Uepi rajongói oldala

 Uepi egy héttel korábban jelentette be, hogy hivatalos rajongói oldalt nyít. Ez pedig a tegnapi folyamán meg is történt. Nagyon menő lett, Uepihez hűen! 😊 Ne felejtsetek minden részletet csekkolni!

https://tatsuya-ueda.com/

17.fejezet Megtörténhetne?

 

Tekints fel az égre!

17.fejezet Megtörténhetne?

Kame:

   - Remek volt srácok! Szerintem kihoztuk ebből a táncból amit kellett! - csaptuk össze tenyerinket egymással. Épp próbáltunk egy táncot az ügynökségnél voltunk az egyik teremben.

 Ma nem volt egyikünknek sem munkája így úgy döntüttünk, hogy ide jövünk és próbálunk táncot és éneket. Bár a koncertig még azért volt, szerettünk mindent időben elkezdeni. Mindannyain egyszerre nyultunk a vizünkért és belekortyoltunk, amikoris kopogtattak.

   - Igen?! - válaszolt Uepi. majd hamarosan Ryosuke, Kei, Yuya és Nakajima lépett be rajta.

   -  Sziasztok!

    - Sziasztok! Szükség van a teremre?

    - Nem! Igazbáól most jöttünk a Dome-ból és... - fejüket egyszerre fordították Maru felé, aki ismét a vizes palackját szájához emelte, majd amikor észrevette, hogy őt nézik megállt.

    - Valamit megakartok velem beszélni?

A srácok arcán hatalmas vigyor jelent meg majd Maru elé ugrottak:

   - Találkoztunk a mennyassoznyoddal! Miért nem mondtad, hogy ilyen aranyos?

    - Annyir kedves volt!

    - És gyönyörű lány!

    - Nagyon jó fej! Rögtön ott termett ha segítség kell és még ajánlott is új ötleteket, amiket LA-ben tanult.

Áradoztak Ai-ról. Hát ezen egyáltalán nem csodálkozom. Ai-re ezek mind igazak. És azt is nagyon jól tudtam, hogy a munkáját is remekül fogja végezni.

   -  Oh... hát...

    - Milyen szerencsés vagy senpai!

    - Ha nekem ilyen mennyasszonyom lenne...

Valami bizseregni kezdett bennem. Nem tetszett, hogy így áradoznak Marunak. Oké, hogy jegyesek most, de ebből nem lesz semmi. Féltékeny voltam, hogy valaki másnak áradoznak Airól. Azt akartam, hogy nekem áradozzanak, hogy nekem mondják, milyen szerencsés vagyok...

    - Kame, minden rendben? - felpattantam a képzelgéseimből és Junnora tekintettem. Mikor ért mellém?

   -  Igen, persze! - gyorsan bele kortyoltam az üvegemben és arébb léptem, hogy elvegyem a törölközömet.

    - Mondjuk elég illetlenek vagyunk. - szólalt fel Ryosuke. - Nem zavartunk meg titeket a próbában?

    - Nem, ne aggódj! Épp végeztünk. - válaszolt Junno.

   -  Akkor jó! De mi megyünk is tovább, p énteken lesz a főpróbánk a staidonban. Koncertre eljösztök?

    - Én megyek! - szólaltam fel először, mire mindenki kissé meglepődve tekintett felém.

   - Nem is tudtam Kazuya-senpai, hogy ennyire izgatott a koncertünk miatt. - túl élénk volt a hangom? Nos, nyilván mindig jó egy másik csapatnaka  koncertjét megnézni és támogatni őket, de most azért voltam ennyire izgatott, mert kíváncsi voltam Ai-re. Persze tudom, hogy más lesz ez és az amikor velünk fog dolgozni,. El nem tudom mondani mennyire várom, hogy lejárjon ez a két hónap a koncertünkig.

    - Hát gondoltam megnézem, mit lophatok el tőletek! - kacsintottam feléjü majd átkaroltam a hozzám leközelebb álló Keit.

    - Na!-  nevettünk fel egyszerre.

    - Maru gondolom nem kérdés, hogy te ott leszel ha már ez az első munkája a mennyasszonyodnak.

    - Jövők! - Maru miért nem javítja ki őket, hogy mennyasszonya, de nem lesz az. Hogy ne szólítsák így? Miért nem mond erről semmit?

    - És ti fiúk? 

    - Ne haragudjatok a hétvégén hazamegyek a szüleimhez. - kért elnézést Uepi.

    - Én lehet benézek még nem tudom ha nem e lesz valami.

    - Rendben! Köszönjük! Akkor szép napot nektek! - tolta kifele a többieket Ryosuke.

    - Nektek is!

Remek a kapcsolatunk velük na nem mintha másokkal nem lenne. Kihoaiankkal és senpaiainkkal együtt jó kapcsolatot ápollunk, tanácsot adunk és segítünk egymásnak. Ez a mi ügynökségünk! 

    - Akkor Ai már is megragadja az emberek figyelmét. - mosolygott Uepi.

    - Na nem mintha mást vártunk volna el tőle. Ahogy megismertük, pont ez jött le. - mondta ki hangosan Junno azokat a szavakat, amiket az előbb én még gondolatban mondtam.

Egyetértően bologattunk a fiúkkal, majd dolgunkra mentünk. A hét további része egész hamar letelt. Mire már észbe kaptunk hétvége volt és Hey!Say!Jump-osok koncerte elérkezett. Aival szokás híven az elmúlt napokban beszélgettem, smseztem. Több volt a munkája így találkoznunk nem sikerült. Illetve nekem is felsűrűsödtek a napok. De örültem, hogy legalább sikerült továbbra is beszélgetnünk. Nagyon izgult a munka miatt, de mondtam, hogy minden rendben lesz. Remek lesz!  Marunak sajnos közbe jött valami és nem tud eljönni, valamint Junno sem fog elérni. Csak én leszek! Koncert előtt egy órával érkeztem meg. A szemfüles rajongók, már ott álltak a sorba. Ilyent nem először tapasztalok meg. Elképesztően kitartóak! Pedig biztos, hogy mindenki bejut. De már nagyon izgatottan várják a koncertet. A mi koncertünkön is megesik.  Én a hátsó bejáraton mentem be. Bent nagy sűrgés forgás volt utolsó simitások a koncert előtt. Benéztem a srácok öltözőjében, hogy sok sikert kívánjak. Majd rögtön Ai-t kezdtem keresni. Rengeteg ember boklászott ide oda. Tett vett. Nagy volt a hangzavar. De sehol sem láttam Ait. Gondoltam így, hogy megkérdezek valakit.

    - Ne haragudj... - állítottam meg egy lányt, aki éppen valami papirokat szorongatott kezeiben.

   - Kamenashi-san! - meglepődött, hogy itt lát. 

    - Szia! Nem tudod, hogy merre találom Ait?

    - Ait? Ah! A lányt aki nem rég érkezett. A raktárban van. Menjen előre és aztán balra le a lépcsőn!

   - Köszönöm szépen! - mosolyogtam felé, majd el is indultam arra amerre irányított.

Amikor a lécspőn haladtam lefele dudolászásra lettem figyelmes. Ez ő! Milyen szép! Elmosolyodtam. Ez megmelengeti a szívemet. Annyira jó hallani még azt is, ahogy dudolászik. Hmmm... belegondolva ismerősnek hangzik ez a szám. Ez a mi számunk! A Neiro! Már munkában is a mi számunkat énekli, akkor sikerült rabul ejtetnünk. Vajon nekem sikerül őt rabul ejtenem? Kazuya! Mi jár éppen a fejedben?

   -A... - épp az ajton fordultam be ami nyitva volt és kösöznteni akartam,.

Ám amikor beléptem Ai a széken volt éppen nyujtozkodott fel valami dobozért, amikor is a szék megingott és kicsuszott alóla.

   - A! 

   - Vigyázz! - rögtön odaszökkentem és micsoda időzítés pont a karjaimba fogtam ki.

   - Kazuya... - meglepődött, hogy engem lát, ám megkönnyebülés sóhaja hagyta el ajkait. Azokat a kis, cseresznye virág színű ajkakat, amik valahogy nagyon vonzottak magukhoz. Hogy megízlelhessem és megbizonyosodjak arról, hogy annyira édesek és puhák, mint amilyennek látszanak.

Csak egy kicsi kellene... egy kicsi lehajolnom és már is megérinthetném. Ahogy itt a karjaimba tartom ideálisan megérezném, hogy remeg meg karjaimban, hogy sóhajt bele a csókba, meggyőgőzdve, hogy pont ugyanannyira várta, hogy ez megtörténjen, mint én. Kerek, barna szemei csillogó kíváncsisággal meredtek felém. Jobb keze mellkasomon pihent és érintése alatt az éreztem, hogy bőröm perzsel. Szívverése még mindig hevesem dobogott a sokk hatása lehetett. Ha lehajolok és megcsókolm, akkor megtudom nyugtatni? Megnyugtatni, hogy minden rendben és sosem fogom engendi, hogy baja essék? Ha... Testem önéletre kellt és lassan közeledni kezdett hozzá. Ha megállít, akkor megállok... ha ellenkezik, akkor nem teszsek semmit. Ha nem akarja, akkor nem fogom erőltetni. De... nem tesz semmit. Az ő tekintete is az ajkaimra téved és mintha kissé jobban megkapaszkodott volna bennem. Nem lök el. Ő is akarja! Ő is azt akarja amit én. Vajon ugyan annyira és ugyan olyan régóta kívánja, mint én? Még egy kicsi és mindez kiderül. Még egy kicsi és...

 Hirtelen egy ajtó csapódás hallatszik, mire Ai elhuzodik tőlem:

   - Khm... köszönöm szépen! - már nem néz tekintetemben és feszengeni is kezd a karjaimban. 

   - Nincs mit! - letettem. Ha nem zavarnak meg, akkor megtörtént volna? Megcsókoltuk volna egymást? Eddig is vágyakoztam csókjáért, de most ezekután bele őrülök a gondolatokban róla, hogy ilyen közel voltam. Ki volt aki ajtót nyitott? Legszívesebben megfognám két vállától és jól megráznám. Hogy zavarhatott meg! - Miért te kell levenned azt a fenti dobozt?

   - Mert én értem rá. - ezzel megfogta a széket, ami leesett és felállította, már készült volna is visszaállni.

   - Na, de most már itt vagyok én! - fogtam meg a csukloját, hogy megállítsam, hogy felálljon.

   - Mi?! Nem végezheted el az én munkámat.

    - Csak segítek!

   - Nem kell segítség. Letudom venni. Mi van ha valaki meglát?

    - Ja, azt láttam, hogy milyen jól letudod venni. - arébb huztam a széket. - Mit mondana? Csak segítettem neked. - és mielőtt ellenkezhetett volna felálltam a székre. - Ez kell?

    - Igen! - és levettem a dobozt.  - Köszönöm szépen! - nyujtotta a kezét a dobozért, de csak csibészesen elmosolyodtam. - Kame nem! - szólt rám, mint egy kisgyerekre. De aranyos, mikor dühös!

    - Hova kell vinni?

   - Kame! - szólt rám, de én már elindultam a karjaimban a dobozzal.

Felmentünk a lépcsön és ki a folyosóra, ami továbbra is nagy nyűzsgésbe volt.

   - Hova kell nektek? A hangvezérlőhöz? - láttam valami kilogó kábeleket benne. - Vagy a fénytechnikához?

    - Útobbihoz. De... - el is indultam arra. - Kame! Nézd, most mindenki megnéz. Le fognak szidni, hogy te végzed el a munkámat.

   - Dehogy fognak leszidni. Ne aggódj!

Sok ember tekintete megfordult felénk és volt aki össze is sugott mögöttünk. Mi rosszat csinálunk? Semmit, csak segítek neki. Nem mintha nem csináltam volna már ilyent. Nagy a Dome ismerem és rengteg a munka, amikor itt esemény van. 

   - Oh, meghoztad az eszközöket... - lepődött meg a fénytechnikus, amikor meglátta, hogy nem csak Ai jött.- Köszönöm!

   - Nincs mit! - tettem le és felé mosolyodtam. - Nos, mi a következő?

    - Neked semmi! Te vendég vagy, aki jött megnézni a koncertet. Én dolgozom itt! - nézett szigorúan rám Ai. - Tessék a helyedre menni!

   - Oh, ne már! Nem nézhetem veled?

   - Már, hogy nézhetnéd? Nekem dolgoznom kell!

    - De... - néztem kérően rám, de úgy tűnt nem hatott rám.

    -Tessék csak a helyedre menni!

   - Jól van... de koncert után találkozunk?

   - Igen! - fél oldalas mosoly kíséretében válaszolt.

    - Akkor koncert után, a backstagebe. El ne menj! - mondtam izgatottan, majd elsiettem a helyemhez. Remélem, hogy hamar lejár a koncert! Bocsánat Hey! Say! Jump! de vele akarok lenni.

Nem is kellett olyan sok idő, mire sikerült megkapnom a helyem. Keiichiro ült egyik felemen és a másikon Jesse. Köszöntem nekik és alig, hogy néhány szót váltottunk már kezdődött is a koncert. Remek hangulat uralkodott, nem mintha másra számítottam volna. A Hey!Say!Jump felszántotta a színpadot. Mindent beleadtak és jól sikerült a koncert! Még minket is köszöntöttek. A koncert végén Keiichiroék elhívtak inni, de elnézést kértem és visszautasítottam. Helyette a backstagebe igyekeztem. Ott még elkaptak a Hey!Say!Jumposok, akiknek gratuláltam és Ai keresésére indultam. Nem messze a hangtechnikától találtam rá.

    - Milyen volt? - mosolyodtt felém.

    - Remek! Neked?

    - Fantasztikus! Nagyon jó hangulat volt és itt dolgozni, maga az álom! - mondta csillogó tekintettel.

    - Örvendek, hogy tetszik! - remélem, hogy hamarosan a szülei is meglátják Ainak ez mennyit is jelent.

   - Miért szerettél volna találkozni? Eléggé késő van. Nem lesz munkád holnap?

    - Öhm... hazakísérlek! Azaz, hazakísérhetlek?

    - Rendben! Kocsival jöttél? - megráztam a fejem. - Akkor gyalog kell mennünk, mert én sem azzal vagyok.

   -  Nem baj! -  lényeg, hogy veled legyek.

    - Akkor még segítek itt összeszedni és mehetünk!

    - Segítek! - mielőtt azonban ismét ellenkezhetett volna leintettem.

És plusz egy ember mégis plusz erőmunka. Egy fél órával később sikerült össze szedelőzködnünk a dolgokat, amit kellett és elindulhattunk haza Aival. Uton a házuk felé izgatottan mesélt a koncertről, hogy milyen volt megélnie az első ilyen munkáját itt. Nagyon aranyos volt! Egész uton ő beszélt. De egyáltalán nem zavart. Szeretem hallgatni, szeretek vele lenni! 

   - És már meg is érkeztünk.Én buta egész végig én beszéltem...

    - Nincs miért rosszul érezned magad. Örvendek, hogy ennyire jól telt! - mosolyogtam felé.

    - Köszönöm szépen, hogy hazakísértél! - kissé úgy tűnt, mintha zavarba lenne.

   - Nem tesz semmit! - bármikor, ha rólad van szó.

Csend telepedett ránk. Ai nem mozdult be és nem is siettettem. Vele akartam még tölteni egy kis időt, kettesben lenni vele. Nem kell beszéljünk elég az, ha itt vagyunk ketten egymás társaságában.

   - Milyen szép az ég! - tekintett fel, követtem én is példáját.

   - Valóban az! - az éjszakai eget megannyi csillag ékesítette meg.

Percekig csak álltunk ott és néztük az eget. Igen enniy nekem pont elég, ha állunk egymás mellett és nézzük az eget. Az eget amely oly hatalmas. Amit bárhonnan is nézel, ugyanazt nézed.

   - Kame... - lepillantottam rá, közelebb lépett arca pirba borult. Megnyalta ajkait, abban a pillanatban, mint én. Nem mondott többet semmit. Eltekintett, majd ismét rám és teljesen szembe fordult velem. Tekintete vágyakozó volt, mint az enyém.

És íme, a mai nap már másodjár megint ilyen helyzetbe kerülök. Ajkai egyszerűen mágnesként vonzzák az enyémeket. Ő maga mágnésként vonz engem. Megcsókolhatnám... most talán megtörténik. Most miért ne tehetném meg? A csodaszép csillagos ég alatt, megtörténhetne az első csókunk. Most, itt a kihalt utcán senki sem fog megzavarni. Most megtörténhetne!

16. fejezet Mrs. Yuichi

 

Tekints az égre!

16.fejezet Mrs. Yuichi

Ai:

    - Na hát a kisasszonny hazaérkezett? - fogadott apám, aki éppen a nappaliból tartott kifele. Még mindig dühös volt rám, a legútobbi beszélgetésünk óta és azzal csak fokoztam a dühét, hogy nem hajlottam semmit rá, sőt a munkámmal amit akarok többet foglalkozok.

     - Azt hittem, hogy már rég kinőttem azon az időszakon, amikor órához voltam kötve, hogy hazajöjjek.

    -  Még pimaszkodsz is?! 

     - Felnőtt nő vagyok apa! - léptem be a konyáhba,a hol anyám terítette az asztalt. - Amúgy meg, ha annyira érdekel, hogy hol voltam eddig szólok, hogy Nakamaru-val voltam.

    - Nakamaruval?! - csillantak fel anyum szavai.

    - Igen!

     -  Ez remek hír! - lépett át hozzám és átkarolt. - Egyre többet vagy vele és egyre jobban megismered. Ez csodálatos!

     - Anya...

     - Annyira örülök neked, kislányom! Meglátod egy kettőre kiforrnak az érzéseid is!

     - Azt hiszed ilyen könnyű?! Nem! Maruval csak barátok vagyunk de ennyi, egyikünk sem akarja az eskűvöt.

    - Kislányom...

    - Honnan tudod olyan biztosan, hogy Maru sem akarja?

    - Mert azon vagyunk, hogy megállítsuk az eskűvöt. Nem lesz semmi! Szóval jobb ha bele törödtök és nem élitek bele magatokat túlságosan.

     - Komolyan azt hiszed, hogy ez ilyen egyszerű?!

     - Ez az én életem, ennyire nem szólhattok bele!

     - Ez már meg volt beszélve! Lesz eskűvő ha tetszik ha nem!

    - Apa!

    - Ai!

    - Elég! - kiáltott fel hirtelen anyám, mire mindketten elhallgattunk. - Felköltitek az egész szomszédságot! Fejezzétek be! Üljünk le és vacsorzzunk meg nyugodtan. Aztán, majd nyugodtan megbeszéljük a dolgokat.

     - Nekem nincs semmi amit megbeszélnem kell veletek erről. Az én életemet nem irányítjátok többet. De leülök vacsorázni veletek... - bár egyáltalán nincs kedvem, csak anyám miatt megteszem. Mivel felszólalt és nem állt rögtön apám mellé, hanem tényleg csak egyszerűen vacsorázni akart velünk. 

Ő is mindig rám erőltette az akaratát, nem akarta, ő sem azt, hogy z legyek aki akarok. Ám mégis valamivel gyöngédebb volt apámnál és végig hallgatta a mondandómat. Bár sokszor fő célja az volt, hogy igyekezett, hogy a jó, szép család képe mindig megmaradjon és ebből a média semmit sem lásson.

Leültünk az asztalhoz és neki fogtunk vacsorázni. Nem szólalt meg többet egyikünk sem. Itthon töltött vacsorázim során, mindig ilyen volt, ilyen csend... hacsak fel nem jött valami, amiről éppen ők akkor tudni akartak. De most mindenki makacskodott. Nem akart senki sem semmit sem kérdezni. Nem mintha válasozlni akartam volna most bármire is. Amit akartam elmondtam.

Már épp a vacsora végénél tarotttunk, amikor megszólalt a telefonom üzenet. Még épp megpillantottam a felvillanó nevet, kitől is kaptam. Kame... mielőtt azonban apám megszólalt:

    - Ki zavar ilyenkor? Milyen illetlenség!

     - Csak Yuko... - nem mondhatom el, hogy valójában kiirta, nem is tudom mi lenne ha kiderülne nekiik, hogy Maru csapattársával beszélgetek. Robbana a bomba és Kamenak baja esne, amit nem akarok. - Kérdezi, hogy holnap hogy dolgozom. Eltartott a munkája ma és azért ír csak most.

    - Oh, értem! Keményen dolgozik, hogy megálljon a helyén. Ügyes lány! Kár, hogy csak ennyire használja fel tehetségét, hogy modellkedik. - és már megint ide kerekedünk.

    - Apa...

     - Megkellene beszélnetek újra velük, hogy nem akarják e az együttest tovább vinni. Mindenetek meglenne, rögtön tudnátok debütálni és...

    - Köszönöm a vacsorát! - vágtam csak oda, majd mosogatóba tettem az edényeimet és elhagytam egy szó nélkül a konyhát.

Azt hittem, hogy nem fog megszólalni apám sem többet ma, de persze nem tudta megállni. Huh! Mikor unja meg már ezt? Évek óta, csak ezt nyomja.... miért akarja ennyire az akaratát rám erősíteni?

Beléptem a szobábam és leültem az ágyamra tenyereim közé rejtve arcom. De alig egy pillanattal kezdve, ismét felvillant a telefonom. Kametól egy újabb sms. Mosolyra huzodott a szám és feloldottam a telefonom, hogy megnézhessem mit üzent. "Most nem rég érkeztem haza!  A szüleimnél vacsoráztam. Rég voltam feléjük. Bár talán ez nem érdekelhet annyira. :)) . Milyen napod volt? Hallom kezdődik a készülődés a Hey!Say!Jump koncertre, tervezek elmenni."   és a második üzenet pedig ennek folytatása volt: "Remélem, megláthatom, hogyan is dolgozol. Biztos remek vagy!"  Milyen aranyos! Egy sorával képes volt jobb kedvre deríteni. Nem is gondolkodtam sokat, ujjaim automatikusan érintette meg a neve mellett álló hívó gombot. Két csöngetés után felvette:

    - Szia! Minden rendben?

    - Szia! Igen. Csak hallani akartalak. - vallotam be őszintén. - Megzavartalak? Fárasztó napod volt? Inkább nem kellett volna felhívjalak, ne haragudj...

    - Nem! Nem! Nincs amiért bocsánatot kérj. Örvendek, hogy felhívtál én... én is hallani akartam a hangod. - mennyire jó hallani ezt a sármos hangjával. Oh... teljesen elcsavarta az eszemet.

    - Milyen volt a napod?

    - Jó! Rendben ment a munka. És mint irtam voltam a szüleimnél, rég tudtam meglátogatni őket, a munka miatt. De most végre eljutottam, hogy náluk vacsorázzak.

   -  Gondolom nagyon örültek!

    - Ez csak természetes. - hát nem mindenkinek. - Ha láttad volna mekkora csomagot hoztam el! Anyám néha túlzásokba tud esni, mintha több ezer kilométerre lennék tülők és mintha éheztetném magam.

   - Haha...aranyos! Aggódnak érted és, hogy rendesen eszel és nem túlzod el a munkád. Ez szép!

    - Hát biztos, hogy a te szüleid is aggódnak ezekért és... - de hirtelen abba hagyta a mondatát.

    - Nincs amiért meghallgatnod! Már hozzá szoktam, hogy a kapcsolatunkilyen és olyan...

    - Sajnálom...

    - Nincs amiért bocsánatot kérj! Tényleg! Mindig ilyen vad volt a kapcsolatunk. Egyszer talán... alább marad... - mondtam halakan.

   - Én hiszek benne!

   - Tessék? - kérdeztem újra, mintha nem értettem volna jól amit mondd.

   - Eléred a szüleidet! Eléred, hogy meghallgassák, mindazt ami a szívedbe van és elfogadják. Hiszem!

Annyira jól esnek a szavai és esküszöm egy részem el is hiszi amit mond. De más szempontból, túl régóta megy ez az egész.

    - Köszönöm! Köszönöm, hogy vagy nekem! Ez nekem sokat jelent! Öh... vagy ez furcsán ahngozdhat, úgy beszélek mintha már évek óta ismernénk egymást és közben... - mit zagyválok itt össze vissza?

   -  Én is! - megálltam a mondandómból. - Én is így érzek! Mintha már évek óta ismernénk egymást!

Mosoly huzodott ajakimra és hátra döltem az ágyban. Úgy érzem magam, mint egy szerelmes tinédzser. Pedig már rég felnőttem, átkellett essek ezeken a dolgokon... hogy elérjem amit akarok. De most mégis, megtapasztalhatom általa ezt. Ismét hosszasan elbeszélgettünk, mint azelőtti éjszaka. Minden egyes gondom elszáll, ha vele beszélek. A hangja megnyugtat és elrepít, elrepít valahová ahol csak mi ketten vagyunk és más nem is számít.

Reggel egy órával korábban mentem el munkában. Nem reggeliztem, mert elakartam kerülni anyámékat. Még egy kicsit nyugodjanak meg. De gondoltam majd veszek egy kiflit az uton. Útközben irtam egy sms-t Kamenak, ezúttal reménykedve, hogy ő ébred az én üzenetemre. És remélem neki is olyan jól fog esni, mint nekem tegnap.

   - Ai? - már épp befordultam a közeli kávézóba ami a Dome-nál volt, amikor valaki megszólított.

    - Mrs. Nakamaru? - Nakamaru édesanyja állt előttem. - Jó reggelt!

   - Jó reggelt! Van kedved kávézni velem egyet? Vagy sietsz?

    - Történtetesen... nem sietek. Bemehetünk ide, ha gondolja?

    - Az megfelelő! - mosolyodott el kedvesen.

Előre engedve, beléptünk a kávézóba és rendeltünk egy egy espressot, én pedig egy csokis croissontot. Leültünk egy ablak mellőli asztalhoz.

     - Munkába mész? Tudom Marutól, hogy koncert lesz ott a hétvégén.

    - Igen! 

    - Mindent bele!

    - Köszönöm! Ön jól van?

    - Igen köszönöm. Vásárolni jöttem. Yuichi mesélte, hogy mennyire erősen küzdesz, hogy a szüleid elfoadják azt amit dolgozni akarsz.

   - Ig... igen...

    - Ne haragudj rá, hogy elmondta.

    - Jaj, nem dehogyis. Ez nem titok... - Mrs. Nakamaru nagyon kedves nő volt, szemei folyton gyöngéden néztek és arca nyugodt, békés volt. 

     - Nagyon sokat beszél rólad, amióta megismerkedtetek. Jól érzi magát veled.

    - Én is vele! - azért jött, hogy rá beszéljen menjek feleségül a fiához? Nem, honnan tudta, hogy pont egy órával jövök hamarabb a munkában. Csak a környéken járt. - Kedves és jól nevelt fiúk van, aki komolyan veszia  munkáját és mindazt amit kitűz célnak.

    - Már jól megismerted! - örült szavaimnak.

    - Sokat beszélgettünk, remek barát.

    - Barát? - kissé szomorkásan csillant fel a szeme.

    - Ne értse félre. Mint mondtam remek fiú Yuichi, de... 

    - Hirtelen jött ez a hír mi? Nem volt meg az ismerkedős fázisotok, hogy megimerjétek egymást és megtapasztaljátok a másikat. Alig értél haza LA-ből és már is ezzel fogadtak a szüleid. - hát igaz, hogy hirtelen jött és még nem ismerjük egymást... de ugye másba szerettem bele időközben. Bár őt is csak nem rég ismerem.

    - Megértem! Yuichinak sem tetszik az ötlet. Ő sem tudott semmit erről az egészről.

    - Nem vádoltam semmivel.

    - Tudom. Egy nagyon kedves lány vagy Ai! És nem akarlak semmire sem rá kényszeríteni, de nem adnál mégis egy esélyt Yuichinak?

    - Tessék? - erre nem nagyon számítottam.

    - Én azt látom, hogy jól kijöttök és remekül érzitek magatokat együtt. Úgy érzem és látom, hogy kialakulhat köztetek valami... - az asztal alatt össze szorult az öklöm. Viselkednem kell, nem szállhatok vele szemben. - Csak egy kis idő kell. Meg fogod szeretni a fiamat.

    - Megkérdezhetem, hogy miért ragaszkodik ehhez az eskűvöhöz? - próbáltam, hogy ne érezze élemet a hangomban. Remélem sikerült is elrejtenem.

     - Egy anya, nem akarhat a fiának egy párt? Egy társat, aki a felesége legyen?

    - De miért pont én? Hiszen alig ismer. Honnan tudja...

    - Yuichi nem nagyon nyitott a lányok fele. Ahogy mondod mindig a célja lebegett a szeme előtt. Kellett egy kis löket. És te vagy az első lány, akivel ennyit beszélget, akiről ennyit mesél. Szerintem kedvel...

     - De elmondta, hogy Yuichi sem akarja ezt az esküvőt.

    - Tudom, hogy megfogja változtatni a gondolatát. Ahogy te is! 

Nagyot nyeltem. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Nem arról volt szó, mint nálam, hogy dühösen rá köteleztek arra amit tennem kell, ő csak aggódott és jót akart a fiának.

    - Ez... nem ilyen egyszerű!

    - Kérlek! Adj egy esélyt a fiamnak! - fogta meg a kezeimet.

Megnyaltam ajkaimat. Kérő szemekkel nézett fel rám.

    - Nem kényszerítheti a fiát ha nem akarja a házasságot.

    - Tudom! Csak annyi kérek, hogy maradj mellette.

     -  Barát akartam vele maradni.

    - A szüleid nem fogják engedni, hogy felbontsd a házasságot.

    -Tudom.

    - Akkor, adj egy esélyt a fiamnak, kérlek.

Sajnáltam, őszintén a bánatos tekintetét felém. De ez egyszerűen nem volt rendjén. Ha nem is olyan erős az akarata, attól még kényszer házasságot akartak.

    - Nekem most sajnos mennem kell! Elnézést! - kiszürcsöltem az utolsó kortyot is a kávémból és összeszedelőzködtem.

    - Várj! - kapott kezem után. - Jüvőhét szerdán lesz egy kerti partink, gyere és vegyél részt rajta kérlek! Kérlek, csak egy ebéd! Semmi több! - nézett ismét kérlően rám.

     -Rendben! De ez nem változtat semmin! - csak egy ebéd semmi több, attól még nem megyek bele a házasságba. Mrs. Yuichi bólintott.

     - Ai, kérlek gondold át! - szólt még utánam azért, ahogy felálltam az asztaltól és elhagytam az épületet.

Kényelmetlenül éreztem magam. Nem hittem volna, hogy csak elfajul ide a beszélgetés. Oké, valahogy bele kellett menjenek a Maru szülei is a házasságba, tehát kellett, hogy akarják. De nem gondoltam volna, hogy azért ők is így vannak vele, hogy meg kell történnie az eskűvönek. Nem számítottam, hogy felkeres az édesanyja és ezt mondja nekem. Maru vajon erről tud? Neki mit mondtak? Úgy számítottunk, hogy az ő szüleit hamarabb megtudjuk beszélni a dolgot és lemondják a jegyességet. De úgy tűnik, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű. Beszélnem kellene Maruval? Mondjam el neki, hogy mit mondott az édesanyja? Vagy várnom kellene egy kicsit beszéljenek ők és utána tárgyaljunk erről? Nem tudom mi lenne a megfelelő. Erre tényleg nem számítottam. Velük is szembe kell néznem? Olyan kedvesek voltak és nem azt mondom, hogy most nem azok de... kényszer házasság... Vagy mi van ha a szüleim vették rá? Igen! Mi van ha beszéltek Maru szüleivel és rá kényszerítették, hogy beszéljenek velem, hogy győzzenek meg a házasságról és, hogy ők is mindenképpen akarják a házasságot, hogy majd így én megenyhülök, hiszek nekik és belemegyek. Igen! Ilyensmiről is simán szó lehet. Ki tudom nézni a szüleimből, hogy ezt tegyék. Igen, ez is egy magyarázat. Sőt! Oké, Maru szülei is bele kellett egyezzenek a házasságba, de mi van ha átverődtek, ha ők reménykedtek benne, hogy midnen siméán megy és lesz esküvő, megalakul ez a dolog, de én nem akaorm és Maru sem. Lehet, hogy visszakarták mondnai, de a szüleim nem engedték. Hiszen látszik, hogy emnnyire számít a fiúk véleménye. Akkor, anyumék beszéltek vele. Ez a magyarázat, rám küldték. Na de ebből sem kapnak. Ezzel sem vettek meg!

Kame, ebéd és Fuku szülinap

 Kameval ebédelni: https://youtu.be/33tz7AoUPuU?si=H3UERdHfuZrrFe-8

Kame ismét kajálni visz minket, pontosabban úgymond ebédleni hív meg minket. :) Kellemesen elbeszélget velünk miközben várja az ételeket és érkeznek is azok. Hust süt, amit nagyon finomnak ítél. Jól is néz ki. Élvezem az animekben és sorozatokban, amikor így az étteremben sütik a húst közösen. :) Még a pincér is besegít egy különlegesebb hust sütésében, az is nagyon jól néz ki amivel Kame meg is van elégedve, nagyon. Olyan cuki, annyira jól esik neki ez az étel. Jó látni, hogy ennyire jó étvágyu! Még videot is készít ahogy sütik a húst! 

Kame és Fuku születésnapja: https://youtu.be/_s8q-blI0I4?si=CO1So5CH4pJ4iJuL

Kame ezúttal Fuku születésnapjára készül, még hozzá a 20-at tölti be, ezzel pedig ugye nagykoruvá vállik. Egy szép gesztus tőle! :) Elmeséli, hogy sokat gondolkozott, mit vegyen ajándékban neki, hiszen nem maradhat el. Egy 2004-es bort választ végül, más dolgokkal együtt, amit a videoból csekkoljatok le :). Izgatott egész video alatt, aranyos! Jó, hogy ilyen jóba vannak, jó látni őket együtt. És igen Fuku a video végén felbukkan és megkapja az ajándékát, amit azonnal ki is bont. :)

Kame és Fuku születésnapja: https://youtu.be/7EV_r_en6RA?si=Iw7zOKkY8z_2Ozna

Az ajándék bontás után útnak indulnak és beszélgetnek. Megemíltik a múltkori alkalmat, amikor együtt voltak és videoztak és felevenedik a Yokai Ningen Bem is, főszereplő társukkal Anne-val, aki meg is érkezik hozzájuk. Így már teljes a Yokai Ningen Bem csapata! Milyen jó együtt látni őket! Huh, hihetetlen együtt látni annyi év után. Mennyit változtak szerintetek? Először Anne-val beszélget el, hogy őt is megismerhessük. Majd hárman beszélgetnek és mesélnek. Jó látni együtt őket! Jó hangulat! A video végén pedig leülnek enni. Ez már megtalálható Anne youtube csatornáján: https://youtu.be/ImDK1pL8XnI?si=jxwmyFXjuUnJQ8HY

Maru, játékok és Hello Kitty

Maru ujra játszik: https://youtu.be/XNegMyK86Cs?si=ehJnL9Rqe1RPLVQL

Maru ismét egy video játékre hív meg minket. Ugyanaz a játék, mint korábban is. Látszik, hogy nagyon szereti ezt a játékot és meg is tudom érteni miért. Komolyan ki akarom próbálni! 😄  Közben mesél, kommentálja a játékot és ismét hallgassuk a vicces reakcióit ha lövik.

Maru és Hello Kitty: https://youtu.be/4UgfguASIFU?si=JdaEV1LVhSNs_JF-

Maru ezúttal egy varázlatos utazásra invitál bennünket még hozzá a Sanrio Puroland vidámparkban. Lassan körbe járja és minden jót megmutat, mesél és kommentál. Elképesztő és aranyos hely! És az ő reakciói is nagyon aranyosak! A video elején el is mondja, hogy rég járt ilyen helyen, de nagyon izgatott. Végig nézi a boltot és hajokázik is egyet. Nagyon aranyos út! Ő is le van nyűgözve. A kaland során, olyan lesz, mint egy kisgyerek. De meg értem, ki nem lenne az amikor ott töltene egy napot? Egy jó kis élmény! 

Maru és a telefon játék: https://youtu.be/cecpC_sHAIg?si=9dbdHYCM1_BMYUpG

Ezt a játékot már korábban láthattuk Kame egyik veidojában is ahol Tanaka Yuri ellen játszik. Most Maru is kipróbálja egyedül. Ő is elmondja, hogy rég játszott ilyen játékkal. Óvatos és jól megfigyeli mit hova tegyen. Igyekszik minél jobb eredményt érni. Természetesen mindeközben mesél, beszélget velünk. 

Kame tészta és Genta

 Kame és a tésztaleves:  https://youtu.be/1YoPwxmbubs?si=WvFzwSPlE0cmSPeQ

Kame elmeséli, hogy ezt a tészta leves milyen régóta is készíti és főzés közben em untakozhatunk, hiszen mesél nekünk. Főzés közben viccelődik is, aranyos! Aztán megbonts a különleges szószt is. És egy érdekes gépet is bemutat, amivel átmosodik a tészta és a végén belemártsa a szószba. Finomnak tűnik! Jó ötletei vannak,h ogy ilyensmiket is bemutasson nekünk, ugye a külföldi rajongók szerintem nem ismerik, hogy ott mit használnak, hogyan készítenek, legalábbis én ide sorolodom. Rengeteg sorozatot láttam és nézek, de igazán tájékoztatói is a videoi :) Köszönjük! 

És a végén pedig jöhet ebben a melegben a jól megérdemelt fagyi! 😋 Olyan aranyos a mosolya! 

Kame és Genta part I:  https://youtu.be/80A-TJqh4GI?si=qpfnBk2foiWtoYF8

Kame ismét vendéget köszönt köreiben még hozzá Travis Japan együttesből Masuda Genta-t. Ahogy megszokhattuk már ő maga megy el kocsival vendégéért és út közbe megismerhessük őt. Családját, hétköznapi életét és karrierjét is. Genta még Kame csatornájáról is érdeklődik.

Kame és Genta part II:  https://youtu.be/O-137cw5pao?si=sL-k8A84U5bbFmLR

Beszélgetésük egy kanapén folytatodik, ahol társasjátékozni kezdenek. Egy új játék, amit Kame beszerzett. Kame elmondja az utasításokat. Ha jól értem különféle érzelmekkel kell egy helyzetet elmondani, bemutatni. Kame egy kis ajándékkal is készül Gentának. Jó játéknak tűnik, sokat lehet nevetni rajta! Én kipróbálnám. És ti? Persze ehhez a változathoz kellene még egy kis japán tudás. 😅 

Kame és Genta Part III: https://youtu.be/oGdibGhndvY?si=tFocRp3h8HZyxTjD

Kame és Genta kalandja az üzletbe folytatódik, vásarolni indulnak. Beszélgetés közbe feljön az angol és megcsillogtatják tudásukat 😊.  Ugye, Travis Japan korábban volt Amerikában, még hozzá America Got Talent showvan 2022-ben. Erre utal vissza és tesztelni akarja Kame Gentát. :)  Kame a bevásárló listát angolul készítette el és mond egy szót amire Gentának rá kell jönnie, megkeresnie és kosárba tennie. Igazán poénos a jelenet. De Genta ügyesen veszi a feladatot és néha egy pici segítséggel de sikerül rájönnie, hogy mely alapanyogakat is kéri tőle Kame. :) Olyan cuki a kiejtésük!

Kame és Genta Part IV

A bevásárlás után jöhet a megérdemelt közös főzés. Genta segétkezik Kamenak a konyhában. Természetesen a főzés közben beszélgetnek, hogy még jobban megismerhessük Genta-t és Kame-t is.Az angolt továbbra is gyakorolják, tovább beszélnek és az alapanyagokat is ismétlik. Közösen éneklik a Travis Japan Hollywood számot, amivel anno a America Got Talent-be is mentek. Jó hangulat uralkodik! Először a tavaszi tekercs töltelékét készítik el , azután egy lepényt és rízst zöldséggel. (ne haragudjatok nem tudom pontosan a nevüket) Mind nagyon finomnak néznek ki! És a végén jöhetnek a tavaszi tekercs felcsavarása és megkostolása, ami szintén jól néz ki. Ismét kellemes beszélgetés és főzésnek lehetünk tanui, ahol hülyéskednek és nevetnek.