Táncunk tűze
3.fejezet Valóban az idol
Amira:
Nem hiszem el! Ez egy álom? Hamarosan felébredek, nem? Hamarosan kiderül, hogy ez az egész csak vicc. Nem kerülök semmi műsorban, pláné olyanba ahol Kamenashi Kazuya lenne a partnerem. Nem találkoztam vele, nem voltam vele egy teremben és nem beszélgettem vele jó pár órát. Mindez olyan hihetetlennek hangzik. Egész idő alatt, azt hittem, hogy kiugrik a szívem a helyéről. Torkomban könnyek gyűltek. Igen lehet cikinek hangzik vagy furának. De amikor ott velem szembe, mikor meghallottam bársony hangját könnyek szöktek a szemeimben, elöntöttek az érzelmek, sírni akartam. És sírtam os, miután elválltunk. Nem tudom mi ütött belém? De az érzések annyi felgyülemlettek bennem a boldogság, a hihetetlenség, a félelem, hogy valami rosszat mondok vagy teszek, hogy egyszerűen alig hogy sarkon fordultam zokogni kezdtem. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ő lesz a partnerem. Magam sem tudom, hogy tudtam olyan könnyedén beszélgetni vele. Vajon észrevette, hogy mennyire izgultam az elején? Azután valahogy a nyitottsága, a barátságos hangulata, kedvessége valahogy megnyugtatott és könnyedén tudtam vele beszélgetni. Annyira kedves személyisége van. Ki nem szeretheti őt? De nem lehetek az a rajongó, aki visibál és kihasználja a helyzetet. Nem! Nem vagyok ilyen személy. Szakmai kapcsolat van és végig viszem. Nem az idol, a partnerem.
Három bevásárló zacskóval lépek be a táncteremben.
-Valami bulit tartunk vagy mi ez a nagy vásárlás? - Benjámin aki a tükör előtt próbált igyekszik segítségemre.
-Csak bevásároltam, amire szükségem volt. Nem is olyan sok!
-Három zacskó tele tömve.
Csak vállat vonok és a tánc terem másik ajatajához araszolok. Itt megyünk át a lakás részben.
-Minden rendben volt a studioban? - Takashi-san is, itt volt, órát készült tartani.
-Igen. Minden rendben! Köszönöm, hogy gondoltál rám. Izgatottan várom, hogy mit hoz. - hajolok meg.
- Örvendek, hogy tetszik!
- Ki lett...
-Amira! - Yuki rontott be a teremben és szó szerint végig tarppolt a parketten.
-Yuki! Mondtam, hogy ne trappolj be a cipővel nem tesz jot a parkettnek. - dorgálja meg édesapja. Nem az első, ezt már többször eljátszodjuk.
-Bocsánat, de siettem. Amira ki a partnered? Jóképű? Szingli? Énekes? Színész? Mondjad már ki az!? - izgatottan belém kapaszkodik, szemei elkerekedetten kíváncsian pásztázzák az arcomat. - Nos?
- Yuki, hagyj egy kis teret neki. Most érkezett csak meg!
-Sss! - csititotta le Benjit. - Nos, ki az? Ugye nem akarod magadnak megtartani?
Elnevettem magam. Vásárlás közben már nem egyszer elgondoltam, hogy fog reagálni, mikor elmondom neki.
-Nos, egy idol.
-Idol? - csillantak fel szemei. - Ki? Ki?! Ismerem. Tuti, hogy ismerem! Hallgatok tőle zenét? Ki az? Ki az? Mondd már!
- Kazuya Kamenashi! - mintha egy lassított felvételbe lettünk volna. Yuki arca lassan felvillant, elért a tudatáig, hogy kinek is a nevét mondtam, majd szét nyitotta ajkait, hogy egy visító hangot adjon ki, amire a mellette álló Benji és Takashi-san a fülüket fogták.
- Ezt nem mondod komolyan?! Ez valami vicc?
- Én is alig hittem el! De tényleg ő az.
- Mindent el kell mesélned! - kivette a kezemben lévő tasakokat, majd megfogta a kezem és befele kezdett huzni a lakrészben.
- De ki kell pakolnom. Legalább engedd meg, hogy elhozzam a csomagokat!
- Majd Benji-kun elhozza!
- Mi? Nem!
De már nem tudtuk meghallgatni, Benji morcogását ugyanis már a lakrész folyosójára értünk. Yuki berobbant a szobámba, majd leültetett és kérdőre vont, hogy meséljek el minden egyes kis részletet a találkozásunkról. Elmeséltem, az elejétől végéig. Ahogy besétáltam a teremben, ahogy ott volt. Ahogy zakatolt a szívem, de mégis valahogy sikerült normálisan viselkednem. Ahogy jó pár órát elbeszélgettünk - Oh, milyen rendes! Hát ez fantasztikus, Amira-chan! Alig hiszem el, hogy ismered személyesen Kazuya Kamenashit!
- Hát én is...
- Alig hiszem el, hogy képes voltál nyugodtan viselkedni mellette.
- hát én is... pár azért cska nem támadtam volna le.
- Alig hiszem el, hogy most a következő 3 hónapban majdnem mindennap vele leszel!
- Hát én is...
- Ah, be kell mutass neki. Ha egyszer úgy sikerül, kérlek mutass be nki. Sőt, kérdezd meg ha nem akarja bemutatni a többieket.
- Yuki-chan!
- Mi az?
- Csak most ismertük meg egymást. És ez csak szakmai kapcsolat. Tanár és tanonc.
- Le a kalappal előtted, hogy így birod. Mindent bele!
- Te nem bírnád?
- Lehet, hogy nem ilyen lett volna az első reakcióm. Sajnos! De én büszke vagyok rád Amira-chan és igazad van, elragadtattam magam. Ne haragudj!
-Dehogyis, megértelek! Nem kis hír, magam is alig hiszem.
- Biztos nagoyn jó párost fogtok alkotni! Mi lesz az első táncotok?
- Hmmm... Legyen az én titkom egyelőre!
Kacsintok felé, mire megkapom a szokásos égnek emelt tekintetet. Kilépek a szobából, hogy elpakolhassam a vásárolt dolgokat. Amikor a konyhába belépek Benjit ott találom.
- Köszönöm, hogy elhoztad a dolgokat, Yuki-chan egyszerűen megindult. Tudod, milyen ő!
- Kedves volt?
- Tessék?
- Az idol, Kamenashi, kedves volt?
- Igen! Nagyon rendes volt és barátságos. Nagyon kellemesen elbeszélgettünk, mintha már egy ideje ismernénk egymást.
- Aham... De azért ne felejtsd el, hogy ő egy idol.
- Tessél? - Benji most először nézett a szememben, eddig maga elé dermedt.
- Nem akarom, hogy megbántson, vagy kihasználjon. Vannak idolok, akik kihasználják a lányokat és játszadoznak velük.
- Kazuya nem olyan!
- És te ezt honnan tudod? Csak a TV-ből ismered. Azt az arcát, amit a TV-nek mutat és lehet, hogy azt mutatta most is előtted. Csak annyit kérek, hogy vigyázz magadra!
Ezzel pedig elviharzott mellettem, meg sem várva, hogy bármit is mondjak. Nem értem, hogy mi a baja. Miért támadja le így Kazuyat? Ő nem olyan ember. Tudom, hogy nem ismerem annyira, de amit mutat a TV-ben és amit mutatott ma is, egyáltalán nem olyan aki csak egy álarcot feltesz és közbe szeret szórakozni. Ő egyszerűen nem olyan. Megráztam a fejem. A vásárolt cuccaimhoz léptem, majd elkezdtem kipakolni. Ma nem volt órám. Benji nem jött ki a szobájából, Yukinak pedig dolgoznia kellett menjen. Először nem tudtam, hogy mit csináljak. Majd azon vettem észre magam, hogy elkezdek gondolkozni és összetenni, mit is kellene táncoljunk Kazuyaval. Salsa! Hmmm... Egy ritmusos, szenvedélybe válltható tánc, ahol a csipő kell mozogjon. Nos, azt mondjuk láttam,h ogy nincs baj vele. Ah, máris pirulok! Mire gondolsz Amira? Milyen zenét is kaptunk? Don't Go Yet - Camilla Cabellotól. Kéttszer végig hallgattam az ágyamból a zenét, majd harmadjára már mozogni is kezdtem vele. Vannak ötletek, az jó!
Másnap reggel egy fél órával hamarabb érkeztem a studioban. Szerettem volna még egy kicsit hallgatni a zenét és táncolni rá. Talán egy két standard, alap lépést mutathatnék más táncokból is. Most van két hetünk, kcisit szokjunk össze több féle táncból is. De elsődlegesen ez kellene meglegyen. Össze is állíthatnám én a táncot, de szeretném ha az ő személyiségét is bele tennénk. Általában a táncokat úgy találom ki, hogy magamat bele adom. A személyiségemet, a kisugárzásomat, a lelkemet. Attól érzem magamnak, hogy úgy érzem mindent bele adtam. Ha pedig van párom, akkor őt sem akarom kihagyni. Ahogy, most sem. Szeretném ha Kazuya is elgondolkozna és átélné ezt is, hogy találjon ki egy koreot, ne csak megtanulja ami előtte van. Hmm... Bele gondolva, hol van Kazuya? Nyolv elmúlt már 10 perce. Biztos csak dugó van. Mozgásra vágyok. Így hát bekapcsolom a telefonomon a lejátszó listámat és táncolni kezdek a zenékre, hogy teljesen az idő.
20 perc... semmi hívás, semmi üzenet... 30 perc... megpróbálom felhívni, de robot azt modnja kikapcsolt mobil vagy téves szám... 40 perc... lelépek a recepcióhoz hátha valaki látta és esetleg rossz terembe ment be. De semmi. És nem is tudnak más elérhetőséget. Visszamegyek a teremben. Telefonom tokját babárlom. Egy óra... Álmodtam volna? Minden csak egy álom lett volna? Nem is találkoztam még a partneremmel? Nem jött el! Az egész egy átverés lett volna? Valaki beöltözött Kazuyanak és átvertek? Tánc műsorba jelentkeztem vagy valami átverős showban? Pedig annyira örültem, hogy láthatom. Hogy itt van előttem, hogy még sirtam is. És most kiderül, hogy ez az egész csak egy vicc volt? Nem is történt meg? Összeszedtem a bátorságom, de az nem a valóság volt? Mit csináltam tegnap? Mi volt itt? Kivel beszélgettem olyan jól órákon keresztül én... Vagy rossz benyomást kelltettem? Lehet, hogy ez az. Nem tetszettem neki. Rossz partnernek gondolt és egyszerűen itt hagyott. Valamit mondtam? Valamit tettem? Vagy egyszerűen nem akart velem dolgozni és így adja a tudtomra?
- Ne haragudj a késésért, utolsó pillanatban bekellett lépjek az ügynökséghez, hogy alá írjak valamit és aztán fel tartottak. Nagyon sajnálom! Írni akartam neked, de valamiért nem működik a telefonom. Odaadtam Misakinak, hogy... Amira, mi a baj? - Kazuya sietett be a teremben én pedig ott álltam a terem közepén könnyeimet hullatva. - Mi történt?
Kazuya ledobta a táskáját és átszelte a köztünk lévő távolságot, arcomat kezei közé vette. Érintése olyan meleg volt. Szívverésem felgyorsult és egy pillantig úgy éreztem, hogy az idő megáll körülöttünk.
- Ne haragudj! Megharagudtál rám? Sajnálom! Annyira sajnálom! Borzasztóan indult a napom és nem tudtam senkit sem megkérni, hogy érjen utol. Ne haragudj rám, kérlek!
Én, miért sirok? Miért érzem ezt a megkönnyebbülsét, hogy itt látom? Hogy valóban Kazuyaval dolgozhatok, akit annyira szeretek? Akiért rajongók? Hogy azaz egész, ami tegnap történt nem volt álom és valóban a tánc partnerem, ő lesz.
- Amira, kérlek mondj valamit! Bármit megteszek csak kérlek ne haragudj rám és kérlek ne sírj! - letöröli a könnycseppeimet. Barna tekintete aggódóan belém néznek. Felébredek, hogy valamit mondanom kellene.
- Én... - kissé hátrébb huzodom és próbálom összeszedni magam. - Nagyon sajnálom! Én csak, azt hittem, hogy a tegnapi dolog valami átverés volt és valójában nem is te vagy a partnerem vagy, hogy valamit tettem és nem akarod, hogy a partnered legyekTudom, ez olyan gyerekesnek hangzik és tegnap olyan szakmaisan viselekdtem, most meg itt vagyok és sírok és öröm könnyeket is hullatok, most már hogy itt vagy. Mert... mert kijött belőlem a rajóngás. Persze, ne félj, mert nem vállok örült rajongóvá, aki követ és minden kis titkodat ki akarja szedni és... tényleg szakmaiasságra igyekszem. Én nem is tudom, hogy mos tmi történt...
- Nincs amiért bocsánatot kérj! És egy pillanatig sem kérdőjeleztem meg a szakmaiságod. Sajnálom, hogy megijesztettelek. És, én igenis szeretném ha te lennél a partnerem.- kezével végig simit a hajamon, mire végig fut a borzongás. - Több ilyent nem csinálok. Bárhogy de elérlek, hogy tudd mi a helyzet.
-Bocsánat én... Olyan szörnyen érzem magam. Úgy viselkedek, mint egy gyerek. - elfordulok. Mi ütött beléd Amira? Miért akdtál ennyire ki? Miért fogott el a csalodás érzése? Mint amikor valami nem úgy sikerül és érzed, hogy huppantál. Miért?
-Nincs amiért bocsánatot kérj! És nem kell szégyled magad. - ismét átölelt. - Nem tettél semmi szégyelni valót. Ne haragudj, hogy megijesztettelek!
Ölelése melegséggel volt teli, biztonságos. Szívem zakatalása elfelejtette a könnyeim kibbuggyanását és azt, hogy zaklatott voltam. Amira össze kell szedd magad!
-Khm... Khm... - megköszörülöm a torkomat és arébb lépek. - Nos szerintem ne huzzuk tovább az időt, hamarosan jön a stáb is. Melegítsünk be!
- Persze! Gyorsan ellépek átöltözni!
Bólintok. Kazuya elhagyja a termet, én pedig lecsuszok a földre. Hát ez meg mi volt? Kazuya olyan kedves ember, hogy nem akadt ki és nem nézett furán a reakcióm miatt. Ah! Hogy lehet ennyire kedves? Olyan szerencsém van.
Egy 10 perccel később Kazuya visszajött a teremben. Magamban ismét megkönnyebülés sóhaj hangzott fel. Tényleg ő az... tényleg itt van. Ő, itt van. Valóban itt van!
- Elhoztam az e hónapi programomat. Nem éppen olyan sűrű! - nyujt át egy papirt.
- Oh, köszönöm szépen! - rádióműsor, műsor forgatás, interju adás, fényképsorozat, csapat próba, új dal felvevése. Elosztva hónapokban. - Nem gond, hogy most jöttetek vissza és már is ilyen műsorban tesznek és ezzel is kell fgolalkozz?
- Nem azért kevesebb a munka, mert van ez a műsor. Vannak ilyen időszakok is. Amúgyis, ahogy mondod készültünk a visszatérésre. És ha bejönne valami szólok, azonnal, ígérem!
- Csak nem szeretném ha kifáradnál. Ha fáradt vagy, sok a munka szóljál!
- Szólok, ne aggódj! - fél oldalas mosolyától nagyot szaltozik a szívem. Egyetlen mosolyának is, mekkora a hatása. Nagoyn tud! Na de Amira, dolgozzunk!
- Oké, akkor amikor nincs munkád mindenképp próbálunk hosszabban. Az első műsor közeledtével kicsit több lesz, de szólj a sok.
- Megértem, ne aggódj! Nyugodtan kibirom!
- Ne mondd, hogy kibirod! - meglepődött ahogy felszólaltam. - Az egészséged az első, ne fáraszd ki magad kérlek szépen! Nem szeretném ha lebetegednél. Csak lassan és sorra, mindent. Nem kell mindent egyből magadra vállalj. Anélkül, is el vagy ismerve, hogy mindent is csinálnál! Ne rejtsd el a fájdalmad, a fáradtságod. Engedd ki! Pihenj meg! Mindenki emgérti.
Elkerekedett szemekkel hallgatott végig. Csak a mondandom végén tudatosult bennem, hogy lehet kicsit erőteljes voltam.
- Elnézést, én csak... - tekintettem el.
- Köszönöm! - megledve fordultam felé. Lágy mosollyal felém sétált és megfogta a kezeimet. - Köszönöm,h ogy aggódsz értem! Ígérem, hogy bármi van szólok. - barna tekintete szinte másodpercek alatt bevonzott. Ez a hatás is..
- Khm... Akkor készen állsz a salsára? - huzodtam el tőle.
- Persze! - csapta össze tenyerit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése