A sors szenvedélye 38.rész

A sors szenvedélye

38.rész

Akaru:

Bár elég fura lehet egyeseknek, hogy az exeddel ennyire jóba legyél, mégis elkell mondjam van ilyen. Én és Ádám ilyenek vagyunk, erre példák. Mintha nem is történt volna semmi, nyilván ehhez békés elvállás kell legyen, de nincs feszültség kettőnk között és ennek örülök. Továbbra is nagyon jóban vagyunk és ez meglátszott a találkozásunkkor is most, ahogy jártuk a választ nem fogytunk ki a témából, mint a régi szép időkben. És nagyon örültem, hogy a fiúkkal is megkapta a közös hangot. Az első este mikor átjöttek nagoyn jó volt a hangulat, jól elbeszélgettek, bár néha Kazuya furán csendben volt. Koki és Maru hozták a formájukat és próbáltak mindeféle ciki dolgot kihuzni, ami többé kevésbé sikerült is, ilyenkor mindig karon ütöttem Ádámot és durcáskodni kezdtem. De igazából nem számított, mert jó volt így látni a régi és a mostani baráti társaságomat. Na jó a régiből csak egy van itt és az újból sem volt sok de na. Az első éjszakán még megnéztünk egy közös filmet, majd nyugovóra tértünk. Bár nagyon erősködtem végül csak ő győzőtt, hogy elfoglalja a kanapét én csak maradjak a szobámba. Nem éreztem kényelmetlenül magam, tudtam, hogy Ádám nem fog csinálni semmit, bár sosem voltunk nyilván korábban kettesben egy fedél alatt aludni, csak kirándulás alkalmával volt egyszer, kéttszer, de mégsem éreztem, hogy idegesnek kellene lennem vagy bármi. És ez így telt a következő napokba is. Együtt kelltünk, reggeliztünk és kezdtük a napot. Ha forgatási nap volt általában elkísért, nagyon meglepődött és megdicsért, hogy milyen jól játszom. Ekkor voltam kicsit ideges, mert most következetek a romantikus jeleneteim Kazuyával, ahol egyre jobban összemelegedtünk, egyre több csók csattant el közöttünk és... és... ezért annyira izgultam, tlejesen zavarba voltam, már félve néztem a forgatókönyvre, hogy milyen jelenet fog következni. Ez csak nehezítette azt, hogy bárhogy is elfelejtsem őt. Rajta egyáltalán nem látszott semmi, nyilván megszokás, a profizmus benne volt már és ezt is egy munkának könyvelte el. Ugyan minek másnak könyvelhette volna el? Közben már másnap találkozott Keitáékkal is, akikkel szintén elég könnyen megkapta a közös hangot. De nem csodálom, Ádámot nem volt olyan aki ne kedvelte volna. Sok időt töltöttünk velük is, a fiúkkal ám volt amikor csak ketten töltöttük az időt. Mindennek megvolt a maga ideje. Mit mondjak Midori kicsit ábrándozott is Ádámról, hamar elfelejtette Keitat. Na de mindegy, lényegebén nyilván örülnék ha egymásra találnának, na persze kérdéses a táv kapcsolat. De cukik lennének együtt egy model alkatu nő és egy modell alkatú férfi. Elképesztő páros lennének. Keita néha elég furán méregette Ádámot, nem értettem, hogy miért bár valami hasonlót tudtam kivélni Kazuya pillantásából is, bár néha azzal voltam el, hogy rosszul látom nála. Egész jól éreztük magunkat. Voltunk a bulizóhelyen ahol a múltkor mindenkivel, Keitáékkal a parton, moziba, túrázni és minden ami eszünkbe jutott ez az egy hét alatt. Hosszakat beszélgettünk és társasoztunk, Ádám már már olyan volt, mintha mindig is a csapat része lenne. Majd beköszöntött a nyár végi fesztivál is. Ádám már nagyon izgatott volt, nagyon várta, hogy ezt megtapasztalhassa. Közbe nekünk Midoriékkal ez volt a szabadság, utolsó lezárója, szóval nagyon reméltük, hogy illően kitudjuk használni. 

Ádám mindenhonna vett egy kis emléket ahol jártunk, sok kis emléket összegyűjtött, természetesen képeket is a fesztivál előtt szokás híven még egy kimonot is vett, hogy megadja a fesztiválozás módját. Izgatottan készülődött a fesztivál előtt. Kis tétovázás után, ugyanazt a kimonot vettem fel amit Kametól kaptam korábban. Nem volt más, persze vehettem volna egyet vagy egyszerűen nem mentem volna el kimonoba, de megígértem Ádámnak, hogy meadjuk a módját ahogy kell szóval nem léphettem ki. És igazából nagyon értékes volt számomra ez a kimono. Miért ne mehettem volna vele? A közepontba beszéltük meg a találkozot a többiekkel együtt. Mit mondjak, Midorinak nem tetszett épp, hogy ugyanazt a kimonot viselem, kijelentette hogy ezntúl minidg szem előtt fog tartani és hetekkel egy esmény előtt elvisz bevásárolni ha szükséges. Most közöttünk kevesebben voltak kimonoba, én, Ádám, Shouta és Tatsuya a többiek hétköznapi ruhákba léptek ki, lengébben ezzel is bucsuztatva a nyarat. Amint összegyült a kis csapat neki is vetettük magunkat a hosszan sorakozó standoknak. Voltak fesztiválok otthon is, de ennek teljesen más volt a hangulata. Ádám ámulattal nézett körbe és mindent kiakart próbálni. De persze mi a többiek sem maradtunk ki és amit csak lehetett kipróbáltunk. Kellemesen, jó hangulatban telt az egész. Az egész terepen nagy hangulat volt, zajongás, öröm kiáltás, taps, ámuló, csodálkozó szemek és jókedv. Nagyon örültem, hogy ismét részt vehetek egy ilyen fesztiválon. 

Miután megvacsoráztunk felmentünk a kis dombra ahol legútobb is néztük a tűzijátékot. Körbe ültünk és vártuk, hogy elkezdödjön. Most nem maradtunk le a többiektől, Ádám és Keita közé kerültem. De felevenedett a legutobbi emlék itt, ahogy Kazuya nyert nekem egy mackót és hátramaradtunk, majd egymás kezét fogva néztük végig a tűzijátékot. Vajon neki is eszébe jutott? Vajon ő is újra átélte? Az említett személyre néztem aki mélyen a gondolataiba volt meredve:

    - Akaru! - egy kis hógömb került az arcom elé, benne egy táncoló kislány, hosszú elegáns, rózsaszin báli ruhába, szemei becsukva, ám hosszú hullámos fehér haja volt, mely egyik oldalára esett és egy csodaszép liliomos fejdisz ékeskedett rajta, átadta magát a zenének, ami egy régi bakelitből jött. 

    - Oh, de szép! - néztem ámulva. 

    - Örülök, hogy tetszik, mert neked nyertem! - mosolyogtt rám Ádám.

    - Oh, nem kellett volna. - vettem ki a kezéből és elkezdtem tanulmányozni jobban. Nagyon szép volt, ahogy megárztam, a hold fényében mint kis szikrák indultak el, megcsillogtatva a lány táncát, mintha egy különös esemény lenne, mintha a lány mindent elenged és csak a táncnak, zenének él. 

     - Ugyan, tudom, hogy te szereted a ilyeneket. Emlékszem hányszor álltál meg ezeket megnézni ha üzletbe kivolt téve és mint egy kis gyerek ragyogó tekintettel csodálta. 

     - Emlékszel ilyen apróságokra? - jöttem egy kissé zavarba. 

     - Már , hogy ne emlékeznék hiszen fontos vagy nekem. - mosolygott rám, annyira szép volt ez a mosoly. Régebb teljesen elolvadtam tőle, a szívem majd kihagyott egy ütemet ha megláttam. Ám az régen volt, már nem nézek ugyanúgy rá, már csak egy barát szimplán. 

     - Köszönöm szépen! - mosolyogtam vissza rá.

     - Ah, komolyan ti miért szakitottatok? - nem is figyeltem, hogy ennyire lecsendesedett körlöttünk mindenki. Koki felé néztem aki a kör tulsó végén volt. Valóban mindenki felénk nézett. 

     - Ah régen volt az már. Nem is emlékszem... - dölt hátra Ádám. - Amugyis közös megállapodás volt, együtt döntöttük, hogy az utaink szét vállnak. - nézett felém, egyetértően bólintottam. 

    - Dehát, olyan jól kijöttök külső szemnek egészen olyan, mintha még mindig járnátok. 

Valahogy úgy éreztem két szempár nagyon is hallgatásra inti Kokit, de nem kerestem a gazdákat, mert akkor Koki biztos, hogy félre ért valamit és nem akartam, hogy bármi kombinációt is most elkezdjen.

     - Mindig is ilyen közel álltunk egymáshoz. - vettem át a szót. - Még mielőtt jártunk is volna. Igazából szerintem mindketten örülünk, hogy megmaradt így a kapcsolatunk. - néztem össze Ádámmal. 

     - Elmúlt az érzés? - kérdezte Junno. Aj, ne már ő is kezdi?!

  Ismét összenéztünk Ádámmal... valami olyansmi valójában. Anno mikor összejöttünk igazából talán kicsit ránk erőltették, ahogy mondják már akkor mindneki szemében egy párnak néztek. Egyszerűen mindenki elvolt, hogy olyan jól kijővünk, annyit beszélünk mi ketten együtt kell legyünk. És hát adtunk is egy esélyt neki. Nagyjából egy évet jártunk? Azt hiszem igen, de nem éreztem semmi különöst, nem volt semmi pluszba ahhoz képest ami korábban történt. Nem éreztem azt, amit más szerelmnek nevezett. Szóval végülis igen én mondtam ki, hogy inkább még maradjunk barátok aztán meglássuk még bármi történhet az évek alatt. Ádám bele is egyezett, könnyen. Gondolom valahogy ő is ezt érezte. Azóta 2 év eltelt és megvoltunk barátokként. Ámbár néhányan még mindig hihetetlennek gondolták, hogy mi ketten csak barátok. Emlékszem a barátnőim mondták, hogy Ádám tuti szeret és velem akar lenni. De nem hallgattam rá. Nem észleltem, hogy ő úgy közeledne felém. Nem volt mérges mikor szakitottam, beleegyezett, hogy maradjunk barátok. Nem érzek semmi feszültséget. 

      - Egyszerűen nem éreztük azt a változást, ugyanolyan volt, minden mint korábban. Szóval úgy döntöttünk, hogy egyelőre nem verjük nagy dobra és barátok maradunk. - törte meg végül a csendet Ádám. Azt a kis részletet nem mondta, hogy én jöttem az egésszel. 

     - Mennyit jártatok? - kérdezte Maru.

     - 1 évet. - válaszolta ismét Ádám. Olyan hülyén érzem magam, hogy én nem szólalok meg. Nem vállthatnánk simán csak témát?

     - Az azért nem kevés idő. - válaszolta Junno. - De ha úgy éreztétek, hogy nem müködik akkor jobb, hogy pontot tettek. És valóban nagyon jó dolog, hogy ezekután ti együtt tudtatok maradni.

Egyetértően bólintottunk Ádámmal. Ezután kinos csend telepedett ránk. Oh, komolyan valak szólaljon már meg! Miért kell pont az én múlt szerelmem legyen a téma?!

     - Oh, Ádám valóban! Jővőhéten még itt leszel nem? - köszönöm Midori. - Jr. festiválra benézel? Remélem igen, megkell lásd a tehetségem. -kacérkodott Midori aki Keita mellett ült. 

    - Szabad? - nézett rám, Ádám. 

     - Hát gondolom megkell beszéljem Misakival de biztos nincs ellenvetése. - gondoltam bele.

     - Az szuper! Már alig várom, hogy szinpadon lássalak. - hajolt közel hozzám, karját közben átkaroltatta derekamon és mélyen a szemembe nézett. Azok a kék szemek olyan szépek voltak.

     - Keita! Kérlek ideadnád a sajtos popcornt? - Kazuya előre hajolt, Ádám másik felén volt, ahogy előre dölt meglökte Ádámot és szétválltunk.

    - Persze, tessék! - lenditette karját egyből Keita és kezébe is adta.

Megköszörültem a torkomat. Nem szeretem Ádámot, nem érzem azt az érzést iránta, de azok a kék szemei valóban gyönyörüek. Bár akit tudom, most már, hogy szeretek az vajon mit gondol rólam? Néztem fel az emlitett személyre aki markába vett egy adag popcornt majd magába is tömte. Miért tűnik idegesnek?

    - Nos, akkor hivatalosan is üdv a csapatba Ádám! - törte meg a csendet Koki. - Üdvözlünk Japánba és reméljük hogy további egy hetes itt léted alatt még több szép emléket szerzel. - emelte fel a dobozos üditőjét. - És sok sikert kívánok a junioroknak, nagyon várom már a fesztiválotokat! Sok sikert nektek! És bár nem lesztek annyira jók mint mi... 

   - Koki!

    - Jól van, jól van! Sajnálom cska vicceltem,csak vicceltem. Küzdjetek a céljaitokért, sose adjátok fel, ragyogjatok, mint a csillagok és még fényesebben! Chirrio!

     - Chirrio! - szólaltunk fel egyszerre Koki mondadója után. 

És ebben a pillanatban elrobbant az első tűzijáték is. Mindenki azonnal arra forditotta a fejét és ámulattal nézte. Ahogy előre figyeltem, éreztem hogy valaki engem bámul, mikor balra tekintettem Kazuyat véltem felém fordulni és rám szegezni tekintetét. Érdeklődve néztem, hogy valamit reagáljon, mondjon vissza mosolyogjon de csak szótlanul bámult, egy kis mosoly ott bujkált az arcán és szemei megcsillogtak a holdfényben, mintha hívnának, mintha szólítanának... mi ez? Miért nézel így rám?

Kazuya:

Az idei fesztivál utáni nap Akaruék rögtön neki álltak készülődni, ugyanis augusztus utolsó napja volt az a bizonyos feszitvál, amit a cégnél leszerződtetteknek adnak elő. És hát nem volt valami sok alig 2 nap. Nagyon izgatott volt és készült rá. Remélem, hogy minden rendben lesz. Éppen ezért eléggé elfoglalt lett és ki mást kért volna meg, hogy Ádámmal töltsön egy kis időt mikor tud, mint engem. Huh... de lenyeltem, nem törödtem vele. Akaruért megtettem. Csak 2 nap, semmi több. 

Amikor Kokiék felhozták a párkapcsolatukat legszivesebben lecsaptam volna őket, annyira látszott Akarun, hogy nem akar erről beszélni. Nem hiszem, hogy hazudtak, hogy valami nagy gond történt volna köztük, de látszott, hogy nem nagyon akarja ezt firtatni. És a srácok nem vették az adást. Ám továbbra sem tetszett az, amilyen közvetlen volt Akaruval. Látszott, hogy egyszer egyszer Akaru kényelmetlenül érzi magát és az a srác nem vette észre. Csak barátok ezzel mit nem ért?! Bár én mondom akivel már nem egyszer csókolozott és nem mer róla beszélni. 

    - Nagyon szépen köszönöm, hogy szakítottál rám időt! Biztos nem lehet neked sem könnyű minekután szabadságon voltatok. 

    - Ah, éppenséggel ma ráértem szóval nem nagy gond. - tettem elé a kávét.

A lakásomba voltunk, ebéd előtt. Akaru már kora reggel elment próbálni és kiadta utasításba Ádámnak, hogy jöjjön el ide. Természetesen szólt nekem is. Leültem vele szembe és szürcsöltem egy kortyot a kávémból.

     - Nagyon szép a lakásod! Bár meglepődtem, valahogy nem is tudom giccsesebbenk gondoltam, tudod sztárok és ilyen.... 

     - Valóban? Hát nem mindenki szereti a giccses dolgokat. Sosem szerettem kitünni ez jellemes igazából engem.

    - Igen, emlékszem egyszer felhoztam Akarunak, már elnézést, hogy te lehet egy tipikus sztár vagy aki lányokat hordoz fel és luxus autóval jár, hatalmas háza van medencével és éli szorokazottan az életet, öntetlen... - megrebbent a szemem és összeszorult az öklöm. Miket mondott Akarunak? - huh ha láttad volna teljesen kikelt magából. Leszidott, hogy hogy feltételezhetek valakiről ilyent ha nem is ismerem. Igaz, hogy ő sem ismer, de biztos, hogy nem ilyen vagy, csak rád kell nézni, csak hallani kell ahogy énekelsz, ahogy a csapatért küzdesz. Csak belekell nézni azokba a barna szemeidbe és rögtön látszik, hogy te nem ilyen vagy. - Akaru, hát te már akkor védtél engem, mikor én nem is ismertelek? Nem először beszél valaki így rólunk, ez ezzel jár, mindig elhagytam a fülem mellett. Nem érdekelt, a legfontosabb mindig az volt, akik mellettem voltak és támogattak. - Őszintén... - lehajtotta a fejét és a csésze szegletét kezdte simogatni az ujjával. - irigy voltam, nem az, hogy sosem állt ki mellettem. De abban a pillanatban, mikor rólatok beszélt, rólad, úgy csillogott a szeme, olyan másképp, olyan kívételesen. - tényleg ilyen, mikor Akaru rólam beszél? Amikor találkoztunk, amikor találkozott a srácokkal... - Köszönöm nagyon szépen, hogy vigyázol rá! Kérlek tedd továbbra is és adjál neki felejthetetlen emlékeket! - állt fel és meghajolt előttem.

    - Ugyan, nincs mitt megköszönnöd. Akaru valójában egy nagyon rendes, kedves lány. Hamar megkaptuk a közös hangot, ahogy a többiekkel is. Elképesztő egy lány. - mosolyogtam el. 

     - Az, egy nagyon különleges lány. - még mindig nem nézett a szememben.

    - Ádám, te szereted Akarut? - csuszott ki a számon. Egy pillantra felpillantott, majd elmosolyodott.

     - Te szereted Akarut? - hogy én?!

Akaru:

     - Jól van! Nagyszerű! Nagyon ügyesek voltatok! Elképesztő lesz ez a kis koncert! - tapsolt meg Misaki. Főpróbánk volt a helyszinen. Tokyotól nem messze egy zöld övezetbe. Egy magán terület, amit ilyen kivételes alkalmakkor kiadnak. Nem olcsó múlatság és csak miattunk. Ez meglepő. A terület fákkal és növényekkel van kidísztve, középen a szinpad, jobb oldalán egy fehér ponyva kihúzva hosszan sorakozó asztalok kis édességgel, sós rágcsával és italokkal feltöltve. Nemmessze tőle szerte szét kerek asztalok 6,8 székkel körbe véve. Fehér abrosszal leterítve minden egyes asztal és rajtuk itt is poharak és italok és az asztal közepén egy szép  virág csokor, kis rózsák. A szinpad elején virág fűzérek ékeskedtek, hasonló virágokkal mint az asztal dísz. Kellemes volt, szép.

Az elmúlt két nap fárasztó volt, rengeteg próba áll hátunk mögött. Sajnáltam is Ádámot mert nem tudtam annyit vele lenni ezekbe a napokba, meg a srácokkal sem. De mindent megért vagy legalábbis azután miután előadtuk és kapunk egy kis dicséretet a nagyoktól. Huh már alig várom. Két számmal készült végül mindenki. Én, Midori, Shouta és Keita készen álltunk a dalainkkal. Az első számot 3-nak adjuk a másodikat utoljára. Izgulás fogott el csak ha rá gondoltam, hogy énekelni a nagyok előtt NEWS, Arashi, KAT-TUN, Hey!Say! Jump, KinkiKids és még sokan mások... nyilván nem az az első előadásom, már megszokhattam a srácok előtt énekeltem már, az első tv-s műsor is... de a gondolat, hogy valakik akik már annnyi mindent elértek, akik ezt az utat járják és olyan jól csinálják fognak hallani. Ez igazán fontos és megtiszteltetés. A srácok sokat bátorítottak és folyton küldözgették a hang üzeneteket az utolsó pillanatig. Misaki végül megengedte, hogy Ádám is részt vegyen. Szerencsére nem volt nagy gond. 

    - Azta mindeit Akaru, nagyon csini vagy! - hülledezett Midori amint meglátott.

    - Köszönöm te is! - néztem végig rajta, egy fekete köves ruhát viselt, ami egyenesen hullott rá, de nem volt az a rászorulos ruha. Válla vastag pántos, hosszú fekte csizmát viselt hozzá, haja kivasalva egyenesen hullot le. A piros rúzson kivül, visszafogadtabb, ám annál inkább elegánsabb sminket viselt.

    - Köszönöm. De ez a vörös sizn, nagyon jól áll neked. Hát sárcoknak tuti elfog állni a szava ha meglátnak, Kazuya is...

     - SSSsss... -csititgattam, hogy ezt most ne itt emlegesse.

Én egy vörös, féloldalas, fordos ruhát viseltem, mely elől rövid, hátul pedig hosszú. Jobb vállán fodrok estek lefele és derekán egy vastag fekete őv. Mivel a szoknya része lengébb volt alattam viseltem egy fekete testreszoruló rövidnadrágot. Ahogy Midori is hosszú térdig érő csizmát viseltem. Hajam a szabad vállamra esett kicsit hullámosabban mint általában, begöndörítették. Rajtam is egy visszafogadtabb smink volt, egy kis szemhéjfesték, rúzs és szempillaspirál. 

     - Srácok hát ti is elkészületetek! - csillant fel Midori szeme, én megkellett forduljak, hogy észrevegyem őket.

    - Igen. Látom ti is elkészültetek és hadd mondjam meg nagyon csinosak vagytok. - szembe kerültem velük. Shouta egy szürke farmer nadrágot viselt, egy világos kék inggel és rajta egy sötét kék füs mellény. Haja kissé tüskésen állt, jobb oldalán csipéjénél lánc villogott fel.  - Nem így van Keita? - mellette Keita, fekete nadrágot viselt, szürke inggel melynek ujjai felvoltak tűrve, fekete vékony mellényt viselt és piros nyakkendő ékesedett rajta. Haja levolt fésülve, elől jobban, egyik oldalra.Mind a két srác nagyon menőn nézett ki. - Keita?! Keita?!

Szólítgatta Shouta, Keitat aki csak bámult engem... érdeklődve néztem rá. Talán nem áll jól a hajam? Rongyos a ruhám? A smink már is elfojt?

    - Keita! - lökte meg Shouta, mire végre reagált.

    - Igen... valóban, mindketten nagyon csinosak vagytok. - amíg végig mondta a mondatot egyszer sem nézett a szemünkbe. 

    - Jól van, figyelem, figyelem! - lépett közelebb Misaki. - Nemsokára kezdünk! Oh remekül néztek ki mind. Legyetek nagyon ügyesek és kápráztassátok el őket! Nem kell izgulni, ők is csak ugyanolyan nézők, mint mindneki más. Mindent bele! 

Ezzel mindenki izgeni mozogni kezdte, volt aki még tánc lépéseket próbálgatott, volt aki hangját melegítette be, volt akik csak beszélgettek... Misaki köszöntötte a nézőket majd felcsendült az első csapat dala is. Oldalról figyeltem le a közönséghez. NEWS, Hey!Say!JUMP, Arashi és még oly sok mások akiket eddig képeken és videókon láttam. El sem hiszem... olyan hihetetlen. Egy majdhogynem középső asztalon ült az én 6 drága lovagom is. 

    - Izgulsz? - érintette meg egy kéz a vállamat amitpl egy pillantra megrebbentem. - Ne haragudj nem akartalak megijeszteni.  

     - Semmi gond. Igen. 

    - Jó lesz, meglátod! Elfognak ájulni tőled.

    - Tőlünk... - javítottam ki, majd intettem, hogy menjünk oda Midoriékhoz akik valamin vitatkoztak. 

Rendben lesz, nagyon sokat gyakoroltunk és ők is cska nézők ahogy mondt Misaki. A legfontosabb, hogy önmagamat adjam és szórakozzak, ringassak a dalra és énekeljem ki a hangom.