Táncunk tűze
4.fejezet Közös munka indul
Kame:
- És akkor egy... kettő... három... Jó! Ügyes! - Amira ritmusra tapsol, miközben a salsa alap lépéseit újra és újra eljárom. - Ügyes vagy! Itt nem is lesznek próblémák szerintem.
- Köszönöm! De azért még nem érzem magam ilyen biztosnak!
- Jó lesz! Nos akkor most megpróbáljuk ketten?
Kezeit felém nyújtsa. Bólintok és közelebb lépek.
- Jobb kezedet ide teszed a lapockámhoz, bal kezeddel pedig megfogod az én kezemet. Gyere közelebb! Nem harapok! - kuncogtam és közelebb léptem hozzá. - Készen állsz?
Bólintottam és elkezdtük az alaplépést együtt.
- Oké és most kilép! Kilép! Kilép! Ezaz! - elszakad tőlem és felém tartsa kezeit, hogy bele pacsizzak. - Ügyes vagy! Megy a dolog! Akkor arra gondoltam, hogy összeállíthatnánk az elsőadás koreaográfiáját.
- Állíthassuk? Ne érts félre hogy ezt így megkérdezem...
- Azt hitted, hogy már megvan? Nos, hogy őszinte legyek vannak ötleteim, de szerettem volna veled megbeszélni a dolgokat. Ez lehet, hogy furcsa és szólj ha nem tetszik, ha úgy gondolod az én dolgom lenne csak vagy erre neked nincs időd. Nem haragszom meg! Én csak... mindig azzal voltam el, hogy egy táncba önmagunkat vigyük bele és ebbe a táncba nem csak én vagyok hanem te is. Szóval godnoltam lehet van valami ötleted. Nem muszáj tánc mozdulat legyen, lehet valami történet is hiszen tánc közben mesélünk valamit.
- Ez nagyon vagányul hangzik! És szerintem nagyon ekdves ötlet tőled, hogy rám is gondolsz. Én mindent tőlem telhetőt megteszek
- Szuper! - összecsapta tenyereit. - A számunk Camilla Cabelotól Don't Go Yet. Meghallgassuk közösen és kicsit átbeszéljük mit szólsz?
- Rendben!
Letelepedtünk a földer, Amira pedig betette a zenét. A zene ritmusára mindketten már dobogni kezdtünk a kezeinkkel. Mindkettőnket rögtön átvett a zene. Ahogy a zene előre haladt, tekintetemet Amira arcára helyeztem. Becsukta a szemét és úgy mozgatta a fejét. Göndör fürtjei előre lógtak, kissé eltakarva arcát szempillái kissé megrebegtek, mintha valami éppen nem tetszene. Milyen szép lány!
- Minden rendben? - észhez kapok, amikor a kerek barna tekintete egyenesen velem néz szemben és tudatosul bennem, hogy ajkaim kissé szétnyiltak.
- Khm, igen! Csak koncentráltam. - Mi ütött belém? Miért tudtam ennyire elveszni benne?
- Nos mi a véleményed a számról?
- Jó szám, szeretem Camilla Cabelo számjait.
- Igen, jó ritmusosak. Ebből pedig nekünk ki kell hoznunk valamit. Nos, mi legyen a történet? A szöveg arról szól, hogy első látásra, mennyire vonzodni kezdesz valakihez és nem akarod, hogy annak az estének vége legyen.
- Hmm... - fejemben végig pörgetem a zenét még egyszer, majd a jelentését is. - Akkor valahogy az egész este játszodik. Mi lenne ha pont ezt mutatnánk be? Ahogy találkozik a nő és a férfi majd áttáncolják az éjszakát.
- És sosem akarják, hogy vége elgyen. Tetszik! Tetszik az ötlet! - pattan fel Amira. - Kezdjünk is neki táncolni!
Kissé ismét elnevetem magam, nagyon aranyos reakciója volt. Felállok és várom, hogy mondja mit tervezett el. Hamarosan pedig már a mozdulatokat is magyarázza. Zenét tesz, majd egy egy résznél megállítsa és ismét elpróbáljuk addig. Annyira belefeledkeztünk, hogy észre sem vettük, hogy el telt az idő. Misaki, a menedzserem dugta be a fejét olyan 13 óra környékén.
-Oh, látom, hogy ezerrel megy a munka.
-Misaki! Szia! -fogok vele kezet. - Máris mennünk kell! Észre sem vettem, hogy ennyire eltelt az idő. - vakarom meg a fejem. Amirával szépen belefeledkeztünk a környezetünkben. Mindent kizártunk, mintha csak mi ketten lettünk volna.
-Nagyon örvendek, Nemes Amira vagyok!
- Misaki Toshira! Köszönöm, hogy gondoskodik Kazuyaról! - hajolnak meg egymás előtt, majd kezet fognak.
-Azt hiszem, akkor mára ennyi volt. De ügyes voltál! Szerintem jót haladtunk. Köszönöm a kemény munkát!
- Teljesen egyetértek! Köszönöm a kemény munkát!
Ezuttal rajtunk bolt a sor, hogy meghajoljunk egymás előtt.
-Azt hiszem, akkor összeszedem kicsit a termet. Mehetsz nyugodtan!
-Segítek!
-Ugyan, nem kell. Nem szeretnélek feltartani.
-Dehogy tartasz fel, még van időnk, Misaki mindig korán érkezik, hogy elvigyen a munkába. Amugyis nem fog sokat tartani. Utána pedig ha gondolod elvihetünk.
- Ah, nem nem szükséges, elmegyek én gyalog.
-Azt nem ajánlom, eléggé zuhog odakint az eső.
-Komolyan? - lepődünk meg mindketten, majd az ablak felé tekintünk és valóban észreveszzük ahogy szakad kint az eső. Tényleg kizártuk a környezetünket.
-Mindenképp, elviszünk. Erről nem nyitok vitát!
Kacsintok felé, majd el is kezdem összeszedni a termet. Hallom, ahogy Amira felsóhajt, szerintem égnek is emeli a tekintetét. Kissé elnevetem magam és lopva felé pillantok, ott a kissé durcás arc. Aranyos! Majd ajkai fél oldalas mosolyra húzodnak. Ahogy az enyémek is. Milyen jól megvagyunk.
Egy 20 perccel később, már kifele tartottunk az épületből. Misaki a kocsival a bejárathoz állt mi pedig odaszaladtunk, hogy beüljünk.
- Hol tehetlek le?
- A Kudo studionál. Nagyon szépen köszönöm! - tekint hálásan Amira, Misakira.
-Akkor ott kell keresselek, ha valami van?
-Inkább előbb a telefonod kelljen életre.
- Ez igaz! - nevessük el magunkat.
- De igen ha valamikor keresnél, akkor ott valoszinű megtalálsz vagy valaki biztos tudja, merre találsz meg.
-Megjegyeztem!
Egymásra mosolyogtunk. Milyen jó vele beszélgetni. Miért vagyok ennyire nyugodt mellette? Miért ilyen kellemes vele beszélgetni?
Egy olyan 15 perccel később, megérkeztünk a studió elé.
- Köszönöm szépen! Szép napot nektek!
Amira ki nyitotta a kocsi ajtaját, majd szaladni kezdett az épülethez.
-Látom jól megvagytok! - tekint a visszapillantóban Misaki. Bólintok, de tekintetemmel Amieát nézem.
A kulcsát keresi a táskájában.
-Nos akkor megy... Kazuya! Mit csinálsz?!
Magam sem tudom, de egy pillanat, villant a fejemben és mire már észbe kaptam kipattantam a kocsiból és szaladtam Amirához.
-Kazuya?! Mi a gond? - lepődött meg amikor odakerültem eléje.
-Én... Én... - Mi ütött beléd Kazuya? Mit akarsz? Miért jöttél ide? Mondj valamit! Reagálj!
- Amira! - de mielőtt bármit is mondhattam volna, megjelent egy srác ernyővel a kezébe.
- Benji! Te meg hova mész?
Magas fiú volt, haja szőkés barnás kissé kocosan állt, szemei barnán tekintettek megkönnyebbülve a lányra. Nem volt japán, azt hiszem Amiraval egy nemzetiségű, tehát ő is magyar. Kissé hátráltam, bár nem tudom megmondani, hogy miért.
-Érted akartam menni. Tudtam, hogy nem viszel esernyőt, ezért elakartam menni.
-Oh, köszönöm! Kedves tőled!
-Igen... - felpillant rám, kissé gyanusan.
-Khm... - megköszörülöm a torkomat. - Kazuya Kamenashi vagyok, Amira partnere leszek a műsorban! - nyujtom felé a kezemet.
- Benjámin Kerekes! - fogadja el, bár pillantása továbbra sem kedves.
-Kazuya, szerettél volna valamit mondani?
-Öhm, holnap reggel akkor 10-re?
-Igen megfelel! Ha jól láttam utána 16-től lesz munkád nem?
-Igen.
-Akkor holnap találkozunk! - szép mosolya felvillan, mitől nekem is mosolyognom kell.
Meghajol és inti, hogy menjek. Bár mögötte a fiú, azt akarja, hogy menjenek be Amira, addig áll ott amíg az autoba nem ülök és az el nem hajt. De jó!
- Ez meg mi volt?
-Csak még egy két szót akartam szólni. - mosolyodok el és kitekintek az ablakon.
A nap hátralévő részében volt még egy magazin fotozásom és egy fotozás a fiúkkal a visszatérés miatt majd haza is mehettem. Otthon, elkészítettem a vacsorámat. Miközben a vacsora sült, betettem a zenét, amire táncolni fogunk elsőnek és a nappaliba végig salsaáztam a helyet. Ha valaki most látna, mit is gondolna? Gondolataimban Amira szavai visszahngoztak, hogy mire figyeljek és hogyan bátorít, hogy ez az ez az. Vacsora után TV-tem egy kicsit, majd aludni tértem. Alvás előtti gondolatom Amira volt, ahogy felnevet, gyönyörű! Álmaimban ez a kép kísértett tovább. Hallottam a hangját és még az illatát is éreztem. Furcsa! Miért jár ennyit a fejemben? Jó benyomást hagyott, az biztos. Izgatottan várom a holnapot!
Másnap reggel egy rádió műsorban kezdtem a napot, ahol a műsor sikeres volt. Bár néha kellett egy kis erőt vegyek magamon, hogy ne kotyogjam el a Dancing with the stars műsorában szerepelek, azaz mit is csinálok jelenleg a csapat tevékenységeken kívül. Mert hivatalosan engem még nem jelentettek be. Hamarosan közeledik a fotozásunk holnapután reggel már hivatalos lesz. De szerencsére nagyobb fokszu volt azon, hogy a srácokkal újra együtt. Megköszöntem az interjut. Misaki már várt a rádió állomás előtt, hogy felvegyen.
- Szép munka!
- Köszönöm! A többiekkel mi van?
- Uepinek ma délelőtt nincs munkája, Maru pedig TV állomáson van. Délután találkoztok!
Bólintok és beülök az autoban. Misaki beszáll a sófőr ülésre és beinditsa a motrot.
-Misaki, megkérlek szépen hazavigyél.
- Haza? Nem a Dancing with the stars studiójában kell menned?
-De, de elmegyek az én kocsimmal, felakarom venni Amirat.
Misaki összehuzta a tekintetét.
- Majd utána megyek tovább.
- Na jó, most őszintén valami lett közted és a táncos között?
- Mi? Nem! Ne csináld már ezt Misaki, csak néhány napja ismerjük egymást.
- Oké, oké. Csak kicsit furcsa ez a viselkedés. Ahogy mondod két napja ismeritek egymást mégis, hazaviszed, elhozod, kiszálsz az esőbe, hogy vele beszélsz.
-Csak jól megvagyunk ennyi az egész. És összeakarunk szokni, hogy a táncainkba átadhassuk a harmoniát.
- Értem. Oké, csak ne keringejnek pletykák tudod hogy a vezetőségnek nem tetszik.
Csak forgattam egyet a szemeimen. Tudom, nagyon is jól tudom, hogy mi az amitől nem repdes a szíve a vezetőségnek, amire idolságunk elejétől szólnak és nem is egyszer elismetlik. De ettől nem értem, hogy mi gond lenne ha jóban vagyunk? Más barátom is van aki lány. És a média össze össze hoz valakivel, de ez egy idol életében megesik.
Ahogy megkértem Misakit letett a lakásom előtt. Még volt egy kis idöm így átöltöztem már itthon. Fekete poló és szürke tréning nadrág. A csomagom kész volt, de azért lecsekkoltam. Kulacs, törölköző váltó ruha, pénztárca, telefon és a kocsi kulcs. Indulás!
Vajon hogyan fog reagálni amikor meglát? Biztos, hogy meglepődik. De legalább egy jót beszélgethetünk az uton.
Leparkolok az épület elé, majd kiszállok. Felmegyek sz emeleten a tánc studióban. Bentről zene hallatszik és beszélgetés. Kopogok majd benyitok. Bent három ember meglepő tekintetével találkozom. Vagy jobban mondva 2 leginkább az. De egyik sem Amira.
-Jó napot, Kazuya Kamenashi vagyok! - hajolok meg.
-Kame... Kazuya... Kamenashi... Kazuya... - az egyik lány volt. Egyenese, hosszú fekete haja vállaira esett, barna szemeit kihangsulyozta a rózsaszin szemhéj festék. Kissé eltátotta ajkait.
Mellette egy idősebb férfi állt, fekete haja elrendezve, tekintete melegséget sugárzott. Talán ő lehet a tulaj. Hasonlít a lány rá, bittos édesapja. Az utolsót pedig már ismertem. Még egy napja sem, hogy megismerkedtem vele. Benji...
-Nem próbára kell menned? - kérdezte nem épp barátságosan.
- De. Arra is tartok. Csak gondoltam felveszem Amirat.
-Milyen kedves... -mondta a lány, továbbra is sokkolva.
-Hah... - Benji ajkaira fél oldalas mosoly ül ki. -Amira már ott van. Azt hitted, hogy még ott fog lebzselni? Komolyan veszi a munkáját. Már egy órája ott van és próbál.
Kissé elkerekednek a szemeim.
-Benji-kun! - szól rá az idősebb férfi. - Takashi Kudo vagyok, a studio tulajdonosa. - lép közelebb és kezet nyujt.
- Nagyon örvendek!
-Én pedig Yuki Kudo! -szökken mellénk a lány. - Nagyon kedves tőled, hogy eljöttél Amira után.
-Elnézést kérek a zavarásért! Azt hiszem akkor megyek is. -meghajolok.
-Pff... Kinek gondolja magát, hogy érte jön? Mit gondol, hogy Amira olyan lány?
Takashi úr ismét Benjire szól, de nem fordulok vissza. Milyen lánynak gondolnám? Azt hiszi hogy rá mozdulok, erről szó sincs.
15 perccel később, megérkeztem a studioban és felsiettem a proba teremben. Mondjuk megfordulhatott volna a fejemben, hogy lehet itt van. Ő olyan lánynak tűnik aki már egy órával előtte a találkozó helyen van, főleg ha munka van. Bekopogok, hallom vékonyka hangját és belépek.
-Szia! - éppen nyujtott a földön.
-Szia! Minden rendben? Milyen régóta vagy itt?
-Ah, ne is törödj vele csak eljöttem, még kicsit összetenni a dolgokat, finomítani rajta.
-Voltam a Kudo studioban.
-Mikor? - állt fel.
-Onnan jövők. Gondoltam elhozlak a studioban, de úgy tűnik, hogy lekéstem.
-Oh, ez kedves tőled! - milyen szép a mosolya. -De nem kellett volna ezzel fáradoznod.
-Hát igaz, hogy felhívhattalak volna szólni. De nem fáradtság.
- Köszönöm! Na de kezdjünk is neki, mert ma még egy interjut is akarnak az első műsorra velünk.
Ahogy ellépett észrevettem, hogy összesurolja a kezét és idegesen kifujja a levegőt.
- Hé! - megfogom a kezeit. - Mi a baj?
- Kicsit izgulok... Na jó talán nem egy kicsit. Sosem adtam még így interjut a TV-ben. Nyertem versenyeket és nyilatkoztam de valahogy mégis ez valahogy más.
- Nem lesz semmi baj! Itt vagyok melletted! - lágyan felé tekintek és bátorítóan megsimogatom az arcát.
Nem voltam ura a mozdulataimnak, legalábbis nem gondoltam előre, hogy ezt fogom tenni. Mintha a kezem magától mozdult volna.
