Tekints fel az égre!
9. Fejezet Elős lépés a munkához
Kazuya:
- Kame mégis mi történt veled? Egész nap le nem lehet törölni a vigyort az arcodról!
- Csak jó napom van! - vigyorogtam szélesen Junnora.
Miért ne lenne jó napom, amikor találkoztam Ai-val? Lehetne jobban indítani a napot? Na jó... Ez egy kicsit fura. Mármint ez a boldogság hév, csak azért mert láttam őt. Még ilyen érzés sosem támadt bennem. Egyszerűen csak bennem van ez az érzés, amit egyáltalán nem bánok. Nem bánok valamiért. És valóban folyton csak mosolygok. Nem cosda, hogy a srácok észre vették.
- Na jó ha nem akarod nem kell elmondd. De rajtad tartsuk a szemed! - nézett gyanusan végig.
Meg kellett volna ijedjek? Miért? Megbeszéltük Aival hogy barátok leszünk. Nincs mit titkolni, nincs mit elrejteni. Igaza volt, miért ne lehetnénk? Mi a gond ezzel? Semmi! Szóval, nyugodtan figyeljenek. És aztán? Semmi rosszat nem csinálunk.
- Na de azért most a munkára koncentrálj.
- Nyugi, nincs semmi ami elterelheti a figyelmem. - éppen a Tokyo Domeba jöttünk, hogy a koncentről beszéljünk. Yumiro már várhatott az irodában. Uepi nyitotta ki először az ajtot de rögtön megtorpant az ajtóban, őt követte Maru és Junno , majd én. Mire az ajtohoz értem és bekukkanthattam, hogy miért is álltak meg már a srácok kimondtak egy nevet és a névhez társult egy személy is. Ai! Ő meg mit keres itt? Várj! Tudom! Mondta, hogy csatlakozni fog a Tokyo Dome stáb csapatához, a nagybátyja rendezte el. Azt nem tudtam, hogy mikor fog kezdeni.
- Ti ismeritek egymást? - lepődött meg Yumiro.
- Igen! Ai család tag lesz! - vigyorgott Uepi.
- Családtag? - huzta össze szemöldökeit értetlenül.
-Oh, hát ő Maru jövendőbelije.
- Nem mondod? Komolyan?! - döbbent le Yumiro. - Gratulálok!
- Uepi, ne kezd már! Mondtuk, hogy az nem úgy van. - szólt rá Maru.
- Akkor nem házasodtok össze? Teljesen elvesztettem most a fonalat.
- A szüleink hozták össze hátunk mögött. De mi nem akarjuk. Csak barátok vagyunk. -lépett előbbre Ai és magyarázta el. Miért örülök ennyir annak, hogy ezt kimondja hangosan?
Kazuya, uralkodj magadon! Kicsit megráztam a fejem. Na ha most valaki látna, biztos, hogy hülyének gondolna. Felkapom a fejem és találkozom Ai tekintetével. Látott! Na szuper, pont aki előtt a legkevésbé akartam leégni. De Ai, csak szeliden felém mosolyog, ami a szívemet csak úgy megmelengeti.
- Értem! Így már világos. Nos akkor nem kell bemutatnom nektek, Ai itt fog dolgozni a csapatunkban. Már a koncerteteken is részt fog venni.
- Sok sikert! - mondták a fiúk.
- Köszönöm!
- Nos, akkor hamarosan érkeznek a többiek is. Ha nem gond Ai is részt vesz ma.
- Dehogyis, hiszen ő is a csapat tagja. - válaszoltam mosolyogva, mire ismét egy melegséggel teli mosolyt kaptam viszonzásul. Miért érzem azt, hogy kicsattanok a boldogságtól?
- Nos akkor üljetek le! Már hallom a többiek lépteit is.
A fiúkkal elfoglaltuk a helyünket. Ai kissé tétlenül állt ott ahol korábban beszélgettünk. Felé akartam szólni, hogy üljön le mellénk. De elkéstem, Yumiro ugyanis megkérte, hogy üljön le mellé. Megérkeztek a többiek is és elkezdtünk egyeztetni a részleteken. Mit is ígértem a srácoknak, hogy tudok koncentrálni? Nos ez valamennyire megváltozott. Automatikusan szemeim néha arra a bizonyos személyre tévedtek, aki az asztal sarkánál ült és jegyzetelt. Milyen szorgalmas. Bár nem is gondoltam volna mást
- Kame mit szólsz? Mi a véleményed?
- Igen... tessék?!
- Mi a gond? Fáradt vagy? Meghültél? Te nem szoktál ennyire a zonán kívül lenni. - kérdezte Yumiro.
- Öhm, elnézést csak elgondolkodtam! Khm... igen, ahogy mondtátok a díszleteken gondolkozunk legelőször és megtárgyaljuk a cégen belül, majd küldjük a részleteket. - reméltme, hogy egyik srác sem mondja el, hogy korábban épp azt mondta, milyen jó napom van.
- Rendben! Akkor megnyugodhattok mert, le van szögezve és készülünk rá. Küldjétek majd a további részleteket.
- Rendben!
Egy fél óra után véget is ért a megbeszélés. Ez még csak az első volt, hogy tudja mindenki biztosan, hogy akkor le van szögezve és milyen előkészületek is kell legyenek. A későbbiekben ez gyarapodni fog.
- Mindent igyekszünk megtenni! - fogott kezet Yumiro mindannyiunkkal. - Ai, kitalálsz? Van egy másik megbeszélésem. Akkor ahogy megbeszéltük, holnap találkozunk!
- Persze! Rendben! Köszönöm!
Yumiro már a telefonján beszélt is ahogy kilépett az épületből, őt követték a többiek is. Ai még szedelőzködött.
- Ai valamerre letehetünk? - lépett hozzá Maru.
- Nem köszönöm! Innen megyek megebédelek és aztán meglátogatom apámat. Mondta, hogy keressem fel! De köszönöm! Ti?
- Mi most visszamegyünk a céghez. Biztos ne tegyünk ki?
- Nem tényleg! Kösöznöm! - összeszedte a holmijait. - Jó munkát nektek!
- Neked is!
Ezzel kisietett a teremből.
- Ez a lány nagyon alapos és szorgalmas. Láttátok, hogy egész megbeszélés alatt jegyzetelt? - mondta hülledezve Uepi.
- Igen, hát ő...
- Ai-nak ez az álom munkája. Komolyan veszi és mindent megakar tenni, hogy jó legyen benne. Ezzel még abban is reménykedik, hogy a szülei is belássák, itt a helye. - magyarázta Maru, azt amit én is akartam mondani. Ezt én is tudom! Nekem is mesélte.
- Értem! Hát, ügyes lány! Csak így tovább! Most már menjünk mi is, biztos várnak! - veregette meg a hátam Junno.
Bólintottam. Igen, szorgalmas, alapos, biztos, hogy a kemény munkája meghozza végül az eredményt. Remélem! Én drukkolok neki. És remélem ha bármibe is segítehtek, akkor nem fog tétovázni, kérni.
Ai:
Miután a Tokyo Dome-ból kijöttem egyneesen Ranmaruékhoz mentem. Tényleg meglepett, hogy a fiúkkal találkoztam. Persze nem az, mert gondoltam lehet közös munkánk, de hogy már ilyen hamar. De jó volt egy ilyen megbeszélésen részt vennem. Bár nem volt az a hosszú még, láttam, hogy a fiúk igen komolyan vették már. Első benyomásra az jött le, hogy szeretik a munkájukat és mindent megtesznek érte. Ügyesek! Bár nem mintha mást vártam volna, ahogy megimsertem Kazuyat és Nakamrut egyik sem az a típus aki lazsálna és csak úgy né dolgozna.
Ranmaruékkal az ebéd remek volt! Mint mindig! Jól elbeszélgettünk és jól laktam. Ezután egyenesen apám ügynökségéhez vettem az irányt. Nem volt akkora épülete, mint a Johnny's vagy annyi együttese, de sikeresek voltak. Apám úgy volt vele, hogy tehetséges emberek kis helyen is elférnek. No meg, fokuszálni akart először csak néhány együttesre és azokból kihozni a 100%-ot. Szerintem túl sokat vár el. De ha mondom csak felidegesitem. Az ügynökség nem volt a központ környékén jóval távolabb helyezkedett el és egy nagyobb tradicionális épület adott othont neki. Egyáltalán nem úgy nézett ki mint egy ügynökség. Ami fura, ha ismered az apám, aki szeret hivalkodni. De ragaszkodik a tradicionalizmushoz. Az egyetlen ami az ügynöskégrőll árulkodott az tábla ami az ajtonál fogadott Starship. Beléptem az ajton és rögtön összefutottam apám titkárnőjével Hina-val. Köszöntem neki, mire kiejtett a kezében lévő papirokat. Visszahuzodó és csendes volt, kicsit kétbalkezes, félt társaságban. De jól végezte munkáját és kedves volt velem, mindig. Miután segítettem a papirokkal elindultam apám irodája felé. Az udvaorn kellett keresztül menjek ahol meghallottam Blix egyik számát. Masuda és a másik 4 fiú éppen gyakorolt. Egy pillantra megálltam s figyeltem ahogy próbálnak. Olyan keményen igyekeztek. Remélem, hogy sikerrel járnak. Ügyesek és keményen dolgoznak. Épp, hogy lejárt a szám, indultam volna tovább amikor utánam szóltak. Csak feléjük intettem, hogy sietek apámhoz, de majd később beszélünk és apám irodájában vettem az irányt. Amikor megérkeztem apámat teázni találtam a kanapén. Meghívott engem is de udvariasan visszautasítottam. Vártam hogy mondjon miért hívatott ide. Először csak kertelt, hogy milyen napom volt, jól kipihentem magam az esti buli után, sőt még azt is megkérdezte, hogy milyen volt a Tokyo Dome-nál. Furcsa... De hamar kiderült, hogy miért ugyanis azt krédezte ha nem csatlakoznék a céghez. Rögtön felment a pumpa bennem. Nem akartam erről hallani és gondolkodás nélkül felálltam, elhagyva az irodát. Bár hallottam, hogy Masdua utánam kiállt. Nem álltam meg. Le kellett nyugodnom. Mi a baja apámnak? Először a házassággal jönnek össze, most meg ide hivat rögtön, hogy csatlakozzak a céghez. PErsze gondoltam, hog ynem mondanak le róla. De már is el kell kezdjük? Alig néhány napja jöttem haza. Azt hittem, hogy adnak egy kis időt nekem. hogy legalább lesz esélyem emgutatni, hogy mennyit fejlődtem és milyen jól végzem a munkám a színfalak mögött. De persze, megint túl sokat vártam tőlük. Mi lesz a következő lépésük? Vakon aláírom a papirokat? Vajon anyám ilyenkor hol volt? Csodálkozok, hogy ő nem volt itt. Vagy ez a tervük? Először apám kísért meg, majd anyám. Na azt várhassák. Erről nem akarok hallani!
- Ai?! Ai! Ai, te vagy az?! - ez a hang? Bakker miért pont vele kell összefutnom? Tegyünk, hogy nem hallottuk, nem ismerjük, nem minket szólít. - Ai?! Ai, áll meg egy pillanatra kérlek! Ai! - ragadta meg a csuklom. Hátra pillantottam, hogy szembe nézzek vele. Takumival, aki dobta Kaorut. Takumi Ohno a nagy, híres fotos. Valójában tehetséges, de igazából... egy féreg! - Örülök, hogy látlak! Nem is tudtam, hogy visszajöttél.
- Honnan kellett volna tudd? Talán értesítenem kellett volna téged? Én nem örülök, hogy látlak! - rántottam ki a karom és már indultam is tovább.
- Ai! Kérlek hallgass meg! A látszat csal! Nem csaltam meg Kaorut. Szeretem!
- Na persze! Két vasat akartál ütni egy csapásra, de nem sikerült. Kaoru nem ostoba, hogy ne vegye észre! Szégyelheted magad!
- Nem, Ai... tudod jól, hogy mennyi mindent megtettem érte és megtennék. Én....
- Mondj, amit akarsz nem ér semmit!
- Ai! - ragadott ismét meg a karamonál fogva. - Kérlek hallgass meg! Kérlek, segíts nekem, hogy beszéljek Kaoruval. Nem akarja felvenni a telefont, sem az üzeneteimre nem válaszol. Kérlek!
- Kaoru a legjobb barátnőm! Nem fogom engedni, hogy még egyszer egy olyan féreg, mint te a közelébe kerüljön. Menj vissza a drágalátos kisgyerek modelledhez.
- Momo már felnőtt!
-Oh, tehát már bevallod, hogy volt valami köztetek?
- Igen... de az nem úgy volt. Én csak... Momo jött rám és...
- Oh, és nincs kezed és szád amivel ellent mondj?!
- Nem! Figyelj Ai, kérlek hallgass meg!
- Nem akarlak! Ne kerülj többé Kaoru szemei elé és kímélj meg ettől engem is! - megint kirántottam a karomat, de ezúttal gyors volt és ismét megragadta.
- Ai! Kérlek! Hallgass meg!
- Eressz el!
- Nem, amíg meg nem hallgatsz és meg nem ígéred, hogy segtesz, hogy kibéküljek Kaoruval.
- Hahaha! Ezt nagyon elszurtad!
Kiakartam rántani a karom újból, de már erősebben fogott. Őszintén még fájt is.
- Takumi eressz el, ez fáj!
- Nem! Nem! Meg kell ígérned! Én...
- Azt mondta, hogy ereszd el! - hirtelen egy kéz került Takumi karjára. Feltekintettem a tulajdonosára és találkoztam Kazuya dühös tekintetével.
- Kamenashi Kazuya... neked meg mi a közöd ehhez?
- Ereszd el, amíg szépen mondom! - Takumi egy pillantra mintha hátra hökkölt volna, elengedett. Kazuya megragadt a akarjtá és hátra csavarta.
- Te...
- Kazuya ne! - érintettem meg. Még valaki meglát és holnapra már a címlap story az lesz, hogy szerelmi háromszögbe van Kamenashi Kazuya. - Ereszd el!
- Ne merd még egyszer bántani! - ezzel meg ellökte Takumit, aki a földre esett.
- Én... én... még nem végeztem! Nem ért itt véget és ezt jobb ha Kaournak is megmondod!
Kiáltotta, ahogy összeszedte magát, majd elszaladt. Szerencsére, hogy annyian nem voltak körülöttünk és hamar lerázodott így nem lett ideje senkinek, hogy fotot vagy videot készítsen.
- Jól vagy? - fordult felém aggódva Kazuya és rögtön a bal kezem után kapott, hogy megnézze a csuklom. - Egy kicsit piros! Talán le kellene hűtsd! - miért ég ennyire a böröm az érintésétől?
- Jól vagyok! Hamarosan elmúlik! - huztam vissza. Hirtelen melegebb lett? - Köszönöm, hogy megvédtél.
- Nem tesz semmit! Ki volt az a féreg? Nem az exed, mert Kaorut említette.
- Jól mondod, Kaoru exe.
- Ismerős volt, mintha még korábban láttam volna.
- Fotos, Takumi Ohno neve mond valamit?
- Oh, persze! Sokan dícsérték.
-Hát pedig semmi dicséretre méltó nincs benne. Egy féreg, megcsalta Kaorut! És még ő köynörög, hogy jöjjön vissza hozzá.
- Szemétalak! Vigyázz magadra! Ha bármi van értesíts!
- Értesítselek?
- Öhm... igen... tudod... úgy értem, hogy... hogy ha bármiben segítehtek ne habozz! - mintha zavarban lenne?
- Köszönöm! - mosolyodtam vissza rá.
- Te mit keresel itt? Nem munkátok van?
- Lejárt. A közeli rámenezőve megyek találkozom az öccsémmel.
- Oh, akkor feltartottalak. Ne haragudj!
- Nem, dehogyis! Nyugi!
- Menj nyugodtan! Nem tartalak továbbá fel!
- Nyugi. Tényleg nem tarottál! - milyen szép a mosolya. Nem csodálom, hogy annyi nő epeked utána.
- Még egyszer köszi szépen. És még találkozunk!
- Persze! Szia!
Intettünk egyet egymásnak és mindenki elindult a saját útjára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése