1.fejezet Álom valósággá

Táncunk tűze

1.fejezet Álom valósággá

Amira:

3 év. 3 éve költöztem oda ahol a nap kéttszer is felkel. A hagyományos kulturával és fejltett technológiával ötvöző országban Japánban, természet közeli Erdélyből. Pontosabban Tokyo nyűzsgő városát erősítem. Mindig is elszerettem volna jutni ide. De sosem hittem volna, hogy azzal amikor ez megtörténik itt is ragadok. Nem volt egy könnyű döntés azért. Hátra hagyni a szeretteid, a megszokott városod, környezeted és eljönni ide. Mindez hiányzik és nem is telik olyan nap, hogy ne jutnának eszembe. De úgy éreztem ide kell jönnöm. Meg kell ragadnom a lehetőséget ami adatot és kipróbálnom. Aztán ha nehézzé vállik van hova visszamenne. Várnak tárt karokkal. Az elején nehéz volt. Őszíntén nem egyszer megfordult a fejemben, hogy feladjam és haza menjek. De nem adtam fel. Küzdöttem és kitartottam. A napok teltek, lassan szoktam a helyet és még jobban bele szerettem ebbe az országban. Barátokra tettem szert és a munka is jól ment. Táncos vagyok. Gyerekkorom óta szerettem táncolni. És ahogy nőttem ez vállt az életemmé. Egy studioba dolgozom oktatóként és versenyeken is veszek részt. Így kerültem Japánban is. Egy versenyre érkeztem a partneremmel 3 évvel ezelőtt és felajánlottak egy munkát mindkettőnknek. Nagyon meglepődtem. Izgatott voltam, de közben szomorú is hiszen ez azt jelentette, hogy hátra hagyok mindent. Nem volt egy könnyű döntés. Sokat öröltem magam, hogy mit is kellene tegyek. Én az a típus vagyok, aki túl gondolja a dolgokat. Túl sokat agyal. Na nem, mintha ez nem lett volna egy olyan dolog, amit átkellett jól gondolni. De végül, úgy döntöttem bele vágok. És itt vagyok! 3 éve Japánban élem az életem. Hogy mi lett a partneremmel? Nos, ő is ide költözött, tehát azért volt még valaki akit ismerek. És elkezdtük a napjainkat itt.
Kommunikáció egyre jobban megy. Régóta tanultam a japán nyelvet még otthon is. Bár az írás megnehezítette az életem :)). Na de azt hiszem, hogy most már azért az is megy. Irhatnék mondjuk szebben. De gyakorlom minden egyes nap, hogy fejlődjek. Megszoktam az itteni szokásokat, rendeket. Az emberek nagyon kedvesek és segítőkészek. Japán kincsei felderítésére utazgatok. Fedezem az országot, amikor van időm rá, nyaralok. A családom is volt eljőve ide, nekik is bemutattam Japánt. Tehát megy az élet. Telnek a napok. Egy dologot szeretnék még és mindig szerettem volna ha eljövők ide, hogy láthassam a színpadon a kedvenc együttesem a KAT-TUN-t. De sajnos, amikor ideköltöztem, ők szünetre mentek, miután Junnosuke Taguchi, az egyik tag elhagyta az együttest. Így hárman maradva az együttesben. Kazuya Kamenashi, Tatsuya Ueda és Nakamaru Yuichi. Már lassan 7 éve támogatom őket. Szeretem és követem. Sok mindenen mentek keresztül. De itt vagyunk a hűséges hyphenek és mellettük állunk. Ah, hiányoznak! Az elmúlt évi személyes tevékenységüket követtem. Mindannyiukat szeretem és támogaton. A volt tagokkal együtt. Mert ők is mindig a KAT-TUN része lesznek. Hiányoznak, remélem hamarosan visszatérnek csapatként is.
- Amira -chan! Amira -chan! - barátnőm Yuki Kudo szaladott be a studioban. Éppen egy új koreaográfiát próbáltam összeállítani. Nem volt most órám, de ilyenkor is szeretek itt lenni és engedni az ihletnek, hátha valami jó dolog sül ki belőle. Amiután ideköltöztem Yuki volt az első akivel összebarátkoztam. A családjáé a studio, ahol dolgozom. Nyitott, jófej, energikus lány. Jelenleg recepicosként dolgozik egy közeli kis hotelben. És ő is szereti a KAT-TUNt.
- Yuki-chan, mi történt?
- Ezt nézd! - felém löki telefonját. Ahol éppen a déli híreket mondják a szalag cím pedig az, hogy a tegnapi a KAT-TUN visszatért! Kivettem a telefont a kezéből. STARTO ügynökség által rendezett éves koncerten, ahol minden együttes fel szokott lépni, meglepetés szerűen megjelent a KAT-TUN is. A debütáló számukat énekelték el és egy új Ask Yourself számot, ami szintén nagyon jó lett. Még beszédet is tartottak. Ozgatottan felcsillogtak a szemeim.
- Visszatértek!
- Visszatértek! - Yukival ugrálni kezdtünk.
- Mi ez a nagy öröm? - lépett be Benjámin, ő volt a tánc partnerem aki szintén itt kezdett új fejezetet életében.
- Összeáll a KAT-TUN! - újságolta Yuki.
- Az akikért annyira oda vagytok?
  - Mi olyan rossz dolog abban, ha szeretünk egy együttest? - kérdezte Yuki.
   - Abba nincs semmi, de ne legyetek olyanok, akik elvannak, hogy jaj nem tudnak élni az idoljuk nélkül és összeakarnak házasodni vele és...
   - Értsük a célzást! De tudod, jól hogy nem olyanok vagyunk. - állítottam meg, mielőtt még kapott volna egy kis verést Yukitól. - Tiszteljük és szeressük őket, de nem olyan értelemben. Szeretnénk ha megtalálnák mindannyia a boldogságukat és nem akarunk rájuk akaszkodni.
Benji, sosem kedvelte az idolokat, a sikitozó lányokat akik körbe veszik. Úgy gondolta, hogy az idolok fent tartsák az orrukat, el vannak telve maguktól, hogy annyian kedvelik őket és utálta a lányokat, akik úgy sikítanak körülöttük és azzal vannak el hogy az idol mindenkijé, nem egy valakijé. Ő nem lehet szerelmes, nem randizhat és hasonló. Na mondjuk ezt én sem értem. Nem ítélkezni akarok, de nem tudom felfogni, hogy egyesek miért ilyen kemények, miért ilyen kemény a szeretetük. Csodáld, drukkolj, de hadd hogy legyen boldog. Meg ne fordulj el ha ők boldogok. Persze ők is emberek ezek a rajongok, támogatják őket, eltuloznak, nem tudják a határt, de emberek. Ám sem én, sem Yuki nem ezek közé a személyek közé tartozunk.
   - Csak figyelmeztettelek. - mosolyodott Benji és kezét a fejemre tette. Összeborzolta a hajam.
   - Hé!
De válaszul, csak nyelv öltést kaptam.
   - Ellépek, vásárolni! - intett majd elhagyta a próba termet.
   -Komolyan nem akartok összejönni?
   - Miről beszélsz?
   - Oh, ugyan már! Az a szikra ott van köztetek és a kémia, amikor táncoltok is.
   - Először is, a tánc közben természetes, hogy két ember között kell legyen valami kémia, összhang. Másodjára, gyerekkorunk óta ismerjük egymást, sosem tekintettünk úgy egymásra. Barátok vagyunk.
Yuki csak a szemét forgatta. Nem először hozza fel ezt a témát.
   - Na és mit nyilatkoztak erről a visszatérésről?
   - Akkor még nem volt semmi, megnézem most.
Mindketten fanclub tagok vagyunk. Yuki fellép az oldalra és elkerekednek a szemei.
   - Mi az? Mi történt? Mit írnak?
Yuki mellé lépek és felcsillanak a szemeim. Egy hónap múlva koncertet tartanak.
   - Amira kipipálhatod egy újabb álmodat, ugyanis KAT-TUN koncertre megyünk.
Tekint rám. Izgatottságban felgyorsul a szívverésem. El sem hiszem, hogy ez is eljött. Ez annyira jó!
    - Mi ez a nagy öröm lányok? - Takashi-san lépett be a teremben. Ő Yuki édesapja.
Nagyon sokat segített a verseny óta, amióta ideköltöztem. Szállást is adott van egy kis ingatlanja, ahol egyetemistákat szokott befogadni. Itt lakunk mi is, Benjivel.
   - Koncertre fogunk menni egy hónap múlva.
   - Az jó! Yuki, megkérhetlek, hogy hagyj magunkra?
   - Miért? Csak nem kiakarod rugni Amirát? Azt nem fogom engedni!
   - Yuki!
   - Yuki, kérlek hagyj magunkra. - mosolygott Takashi-san!
Yuki felém nézett, szeliden visszamosolyogtam és bólintottam. Yuki elhagyta a termet. Kíváncsi vagyok, hogy miről akar beszélni velem? Ritka volt, amikor kiküldte a körülöttünk lévőket. Valami komoly? Bár nem hiszem, hogy kiakar rúgni. Nem?
   - Segíthetek valamiben Takashi-san?
   - Nem, kell ideges légy. Nem kirugni akarlak! - mosolygott.
   - Egy kicsit megfordult a fejemben. - vakartam meg a tarkom.
   - Nem, nagyon jó táncos vagy és az emberek szeretnek, hülye lennék ha kiakarnálak rugni. - bátorítóan vállamra helyezte a kezét.
   - Köszönöm!
    - Szeretnék elmondani valamity és jobbnak láttam, ha először csak kettesben beszélünk.
   - Hallgatom. - miről lehet szó?
   - Indul egy új műsor Japánban, Dancing with the Stars.
   - Oh, ez igazán érdekesnek hangzik. De mi közöm nekem hozzá?
   - Tudod miről szól ez a műsor? Van egy profi táncos és egy híresség. 10 héten keresztül pedig, közösen táncolnak. Ha ügyesek tovább jutnak, egészen a fináléig, ahol győztest jelentenek. Ha nem, kiesnek. Meg kell győzzék a zsűrit és a nézőket is. Hétről hétre új tánccal kell készülni.
   - Valamiben talán segíthetek ezzel kapcsolatban?
   - Igen! Megkérdeztek ha valakit ajánlanék a műsorban, és én téged szeretnélek.
  - Engem a műsorban, mint...
   - Mint, profi táncos természetesen. Azaz legyél az egyik versenyző, aki egy hírességel dolgozik.
   - Tessék?! Hogy?! Én?!
   -Igen! Szerintem ez egy remek lehetőség, egy új kihívás. De ha nem szeretnéd, akkor nem kötelezlek. Arra gondoltam, hogy ki kellene próbáld. Nem számít ha nem juttok el a döntöig, ha nem nyeretik meg, de szerintem egy remek lehetőség.
Nagyot szaltozott a szívem. Hogy én TV-ben szerepljek? Egy hírességgel táncoljak? Ez. Alig hiszem el! Nagyon érdekesnek hangzik és tudom, hogy nem várják el, hogy nyerjünk. De akkor is biztos, hogy megfelelő vagyok erre a feladatra? Mit fog mondani a híresség akit mellém állítanak? Megfelelő leszek neki? És a közönség?
  - Amira, ne gondolkozz túl a dolgokon. Nem lesz semmi gond! Rendben lesz!
Takashi-san felém mosolygott bátorítóan. Kifujtam a levegőt.
   - Rendben benne vagyok!
   - Szuper! Azonnal fel is hívom őket. 1 hónap múlva fogod megtudni és találkoztak személyesen is, hogy ki lesz a partnered. Onnan 2 hét hogy kezdődni fog a műsor.
   - Rendben! Köszönöm szépen, hogy rám gondoltál.
   - Megérdemled ezt a lehetőséget! - kacsintott felém, majd elhagyta a próbatermet.
Mindent bele fogok adni! Jó lesz! Rendben lesz! Hmmm.. vajon ki lesz a híresség akivel táncolni fogok? Remélem, hogy szimpatikus leszek neki és jól megfogjuk érteni egymást. Ezen leszek!
Az elkövetkezendő egy hónap átlagosan telt. Vagyis a megszokott ütemtervvel. Reggel volt táncórám, majd ebéd Benjivel és Yukival. Utána egy kis magán edzés, néha becsuszott Benji is és táncoltunk együtt. Séta mielőtt még lemegy a nap és vacsora, alvás. Ám mindennap eszembe jutott a kis műsor, ami vár rám. Benji és Yuki gratulált, szerintük minden rendben lesz. Én izgultam. Egy részben, még mindig azért, hogy alkalmas vagyok e erre a szerepre. Más részben viszont jó értelemben, már vártam ezt az új kihívást.
 El is repült felettünk. Mire észbe kaptunk, már a koncertre készültünk. Amikor kijelentették a koncertet, Yuki azonnal lecsapott a jegyekre. Bár próbálta meggyőzni Benjit, nem akart eljönni, így kettesben mentünk. Amikor a Domehoz értünk, az emberek már sort álltak. Beálltunk mi is. Az előcsarnokban érve, beszereztünk egy egy uchiwát. Én egy csapat uchiwát, míg Yuki Uepivel. Nos, nem kérdés, hogy neki ki a kedvence? Nekem... hmmm... Kazuya! Ő az én kedvencem. De attól eltekintve, ugyanannyita követem és támogatom Uepit és Marut is. Mindannyiukat szeretem. Besétáltunk a terembe. Elfoglaltuk a helyünket. A Dome megtelt. Minden hyphen izgatottan várt a kezdést és csak erről beszéltek, hogy mennyire örülnek is ennek az egésznek. AZtán lekapcsolodtak a fények, felhangzott az intro mire mindenki örült sikitásban kezdett és nemsokára, megjelent a három fiú is. Újabb hatalmas sikitás, még az előbbinél nagyobb is. Köszöntenek minket. Maru és Uepi előbbre állnak kezeiket egymásra teszik, Kazuya odasétál hozzájuk, ő is odateszi a kezét. Bemutatkoznak, mire ismét egy nagy sikitás kíséri! Izgatottan tapsoltam és komolyan, mondom, hogy még a könnyem is kicsordult, annyira örültem, hogy ez az álmom is valóra vállhat. ITt vannak. Láthatom őket, a színpadon, velük együtt énekelhetek élőben. Láthatom ahogy mosolyognak, hallhatom ahogy nevetnek és beszélgetnek és érezhetem a ragyogásuk erejét. Sőt, nem csak az ővékét, hanem minden egyes hyphens erejét. Annyirs jó! Annyira csodálatos érzés! Egy ilyent átélni. Ez valami, leírhatatlan. Nagyon boldog vagyok! A fiúk elképesztőek és baromi jól néznek ki, nem okoznak csalódást. Bár ettől nem is tartottam. Újult erővel tértek vissza és egy fergeteges koncertet adtak elő, ahol jót buliztunk. 
Másnap reggel, a szokásos reggel tornám után lezuhanyoztam, majd irány a Dancing with the stars studiója, próbatermei. Takashi-san korábban elküldte a címet ahova el kell mennem. Mivel más dolgom nincs délelőtt és még van időm, elsétálok a helyszinre. Egy 30 perc gyalog a lakástól.
Amikor megérkezek az épület felé egy hosszú, 3 emeletes, fehér, nagy ablakokkal teli épület fogad. Belépek. A recepióhoz érek. Kérik a személyi igazolvanyom. Atadom, lecsekkolnak, majd elmondják hogy menjek fel a 2-ra a 215-s próbaterembe, ott fogok találkozni a partneremmel. A találkozást felfogják venni. Megköszönöm a segítséget és a lift felé veszem az irányt. A szívem majd kiugik a helyéről. Nemsokára találkozom a hírességgel, akivel kell dolgozzak közösen. És kezdődik a készülődés. Izgulok! Minden rendben lesz, Amira! Nyugi!
Felmegyek a másodikra, végig a folyosón egészen amíg meg nem látom a 215-s termet. Ott áll egy ember elmondja, hogy a kamera már bent forog és felveszik az első találkozást. Ne izguljak, nincs amiért legyek csak természetes. Kifujom a levegőt, rá teszem a kezem a kilincsre és lenyomom. Szemeimmel rögtön jövendő partneremet keresem, nem állok meg megnézni milyen is a terem. Az ablak előtt, pedig egy férfi áll háttal nekem. Egy sötét kék kabátot visel, fekete nadrággal, fekete haja tarkoig ér. Ismét kifujom a levegőt és felé indulok:
   - Szép napot! - udvariasok legyünk. - Nagyon örvendek! Nemes Amira vagyok és mától én leszek a partnered! - Ebben a pillanatban értem oda mögé.
   - Szép napot! Kamenashi Kazuya vagyok!
Fordul meg az illető nagy mosollyal arcán. Érzem ahogy kihagy egy ütemet a szívem, megremegnek a lábaim és hirtelen melegebb lesz. Nem lehet!