Ged no uta előzetes

 

Felkerült az első Gedo no Uta előztes. 😃 Izgalmasnak ígérkezik. Érdekes látni Kame-t ilyen rossz fiúnak és hát az a haj =D . Először képeken szokatlan volt így látni, de bekell vallani ebben is jól néz ki! Nagyon menő! Kemény sorozat elé nézünk. Várom már!

https://www.youtube.com/watch?v=LuI5CX8m_PU

Junno bolt video

 

https://www.tiktok.com/@junnosuke1129/video/7440638090399567111

Junno egy Tiktok videot oszott meg, ahol megéhezik és kiszalad a boltban. A video alatt pedig felcsendül egy nagyon ismerős dal, felvétel. Hallgassátok csak meg! :)  😊💕

Annyira, jó látni, hogy mennyire a szívébe zárja a fiúkat és nem felejti el. Hiányzik neki ők, ahogy nekünk is ő. Köszönjük Junno, hogy megosztasz ilyen pillanatokat velünk.

24. Fejezet Maru gondolata

Tekints fel az égre!

24.fejezet Maru gondolata

Kazuya:

     - Már megint sikerült elrontanom! - Masura idegesen a hajába turt.

      - Nem rontottál el semmit!

      - De, mindig ilyen helyzetbe kerülünk. Minden olyan jól kezdődik, aztán mindent egy pillanat alatt elrontok. - a közeli padra leült és arcát tenyerei közé temette. - Tudod... Tudom, hogy ez hihetetlennek hangzik, de első pillantásra bele szerettem. Csak egy mosoly, egy tekintet egy szó és a szívem már az ővé volt. Aztán, ahogy egyre jobban megismertem, ahogy támogatott, buzdított, kedves volt és erőt adott egyre jobban beleszerettem. Ez furának hangzik mi? Hogy tudsz pillanatok alatt beleszeretni valakibe?

   - Nem hangzik egyáltalán furának. - veregettem meg a vállát. - Teljesen megértem. Létezik ilyen. 

    - Te... Te is már érezted? - reményteli tekintettel felkapta rám a szemeit.

     - Igen... - mosolyogtam el és szemeim előtt Ai rajzolodott ki. - Első látásra beleszerettem, egy mosoly, egy kedves szó, egy tekintet és már az ővé voltam.

    - De gondolom nálatok nincs olyan gond, hogy nem lehettek együtt a kor miatt vagy hogy bizonyos szakmai kapcsolat van köztetek.

    - Nem... - eszembe jutott az esküvő. - Köztünk nincs ilyen probléma... - megnyaltam ajkaimat. - De nem is olyan egyszerű. Mindenhol kell egy akadályt leküzdeni, nálatok ez az akadály. Csak nem adod fel?

    - Nem adom fel, de... Nem is akar meghallgatni. Folyton azzal jön, hogy így a karrieremnek vége.

    - Hát akkor bizonyitsd be, hogy ez nem így van. Kérd meg adjon egy esélyt és mutasd meg neki, hogy nem megy ez a rovására.

    - Már kértem, de nem akart belemenni...

     - Mutasd meg neki, hogy ne féljen mert nincs mitől. Mutasd meg, hogy támaszkodhat rád és, hogy nem sietteted. Itt vagy mellette!

     - Igazad van! Lehet, hogy túlságosan rá támadtam. - pattant fel a padról. - Megkell mutassam, hogy mellettem biztonságban van és jól. Köszönöm, Kazuya!

     - Nincs mit! - álltam fel mire kezet fogtunk és megölelt. 

    - Nem tudom, hogy milyen akadály van köztetek Ai-val de te se add fel, biztos hogy meglehet azt is oldani.

    - Igen, igen. - nevettem el magam. - Várj, mi?! Honnan tudod, hogy én és...

    - Ugyan már, ahogy egész nap egymásra tekintettetek, nem olyan volt, mintha csak barátok lennétek. - opsz... - De ne aggódj titokba tartom! De most megyek és megkeresem Eikot. 

Csak nevettem. Ez a srác életvidám. 

    - Mi történt? - a legkedvesebb hang felé fordultam. 

    - Eikoval minden rendben? - igen, ő az én bájos barátnőm.

    - Igen, beszél Masaruval. - lépett mellém. 

     - Biztos, hogy össze fognak jönni. 

    - Igen szerintem is! - feléjük néztünk, Masaru éppen elnézést kért ahogy Eiko is. 

Ahogy őket néztünk, kezem a mellettem álló hölgy kezéért nyúlt.

    - Kazuya! Valaki meglát... - próbálta kihuzni a kezét, de nem engedtem. 

     - Nem néz senki! - gondolom. Durcásan felém nézett. Annyira aranyos! - De... -jutott eszembe valamit vagy inkább megláttam valamit Ai mögött. - Van egy ötletem, hogy hol lehetünk kettesbe anélkül, hogy bárki meglátna. 

Ai értetlenül nézett felém. Elmosolyodtam és magam után huztam, arra a helyre amit kiszemeltem. Szerencsére nem volt nagy sor, beültünk az egyik fülkébe. Aival szembe leültem, akinek úgy tűnt tesztett az ötlet. Az óriáskerék lassan ment felfele, miközben én a kezét fogtam és csak néztem néztem. 

     - Mit beszéltetek Masaruval?

     - Ah, nem ez olyan fiús dolog! - döltem hátra, mint aki jól végezte dolgát. Ai összeszűkítette szemeit. Nagyon aranyos! Annyira szeretem ezt a nőt! - Te mit Eikoval?

 Kihuzta a kezeit az enyémből és karba tette. 

    - Ah, nem ez olyan lányos dolog! - fordította el a fejét.

Hangosan felnevettem, majd átültem hozzája karjaimba zárva. Hangosan felnevetett, csillongelő nevetése betöltötte a kis fülkét és meg melengette a szívemet. Majd szorosan hozzám bújt és egészen végig amíg körbe mentünk így egymás karjaiban ültünk és néztük a várost, amit a lemenő nap világított be. Csodaszép, ez az egész vele csodaszép! 

    -Biztos, hogy nem akarod, hogy hazakísérjelek?

    - Köszönöm, de nem! Anyám szerintem otthon vár és nem lesz jó ha veled lát. - lebiggyesztettem ajakimat, mire felnevetett. - De beszélünk majd telefonon. És holnao találkozunk. - fogta arcomat tenyerei közé, majd gyorsan egy puszit adott ajkaimra. Már kijöttünk a vidámparkról és egy kis utcába voltubk meghuzodva.

     - Rendben! De hívj amikor hazaérsz. - bólintott, egy utolsó csókot válltottunk amjd elindultunk hazafele.

Jó volt a nap! Nem is jó, csodálatos! Aival mindem egyes nap ilyen lesz, biztos vagyok benne. 

Épp, hogy beértem a lakásba a telefonom már csengett. Nem is néztem meg, hogy ki az csak felvettem:

     - Halo? 

    - Öhm, Kame én megértem, hogy nagyon jó barátok vagyunk, de azért ennyire nem érzem magam közel hozzád. Szóval, hagyjuk ezt a nyálas hangot. - hoppá, ez nem Ai volt. 

     - Yamapi!

     - Na, mi van talán vártál valaki hívására? Csak nem egy lány?

     - Nem! Én téged vártalak. Tudod, gondoltam megihatnánk valamit valamikor - most már viccelődtem abban a bizonyos nyálas hangnemben. Tényleg nyálas olyankor a hangom? Ai-t vajon zavarja? 

      - Uh! Még a hideg is kirázott! Fejezd be! - felnevettem. - Ahogy hallom jó kedvedbe vagy. 

     - Igen, jó napom volt!

    - Ah, és meg is fogod osztani, hogy miért volt ilyen jó a napod? 

    - Munka és kis szórakozás. Nem voltam semmi extra. - kivéve, hogy a világ egyik legcsodálatosabb személyével töltöttem az időt. 

    - Kis titokzatos! - most Yamapi használta azt a bizonyos hangemet.

     - Uh, igazad van, ez borzasztóan hangzik. 

     - Na látod! - nevetett.

     - És neked milyen napod volt? Miért kerestél?

     - Jó volt köszönöm. Igazából lenne egy fellépésem 1 hónap múlva és gondoltam feldobahtnánk a jelenléteddel ha van kedved. Azt hiszem, itt vagytok Tokyoba akkor még nem?

    - Igen, azelőtt van a Domeban és utána néhány napra megyünk Osakába. Szívesen! Tudod, jól, hogy bármikor ha szükséged van rám jövök.

    - Köszönöm szépen! Akkor késöbb megbeszélünk egy találkozot és egyeztessük a részleteket. Elmegyek a koncertetekre!

    - Rendben! Köszönöm és azt is, hogy gondoltál rám.

    - Na már kezdünk érzelgősek lenni? Ez a titokzatos lány nagyon elcsavarta a fejed. 

    - Nem! Nem is...

    - Jól van, én nem kérdezek semmit. Később, beszélünk. Hello!

    - Hello!

Letettem a telefont a kis asztalra és lehuztam a cipőm, hogy beléphessek a lakásban. Ran-chan már köszöntött is. Megsimogattam kis fejét és beléptem a konyhába, hogy ihassak egy pohár vizet. Épp, hogy bele kortyoltam megszólalt a telefon. Letettem a poharat és visszasiettem a kisasztalhoz ugyanis nem vettem el a telom. Ezúttal megnéztem, hogy kinek a neve van a kijelzön. És az ővé volt. 

   - Szia! - hallottam meg édes hangját a vonal túloldalán.

   - Szia! Hazaértél?

   - Igen. De bár ne jöttem volna. 

   - Mi történt? - a kanapé felé sétáltam, hogy leülhessek. - A szüleid? 

    - Anyám. Előrukkolt egy ruhával és bejelentette, hogy 2 hét múlva hivatalosan is bejelentik.

    - 2 hét? De hát az nem korai?

    - Hah, túl igyekvőek. Ha nem érdekelné őket, hogy a média felkapja a hírt már az esküvőt is megtartották volna. 

    - Nem lesz semmi baj! Nem kell megtörténnie.

    - Nem is fog! Felhívom Marut és azonnal kitalálunk valamit. Nem akarom, hogy 2 hét múlva tele legyenk az újságok és a TV-k ezzel a hírrel.

    - Nem fog! Megakadályozzuk. És tudod, hogy rám számíthatsz. 

    - Persze! De előbb hadd beszéljek Maruval. - megértettem, mégis kisebb nyugtalanság fogott el, hogy nem segíthetek. Tenni akarok valamit, nem hagyhatom, hogy az a hír járjon, hogy a barátnőm más valakinek a párja. - Nem szeretnél énekelni nekem?

    - Hogy?

    - Kééérlek! Megnyugszom a hangodtól és olyan lesz, mintha itt lennél velem. - kuncogtam egyet. - Kéééérlek! - mintha látnám ahogy kis kutyus szemeket mereszt felém. Ah, olyan aranyos! 

     - Rendben! Van ohaj? Sóhaj?

    - Zutto! 

    - Oh, rég énekeltem azt a számot.

    - Ne mondd, hogy már el is felejtetted? Azt hittem jó vagy a dalok megjegyzésében. 

     - Dehogyis, felejtettem el!

     - Oké, várj kényelmesedjek el! - hallottam halk zörgést. - És becsukom a szemem! Na most már énekelhetsz! 

Elmosolyodtam. Szeretem ezt a nőt, nagyon! 

Pár nap elteltével ugyan olyan boldog voltam, mint amikor összejöttünk. Sőt még boldogabb, Aival minden egyes perc maga a csoda. Mindennap igyekeztünk egy keveset találkozni kettesben vagy Kaoru segítségével vagy csak úgy épp mintha összefutottunk volna kutyát sétáltatva vagy esetleg csak úgy egy ebéd során. Minden a véletlen műve. Azaz csak úgy tettetük. Illetve amiután elválltunk mindig felhívtuk egymást telefonon és éjszakába nyuloan beszélgettünk. Ai szokása, hogy dalt kérjen tőlem nem maradt el, de nem is bántam, aranyos volt. És ki vagyok én, hogy szerelmemnek ne adjam meg amit kér? A szüleivel való vitatkozásai erőteljesebb lettek, ahogy a bejelentés ideje egyre jobban következett. Nem sikerültek a terveik, hogy letudják mondani. Beszéltek egymás szüleivel, vitát színleltek egymás között és még azt is megpróbálták, hogy Marunak más valaki tetszik. Nem használt egyik sem. Fogalmam sincs, hogy mi lehet ennek a hátterében. 

    - Mi a következő lépés? - kérdeztem Aitől, amikor egy nap beültünk egy kávéra ebéd időben. 

    - Gőzöm sincs. Nem tudom mit tegyünk. - rejtette arcát tenyerei közé.

Szeretnék könnyíteni neki.

    - Nem vagy egyedül. - előre nyultam és megfogtam a kezét. Egy sarokban ültünk, hogy senki se vegyen észre. 

    - Tudom! - mosolygott felém. - Köszönöm!

    - A párod vagyok, ez csak természetes.

    - Nem gondolkodtál sosem el azon, hogy mégse kellett volna bele menj ebbe a kapcsolatban? - értetlenül összeszűkítettem a szemeimet. - Lehetnél mással boldog, könnyed kapcsolatba és nem kellene titkolozz. Valaki akinek nem ilyen szürreális az élete.

    - Na! Ne mondj ilyent! Szerelmes vagyok beléd, ezen semmi sem változtathat és nem is érdekel ezen kívül semmi, csak az hogy a szívem a tiéd. - néztem mélyen a szemében.

    - Kamenashi, te aztán tudod, hogy kell egy lánynak megolvasztani a szívét.  - elnevettem magam. - Komolyan ezeket ti idolok betanuljátok? Hogy legyen mivel levennetek a rajongóitokat?

    - Nem! Én sosem hazudnék a rajongoimnak. Szeretem őket és csak őszintén beszélek hozzájuk. Ahogy őszintén, a szívemből a páromnak is.

    - Wau! - rázta meg a kezeit, mint aki forrohoz ért volna. Olyan aranyos! 

    - És Maru nem mondott semmi ötletet? - megrázta a fejét. 

    - Őszintén, nem akarok gonosz lenni, lehet túl reagálom, de mintha tegnap előtt óta, nem nagyon érdekelné ez. - összeszűktitettem a szemeimet. Nekem ez nem tetszik. - De felejtsd el! Nem mondtam semmit, szerintem csak túl reagálom. 

     -Mondott is val...

    - Hé! Kazuya-senpai! - felkaptam a fejem és megláttam Ryota-t,a SnowMan egyik tagját. - Hát itt vagy! A többiektől kérdeztem, hogy hol vagy azt mondták kiléptél.

    - Szia Ryota! - megkell mondjam, hogy nagyon jól tud időzíteni. Felálltam és köszöntöttem, ahogy Ai is tette.

    - Oh, elnézést kérek illetlen vagyok. Ryota Miyadate, örvendek!

   - Ai Fukuda, örvendek!

   - Megzavartam valamit? - igen! Nagyon is igen!

    - Nem, nem! Csak összefutottunk itt Kazuyaval és egy kicsit elbeszélgettünk.

    - Értem... Én...

    - Kazuya! Már kerestünk. - és persze már csak ez hiányzott, hogy megjelenjenek a többiek is. - Mennünk kell nemsokára. Oh, Ai hát te meg? 

    - Sziasztok fiúk!  A környéken jártam és gondoltam beugrom egy kávéért. - mutatta fel a poharát. - Aztán találkoztam itt Kazuyaval.

    - És nem is akartál nekünk szólni? Kisajátítod magadnak Maru mennyasszonyát? - poénkodott Uepi.

    - Maru mennyasszonya? Nakamaru-senpai van mennyasszonyod? - lepődött meg a hallottakon Ryota. - Én azt hittem, hogy... - nézett rám majd Aira. 

    - Nem, Ai az én mennyasszonyom. - nagyot kellet nyeljek, ahogy ezeket a szavakat meghallottam. 

     - Ez egy hosszú történet és bonyolult. De most nekem mennem kell. - Ai magához kapta a poharat intett majd ment is ki. Előtte persze láttam, ahogy felém kacsint és elhagyja a kávézot. 

    - Szép lány, Nakamaru-san! Gratulálok! 

Maru csak nevetett Ryota ezen megjegyzésén. Nem tetszik itt nekem valami beszélnem kell vele. Váltottunk néhány szót Ryotaval akivel megígértük, hogy belépünk egy probájukra, majd indultunk is vissza az ügynökséghez, mert mennünk kellett egy felvétlere.  

Nem tudott kimenni a fejemből Maru kondata és nevetés. Olyan volt mintha egyáltalán nem zavarná, a dolog már. Mintha nem is gondolna arra, hogy közöttük nem fog megtörténni. Nem lehet. Biztos, van itt valami. És ezt én most ki is derítem. Mi lettünk meg legelőször az elkészüléssel így itt is volt az alkalmam. 

     - Maru, van egy perced? - Maru bólintott és egy lépést tettünk arébb, hogy a többiek ne halljanak. - Hogy megy az esküvős dolog? Sikerült beszélnetek a szüleitekkel? 

     - Öhm... Hát próbálkoztunk, de nem mentek bele.

    - De miért? Miért vannak így el ezzel az esküvővel? Nem is érdekli őket a gyeremekük boldogsága?

     - Nem is tudtam, hogy ennyire aggódsz értem... -  egy kicsit talán túl heves voltam? De mit kellett volna tegyek? Én egyszerűen nem tudom felfogni minek akarják ennyire ezt a házasságot? 

     -Öhm... Igen, igen. Én csak szeretném, hogy boldog légy. És Ait is megismertem, kedves lány nem érdemli meg. Nem túl korai? Most jött haza Ai, alig ismeritek egymást.

     - Amióta hazajött elég sokat beszélgettünk. Megismerjük egymást. - ezt miért mondja ilyen jókedvvel? Ugye nem?

     - Maru, megfordult a fejedben, hogy ez a házasság nem is olyan rossz ötlet? - nagyot nyeltem és reméltem, hogy nem fogja észrevenni.

     - Hát, való igaz, hogy nem tartom helyesnek és nem így kellene történnie. - azt mondta nem így kellene történnie. Azt mondta, nem így KELLENE. 

     - Fiúk! Mit csináltok ott? Gyeretek azonnal!

     - Jövünk! - Maru felém mosolygott és megveregette a vállamat.

Nem lehet igaz. Maru, Maru js beleszeretett Ai-ba? És most már ő is akarja az esküvőt? Nem! Nem fog megtörténni azaz esküvő. Nem! 

Kame és Ryota és a táskája

 Kame és Ryota étterem

https://youtu.be/hLEUaWy6_kU?si=w42wzKKrGC3VW7lT

Kame és Ryota enni mennek egy ramenezőben. Nagyon szerentek enni :)) amennyit láthattuk az útobbi évbe őket, csak ettek :)) . Tudom, hogy már korábban említettem, de hadd mondjam el, ha már így videokban is megjelent Kame mennyire jól néz ki barna hajjal. Mikor az étteremhez mennek be, néhány rajongó felismeri őket, aranyosan visszaintegetnek nekik. Ooooo, milyen szerencsések! Olyan finomnak tűnik az étel. Ti ettetek már ráment? Készítettetek? Amikor elutazom Japánban mindenképpen kipróbálom.  Az evés közben beszélgetésüknek lehetünk részesei.

Kame és a táskája

https://youtu.be/GufWIAFJp2c?si=yL8-yjxKK80xwFwB

Kame ezúttal  betekintést enged a táskája tartalmában. Megmutatja, hogy mit is szokott magával vinni, mi szokott magánál lenni. Zárójelbe hadd mondjam el, hogy mennyire jóképű is! Nagyon jól áll a szmoking! Kíváncsi vagyok, hova készült? Minden kis apróságot megmutat és mesél róla, forgató könyv, pénztárca, irószer, arcmaszk. Jó sok minden van benne. Bemutat egy A opicót, ami egy nagyobb feketes táska és egy B opciót is ami egy kisebb szürke. 

23.fejezet Baráti segítség vagy nem?

Tekints fel az égre!

23.fejezet Baráti segítség vagy nem?

Ai:

    - Na milyen volt Ai? - lépett mellém Maru.

    - Jók vagytok!

    -Csak jók? - tett úgy Uepi. mintha szomorú lenne.

    - Jók, nagyon jók, elképesztőek, csodálatosak.... kell ennél több? Ennyit akarjátok, hogy híreszteljem a végén még elszáll az egotok.- ezen mindannyian felnevettek.

    - Köszönjük szépen! - mosolygott Junno.

 Fél szemmel Kamera tekintettem, aki szintén engem nézett. Nos, azt hiszi, hogy én nem tudom őt provokálni? Huh! Vagy esetlegesen nem fogom ha ő provokált. Na azt majd meglássuk! Csak mi lenne a legjobb pillanat erre? Hogyan kellene? Melyik azaz idő? Hmmm... 

    -Minden rendben? - észre sem vettem, hogy Maru még mindig mellettem van, csak amikor kezét a hátamra tette.

    - Igen! - csak azon godnolkozom, hogyan tudnám kicsit megleckéztetni a barátomat.

    - Khm... - torok köszörülésre lettem figyelmes. - Azt hiszem tovább kellene menjünk! - mintha Kamet zavarta volna, zavartan lökdöste a fiúkat vissza a helyükre.

Tekintete folyton vissza szegeződött rám, azaz inkább ránk. Ekkor tudatosult bennem, hogy Maru még mindig a hátamat érinti. Féltékeny! De cuki!

    - Akkor talán nem is kellene tovább zavarjalak.

    - Ugyan nem zavarsz egyáltalán. Még maradhatnál, akár elemehetnénk közösen ebédelni.

    - Ez jó ötlet! - lépett mellénk Kazuya és karját átdobta Maru vállain. - Ti is benne vagytok nem srácok?

    - Igen! Maradj! Nem ebédeltél nem? Mi sem! Hamarosan végzünk.

    - Rendben! Rendben. Menjünk közösen enni!

Mindenki tapsolt és beálltak a helyükre. Maru úgy tűnt, hogy kicsit csalóodott vagy mintha legalábbis valami zavarta volna. Ezután még néhányszor elpróbáltak néhány számot, amit én első sorból tekinthettem meg. Nos azt hiszem korábban már mindent elmondtam, nem is kell ismételnem magam elképesztőek.

Minekután befejezték elmentek letusolni és átöltözni, addig is én a bejáratnál vártam őket.

    - Oh, szia! - épp csak, hogy leértem valaki megszólított. - Hát te meg itt egyedül vagy hagyva? - egy magas, fekete haju, barna szemű világs krém színű öltönyt viselő férfi lépett hozzám. Biztos, hogy idol, efelől nem volt kétségem, meg van a kisugárzása.

    - Éppen várok valakira.

     - Hát egy ilyen csinos lányt, megvárattatni igazán illetlenség. Ryosuke Hashimoto! - nyújtotta felém a kezét.

    - Nagyon örvendek! Ai Fukuda.

     -Fukuda? Miért ismerős ez a név?

     - Igen, igen. Den Fukuda és Emiko Fukuda lánya vagyok.

     - Oh, igen! - csillogtak fel szemei. - Ne haragudj, gondolom nem ezt a reakciót szereted.

     - Semmi gond, már megszoktam. - kedves volt, pedig szerintem elsőre azért jött ide, hogy felcsípjen. Vagy legalábbis kicsit bepróbálkozzon. De lehet, hogy csak udvarias és ilyen a természete.

     - Tudom, milyen amikor a szüleid ismertek és az ők árnyékukban élsz.

     - Hasihimoto... - motyogtam nevét, majd rögtön eszembe is ugrott. - A divat cég két nagy követe!

    - Igen, így van! Eltaláltad!

     - Ne haragudj, hogy nem jöttem rá hamarabb.

     - Dehogyis! Ahogy mondtad, már megszoktam. Te nem vagy színész vagy énekes ugye? Ha jól emlékszem hallottam, hogy néha fellépsz de nem állandó karrierként.

    - Így van! Nekem nem ez az álmom. Neked ez volt? Az idolság? Már ha nem haragszol meg, hogy megkérdem.

    - Dehogyis! Nem ez saját döntés volt. Bár őszintén, a szüleimnek először nem tetszett az ötlet, szerették volna ha a cégüket tovább viszem.

     - Ismerős. És mivel győzted meg végül?

     - Bele törödtek és látták, hogy tényleg ezt szeretem, ez az én utam.

    - Ez nagyonszerű! - bár nekem is ilyen könnyű lenne.

     -Türelem, egyszer be kell lássák. Lehet erős az akaratuk most, de egyszer észreveszik. - veregette meg a vállamat.

    - Köszönöm! - tényleg nagyon rendes srác.

     - És kit is vársz pontosan? 

    - A KAT-TUNt.

    - OH! Ilyen jól ismeritek egymást?

     - Barátok vagyunk. - és valakivel kicsit több. is.

     - Remek srácok. Össze szoktunk ülni egy egy italra, egy vacsorára.

    - Valóban azok.

     -Na, de ha valaha megunnád őket, bátran keress! - kacsintott rá, de ezt már nagyon is láttam, hogy viccel.

    - Rendben! - nevettem el magam.

    - Ai! - ez a hang? Kazuya viharzott lefele a lépcsőn, kettesével vette a lépcsőfokókat. Mit csinál? A végén még leesik! - Ryosuke, rég találkoztunk! - nyújtotta a kezét Ryosuke felé, de tekintetében mintha valami tűz gyuladt volna be. Sőt éreztem, ahogy eléggé közel lép hozzám. Hé, valakinek még feltűnik!

    - Kazuya! Valóban. - fogadta el nagy mosollyal Ryosuke a felé nyújtott kezet. Azt hiszem nem tűnt fel neki semmi. - Remek lány barátotok van.

     - Köszönjük! Neked nem épp fellépésed lesz?

    - Ah! Az öltözék, jó, hogy mondod! El kell valmait vegyek az öltözöből és aztán irány tovább. De egy ilyen gyönyörű lány mellett el is vesztem az idő érzékem. - kacsintott ismét felém. - Köszönöm a beszélgetést! - hajolt meg drámain majd intett egyet és el is sitett.

Kazuya zuros tekintettel kövelte:

   - Hé! Tűrtöztesd magad, valaki még észre veszi.

    -Nem is tudtam, hogy Ryosuke ennyire nőcsábász?

    - Nőcsábász? - tettem karba a kezem.

    -Nem láttad, hogy nézett rád és milyen közel állt?

   - Ugyan, már szellemeket látsz. Csak elbeszélgettünk kellemesen.

    - Ja, persze! - aj, milyen aranyos amikor féltékeny.

Tekintetemmel körbe néztem és mikor megbizonyosodtam róla, hogy senki nem venne észre gyorsan puszit nyomtam az arcára. Meg is lepődött.

   - És még én vigyázzak, hogy ne hogy lebukjunk? - nézett rám kikerekedett szemekkel.

Én csak vállat vontam és hátat fordítottam neki a mosdók felé véve az irányt. Hallottam mögöttem a lépteket, elmosolyodtam. 3... 2...  1... És egy kéz megfogja karom és visszahuz, falhoz állítva és két karjával bekeritve, hogy ne tudjak elszabadulni, már a mosdók előtt voltunk és senki nem volt a környéken. Elégedetten elmosolyodtam és feltekintettem fogva tartomra.

     - Te kis ravasz!

    - Te kezdted!

    - Hogy én?!

    - Igen! Ki csibész mosolykodott ott az előbb? Majdnem lebuktunk a többiek előtt.

    - Miattam buktunk le? És te akiért minden fiú megfordítja a fejét?

    - Nem is igaz!

    - Oh, te nem látod! - közelebb hajolt, lehelete arcomat csiklandozta.  - Gyönyörű vagy, minden férfi álma. Megőrülök ha rád néznek, ha megérintenek... ah! Alig várom, hogy kiderüljön, te már foglalt vagy.

    - Milyen birtokló lettél, pedig csak nem rég jöttünk össze, - nem szidni akartam ezzel, igazából tetszett ahogy mérgelődik aranyos volt. Nem ezzel akartam az agyát húzni, de ha már így alakult.

     - Sajnálom! Hülye vagyok mi?! Most lettél a barátnőm és már is itt féltékenykedek... - lépett el tőlem. - Ne haragudj! Én csak, nekem ez új. Amit irántad érzek az olyan különleges, olyan varázslatos. és annyira erős, hogy nem tudom néha mit teszek. Tudom ez furán hangozdhat de... - elé léptem és tenyereim közé fogtam arcomat. 

   - Én is így érzek! És nem haragszom rád, nekem sem könnyű, hogy nem mutathatlak be a barátomként. -elmosolyodott, majd megcsókoltuk egymást. 

Bár szerettem volna hosszan csókolni és érezni ajkainak édes ízét. De nem voltunk éppen megfelelő helyen és bármelyik pillanatban megjelenhetett valaki aki megláthatott volna. Így kevesebb mint 1 perc alatt elhuzodtam tőle. Láttam tekintetében is, ugyanazt a vágyat, mint az enyémben.

   - Vissza kellene mennünk, mert a többiek keresni kezdenek. 

    - Oké!

    - Várj! Ha már itt vagyok ellépek a mosdóba, te menj csak!

Kazuya bólintott és vissza indult az előcsarnokban. Én gyorsan beléptem a fürdőben. Tulajdonképpen nem kellett mennem, de gondoltma ne menjünk együtt vissza, ha már együtt is tűntünk el. Szerintem erre KAzuya is rájött. De mondjuk ha már itt vagyok, akkor kicsit rendbe teszem magam. Mossuk meg az arcom. Kicsit hűtsük le magunkat.

    - Ai, minden rendben? - jött elém Maru, amint visszaértem hozzájuk.

     -Persze! Na de mire is várunk már, menjünk enni, mert nagyon éhes vagyok!

A fiúk egyetértően bólintottak, majd a közeli étterembe sétáltunk el. Ott, mindenki rendelt amit szeretett volna és amíg vártunk elbeszélgettük az időt. Szeretek velük lenni. Remek társaság és nagoyn jó fejek. Milyen jó, hogy ilyen barátokkal gazdagodhatott az életem. ÉS főleg rögtön miután visszajöttem Japánban.

    - Sajnos nem tudlak elkísérni, fel veszünk egy adást a músorunkban Koichiroval. - az étterem előtt búcsuzkodtunk, Maru szeretett volna hazakísérni.

    - Semmi gond. Amúgyis még megállok a boltba és sétálok egyet.

     -Hát, akkor szép délutánt neked!

    - Nektek is! - intettem, majd el is indultam ellenkező irányban.

Kellemes volt az ebéd és legalább láthattam még a szerelmemet is.

    - Ai! - ez a hang?

     - Te meg?

     - Én mára végeztem a munkával és éppenséggel nekem is a boltba kell mennem. - vigyorodott el.

Csak megráztam a fejem és intettem, hogy akkor hát induljunk. Mint már korábban is, egész közel sétáltunk egymáshoz és beszélgettünk. Még egy ilyen kis átlagos dolog és vele annyira jó. Amint az üzletbe értünk össze szedtem a szükséges dolgokat, amit vásárolnom kellett. Néhány joghurt, egy adag szalámi, hajkondiciónáló amiből kifogytam, szénsav mentes üditő, sajt és... és... egy kis gyümölcs. Meg van mind! Kazuya is vett magának néhány alapanyagot, majd ragaszkodott ahhoz, hogy kifizesse az enyémet is. Nem is volt időm ellenszegülni ugyanis csak egy kosarunk volt és nála volt.

    - De! De ez nem fer! Vissza kell adnom neked! - kezdtem is neki ahogy kiléptünk az üzletből.

     -Miről beszélsz? Nincs mit visszaadnod!

    - KAzuya ne idegesits!

    - Nem kell! Nem fogadom el! - ezzel köröztünk pár kört ott az üzlet előtt, míg én oda akartam adni a pénzt ő pedig elszaladt előttem.

Mint a kis gyereke cicáztunk ott. Ha valaki látott kívülről, mit gondolt. De minket még ez sem érdekelt. Jól éreztük magunkat!

    - Ai! - már nem is tudom hány perce körözhettünk ott, amikor valaki szólított. A hang irányában fordulva megpillantottam egy fiút, sportos öltözékbe, kocos fekete hajjal és barna szemekkel. Emlékszem rá!

    - Masaru ha nem tévedek?

    - IGen! Emlékszel rám?

     - PErsze, szia! - a koncerten ott volt és ugye ő az a fiú, aki szerelems Eikoban. - Inkább én vagyok meglepődve, hogy megismersz engem.

    - Eiko sokat mesélt rólatok.

    - Így már világos! Hogy vagy? Mi újság Eikoval?

    - Öhm, jól vagyok köszi. Igazából szeretnék kérni valami tőled... vagy akrá tőletek. - meglepődve néztünk össze Kazuyaval. - Ti jóba vagytok nem?

    - IGen! - vágtuk egyszerre KAzuyava rá.

    - Eljönnétek velem és Eikoval a vidám parkba? - egy percre fel sem fogtuk, hogy mit mond. - Eiko azt mondta ad egy esélyt, de úgy ha van még valaki mellettünk. Például te. Vagy nem aakrsz jönni KAzuya-sanal akkor...

    - Várj, várj! Masaru egy pillanat. Te most dupla randit akarsZ?

    - IGen! - határozottan bólintott.

Huha, hát erre egyáltalán nem számítottam. Kazuyara néztem.

    - Megyünk! - vágta rá. Hogy mi? 

    -Komolyan?! Köszönöm! Köszönöm! - ugrándozott már is MAsaru.

    - Egy pillanat... - ezzel arébb huztam KAzuyat. - Mit csinálsz? LE fogunk lepleződni.

    - Dehogyis, pont ez, hogy nem! 4-en leszünk, szórakozunk és kész. - hát jó ez igaz. - Nem akarsz Eikonak segíteni?

    -Még, szép, hogy akarok!

Ezzel vissza is fordultunk Masaruhoz és elmondtuk neki, hogy rendben legyen. Péntek délután választottuk ki a randi időpontjára. Eiko rögtön felhívott aznap este és le is szidott, hogy minek mentem ebbe bele. Mondtam, hogy itt az idő meglássa, hogy akar e valamit a fiútól vagy nem. Tovább nem huzhassa. És legalább tényleg együtt lehetek egy kicsit KAzuyaval. Első ranid, úgy mond hivatalosan, ha lehet ezt mondani.

A hét további része gyorsan eltel és már a péntek délután el is érkezett. A szüleimet nem nagoyn érdekelte, hogy hova készülök, úgy voltak vele, hogy csak szórakozni megyek. PEdig ha tudnák, hogy én a pasimmal megyek... na mindegy. Előbb útobb úgyis megtudják. A vidám park előtt találkoztunk. Bár Kazuya szeretett volna eljönni értem, mondtam, hogy Eikoval kell menjek és talizunk ott. A fiúk már vártak is. Masaru idegesnke látszott, de szépen megadt a módját a randinak. Szépen beállította a haját, világos kék inget vett fel és egy fekete nadrágot. Bár nem tudom mennyire kényelmes ez a vidámparkra na de mindegy. Engem úgyis a mellette álló férfi kötött le jobban. Egy fekete jogger nadrágot viselt, egy fehér polóval ami iszonyat jól kihangsúlyozta felsőtestét és rajta szürke térning, sapkát viselt amivel eltakarta az arcát. Jól nézett ki! Iszonyatosan jól! 

A fiúk megvették a jegyeket és bementünk a vidámparkra. Meglepően nem volt olyan nagy zsúfoltság, mondjuk ez nem is olyan rossz. Pláné Kamera nézve. Masaru azonnal Eiko kedvében akart járni és csak azt krédezte mire van neki ekdve. De Eiko nem ez a típus, szóval neki mindegy volt. Végül el is kezdtünk sorra kipróbálni dolgokat.Gocartoztunk, hullámvasutoztunk, forgó csészéztünk, ezeken a helyeken titkon mindig megfogtuk Kazuyaval egymás kezét. Kipróbáltuk a kalapács ütést, a célba lövést, mindig figyelve, hogy ki is nyer. Még körhintáztunk is! EGyszerűen minden ami jött azt biztos kipróbáltuk. Mindannyian jól éreztük magunkat. Eiko is elengedte magát és jól érezte Masaru társaságában magát. 

A fiúk elmentek venni ropit, mire ketten maradtunk Eikoval. Éppen egy plüst nézett:

    - Hoppá, csak nem Masaru nyerte neked?

Rögtön elpirult ahogy ezt a mondatot kimondtam.

   - Jó, hogy eljöttünk nem?

    - Igen... de...

    - Csak élvezd, más ne számítson!

Ahogy ezt kimondtam, Masaur hangját hallottuk meg a távolból, igyekezett felénk. Eiko felé kacsintottam és magukra hagytam, Kazuyahoz menve:

    - KEttesbe akarod őket hagyni?

    - IGen! És legalább kicsit mi is kettesbe maradhatunk. - kacisntottam rá, mire felnevetett.

    - Mire van kedved? Esetleg az óriás kerék?

    - Benne... - de már a mondatot nem tudtam befejezni.

    - Nem elmondtam, hogy fejezd már ezt be! - Kazuyaval rögtön a hang irányába fordultunk, Eiko könnyes szemekkel állt MAsaru előtt és egy mackót szorított kezeiben. - Én... én nem akarom tönkre tenni a jövőd!

    - Eiko!

    - Utána megyek! - intettem MAsarunak, hogy nyugodjon le és Eiko nyomába eredtem. A szerelem, nem mindig olyan egyenesen megy, mint gondoljuk.

22. fejezet Alakul

Tekints fel az égre!

22.fejezet Alakul

Kazuya:

Nem csodálkoztam azon, hogy elmondta Kaorunak. És nem is haragudtam rá. Nagyon jól tudtam, hogy mennyire jó barátnője Ainak. Nem is gondoltam, hogy esetleg előtte eltitklja. Viszont meglepődtem, hogy áthívott. Tényleg nem akartam zavarni. De örültem, hogy láthatom és közelében lehetek anélkül, hogy tartanom kellene tőle valaki meglát.

Izgatottan huztam fel a cipőmet, minek után átöltöztem, magamhoz kaptam a pénztárcám és kulcsom, ezzel pedig el is indultam. Mehettem volna autoval, de úgy voltam vele, hogy nem, inkább elmegyek gyalog és ha van szerencsém akkor hazakísérem Ait és több időnk lesz még együtt. Valamint ez a séta is jól tett. Bár, hogy őszinte legyek szedtem a lábaimat, hogy minél hamarabb ott legyek. És fél órával később meg is érkeztem. Becsengettem. 

     - Szia, Kazuya! - nyitott ajtot Kaoru akinek hatalmas mosoly volt az arcán.

    - Szia! Köszönöm, hogy csatlakozhattam

    - Nem tesz semmit! Na de nem is akarlak feltartani, mert látom te is ugyan annyira várod a találkozot, mint valaki más. - arébb lépett és fejével intett, hogy menjek. 

Azonnal beléptem, lehuztam a cipőm majd rögtön átszelltem a köztem és szerelmem közötti távolságot, aki a kanapé előtt állt és minden lépésem figyelte. Karjaimba zártam, ahogy hozzá értem:

    - Szia! 

     - Szia! 

    - Én belépek, valamit elvenni a szobámból. Érezzétek csak otthon magatokat. - ezzel pedig Kaoru magunkra hagyott.

    - Hiányoztál! - nézett a szemeimben.

     - Te is nekem! - megcsókoltam.

    - Sajnálom, hogy csak így ide hívtalak. Biztos nem zavartalak meg?

     - Dehogyis! Sőt, örülök, hogy itt lehetek. Mert egész nap csak rád tudtam gondolni.

     - Én is! - ismét láttam, ahogy pir borul az arcára. Olyan aranyos! Aki rá néz Aira, azt lássa, hogy egy igen határozott, erős lány. De valójában ő is az a cuki, szégyenlős lány, mint más. 

Karjaimban zártam és szorosan, magamhoz öleltem, mélyen beszippantva gyöngyvirág illatát. Szeretem az illatát. Huh, alih hiszem el, hogy van barátnőm. Na jó, nem az a furcsa, hogy van, reméltem, hogy csak lesz. Bár ebben az idolságban, nem könnyű. De reménykedtem, hogy találkozom valakivel, aki megmozgatja a szívemet és a gondolataim rabjává vállnak. Szeretnék családot, gyerekeket... Tudtam és tudom, hogy nem egyszerű de tovább megyek és elérem a célom. Mert őszintén azt érzem, hogy Ai mellett ez mind megvalosulhat és az életem része akarom, hogy legyen, azóta amióta megismertem. 

Kaoru egy fél órával később jött vissza hozzánk és hozott mindkettőnknek egy pohár alma levet. Megköszöntünk. Társalogni kezdtünk. Jól éreztem magam, de a legjobb az volt, hogy Ai itt volt a közelemben, hogy karjaival belém kapaszkodott és lábai az enyémen pihentek. Úgy éreztem, hogy itt a helyem mellette és remélem, hogy nem mondok hülyeséget azzal, hogy Ai is ugyanezt érzi mellettem. Kellemesen elbeszélgettünk. Kaoru nem tudott nem, folyton mosolyogni miközben minket nézett, ahogy egymásra pillantunk, egymáshoz szólunk, megérintsük egymást vagy lopva puszit adunk egymásnak. Hmmm... magam sem gondoltam volna, hogy ilyenné vállok. 

A beszélgetésünket, végül Ai telefon csöréges zavarta meg.

    - Az édesanyám... - tekintett fel rám. - Megyek felveszem, - kissé felsóhajtott, majd kibogzodott ahogy össze voltunk gabalyodva és arébb lépett a konyha felé.

    - Nem lesz semmi baja. - Kaoru felé pillantottam. - Ne mondd, hogy nem vetted észre, ahogy követed a tekinteteddel minden egyes mozdulatát.

    - Az rossz dolog?

     - Nem! Szerintem aranyos! Bár tudni kell a határt és nem tovább lépni kényelmetlen zonákban. De még az elejn vagyok ez kialakul.

    - Nem akarom elrontani. Én tényleg... 

    - Látom és ő is ugyanezt érzi. Hidd el nekem ismerem. Soha senki iránt nem érzett ilyent, mint érted.

Ezt jó volt hallani. Bár nem mintha kétségbe akarnám vonni az érzéseit Ainak.

    - Szerinted a szülei elfognak fogadni?

    - Kicsit nehéz, Ai már nagyon régóta próbálja elérni, hogy engedjék élni és ne a saját akartukat próbálják rájuk kényszeríteni.

    - Tehát...

    - De kedvelni fognak. Nem tudom, hogy miért akarják, mindenképpen Nakamaru-t férjének, de szerintem téged is kedvelnének. - akárhányszor feljött Maru,kényelmetlenül fészkelődni kezdtem, annak ellenére, hogy megbeszéltük megállítsuk, mégis valahogy kellemetlen érzés fogott el, mintha valami megakadályozna, hogy elhigyjem ezt megtudjuk olyan egyszerűen állítani. De nem mertem elmondani Ainak. Igyekeztem magamnak is megerősíteni, hogy nem lesz semmi baj és igenis, Ai-val együtt leszünk. - Ne aggódj! Nehéz esetnek tűnnek, de Ai nem fogja feladni. Remélem, hogy te sem?

    - Nem! Mellette maradok! A végsőkig... nem még azon is túl. Vagy ennek valami értelme? - Kaoru felnevetett, mire én zavarbajőve megvakartam a fejemet. - Ne aggódj, nem hagyom egyedül megküzdeni, szeretném ha megosztaná a terhét és segítenék neki. Én is küzdeni fogok azért, hogy együtt maradjunk. Legrosszabb esetben, majd elrabolom.

    - Oooo! Na már valami drámába csöppentünk? Micsoda romantika!

    - Mi ez a nagy beszélgetés? Milyen drámába csöppentünk? - jött vissza szerelmem és visszaült mellém, megpaskolva a lábamat.

    - Romantikus dráma! Kazuya azt mondta, hogyha nem fogjadák el a szüleid, hogy vele vagy, akkor elrabol! Hát nem romantikus?

    - Valóban? - felhuzta egyik szemöldökét és felém nézett.

    - Ha ez kell, hogy veled legyek. - viccnek indult, de van benne igazság. Nem fogok elvállni Aitől, nem lépek hátrébb és nem hagyom el, megfogtam kezét és többet nem akarom elereszteni. Ezt most, itt ki tudom jelenteni határozottan. - Te nem tartod romantikusnak? - hajoltam közel és összeérintettem vele a homlokát.

    -De! De azért ne ez legyen az első tervünk rendben?

    - Rendben! Minden rendben? Anyukád miért hívott?

    - Ah, csak haza akar tessékelni. Azt mondta, hogy beszélni akar velem amíg apám nincs itthon. - unottan hátra dölt. 

Egy részem megkérte volna, hogy hadd menjek vele, legyek ott mellette és beszéljek az édesanyjával. De megbeszéltük, hogy titokban lesz még egy darabig, ki kell birnom. Majd úgyis elfogja mondani.

    - Szerinted sejt valamit?

    - Nem hiszem! Szerintem ők azzal vannak el, hogy a szerelmnek idő kell. Mint, ahogy volt náluk.

    - Várj? Mit sejtenek? - tudatosult bennem, hogy miről is beszélnek. - Hogy esetleg mi?

    - Nem! Nem! Vagyis legalábbis nem tudják, hogy veled. Megkérdeztem anyámtól, hogy mi lenne ha én mást szeretnék... de nem tartották nyílvánvalónak, igazából meg sem hallgattak, szóval inkább azt mondanám, hogy fel sem fogták, mit mondtam, mint szokás.

    - Hogy értetted, hogy úgy szerelmesnek lenni, mint a szüleid?

    - Egyszerűen, nem kedvelték egymást... de idővel kialakultak a dolgok.

    - Nem mindenkinek kell hosszú idő...

    - Egyetértek! - hozzám bújt, átkaroltam. - és erre mi vagyunk az egyik példa.

    - Így van! - megpusziltam a feje búbját. - Gyere hazakísérlek!

    - Nem lehet, ha otthon van anyám, megláthat és akkor kérdezősködni fog.

    - És ha azt mondod, hogy vénetlenül összefutottál velem?

    - Nem! - arcon puszilt. - Köszönöm Kaoru!

    - Akármikor, nyugodtan lehet a lakásom a kis szerelmi fészketek! - ölelte meg barátnőjét.

    - Aj! Mik járnak a fejedben?! 

    - Ugyan már, kell egy kis kettesben lét, csak szóljatok nekem és átadom a lakást! - Ai összeszűkített szemmel karon csapta barátnőjét.

    - Köszönjük Kaoru! - próbáltam visszatartani a nevetésem. - Majd szólunk! - kacsintottam felé és átkaroltam barátnőmet. - Oké, nem kísérlek haza de bár egy darabig engedd meg. 

Ai kissé durcásan felém fordult, de végül nem tudott nemet mondani kis kutyus tekintetemnek. Láttam is, hogy mennyire bosszantja ez. De titkon őrült is neki. Elköszöntünk Kaorutól és elindultunk Ai utcája felé. Az uton, nem foghattuk egymás kezét, de monjduk amennyire csak lehetett közel sétáltunk egymáshoz. Néha a vállaink surolodtak egymáshoz. Kívüleől úgy tűnhettünk, még két jó barát, nevettünk és lökdöstük egymást.

Amikor már az utca szája látszodott, Ai megálljt parancsolt. Megköszönte, hogy elkísértem és elmentem Kaoruhoz, majd titkon végig simitott a karján, ahogy én hátra simitottam egy hajtincsét, mintha csak zavarta volna, de közbe, hogy hozzá tudjak érni. Egészen addig álltam ott, amíg el nem tűnt az utcában. Ezentúl minden egyes nap ilyen lesz? Nem, még jobb. Dudolászva indultam haza.

Ai:

Ezentúl minden egyes nap ilyen lesz?  Nem, még jobb! Kissé táncolva és dudolászva érkeztem a házunkhoz. Annyira jó volt Kazuya mellett tölteni a napot. Kár, hogy nem tudjuk az egész napot, titkok nélkül így tölteni, de eljön az az idő is. Elfog jönni! Nem adom fel!

    - Hazaértem! - léptem be a házban, nem hallottam egy zümmögést sem. 

Feltételeztem, hogy anyám a nappaliba vár és valóban, ott ült a kanapén egy könyvet forgatott kezei között. Amikor beléptem felemelte a fejét:

    - Üdv itthon!

    - Segítehetek valamiben? Ha megint azt kezded amit korábban, akkor el sem kezd.

    -Nem! Találkoztam Mrs. Yuichival... Kiválasztottunk néhány ruhát, a bejelentési partira. Megnézed? - ezzel egy magazint tett a kis asztalra, ami eddig mellette pihent.

    - Ezért hívtál haza?

    - Miért hangzik olyannak, mintha ez csak egy olyan kis dolog lenne? Ez a bejelentési parti, ahol megtudják, hogy vőlegényed van. Igenis nagy dolog!

Idegesen kifujtam a levegőt. Ezért kellett elvállnom Kazuyatól? Hogy valami kis ruhát nézzek és válogassak?

    - Ne nézz így rám! Tessék szépen kézbe venni a magazin és választani egyet.

    - Nem akarok!

    - Máe, hogy ne akarnál? - állt fel a kanapéról. - Szerinted mibe fogsz megjelnni a partin?

    -Nem kell semmi, mert nem lesz semmiféle parti.

    - Már hogy ne lenne! Verd ki a fejedből ezt a hülyeséget. Maru a férjed lesz!

    - Nem kényszeríthettek erre! - ezért nem akarta, hogy apa itthon legyen. - Nem lesz esküvő, nem akarjuk.

    - És te annyira biztos vagy, hogy ti nem akarjátok? Vagy csak te nem akarod?

Összszűkítettam szemem.

   - Maru sem akarja... - anyám nem mondott semmit csak meredt a szemeimben. Nem akarja, ezt beszéltük. Nem változhatott semmit, ezt ő most csak úgy kitalálta vagy valamivel megfenyegették.

    - Kislányom, nem éri meg ellenezni, a munkád felől engedtünk, de efelől nem lesz engedés. ÉRtsd meg a legjobbat akarjuk neked. 

    - PFf... - csak ennyit tudtam kinyögni, idegesen sarkon fordultam és felsiettem a szobámba.

Hogy engedtek a munkával? Hogy ez így fog lenni? Komolyan... hogy nem veszik észre magukat? Direkt hangosan csaptam be az ajtót, bár nem hallottam semmi választ, szerintem csak fogja a fejét. Azonnal az ágyamban ugrottam. Komolyan? Elegem van! Hgoy nem veszik észre? Nem fogok! Nem fogok ebbe az esküvőbe bele menni! Ha kell akkor megszökök, ahogy KAzuya is mondta.

Hirtelen megcsörrent a telefonom. Amint a név felvillant a telefonom képernyőén egy mosoly villant fel ajkaim szegletében. Ilyen hatással van rám, még ilyen helyzetbe is megpihenek.

    - Szia! - rögtön beleszóltam a telefonban.

    - Huh, miért érzem azt, hogy alig vártad halld a hangom?

    - Mert ez az igazság!

    - Nem alakultak jól a dolgok? Ugyanaz volt a téma?

    -MHhmmm.. - fordultam hátra az ágyon. - Majd elmesélem. Inkább, most csak tereld el a gondolataimat. Mondj valamit... például, ha elkellene szöknünk, hova mennél? - éreztem, hogy kissé aggodalom suhan át a vonal túlsó végén, de nem mondott semmit, helyett vidáman elkezdte mesélni, hogy milyen helyet is képzel el. Akár itt Japánban vagy akár ha külföldre akarnánk menni. Nagyon aranyos volt és nagyon szépeket mondott. Egy kis ház a tenger partján, ahol nincs szomszédunk és csak ketten lehetünk, minden reggel a nap sugarai betévednek a kis ház ablakán átölelve minket és minden este együtt nézzük a naplementét. Napokat hosszan sétálhatnánk, felfedezhetnénk a környéket, megismerkedhetnénk a falusiakkal. De bármi is legyen a lényeg, hogy együtt legyünk. A nyűzsgő várostól távol, egy nyugodt, békés hely. Jól hangoztt, főleg vele. Sokat segített, hogy megnyugodjak. Sőt kíváltképpen segített, amikor énekelni kezdett. Ugyanis azt mondta, hogy minden egyes este álomba ringatna a dalaival. Bizsergés futott végig testemen, ahogy becsuktam a szemem és elképzeltem ott fekszik mellette, oldalra fordulva, bal kezével fejét támassza és nekem énekel. Szeretem a hangját. Mindent szeretek benne. 

   - Mi?! - ijedten ültem fel. Egyik pillanatban nem is tudtam hol vagyok. - Álom volt?

    - Felébredtél? - ez a hang?! - a telefonomra pillantottam ami mellettem még mindig hívásban volt. Már 3 órája... 

    - Te? Én... annyira sajnálom!

    - Na, ne kérj bocsánatot. Nem tettél semmi rosszat. Elfáradtál, örülök, hogy pihenhettél egy kicsit.

    -Ah... de akkor is ez olyan kínos! - egész végig amíg aludtam ő vonalban volt és hallott engem. Ugye nem? Ugye... ugy nem horkoltam? - Én... esteleg... ízé... horkoltam?

    -Nem! Nagyon aranyos szuszogtál.

    - Horkoltam! 

    - Nem! Mondom, hogy nem!

    - Csak azért mondod,h ogy ne érezzem magam kínosan.

   - Jó, jó! Egy kicsit, de szerintem az is aranyos volt- - ah, még szerencse, hogy az arcomat nem lássa, milyen vörös is - Na, előttem ne szégyeld magad. Én látni szeretném minden egyes arcodat.

   - Hmmm... - hogy lehet még ilyenkor is ennyire cuki? - Te jó két órán át hallgattál engem? Miért nem tetted le?

    - Szerettelek volna köszönteni amikor felébredsz. Amúgy el voltam itt, olvasgattam és rendezgettem néhány mappámat. Elütöttem az időt. Sajnálom, ez...

    - Nincs amiért bocsánatot kérj. Őrizted az álmomat. - mosolyodtam el.

    - Én őrizni foglak téged minden féle képpen.

OOoooo! Milyen aranyos! Még egy fél órát beszélgettünk, majd elmentem vacsorázni. A szüleim már ettek, apám a dolgozó szobájában volt és anyám a nappaliban TV-eztt. Egyikőjük sem mondott semmit. Apám tuti nem tudja, hogy mi volt itt nhéány órával korábban. Az étel a konyáhba már ki volt készítve nekem és mellette ott pihent a magazin. Felsóhajtottam... és arébb toltam. Komolyan! Próbáltam, nem felhuzni magam.... KAzuya lakja rajzolodott ki előttem és ismét hallottam ahogy énekel nekem. Minden rendben lesz!

 Másnap munka után, úgy döntöttem, hogy meglepem a fiúkat. Azaz, egy bizonyos személyt szerettem volna meglepni, de közben a többieket is látni. Tudtam, hogy próbákjuk van az ügynökségnél és szerencsérem a recepciónál is kedvesek voltak velem, hogy megmondják hol próbál a KAT-TUN. Amikor az emeltre érkeztem már hallottam a zenét. Az ajtó kissé nyitva volt. Épp, hogy kopogtam volna a zene megállt. Tárgyalni kezdtek.

   - Hoppá nézzenek csak oda ki van itt! - kiáltott fel Uepi.

     - Sziadztok srácok!

     - Ai! - örültek a fiúk, bár tekintetem egy személyre terelődött. Aki arcán szintén megelepettséget láttam.

Mindannyian odajöttek köszönteni. Mindegyiküknek hoztam egy üveg gyümölcslevet. Tartottak is egy rövidke szünetet, amiközben beszélgettünk. Igyekeztem türtöztetni magam és nem folyton a páromat nézni. De nehéz volt őszintén. Feher polója felső testére szorult, haja kissé izadtan tapadt homlokára, dögös volt még így is. Ez az ember, mikor nem dögös? Valamit észrevehetett, mert egy elégedett mosoly jelent meg az arcán. Na ne! Meg kell tanulnom, hogy ne engedjem le előtte a védelmem! 

   - Van kedved megnézni egy koreot? - hozta fel Kazuya az ötletet.

    - Öhm, ah, nem! Nem szbadna...

   - Ugyan, nem lesz semmi baj! - csatlakozott Junno is. - Hide and Seek-re moit szóltok srcáok?

   - Remek! - egyeztek mindannyian belé.

Fel is álltak és poziciót vettek fel, elinditottam a zenét... Remek volt az üsszhang, mint mindig. Még itt a próbán is, úgy ragyogtak, mint megannyi rajongó előtt kellett énekeljenek és táncoljanak. Elképesztőek!

Beálltak egy sorba, háttal nekem. Majd egyenként fordultak meg és előbbre léptek, önálló tánc rész következett. Kazuya felé pillantottam aki ahogy észrevett csibész mosoly jelent meg és felém kacsintott, miközben csipőjét mozgatta nagyon jól. Rögtön éreztem, hogy pirba borul az arcom, amit a kíváltó ok is meglátott és egy jót szórakozott rajta. Na ezt még vissza kapja! 

Koki szülinap

 Boldog születésnapot Koki!

Tarts ki és légy erős! Várunk vissza!