Tekints az égre
11.fejezet Lépés egymás felé
Kame:
Másnap reggel egész frissen kelltem. Amikor bekapcsoltam a telefonom, rögtön Ai üzenete villant fel. Nem vittem ki, úgy aludtam el, hogy ezt nézegettem. Huh, ez valaki hallaná... kinevetne. Ahogy most is meglátom mosoly húzodik arcomra önkéntelenül. Gondolkodás nélkül ütöttem be a szövget "Jó reggelt!" és küldtem el. Már nem éreztem azt a feszültséget, mint az este... valahogy tudtam, hogy jól fog elsülni. És valóban néhány perc múlva érkezett is a válasz, a kérdéssel, hogy hogy aludtam. Reggelizés közben egy kicsit sms-ztem vele. Jobbá tette a napomat! Sok szerencsét kívántam az első munka napján és ő is sok szerencsét kívánt a mai munkáimhoz.
A fiúk furcslták, hogy megint milyen jókedvűen érkezem a munkában. Nem mintha, nem érkeznék máskor is itt, de az ők szavaikkal élve "valami furcsa légkör vesz körül". Így tűnhetek kívülről? Hmmm... lehet. Ma egy rádió műsorral kezdtünk, majd tánc és ének próba a cégnél. Interju egy magazinnal és fotozás következett. A studioba belépve szembe jött velünk a tulajdonos, hogy köszöntsön és bemutassa a fotost. Eddig még nem tudtuk, hogy ki lesz.
- Nos srácok, hadd mutassam be nektek a mai fotost, Takumi Ohno.
- Kérjük gondoskodjon rólunk! - mondtuk egyszerre a fiúkkal és meghajoltunk.
- Sziasztok! Kérlek ti is gondoskodjatok rólam! - ez a hang valahogy ismerős?
Mi is volt a neve? Felemeltem a fejem és találkoztam a fotossal. Ahogy egymás tekintetébe néztünk rögtön felismert. Pfff... Kedvtelenül mosolyra huztam a szám. Szerintem ekkor tudatosult benne is, hogy kivel is van egy fotozáson. - Khm... Kérlek készüljetek el és utána majd beszélünk. - ingerülten tarkoját vakarta, megfordult, hogy valakivel tárgyaljon. De szerintem csak elmenekült.
Miért kell pont ő legyen? Pfff... Kazuya nem szabad keverni a munkát a magánélettel. Bár legszivesebben faképnél hagynám, munka nélkül.
- Csak én képzeltem be, vagy tényleg Kazuya közted és a fotos között villámok szorodtak. -kérdezte Uepi amint az öltözőbe mentünk.
- Nem képzelted be! Nem kedvelem a papasast!
- Ismered?
- Volt szerencsém összefutni vele néhány percre. - mondtam undorral visszagondolva a nem kellemes találkozásra. - Úgy tűnik, hogy ő Ai barátnőjének exe. Megcsalta és visszaakar könyörögni hozzá. Elkaptam ahogy letámadta Ai-t.
- Micsoda?! - lepődtek meg a fiúk.
- Csinált valamit vele? - kérdezte ijedten az arcán Maru.
- Egy kicsit erősen fogta és szerette volna elérni, hogy beszéljen Kaoruval a nevében. De másképp nem történt semmi.
- Hát, egyesek mi mindenre képesek. - csoválta a fejét Junno.
-Igen. Bár Kame, eléggé szivedre veszed az ügyet, olyan tűz ég a szemedbe mikor erről beszélsz. - hoppá... Ezzel le is buktattam magam?
- Öhm... Én...
- Ugyan már Uepi te nem ugyanígy cselekedtél volna? Bárkivel is esik megy nem szabad erőszakosan viselkedni egy nővel. - szólt közbe Junno.
- Igen, igaz! Egyetértek! Jól cselekedtél Kame!
- Köszönöm! - igen, persze bárki is lett volna ilyen helyzetbe ugyanezt megteszem. De nem tartottam volna ennyi haragot bennem, ha nem Airól lenne szó.
Meghozták a ruháinkat és elkészítették a sminket is, majd a hajat. Ezután visszatértünk a studióban. Takumi a fényképezőgép előtt állt. Amikor megérkeztünk, első pillantását rám vetette. Láttam, hogy nagyot nyel. Odalépett hozzánk és elmondta a fotozás témáját, lépéseit. Először jönnek a csoport fotók, majd z egyénik. Legszivesebben nem hallgatnám, nem is nézném. Még neki állt fennebb, hogy itt nem ért véget az egész. Az kell neki, hogy még egyszer lássam meg, hogy úgy bánik Ai-val.
- Jól van, akkor kezdjük!
De munka az munka. Nem szabad engednem, hogy az érézseim felül kerekedjenek rajtam. Így mindent beleadtam ebbe a fotozásban is, mint mindegyikben. Bár az a fickó dirigált nekem, igyekeztem csak a munkára gondolni és semmi másra, hogy valójában milyen féreg is. Szerencsésen átvészeltem az 1 órát.
- Köszönjük a munkát! - hajoltunk meg a srácokkal a stáb előtt. Tapsot kaptunk érte!
- Mi is köszönjük, hogy elfogadtátok a munkát! - szólalt meg Takumi.
- Munka az munka! - válaszoltam egyszerűen, majd elindultam az öltőző felé, a fiúk követtek.
Én készültem el először. Kiléptem az sutidóból, hogy egy kis friss levegőt szívjak, mielőtt a következő munkához mennénk és ott vártam meg a többieket. Szemem sarkából észrevettem, ahogy Takumi és az emberei felszerelésüket hordják a kocsihoz.
- Te nem vagy Ai barátja! - egyik pillanatban azt vettem észre, hogy egyedül maradt az autonál rendezgetni és mivel nem volt senki más körülöttünk gondoltam, hogy hozzám beszél.
- Neked ehhez mi közöd?
-Az a Yuichi, ő a vőlegénye.
- Továbbra is nem értem, hogy neked ehhez az egészhez mi közöd. - léptem hozzá farkas szemet nézve.
- Zavar mi? - önelégült mosoly ült ki az arcára. - A lány akit szeretsz, egy csapattársadnak van ígérve.
- Pfff... közöttük nincs és nem is lesz semmi, barátságon kívül. De egyáltalán nem értem, hogy téged miért érdekel ennyire Ai élete. Ha nem tévedek, akkor a barátnőjének a barátja voltál, Kaorunak.
- Hogy fog sírni millió lány szíve, amikor megtudják, hogy Kamenashi Kazuya szíve foglalt.
- Na idefigyelj! - ragadtam meg bluzától. - Az én érzéseimet te csak ne vedd a szádra, mintha annyira tudnád.
- Ai, nem egy olyan lány, mint a sok piti rajongód, akik sikitva karjaidba ugranának...
- Ne nevezd így a rajongóimat! És tudom, hogy Ai mennyire különleges is.
- Oh, hogy oda ne rohanjak... Akkor csak próbálkozz annyit amennyit akarsz, Ait nem fogod megkapni. - suttogta az arcomban.
Legszívesebben képen vágtam volna ott helyben. De utcán voltunk és nem tudhattuk, hogy környéken valaki épp meg nem lát.
- Ne menj Ai közelében! - löktem el magamtól.
- Ai, Kaoru legjobb barátnője, még szép, hogy hozzá megyek.
- Te! - de ebben a pillanatban megszólalt a telefonja.
Egy pillanat volt az egész, de akkor is láttam, hogy ki hívta. Momo... Felemelte a kezét és felvette a telefont vállat vona és ott hagyva. Szemét! Még, hogy megbánta a tettét! Most is tuti kavarnak. Szemét! És, hogy Ai-n keresztül akarja elérni Kaorut. Na azt várhassa, hogy megengedem neki. Nem fog a közelébe kerülni. És még, hogy milyen hangon beszélt hozzám? Hogy mer egyáltalán kérdezni az érzéseimről és Ai kapcsolatairól. Önző alak! Huh... rühellem az ilyen alakokat.Vajon ha megkérem, hogy ne legyen több munka vele, meghallgatnak? Nem! Ezt nem tehetem! Az igazgató felnyársal, hogy miért is akarok ilyent kérni. És az még korai lenne ha elárulnám, hogy beleszerettem egy lányba, aki jelenleg Maru mennyasszonya. Nem! Várnom kell legalább ameddig elintézik, hogy ne legyenek jegyesek. Ne nevezzék annak őket. Másképp pedig, nem... el kell zárnom a magán életet és a munkát. Szóval ilyet bármennyire is nem tetszik, nem tehetek. Tehát csak elviselem és néha meg rá szólok, hogy hagyja békén Ai-t és a barátnőjét is.
A fotozás után visszamentünk a céghez még egyet probálni és csak onnan mentünk haza. Amikor hazaértem, Ran-chan éppen aludt. Megittam egy pohár narancslevet és úgy döntöttem, hogy futok egyet. Rég voltam futni, pedig régen naponta lementem. Jó kiengendi vele a gőzt. Átöltöztem és magamhoz vettem a szükséges dolgokat, mint pénztárca, kulcs, telefon és fülhallgató. Szeretek zenét hallgatni közben. Jól kikapcsol. Szoktam néha a mi dalainkat is hallgatni. Majd elindultam róni a köröket. Egész kellemes idő volt. Bár az eget bebrították a felhők, kellemes, langyos idő volt. Ahogy haladtam előre és előre, tekintetem előtt folyton Ai jelent meg. Talán a futás után irnom kellene neki. Vajon mit csinálhat most? Hazament? Vagy megint valahol egyedül járkál? Vigyem el sétálni Ran-chant ezután? Nem egyszerűen csak irnom kellene. Huh, Ai, elvetted az eszem!
Ai:
Kaoru az este befogadott. Nem kérdezett semmit, hogy mi történt. Pontosan tudta az okát. Helyette viszont jól kifaggatott arról, hogy hogyan is vacsoráztam a KAT-TUN-al és mennyire szerencsés is vagyok. No meg utána azzal cikizett, hogy mennyit beszélek Kazuyáról. Múltkor is és most is... Biztos, hogy van itt valami. Pedig nincs. Mi lenne? Mi kellene legyen? Csak jót szoktunk beszélgetni. Mellette valahogy minden olyan nyugodt és szép... Olyan, mintha 1000 éve ismerném őt. Megért engem! Valahogy úgy érzem, megért úgy, mint senki más. Tudom, ezt nehéz mondani hiszen alig egy hete találkoztunk. De úgyis. A vele töltött pillanatok értékesek.
Jól esett, hogy az este megkérdezte, minden rendben és a reggel is a rövid üzengetés is, jobbá tette a napom. Aztán elmentem az első munka napomra. Tetszett! Megismerkedtem az emberekkel és a helyszínt. Jó kis csapat! Rögtön úgy éreztem, hogy befogadnak. Körbe vezettek és elmondták, hogy megy a munka itt. Majd segítettem a raktározásban. Munka után KAoru fel. Minek után úgy döntött, hogy shoppingolni visz, mert fel kell dobja a kedvem. Pedig nem volt elrontva. Sőt az este tényleg kellemes volt az egész vacsora és a Kazuyaval töltött idő. No meg a többiekkel! Kedvelem a srácokat, jó fejek. Jó pár üzletbe körbe néztünk és ruhát próbáltunk. Egyesek, Kaoru, többet, mint mások, én... de végülis mindneki kapott magának valót. Én egy elegánsabb pöttyös bluzot vettem, míg Kaoru cipőt, nadrágot és bluzot is vett magának. Mintha nem lenne elég. Komolyan nem ismerek senki mást, akinek több ruhája és cipője lenne mint neki. Bár azt szokta mondani, hogy a modellek már csak ilyenek. Lehet, hogy igaza van. A shopping után megálltunk egy kávézonál, hogy megigyunk egy egy smoothiet. Nem siettünk és nem terveztem ma még hazamenni. Csak Shinichi-kun kellene elhozatnom. De beszélek majd Yukoval.
- Oh, nézd az ott nem... - mutatott Kaoru kifele, ahol az út másik oldalán Kazuya szaladott. - A férfi akiről többet beszélsz, mint a vőlegényed!
- Sss! - még a végén valaki meghallja. - Nincs vőlegényem! Vagyis nem úgy... - szóval miért ne beszélhetnék egy férfiról? Egy olyanról, mint ő...
- Jól, van jól van! Mi lenne ha idehívnánk?
- Mi?! - de már későv olt. Kaoru fogta magát és a közeli átjáron átszaladt éppen, hogy Kazuyaval szembe kerüljön. - Kazuya! - integetett hevesen. Gyorsan utána mentem.
-Kaoru! - szóltam rá.
- Oh, sziasztok! - állt meg Kazuya előttünk és kivette a fülhallgatót füléből. Egy fekete tréning nadrágot viselt, szürke pulcsival. Izzadság cseppek csillogtatták meg homlokát. Még így is barom jól néz ki. Ai, mégis min jár a fejed?!
- Mit csinálsz?
- Csak gondoltam szaladok egy kört. Ki tisztitani a fejemet.
- Oh, biztos, sok munkád volt!
- Volt egy pár. Ti?
- Mi éppen most jöttünk egyet Smoothie-zni. Van kedved csatlakozni?
- Kaoru! Kazuyanak most biztos pihenni akarna.
-Tulajdonképpen, van egy kis időm. Ha nem bánjátok, hogy most le vagyok izzadva.
- Dehogyis! - legyintett Kaoru. - Hát akkor menjünk!
Ezzel belém karolt és elindultunk a szembeni kávézoban, Kazuya követett. Beültünk egy sarokban lévő asztalhoz és rendeltünk smoothie-t. Én és Kazuya banánost, míg Kaoru eprest. Egyezik az ízlésünk? Huh, ez miért örvendeztet meg ennyire? Miközben mindenki a saját smoothie-t itta, beszélgettünk.
- És nektek jó volt a napotok?
- Igen. Voltunk shoppingolni. Ugyanis ez a lány ki kellett eressze a gőzt munka után.
- Oh, tényleg és milyen volt? - fordult hozzám Kazuya és olyan aranyos mosolya volt, hogy azt éreztem menten elolvadok. - Talán történt valami?
- Khm... - Ai szedd össze magad. - Nem! Nem! Jó volt! Megismerkedtem a társasággal akikkel együtt dolgozom és a helyszínnel. Jó volt! Remek csapat!
- Igen, ezt én is így gondolom. Yumiro csapata nagyon jó. Jó kezekebe vagy!
- Köszönöm! - miért érzem azt, hogy pirulok?
- És milyen idolnak lenni Kazuya? Szerinted én lehetnék az?
- Te? Meguntad a modell munkát?
- Nem! Nem! Erről szó sincs. Csak úgy kíváncis vagyok. Anno, felajánlották, hogy lehetnék idol is, de inkább végül erre voksoltam. Megkell bánjam?
- Hahaha! Szerintem nem! Szerintem a modellség neked való munka.
- Azt mondod?
- Persze! Nézz csak magadra! - Kazuya csinosnak gondolja Kaorut? Hát persze! Ez nem meglepő. Melyik az a férfi, aki nem tartja őt csinosnak.
Hozzá képest én... én mindig háttérben voltam. Kaoru volt a rivalda fényben. Nem mintha bántam volna. De most ez mégis zavar... korábban mi beszélgettünk jól, most meg Kaoruval beszélget. Nem mintha nem akarnám, hogy beszélgessenek. De miért beszélgetnek ilyen jól? És ez miért zavar engem?
Nézem őket, figyelem és látom... látom, hogy mennyire jól ki jönnek és ez... ez valahogy zavar engem. Nem tudom megmagyarázni ezt az érzést. Valahogy még sosem éreztem ezt. Mégis... Őszintén nem csodálom ha megtetszene Kazuyanak Kaoru. Csodaszép lány. Magas, karcsu alkata, kíválóan illik modell szakmájához, lágy, törékeny, hófehér bőre olyan akár egy babáé. Barna, kerek szemei minden férfit megígéznek és hosszú rozsda vörös haja, minden szemet odavonzanak különlegességéért. Ha Kazuya beleszeretne Kaoruban, teljesen megérteném. És elfogadnám. Hiszen a legjobb barátnőmről van szó és... a férfiról aki valahogy elérte, hogy néhány szó válltás után örökre belopja magát a szívemben és folyton rá gondoljak. Még ha ez az érzés fájdalmas is... elfogadnám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése