A sors szenvedélye 39.rész

A sors szenvedélye

39.rész

Kazuya:

 Megnyaltam az ajkamat és egy pillantra félretekintettem, majd rá néztem. Most mit kellene válaszoljak?

    - Hmmm... - mosolyodott el. - Nem kell válaszolnod, minden az arcodra van írva. - ennyire látszik? - És ha nem tévedek akkor az a Keita nevezetű srácnak is tetszik. - talán a homolkunkra van írva? Ennyire jó emberismerő. - Ne lepődj meg, egyszerűen észrevettem ahogy Akarut nézitek, ahogy minden lépését óvatosan követitek, ahogy felcsillan a szemetek ha róla van szó. Tetszik nektek. Én is pont ilyen voltam anno... - hirtelen a hangulata bánatossá vállt. - Én... én... tényleg azt hittem, hogy lehet valami közöttünk, hogy kibirja a kapcsolatunk. De már az elején mikor összejöttünk láttam jól, Akarun, hogy nem erre vágyik, hogy nem változott a nézete. De mégis 1 évig együtt voltunk, amig nagyon jól éreztem vele magam, örültem neki. Azt hittem talán így az érzéseim válászra találnak. Hogy ugyanazt érzi amit én... De nem így lett, szakitott. Ő szakított, bár igen az is igaz, hogy nem állítottam meg. Nem küzdöttem érte, csak elfogadtam. Nem vitátztunk semmi, mondtam, hogy rendben maradjunk barátok majd kitudja mi lesz. Nekem az is elég volt, hogy mellette lehettem, hogy nem változott semmi. Azaz mikor találkoztunk, de valahogy másképp mindig úgy éreztem, hogy Akaru egyre csak távolodik tőlem. Pedig ott volt még velem közvetlenül, mégis hiába nyujthattam ki a karom, már távolodott. De háttérben mindig figyeltem és reméltem, hogy talán mégis megváltozik valami és akkor újra együtt leszünk.... Ám nem így lett, 2 év eltelt és baártok maradtunk. Aztán jött a lehetőség Japánban jönnie, veled játszania. Olyan boldog volt mikor mesélte, fájt, hogy ilyen távol lesz, de nem állíthattam meg, mivel nagyon szeretett volna már eljönnie Japánba és ez a lehetőség, hogy veled legyen és megismerje a többieket is. Tudtam, hogy nagy álma valósul meg. Támogattam és most még távolabb van mint eddig valaha. Már fizikaliag is... - nevetett fel harsányan. 

    - Feladtad? - kicsit erélyesebben válaszoltam mint kellett volna. Nem egy könnyű történet de, hogy ha szeretsz valakit hogy hagyhatod csak így szó nélkül? Bár én beszélek... de neki ott volt az esélye, évek óta ismerték már egymást, együtt jártak erre fel meg feladja. - Szeretted és nem mondtál semmit? Engedted ki a kezeid közül?! Ez, hogy lehetséges?! Együtt voltatok, melletted volt, jártatok! És te csak úgy szó nélkül hagytad kicsuszni a kezeid közül?! Hogy modnhatod, hogy akkor szeretted? Ha megsem próbáltad, hogy maradjon melletted?! Ha nem is küzdöttél érte? Ha megbujtál a háttérben és csak vártad, hogy legyen valami, miközben mindig ugyanaz ment mint addig is... Eltávolodtatok és ezért szomorkodsz? De tettél valamit ellene, hogy ne így legyen?! Eljött Japánba, és? Távkapcsolat nem működne? Elmondtad az érzéseidet egyáltalán neki?! - kelltem ki magamból.

    - Igazad van... - mosolyodott el és a csészéjét kezdte el bámulni. - Szánalmas vagyok...

Csend telepedett ránk, hosszú percekig ültünk csak ott. Aztán mire valamelyikünk megszólalt volna csengetett a csengő és Jin lépett be az ajtón.

A Junior fest megkezdées előtt jóval összegyültünk a srácokkal. Mindenki nagyon izgatott volt már nagyon várta, hogy lássuk az ujoncokat. Na persze, meg nagyon kíváncsiak voltak Akarura. Ahogy én is. Biztos, hogy nagyon izgul, irtam is neki, ahogy a többiek is. Reggel elég korán megjelentem nála és sok sikert kívántam, meg hogy mindent adjon bele. Meg is lepődött. De muszáj volt, mert úgy érzem nagyon túlgondolja ezt az egészet és fél a "senpia"-itól. De egyáltalán nincs amitől féljen, nem pontozzuk őket, nem szóljuk le a hibáznak, mi is itt kezdtük. Végül egy órával a koncert megkezdése előtt már ott voltunk a helyszinen. Mi voltunk az elsők akik megérkeztek és az asztalhoz kísértek. Majd egy negyed órára kezdtek beözönleni a többiek is, egyre többen és többen. Kinkikids, Arashi, NEWS, Yamapi, és még sokan mások. Mindenkivel kezet fogtunk és válltottunk is néhány szót válltottunk mindekivel. Nem az volt, hogy soha nem találkoztunk de azért ritka volt az ilyen eset mikor együtt szórakozhattunk. Mondhassuk nem? A hangulat az mindig jó volt a cégen belül. Mikor közös Countdown-at is tartottunk sosem lankadt a jókedv. Ez most sem volt másképp. 

    - Kazuya! Hello! - lépett közelebb Koichi-senpai. 

     - Hello!  -fogtam kezet. - Mi újság? Jól vagy? - közbe  megpillantottam Tsuyoshit is, a mellettünk lévő asztalnál beszélgetett Keiichiroval. 

     - Igen, köszönöm. Te? 

     - Én is. 

    - Hallottam ám, hogy az egyik újonc a te szárnyaid alatt ékeskedik. Nagyon kíváncsi vagyunk már rája. Bár láttuk a tv-be, mindenkit elbűvölt, fel is figyelt rá a világ. Ilyen jól tanítod?

    - Oh, hát Akaru valóban nagyon tehetséges, én csak mellette álltam, nem tettem semmit.

    - Valóban, én is nagyon kíváncsi vagyok már rá, élőben! - lépett Tegoshi Yuya melénk. - A cégnél korábban már láttam nagyon aranyos lány. Milyen dolgozni vele? Színészi tehetséges is ennyire kimutatkozó?

    - Nagyon jó dolgozni vele és igen. Az idő elteltével egyre jobb és jobb lett. 

    - Oh, milyen szerencsés vagy Kazuya egy ilyen csinos lánnyal együtt dolgozni. - érkezett ezúttal Takaki Yuya hozzánk. - Yamashita te ugye már találkoztál vele, milyen volt? - nézett egy asztallal hátrébb ahol Yamapi épp vizet töltött magának. 

     - Nagyon kedves lánynak tűnt és valóban csinos. 

     - Hoppá! És mond csak van barátja? Szerinted lehet nála esélyem? - hajolt elémbe Takaki Yuya, hülyén vigyorogva. Szerenécse a kezemet nem látták amik az asztal alatt voltak, mert ebben a pillanatban összeszorultak. 

     - Yuya! - kapott hirtelen egy nyaklevest, Yamada, társa jelent meg mellette. - Ne hülyéskedj itt összevissza. Sziasztok srácok!

     - Hello, Yamada! - köszöntünk egyszerre a társaimmal. - Ne is vedd fel Kazuya, csak unatkozik most, hogy ne léphet fel.

    - Nyilván nagyon jó lenne az újoncokkal egy közös koncert. Mi miért nem mutathassuk meg, hogy mit tudunk? - kérdezte durcásan Yuya.

    - Mert ez az este most a juniorokról szól és nem rólunk. Na gyere, menjünk vissza az asztalunkhoz nemsokára kezdődik az előadás.

    -Igen, jobb ha mi is megyünk. Majd beszélünk Kazuya, srácok! Jó szórakozást!

    - Nektek is! - viszonoztunk majd a kis csapat szerte foszlott.

Akaru most biztos elpirult volna ha lássa, hogy ennyien érdeklődnek iránta és észreveszik tehetségét. Tehetségét... a tehetségét vették észre... ugye? 

Percekkel később Misaki lépett fel a szinpadra és üdvözölt minket majd felkonfigurálta a Junior Festet ás az első fellépőket. Majd a második és a harmadik... ők voltak. Akaru kezdte rögtön, ott állt egy vörös fodros, félvállú ruhában és hosszú szárú fekete csizmába, nagyon sexy volt, csodaszépen nézett ki ahogy kecsesen mozogni kezdett, ahogy haja lassan ringatozott bal vállán. Majd egész testem beleremegett ahogy a hangja felcsendült... csodaszép volt, ez a kép, teljesen elállt a szavam. 

    - Hé! Haver csukd be a szádat még berepül egy légy. - hajolt közel Jin és suttogta. - Ugye nem fogsz nyáladzani? 

Szuros tekintettel rá néztem, majd könyökkel felé ütöttem, halkan felkuncogott. Visszafordultam a szinpad felé, közben megjelent Keita, nemsokára rá Midori és Shouta is. Remeke csapatot alkottak, látszott, hogy jól össze szoktak. Aki énkelet elől állt a többiek kicsit hátrébb mozogtak, amikor jött a refrén Akaru megint előre lépett és együtt táncoltak rá. A dal egy vágyakozó szerelmről szól, egy pár távolságáról nagyon szép volt. Elképesztőek... de ami még jobban megdöbbentett, amitől mégjobban elállt a szavam és beleremegett a testem az az arca amit eddig még nem láttam, egy sexy, elegáns nő, aki arcán lévő mosolyával és mozdulataival bármely férfit megmozgatná. Akaru mindig meglepsz és elvarázsolsz napról napra jobban. Válltogatták egymás között a szöveget, a fiúk rappeltek, Midori álatlában a lassabb részeket énekelte és a refrénnel, a pörgösebbel érkezett Akaru. Nagyon ügyesek voltak. Nem hazudhatok, az egyetlen ami nem tetszett, mikor Keitával táncolt, ahogy egymáshoz értek, ahogy végig simitott a karján és együtt mozgatták a csipőjüket.... Daluk végén nagy tapsvihar kerekedett, közben Kokiék füttyenteni és kiabálni kezdtek. Nemsokára utánuk érkezett is a következő csapatba, majd így folyamatosan. Jó volt, a juniorok mindent beleadtak és látszott, hogy van ambiciójuk és potenciáljuk, volt mit csiszolgatni de mindenki képes fejlődni. Voltak csapatok ahol nem volt akkor nagy összhang, látszott, hogy inkább magányos farkasok vagy annyira izgultak, hogy elrontottak egy lépést, egy hangot. Volt akin látszott, hogy a tánc nem az erőssége... de az idő megtudná oldani ezeket. Ilyenek voltunk anno mi is. Mindenki hibázik. Azt hiszem vagy 8-10 csapat lehetett? Válltották egymást, mindenki 2 számmal jött. Majd utolsónak ismét visszaérkeztek Akaruék.  Most Akaru és Midori egymással háttal álltak és együtt kezdtek. Majd ismét egy együttes tánc... A második szám is szerelemről szólt , egy szerelmi vallomás. Ez is nagyon szép volt, és bár lehet hallucináltam de néha, úgy éreztem Akaru közvetlen rám néz és nekem énekel. Válltások, mozgás, ragyogás... nagyon ügyesek voltak. De alig tudtam levenni a szemem Akaruról. Annyira szeretem... 

A műsor végén mind feljöttek és meghajoltak előttünk, majd Misaki bucsuztatott el mindenkit. Minden egyes csapat, ember elvolt a juniorokkal, hogy igen jók lesznek és ügyesek. Nyilván a későbbiekben megkérdezhetnek minket, a cégtől, hogy mi a véleményünk róluk, mindezt diszkréten megtartva, hogy jobban átlássák ki merre induljon tovább. Koichi és a többiek szava is elállt Akarutól, nagyon dicsérték a nap végén. 

    - Srácok! - szaladt felénk Akaru, még mindig a fellépő ruhájába volt. - Sziasztok! Na hogy tetszett? 

    - Kislány, hát mind ez elképeztő volt. El sem hiszem, hogy juniorok vagytok. - kezdte Koki.

    - Mind nagyon ügyesek voltatok. - folytatta Junno.

    - Nagyon csinos vagy Akaru! - mosolyogtt felé Uepi. 

    - Köszönöm. Huh nagoyn izgultam, attól tartottam, hogy valami elrontok.

    - Hiába aggódtál, mert minden a legnagoybb rendben ment. - szólaltam meg, mire barna szemei rám szegeződtek és a szívem ettől nagyot perdült.

    - Oh, Kazuya te aztán igazi mázlista vagy! - karolt át Yuya. - Nagyon örülök Takaki Yuya! 

    -Oh, szintén... - jött zavarba azonnal Akaru. - Akaru Suzuki! - hajolt meg- szintén örvendek.

    - Élőben látva tényleg még elképesztőbb vagy. - lépett hozzánk Koichi is. - Domoto Koichi, örvendek.

    - Akaru Suzuki, nagyon örvendek! - lassan már azt sem tudta, hogy kifelé forduljon egyre idegesebb lett és jobbra, balra hajolgatott. Nagyon aranyos volt.

Mindenki jött és dícsérte őt, nem csodálom tényleg nagyon tehetséges. Persze egy szóval sem mondom, hogy a többiek nem azok. Mindenki nagyon tehetséges és ügyes, jól megfogja állni a helyét idolként. Ahogy így Akarura néztem ahogy a többiekkel irigység fogott el, nem szép dolgo tudom. De rákellett jönnöm, hogy már nem csak én gyönyörködöm Akaruban...

Akaru:

Nagyon jól éreztem magam a junior fest alatt, bár izgultam végén mikor a szinpadra felkerültem és meghallottam a dalt, teljesen átadtam magam a zenének és minden elmúlt. Lopva a dalok közbe az asztlaok felé néztem, pontosabban feléje. Talán a második dalon sokkal többet, ahogy az a szerelmi vallomás, ahogy a dal szavai kijöttek a számon, nem tudtam csak neki címezni. Végül jól lejárt vagyis úgy éreztem, ahogy mindenki más is. Mindenki nagyon boldog volt és elképesztően tehetséges. Komolyan néha még mindig alig hiszem el, hogy ennek a részese lehetek. Olyan zavarba voltam amikor kezdtek körbe venni az idolok Koichi Domoto, Takaki Yuya, Yamashita Tomohisa, Yuya Tegoshi, Yamada Ryosuke és még annyian... ez is olyan hihetetlen. Ádám is agyon dicsért, egész hazaúton folyton a fellépésről beszélt és dicsért engem. Alig tudtam leállítani. Misaki is megdicsért, azt mondta, hogy sosem látott még ennyire nőisene, tetszett ez neki az a sexy, titokzatos mosoly és nézés párosítás. Hát igazából az valahogy csak úgy jött... de nem mondanám, hogy elterveztem. Kazuya vitt haza engem és Ádámot, majd rá utasított, hogy pihenjek. Így is tettem, most az egyszer nem beszélgettünk vagy néztünk filmet hosszan éjszakába nyúlóan Ádámmal, csak behuppantam az ágyba és rögtön el is fogott az álom. 

A következő hét már nem volt ennyire pörgös, kicsit a váltatkozás mondható annak, hogy suli, néhány munka és Ádámmal még töltsünk időt együtt, hiszen egyre fogyatkozobb volt az ittléte. Hamarosan hazakellett menjen. De minden időt kihasználtunk amit lehetett csak. Eseménydús vakációvá tettem, Kazuyáékkal együtt Ádámnak ezt a kiruccanást. De aztán eljött a bucsú ideje is, hogy visszamenjen. Már a reptéren is álltunk én, Kazuya és Ádám. A többiek még korábban elköszöntek tőle, az este egy kis házibulival ünnepeltünk. 

    - Remélem, hogy jól érezted magad! Ne haragudj, ha néha sokat voltam el csak...

    - Ugyan... - tette arcomat kezei közé. - Nincs amiért bocsánatot kérj, sajnálom, hogy csak most tudtam jönni, ebben az időben neked ez fontos így megértettem. És amúgyis nagyon sok mindent tettél értem ebbe a két hétbe, hogy ne unatkozzak és élményeket szerezzek amiket magamba fogom őrizni mindig. - rá mosolyogtam és éreztem ahogy torkomat mardossák a könnyek. Oh, nem akartam sirni, nem akartam sirni.  - Gyere ide! - ölelt magához jó szorosan.

Hiányozni fog, ez a két hét tényleg nagyon boldog voltam vele. Mindig olyan jól eltudtuk ütni az időt, annyit hülyültünk, filmeztünk, beszélgettünk, játszottunk. 

    - Vigyázz magadra és ragyogj továbbra is olyan fényesen mint eddig! Otthon mindenki támogat és követnek. Ha valami műsorod van továbbra is jelezd, mindenképp megnézem.

    - Rendben! - válltunk el egymástól. - Hivj fel amikor leszálltál és amikor hazaértél. - bólintott, majd Kazuya felé fordult aki eddig csendben volt. 

    - Nagyon örvendek, hogy megismerhettelek! És köszönöm a te idődet is! Kérlek továbbra is támogasd Akarut és vigyázz rá! 

    - Én is örvendek a találkozásnak. Nem tesz semmit, nagyon örülök, hogy találkozhattam Akarunak egy barátjával. És ne aggódj vigyázni fogok rá. - kezet fogtak, majd férfiasan megölelték egymást, olyan mintha valamit suttogott volna Ádám neki de nem hallottam mi volt az. Néhány másodperccel később elválltak. - Én megvárlak odakint! - érintette meg a vállam Kazuya.

Kicsit értetlenül néztem, azt hittem, hogy itt marad végig velem, de végülis bólintottam. Elköszönt Ádámtól, majd magunkra hagyott. 

    - Nagyon örültem, hogy kijöttél, tényleg ez a két hét nagyon jó volt. - szólaltam meg. 

    - Akaru... - szólt közbe mielőtt bármit is mondhattam volna, érdeklődve néztem fel, nagyon határozott volt. - Én... én szerettelek, szeretlek még most is! - kiekerekedtek a szemeim, hatalmas mosoly jelent meg az arcán és kék szemei ragyogni kezdtek - Az az 1 év amit együtt töltöttünk nagyon reméltem, hogy több lesz. De tévedtem, nem ellenkeztem veled, mert láttam neked ez kell. De most belátom, hogy küzdenem kellett volna érted. Küzdeni, hogy bebizonyitsam szerelmem. - átszellte a köztünk lévő távolságot és homolkon puszilt, mintha ebben a pillanatban egy kis szellő sűvitett volna végig. - Megengeded, hogy még reménykedjek? - nézett rám azokkal a kék szemeivel. 

    - Ádám...

   - Nem érdekel, hogy távol vagy, nem érdekel, hogy nem látlak nap mint nap... de kérlek ha örizzem még ezeket az érzéseket magamba. Csak felnéztem rá, ahogy elszántan áll előttem.

   - Megkérjük a kolozsvári járat utasait, hogy érkezzenek a beszálló pontokhoz, hamarosan indul a gép! Ismétlem a kolozsvári járat hamarosan indul!

    - Mennem kell! Majd beszélünk, vigyázz magadra! - lépett el tőlem és amig csak lehetett mosolyogva integett.

Én csak álltam ott és figyeltem ahogy egyre távolodik tőlem. Ahogy eltűnt a sarkon, gondolkodás nélkül szaladásnak erdtem:

   - Ádám! Ádám! - kiáltottam utána. Érdeklődve fordult hátra. - Nekem, nekem is sokat jelentett az az 1 év, minden pillant veled sokat jelentett. Sajnálom, sajnálom amit tettem! De fontos vagy nekem!

Könnycseppek gördültek le az arcomon, Ádám elmosolyodott, majd nagy fülig érő mosollyal integetett és én vissza integettem. Ez volt az a pillanat mikor Ádámmal végre őszinték voltunk egymással az érzéseinkkel és ez volt az a pillanat, hogy mindketten tudtuk a mi történetünk ennyibe marad szerelem terén. Sajnálom, Ádám, de az én szívem másért dobog. De köszönöm.

Kazuya:

Újabb pörögtek le előttünk és visszatért minden a régi kerékvágásba. Azaz arra amióta Akaru itt volt. Vagyis szinte, ugyanis Akaru nem költözött vissza hozzám. Bár nem csodálkozom, hiszen eldöntötte és az a lakás most már az ővé volt, a nagyszüleitől kapta. Valahogy elütöttem az időt lakásomban egyedül igyekeztem visszatérni egyedüllétémre de... de nem volt olyan nap, hogy ne jutott volna valami eszembe Akaruval ami a lakásomba történt. Azt akartam, hogy mellettem legyen.

Lassan a munkák visszatértek, egyre jobban, egyre több, fotozás, műsorok, egy új dal forgatása, az új dorama forgatás. Akaru is visszatért a suliban, majd kisebb munkái is visszakerültek. Közben jelentettünk Misakinak is a junior fest-ről is kiről milyen véleményünk volt. Nem mondott semmit, hogy mennyire volt igazunk vagy nem. Csak bólintott és megköszönte majd tovább is ment. Nyilván nem fog semmit sem érni náluk jegyben vagy hasonló, csak kíváncsiak voltak mit tesznek egy ilyen helyzetben, mennyire tudják kezelni és nyilván mi mit látunk belőle. Attól függetlenül a fejeseké lesz az utolsó szó. Mindenesetre nagyon reméltem, hogy Akaru tovább folytathassa, hiszen tudtam, hogy nagy lehetőségek tárháza nyil meg előtte. A forgatás továbbra is jól ment és egyre több és több jelenettel gazdagodtunk. 

    - Kazuya, igaz, hogy Misaki és Takashi beszélni akarnak Akaruval?

    - Igen. - néhány nappal korábban, mikor Akarunál voltam és kávéztunk akkor mesélte, hogy Misaki sűrgösen beszélni akart vele és, hogy valamilyen Takashival kell találkozzon. Meglepődtem, . Mi dolguk van Akaruval? Hirtelen miért hívassák? Kicsit elfogott a pánik. 

    - Juujj, a kislány bajab került máris? - viccelődött Koki, de nekem ez nem tetszett. Mi ez az egész? Misakit kérdeztem egyszer de nem mondott semmit, azt mondta ez nem az én dolgom. 

    - Biztos, hogy nem került baja. - lökte meg Tatsuya Kokit. - Lehet csak a fellépéséről akarnak valamit mondani. 

Igen, igaza lehet... csak valami tanács, valami ajánlat, hogy másképp cselekedjen valamit. Mindenestere úgyis a mai nap folyamán megtudjuk. Hiszen ebben a pillanatban Akaru velük társaloghat. 

    - Jól van térjünk vissza próbára! - csaptam össze tenyereimet.

Mindenki mélyen kifujta a levegőt, nyujtozodott egy kettőt majd újra beálltunk a pozicióba és meginditottuk az zenét, lépésről lépésre mozogva rá. 

   - Jól ment ez a próba sárcok! - örvendezett Junno. - Maradjon meg ez a lendület!

    - Kazuya jó, hogy újra visszatértél egyáltalán nem értettem, hogy múltkor miért ment olyan rosszul. - veregette meg a vállam Maru.

    - Talán, zavart, hogy valakiket együtt látsz? - vigyorodott el Koki és felhúzva a szemöldökét felém nézett, hogy valljam már be,

Szememet forgattam és már nyitottam is volna a számat választ adni neki:

    - Kazuya! Kazuya! - érdeklődve néztünk össze a fiúkkal, majd hang iránya felé. Midori szaladott felénk. - Srácok! De jó, hogy találkoztam veletek...

    - Nyugodj meg Midori!  Végy egy mély levegőt és utána mondd el mi történt? - nyújtotta kezét Jin Midori felé. Érdeklődve néztem felé, közbe hát mögé pillantva. Hol van? Miért nincs itt? Nem vele van? Ugye az iskolába van? Ugye Midorinak csak valami dolga akadt és azért jött ide mert valami miatt kiakadt. 

    - Keita és Akaru... - alig, hogy kimondta azt a nevet előre rugaszkodtam és megfogtam vállaitól, nem engedve, hogy befejezze a mondatát.

    - Mi van Akaruval? Mi történt Midori?! 

    - Nyugodj meg Kazuya! Hadd mondja végig! - fogtak vissza Jinék. - Mi van Keitával és Akaruval?

    - Nem tudom, hogy pontosan mi történt, csak pont egy megbészélésről jöttem ki, amikor észrevettem, hogy Keita harcol néhány fiúval körbe vették és ott volt Akaru is... 

    - Harcolnak? - nézett értetlenül Junno.

De én nem álltam tétlenül azonnal szaladni kezdtem lefele, hogy megkeressem őket. Hallottam ahogy a srácok utánam kiáltanak, de nem törödtem velük. Abba is biztos voltam, hogy utánam erednek. Lefutottam a lépcsőn a földszintre, majd ki az épületből. Körbe néztem, merre lehet? Merre lehetnek? Midori innen kellett kijönnie... Akaru.... Akaru nem eshet bántodásod. 

    - Nos?! Még van kedved pofázni?! - ez a hang. 

Egy kis utca felől jött a hang, nem messze a cégtől... nem igen forgalmas. Rögtön arra fordultam és átszeltem az utca és közöttem való távolságot. Nagoyn dühös lettem amit láttam... Akaru a földön hevert, tisztán látszott, hogy remeg. Keita előtte állt és velük szemebe három férfi. Ezek a szemetek... 

    - Mit csináltok?! Azonnal hagyjátok abba!

    -Kazuya... - nézett rám Akaru, akinek csillogott a szeme , tehát a sirás kerülgette. 

    - Hé! Elég! Hagyjátok abba! - jelentek meg a többiek is a hátam mögött.

    - Most inkább menjünk! De jól figyelj Kieta Narumi, itt tuti nincs vége... - mondta az egyik fiú Keita szemébe, majd rögtön elszaladtak.

Junno, Maru és Koki utánuk szaladt. Tatsuya, Jin és Midori Akaruhoz futott. Én Keitához... nem volt kérdés elöntött a lila köd... Tudtam, hogy ha vele barátkozik ez lesz a vége...

    - Te mégis mi a francot csinálsz?! Mivel játszol?!  - ragadtam meg a gallérjától.- Egy idol vagy, ilyenekbe nem keveredhetsz, hogy képzeled, mi vagy te?! Egy balhékereső delikvens?! Hogy képzeled, hogy bajba kevered Akarut?!

    - Kazuya, elég!  - lépett mellém Jin és vállamra tette a kezét. - Akarunak most szükséges van rád. - suttogta a fülembe. 

Hátra pillantottam Akaru még mindig remegett és néhány könnycsepp gördült le arcán, minket figyelt. Becsuktam a szemem és mélyet szippantottam a levegőből. Ellöktem Keitat és Akaruhoz léptem:

    - Jól vagy? Megsérültél? - néztem végig rajta, a poros ruháján kivül nem vettem észre semmit. 

    - Kazuya én... Kazuya...

    - Ne beszélj! Elviszlek a rendelőbe! - fogtam karoba és bár tiltakozni akart nem engedtem el.

Egy utolsó szuros tekintetet löveltem Keita felé, majd el is hagytam a helyszint és visszamentem a céghez az orvosi rendelőbe. Ott nem volt senki így csak lefektettem az ágyra és folyton az tkrédeztem ha fáj valahol, ha érez e rosszul létet vagy bármi... mégis, hogy kerülhetett ilyen bajban? Keita, hogy engedhetette... nem én vagyok a hibás, nem vigyáztam eléggé. Kik voltak azok a srácok? Keitát akarták, biztos, hogy Keitát akarták... 

   - Akaru, hogy vagy? - léptek be a srácok. 

    - Jól, nem esett bántodásom. - válaszolt Akaru.

    - Elkaptátok? - néztem Kokiékra, de ők csak rázták a fejüket. Nem lenne a legjobb ötlet, ha most kifaggatnám Akarut. Még mindig remgett, talán a sokk hatása alatt van. 

Leültem mellé az ágyra és megfogtam a kezeiet, meglepődött de nem huzta ki őket. Megnyugodtam így, hogy most már mellettem van, rá mosolyogtam. Most már minden rendben van. Percekig csak csendbe néztük egymást, amikor is a telefonom csörgése zavart meg. Kénytelenv oltam elszakadni a ragyogó barna szemeitől és elengedni a puha, meleg kezét.

     - Halo? ... Igen?... Tessék? Komolyan?! Azonnal megyek! - pattantam fel az ágyból.

    - Mi történt Kazuya? - kérdezte Akaru és ellökte magát az ágytól. - Rossz hírek? - nézett felém aggódva.

    - Nem, nagyon jó hírek! Yuychiro és Nanami szülök lesznek még ma!

Első szám amit Akaruék előadtak: 

https://www.youtube.com/watch?v=4n5O92zn6T0&ab_channel=Luxeria

Második szám amit Akaruék előadtak:

https://www.youtube.com/watch?v=_5_IpEvuIw4&ab_channel=EHPMusicChannel