7.fejezet A páros

Táncunk tűze

7. fejezet A páros

Amira:

Hát ez a fotozás... Nem egyszer hittem, azt, hogy menten elájulok. Az a közelség Kazuyahoz. Ahogy hozzám ért és a böröm felpezsdült. Ahogy lehelte arcomat csiklandozta. Pedig hozzá kellett volna szokjak, hiszen táncolunk együtt és ilyenkor ez nem lép fel. De akkor, ott abba a pozicióban, azért könyörögtem, hogy ne hallja ahogy a szívem kiugrani készül. Nem értem, hogy miért. A táncon megint, minden rendben volt. De most megint ha arra a képre gondolok, totál elvörösödik az arcom. Ah! Amira szedd össze magad!

Amikor már az előcsarnokba értem, Kazuya már ott volt. Épp a falnak dölt és telefonját olvasta. Milyen jól néz ki! Hogy lehet, hogy valaki még egy ilyen pozicióban is maga a jóképűség.

    -Na, akkor irány az ebéd? - pillantott meg. Bólintottam. - Mire van kedved?

    -Felőlem akármi jöhet.

    -Hmmm... Van egy kedvenc helyed, ahová mindig visszatérsz? Valamit a múltkor meséltél.

    -Oh, a családi étterem, 23-as.

   -Igen! Menjünk oda mit szólsz?

    -Benne vagyok!

Uriemberek módjára előre engedett. Beszálltunk a kocsijába és a 23-as étteremhez hajtott. Egy jó kis étterem, amihez már törzsvendégként számítok. Az egyik első étterem volt amit felfedeztem, miután ideköltöttem. Egy régi, hagyományos stilusu épületbe van. Kellemes világos zöld padló és sárga fal fpgad, sötét barna asztalokkal és székekkel. Kellemes, családias hely. És mi a különlegesége? Az épület egy nagy hely, ahol cukrászda és kávézó is fogad és középen egy csodaszép kert. Oda is ki lehet ülni. Van egy kis tó, halakkal, bonsaiok és évszakonként virágok teszik még ékesebbé.

    -Nem voltál még itt?

    -Te nem! De nagyon kíváncsi vagyok, milyen hely. Föleg, 23, mint a születésnapom.

Kissé elpirultam, remélem, hogy nem hiszi csak azért mondtam ezt mert rajongója vagyok és jó benyomást kelltsek.

    -Ne aggódj, tudom, hogy nem azért mondtad, mert rajóngom vagy. Elhiszem, hogy ez volt az első meglátogatott éttermed. És kíváncsian meghallgatnám, hogy hogy? - honnan tudta? -Azt hiszem, már egy kicsit megismertelek. - oldalasan felém kacsint. Érzem, ahogy arcom elpirul. Ennyire kiszámítható vagyok?

   -Hogy találtam meg?

    -Igen!

    -Oh, hát egy hosszú nap után, eljöttem sétálni. Eléggé fáradt voltam mégis én sétálni jöttem. Alig egy hónapja érkeztem Japánban és nem ismertem anynira a helyet. A fáradtság pedig elködösített. Észre sem vettem, hogy mennyire eltávolodtam az ismerős közegtől. Amikor már feleszméltem, akkor már fogalmam sem volt merre vagyok és hát... A telefonom is a studióba hagytam. És igen, nem az volt az első reakcióm, hogy "Elnézést kölcsön tudná adni a telefonját?" vagy "Elnézést utba tudna igazitani?" Hanem kétségbeestem és zokogni kezdtem... - mennyire ciki lehet ezt hallani, egy felnőtt nő elsírja magát.

    -Nincs mit szégyelj! - Kazuya kissé felém pillantott és lágy mosolyt küldött felém. - Mi történt tovább?

    - Egy férfi elém dobta az étteremnek a szorólapját és egy kis matricát amin azt irta "Fighthing!" Egy cuki kis panda volt táblával. Na ez mist lényegtelen... Amikor felkaptam a fejem, a férfi a tovább haladt de kissé elfordította fejét és mosolygott felém. Összeszedtem magam és elmentem ehhez az étterembez, ami ott volt az út másik felén. Az étel nagyon finom volt, az emberek pedig kedvesek voltak. Megnyugodtam és kértem segítséget, Takashi úr később értem jött. Azután mindig visszajártam oda.

    -Hogy megköszönd a megmentődnek?

    -Valami olyansmi. Bár nem láttam az arcát. Bő fekete trening kabát volt rajta, farmer nadrággal, baseball sapka a fején, napszemüveg. Nem tudom... De reméltem, hogy esetleg valahogy mégis felismerem és megköszönhetem neki. Vagy ez így gázul hangzik? Lehet csak kiejtette a kezéből és...

    -Szeritnem segíteni akart neked! - nyugtatott Kazuya.

    -Na, de másképp tényleg nagyon tetszik a hely.

    -Értem. De jó, hogy köt egy ilyen emlék is hozzá.

    -Ami nem kezdődött a legjobban...

    -Minden jó ha a vége jó!

Erre a mondatra parkolt le Kazuya az étterem elé. Kiszálltunk a kocsiból és beléptünk az étteremben. Kazuya intézte az asztalt. Egy kisebb magán szobába vittek.

    -Elnézést kérek!

    -Mégis miért?

    -Elkell izolálodjunk, mert sokan vannak jelenleg.

    -Jaj, dehogyis! Semmi gond! Ne aggódj! Amugyis, én kértem a helyet, gondoltam nyugodtabban tudunk beszélgetni.

Uriember módjára kihuzua előttem a széket.

   -Oh, köszönöm! - leülök.

Ő pedig leül velem szembe. A pincér megjön az étlapokkal, hamarosan rendelünk. Kellemesen elbeszélgetjük az időt. Meghozzák az italokat. Ő egy jeges kávét kért, míg én egy barackos smoothiet.

   -Édes szájú vagy?

    -Jaj igen, nagyon szeretem az édességeket. Te nem?

    -Van amit igen, van amit nem. Nem vagyok az a nagyon édes szájú, de azért néha jól esik.

   -Értem. Akkor inkább a sos dolgokat szereted?

    -Feltétlenül valami párti kell legyél?

   -Nem, nem bocsi!

   -Nincs amiért bocsánatot kérj! Mindkettőt szeretem.

   -Én is! - miért pirulok már megint? -Nem izgulsz, hogy holnap megjelensz, mint versenyző velem?

    -Ezért miért izgulnék?

   -A rajongóidnak, nem biztos, hpgy tetszeni fog, hogy velem tettek egy párba. - hajtom le a fejem.

Igen, igen. Már jutott ilyen az eszembe. Nem vagyok japán, ő pedig egy kedvelt idol. Nem tudom, ha elfogadnak mellette, mint a tánc partnere...

    -Hé... - egy meleg fuvallat, egy kéz érintése államon, ami felemeli azt. - Ez egyáltalán nem lesz így. Kedvelni fognak, biztos vagyok benne, hogy jó párosnak gondolnak majd minket. - barna szemei bátorítást sugároztak. - Ilyen butaságok ne járjanak a kobakodba! - megsimogassa az arcomat amitől testemen végig fut a borzongás. Huh! Mi ez az érzés? - Helyette inkább élvezzük ki az ebédünket! - ebben a pillanatba megérkezett a rendelt kaja is. - Ezt a témát pedig lezártuk! - nézett szigorubban felém, majd elnevettük magunkat.

   -Rendben, rendben! Együnk!

    -Ittadakimasu! - zengtük egyszerre és neki fogtuk kajálni, miközben tovább folytattuk a beszélgetést.

Milyen jó vele beszélgetni!

Evés után megmutattam neki a kertet, ott fejeztük be az inni valónkat. Neki is nagyon tetszett.

    -Nos akkor a studió?

    -Igen!

    -Hát akkor szálljon be hölgyem! - nyutotta ki előttem az ajtot.

    -Ma igen úriember voltál!

    -Én mindig az vagyok!

Égnek emeltem a szemeimet. Megőrjít ez a fiú. Egyszer zavarba vagyok, máskor nem tudom megállni, hogy ne nevessek, egyszer olyan kellemesen beszélgetek, mint ritkán és máskor csak ülnék mellette és az is elég lenne. Meg annyi érzést ki tud válltani belőlem.

Elindultunk Kudo studiohoz.

    -Kikkel van órád?

    -Most idősebbeknek tartom az órát.

    - És szoktál gyerekeknek is.

    -Igen, ahogy láthattad már. Van tini korosztályom is. Meg nagyobbak is.

    -És van veled egykórúak is?

    -Igen ők a nagy koruak.

    -Értem... Melyikekkel a legkönnyebb dolgoznod?

    -Mindenkivel másképp kell megkapni a hangot. Bár azt hiszem a nagyobb csoport nehezebb, mert nem mindig jönnek az órákra. Avagy a tinik, most serdülnek és egyes mozdulatok túl kinosak nekik.

    -Gondolom inkább a fiúknak.

    -Igen, fiúk kevesebb van. - nevetek fel. - Meg is érkeztünk? Köszönöm szépen, hogy elhoztál. Esetleg van kedved fellépni? Ha nem sietsz. Még van egy kis időm az óráig. Esetleg egy kávé? - Amira! Kávét ivott az előbb. - Egy pohár víz? Vagy csak simán megnézni a helyet... - mi ütött belém? Mégis mit csinálok?

    -De persze! Szívesen megnézném a helyet.

Barátságosan rám mosolyog. Leparkol egy üres helyre pont a studió elé, majd felsétálunk a studioban. A terem jelenleg üres.

    -Gyere csak be!

Leteszem a táskám.

    -Korábban ugye beléptem ide, de nem volt időm megnézni a helyet.

    -Kellemes, baráságos hely. Vagy legalábbis nekem ez volt az első reakcióm. Nagy ablakok, sok fény... Világos tér. És az emlék fal, az a kedvencem. - előre mutatok az ajtó mellett, ahol bejöttünk és a másik ajtónál, ahol a házba lépesz be képekkel van tele a fal.

   - Oh, de szép!

    -Takashi szereti ha a diákjairól készít egy egy csoport foto. Amikor egy szakasz lezárul.

   -Oh, itt vagy te is! És ettől kezdve mindegyiken. - veszi szemügyre őket.

    -Igen, időrendben teszi. A kezdetektől mostanáig.

   -Szép dolog!

   -Igen!

   -És akkor itt szoktál táncolni naponta...

    -Igen! Itt született meg a mi koreonk is... Bizonyos szintig.

    -Oh! Akkor itt kell beszivjam az energiákat! - elnevetem magam.

    -Amira-chan! - ebben a pillanatban megérkeznek a nénik és bácsik az órámra.

    -Mrs. Yamaguchi!

    -Oh, ki ez a fiatal ember a oldaladon? Csak nem a barátod?

    -Nem! Nem! Ő a partnerem lesz egy hamarosan induló tánc műsorban.

    -Oh, igen?

    -Várj már Nanasen! Hát nem látod hogy ki az? Ő! Ő itt Kamenashi Kazuya!

    -Ki?

    -Kamenashi Kazuya! - gyülekeznek körénk a hölgyek és mind Kazuyat nézik. - Milyen jóképű fiatal ember vagy! Az unokám nagy rajongód és bevallom, hogy én is.

    -Én is! Én is! Én is! - mondják izgatottan a nénik.

    -Köszönöm szépen! Köszönöm szépen, hogy támogatnak!

    -Te js maradsz?

    -Nem, én csak haza hoztam Amirát.

    -Oh, milyen kedves vagy! Úriember! De attól maradhatnál, mutathatnátok valamit...

    -Nem, nem. Az meglepetés! Meg kell várják, hogy adják adásban. - a nénik egyetértően bólintanak.

    -Nagyon kedves a partnered, Amira.

    -Mr. Yamaguchi, köszönöm!

    -Amira győzd meg hogy maradjon még egy kicsit.

    -Igen, igen!

    -Hát nem is tudom, ha nincsen dolga... - tekintek Kazuyara.

    -Jól van! Maradok egy kicsit!

Mindenki tapsolni kezdett.

    -Rendben, készüljetek el!

    -Látod mondtam, hogy örülni fognak a párosunknak! - suttogja a fülemben. Először nem is tudom, hogy mire érti majd felrémlett.

   -Ezek idősebb nénik.

   -És rajongoim!

Kissé oldalba bököm, mire hangosan felnevet. Durcásan elfordulok.

    -Jól van hölgyeim és uraim, egy percet kérek és kezdhessük.

Átlépek a szobámba, felhuzok egy fekete jégert, felkapok egy rövidujju , sötét kék polót és egy sötétkék szoknyát, majd magassarkut huzok. Visszalépek a terembe ahol már mindenki készen áll.

   -Kazuya, ugye milyen csinos Amira?

   -Mrs. Yamaguchi! - most miért kell zavarba hozni?

    -Igen, nagyon csinos!

Amira szedd össze magad! Ne engedd, hogy kipirulj!

    -Khm, oké akkor a mai órán folytatjuk a Chachachat. Emlékeznek még az alap lépésekre? Gyertek csinálják velünk, előbb egyedül. És akkor egy két há és... Jobbra! Jobbra! Jobbra! Balra! Balra! Balra! Ez az!

Szemem sarkából meglátom, ahogy Kazuya js a mozdulatokat próbálja. De aranyos!

    -Jól van! Lássam azokat a tartásokat! Ez az! - körbe járok az emberek között. Elinditom a zenét.

Majd megállok Kazuya mellett

    -Egy kicsit vigyázz az ütemekre egy és a kettőre már apró, gyors lépések. Tatata! Ez az! Jó lesz! Nem tudtam, hogy ilyen komolyan veszed, hogy még ilyenkor os gyakorolsz?

   -Sok mindent nem tudsz rólam! - kacsint felém, mire csak égnek emelek a szemem.

Azt hiszi, hogy levesz a lábáról minden egyes alkalommal? Hát azért megdobbpgtatja a szívem...

    -Nem ér...

    -Mi nem ér?

    -Ez a Kamenashi aura, amivel leveszed a lábakról a nőket.

   -Oh, itt tartunk. Akkor rád is hatásod? - csibészesen elmosolyog.

    -Elég! Fejezd be! - nevetve meglököm mire kibillen kissé egyensúlyából.

    -Hé!

   -Ne szivass! - kiöltöm rá a nyelvem és eljövők mielőtt valamivel vissza vágva.

Persze, hogy hatásos rám is az a mosolya, az a tekintete... Ah! Melyik nőre nem lenne az?

   -Oké! Rendben! Jól van. Akkor most próbáljuk meg párba és a kilépést fpgjuk gyakorolni. Mindenkinek van párja?

    -Amira most neked is van partnered.

    -Igen, ott van! - mutatnak Kazuyara aki lassan a lépéseket végzi. Feleszmél, hogy mindenki őt figyeli.

    -Jaj én nem! Én nem vagyok ebbe olyan jártas...

    -De hát láttuk, hogy lépkedsz, megy ez neked!

   -Igen!

   -Kazuya-kun jobban menne ha együtt mutatnátok.

Aj, ezek mindenképp együtt akarnak látni táncolni. Elnevetem magam, majd oda sétálok Kazuyahoz.

   -Nos, akkor megengeded, hogy partnered legyek? - kissé meglepettnek tűnik, de nemsokára elmosolyodik lágyan és felém nyutja a kezét.

    -Mindig!

A terem közepéhez sétálunk.

   -Jól van, akkor megvan mindenkinek az alap lépés. - felé tekinteke és bólintok. Megtesszük a lépéseket jobbra. - Amikor ide érkezünk akkor a külső lábbal fogunk kilépni, míg a másikat leszögezzük. Elfordulunk és kilép... És ugyanez a másik irányba és kilép. És újból! Ha észreveszik, abban a pillanatban, amikor elérkeztünk az utolsó lépéshez már fordulok és engedem is el a külső karommal a partnerem . Nem maradunk összefogozva mert akkor nem tudunk kilépni. Rendben?

    -Igen!

   -Akkor álljunk párokba és próbáljuk ki. Mehet!

Elgyakoroljuk a lépéseket, megsígetem azokat akik nem megy és már az óra közeledtéhez érkezünk.

    -Akkor most már jön a szabad tánc? - kérdezi Mrs. Yamaguchi izgatottan, majd őt követik a többiek is.

    -Igen, következik.

Kazuya értetlenül tekint felém.

   -Csak táncolj a zenér ami jön.

Bekapcsolom a zenét, körbe állunk és mindenki táncolni kezd. Kazuya is elengedi magát és a ritmusra mozogni kezd. A kör egyre szűkül. A hölgyek megpróbálnak kicsit táncolni Kazuyaval, aki udvariasan megforgassa őket. A urak, hogy ne maradjak ki, engem kérnek fel. Egy pontba összeütközöm valakivel. Kazuya az, felém nyujtja a kezét, elfogadom. Együtt kezdünk mozogni a zenére. Egymásra mosolygunk. Jól érzem magam. A többiek körbe vesznek. Mire a zene a végéhez közeledik, KAzuya megpörget, majd meglepetésemre megdönt. 

     - Meglepődtél? - lássa az arcomon az elkerekedett szemeimet. - Mondtam, hogy nem is tudod még mit tudok.

Elnevetem magam. Taps kerekedik körülöttünk. Felegyenesít és meghajolunk.

      - Mi történik itt? - Benji ekkor lép be a teremben.