A sors szenvedélye 29.rész

 

A sors szenvedélye

29.rész

Kazuya:

Reggel elég komásan ébredtem... vagy na igazából már nem is volt reggel 13-t ütött az óra mikor kipattantak a szemeim. Éreztem ahogy a fejem beleszédül ahogy fel ülök... De felkellett kelljek, ugyanis telefonom szünetelenül csengetett. 

     -Halo? - vettem fel a telefont és még én is megijedtem rekedtes hangomtól.

     -Oh , hosszú volt az este mi? - hallatszodott a vonal túlsó végén Misaki hangja. 

      - Mi a gond Misaki?  Történt valami?

     - Tudom, hogy alig kezdődött el a szabadságod, de Jhonny-san hirtelen látni szeretne, azonnal. 

     - Mi?! Miért?!   - lepődtem meg. 

     - Nem mondott nekem sem semmit, csak, hogy értesítselek gyere be a céghez amint tudsz.

      - Jól van, rendben elkészülők és bemegyek. 

       - Jó volt a buli az este?

Ahogy ez a mondat elért a tudatomig bevillant egy kép... ahogy  megcsókolom Akarut. Ahogy ajkaink egybe forrnak össze és vágyaink egyre szenvedélyesebben teljesülnek ki. De hogy utána mi történt nem emlékszem... mi volt ezután ? Hogy reagált rá? 

    - Kazuya?! Haho!

    -Jaj ne haragudj, most mennem kell! - ezzel le is tettem.

Sietősebb léptekkel sétáltam a szoba felé, hang nem szürődött ki se honnan így gondoltam bent van. Miután kopogtam és válasz nem jött , lassan nyitottam be. Akaru az ágyba békésen aludt, odasétáltam az ágyhoz és letérdeltem mellé megérintve kezét. Vajon emlékezni fog rá? Megfogja bánni? Hogy fog reagálni rá? Másképp fog tekinteni ? Vagy lehet megutál? Elfog távolodni tőlem?

    - Nem tudom mit higyjek Akaru...  -megpusziltam kéz fejét.

Halkan sóhajtottam fel majd elindultam a fürdőbe elkészülni. Első teendőim után, konyhába vezetett az utam, hogy bevegyek egy aszpirint fejfájásomra, mely másnaposságom újabb tünete volt, de ahogy a konyhai pulthoz értem meglepődve észleltem a pohár vizet és az aszpirint mellette. Mosolyt húzodott az arcomra, szóval már volt felkellve, pedig már nekem járt ilyensmi a fejemben. Amiután bevettem, belém hasitott a tudat, már volt ébren... vajon eszébe jutott? Vagy nem, azért kedveskedik még nekem? Jaj Kazuya, ezzel nem érsz most semmit ha itt gyötröd magad. Inkább várnod kellene míg felébred és szembe kerülsz vele. Ma este hazamegy, csak megbeszélitek nem?

A céghez vezető uton próbáltam elterelni a gondolataimat, azon gondolkozva, hogy mit szeretne hirtelen beszélni velem . Volt még néhány alkalom, hogy behivatott szabadságokra, de ritkán és akkor is csak akkor ha valami munka jött közvetlen a szabadság után. Bárhogy is törtem a fejem ez túl hirtelen jött. De na ha sürgősen beszélni akart velem, természetesen jöttem a főnököm, nagyon sok mindenre megtanított és tanáccsal ellátott. 

A cég elég csendes volt, valószinű akik per pillanat itt voltak takairtok, titkárok hasonló belső személyek, gondolom más együttesek kinti terepen voltak. A recepciós nő is meglepődött, nem számitott jöttömre, ezt kilehetett olvasni arcáról, szóval gondolom ez nem volt előre bejelenetve. Mint megtudtam tőle, Jhonny-san lemondta programját az elmúlt 2 órában, mert azt mondta valakit várt. Az illető személy én lennék? Mi ez a nagy hivatalosság, hogy még a munkáját is odébb teszi. Sokáig nem filóztam rajta, hiszen hamarosan megtudom, már az iroda ajtaja előtt voltam, bekopogva meghallottam kicsit rekedtes hangját. 

    - Elnézést! Jó napot! - léptem be a fehér - fekete irodájába. - Elnézést , hogy csak most érkezem.

Ahogy belépett az ember rögtön szembe találta magát a kemény fa burkolatu, régi stilusu iróasztalával, mögötte egy fehér börből készült kerekes szék , egy számitogép és néhány dok papir sorakozott általában az asztalon. Jobbra egy hasonló burkolatu szekrény melyen ismét sok dokumentum és néhány kép lézengett rajta, vele szemben egy fekete kanapé. Egyetlen egy kis bonsai ékesedett az ajtotól legtávolabbi ponttól. A padló fehér csempe... elég komornak tűnhet, kevés dologgal de egy pontról még nem beszéltem a hatalmas ablak ami az iróasztal mögött tárul napvilágra az egész szobát fénybe boritva. Sokszor láttam ahogy akár a székkel, akár állva onnan figyel kifele, most is ott állt az ablakon ki nézve. Nem fordult meg egyből.

    - Jó napot! Nincs semmi gond. Rögtön a tárgyra térek, egyikünk idejét sem akarom elfecsérelni. Valamiről azonnal beszélni akartam veled és remélem, hogy jó magyarázatod van rá ... - ezzel felém fordiotta számitógép képernyőjét amire döbbenten tekintettem.

Egy kép ékesedett a képernyőn , amin nem mások szerepeltek mint én és Akaru a buliba, épp csókoloztunk. Ez meg mikor? Hogyan került már is el Jhonny-sanhoz?! 

    - Meglepődöttségedet látva igaza ez a történés és nem számitottál, hogy eljut hozzám. Kazuya már nem egyszer megbeszéltük, hogy bárhol lehet egy busogó, hogy bármerre jársz vigyáznod kell. 

    - Ez... ez kint van valamelyik újságban? Portálon? - hirtelen más szavak nem is jöttek a nyelvemre csak, hogy megtudjam éppen hány millió ember is beszél most erről és veszi szájára Akaru nevét rossz fénybe vetve őt.

    - Megnyugodhatsz nincs sehol se közzé téve. - bár megnyugodtam a válasz hallatán értetlenül álltam ott, hiszen ha valaki szerez egy képet, hogy hogy nem akarja eladni.- Aki ezt a képet készitette névtelen szeretne maradni, nem akarja sajtót vagy bármit belekeverni csak velem osztotta meg. De most szeretném a magyarázatod hallani. Azt hiszem nyiltan megbeszéltük a múltkor, hogy nincs kapcsolat kettőtök között semmi féle erősebb viszony nem lehetséges. Most nem, nem keveredhettek kapcsolatba egyikötöknek sem lenne jó .

   -Igen, igazad van mi csak.... 

    - Csak... ? Csak mondd, hogy átestetek a ló túl oldalára alkohollal és csak úgy megtörtént... nem szerthettek egymásba, nem most! 

Nem mertem tekintetébe nézni, kezeim ökölbe szorultak... mi ez, hogy nem lehetünk együtt? Miért szabja ezt meg, miért van ez kikötve.... Nem értem, nem értem...

   - Akarunak most indul a karrierje, tudod milyen káosz alakul ha most valami kapcsolat köztetek kifonodik ami ki is tudodik? Milyen nagy port fognak kavarni? El szállnak az emberek képzeletei, szájára veszik Akarut és téged is...

Szájára veszik Akarut... igaz, ez volt ez volt a pár héttel korábban lévő események fordulópontja is, ami okból azon kezdtem gondolkodni, hogy eltávolodjak. Nem, nem engedhetem ezt meg, nem szabad...

    -Kazuya kérlek légy észnél! Akaru most úgye hazautazik? 2 heted lesz szedd össze a gondolataidat, esetleg azt is gondold meg, hogy megkönnyítené e a helyzetet ha Akaru elköltözne. Most már összeszoktatok, már ő is belerázodott és esetleg megtudnánk segíteni egy kis lakással, ahol el legyen... Ha a munka kárára megy ez az egész, nem tétovázok dönteni! Értve vagyok?

Percekkel a megérkezésem óta végre szemébe néztem, arc mimikája nem volt dühös , sosem láttam tulajdonképpen dühösnek, inkább csak szigoruan tekintett, olyan apai tekintet részben, részben tekintélyes főnök tekintet. 

    - Mélységesen sajnálom a történteket! - hajoltam meg - Értettem mindent! 

     - Rendben, akkor elmehetsz. Kellemes szabadásgot!

     - Köszönöm! Viszlát! - meghajoltam és elhagytam az irodát.

Csak épp, hogy becsukodott mögöttem az ajtó , neki döltem a falnak... Mit tettem? Nem volt jó ötlet ezeket az érzéseket alig egy percig is felhozni akár alkohol hatására sem... Leengedtem a védelmem, hagytam az érzéseimnek, nem is gondolva a következményeire... tényleg igazuk van... nem lehet... 

    -Kazuya! - a hang hallatára felemeltem a fejem.

    - Jin... te mit keresel itt? - néztem barátomra aki velem szembe állt, kezébe egy szatyrot fogott.

    - Elfelejtettem elvinni a próba ruháimat, gondoltam kimosom . Te? Minden rendben? Jhonny-sannál voltál? Miért?

Ellöktem magam a faltól és jeleztem Jinnek, hogy kövessen. Nem akartam ha vénetlenül Jhonny-san kijön még itt találjon és kiolvassa arcomból mennyire lesujtott ez a döntéshozatal. A cég közelében volt egy kávézó oda ültünk be Jinel és elmeséltem, hogy mi volt Jhonny-sanal.

    - Tessék? Hogy hogy nem lehettek együtt? Miért szól ebbe bele?

    - Én ... igazából megértem , nem akarnám, hogy szájára vegyék Akarut, láttad, hogy mi volt a suliba akik tudták, hogy velem dolgozik és...

     - És akkor most mit akarsz tenni? 

     - Nem tudom... elkell felejtsem Akarut, talán ez a 2 hét nélküle visszaráz a korábbi életemhez, talán rájővők , hogy csak vonzodtam hozzá, mint férfi de mikor nincs itt akkor...

    - És még a múltkor szerelemről beszéltél mi ez az egész Kazuya?! Szerintem itt nem arról van szó, hogy félted vagy félsz Jhonny-santól, egyszerűen menekülsz. Menekülsz a szerelmtől! Félesz szerelmesnek lenni! - meglepődtem amikor Jin felemelte a hangját és szigoru tekintettel nézett rám. - Miért félsz a szerelemtől Kazuya? Azt hiszed, hogy vakok vagyunk, lássuk rajtad, mennyire odavagy érte, mennyire megakarod védeni, vele lenni , ahogy rá nézel, ragyog a tekinteted, amióta az életedbe megjelent megváltoztál kicsit. Szükséged van rá Kazuya... tényleg nem akarsz küzdeni érte?

Lehajtottam a fejem ...

    - Mi törtétn az este a bulin amiután én és Akaru...

    -Együtt táncoltatok? - bólintottam, kíváncsi vagyok, hogy látták e a csókunk. - Nem tudom mi történt köztetek, láttuk, hogy együtt táncoltok, nagyon közel egymáshoz, látszott köztetek a kémia. De ne aggódj, nem köntörfalaztunk rólatok, a srácokkal csaj összemosolyogtunk. Viszont a tánc után az asztalhoz csak Akaru tért vissza egyedül, nem tudom mi történt köztetek de nagyon ki volt pirulva ugyanakkor boldog is volt. Midori azt hiszem kérdezett valamit, de ő csak a fejét rázta. Én elmentem megkeresni téged, kint voltál azt mondtad egy kis friss levegőre volt szükséged. Kérdeztem, hogy történt e valami köztetek , de te csak sejtelmesen mosolyogtál. Egy olyan negyed órát lehettünk ki néhány szót váltottunk, majd visszamentünk és egy fél órát ülhettünk még ott beszélgetni , majd hazajöttünk. Nem volt semmi extra, mindketten nagyon boldognak tüntetek.

    - Megcsókoltuk egymást...

     - Tessék?! Komolyan... És beszéltetek azóta? 

    - Nem, amikor felébredtem ő aludt még... Jin megkérhetlek valamire? Vigyétek ki a repülő térre Akarut kérlek szépen.

    - Te mit fogsz csinálni? Kazuya! - de már felálltam és kifelé tartottam.

Átkell godnolnom, mindent átkell gondolnom, most nem állhatok elé! Menekülsz... menekülsz a szerelemtől! Félsz szerelmesnek lenni! Tényleg? Ennek tűnik, menekülök?

Akaru

Amikor délután 14:00-kor megébredtem újra, meglepődve észleltem, hogy Kazuya már nem alszik, sőt egyáltalán nincs a lakásba. Lent Ran-chan gurigázott, megvakartam kis pocakját :

    - Hol a gazdád? Találkoztál már vele? - de persze válasz nem jött tőle, csak kutya szemekkel nézett rám, hogy folytassam a vakargatást. 

Egy órát csak tv-ztem abban reménykedve, hogy hazatér, de nem jött , nem is üzent és a telefont sem vette fel. Nem értettem, hogy hirtelen miért tűnt el , miért nem szólt , egy üzenetet sem küldött. Történt volna valami? De akkor is, Kazuya nem ilyen, hogy nem szól ... Tvzés után neki álltam, hogy összepakoljam a holmimat , már néhány dolgot itt hagyok, de mást kicserélek, hazaviszek . Néhány ajándékot is megvettem korábban, azt is szépen becsomagoltam és betettem a böröndőmben. 

Már készen is álltam még arra is volt időm, hogy készitsek ebédet Kazuyanak, biztos éhes lesz ha hazaér, nem tudom ha evett e valamit a mai nap folyamán, de akkor legalább legyen egy bőséges, de könnyű vacsorája. A kanapén ültem folyton az óra mutató járását és az ajtó nyilását pásztázva... de az idő telt, az ajtó nem nyilt. Már kezdtem aggódni amikor megszólalt a csengő. 

Kazuya nem szokta itthon hagyni a kulcsát, szóval sejtettem, hogy nem ő lesz és ez be is bizonyosodott, mikor szembe találkoztam a többiekkel, de Kazuya nem volt ott.

    - Valakit ki kell vinni a reptérre? - vigyorgott Koki. 

    -Srácok ... nem kellett volna...

    - Ugyan már, még szép, hogy kikisérünk. - mondta Junno, amint benebb sétáltak.

   -Öhm... Kazuya?  

    - Nincs itthon? Azt hittük már együtt indultok is... - ráztam a fejem, mire Jin lépett elő.

    - Korábban találkoztam vele a cégnél, behivatta Jhonny-san egy kis dolga akadt hirtelen így megkért, hogy mi vigyünk ki és nagyon sajnálja.

Behivatta Jhonny-san? Miért? És nem tud kikisérni... Szégyelné a csókot? Igen... ezért nem akar, szégyeli a csókot és nem mer a szemembe nézni... Nem tudja, hogy hogyan nézzen szembe magammal, meghátrált hirtelen... 

    - Akaru! Ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy felfog hivni később és mikor hazatérsz ott fog várni a reptéren. -kacsintott rám Koki.

    - Így van! -lépett mellém Ueda. - De mostmár menjünk nehogy elkéssünk.

Ezzel el is vette a csomagom és a srácokkal előre kiléptek. Én még visszaléptem, elköszöntem Ran-chantól és körbe tekeintettem a lakásba. Olyan fura 3 hónappal ezelőtt érekztem ide, Kazuyaval töltöttem a napjaimat és jól éreztem magam. Már olyan mint egy második otthon, remélem tényleg ha visszatérke tudok beszélgetni Kazuyaval , minden rendben lesz. 

Kazuya

   - Na jól van Kazuya most már szedd össze magad! - lökött meg Jin , ahogy a kanapén feküdtem.

1 hét telt el amióta Akaru hazautazott. Egy hét telt amióta alig néhány szót váltottam, az első három napba válltottunk szavakat , ő keresett és nem tehettem, hogy folyton kinyomon, de alig volt pár szó, amit gondolom ő is furcsált. Borzasztóan hiányzik, olyan fura nélküle az egész lakás, csak úgy egész már minden ha ő is itt van, ha láthatom mosolyát, érezhetem illatát és hallhatom csillingelő hangját. Nélküle magányos vagyok...

    - Hiányzik Akaru, oké értem. De te nem keresed, te nem készülsz a visszajöttére, azon gondolkozol , hogy távol maradj tőle! Én komolyan Kame nem értelek. Mit akarsz? Hiányzik de mégis távol akarsz lenni tőle? Így akarod megvédeni? És ha ugyanazt érezi, akkor nem ketten fogtok szenvedni ahelyett, hogy inkább küzdenétek egymásért? 

Jin már jó pár napja ezzel ett a fejemet egyáltalán nem értette, hogy miért vacilálok ennyit, hogy miért bizonytalankodok az érzésimmel, mikor nyiltan tudom mi van velük, hogy egyszer miért nem gondolok magamra és aztán másokra... de itt nem csak magamról volt szó, itt Akaruról is szó volt , sokat küzd, hogy előre lépjen, előre haladjon. Egyedül éri el a sikereit , ezt mi tudjuk de szeretném ha a külvilág is meglátná erejét, elképesztő tehetségét. Az égvilágon sosem akarnám, hogy bárki is bántsa, bárki is rosszat gondoljon róla, megfogom védeni!

    - Meg fogom védeni! Bármibe is kerüljön ha kell, akkor távol maradok tőle, ha neki ez a legjobb. 

    - Most komolyan Kazuya miért hajtozod folyton ezt? Nézz már magadba , komolyan ezt a sinylődést akarod? Nincs itt hiányzik de ha itt van akkor inkább távol maradsz tőle?! És mit fogsz csinálni , együtt laktok... kerülni fogod itthon is? Azt mégis, hogy lehet? Kazuya ébredj már fel!

    - Nem tudom Jin ! Nem tudom! Egyszertűen napok óta ezen kinzom magam, ellentmondok hol a józan eszemnek, hol az érzéseimnek. Mégis szerinted nem elég kinzás ez nekem?! Nem elég kinzás mikor az emberke egy része nemet mond , képzelhetetlennek gondolja a kapcsolatunk, ha folyton az ember ezt hallja, mégis , hogy maradhatna talpon? Hogy nem küzdhet önmagával?! 

Jin meglepődött, hogy felszólaltam és elhallgatott. Nem az , hogy vitatkoztunk volna, tisztában voltam mindazzal amit felhozott érvként és igaza volt, a kerülés nem lesz megoldás, egy helyen lakunk és egy helyen dolgozunk, megigértem , hogy mellette leszek és segítek... Ez nem dobhatom csak úgy félre... de közbe, közbe nem engedhetem a szabadjára az érzéseimet, nem szabad. Akarunak az életébe nem keveredhetek bele jobban, mint egy esetleges barát.

Akaru:

A két hét röpke pillanatként szállt tovább. Bár talán azért is mondhatom, hogy az otthoni létem nem telt esemény mentesen. Folyton a rokonok, barátok között ingáztam és természetesen a családommal töltöttem időt, még egy kis nyaralásunk is volt az első héten. Tulajdonképpen nagyon jól éreztem magam és bőven volt mit halljak és mit meséljek. De hiányzott Japán is és onnan is az első számként Kazuya, borzasztóan hizányzott ... nem láthattam nap mint nap a mosolyát és nem hallhattam csillingelő hangját, ahogy a teraszon iszogassuk a reggeli kávénkat és mesél nekem , ahogy ragyogó barna tekintete felcsillan és rám tekint. Folyton látni akartam és hallani a hangját, de nem nagyon tudtunk ebbe a 2 hétbe beszélni, talán egyszer történt meg, hogy keresett, máskor mindig én de akkor is néhány gondolatot válltottunk. Nem értettem, hogy hirtelen mi ütött bele, hirtelen megint miért éreztem úgy, hogy ismét eltávolodik tőlem. Az egyetlen ésszerű magyarázat az az volt, hogy megbánta a csókot. Bár amikor a legjobb barátnőmmel beszélgettem erről, gyorsan elhessegette a gondolatomat, arra kitérve, hogy szerinte van esélyem Kazuyánál, sok sikert kívánt és hogy majd visszaérve dobjam be magam. Kicsit lökött, de nagyon szeretem. Nagyon sokat beszélgettünk, meséltem a történtekről azt mondta nagyon látszik, hogy mennyire beleszerettem Kazuyaba, amikor róla beszélek már nem úgy ragyog a szemem, mint egy rajongónak, hanem mint egy szerelmes nőnek. Folyton rajta járt az eszem, becsuktam a szemem előttem állt teljes képbe, hallottam hangját, ha vele néztem sorozatot, filmet vagy akár zenét hallgattam, egész testem remgett és ott éreztem közvetlen közelemben. Látni akartam, folyton csak látni. De nem tudtam és ez emésztett, hogy ő egyáltalán akart e látni, egyáltalán hiányzom e neki. Bizni akartam benne, hogy látni fogom amint visszaérek, hogy beszélni tudunk és minden olyan lesz mint régen, vagy majdnem... ugyanis beszéltem a szüleimmel az idolságról, hogy egy ilyen karriert épitsek magamnak, mit mondjak nem repdestek az örömtől.

    - Akaru... 

Tokyoi reptérre érkezve már nem éreztem gyomorgörcsöt, már határozotabban éreztem az utam, hogy merre kell tartsak, hogy kit kell lássak. Kit akarok először látni, sőt azt reménykedtem, hogy ő lesz az első személy akinek meghallom  hangját viszont nem így történt:

    -Tatsuya! 

    - Na azért ennyire ne örülj! - ölelt át. 

    - Elnézést, én tényleg örülök, hogy látlak és hogy újra itt vagyok csak...

    -  Csak nem engem vártál... Megértem. Sőt akkor az sem fog tetszeni amit most mondani fogok. Azaz, nem fogo érteni, de ma este megkért, hogy hadjam hadd aludj nálam.

Meglepődve tekintettem Tatsuyara, hogy nála aludjak?! Mégis miért?! Tényleg ennyire megbánta azt a csókot, már a szemembe sem akar nézni ?! Mi ez az egész?!