék előtted... de örülnék is ha ott lennél. Csak úgy hirtelen furcsáltam, hogy most mondod...

    - Csak kedvem lett megnézni titeket. És ez a jövőbe majd úgyis egyre többször fog előfordulni. Szóval szokd le azt az idegességedet. Amúgy sincs előttem miért idegeskedj. Nagyszerű vagy! - megszorította a kezemet, amit időközben a lábán pihentettem.

    - Köszönöm! - az út további részében erről arról beszélgettünk, valójában nem volt olyan nagy forgalom, szóval elég hamar megérkeztünk a forgatás helyszinére. Leparkoltam és szálltunk is ki Akaruval. - Olyan rég forgattunk együtt, nem?

    - De, valóban! És milyenek lesznek ezután a közös jeleneteink, milyen lesz közöttünk a kémia... - ragadtam meg a karját és magamhoz huztam.

   - Kkk...k...ka...Kazuya mit csinálsz? Valaki még meglát! - fülig belepirult, szinte hallottam ahogy a szívverése dübörög.

    - Bocsi, bocsi! - nevettem el magam és elengedtem. - De muszáj volt látnom ezt az arcodat. Annyira aranyos!

   - Ooo! Kazuya ne viccelődj! - ütött karon, majd úgy tett mintha megsértődne és ott hagyott.

    - Hé! Akaru, várj!

    -Akaru... - de mielőtt utolértam volna Akaru lestoppolt egy hang hallatára. Előre tekintettem, hogy megfigyelhessem ki az. Mrs. Suzuki! - Olyan jó, hogy látlak! - lépett egyet közelebb, de Akaru automatikusan hátrált.

    - Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - kérdezte kissé ridegen és nem nézett a szemében. Mi történik? Miért nem néz rá? Miért beszél így hozzá? Még mindig a múltkori vita? Ennyire erős ez közöttük? Mrs. Suzuki rám tekintett, mire meghajoltam.

    - Áh, biztos te vagy Kamenashi Kazuya. Nagyon szépen köszönöm, hogy vigyázz az unokánkra! - hajolt meg. Természetesen nem mondhassuk el, hogy ismerjük egymást. Legalábbis még nem és nem így.

    - Nagyon örvendek, Kamenashi Kazuya! - hajoltam meg én is.

    - Akaru, mi lenne ha újra eljönnél hozzánk, ha beszélgetnénk kérlek... - lépett ismét egyet előre a nagymamája, bár most Akaru nem lépett hátra továbbra sem nézett rá.

 Csend telepedett ránk. Egész végig Akarut néztem, ahogy kezei ökölbe szorulnak, ahogy teste meg - meg remeg. Aj, Akaru mi lehet a családodba? Mi van a múltadba, fájó így látnom téged.

    - Még... átgondolom. - válaszolt végül Akaru. - De most ne haragudj, mennünk kell!

Ezzel hátra sem nézve elindult a forgatási helyszin felé.

    - Kazuya... - szólt hozzám Mrs. Suzuki, mielőtt elmentem volna. Kérlek szépen beszélj hozzá, győzd meg, hogy jöjjön el. - ragadta meg a karomat.

Bólintottam, majd meghajoltam és Akaru után igyekeztem. Nem kérdeztem egyelőre semmit sem tőle, első, hogy már a stáb tagok és Misaki is megjelent nemsokára, második esetben pedig, hogy nem volt olyan kedvében. Nagyon a gondolataiban merült és bármit is mondtam neki szűkszavúan válaszolt. Milyen nehéz lehet neki, hogy ennyire ketté van "szakadva" a családja. A forgatás ennekellenére elég jól ment, voltak hibák, picit több is mint átlagban, de azért elég jól haladtunk. Sőt a rendező meg is dicsért, hogy nem tudja mi történt velünk, talán a napok teszik, hogy egyre többet vagyunk együtt és ismerkedünk, de valóban más lett a levegő közöttünk, sokkal tisztább, szebb. Illetve azt is elmondta, hogy az év végére befejeződnek a forgatások, szóval az utolsó hónapokba erős hajrá érkezik. Ezt hallván észrevettem hogy Akaru kicsit ideges lesz, de titkon megfogtam a kezét és megszoritottam. Rögtön felém tekintett, mire fél szemmel, felé mosolyogtam. Éreztem ahogy megnyugszik és el is mosolyogja magát. Sőt azt is kijelenteném, hogy szerintem a korábbi dolgon is kicsit lenyugodott. Vajon ha azzal kapcsolatba kérdezem meg fog nyilni? Mesél nekem valamit? Hogy mit tud a nagyszüleiről? Hogy mi ez az egész? De erre sajnos várnom kell, mert neki most suliba kell mennie, nekem meg valami papirokat kell kitöltenem a cégnél. 

    - Ne vigyünk el a suliba?

    - Nem szeretném, hogy késs, menj nyugodtan!

    -Ugyan az csak egy kis kitérő! Misaki, lehet, nem? - de alig, hogy Misaki felé fordultam egy nem épp kellemes hang csapta meg a füleimet.

    - Akaru! Szia! De jó, hogy még itt talállak!

    - Keita! Hát te meg mit csinálsz itt?

    - Ha jól tudom suliba kell menned, ahogy nekem is így gondoltam, hogy elmehetnénk együtt. - ez a kis féreg! Direkt kihasználta az alkalmat, tudta, hogy itt nem állíthatom le a tömeg előtt. Kihasználta az esélyt! Ökölbe szorult a kezem és nagyon kellett türtöztetnem magam, hogy ne kiáltsak fel.

    - Oh, valóban. Rendben! Kazuya, akkor majd találkozunk! Szia! - bár kissé láttam, hogy tétlenkedik mit is kellene tennie, végül csak egy gyors pacsit adott, majd elindult Keitaval.

Dühösen néztem ahogy egyre csak távolodnak és nem tehetek semmit, hogy megállítsam. De ha egy ujjal is hozzá ér, megfogja keserülni. Akaruba bizom, de ebbe a srácba nem. Nem teketoriázik, rögtön lecsap. Misaki végül felébresztett a dühömből, hogy mennem kell így ismét kocsiba pattantam és visszavezettem a céghez. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben vajon éppen mit csinálnak, vajon éppen mennyire közeledik felé, Akaru észre veszi ha átlép egy határt? Már -már szoritottam a keziem között a kormányt, amikor Misaki rám szólt, hogy lazítsak egy kicsit. Megkérdezte, hogy mi a gond de témát válltottam. A cégnél gyorsan álírtam néhány papirt, amibe továbbra is elfogom a szabályzatot és, hogy még mindig ugyan ott lakom ahol eddig meg hasonló információkat töltöttem ki. Majd mikor kijöttem az előcsarnokba összefutottam Masuda-val aki meghívott hozzájuk a próbára, hogy mondjak egy véleményt. Ez egy kicsit több időt vett igénybe, mint számítottam rá. De jók voltak és megtiszteltetés volt, hogy engem kértek fel, hogy adjak tanácsot. Jó kapcsolatot ápolltunk a NEWS-al. Eléggé egy idejüleg jött létre a két csapat és debütálni is majdnem egymás után debütáltunk. Sok műsorba szerepletünk együtt és még közös koncertünk is volt, valamint számunk is. Jó fej volt, mindenki. Mivel tanácsot adtam, meghívtak engem vacsorára. Este 18-ra beszéltünk meg találkozot a közeli étterembe és megkértek, hogy ne jöjjek kocsival. Így haza léptem, hogy letegyem azt, meg közbe adtam kaját Ran-channak is. El is újságoltam neki, hogy holnap Akaruval fog találkozni. Gyorsan lefürödtam és átöltöztem. Mire mindezzel megvoltam, már mehettem is vissza. A mai nap folyamán azért jelen volt ez az oda - vissza út. Na de a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. A srácok már ott voltak. Rendeltünk majd rögtön beszélgetésben is kezdtünk. Igyekeztem mindent kizárni magamból és csak a jelenre koncentráljak. Persze azonnal kíváncsiak voltak, hogy mi újság Akaruval és ők is elviccelték, hogy megrontom a kiscsajt. Bár szerettem volna elmondnai nekik a helyzetünket, egyelőre úgy döntöttem, hogy inkább nem teszem meg, minnél kevesebben tudjanak egyelőre róla és majd amikor minden megoldodik, hivatalossá tesszük. Biztos vagyok benne, hogy mindenki elfogja fogadni a kapcsolatunk csak idő kell. Nem? 

Aztán átterelődött a többiekre is a szó, hogy hogy vannak és hogy megy a munka, mi vár ránk a következőkbe. Majd feljöttek a mindennapi témák is. Közben az ételek megérkeztek és inni is elkezdtünk. Elengedtünk magunkat, pláné azt hiszem én. Nem is tudom mi ütött belém... Keita arca villogott fel és a szavai. Beszélnem kellett volna Akaruval korábban, biztos, hogy felveszi és akkor talán nem sülyedek ide... Bár nem mintha Masuda és a többiek nem követtek volna. Csak persze ők tényleg azért, hogy egy jót szórakozzanak. Nem is tudom, hogy mennyi volt az idő amikor befejeztük, de már kint sötét volt. Kissé szédelegve léptem ki az utcára és bár Masuda-ék megkérdezték, hogy hazakísérjenek e, nemet intettem. Egyedül indultam utnak botladozva. Ahogy egyre több lépést tettem, egyre élesebb és hangosabb volt Keita a fejemben, majd Akaru nagyszülei, a korábbi helyzet... Forgott velem a világ. És mielőtt a józanság kiszürhetett volna belőlem az irányomat megfordítottam és nem haza tartottam, hanem valami szinten épp ellenkezőleg, messzebbre. Gondolkodás nélkül csak Ő juttot eszembe és hogy most látnom kellett.

    - Kazuya...