4.fejezet Messze szálló gondolatok

Tekints az égre!

4.fejezet Messze szálló gondolatok

Kazuya:

Masuda? Vajon a barátja volt? Tehát foglalt? Minő meglepő lenne ha egy ilyen aranyos, kedves lánynak nem lenne már párja. Bár mondjuk azt mondta, hogy egy barátnak kell segítsen, tehát "Barát"-nak nevezte. Oh, Kazuya mi lett veled hirtelen, hogy ennyire gondolkozol ezen. Össze kell szednem magam. Remélem, hamarosan találkozhatunk újból. Belegondolva.... atya ég, Kamenashi Kazuya de idióta! Miért nem kérted el a telefonszámát?! Oh, te baka! Baka! Baka! Hát nem ez a rendes feladat, ha egy lány akivel először beszélgetsz érdekelni kezd? Hogy felejthettem ezt el?! Mintha, már nem tudom mióta nem randiztam volna. Bár igaz, hogy utolsó kapcsolatom óta már eltelt egy jó idő. Ahogy, említettem korábban is. Mi van ha most talált el az Ámor nyila? Mi van ha ez egy jel? Mégis min gondolkodom?! Jeleken... hát ilyensmi még sosem jutott eszembe. Ah! Komolyan mi ez az egész? Mi történt velem? Miért gondolok folyton Ai-ra és miért akarok vele ismét találkozni. Valóban, sosem voltam senkivel ennyire hamar, ennyire egy huron. Ez valami rendkivüli. Ez... 

     - Aaaa! - kiáltottam el magam és hátra döltem a kanapén.

Egy olyan 10 perce érkezhettem haza. Át sem öltöztem, csak éppen Ran-chanról vettem le a porázt. Őt említve. Pont ekkor ágaskodott fel a kanapén és kis kobakja megjelent látókörömben:

    -Wuff...

    - És te, hogy érezted magad? Jó barátok lettetek Shinichi-kunnal? Neked is hiányzik? - simogattam meg, majd felkaptam és mellkasomra helyeztem. - Igérem, hogy hamarosan újból találkozunk velük. Legalábbis nagyon szeretném.Olyan jól elbeszélgettünk, komolyan mondom feldobta az egész napomat. Aranyos lány és a mosolya is egyszerűen gyönyörű. Nem tudom kiverni a fejemből. Újra akarok vele találkozni! Talán ha majd elmegyek a parkba, akkor újból összefutunk. Vagy Tokyo Dome-ba, említett,e hogy hamarosan ott fog dolgozni. A nevét tudom és nem tudnám elfelejteni, hogy néz ki tehát biztosan, hogy sikerül ismét találkoznunk. Találkozni akarok vele!

    - Találkozunk velük, újból jó? Mit szólsz Ran-chan! - ültem fel arcát két kezem közé vettem, izgatottan kezdte csoválni a farkát és kidugta a nyelvét is. - Látom tetszik az ötlet! Jó kislány!

Ran-chan már évek óta velem van, nem egyszerűen a háziállatom, hanem a család tagja volt. Jóban, rosszban mellettem volt és mindig sikerül neki mosolyt csalnia az arcomra, jobbkedvre derítenie. Nagyon fontos nekem. Mintha csak tegnap lett volna, hogy először hozzám került. Olyan pici volt, hogy féltem megfogni, mert attól tartottam, hogy bántani fogom. Az idő meg csak telt és szinte összenőttünk. Sok mindenre megtanítottam és sok mindent megosztok vele. Tudom, furának hangozhat. De nekem tényleg olyan, mint egy családtag. Nem kell visszamondjon, válaszoljon egyszerűen csak rám néz és nekem az elég. Hacsak szomorú vagy fáradt vagyok odabújik hozzám, ha boldog vagyok velem együtt örül. Nagyon sok emlékünk van és még sokat gyűjtünk. Szeretem az állatokat, bármiről is legyen szó. Ran-chan nélkül, már nem is tudnám elképzelni az életemet. Ő az én kiskutyám!

   - Na jól van. Elkellene készítsünk valami kaját nem? - letettem a földre a kiskutyámat, majd beléptem a fürdöbe, hogy megmoshassam a kezemet. Alig, hogy kiléptem csengettek az ajtón.

Nem vártam senkire, így érdeklődve léptem az ajtóhoz.

    - Yamapi! Hello! - kerültem szembe jó barátommal, aki szintén ugyanott dolgozik, mint idol Yamashita Tomohisa. Nagyon jó barátom, még együtt is szoktunk énekelni és egymás koncertjeire járni. Bár ő már, szolóként viszi karrierjét. Korábban a NEWS együttesbe volt, akikkel nagyon jó a kapcsolatunk, ahogy 

    - Hello! Zavarlak? 

     - Nem dehogyis éppen nem rég értem haza Ran-chan sétáltásából és most akartam valamit enni. Van kedved csatlakozni?

Bólintott és belépett a lakásba. Yamapi-val sokszor összeülünk, elmegyünk egyet inni vagy csak elmegyünk a másikhoz és beszélgetünk vagy videójátékozunk egyet. Nem volt a mai megbeszélve, szóval kíváncsi voltam, hogy miért jött ide. Nem mintha bánnám.

    - Minden rendben? - tettem fel rögtön a kérdést, ahogy leült az asztalhoz.

   - Aj, ne ijedj meg! Nem történt semmi, csak unatkoztam és gondoltam benézek. Akkor pont elkaptam, ha nem rég jöttél vissza a sétáltatásból. - tekintett oldalra, ahol Ran-chan figyelte érdeklődve. - És jó volt a sétáltatás?

     - Igen. Jó volt... nagyon kellemes. - akaratlanul is mosoly húzodott az ajkaimra és rögtön kirajzolodott Ai alakja.

   - Miért érzem azt, hogy emelett egy történet áll és nem csak annyi, hogy Ran-channal sétáltatok. - vigyorodott el. Kitetettem két adag curry-t egy-egy tányérba majd az asztalhoz léptem és le is tettem őket, eléje és az én helyemre.

    - Itadakimasu! - mondtuk egyszerre.

    - Remélem, nem hiszed, hogy leszállok erről a témáról? - nem, természetesen tudtam, hogy nem ilyen. 

   - Jól van, jól van. Szóval találkoztam egy lánnyal...

    - OOOO!!! Kamenashi, nem mondod, hogy egy lány miatt?!

    - Most akkor akarod, hogy elmondjam vagy nem?

   - Jól van, jól van, bocsi. Hallgatom! - érdeklődött.

    - Ő is a kutyáját sétáltatta és összeütköztünk aztán meg, elbeszélgettük az időt. Kiderült, hogy elég egy hullám hosszan beszéltünk.

   - Nem mondod, hogy első látásra beleszerettél?!

   - Nem... nem... nem... nem... nnnn... nem... - ugye? - csak tényleg jól éreztem magam a társaságába.  

Ennyi az egész. 

   - És elkérted a mobilszámát? - megnyaltam az ajkamat és eltekintettem. - Na  ne már Kame! Hogy lehetsz ennyire ostoba?! Ilyenkor nem az a teendő?

   - Tudom, tudom. Én magam sem értem...

   - Ej, haver, ilyen rég randiztál vagy mi?

   - Ne is mondd, már így is eleget szidtam magam. - vettem fel egy jókora nagy kanállal a kajából.

Tényleg gondolkozhattam volna okosobban. De van esélyem nem, hogy újra találkozzak vele? Reménykedni szabad. Ha az élet úgy akarja akkor úgyis kereszteződnek ismét az útjaink. Nem? De! Így kell legyen! Így kell legyenÍ Mikor volt útoljára, amikor ennyit gondolkodtam egy lányon? Soha? Talán. Randizgattam, jól éreztem magam, egy kis ideig udvarolgattam, de azon felül, nem tudom ha volt olyan lány akin ennyit törtem volna a fejem, ennyit gondoltam volna rá... Komolyan mi történt velem? Miért volt ekkora hatással rám Ai? Néhány órát beszélgettünk és mégis, folyton eszembe jut és látni akarom.

    - Jól van! - kiáltott fel Yamapi, mire kissé megijedtem, annyira bele voltam merülve a gondolataimba. - Egyél gyorsan, majd videójátékozunk mit szólsz?

    - Mi? - húztam össze értetlenül a szemeimet.

    - Kame, nem vagy jelen, csak fizikailag. Nem tudom, hogy ki volt ez a lány, de az biztos, hogy nagy hatást gyakorolt rád. Szóval elkell kissé terelni a gondolataidat, vagy a végén még megkeseredsz. Szóval gyerünk! Gyerünk, egyél! - mutatott a szinte még érintetlen tányéromra, majd sajátjából vett egy jó kora adagot a szájába téve.

Igaza volt elkell tereljem a gondolataimat. Bár valóban megkeseredetnek tűnök? Az biztos, hogy én nem ez vagyok. Tereljem el a gondolataimat, majd csak lesz valami nem? Na jó ez talán nem hangozhat a legjobban ilyen esetben. Komolyan nem értem mi van velem, ennyire elvesztődni a gondolatokba.

   - Kame!

Igaz, igaz. Elég! Ahogy eddig is, megyünk tovább, haladunk előre, munkával, családdal barátokkal. Ahogy mondtad, ha úgy alakul akkor úgyis kereszteződnek az útjaink. Kifujtam a levegőt és úgy éreztem felszabadulok, gyorsan bekaptam a curry-t majd ahogy Yamapi is mondta a nappaliba mentünk videójátékozni. Jól éreztük magunkat, mint máskor is.

Másnap elég korán ébredtem és úgy döntöttem, hogy gyalog megyek el a cégig. Meglepetésemre Yamapi az ajtóba várt engem, attól tartott, hogy este újból visszaesek a megkeseredésbe. Na azért itt már úgy éreztem, hogy túloz. Jól aludtam, köszönöm szépen és reggel is egész frissen ébredtem. Álmomba mondjuk megjelent Ai és első gondolataimba is ott rejtőzött. De jól vagyok, sőt szerintem tegnap sem volt semmi megkeseredés vagy feszültség, egyszerűen csak tényleg látni akarom. Ez nem egy rossz dolog nem? Mások is vannak így. Újra beszélni akarok vele, megismerni jobban. Ennyi az egész! Nincs okom, hogy rá feszüljek. Nincs okom, hogy törjem magam. Ez így van! Megyünk tovább! Hajrá!

A cég elé érve, pont akkor érkeztek meg a többiek is. Köszöntettük egymást és néhány szót válltottak a többiek is Yamapival. Majd idő volt, hogy bemenjünk.

     - Oh, srácok aztán ne idegesitsétek sokat Kamet! - vigyorgott Yamapi. Oh! Tudtam, hogy nem fogja szó nélkül hagyni.

    - Miről beszélsz? - huzta fel Junno kíváncsian a szemöldökét hátra fordulva.

    - Aj, hát Kame-nak megtetszett egy lány akivel tegnap találkozott és órákat beszélgettek a parkba, de olyan buta volt, hogy nem kérte el a telefonszámát Így nem tudja, hogy lépjen vele kapcsolatba.

    - Tudod, ugye, hogy létezik az a csoda is, hogy internet. Vagy a nevét sem kérdezted meg? - vigyorgott Uepi. 

    - Nem! Megkérdeztem a nevét! De... - valóban ez nem jutott eszembe. Baka! - ... de az most nem lenne fura, ha hirtelen utána keresnék? Nem is tudom... - mint egy tini, aki először akar randizni, zavarba van jöve és idegeskedik. Aj, mi van velem?

    - Keressünk utána? - karolt át Uepi.

    - Nem! Nem! Majd megoldom, köszönöm szépen! És biztos vagyok benne, hogy hamarosan ismét találkozunk... - legalábbis remélem.

    - Mondjuk ez fura, nem hittem volna, hogy te az a tipus vagy aki alig találkozik valakivel és rögtön szerelembe esik. - vont vállat Junno.

    - Nem, estem szerelembe! - azt hiszem. - És valóban én is furcsáltam. De nem tudom, olyan jól éreztem magam vele. - jutott eszembe megint mosolygos arca és akaratlanul is mosoly huzodott ajkaimra.

    - Kazuya szerelmes! -kiáltottak fel a srácok egyszerre.

    - Nem! Nem! Nem!

   - Most is rá gondoltál! - heccelt tovább Yamapi.

   - Jól van, jól van. Mi lenne ha inkább áttérnénk Maru-ra. Hiszen neki volt jegyességi találkozója.

   - Oh, tényleg! Maru, mesélj mesélj! - és végre átterelődött a téma rólam. Ne haragudj Maru, de nem akarom, hogy most rajtam akaszkodjanak. Viszont nem mondható, hogy nem vagyunk kíváncsiak mindannyian erre a bizonyos találkozásra.

    - Hát, jó volt igazából... jó volt... - húzodott mosoly ajkaira.

    - Nem?! Ne mondd, hogy első látásra szerelem volt és már nem is bánod, hogy jegyesed van? - érdeklődött izgatottan Junno.

    - Nem! Nem! Nem! - vajon én is így néztem az előbb ki? - Szerelmről szó sincs. Csak elbeszélgettünk és barátok lettünk. Tulajdonképpen ugyanaz a véleménye erről az egészről, mint nekem, őrültség és meg is beszéltük, hogy valahogy megakadályozzuk.

    - Oh, micsoda történet! Együtt fogjátok megakadályozni az esküvőtöket, de majd oda kerültök, hogy valóban szeretitek egymást és...

    - Jaj, ne légy már ennyire drámai Junno. Nem egy sorozat szereplői vagyunk. - emelte égnek a tekintetét.

   - Mesélj róla. Milyen lány? Hogy hívják?

    - Ai Fukuda-nak hívják, most érkezett haza Los Angeles-ből, színészetet és zenét tanult. - hmmm, az én Aimat és Ai Fukudának hívják és most érkezett haza, zenét és színezészetet is tanulva. Az nem lehet? Nem biztos, nem egy és ugyanaz a személy. Nem lehet! Ha nekem az a lány tetszene aki Maru mennyasszonya az... Na nem mintha lenne is bármi közöttük, hiszen azt mondták, hogy felakarják bontani a jegyességet. Mindegy is, hiszen biztos nem egy és ugyanarról a személyről beszélünk. Pillanat! Hogyan is neveztem az előbb Ait? Az enyémnek? Atyaég! Mi van veled Kazuya?! - Kedves lány, barátságos, tök jól eltudtunk beszélgetni és megismertük egymást. - no meg nem említette, hogy a Dome-ba dolgozik, tehát akkor más személyről van szó. Másképp csak megemlítette volna. Nem?

   - És szép? - vigyorgott Uepi.

    - Ig...ig... igen szép! Szép lány! - dadogott Maru.

   - Hoppá! Maru elpirult! - kiáltott fel Junno és a nyakába ugrott.

   - Jól van na! De akkor se képzeljetek bele semmit. Rendben? Nincs szó semmi olyan kapcsolatról. - nézett szigoruan ránk. Pedig én nem is mondtam semmit.

    - Rendben! Igérjük. De mikor fogunk találkozni vele?

Maru az égnek emelte a tekintetét és fogta magát sarkon fordult és ott hagyott bennünket. Uepi és Junno követte őt. Én még hátra fordultam Yamapi-hoz és bicentettem egyet felé, hogy majd később beszélünk, majd követtem is a srácokat. Tánc próbánk volt. Új dal megjelenésével készültünk és talán koncertezni is fogunk hamarosan, bár ez még nem lett eldöntve. A srácokkal mindent beleadtunk, természetesen azon voltunk, hogy a hyphnes-eknek akik mellettünk állnak örömöt szerezzük és érezzük az erejüket felénk. Örülünk, hogy vannak nekünk és valahogy szerintem más is így lehet. Hála érzet és öröm. Mindig is szerettem amikor koncertezünk vagy csak egy egyszerű fellépés és hallom ahogy együtt velünk énekelnek. Szerintem az egyik legjobb dolog, az idolságban. Szóval lehet kemény a munka, fárasztó de odatesszük magunkat. És nem kell egyedül mindennel megküzdenünk, itt vagyunk egymásnak. Vitázunk, de valahogy mindenki vitázik nem? Ez most meg esik még testvérek között is. De igyekszünk mindig megegyezni és mindekinek a véleményét meghallgatni. Voltak hullám völegyink, de mindig sikerült túl lépnünk rajta és ezzel csak erősödik a kapcsolatunk, össze kovácsolt minden minket ami eddig történt és erősített. Na de akkor kezdődjék is a próba! Mindent bele KAT-TUN!

Egy egész hét telt el Ai-val való találkozásom óta. És bekell valljam, én Kamenashi Kazuya megijedtem. Pedig nem ez a tipus vagyok. A parkba voltam, hogy hátha összefutok vele de amugy nem. Bár a srácok próbáltak bátorítani, hogy keressek neten utána viszont, nem mertem, sem pedig elmenni Tokyo Dome-ba. Mit mondjak? Hogy álljak eléje? Nem akarom megijeszteni. Vagy mi van ha neki nem is jelentett semmit beszélgetésünk? Ha már el is felejtett. Egyáltalán nekem mit jelentett a beszélgetésünk? Miért gondolok rá egy folytába azóta is? Szóval igen valami szinten oda kerültem ahol először voltam. Magam sem értem, nem ez a tipus vagyok, de csak úgy gondoltam vénetlenül csak összefutunk a parkba. Az is eszembe jutott, hogy talán megtudta ki vagyok, hogy idol vagyok, a KAT-TUN tagja és már nem akar velem ismerkedni. Talán rosszat gondol rólam vagy fél, hogy mi lesz ha velem barátkozik. Bár nem ilyen embernek ismertem meg Ai-t. Biztos megbeszélnénk ha ilyensmiről lenne szó. Megint úgy tűnhetek, hogy nagyon elvagyok veszve. De ettől függeltenül a napjaim nem változtak meg. Csak tényleg reméltem, hogy újra összefutunk. Talán nem kellene ennyire keresnem és magától eljön az idő, az újbóli találkozásnak. Igen! Így van! Na nem mintha annyit kerestem volna tényleg csak a parkba mentem vissza néha néha és úgy a környéken kerestem de nem jártam sikerülni. Hogy is szokott lenni az a mondás? Néha a legváratlanabb pillanatokba történnek azt amit azelőtt annyira kerestél. Valahogy így, azt hiszem...

   -Kazuya! Kazuya! Figyelsz egyáltalán?

    -Oh, elnézést Misaki-san. Mit is mondtál? - Kazuya, munkára kell most koncentrálni és nem egy lányon. Be kell valljam, hogy látni akarom. De hagynom kell, hogy az események magától történjenek.

   - Turnétok lesz 3 hónap múlva, Tokyoba kezdtiek a Domeba és ott is végzitek.