Táncunk tűze
5. fejezet Gördülékeny munka
Amira:
Kazuya egy nagyon kedves személy. Bár nem is gondoltam volna mást róla. Amilyen hamar megkaptuk a közös hangot. Hát magam sem értem. Nem vagyok az a zárkozott ember, de azért a szociláis sem. Közepes. Lehet, én teszem meg az első lépést, lehet más. De vele, minden olyan könnyen ment. Hamar megértsük egymást és kiegészítsük az ötleteinket. Egész jó párosnak indulunk.
- És egy... kettő... egy... kettő és kész! - állunk meg a vég mozdulatban.
Felállok Kazuya lábáról és tapsolni kezdek.
- Hát ez gyors volt, nem hittem volna, hogy már is össze teszünk egy ilyen koreográfiát.
- Igen, jó csapat vagyunk, úgy tűnik!
- De nagyon jó ötleted vannak! Nélküled nem sikerült volna, egy rugóra jár az agyunk.
- Igen! Egyetértek!
- Na de most szedjük össze magunkat mert át kell menjünk interjut adni. Holnap reggel epdig fotozás!
- Igen, nem felejtettem el, Misaki már említette.
Egymásra mosolyogtunk. Mindketten elléptünk az öltözőbe, kissé felrfissülni, majd néhány perccel később ahogy a terembe visszaléptünk a stáb már ott várt.
- Jó napot! - köszöntünk egyszerre és meghajoltunk Kazuyaval. - Kérjük a türelmüket!
- Sziasztok! Miyakinak hívnak és én vagyok az operatőr. - fogott kezet előbb velem, majd Kazuyaval is. - Izgulnak? Nem kell! minden a legnagyobb rendben lesz. Ha nem sikerül felvesszük újból, megállítsuk a felvételt. De az sem gond ha hibáznak, mert csak természetesen kell átadni azt akik ti vagytok. Akik a hétköznapokban, akik itt a teremben. Akik az elmúlt napokban megismertétetek. És természetesen, hogy mi az elképzelésetek a műsorrról.
Kazuyaval bólintunk. Miyaki int, hogy kövessük. Egy lépést előre lépek, de utána megállok ahogy a kamerát megpillantom. Nagyot nyelek. Észre sem veszem, viszont Kazuya sem mozdult mellőlem, ott van centikre mellettem, kis ujját kinyujtja ezzel kissé megsimogatva kéz fejem. Bizsergés fut véggi a testemen, erre eszmélek fel és rá pillantok. Fél szemmel tekint csak rám, ajka nagy, bátorító mosolyra húzodik. Minden rnedben, igaz!
Elindul a kamera elé, hatáorzottan, barátságos mosollyal. A teremben 5 ember volt, a korábban bemutatkozott operatőr, egy aszisztens, egy technikus és két lány, akik izgatottan nézték Kazuyat. Valami segédek voltak. Miyakinak nem tetszett, hogy ennyire vihorásznak, miközben már munka lenne, rájuk is szólt. Követtem Kazuyat és leültem mellé. Rám mosolygott és megpaskolta a vállamat. Felé biccentettem.
- Akkor kezdhetjük?
Egyszerre bólintottunk. A kamera pedig forogni kezdett és elkezdtük beszélgetni. Mesélnünk kellett.
- Sziasztok! Kamenashi Kazuya vagyok, idol. A KAT-TUN tagja.
A kamera felé tekintek. A kis piros pötty villan, jelzi, hogy megy a felvétel. Szólásra nyitom az ajkaimat, de egy szó sem jön ki rajta. Amira, szólalj meg! Szólalj meg már! Ne égesd le már is magad!
Megnyalom ajkaimat, nagyot dobban a szívem. Ekkor, egy kis érintést érzek jobb kezemnél. Kissé oldalra pillantva Kazuyat látom, ahogy előre tekint és mosolyog, viszont keze ekkor megfogja az enyémet. A stáb ezt nem láthassa, ahogy egymás mellett ülünk nem látszik. Igaz, nem vagyok egyedül. Minden rendben lesz!
-Sziasztok! Amira Nemes vagyok, standard és latin táncos. - nyugalom fog el, elmosolyodok. Kazuyaval összefogjuk kezeinket. Itt van mellettem, ahogy mondta jó lesz.
Bemutatkozásunk után el kellett mondjuk, hogy milyen volt az első találkozásunk, mi volt az első benyomásunk és milyen is az első próba. Kazuya gondatlanul mesélt. Teljes bedobással, meg sem rezzent a hangja, egy pillantra sem. Bár mit is vagyok meglepődve? Idol. A kisugárzása elképesztő, egy rövid, kis interju mégis olyan szenvedéllyel adja át szavait, hogy mindneki ámulattall hallgatja. Hiába egy felvétel, biztos, hogy a nézők is azt fogják érezni, hogy ott van előttük és élőben mesél. Ez igen tehetség. Egy igazi idol! És én ezt mind láthatom. Hozzám is beszél, engem is elámít, nem tudok nem rá figyelni és nem tudom a szívem heves dobogását abba hagyni. Olyan mintha egy bűv körbe kerültem volna. Ha nem lennék a rajongója, most tuti azzá válltam volna. De én magam is igyekeztem a legjobb formámat kihozni, bár azt hiszem, hogy Kazuya nélkül nem sikerült volna. Igazából minden olyan könnyen megy vele. Olyan kellemes a hangukat, nevetünk együtt, mintha már olyan rég ismernénk egymást. Ki gondolta volna, hogy ilyen könnyen összebarátkozok a partneremmel.
Kazuya félre pillant. Egy pillanat az egész.Mosolya csibészes és merész, ugyanis felém kacsint. Amitől azonnal érzem, hogy az arcom priba borul. Mi volt ez? Amira, vesz épp a kamera! Megköszörülöm a torkomat.
- Amira, mit fűznél hozzá?
Hoppá! Magamra hívtam a figyelmet.
- Én... Én...
-Azt hiszem csak azt szeretné jelezni, hogy mennünk kellene próbálni. Már eléggé elhuzodott ez a forgatás és nekünk még jó lenne egyszer elpróbálni a táncunk.
-Jaj persze! Elég is lesz az anyag! - szólal meg Miyaki, és int a többieknek. A felvétel leáll. - Köszönjük szépen! Az biztos, hogy jó duot alkototok. Két ilyen embert összetenni, akik ilyen hamar összeszoknak. Mennyi esélye volt ennek?
-Mi is köszönjük szépen! - hajolunk meg Kazuyaval, majd ismét egymásra mosolygunk.
A stáb összeszedi a dolgait, majd mielőtt kimennek emlékeztetnek, hogy holnap fotozásra kerül sor. A többiekkel is találkozunk, akik részt vesznek a műsorban. De legyünk itt egy jó órával előbb itt, hogy készüljünk el. Megköszöntünk, majd ismét magunkra maradtunk a teremben.
-Ügyes voltál!
-Hát azért nélküled nem sikerült voltál! Köszönöm, hogy támogattál!
-A partnerem vagy, ez csak természetes. És ez az érzés maradjon is meg. Ügyes vagy, szeretni fognak az emberek.
-Köszönöm! - felé lépek és gondolkodás nélkül átölelem. Nem huzoduk el tőlem, hanem ő is karjaival átkulcsol.
Fura lehet, hogy táncos vagyok és mégis izgultam egy interjutól. De ez valahogy más. Egy két szó, vagy 15 lerc beszélgetés más. Rajtam van a figyelem, sosem szerettem. Amikor táncolok, akkor kizárom a körülöttem lévőket és csak arra összpontosítok. De amikor kérdeznek, izgulni kezdek, hgoy nehogy hülyeséget mondjak. Ez mindig is így volt.
De Kazuya mellett erről teljesen megfeledkeztem.
-Nos, akkor folytassuk?
-Mindenképp!
Egy kész koreoval állunk meg, a próbánk végén. Ezúttal nekem van egy kis program, Kazuyanak még lenne ideje.
-Ez igen eredményes nap volt!
-Igen!
-Vigyelek haza?
-Köszönöm, de nem haza megyek. Van egy gyerek tánc program a ligetbe és oda kell mennem.
-Oh, arra kell mennem! Elviszlek!
-Komolyan?
-Persze! Gyere! - megfogja a kezemet és elkezd kifele huzni a teremből.
Beülünk az autójában és elindulunk.
-Biztos, hogy nem sietsz?
-Nem, ne aggódj! A fiúkkal kell találkozzak de még van több mint egy órám és ha késem sincs baj. Csak megbeszélésünk van.
-Oké! Elég nyugodt, akkor biztos, hogy semmi sürgős. - Köszönöm szépen! Nem mindenki tenné ezt meg, hogy alig ismerjük egymást de már ilyen barátságos.
- Én is köszönöm szépen, hogy bizol bennem és nem gondolsz egy pszichopatának. - elnevetem magam.
-Azért annak nem gondoltalak volna soha!
-Ez megtiszteltelés.
Ahogy Miyaki is mondta, mennyi ennek az esélye, hogy ilyen jól megértsük egymást az első pillanattól. Hogy legyen egy fajta kémia közöttünk már is.
Hamarosan leparkol a ligetnél.
-Köszönöm, hogy elhoztál! - készülök kiszállni.
-Gond, ha megnéznélek?
-Hogy?
-Van még időm elérni, nem akarok hamar megérkezni.
-Öhm... Persze!
Kiszállunk a kocsiból és elindulunk a parkba. Meg is csap a gyerek zsivaj, kacaj.
-Amira-chan! - szólalnak fel az öröm kiálltások. Majd egyszerűen 10 kisgyerek felém szalad.
-Sziasztok! - megsimogatom a fejüket.
-Amira-chan, ő ki? A szerelmed?
-Elhoztad a szerelmed?
Izgatottan tekintenek hátra, Kazuyahoz. Zavarba jövők, lehajolok hozzájuk.
-Nem, nem! Ő nem a párom, csak egy barát.
-Ugye, hogy csinos a tanárnőnk? - Kenshin, egy kicsi 6 éves fiú, Kazuya elé lép és szemrebbenés nélkül megkérdezi.
-Kenshin! - ma úgy tűnik, folyton csak pirulok.
- Igen, nagyon csinos! - Kazuya a kisfiú fejére helyezi kezét, majd lágyan rám mosolyog. Érzem, ahogy egyre pirosabb lesz az arcom.
-Khm... Na jó! Oké, gyerekek, azt hiszem most már elkezdhessük. Mindenki álljon be a helyére! Gyerünk! Gyerünk!
A gyerekek vihogva helyükre álltak. Letettem a hátitáskám, kivettem a telefonom. Köszöntöttem a szülőket, majd bekapcsoltam a hangszórot, amit az egyik gyerek édesapja szokott elhozni.
-Akkor lássuk, hogy emlékeztek e a múltkor tanultakra?
-Igen! - kiáltottak fel örömmel, majd mindannyian a zenére kezdtek lépkedni.
Gyerekeket is szoktam tanítani, van csoportom is a sutidoban. A szülök pedig megkérnek alkalmakként segítsek eseményekre készüljenek. Mint most is. A legtöbb gyerek egy negyedből van és lesz a suliban egy kis fesztivál, ahol felakarnak lépni. A gyerekek ügyesen végig járják a tanultakat. Tovább tanítom őket és magyarázok.
-Ügyesek voltatok! - tapsolom meg őket. - Már is jöhet a fellépés!
-Amira-chan, akkor jöhet most a a fee style?
-Igen persze!
-Kazuya-san is jöjjön!
-Igen! Igen! - izgatottan ugrándoznak.
-Nem tudom, ha van ideje Kazuyanak...
-Még belefér egy kis free style. - lép mellén, mire a gyerekek örömmel felkiálltanak.
-Oke, akkor teszem is a zenét!
Felcsendül egy gitár hang, és mindenki szabadon elkezd táncolni. Kazuyat nagyon szeretik a gyerekek. Bár na ki ne szeretné? Nagyon szépen tud velük foglalkozni. Most is látszik. Ahogy ott hülyéskedik és nevetik, majd a kislányokat megpörgeti. De aranyos!
-Mutassanak valamit együtt! - szól oda Kenshin, majd egymás felé társítanak.
Bár szólásra nyitnám a számat, Kazuya felém nyutja a kezét:
- Felkérhetem egy táncra?
-Örömmel! - pukedlizek és kezem a kezébe csusztatom.
Magahoz huz és elkezdünk a zenére táncolni. Kicsit szórakozottan, de jót nevetek. Ám kis időre rá, már komolyan veszi és fényesíti a tanultakkal. Nos, még egy kis gyakorlás legalább. A gyerekek már nem táncolnak, helyette minket néznek és tapsolnak.
-Milyen jó hangulat van! - a zene megáll, mindannyian felpillantunk a hang tulajdonosára, Benji az.
-Benji!
-Benji-kun!!!! - lesznek izgatottak a gyerekek. -Látta milyen jól táncoltak? Nagyon király volt! Ön is jött velünk táncolni?
Benji nem igen barátságosan tekintett felénk.
-Valami olyansmi... - megsimogatja Kenshin fejét. - Sziasztok!
-Szia! Hát te?
-Megszerettem volna nézni, hogy haladtok.
Benji elindult felénk, de ekkor megszólalt Kazuya telefonja. Elnézést kért és arébb lépett.
-Jól van gyerekek, köszönöm, hogy eljöttetek ma is! Holnap után találkozunk! - a szülök magukhoz hívták gyerekeiket.
-Ilyen jóba lettetek két nap alatt? - lépett közelebb Benji.
-Három! És igen, tudom, hogy furcsa de valahogy jól kijövünk.
-Aham...
-Benji, Kazuya kedves srác! Meglátod!
-Én miért látnám meg? Nekem mi közöm hozzá?
Most nem értem, miért olyan mogorva.
-Bocsánat! - Kazuya visszajött. Kezet fogott Benjivel. -Nekem most sajnos mennem kell! De köszönöm szépen a lehetőséget, remek volt!
-Kazuya-san! Önt is szeretettel várjuk a fesztiválunkra! - szalad hozzánk Kenshin!
-Oh, köszönöm szépen. Mindenképpen elmegyek! - barátságosan mosolyog és összeborzolja haját, majd elsiet.
Remélem, hogy tényleg nem gond, hogy késik. Rosszul érezném magam, ha valami gond lenne.
-Nem félsz attól, hogy pletykák fognak kezdődni?
-Hogy? - visszatekintettem Benjire.
- Nem félsz attól, hogy lefotoznak elkezdődnek a pletykák és célpont leszel?
-Ugyan már, mi rosszat csináltunk? Csak jól kijövünk. Amugyis, valószínű a műsor után egyes pletyka rovatok összehoznak.
-Muszáj összehozzanak?
-Nem muszáj! Nincs indokuk, dehát ismered a médiát.
-És te ilyen nyugodt vagy ezzel kapcsolatban?
-Nem, egyáltalán nem! Nem szeretnék Kazuyának gondot okozni, de közben eldöntöttem, hgoy szakmai kapcsolat.
-Nem értelek!
Ezzel csak mérgesen kifujta a levegőt és elindult.
-Hé! Hova mész? Várj már! -magamhoz kaptam a hátizsákom és utána szaladtam.
Sietett, nem várt igazán meg. Csak duzzogodt elől. Nem értem, hogy mi ütött bele.
-Aemi! - amikor a sutidoban megérkeztünk, Yuki már ott várt. - Mesélj!
-Órám lesz! - ezzel kissé fellökte Yukit, ahogy elment Benji mellette.
-Hé! Ennek meg mi a baja?
-Fogalmam sincs!
-Na mindegy! Hallani akarom hogy milyen volt ma!
-Ezentúl mindennap így fogsz várni?
-Talán! De ez izgalmas dolgo! Még mindig alig hiszem el, hogy kivel dolgozol! És, itt volt! Reggel eljött érted! Olyan kedves!
-Igen, mondta. És valóban nagyon rendes.
-Igen? Milyen volt az interju? Mesélj! Mesélj!
-Jó volt, egy ilyen bemutatkozos, első video. Kazuya segített, hogy ne izguljak.
-Oh, mit tett? - huzza fel csibészesen szemöldökét.
-Na, ne kezd! - szóltam rá. - Csak támogatott és bátorított. Ennyi az egész, nem kell semmibe sem bele gondolni.
-Oh, Amira, hány lány lépne a helyedben.
- Köztük te is?
-Akár! Bár én jobban örülnék Uepinek. - vigyorgott Yuki. Igen, számára ő volt a Number 1.
-Amira!
-Takashi-san?
-Jól mennek a próbák?
-Igen! Kazuya nagyon kedves és szorgalmas. Jó ötletei vannak és jól megértsük egymást.
-Ennek örülök! Amugy holnap este áttudnád venni az egyik csoportomat? Benjinek el kell mennie.
-Persze! Nem próbléma.
-Köszönöm szépen! Milyen volt a gyerekekkel?
-Nagyon jó! Ügyesek, már nagyon várják a fesztivált.
-Az jó, remélem, hogy én is megtudom nézni őket. Hoppá, most elnézést kérek el kell mennem!
-És holnap mi lesz?
-Fotozás a bejelntésre és felvesszük a kezdő felvételeket az openigre.
-Oh! És mit veszel fel?
-Nem tudom, azt mondták, hogy menjünk korábban, hogy elkészülhessünk.
- Oh, majd mindenképpen küldj egy képet. Nagyon kíváncsi vagyok! Egy csini rucid lesz!
-Rendben! Rendben! Na de most lepakolnék és óra előtt pihennék egyet, ha nem gond.
-Oh, persze ne haragudj hogy feltartottalak. Úgyis mennem kell nekem is.
-Hova?
-Hát találkozom van. Na de majd elmesélem! Puszi!
Yuki int egyet és elhagyja a termet. Nem is említette, hogy beszélget valakivel. Bár ő elég hamar felszokta mérni a terepet. Kicsit szoktam is szidni, hogy kicsit várhatna néha még több időt. Szeret flörtölni és a fiúk meg is fordulnak utána, szóval nem nehéz kapnia valakit. Bár vállógatos. Na de most tényleg megyek pihenni kicsit. Aztán ha haza jön csak mesél. Menjünk egyet nyujtani!
Táncunk tűze
5. fejezet Gördülékeny munka
Amira:
Kazuya egy nagyon kedves személy. Bár nem is gondoltam volna mást róla. Amilyen hamar megkaptuk a közös hangot. Hát magam sem értem. Nem vagyok az a zárkozott ember, de azért a szociláis sem. Közepes. Lehet, én teszem meg az első lépést, lehet más. De vele, minden olyan könnyen ment. Hamar megértsük egymást és kiegészítsük az ötleteinket. Egész jó párosnak indulunk.- És egy... kettő... egy... kettő és kész! - állunk meg a vég mozdulatban.
Felállok Kazuya lábáról és tapsolni kezdek.
- Hát ez gyors volt, nem hittem volna, hogy már is össze teszünk egy ilyen koreográfiát.
- Igen, jó csapat vagyunk, úgy tűnik!
- De nagyon jó ötleted vannak! Nélküled nem sikerült volna, egy rugóra jár az agyunk.
- Igen! Egyetértek!
- Na de most szedjük össze magunkat mert át kell menjünk interjut adni. Holnap reggel epdig fotozás!
- Igen, nem felejtettem el, Misaki már említette.
Egymásra mosolyogtunk. Mindketten elléptünk az öltözőbe, kissé felrfissülni, majd néhány perccel később ahogy a terembe visszaléptünk a stáb már ott várt.
- Jó napot! - köszöntünk egyszerre és meghajoltunk Kazuyaval. - Kérjük a türelmüket!
- Sziasztok! Miyakinak hívnak és én vagyok az operatőr. - fogott kezet előbb velem, majd Kazuyaval is. - Izgulnak? Nem kell! minden a legnagyobb rendben lesz. Ha nem sikerül felvesszük újból, megállítsuk a felvételt. De az sem gond ha hibáznak, mert csak természetesen kell átadni azt akik ti vagytok. Akik a hétköznapokban, akik itt a teremben. Akik az elmúlt napokban megismertétetek. És természetesen, hogy mi az elképzelésetek a műsorrról.
Kazuyaval bólintunk. Miyaki int, hogy kövessük. Egy lépést előre lépek, de utána megállok ahogy a kamerát megpillantom. Nagyot nyelek. Észre sem veszem, viszont Kazuya sem mozdult mellőlem, ott van centikre mellettem, kis ujját kinyujtja ezzel kissé megsimogatva kéz fejem. Bizsergés fut véggi a testemen, erre eszmélek fel és rá pillantok. Fél szemmel tekint csak rám, ajka nagy, bátorító mosolyra húzodik. Minden rnedben, igaz!
Elindul a kamera elé, hatáorzottan, barátságos mosollyal. A teremben 5 ember volt, a korábban bemutatkozott operatőr, egy aszisztens, egy technikus és két lány, akik izgatottan nézték Kazuyat. Valami segédek voltak. Miyakinak nem tetszett, hogy ennyire vihorásznak, miközben már munka lenne, rájuk is szólt. Követtem Kazuyat és leültem mellé. Rám mosolygott és megpaskolta a vállamat. Felé biccentettem.
- Akkor kezdhetjük?
Egyszerre bólintottunk. A kamera pedig forogni kezdett és elkezdtük beszélgetni. Mesélnünk kellett.
- Sziasztok! Kamenashi Kazuya vagyok, idol. A KAT-TUN tagja.
A kamera felé tekintek. A kis piros pötty villan, jelzi, hogy megy a felvétel. Szólásra nyitom az ajkaimat, de egy szó sem jön ki rajta. Amira, szólalj meg! Szólalj meg már! Ne égesd le már is magad!
Megnyalom ajkaimat, nagyot dobban a szívem. Ekkor, egy kis érintést érzek jobb kezemnél. Kissé oldalra pillantva Kazuyat látom, ahogy előre tekint és mosolyog, viszont keze ekkor megfogja az enyémet. A stáb ezt nem láthassa, ahogy egymás mellett ülünk nem látszik. Igaz, nem vagyok egyedül. Minden rendben lesz!
-Sziasztok! Amira Nemes vagyok, standard és latin táncos. - nyugalom fog el, elmosolyodok. Kazuyaval összefogjuk kezeinket. Itt van mellettem, ahogy mondta jó lesz.
Bemutatkozásunk után el kellett mondjuk, hogy milyen volt az első találkozásunk, mi volt az első benyomásunk és milyen is az első próba. Kazuya gondatlanul mesélt. Teljes bedobással, meg sem rezzent a hangja, egy pillantra sem. Bár mit is vagyok meglepődve? Idol. A kisugárzása elképesztő, egy rövid, kis interju mégis olyan szenvedéllyel adja át szavait, hogy mindneki ámulattall hallgatja. Hiába egy felvétel, biztos, hogy a nézők is azt fogják érezni, hogy ott van előttük és élőben mesél. Ez igen tehetség. Egy igazi idol! És én ezt mind láthatom. Hozzám is beszél, engem is elámít, nem tudok nem rá figyelni és nem tudom a szívem heves dobogását abba hagyni. Olyan mintha egy bűv körbe kerültem volna. Ha nem lennék a rajongója, most tuti azzá válltam volna. De én magam is igyekeztem a legjobb formámat kihozni, bár azt hiszem, hogy Kazuya nélkül nem sikerült volna. Igazából minden olyan könnyen megy vele. Olyan kellemes a hangukat, nevetünk együtt, mintha már olyan rég ismernénk egymást. Ki gondolta volna, hogy ilyen könnyen összebarátkozok a partneremmel.
Kazuya félre pillant. Egy pillanat az egész.Mosolya csibészes és merész, ugyanis felém kacsint. Amitől azonnal érzem, hogy az arcom priba borul. Mi volt ez? Amira, vesz épp a kamera! Megköszörülöm a torkomat.
- Amira, mit fűznél hozzá?
Hoppá! Magamra hívtam a figyelmet.
- Én... Én...
-Azt hiszem csak azt szeretné jelezni, hogy mennünk kellene próbálni. Már eléggé elhuzodott ez a forgatás és nekünk még jó lenne egyszer elpróbálni a táncunk.
-Jaj persze! Elég is lesz az anyag! - szólal meg Miyaki, és int a többieknek. A felvétel leáll. - Köszönjük szépen! Az biztos, hogy jó duot alkototok. Két ilyen embert összetenni, akik ilyen hamar összeszoknak. Mennyi esélye volt ennek?
-Mi is köszönjük szépen! - hajolunk meg Kazuyaval, majd ismét egymásra mosolygunk.
A stáb összeszedi a dolgait, majd mielőtt kimennek emlékeztetnek, hogy holnap fotozásra kerül sor. A többiekkel is találkozunk, akik részt vesznek a műsorban. De legyünk itt egy jó órával előbb itt, hogy készüljünk el. Megköszöntünk, majd ismét magunkra maradtunk a teremben.
-Ügyes voltál!
-Hát azért nélküled nem sikerült voltál! Köszönöm, hogy támogattál!
-A partnerem vagy, ez csak természetes. És ez az érzés maradjon is meg. Ügyes vagy, szeretni fognak az emberek.
-Köszönöm! - felé lépek és gondolkodás nélkül átölelem. Nem huzoduk el tőlem, hanem ő is karjaival átkulcsol.
Fura lehet, hogy táncos vagyok és mégis izgultam egy interjutól. De ez valahogy más. Egy két szó, vagy 15 lerc beszélgetés más. Rajtam van a figyelem, sosem szerettem. Amikor táncolok, akkor kizárom a körülöttem lévőket és csak arra összpontosítok. De amikor kérdeznek, izgulni kezdek, hgoy nehogy hülyeséget mondjak. Ez mindig is így volt.
De Kazuya mellett erről teljesen megfeledkeztem.
-Nos, akkor folytassuk?
-Mindenképp!
Egy kész koreoval állunk meg, a próbánk végén. Ezúttal nekem van egy kis program, Kazuyanak még lenne ideje.
-Ez igen eredményes nap volt!
-Igen!
-Vigyelek haza?
-Köszönöm, de nem haza megyek. Van egy gyerek tánc program a ligetbe és oda kell mennem.
-Oh, arra kell mennem! Elviszlek!
-Komolyan?
-Persze! Gyere! - megfogja a kezemet és elkezd kifele huzni a teremből.
Beülünk az autójában és elindulunk.
-Biztos, hogy nem sietsz?
-Nem, ne aggódj! A fiúkkal kell találkozzak de még van több mint egy órám és ha késem sincs baj. Csak megbeszélésünk van.
-Oké! Elég nyugodt, akkor biztos, hogy semmi sürgős. - Köszönöm szépen! Nem mindenki tenné ezt meg, hogy alig ismerjük egymást de már ilyen barátságos.
- Én is köszönöm szépen, hogy bizol bennem és nem gondolsz egy pszichopatának. - elnevetem magam.
-Azért annak nem gondoltalak volna soha!
-Ez megtiszteltelés.
Ahogy Miyaki is mondta, mennyi ennek az esélye, hogy ilyen jól megértsük egymást az első pillanattól. Hogy legyen egy fajta kémia közöttünk már is.
Hamarosan leparkol a ligetnél.
-Köszönöm, hogy elhoztál! - készülök kiszállni.
-Gond, ha megnéznélek?
-Hogy?
-Van még időm elérni, nem akarok hamar megérkezni.
-Öhm... Persze!
Kiszállunk a kocsiból és elindulunk a parkba. Meg is csap a gyerek zsivaj, kacaj.
-Amira-chan! - szólalnak fel az öröm kiálltások. Majd egyszerűen 10 kisgyerek felém szalad.
-Sziasztok! - megsimogatom a fejüket.
-Amira-chan, ő ki? A szerelmed?
-Elhoztad a szerelmed?
Izgatottan tekintenek hátra, Kazuyahoz. Zavarba jövők, lehajolok hozzájuk.
-Nem, nem! Ő nem a párom, csak egy barát.
-Ugye, hogy csinos a tanárnőnk? - Kenshin, egy kicsi 6 éves fiú, Kazuya elé lép és szemrebbenés nélkül megkérdezi.
-Kenshin! - ma úgy tűnik, folyton csak pirulok.
- Igen, nagyon csinos! - Kazuya a kisfiú fejére helyezi kezét, majd lágyan rám mosolyog. Érzem, ahogy egyre pirosabb lesz az arcom.
-Khm... Na jó! Oké, gyerekek, azt hiszem most már elkezdhessük. Mindenki álljon be a helyére! Gyerünk! Gyerünk!
A gyerekek vihogva helyükre álltak. Letettem a hátitáskám, kivettem a telefonom. Köszöntöttem a szülőket, majd bekapcsoltam a hangszórot, amit az egyik gyerek édesapja szokott elhozni.
-Akkor lássuk, hogy emlékeztek e a múltkor tanultakra?
-Igen! - kiáltottak fel örömmel, majd mindannyian a zenére kezdtek lépkedni.
Gyerekeket is szoktam tanítani, van csoportom is a sutidoban. A szülök pedig megkérnek alkalmakként segítsek eseményekre készüljenek. Mint most is. A legtöbb gyerek egy negyedből van és lesz a suliban egy kis fesztivál, ahol felakarnak lépni. A gyerekek ügyesen végig járják a tanultakat. Tovább tanítom őket és magyarázok.
-Ügyesek voltatok! - tapsolom meg őket. - Már is jöhet a fellépés!
-Amira-chan, akkor jöhet most a a fee style?
-Igen persze!
-Kazuya-san is jöjjön!
-Igen! Igen! - izgatottan ugrándoznak.
-Nem tudom, ha van ideje Kazuyanak...
-Még belefér egy kis free style. - lép mellén, mire a gyerekek örömmel felkiálltanak.
-Oke, akkor teszem is a zenét!
Felcsendül egy gitár hang, és mindenki szabadon elkezd táncolni. Kazuyat nagyon szeretik a gyerekek. Bár na ki ne szeretné? Nagyon szépen tud velük foglalkozni. Most is látszik. Ahogy ott hülyéskedik és nevetik, majd a kislányokat megpörgeti. De aranyos!
-Mutassanak valamit együtt! - szól oda Kenshin, majd egymás felé társítanak.
Bár szólásra nyitnám a számat, Kazuya felém nyutja a kezét:
- Felkérhetem egy táncra?
-Örömmel! - pukedlizek és kezem a kezébe csusztatom.
Magahoz huz és elkezdünk a zenére táncolni. Kicsit szórakozottan, de jót nevetek. Ám kis időre rá, már komolyan veszi és fényesíti a tanultakkal. Nos, még egy kis gyakorlás legalább. A gyerekek már nem táncolnak, helyette minket néznek és tapsolnak.
-Milyen jó hangulat van! - a zene megáll, mindannyian felpillantunk a hang tulajdonosára, Benji az.
-Benji!
-Benji-kun!!!! - lesznek izgatottak a gyerekek. -Látta milyen jól táncoltak? Nagyon király volt! Ön is jött velünk táncolni?
Benji nem igen barátságosan tekintett felénk.
-Valami olyansmi... - megsimogatja Kenshin fejét. - Sziasztok!
-Szia! Hát te?
-Megszerettem volna nézni, hogy haladtok.
Benji elindult felénk, de ekkor megszólalt Kazuya telefonja. Elnézést kért és arébb lépett.
-Jól van gyerekek, köszönöm, hogy eljöttetek ma is! Holnap után találkozunk! - a szülök magukhoz hívták gyerekeiket.
-Ilyen jóba lettetek két nap alatt? - lépett közelebb Benji.
-Három! És igen, tudom, hogy furcsa de valahogy jól kijövünk.
-Aham...
-Benji, Kazuya kedves srác! Meglátod!
-Én miért látnám meg? Nekem mi közöm hozzá?
Most nem értem, miért olyan mogorva.
-Bocsánat! - Kazuya visszajött. Kezet fogott Benjivel. -Nekem most sajnos mennem kell! De köszönöm szépen a lehetőséget, remek volt!
-Kazuya-san! Önt is szeretettel várjuk a fesztiválunkra! - szalad hozzánk Kenshin!
-Oh, köszönöm szépen. Mindenképpen elmegyek! - barátságosan mosolyog és összeborzolja haját, majd elsiet.
Remélem, hogy tényleg nem gond, hogy késik. Rosszul érezném magam, ha valami gond lenne.
-Nem félsz attól, hogy pletykák fognak kezdődni?
-Hogy? - visszatekintettem Benjire.
- Nem félsz attól, hogy lefotoznak elkezdődnek a pletykák és célpont leszel?
-Ugyan már, mi rosszat csináltunk? Csak jól kijövünk. Amugyis, valószínű a műsor után egyes pletyka rovatok összehoznak.
-Muszáj összehozzanak?
-Nem muszáj! Nincs indokuk, dehát ismered a médiát.
-És te ilyen nyugodt vagy ezzel kapcsolatban?
-Nem, egyáltalán nem! Nem szeretnék Kazuyának gondot okozni, de közben eldöntöttem, hgoy szakmai kapcsolat.
-Nem értelek!
Ezzel csak mérgesen kifujta a levegőt és elindult.
-Hé! Hova mész? Várj már! -magamhoz kaptam a hátizsákom és utána szaladtam.
Sietett, nem várt igazán meg. Csak duzzogodt elől. Nem értem, hogy mi ütött bele.
-Aemi! - amikor a sutidoban megérkeztünk, Yuki már ott várt. - Mesélj!
-Órám lesz! - ezzel kissé fellökte Yukit, ahogy elment Benji mellette.
-Hé! Ennek meg mi a baja?
-Fogalmam sincs!
-Na mindegy! Hallani akarom hogy milyen volt ma!
-Ezentúl mindennap így fogsz várni?
-Talán! De ez izgalmas dolgo! Még mindig alig hiszem el, hogy kivel dolgozol! És, itt volt! Reggel eljött érted! Olyan kedves!
-Igen, mondta. És valóban nagyon rendes.
-Igen? Milyen volt az interju? Mesélj! Mesélj!
-Jó volt, egy ilyen bemutatkozos, első video. Kazuya segített, hogy ne izguljak.
-Oh, mit tett? - huzza fel csibészesen szemöldökét.
-Na, ne kezd! - szóltam rá. - Csak támogatott és bátorított. Ennyi az egész, nem kell semmibe sem bele gondolni.
-Oh, Amira, hány lány lépne a helyedben.
- Köztük te is?
-Akár! Bár én jobban örülnék Uepinek. - vigyorgott Yuki. Igen, számára ő volt a Number 1.
-Amira!
-Takashi-san?
-Jól mennek a próbák?
-Igen! Kazuya nagyon kedves és szorgalmas. Jó ötletei vannak és jól megértsük egymást.
-Ennek örülök! Amugy holnap este áttudnád venni az egyik csoportomat? Benjinek el kell mennie.
-Persze! Nem próbléma.
-Köszönöm szépen! Milyen volt a gyerekekkel?
-Nagyon jó! Ügyesek, már nagyon várják a fesztivált.
-Az jó, remélem, hogy én is megtudom nézni őket. Hoppá, most elnézést kérek el kell mennem!
-És holnap mi lesz?
-Fotozás a bejelntésre és felvesszük a kezdő felvételeket az openigre.
-Oh! És mit veszel fel?
-Nem tudom, azt mondták, hogy menjünk korábban, hogy elkészülhessünk.
- Oh, majd mindenképpen küldj egy képet. Nagyon kíváncsi vagyok! Egy csini rucid lesz!
-Rendben! Rendben! Na de most lepakolnék és óra előtt pihennék egyet, ha nem gond.
-Oh, persze ne haragudj hogy feltartottalak. Úgyis mennem kell nekem is.
-Hova?
-Hát találkozom van. Na de majd elmesélem! Puszi!
Yuki int egyet és elhagyja a termet. Nem is említette, hogy beszélget valakivel. Bár ő elég hamar felszokta mérni a terepet. Kicsit szoktam is szidni, hogy kicsit várhatna néha még több időt. Szeret flörtölni és a fiúk meg is fordulnak utána, szóval nem nehéz kapnia valakit. Bár vállógatos. Na de most tényleg megyek pihenni kicsit. Aztán ha haza jön csak mesél. Menjünk egyet nyujtani!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése