Tekints fel az égre!
18.fejezet Fiúk
Ai:
És íme a mai nap már másodjára közelednek egymás felé ajkaink. Akarom-e? Akarom! Amióta megismertem Kazuyat, álmodoztam arról, hogy milyen is lenne megízlelni ajkait. Azokat a vörös, puha ajkakat, amiket olyan sexyn szokott megnyalni. Mi lenne ha most én tenném? Ajkai egyszerűen mágnesként vonzzák az enyémeket. A csodaszép csillagos ég alatt megtörténhetne az első csókunk. Miért ne? Mi akadályozná meg? Miért ne lenne szabad? Megtörténhetne. Akarom, hogy megtörténjen és ahogy látom rajta ő is. Akkor most... már csak centikre egymástól, kezem a mellkasára simul, ő pedig átöleli derekam. Igen, igen! Már mindejárt! Mindjárt!
És felakpcsolodik a ház előtt, amivel azonnal szétrebbentünk. Nekem automatikusan a szüleim jutottak eszemben. Már is itt vannak? Azt hittem, hogy valami befektetőkkel vacsoráznak. Egy pillantást vetettem a ház felé, de nem láttam senkit.
- Khm... hát akkor azt hiszem, hogy én is hazamegyek! - szólalt meg Kame kissé zavarbajőve.
- Ig... igen... persze. - én is zavarba voltam. Ha az a hülye villany fel nem kapcsolodik akkor megtörtént volna. Ah! - Vigyázz magadra hazafele!
- Jó munkát végeztél ma! Alig várom, hogy a mi koncertünkön is tevékenykedj.
- Én is! - mosolyogtam vissza neki.
- Jó éjt!
- Jó éjt!
Intettünk egymásnak, majd figyeltem ahogy megfordul és lassan visszasétál a kivilágított utcán. Egészen addig meg sem mozdultam amíg el nem tűnt a szemeim elől, kezem a bejárati kapu kilincsén volt, de nem nyomtam le, amíg láttam. nem akartam bemenni. Remek nap volt! Élveztem a munkámat és az, hogy ő is ott volt mellettem csak még jobbá tettem a napom! Annyira kedves és figyelmes. Ah, hogy létezhet egy ilyen cuki pasi? És én ezt a cuki pasit majdnem megcsókoltam... ah! Hülye érzékelős villany! Biztos megint egy macskát észlelt elmenni. Az autó nem volt itthon tehát a szüleim még nincsenek itt. Nem is gond, tudom, hogy mivel fogadnának az első munkám után.
Alig, hogy beléptem az ajtón, felkapcsoltam a villanyt és ugrottam egyet:
- Anya, te meg mit cisnálsz itt? A fáraszt hozod rám! - anyám velem szembe állt karba tett kézzel a lépcső aljában.
- Ez az én házam is tudtom szerint, itt lakom.
- Igen, de nem apával voltatok egy vacsorán. Azt hittem későn jösztök. - még később, mint én.
- Nem éreztem valami jól magam, ezért hazajöttem.
- Értem. Hát akkor hagylak is pihenni! Én is felemegyek lepihenni! A koncert remek volt. - nem mintha kérdezte volna. Elakartam menni mellette, de alig, hogy két lépcső fokot léptem fel anyám megragadta a csuklom. - Szeretnél valamit?
- Ki volt az a fiú?
- Milyen fiú?
- Ne tedd az ostobát lányom! Láttalak, hogy nem egyedül jöttél haza. - opsz, látta? És pontosan mit látott? Mennyit az egészből?
-Igen, hazakísért egy barátom.
- Egy barátod? És mégis miféle fiú barát kísért hazA?
- Nem lehetnek fiú barátaim? Eddig is voltak!
- Hah... lányom, neked vőlegényed van. Mit mondanka majd az emberek amikor megtudják és azt lássák, hogy te más fiúkkal jársz az éjszaka közepén?
- De az emberek nem tudják. És amúgyis nekik ehhez semmi köze? Nem történt semmi... - csak majdnem.
-Apád közölni szeretné.
- Hogy mit akar csinálni?
- Ne légy ennyire meglepődve! Számíthattál erre.
- De... de egyikünk sem akarja ezt az eskűvőt. Hogy kényszeríthettek két felnőt embert ilyensmire?
- Oh, ugyan lányom! Túl dramatizálod. Amúgyis azt hittem, hogy kedvele Yuichit.
- Kedvelem, de mint egy barátot.
- Hamar átalakul, majd ez... - elindult a konyha felé, én követtem. - Meglátod!
- De... de akkor is. Nem közölhetítek csak úgy.
- Már, hogyne tehetnénk? A szüleid vagyunk. És ebbe a Nakamaru házaspár is belement. Egy partit fogunk rendezni, ahova meghívjuk a legközelebbi barátokat és a médiát, majd hivatalosan bejelentjük a jegyességet.
- De... de... miért kell hivatalosan is bejelenteni? Így nem volt elég? - de nem kellett megválaszolja, hogy rájöjjek mire is akarnak kijutatni. Ezzel akarnak sakkba tartani. A média előtt nem viselkedhetek elhamarkodottan. Ezt mindig tiszteletben tartottam. És ezzel akarják sietettni a dolgokat. Bakker! Ez nem lehet igaz!
- Oh, ne aggódj! Jó lesz! - fordult felém és hátra simitott egy hajtincset. - Elmegyünk vásárolni és veszünk egy csodaszép ruhát neked. Tündökölni fogsz! Ne aggódj! Meglátod, hogy jó lesz.
- De anya én nem akarom ezt az esküvőt! És Yuichi sem!
-Ai ezt már hallottuk. A jegyesség érvényes és az esküvő megtartatik. Hidd el az egész a te érdekedben történik. Így a legjobb.
- A legjobb? Kinek? Nekem vagy nektek anya? - hánytam szemükre, majd meg nem várva, hogy bármit is mondjon feltarppoltam a lépcsőn. Bár még utánam kiálította, hogy kerüljem az ilyen eseteket, amikor egy fiúval, aki nem a vőlegényem, késő este sétálok.
Persze! Ejsze ezt is megmondja, hogy kivel barátkozzak, találkozzak, beszéljek? Nem! Ez az én életem! Ezt nem tehetik velem. Nem fogom engedni, hogy ők nyerjenek. Ennek az esküvőnek nem kell megtörténnie. Hiszen egyikünk sem akarja. Sem én, sem Yuichi. Megkell akadályozzuk. És most, amíg nyilvánoságra nem hozzák. Beszélnem kell Yuichival! Bár igaz, hogy a hétvégém elég zsufolt a koncert miatt. De hétfőm szabad vagy kedd délután... rögtön irtam egy smst Yuichinak. Elég nehezen sikerült elaludnom. Forrt bennem a düh, hogy ezt a játékot űzik velem a saját szüleim. Hallottam amikor apám hazajött és mivel nem lett nagy hangzavar, feltételeztem, hogy anyám nem mondta el, hogy ma este nem egyedül érkeztem haza.
Reggel korán kelltem és úgy döntöttem, hogy elhagyom a házat amilyen hamar csak tudom. Shinichi-kunt elvittem sétálni és mielőtt munkába mennék Kaorunál hagyom. Ha jól tudom nincs most munkája. Yuichi az este válaszolt. Sajnos nem lesz ideje egészen szerdáig. Amikor is a kerti parti van. Na nem gond, viztos, hogy lesz alkalmam akkor beszélni vele. Sőt talán jó is ha akkor beszélünk lehet tudunk beszélni a szüleivel és megtudjuk győzni, hogy tegyenek pontot erre.
Miután megsétáltattam Shinichi-kunt Kaoruhoz vittem, aki bár még komás állapotba volt, beleegyezett, hogy vigyáz rá a munkámig. Elindultam a Tokyo Domehoz. Ahogy a korábbi nap is bőven volt mit tenni, de minden a legnagyobb rendben ment. Aznap este a szüleim már aludtak, amikor hazaértem. És vasárnap is ugyanezt eljátszottam. Korán kelltem, elvittem Shinichi-kunt sétálni, majd Kaoruhoz és munka. Este későn értem haza, mert ma volt még egy kis after party is nekünk. Jó volt! Sőt jó volt az első koncertem itt a Tokyo Domeban. Bár őszintén bevallva az első nap volt a kedvencem. Kame másik nem jött el. Hiányzott! Kicsit vártam, hogy mikor bukkan fel. Az ajtót, a folyosót, a nézőteret, a terpet kémleltem után, hogy a csibész mosolyával hol is bukkan fel. De nem jött. Biztos munka miatt. Yuichi sem ért el a másik két nap. Sokszor kért bocsánatot. De megnyugtattam, hogy nincs semmi gond. Ne filozzon ezen. Amúgyis nem miattam kellett volna eljöjjön, hanem a kyohoei-ai miatt, hogy támogassa őket. Persze ekkor jött azzal, hogy engem is akar támogatni. Ami aranyos tőle! De majd legközelebb ha úgy adódik, én nem haragszom.
Aztán hétfő reggelre kerekedett az idő. Mikor felébredtem a ház üresen kongott a szüleim már elmentek. Igaz apám az ügynökséghez ment biztos és anyámnak valami forgatásra hívták meg. Megsétáltattam Shinichi-kunt, majd hazahozva a házvezető nőre biztam és úgy döntöttem, hogyha már szabad nap van akkor kihasználom. Igazából csak beakartam járni egy két üzletbe, amit még nem volt időm megtenni amióta itt vagyok. De amikor ezt megtudta Kaoru, ki szintén szabad volt, rögtön shopping turát tervezett meg. No meg azzal nyaggatott, hogy vennem kellene egy jó kis koktél ruhát a kerti partira. Hiába próbáltam lebeszélni, hogy erre semmi szüksége, semmi nagy dolog és hogy már miért öltöznék ki? Nem tudtam lebeszélni erről. Szóval az utunk a mallba vezetett ahol minden egyes boltot szép sorjában meglátogathattunk. Örömömre... Alig vártam, hogy leülhessünk egy 5 percre. A legfelső emeleten vettünk egy egy frappét és beszélgetni kezdtünk. Itt meséltem el neki, hogy mit is döntöttek el anyámék:
- Oh, hát akkor nagyon sietnek a szüleid!
-Ne is mondd! De akkor sem dölök be nekik. Holnapután van a kerti parti és beszélek Yuichival, ennek a jegyességnek most kell véget vetni.
- Szerinted sikerülni fog?
- Már, miért ne sikerülne? Egyikünk sem akarja ezt.
- De akkor miért nem ért véget eddig?
- Mindkettőnk szülője makacs. - Kaoru kissé bizatlanul méregetett. Túlaggódja a dolgot, mégis mi történhetne? Yochival felszólalunk és kész! Nem lesz esküvő! Nem lesz jegyesség!
- És akkor mi lesz Kazuyaval? - neve hallatán nagyot dobbant a szívem és akaratlanul is eszembe jutott a két alkalom, amikor majdnem csók történt.
- Csak nem történt valami?! - jött rá egyből Kaoru az elhallgatásomból. - OH! Tudni akarom! tudni akarom, most rögtön! Miért nem rögtön ezzel kezdted? Mesélj! Mesélj!
És akkor most elmeséltem neki, hogy mi történt az első koncert napon:
- Ez a srác odavan érted! El sem hiszem! Kamenashi Kazuya szerelmes a barátnőmben!
- Sss... -szóltam rá, amikor egy egy pillantás felénk vetődött. Nem akartam gondot okozni Kazuyanak amúgyis, nem történt semmi nem kell semmiféle pletyka hirtelen elinduljon. No meg nekem is még ez hiányzik, a szüleim a végén bezárnak a házba. - Csendesebben, még a végén meghallja valaki.
- Ne haragudj, csak nagoyn izgatott lettem! Akkor tuti, hogy összefogtok jönni ha minden sikerül!
- Hát remélem... vagyis... nem lenne korai? Még csak most ismerkedtünk meg? No emg Yuichi mégis a csapattársa és valami szinten el vaguynk jegyezve és akkor...
- Igaz, jól mondod! Várj egy kis időt! Legalább amíg lecsillapodnak a kedélyek! De.... ooooo! Annyira örülök neked barátnőm! Megyek hozok egy kis sütit, ez megérdemli! - felnevettem, gyerekkorunk óta ezt csináltuk ha valamelyikünk elért valamit akkor a másik vett sütit amivel ünnepeljünk.
Kaoru felállt és elindult körbe nézni, hogy honnan is vegyen. Közbe én a telefont a kezembe kaptam és kicsit körbe néztem mi újdonság is van a médiában. A szalag címek között apám és anyám is feltűnt, ahogy mosolyogva integetnek a rajóngoknak és arról ecsetelnek, hogy partit rendeznek a lányuk hazajövetelére. Kár, hogy már egy ideje itthon vagyok és a valódi ok nem is az, hogy köszöntsenek. Hah...
Már épp kiakartam kapcsolni, amikor megakadt a szemem egy kanapén ülő, fehér ingeben lévő mosolygos fiún. Kame volt az! Rögtön rá klikkeltem és elkezdtem olvasni a cikket. A mindennapjairól faggaták, hogy milyen is napi rutinja. Nem tudtam nem mosolyogni egész olvasás közben, annyira tiszteleteljes és vicces is egyben. Aztán megakad a szemem egy rövid kis párbeszéden:
"- Elnézést Kazuya-san megkérdezhetem, hogy miért van ma ennyire jó kedve?
- Ennyir látszik? (nevet)
- Igen, már amikor bejött, csak úgy sugárzott. Persze ne értsen félre, máskor is mindig elképesztő a kisguárzása. De ma valahogy, mintha a felhők felett 3 méterrel lenne.
- Valóban? (nevet) Fel sem tűnt, hogy ennyire látszik! Csak tudod kellemes és jó volt az estém!
-Oh, igazán titokzatos!"
Jó volt az estéje? Jó hangulat? Mi történhetett akkor? A szemem saerkából megláttam a dátumot, amikor az interju készült és eszembe jutott valami. Az előtti nap mi hosszan elbeszélgettünk telefonon. Ne mondod, hogy azért volt ennyire jó kedve mert...? Zakatolni kezdett a szívem és éreztem ahogy arcom elpirul, kuncogás hagyja el az ajkaimat:
- Mi az? Mi történt, veled? Hahó! Ai!
-Semmi, semmi csak öröm dolgot olvastam.
- Öröm dolgot? - nézett értetlenül Ai.
- Na mit hoztál? Nyammi, krémes vanilliás szelet. - átvettem a kezemből és neki kezdtem enni. De nem tudtam abba hagyni a mosolygást.
A süti megevése után ismét elindultunk felfedezni a mallt. Nem mintha már máskor nem tettük volna meg. Ahogy a satndok között sétáltunk megláttam egy oltot ahol Johnny's-os dolgok villantak fel fel.
- Bekellene mennem a LaTour sminkes boltba. Jössz?
- Öhm... én belépnék a könyves boltba, ha nem gond?
- Persze, találkozunk a Blake-nél? - bólitnottam, mire Kaoru elsietett.
Én pedig a könyvesbolt felé vettem az irányt. Ami nem csak könyves bolt volt, hanem lemezeket is árultak is és idolkról és együttesekről termékeket. Egyik sorról a másik sorra az ők nevüket keresve. Aztán megláttam a nekik kialakított standot. Oda léptem. Lemezek, képek és uchiwák sorakoztak egymás után. Akaratlanul is egy olyan uchiwa került a kezemben amin ő van. Elmosolyodtam... De? Mire is gondolok? Nem vehetem meg! Ez furcsa lenne! Nem? Igen! Nem? Inkább veszek egy csapatos uchiwát támogassam mindegyiküket. Oh, ez szép, mindenki szép pirosba van. Jól áll nekik!
- Na vettél valamit?
- Egy csapat uchiwát! - vágtam rá rögtön. - Azt hiszem most már ideje lenne hazamenni.
- Már is?
- Délelőtt óta itt vagyunk. Holnap munka! - Kaoru furcsán méregetett de nem mondott semmit, helyette követett és elindultunk hazafele.
Otthon nem volt senki, ahogy reggel sem. Felsiettem a szobába kivettem a zacskóvól az uchiwát, aminke közben egy védőt is vettem. Nagyon menők a srácok! Letettem az iroasztalomra, majd hasra döltem az ágyraés kivettem a képeket is, ami róla volt készülve. És csak ültem ott és csak néztem, mosollyal az arcomon. Aj, Kazuya elvarázsoltál! Olyan lettem, mint egy tini lány. Szerelmes a rózsaszín világában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése