13. fejezet A koncert

Tekínts az égre!

13.fejezet A koncert

Kazuya:

    - Már alig várom, hogy lássam Ai-t fellépni. - épp szedelőzködtünk a tánc probán. Mondta izgatottan Tatsuya. Tulajdonképpen mindenki izgatott volt a koncertért, nem csak azért mert Ai énekelt, de azért is, mert már rég voltunk ilyen fajta kikapcsolodáson. Persze voltunk koncerten más csapatnak de a Domekban. Ez fesztivál volt. Hogy ilyenen mikor is voltunk útoljára?

    - Ezt úgy mondod, mintha már évek óta ismernéd.

    - Ne mondd, hogy te nem így érzel. Nem tudom, valahogy úgy érzem, mintha már évek óta ismerném Ait.

    - De, de igazad van. Van egy olyan kisugárzása, amivel vonzza az embereket. - teljesen egyetértek Junnoval. Valóban könnyen megszeretik az emberek és egyszerűen közel érzik magukhoz.

     - Aj, milyen szerencsés vagy Maru! - karolta át Uepi az említetett. - Ilyen mennyasszonyod legyen. Biztos, hogy el akarod engedni? - egy pillantra lefagytam. Mi van ha...

     - Nem akarjuk, ezt a házasságot. Legalábbis nem így kell....

     -Nem így kell? - ismételték hangosan Junnoék.

     - Úgy értem, hogy két ember nem kényszer házasságból kell megházasodjon.

     - Ah, igen igen igaz. Na de akkor menjünk tusoljunk le, öltözzünk át és menjünk! - veregette meg Maru vállát.

De nekem még egy kérdésen járt a fejem. Maru ugyanazt érzi mint én, Ai iránt? Esetlegesen megkedvelte már? Nem csodálkoznék, gyönyörű és kedves lány, bármelyik fiu megfordulna utána. 

    - Kazuya nem jössz? - szólt vissza Junno.

    - Jövők! Jövők!

Egyelőre ez titok marad. Mindenesetre megfigyelhetem Marut, hogyan viszonyul az egészhez. Felbonatni a kegyességet, szerintem ha Ai úgy akarja megteszi még ha érez is iránta valamit. Én is azt tenném. De nyilván utána udvarolhatna neki. Én meg akkor mit tennék? Félre állnék a barátom, csapattársam boldogságáért? Valószinüleg igen. Bármennyire is fájna.

     - Minden rendben? - helyezte kezét Junno hátamra.

    - Igen... Igen. Miért?

     - Már egy ideje csak itt ülsz és a semmibe meredsz.

     - Csak elgondolkoztam a próbán. Bocsánat! - pattantam fel. - Előkészítem a ruháimat.

Elléptem mellőle. Persze még nem tudom mit érez iránta és mit érez Ai, iránta. 

Miután mindannyian elkészültünk beültünk Maru autojában, azzal mentünk a fesztiválra. Mindenki magához készített egy kis álcát, mint napszemüveg kalappal vagy csak az egyik. Gondoljuk sokan lesznek és bár megtartsák a tiszteletet felénk és nem támadnak le, attól függetlenül óvatosak leszünk, nem akarjuk magunkra vonni a figyelmet. Van kit nézzenek. Hamarosan megérkeztünk a Harukan iskolához. Jó kis tömeg gyűlt. Bár nem hiszem, hogy tudják lesz Sora koncert. Sora, szép név. Igazán meglepődtem, amikor Ai elmesélte, hogy volt, van egy kis csapatuk akikkel léptek fel. Aznap még utána is néztem és találtam videokat róluk. Ügyesek! Már várom, hogy élőbe láthassam őket. Azért remélem, hogy Ai nem erőltette meg magát, hogy ezt végig kell csinálja. Persze ,mondta hogy jól van és örül a lehetőségnek, de attól még nem megy tovább ezzel. Nem ezzel akar foglalkozni. Remélem a szülei is hamarosan megértik. Maru kapott egy parkoló helyet, a közeli utcába, onnan átsiettünk a sulihoz. Az udvaron nagy volt a zsongás, öröm, mindenki igyekezett magához vonni a vendégeket. Ételes standok, játékok, különböző tevékenységek várták a látogatokat. Remélem lesz esélyünk körbe nézni együtt és esetlegesem egy két dolgot kipróbálni. Vajon Ai mikor volt utoljára ilyen fesztiválon? LA-be nincs ilyen. Én egyértleműen, akkor voltam mikor kezdtem a Johnny's-nál dolgozni, alsó középiskolában. Jó lenne együtt kipróbálni. Bal oldalt kicsivel előbbre a középnél. Ekkor lépett fel egy 40-es éveiben járó férfi, gondolom ő az igazgató.

    - Jó napot! Egy kis figyelmet kérek! Köszönöm szépen! Remek napra ébredtünk hiszen ez a Haruna iskola 47-dik iskolai fesztiválja! - taps és üdvrivalgás. - Köszönöm diákjaink kemény munkáját, megérdemlitek ezt a fesztivált és nem csak. Megszeretnénk köszöni a kemény munkátokat a jótékonysági rendezvényen, a befektett erőtöket, hogy nem romlottak a jegyeitek annak ellenére, hogy ennyi mindent kellett szervezni. Ezért egy különleges meglepetéssel készültünk nektek. Kérlek mindannyian jöjjetek az udvarra egy kicsit! - nézett az épület felé. - Ugyanis hamarosan a Sora együttes fog itt előadni! - hangos kiáltás, szaladás, kis lökdösődés is volt ahogy lassan az udvar megtelt. Felkonferálta a Sora csapatot, az 5 lány feljött a szinpadra. Egy forma ruhát viseltek, fekete sötét kék mintás kabát és bluz csipkével és bőr szoknya, magas talpu és sarku cipővel. Természetesen szemeimmel rögtön őt néztem. Haja szabadon vállaira esett. Elképesztően gyönyörű volt. Beálltak a helyükre és felcsendült az első dal. Ai hangja volt az első akinek felcsendült. Milyen gyönyörű hang! Jól énekel és a mozgása és szinpadi jelenléte is megvan. Ügyes! Bár na, mit lehet várni Fukuda házaspár lányától. A többiek is ügyesek boltak, nagyon jó volt köztük az összhang. Bár szemeimet alig tudtam levenni Airól, olyan dögös volt. 

Észrevett? Mintha erre mosolygott volna? Most is erre néz! Észrevett! Huh, hogy zakatol a szívem. Nyugodj meg Kame! Felém kacsint. Ő most velem játszadozik? Na jól van Miss Fukuda lássuk csak ezt hogy birja. Csibész mosolyra huzodtak az ajkaim, anélkül, hogy a többiek észrevennék kicsit lehuztam a napszemüvegem és amikor felém tekintett visszakacsintottam. És siker! Láttam, ahogy egy pillantra kizökken. De szépen megoldotta és nem látszott a kis hiba. Zavarbahoztam, siker! 

    - Sziasztok, mi vagyunk a Sora! - hajoltak meg a szám végén. 

    - Köszönjük szépen a meghívást az igazgatónak! -szólalt meg Kaoru.

     - Örvendünk, hogy itt lehetünk! - folytatta Suzume. A felvételekből tudom a nevüket, hogy ki ki az.

     - Reméljük, hogy jól fogunk szórakozni! - mosolygott Ai is, mire a tömeg ismét tapsolni kezdett és kiáltani. -Hát akkor folytassuk!

Ezúttal egy lasabb szám kezdődött el, ahogy korábban is Ai kezdte először. Szép szám. Remek együtt a hangjuk. Jó hallgatni őket! Szinte felrobbantották a szinpadot az elkövetkezendő fél órában. Mindenki velük együtt énekelt és táncolt. Mi is az ütemekre mozogtunk és élveztük a koncertet. Remeke volt! Mindannyian jól éreztük magunkat! Voltak pörgös és lassabb számok is, a csajok jól nyomták. Vissza is tapsolták őket.

    - Huh, köszönjük szépen! Remek közönség vagytok! Remek a hangulat! Remekül éreztük magunkat! Végezetül azt hiszem, jöhet egy személyes kedvencem, remélem velünk együtt fogtok táncolni és énekelni. - köszönte meg Ai, és felcsendült az utolsó dal egy lassabb, de ritmusos, latinos zene.

Őrülten jól állt neki, a mozgásai, a hangja nagyon csábos. Ha nem szerettem volna eddig bele, akkor most tuti beleszeretek. 

A dal végén nagy taps, kiáltás, megköszönték ismét, hogy eljöhettek, az igazgató át adott egy kis ajándékot, meghívta őket, hogy maradjanak még és nézzenek körbe a fesztiválon és megkérték a diákokat, hogy tartsák tiszteletben őket, majd lejöttek a szinpadról. A tömeg lassan feloszlani látszott, bár mindenki még a koncert hatása alatt volt és arról beszélt mennyire jó volt, mi is. 

    - Menjünk keressük meg őket! -mondta Maru és elindoltunk a szinpad felé valószínű ott jönnek ki valamerre. 

Előre furakodtunk a színpad széléhez. Senki sem törödött velünk, mindenki továbbra az események hatása alatt volt és abban reménykedtek, hogy összefutnak a lányokkal, autogrammot és képet kérni tőlük. De csak óvatosan nehogy megijesszék őket.

     - Gratulálok! Elképesztőek voltatok csajok! - kiáltott fel Junno és tapsolni kezdett, amikor megjelentek a lányok pont a közelünkben. Már mind átvoltak öltözve. Tekintett rögtön rá szegeződött, egy világos farmer nadrágot viselt, adidásszal, egy lila V kivágásu bluzzal és egy bördzsekivel. Gyönyörű volt még így is! Bármikor látom, ő gyönyörű!

    - Még titeket is lepipáltunk? - kérdezte merészen Kaoru.

    - Oooooo! - hangoskodtak a fiúk.

    -  SSS! Felhívjátok magatokra a figyelmet! - szólt rájuk Ai.

A fiúknak eszébe jutott, hogy nem akarákik és nem akaráhol vannak csendet mutattak az ujjukkal.

    - Hát, még van hova fejlődni, de közeledtek ha így folytassátok! - válaszolta merészen vissza Uepi.

    - Valóban? - tette karba kezét Kaoru.

    - Köszönjük fiúk, de egyelőre ennyi volt a felépéssel.

    - Ennyi? - lepődött meg Junno és Uepi. Úgye ők még nem tudtak a helyzetről.

    - Hát mindenkinek megvan a saját karrierje, amit szeret és nem akarja félre dobni. - a fiúk egyetértően bólintottak.

     - Ai, te miért nem énekelsz? Miért nem leszel idol, nagyon jól áll és van is tehetséged. Persze ne értsétek félre csajok.

    - Nem, nyugi!

Ai félre pillantott, láttam, hogy félre huzza a száját, nem tudja, hogy válaszoljon erre.

   - Én...

    - Oh, nem vagytok éhesek?! Biztos elfáradtatok a koncerttől. Meghívlak egy italra! - szóltam közben.

    - Igaz! Ez jó ötlet! Gyertek! - intett Junno, hogy kövessük.

Ahogy előre mentek kifujtam a levegőt.

    - Köszönöm! - kissé felpattantam a csillingelő hangtól mellőlem. Nem tudtam, hogy még itt van.

    - Nincs mit! Sajnálom, ha illetlenek voltak a fiúk.

    - Jaj dehogyis, nem tudják ezt a dolgot és csak kíváncsiak.

    - Hát igen! De érezniük kellett volna, mikor azt mondtad, hogy mindenki azon az úton megy tovább, amin van. Na de mindegy! Megyünk?

Bólintott és a többiek után indultunk. Az egyik standtól vettünk takoyakit és üditőt mindekinek, majd leültünk valahol a tornaterem közelében. Itt volt egy kis nyugodtság. Addig is legalább a csajokra kerültek folyton a tekintetek. Volt aki meg is közelítette őket, akiknek szivesen adtak autogrammot vagy képet. Nagyon kedvesek! Volt akik arról beszéltek, hogy mi kik vagyunk, de végül leálltak ott, hogy csak barátok akik itt futottak össze. A lányok csodálták őket, míg a fiúknak tetszett a látvány amit nyújtanak. Nem tetszett... nem tetszett, az ahogy Ai-ra néznek. Legszivesebben magamhoz húztam volna, hogy lássák el a kezekkel. El a kezekkel? Jaj, Kame ez a lány teljesen megőrjített!

Megimerkedtünk most már személyesen is a lányokkal, akikkel jól elbeszélgettünk evés közben.

     - Masaru... - Eiko hangja zökkentett ki a gondolataimból, amikor hirtelen felállt. - Te mit keresel itt? - egy fiatal fiú állt előttünk, sportos, magasabb alkata volt, fekete haja kissé kocosan állt, barna szemei vidám csillogtak, ahogy ajkai is örömre huzodtak. Egy fehér polót viselt és farmer nadrágot, oldalán egy nagy táska. 

    - Gratulálok a koncerthez, Eiko! Elképesztő voltál!

    - Honnan... Honnan tudod, hogy itt vagyok? Neked... Neked nem edzésen lenne a helyed? - ah, tehát sportoló, akkor gondolom a táskájába felszetelés van. 

    - Hallottam, ahogy az edzők erről beszélnek. Szerettelek volna megnézni. - lépett egyet közelebb.

     - Állj! Ne lépj közelebb! - emelte fel a kezét Eiko. - Te ellogtál az edzésről? 

    - Nem logtam el. Esküszöm. - tette szívére kezét. - Hamarabb befejeztem!

     - Egész biztos? - Masaru elégedetten mosolygott.

     - És... Nem... - vakarta meg a fejét zavarbajőbe. Oh, látom honnan fúj a szél már! Ez a fiú, szereti Eikot. - Nem lenne kedved együtt körbe nézni? 

     - Hogy? Masaru, az edződ vagyok, mégis, hogy néz ki, hogy együtt fesztiválozunk itt.

    - Most nem vagyunk az uszodában, tehát most két normális ember vagyunk. Ezt korábban te magad mondtad. A uszodán és versenyeken kívül megtörténhet az, hogy két ember legyünk és nem edző és diákja. - mutatott Eikora, majd magára hatalmas mosollyal. Nagyon pozitívnak tűnik a fiú.

Eiko eltekintett. Látszott, hogy zavarba van, neki is tetszik a fiú? De akkor miért hezitál ennyit? Mert edzője? És nem akarja keverni a dolgokat? 

    - Gyere! - Masaru átlépte a kettőjük közötti távolságot megfogta Eiko kezét és elindultak. Eiko csak bámulta a fiut, szerintem neki is tetszik, csak talán örli magát a kapcsolatuk miatt. 

     - Csak nyugodtan Eiko... - csak én hallottam amikor ezeket a szavakt kimondja Ai mellettem, arra a feltételezésre jutottam, hogy igazam van és Eiko örli magát.

    - Na, de mi se tétlenkedjünk... - állt fel Uepi is. - Nézzünk körbe!

   - Igen! - hangzott fel egyszerre és a kis csapat elindult.

Körbe jártuk az iskolát, a különböző standokat, kipróbáltuk a lövöldös játékot, a dobost, beléptünk a kávézóban és kviz játékon is részt vettünk. Remekül összehozták a diákok a fesztivált. Jól éreztük magunkat, ahogy láttam, mindenki elengedte magát és élvezte a napot, a társaságot. 

De a napnak egyszer sajnos vége lesz. Suzume után megérkezett a vőlegénye, Chisame hazasietett, mert keresték a munkahelyen. Ai-ék nem értették, hogy miért ugrik hiszen hétvége jön. De csak leintette őket. Eiko nem érkezett vissza, így feltételeztük, hogy a diákjával van még vagy már haza is ment. Ai irt neki, de nem írt vissza.

    - Azt hiszem nekünk is mennünk kellene! - nyujtozkodott Kaoru.

    - Itt a kocsi, elviszlek! - szólalt meg Maru.

     - Egy személlyel többen vagyunk. - nézett körbe. - Nyugodtan menjetek, egy séta nem árt! 

    - Merre laksz, szívesen elkísérlek. - lépett mellé Uepi.

    - Bár modell vagyok, megtudom védeni magam! - emelte fel szemöldökeit.

    - Elnézést kérek... - emelte fel a kezeit védekezően Uepi. - Gondoltam úriember leszek...

    - Hahaha! - nevetett fel Kaoru. - Gyere, még beszélgethetünk! - ragadta karon.

Csak nem valami éppen folyik itt kettőjük között? Uepi és Kaoru elmentek.

    - Na jó, én is megyek! Még megállok a boltban. - szólalt meg Junno is.

     - Ne tegyünk le?

      - Nem köszi! Szaladok egyet közbe! - intett és elkezdett szaladni.

     - Nos, akkor hárman vagyunk. - nézett körbe Maru.

     - Tulajdonképpen sétálnék én is egyet... - nyujtozkodott Ai.

     - Valóban? Nem vagy távol a lakástól?

    - Nem árt egy kis séta, soha! -kacisntott felé.

     - Megyek veled! - de ezt már nem csak én mondtam, hanem Maru is. 

 

Sora csapat néhány dal amit előadtak (Ai - Airi, Kaoru- Miami, Chisame, Eiko, Suzume). Illetve a ruha az amelyik az első  videoban. Első két szám:

https://youtu.be/VCuxGwk3oCs?si=EHOfnmwb1UVXVaF3

https://youtu.be/4Hwi-xBrNBc?si=4Bd577jysyqF0Imu

Utolsó szám:

https://youtu.be/NL3yYV_5o4A?si=NxSiRhhzfDp-q6KK

WE ARE élő közvetítés

 

A mai nap során kezdetét vette a WE ARE koncert sorozat, ezzel pedig hivatalosan is új fejezetet nyitottak a cégben, STARTO név alatt. A koncert során az együttesek felléptek, majd a végén együtt adták elő  a WE ARE számot, amit élőben a youtube-on is közvetítettek. Ezzel pedig végre a fiúkat is lehetett látni ismét együtt a színpadon! Remélem, hogy ezzel elindul is a közös munka is, a személyes dolgaikon kívül. Olyan jó volt együtt látni énekelni, műsoron kívül. 😌

Gedo no uta

 Kame új drámája!

Instagramon jelentette be Kame is, hogy új drámában lesz látható. A címe "Gedo no uta", ami azonos című mangán alapszik. Történetében két férfi áll Kamo és Tora (Kame), akik alvilágban bosszúállóként dolgoznak, erőszakos bűncselekmények áldozataitól és családoktól fogadnak el munkát. 

Kame úgy nyilatkozott, hogy nagyon izgatott a forgatással kapcsolatban, úgy érzi egyre érdekesebb, mélyebb karaktereket kell alakítson amiért hálás. 

Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog kinézni hosszú hajjal és tetkóval. 😮

Junno énekli a Real face-t

 

 Junno egy élő közvetítés során mutatta meg ismét, hogy mennyire szívében lakozik a KAT-TUN. Ugyanis, múltkor említette, hogy karaoke alkalmával KAT-TUN számokat énekel, most meg is mutatta elénekelve a Real facet, sőt még a jellegzetes tánc mozdulatát is csinálta. Annyira jó látni, hogy még mindig milyen erőteljesen énekli. Olyan kedves és közvetlen. Köszönjük Junno!

Video:

https://www.tiktok.com/@user5340192041312/video/7369579505394011399

Kame Kyoto és Tájföld vlog + fözőshow

Kyoto vlog: https://youtu.be/mOC7wSoPSyc?si=RkQfeN_pwVDU4usZ

Kame újabb vlog videobal örvendeztet meg minket. Még pedig újból Kyotoból jelentkezik. :) A kellemes, napsütötte nap során sétálni inventál minket miközben mesél. Hallgassuk a történeteit, figyeljük a videot és képzeljük el, mintha vele sétálnánk ott Kyotoban. :) 

Egy érdekes és szép kiállításra érkezik meg, ahol minden egyes dologról mesélnek. Érdekes dolgokat lehet látni. Kame is le van nyűgözve. Gyönyörű tárgyak vannak kiállítva. A video során még az angol tudását is megcsillogtatja amikor összetalálkozik külföldiekkel. És a végén jöhet a jól megérdemelt ebéd! Jól néz ki! Meg is éheztem... :)) És este kicsinosítva magát az esti parti. Kyoto amugy tényleg szép város. Remélem közel jövőben meglátogathatom :)

Kame fözőshow: https://youtu.be/J3HCHbPpcE4?si=4PI39c7_NP9k8r9l

Kame újból főz a legnagyobb örömünkre :), pontosabban ismét tésztát, spagettit pontosabban polippal. Amúgy a vég eredmény jól néz ki. Én még sosem próbáltam ki polipot. Ti? Ügyes, ahogy megszokhattuk, tippeket ad és mesél. Még a serpenyővel is figurázik :))

Kame Taiwan vlogja: https://youtu.be/sRMcJ20MpFY?si=jZt2DHkmySwkyFr9

Kame ezúttal Tájföldre érkezett meg. Egy fotozásra, interjura. Először a hotelbe érkezik meg ahol megmutassa a helyet és mit kapott. Majd az interjun is betekintést enged. Jól néz ki!

Az esti nassolás közben is mesél nekünk. Egy találkozon is részt vesz, ahol a filmjét népszerűsíti Lumberjack the monster . Tájföldi nyelvtudását is megmutatja. Ügyes! Mint ahogy megszokhattuk mindenhová ad egy kis betekintést, majd amikor egyedül van mesél. Még egy férfi Yamapiról is kérdezi, akivel végül kezet fog, amikor azt mondja hogy szereti a Kame To Yamapi párost. :) Annyira kedves! És legvégül kosárlabda meccsre is elmegy népszerűsíteni. Izgalmas kalandnak lehetünk részei. 

12.fejezet Sora

Tekints az égre!

12.fejezet Sora

Ai:

     - Örültem, hogy találkoztunk!

     - Szintén! Köszönjük, hogy egy nehéz munka nap után időt adtál nekünk!

    - Jól esett! - egymás tekintetébe néztünk miközben mosolyogtunk. Nem is tudom, hogy hogy irjam le ezt az érzést de olyan volta, mintha abban a pillanatban minden körülöttünk lévő dolog nem létezne. Mintha csak mi lettünk volna ott abba a pontban, ami nem is olyan lényeges, abban az időben, ami szintén nem fontos. Csak az fontos hogy mi ketten ott.

    - Khm... Khm... - torok köszörülésre rebbentünk szét. - Örvendünk, hogy jó volt. Reméljük, hogy még megismétlejük.

    - Persze! - fordult Kazuya Kaoru felé és egy nagy mosolyt virritott arcára. Igen. Ez a mosoly jelent valamit... Biztos.

    - Akkor további szép napot neked!

    - Nektek is! - intett majd elindult a másik irányban. 

Figyeltem ahogy szaladva távolodik a tömegben. Nekem is jól esett veled beszélgetni. 

    - Csak fel ne fald a szemeddel! 

    - Hogy micsoda? - tekintettem Kaorura.

    - Juuuj! Milyen vörös lettél!

    - Nem! Nem is! - csaptam karjára, miközben elrejtettem az arcom. 

    - Oh! Dehogynem! Tudtam, tudtam én. Amint elkezdtél beszélni Kazuyaról. Te beleszerettél!

    - Én nem! Nem! Ne hülyéskedj, csak nem rég találkoztunk.  

    - És aztán? Az ember sosem tudhatja mikor és hogyan lesz szerelmes. Mondtam én, hogy a vőlegényed ő kellene legyen!

    - Ne! Ne! Kaoru! - tettem kezem a szájára. - Csak csendesebben mert valaki meghallja és félreérti. Nem akarok senkinek sem gondot okozni. - vettem le mondandóm végére.

    - Túl kedves vagy Ai! Ezzel senkinek sem okozol gondot.

    - De! De! Inkább most hagyjuk ezt a témát. Amugyis szerintem ezen a beszélgetésen kiderült, hogy te jobban érdekled.

    - Micsoda?!

    - Ne mondd, hogy nem vetted észre. Ahogy nevetgélve beszélgettetek, gondtalanul. - indultam el.

    - Ezt nem hiszem el...

     - Ne tagadd! Nagyon is jól látszott a kémia köztetek.

     -Ai Fukuda! Te féltékeny vagy!

     - Én... Én nem! - álltam meg, de nem fordultam felé. Az voltam. Nagyon is az voltam. Eddig csak én beszélgettem így és ennyit Kazuyaval most meg... Ah!

    - Ai! - ugrott elém és kezeit a vállaimra helyezte. - Ez annyira cuki!

    - Tessék?!

    - Nem is tudod mióta vártam erre a pillantra. Hogy Ai szerelmes legyen!

    - Miről beszélsz voltam még szerelmes.

    - Na jó a gyerekkori szerelem nem számít. Gyerekként minden második pasiba beleszeretünk.

    - Ez nem így van!

    - Jól van! Jól van! Na de... Figyelj! Köztem és Kazuya között nincs semmi és nem is lesz. Igen jól elbeszélgettünk. De ennyi! Igen szeretem a KAT-TUNt de ennyi. Amugyis a biasom Junno. Kedves srác Kazuya, de nem az esetem. És szerintem neki sem vagyok.

     - És ebben miért is vagy annyira biztos?

    - Oh, Ai! Te annyira vak vagy! 

    - Most miért?

    - Egész beszélgetés alatt lopva mindig feléd nézett. 

    - Te... Tessék?! - ismét éreztem hogy pirba borul az arcom.

    - Olyan aranyos vagy Ai! - ugrott a nyakamban. - Annyira örülök neked! 

     - Én... Nem is... Azaz ha igaz is az még nem jelent semmit! - elléptem előle és kissé felgyorsítottam a lépteimet. 

De közbe szívem boldogságtól telve hevesen dobogott és arcomra levakarhatatlan mosoly került. Nem kellene ilyen könnyen elhigyjem és elfogadjam ezt. Még nem! Még korai! Még nem így! 

Visszasétáltunk Kaoru lakásához. Amikor viszont a lakása elé értünk meglepődve észleltük, hogy három lány áll ott. Valahogy ismerősnek tűntek...

    - Ai! Kaoru! - aki elsőre észrevett egy derékig érő fekete haju, barna szemű lány volt, kék kosztum kabátot viselt, kockás fehér világos kék inggel és farmer nadrággal. Ő, Chisame Kazunari.

A második hölgy, rögtön utána fordult meg fekete haja válláig ért, szintén barna szeme volt. Sötét kék tréning felszerelést viselt. Amikor felénk nézett mosoly kuszott ajkaira. Ő, Eiko Fushimi. Az utolsó lány pedig percekkel később fordult felénk és intett egyet. Sötét barna haja hullámossan esett vállaira valamivel volt hosszabb, mint Eikoé. Szemei egészen ritka szinben pompáztak halovány barnás zöldek. Egy hosszu szürke ruhát viselt rajta egy farmer nadrágot. Ő Suzume Aiba.

    - Csajok! - szaladtunk feléjük csoportos ölelésben.

Mindannyiukat ismertük, régi barátaink voltak. Gyerekkorunk óta ismertük egymást. Sokat énekeltünk és táncoltunk együtt. Volt egy csapatunk is, Sora volt a neve. Sora, mint ég, mivel a végtelenséget jelenti , a nagyságot, azt, hogy bárhol is legyünk mi mindig itt vagyunk egymásnak. 

Anyámék legnagyobb örömére is volt ez, persze. Sokszor rendeztek el nekünk fellépést. Amig itt voltam, majd külföldön is néhányat és ha hazajöttem is alkalmakként kihasználták. Bár az utobbi néhány évbe el maradt. Mindenki a saját újtára lépett. Kaoru moddel, Eiko uszó edző lett, mindig is szerett uszni de versenyezni sajnos nem jutott el egy váll megerőltetés miatt, így úgy döntött hogy segít másoknak, Chisame reklám cégnél dolgozik, mindig is szeretett kitalálni új termékeket és azoknak jó szlogent készíteni és végül Suzume ő is a showbuisnessben maradt, mint műsorvezető, van egy megjelenéses, kisugárzása és jó kis előadó készsége. Jó kis csapat voltunk, vagyunk. És amugy szerettem velük fellépni.

     - Miért csak most jösztök? Amióta hazajöttem nem kerestetek fel.

     - Nagyon sajnáljuk! Szerettünk volna hamarabb de.... 

     - De a lényeg, hogy most már itt vagyunk! - veregette meg a vállam Suzume.

    - A Sora csapat újra együtt! - átkaroltuk egymást.

    - Honnan tudtátok, hogy itt leszünk?  

    - Én szóltam nekik! Gondoltam jól jönne egy kis csajos buli.

     - Akkor mire várunk?! Menjünk! 

Bementünk Kaoru lakására, rendeltünk enni és kivettük az üditöt és ropit ami volt. Másnap munka vár mindenkire. Elbeszélgettünk, mint règen. Nevettünk, nosztalgiáztunk. Meg tudtam egy két dolgot amit eddig nem. Például, hogy Suzumenek megkérték a kezét nem is olyan rég. Eikanak van egy tanulója aki 3 évvel kisebb nála, tehetséges és úgy tűnik, hogy szereti Eikat. Legalábbis próbálkozik nála. És ahogy mesélték nagyon cuki srác. Bár Eika nem hiszi hogy komoly, mert kisebb nála és most a versenyekre kell figyeljen. Bár szerintem ez kifogás, legalábbis a kor nem számít. Chisame egyelőre csak a karrierjére összpontosít. Álítolag hamarosan előre léptetik. Szoritok neki! Aztán persze az én történetem sem maradhatott el. Alig hogy meséltem néhány gondolatot a LA-i utolsó napjaimról Kaoru rögtön a lényegre tört, hogy nekem is jegyesem van és milyen jóban vagyok Kamenashi Kazuyaval. Nyílván a csajok rögtön minden részeltre kívancsiak voltak. Így hát elmeséltem az elejétől a végéig. Persze ők is rögtön azzal jöttek, hogy szeretem Kazuyát és sajnálják, Marus ügyet. Remélik megtudjuk oldani. De valahogy megoldjuk. Ami Kazuyát illeti... Kialakultak ilyen érzések bennem? Kialakultak.... Azt hiszem... Talán...

Egész este 23-ig beszélgettünk és szórakoztunk. Ezután már mindannyian úgy döntöttek, hogy mennek haza. De megbeszéltük, hogy hamarosan találkozunk újra. Felhőtlenül feküdtem le. Milyen jó nap volt!

Másnap reggel elmentem munkában. Kazuya épp akkor küldött üzenetet amikor megérkeztem. Jó reggeltet kívánt és megkérdezte, hogy minden rendben van e. Egy egy üzenetet küldözgettünk egymásnak az elkövetkezett 2 órába amikor volt időnk. Úgy döntöttem ma hazamegyek utána. Hiányzik Shunichi-kun. Látni akarom! A munka gyorsan letelt. Kiléptem a Dome épületéből és meglepődve észleltem anyám kocsiját. Hát erre nem számítottam.

    - Szia! Jó napod volt? - szállt ki és indult felém.

    - Szia... Ig... Igen... - nem hiszem el, hogy ő jött el hozzám. Mi történt? Mi ütött belé? - Neked?

    -Ah, csak a szokásos néhány kellemetlen akadály, de hamar megoldottam. Hova tartasz? Ne vigyelek el?

    - Igazából arra gondoltam hazamageyek Shinichi-kunhoz. 

    - Remek! Remek! Gyere! Gyere! - terelgetett a kocsihoz. 

Nekem ez furcsa. Miért van ilyen jó kedve? Miért nem mondja, hogy tudta, hogy hamarosan hazamegyek? No meg, hogy gyerekes vagyok? Hazafele vezető úton kérdezgetett, hogy milyen volt Kaorunál, mit csinál, sőt még a munkát is megkérdezte, hogy mit csináltam. Nem tudom, hogy mit akar de valamit az biztos. Ennyi idő alatt, nem érthet meg hirtelen. Csak ennyiből. Hiszen máskor is volt ilyen. Ez túl hirtelen jönne.

   - Kedvesem, megérkeztünk! - léptük át a ház küszöbét.

    - Nappaliba vagyunk! - vagyunk? Mégis kivel? Yukoval? Nem így nem hangsúlyozná ki. Akkor meg?

De hamarosan megtudtam, amint rá fordultunk a nappalira. Ott ugyanis a csajok ültek. Kaoru, Eiko, Suzume és Chisame. És ugyanekkor jutott eszembe hogy mi is lesz anyámék következő lépése.

     - Gyere Ai! Ülj le! - lökött be anyám. Leültem Kaoru mellé aki fejet rázott, hogy nem tudja miről lesz szó.

    - Köszönöm, hogy időt szántatok ránk a sűrű programotokban. - kezdett neki apám.

    - Jó titeket újra együtt látni. Sora csapat! - ekkor szerintem mindenkinek felötlött, hogy mit is akarnak. 

     - Anya... Apa... - kezdtem bele, de nem hagyták, hogy megszólaljak.

     - Meghívtak egy iskolai rendezvényre! 

     - Hogy micsoda? 

     - A Harukon iskola megszeretné lepni a diákjait a kemény munkájukért, amit egy jótékonysági rendezvényen bizonyitottak, no meg hogy a tanulásban is remekeltek emellett. És titeket hívtak meg, hogy adjatok egy koncertet.

     - Na de, mégis mi az, hogy minket? Hivatalosan nem vagyunk egy együttes, sosem voltunk.

    - Úgy tűnik, hogy ez az iskola igen szeretett titeket és sok dalotokat hallgattatták. Sok diáknak adtatok erőt.

    - Anya, apa ne kezdjétek kérlek!

     - Ai! Ez egy remek lehetőség. Hát nem hiányoljátok a szinpadot, az együtt éneklést és táncot. - persze, hiányoltuk. De nem akartam ilyen könnyen be adni a derekam. Nagyon is tudtam, hogy mit akarnak ezzel elérni nálam legalábbis.

    - Mr. És Mrs. Fukuda, köszönjük szépen a lehetőséget. De már egy jó ideje nem léptünk fel együtt. Mindannyian más útat választottunk és... - kezdett neki Suzume.

    - És aztán? A tehetség bennetek van, nem veszik el csak újra be kell izzasszázok.

Síri csend következett. A csajokkal tekinteteket válltottunk.

    - Ne mondjátok, hogy cserben akarjátok hagyni a diákokat! - oh ez a manipuláció.

Bár menni akarunk. Tudom, hogy a csajok is és igazság szerint én is felakarok lépni velük. Összenéztünk ismét a csajokkal és bólintottunk.

    - Rendben! Legyen! - válaszoltam mindannyiunk nevében. 

Anyám tapsolni kezdett, apám arcán elégedett mosoly. De ez attól függetlenül nem fog semmit sem változtatni. 

Ezután közösen uzsonnáztunk egyet, majd mindenki a saját útjára ment. Én otthon maradtam. Huh! Gondolhattam volna, hogy ilyensmivel is előakarnak állni. De ne higyjék, hogy engedni fogok!

Shinichi-kunnal játszottam, amikor üzenetet kaptam. Elsőre azt hittem Kazuya lesz. De nem, Nakamaru írt. Úgy tűnik, megtudta, hogy fellépek egy iskolai rendezvényen. Biztos anyámék újságolták el neki vagy a szüleinek, vagy mindkettőnek. Felhívott. Megkérdezte, hogy minden rendben van e majd egy jó órát beszélgettünk. Aranyos és kedves srác, tanácsokkal is ellátott. Jó vele beszélgetni vele. Szeretek vele beszélgetni. Bár nem ugyanaz, mint Kazuyaval. Maruval inkább, olyan jó barát, legjobb barát. Kazuyaval... Más.... De élvezek vele beszélgetni, megért és mellettem áll. Örülök, hogy a történtek ellenére joban vagyunk. Egymás torkának is akadhatnánk folyton, hogy az én hibám vagy az ő hibája ez az egész jegyesség, mert az én szüleim kezdték vagy az ővé, de ő itt volt és tudhatta volna de én is felfigyelhettem volna valamire. De nem! Nem esünk egymás nyakának. Nakamaru egy nagyon rendes srác! Megígérte, ha nincs munkája akkor eljön a fellépésemre. Megfordult a fejemben, hogy megkérdezzem egyedül? Vagy nem akar hozni valakit? Vagy hozzon nyugodtan valakit! Vagy valakiket, hogy ne legyen túl gyanus. Vagy konkrétan megmondani kiket. De nem tettem. Megköszöntem a beszélgetést és elkészültem lefeküdni. Épp, hogy az ágyba feküdtem be üzenet érkezett, Kazuyától jó éjszakát kívánt. Milyen aranyos!

Másnap ő is megtudta, hogy mire készülünk. Összefutottam vele kutya sétáltatás közben. Azt mondta, ha van ideje eljön megnézni. Ettől a gondolattól kicsit ideges kezdtem lenni. Nem félek fellépni, ez volt az első dolog amire a szüleim tanítottak. Mégis most attól a gondolattól, hogy valahol ott fog állni Kazuya ideges lettem.

Elkezdődtek a próbàk, a visszarázodás. A tehetség nem veszett el, sőt az összehangolodás is hasonló volt, mint régen. Tudtuk egymás lépéseit. A dalokat nem felejtettük el, mint kiderült mindannyian énekelgettük, hallgattuk az idők során. A tánc volt amit fel kellett jól frissiteni, mert azt bizony el el felejtettük, mi miután következik. De szerencsére erre anyáméknak volt terve a régi tánc tanárt előkeresték és idehozták. Jó volt látni Sanjit, emlékszem mennyire türelmes volt anno és ha akartunk éjellig fent volt, hogy velünk próbáljon. Mint kiderült, most már családja van egy kislánnyal és uton egy második is. Amint meghallotta, hogy szükségünk van rá kérdés nélkül jött, pedig Osakaban lakik már. Megköszöntük és természetesen megígértük, hogy nem hozzuk szégyenben. Ezt mind a mindennapi dolgok mellett csináltuk. Mindenkinek van munkája, nem hagyhattuk az hátra. Bár szerintem apámék fejében ez is megfordult. De egydolog ha engem akarnak bele rángtani és más dolog, ha a többieket is. Jó egy hét telt el. Kazuyával minden egyes nap sms-ztünk, Nakamaru pedig felhívott, amikor volt egy kis ideje, hogy megkérdezze, hogy állunk a dologgal. Úgy tűnik eljönnek mindketten a fellépésre, nincs munkájuk. Bár ha nem tévedek együtt jönnek, az egész KAT-TUN. Még Nakamaru hozta fel nekik és Junnoék rögtön rá vágták, hogy igen menjenek el. Izgatott vagyok! Remélem jó lesz! És remélem, hogy neki is tetszeni fog.

Kame és Takahashi

 Kame és Takahashi Kyohei (Naniwa Danshi) kalandja

Part I: https://youtu.be/mY-19u4miI4?si=1XQszRtPpu6ekoVa

Kame ismét udvariasan felveszi a vendégét autóval.  Ismét egy remek beszélgetés részesei lehetünk!

Part II: https://youtu.be/2ATNHNsCs40?si=Cd7Ojy95apBNFjm2

Ezennel Kame a vendégét bowlingozásra hívja meg Takahashit. Jó látni őket szórakozni! Kame jól bánik vendégeivel, bár mit is várnánk el tőle? Ügyes a youtue-bozásban. Nem?

Amúgy én szeretek bowlingozni és ti?  És játék közben egy kis versenyt is csinálnak, hogy nem mondhatnak ki egy egy szót. De már mindketten egész hamar egy egy pontot szereznek érte, ha jól értettem akkor a bowling szavait nem használhatják, mint a strike meg hasonló amiket itt használnak. :)) De utána már óvatosabbak. De nagyon jó viccesek ahogy reagálnak amikor észreveszik hogy kimondtak egy szót. És persze a játék vesztese büntetést is kapott. De hogy mi derítsétek ki ti :) . Remek hangulat volt!

Part III: https://youtu.be/mzUx5NWwAJA?si=qBJ2nPPdjJvwCwmq
Kalandjuk E-sports videojátékokkal folytatódik. Pontosabban golf játékot választanak ki. Szeretnék én is ilyent kipróbálni. Vagánynak tűnik! Kame pedig jó tanár. Ügyesen tanítsa Takahashit. Még mi is megtudnánk ebből a videoból tanulni. :) Kame oktató úr! Annyira menő! Jó kis játéknak lehetünk a részei. 

Part IV: https://youtu.be/SSwnM6BcHuE?si=tWxk0MIjIs6ZzlcO

És legvégül természetesen a közös étkezés sem maradhat el, miközben tovább ismerhetjük a meghívottat, kapcsolatát Kameval és más érdekes érintett témákkal. És egy  érdekes étterembe kerülünk, ahol halászhatnak az ételért. Olyan aranyosák egész video alatt! :)

11. fejezet Lépés egymás felé

Tekints az égre

11.fejezet Lépés egymás felé

Kame:

Másnap reggel egész frissen kelltem. Amikor bekapcsoltam a telefonom, rögtön Ai üzenete villant fel. Nem vittem ki, úgy aludtam el, hogy ezt nézegettem. Huh, ez valaki hallaná... kinevetne. Ahogy most is meglátom mosoly húzodik arcomra önkéntelenül. Gondolkodás nélkül ütöttem be a szövget "Jó reggelt!" és küldtem el. Már nem éreztem azt a feszültséget, mint az este... valahogy tudtam, hogy jól fog elsülni. És valóban néhány perc múlva érkezett is a válasz, a kérdéssel, hogy hogy aludtam. Reggelizés közben egy kicsit sms-ztem vele. Jobbá tette a napomat! Sok szerencsét kívántam az első munka napján és ő is sok szerencsét kívánt a mai munkáimhoz.

A fiúk furcslták, hogy megint milyen jókedvűen érkezem a munkában. Nem mintha, nem érkeznék máskor is itt, de az ők szavaikkal élve "valami furcsa légkör vesz körül". Így tűnhetek kívülről? Hmmm... lehet. Ma egy rádió műsorral kezdtünk, majd tánc és ének próba a cégnél. Interju egy magazinnal és fotozás következett. A studioba belépve szembe jött velünk a tulajdonos, hogy köszöntsön és bemutassa a fotost. Eddig még nem tudtuk, hogy ki lesz. 

    - Nos srácok, hadd mutassam be nektek a mai fotost, Takumi Ohno.

    - Kérjük gondoskodjon rólunk! - mondtuk egyszerre a fiúkkal és meghajoltunk. 

    - Sziasztok! Kérlek ti is gondoskodjatok rólam! - ez a hang valahogy ismerős? 

Mi is volt a neve? Felemeltem a fejem és találkoztam a fotossal. Ahogy egymás tekintetébe néztünk rögtön felismert. Pfff... Kedvtelenül mosolyra huztam a szám. Szerintem ekkor tudatosult benne is, hogy kivel is van egy fotozáson.  - Khm... Kérlek készüljetek el és utána majd beszélünk. - ingerülten tarkoját vakarta, megfordult, hogy valakivel tárgyaljon. De szerintem csak elmenekült.

Miért kell pont ő legyen? Pfff... Kazuya nem szabad keverni a munkát a magánélettel. Bár legszivesebben faképnél hagynám, munka nélkül.

    - Csak én képzeltem be, vagy tényleg Kazuya közted és a fotos között villámok szorodtak. -kérdezte Uepi amint az öltözőbe mentünk.

    - Nem képzelted be! Nem kedvelem a papasast!

    - Ismered?

    - Volt szerencsém összefutni vele néhány percre. - mondtam undorral visszagondolva a nem kellemes találkozásra. - Úgy tűnik, hogy ő Ai barátnőjének exe. Megcsalta és visszaakar könyörögni hozzá. Elkaptam ahogy letámadta Ai-t.

    - Micsoda?! - lepődtek meg a fiúk.

   - Csinált valamit vele? - kérdezte ijedten az arcán Maru.

   - Egy kicsit erősen fogta és szerette volna elérni, hogy beszéljen Kaoruval a nevében. De másképp nem történt semmi.

   - Hát, egyesek mi mindenre képesek. - csoválta a fejét Junno.

    -Igen. Bár Kame, eléggé szivedre veszed az ügyet, olyan tűz ég a szemedbe mikor erről beszélsz. - hoppá... Ezzel le is buktattam magam?

    - Öhm... Én...

    - Ugyan már Uepi te nem ugyanígy cselekedtél volna? Bárkivel is esik megy nem szabad erőszakosan viselkedni egy nővel. - szólt közbe Junno.

    - Igen, igaz! Egyetértek! Jól cselekedtél Kame! 

    - Köszönöm! - igen, persze bárki is lett volna ilyen helyzetbe ugyanezt megteszem. De nem tartottam volna ennyi haragot bennem, ha nem Airól lenne szó. 

Meghozták a ruháinkat és elkészítették a sminket is, majd a hajat. Ezután visszatértünk a studióban. Takumi a fényképezőgép előtt állt. Amikor megérkeztünk, első pillantását rám vetette. Láttam, hogy nagyot nyel. Odalépett hozzánk és elmondta a fotozás témáját, lépéseit. Először jönnek a csoport fotók, majd z egyénik. Legszivesebben nem hallgatnám, nem is nézném. Még neki állt fennebb, hogy itt nem ért véget az egész. Az kell neki, hogy még egyszer lássam meg, hogy úgy bánik Ai-val.

    - Jól van, akkor kezdjük!

De munka az munka. Nem szabad engednem, hogy az érézseim felül kerekedjenek rajtam. Így mindent beleadtam ebbe a fotozásban is, mint mindegyikben. Bár az a fickó dirigált nekem, igyekeztem csak a munkára gondolni és semmi másra, hogy valójában milyen féreg is. Szerencsésen átvészeltem az 1 órát.

    - Köszönjük a munkát! - hajoltunk meg a srácokkal a stáb előtt. Tapsot kaptunk érte!

     - Mi is köszönjük, hogy elfogadtátok a munkát! - szólalt meg Takumi.

    - Munka az munka! - válaszoltam egyszerűen, majd elindultam az öltőző felé, a fiúk követtek.

Én készültem el először. Kiléptem az sutidóból, hogy egy kis friss levegőt szívjak, mielőtt a következő munkához mennénk és ott vártam meg a többieket. Szemem sarkából észrevettem, ahogy Takumi és az emberei felszerelésüket hordják a kocsihoz.

    - Te nem vagy Ai barátja! - egyik pillanatban azt vettem észre, hogy egyedül  maradt az autonál rendezgetni és mivel nem volt senki más körülöttünk gondoltam, hogy hozzám beszél.

    - Neked ehhez mi közöd?

     -Az a Yuichi, ő a vőlegénye.

    - Továbbra is nem értem, hogy neked ehhez az egészhez mi közöd. - léptem hozzá farkas szemet nézve.

    - Zavar mi? - önelégült mosoly ült ki az arcára. - A lány akit szeretsz, egy csapattársadnak van ígérve.

   - Pfff... közöttük nincs és nem is lesz semmi, barátságon kívül. De egyáltalán nem értem, hogy téged miért érdekel ennyire Ai élete. Ha nem tévedek, akkor a barátnőjének a barátja voltál, Kaorunak.

    - Hogy fog sírni millió lány szíve, amikor megtudják, hogy Kamenashi Kazuya szíve foglalt.

    - Na idefigyelj! - ragadtam meg bluzától. - Az én érzéseimet te csak ne vedd a szádra, mintha annyira tudnád.

    - Ai, nem egy olyan lány, mint a sok piti rajongód, akik sikitva karjaidba ugranának...

    - Ne nevezd így a rajongóimat! És tudom, hogy Ai mennyire különleges is.

   - Oh, hogy oda ne rohanjak... Akkor csak próbálkozz annyit amennyit akarsz, Ait nem fogod megkapni. - suttogta az arcomban.

Legszívesebben képen vágtam volna ott helyben. De utcán voltunk és nem tudhattuk, hogy környéken valaki épp meg nem lát.

    - Ne menj Ai közelében! - löktem el magamtól.

     - Ai, Kaoru legjobb barátnője, még szép, hogy hozzá megyek.

    - Te! - de ebben a pillanatban megszólalt a telefonja.

Egy pillanat volt az egész, de akkor is láttam, hogy ki hívta. Momo... Felemelte a kezét és felvette a telefont vállat vona és ott hagyva. Szemét! Még, hogy megbánta a tettét! Most is tuti kavarnak. Szemét! És, hogy Ai-n keresztül akarja elérni Kaorut. Na azt várhassa, hogy megengedem neki. Nem fog a közelébe kerülni. És még, hogy milyen hangon beszélt hozzám? Hogy mer egyáltalán kérdezni az érzéseimről és Ai kapcsolatairól. Önző alak! Huh... rühellem az ilyen alakokat.Vajon ha megkérem, hogy ne legyen több munka vele, meghallgatnak? Nem! Ezt nem tehetem! Az igazgató felnyársal, hogy miért is akarok ilyent kérni. És az még korai lenne ha elárulnám, hogy beleszerettem egy lányba, aki jelenleg Maru mennyasszonya. Nem! Várnom kell legalább ameddig elintézik, hogy ne legyenek jegyesek. Ne nevezzék annak őket. Másképp pedig, nem... el kell zárnom a magán életet és a munkát. Szóval ilyet bármennyire is nem tetszik, nem tehetek. Tehát csak elviselem és néha meg rá szólok, hogy hagyja békén Ai-t és a barátnőjét is.

A fotozás után visszamentünk a céghez még egyet probálni és csak onnan mentünk haza. Amikor hazaértem, Ran-chan éppen aludt. Megittam egy pohár narancslevet és úgy döntöttem, hogy futok egyet. Rég voltam futni, pedig régen naponta lementem. Jó kiengendi vele a gőzt. Átöltöztem és magamhoz vettem a szükséges dolgokat, mint pénztárca, kulcs, telefon és fülhallgató. Szeretek zenét hallgatni közben. Jól kikapcsol. Szoktam néha a mi dalainkat is hallgatni. Majd elindultam róni a köröket. Egész kellemes idő volt. Bár az eget bebrították a felhők, kellemes, langyos idő volt. Ahogy haladtam előre és előre, tekintetem előtt folyton Ai jelent meg. Talán a futás után irnom kellene neki. Vajon mit csinálhat most? Hazament? Vagy megint valahol egyedül járkál? Vigyem el sétálni Ran-chant ezután? Nem egyszerűen csak irnom kellene. Huh, Ai, elvetted az eszem! 

Ai:

Kaoru az este befogadott. Nem kérdezett semmit, hogy mi történt. Pontosan tudta az okát. Helyette viszont jól kifaggatott arról, hogy hogyan is vacsoráztam a KAT-TUN-al és mennyire szerencsés is vagyok. No meg utána azzal cikizett, hogy mennyit beszélek Kazuyáról. Múltkor is és most is... Biztos, hogy van itt valami. Pedig nincs. Mi lenne? Mi kellene legyen? Csak jót szoktunk beszélgetni. Mellette valahogy minden olyan nyugodt és szép... Olyan, mintha 1000 éve ismerném őt. Megért engem! Valahogy úgy érzem, megért úgy, mint senki más. Tudom, ezt nehéz mondani hiszen alig egy hete találkoztunk. De úgyis. A vele töltött pillanatok értékesek.

Jól esett, hogy az este megkérdezte, minden rendben és a reggel is a rövid üzengetés is, jobbá tette a napom. Aztán elmentem az első munka napomra. Tetszett! Megismerkedtem az emberekkel és a helyszínt. Jó kis csapat! Rögtön úgy éreztem, hogy befogadnak. Körbe vezettek és elmondták, hogy megy a munka itt. Majd segítettem a raktározásban. Munka után KAoru fel. Minek után úgy döntött, hogy shoppingolni visz, mert fel kell dobja a kedvem. Pedig nem volt elrontva. Sőt az este tényleg kellemes volt az egész vacsora és a Kazuyaval töltött idő. No meg a többiekkel! Kedvelem a srácokat, jó fejek. Jó pár üzletbe körbe néztünk és ruhát próbáltunk. Egyesek, Kaoru, többet, mint mások, én... de végülis mindneki kapott magának valót. Én egy  elegánsabb pöttyös bluzot vettem, míg Kaoru cipőt, nadrágot és bluzot is vett magának. Mintha nem lenne elég. Komolyan nem ismerek senki mást, akinek több ruhája és cipője lenne mint neki. Bár azt szokta mondani, hogy a modellek már csak ilyenek. Lehet, hogy igaza van. A shopping után megálltunk egy kávézonál, hogy megigyunk egy egy smoothiet. Nem siettünk és nem terveztem ma még hazamenni. Csak Shinichi-kun kellene elhozatnom. De beszélek majd Yukoval.

     - Oh, nézd az ott nem... - mutatott Kaoru kifele, ahol az út másik oldalán Kazuya szaladott. - A férfi akiről többet beszélsz, mint a vőlegényed!

    - Sss! - még a végén valaki meghallja. - Nincs vőlegényem! Vagyis nem úgy... - szóval miért ne beszélhetnék egy férfiról? Egy olyanról, mint ő...

    - Jól, van jól van! Mi lenne ha idehívnánk?

    - Mi?! - de már későv olt. Kaoru fogta magát és a közeli átjáron átszaladt éppen, hogy Kazuyaval szembe kerüljön. - Kazuya! - integetett hevesen. Gyorsan utána mentem.

    -Kaoru! - szóltam rá.

    - Oh, sziasztok! - állt meg Kazuya előttünk és kivette a fülhallgatót füléből. Egy fekete tréning nadrágot viselt, szürke pulcsival. Izzadság cseppek csillogtatták meg homlokát. Még így is barom jól néz ki. Ai, mégis min jár a fejed?!

    - Mit csinálsz?

    - Csak gondoltam szaladok egy kört. Ki tisztitani a fejemet.

    - Oh, biztos, sok munkád volt!

    - Volt egy pár. Ti?

     - Mi éppen most jöttünk egyet Smoothie-zni. Van kedved csatlakozni?

    - Kaoru! Kazuyanak most biztos pihenni akarna.

    -Tulajdonképpen, van egy kis időm. Ha nem bánjátok, hogy most le vagyok izzadva.

    - Dehogyis! - legyintett Kaoru. - Hát akkor menjünk!

Ezzel belém karolt és elindultunk a szembeni kávézoban, Kazuya követett. Beültünk egy sarokban lévő asztalhoz és rendeltünk smoothie-t. Én és Kazuya banánost, míg Kaoru eprest. Egyezik az ízlésünk? Huh, ez miért örvendeztet meg ennyire? Miközben mindenki a saját smoothie-t itta, beszélgettünk.

    - És nektek jó volt a napotok?

    - Igen. Voltunk shoppingolni. Ugyanis ez a lány ki kellett eressze a gőzt munka után.

    - Oh, tényleg és milyen volt? - fordult hozzám Kazuya és olyan aranyos mosolya volt, hogy azt éreztem menten elolvadok. - Talán történt valami?

    - Khm... - Ai szedd össze magad. - Nem! Nem! Jó volt! Megismerkedtem a társasággal akikkel együtt dolgozom és a helyszínnel. Jó volt! Remek csapat!

    - Igen, ezt én is így gondolom. Yumiro csapata nagyon jó. Jó kezekebe vagy!

    - Köszönöm! - miért érzem azt, hogy pirulok?

    - És milyen idolnak lenni Kazuya? Szerinted én lehetnék az?

     - Te? Meguntad a modell munkát?

     - Nem! Nem! Erről szó sincs. Csak úgy kíváncis vagyok. Anno, felajánlották, hogy lehetnék idol is, de inkább végül erre voksoltam. Megkell bánjam?

    - Hahaha! Szerintem nem! Szerintem a modellség neked való munka.

    - Azt mondod?

     - Persze! Nézz csak magadra! - Kazuya csinosnak gondolja Kaorut? Hát persze! Ez nem meglepő. Melyik az a férfi, aki nem tartja őt csinosnak.

Hozzá képest én... én mindig háttérben voltam. Kaoru volt a rivalda fényben. Nem mintha bántam volna. De most ez mégis zavar... korábban mi beszélgettünk jól, most meg Kaoruval beszélget. Nem mintha nem akarnám, hogy beszélgessenek. De miért beszélgetnek ilyen jól? És ez miért zavar engem?

Nézem őket, figyelem és látom... látom, hogy mennyire jól ki jönnek és ez... ez valahogy zavar engem. Nem tudom megmagyarázni ezt az érzést. Valahogy még sosem éreztem ezt. Mégis... Őszintén nem csodálom ha megtetszene Kazuyanak Kaoru. Csodaszép lány. Magas, karcsu alkata, kíválóan illik modell szakmájához, lágy, törékeny, hófehér bőre olyan akár egy babáé. Barna, kerek szemei minden férfit megígéznek és hosszú rozsda vörös haja, minden szemet odavonzanak különlegességéért. Ha Kazuya beleszeretne Kaoruban, teljesen megérteném. És elfogadnám. Hiszen a legjobb barátnőmről van szó és... a férfiról aki valahogy elérte, hogy néhány szó válltás után örökre belopja magát a szívemben és folyton rá gondoljak. Még ha ez az érzés fájdalmas is... elfogadnám.