A sors szenvedélye 31.rész

 

A sors szenvedélye

31.rész 

Akaru:

Az este jól telt, nagyon jól... örültem, hogy ismét a srácokkal lehetek 2 hét után és annak csak még jobban, hogy ezalatt a 2 hét alatt nem változtak egy cseppet sem.  Ismét felszabadultan beszélgetett a kis csapat estig, jó későig. Örültem, hogy Tatsuya témát váltott, hirtelen nem akartam magyarázkodni, ott mindenkinek és rontani a hangulaton, amúgyis köszönöm Tatsuyanak és tudom, hogy mellettem állnak de ezt egyedül kell megoldanom szerintem. Végül úgy beszéltük meg, hogy a strandolás holnapután lesz, azaz már holnap, mivel reggelre virradt közben és ágyon szétterülve lustálkodtam. A mai napra a tervek egy kis próba volt Midoriékkal és egy smoothie-zás velük. Újra fel kell készítsem magam , hogy elmeséljem a 2 hét történéseit... már szinte sablanos, hahaha. Na jól van, nem lustálkodhatunk egész délelőtt! Nyujtozkodtam egyet majd lendülettel ültem fel és megdörzsöltem szemeimet, hogy az álom kimenjen. Majd előkészitettem a mai napra a ruháimat, elvettme a neszeszeremet és a törölközömet, hiszen még nem pakoltam ki így nem voltak ott ahol az elmúlt hónapokban és kiléptem a szoba ajtaján. Tükörtojás és bacon illat áradozott a házban. Szóval Kazuya már ébren volt... Lassan lépkedtem lefele a lépcsőn és már láttam Kazuya hátát. Fehér polót viselt és egy fekete tréning nadrágot haja felvolt kötve, ott sürgött forgott a konyhába... jól nézett ki és ezt a látványt megtudnám szokni.... Fehér poló nagyon jól kihangsulyozta felső testét...

Aj Akaru! Mire nem gondolsz?!

    - Jó reggelt! - köszöntem, hangom hallatára hátrakapta fejét. 

     - Jó reggelt! Tükörtojás, bacon és egy kis zöldség jó lesz? 

     - Hmmm... fincsin hangzik. Elkészülök és jővők. - halványan rám mosolygott, majd vissza is fordult a serpenyő felé.

Ezek a halvány mosolyok... a tegnapi nap óta nem először vettem észre... 

     - Minden rendben? - tettem fel a kérdést kis idő után.

Kazuya oldalra fordult kezében a serpenyővel és tálcára helyezte a két tükör tojást ami rajta volt. 

    - Persze! - kicsit erőltett mosoly volt és el is fordult tovább dolgozni.

Ez elszomoritott hiszen látom, hogy valami nyomja lelkét, de mégsem akar semmit sem mondani. Ha a csókról lenne szó, akkor jogom lenne róla tudni nem így van? Aj Akaru! Lehet, hogy önző vagy és nem is ez a gondja... lehet történt valami az úbbi két hétbe, vagy amikro Jhonny-san behívta... és néhány hónapja ismeritek egymást, nem kell mindent megosszon veled. 

Gyorsan hideg vizzel megmostam arcomat, hogy eltereljem a gondolataimat, majd a többi szükséges dolgot is elvégeztem a fürdőszobába, majd őgy döntöttem gyorsan átöltözöm és lejővők reggelizni és beszélgetni Kazuyaval, oké mondjuk nem mondja el mi zavarja, attól még elterelhetem a gondolatát. Ám még valamit eldöntöttem a mai nap folyamára a próba előtt, szeretnék találkozni a nagyszüleimmel. Ezen ugyebár még hazautazásom előtt is gondolkodtam, de otthon beszélgettem édesanyámmal és ő is úgy látta a legjobban ha már itt vagyok benézek hozzájuk és megkért, hogy ne fussak el. Bár erőt kell vennem magamon azon gondolkodtam, hogy talán ha Kazuyanak nincs más dolga, talán elkísérne mellettem lenne és erőt adna... meg is beszélem vele most az reggelinél. Egy trapéz szinű ilyen farmer anyagu ruhát vettem fel, kicsit sportosabb, hajamat oldalra kötöttem. Amint befejeztem meghallottam, hogy csengetnek majd egy férfi hangot megszólalni... lassan lépkedtem lefele és ajtó felé tekintettem:

    - Egy lány!!!! - kiáltott fel egy gyerek hang és felém rohant egy kisfiú egy játékpisztollyal a kezében. Fekete haja volt mely lelapult arcára, barna szemei voltak, pont mint Kazuyanak, aranyos volt.  - Bumm! bumm! - tett úgy mintha lőne rám.

    - Hé! Öcskös ez nem szép dolog! - lépett mellénk Kazuya és a kisfiú fejére tette a kezét. - Először is köszönj és mutaktozz be. 

Ezzel óvatosan tarkojára tette tenyerét és megdöltötte, hogy hajoljon meg:

    - Jó reggelt! Kamenashi Kane vagyok! Nagyon örvendek! 

 Elmosolyodtam és leguggoltam elé:

   - Jó reggelt! Nagyon örvendek, Akaru Suzuki vagyok! - nyujtottam felé kezem, amit kis idő múlva elfogadott.  - Hány éves vagy Kane?

   - 5 éves... -mutatta a kezével. 

    - Na ez már más...

    - Ugyan Kazuya, nincs semmi baj! - emelkedtem fel.

    -  Elnézést kérek a fiam viselkedése miatt... - lépett egy férfi is közénk kezébe egy kisebb fiúcskával. Pár centivel lehetett magasabb, mint Kazuya, szintén sötét barna haja volt, hullámos, mint Kazuyanak és barna szemei, alkatra is egyformák voltak.  - Nagyon örvendek a találkozásnak! Koji Kamenashi vagyok, ennek a idiótának a bátyja. 

   - Hogy mi vagyok?!  - morgolodott Kazuya, de nevetve megütötte bátyja vállát, felnevettek.

    - Nagyon örvendek! Akaru Suzuki! - hajoltam meg. 

A pici a kezében elkezdett mozgolodni és az apja letette. Sokkal jobban hasonitott Kojira, talán Kankuro az anyjára hasonlít jobban. Ennek a kis srácnak is barna szemei és világos barna haja volt, talán idővel olyan lesz mint az apjáé, sőt kicsit még hullámos is. Ő is nagyon aranyos volt.

   - És ez a kis csöpség? - léptem közelebb és megfogtama kis kezét. - Hogy hívják? 

    - Chikao Kamenashi, 1 éves. 

   - Ő az én kisöcsém! - lépett közelebb Kane és öccse karjára tette kezét. 

   - Oh, valóban?! Nagyon aranyos a kisöccséd! Ahogy te is! 

   - Én nem vagyok aranyos!- vágott egy nagyon aranyos durci pofát. - Én veszélyes vagyok egy kém! - emelte fel játékpisztolyát és elkezdett körbe járni a szobába.

   - Oh, elnézést kérek kém uraság. Mondja mi jártban van erre? Nem lenne szükség egy társra? - kacsintottam rá.

    - Rendben, de ez a mi titkunk! - lépett közelebb és suttogta, bólintottam.

    - De első sorban kémjeink... Akarunka reggelizni kell. Utána játszhattok. - lépett közelebb Kazuya. - Ti nem vagytok éhesek?

   - Köszönjük, de reggeliztünk. Pont rosszkor zavartunk meg...

    - Oh, dehogyis. - vette kezébe a két tányért Kazuya. 

Leültünk és Kazuyaval elkezdtünk enni, míg Koji a kanapén ült a kisebbikkel, Kane körbe körbe rohangált. 

    - Nagyon kiváncsiak voltunk Akarura, Yuya nagyon sokat áradozott rólad... 

    - Onee-chan te a bátyó barátnője vagy?  - hirtelen köpni nyelni nem tudtam, annyira meglepett ez a kérdés... vagy nem is talán ez, hanem, hogy Kame, hogyan reagál erre a kérdésre.

Nyílván nem lesz a válasz, de akkor is az a csók után ... nem nem, mire is gondolok, nem beszéltünk azóta semmit róla ugyan hogy lehetne valami változás azokután, csak úgy, hogy nem is beszéltünk róla... Ne szálljon le a képzeleted Akaru! 

    - Nem... - tudtam... de akkor is miért sújt le ennyire az, hogy kimondta?

    - De hát együtt éltek... egy férfi és egy nő csak úgy együtt éljen? Ez lehetséges? - milyen okos ez a kisfiú? Rögtön a lényegre tapint.

    - Már, hogy ne lenne lehetséges Kane.. - szólalt meg nyájas hangon az édesapja és megsimogatta a fejét. - Barátok, munkatársak, Kazuya sokat segít Akarunak, támogassa. 

Kazuya megtörölte száját és felállva odasétált a unokaöccséhez és kezét fejére helyezte:

   - Így van, mi csak barátok vagyunk! 

Szemem sarkából láttam az aráct, ahogy elmosolyodik, szemei is őszinteséget sugározva... csak "barátok" igen, igen... igaz... mi több lehetnénk? Csak úgy szempillantások alatt találkoztunk néhány hónappal ezelőtt, hirtelen együtt élünk... nem lehet több köztünk.

Kazuya:

     - Onee-chan végeztél a reggelivel? 

    - Hé, Kane ne légy türelmetlen! - fordultam ismét unokaöccsem felé.

    - Aj, igenis!- állt fel Akaru és a mosogatóhoz sietett betennie a tányérját majd Kanehoz lépett. - Megkellene beszéljük a küldetést? 

    - Igen! Apa, Chikao is jöhet velünk játszani? - lépett apjához és neki dölt. 

    -Hát persze! - Akaru lépett Kojihoz és átvette a kezében tartott Chikaot.

Először Chikao szemei kikerekedtek szemekkel nézett az előtte álló Akarura:

    - Szia! Szia! - kezdte ringatni Akaru... 

Nagyon aranyos volt, ahogy ott állt Chikaoval a kezében és játszott vele és Kaneval. 

Meglepődtem az elején, mikor megjelent Koji, nem is szóltak, hogy jönnek... de bárhogy is legyen, mindig is örültem, hogy a kis krapekokkal lehetek, nagyon szerettem őket. Foglalkozni velük, játszani vagy egyszerűen meghallgatni őket. Ez a két kölyök igazi csibészek, na jó egyelőre még Kane az csak, mindig rosszban sántikál, de nem lehet nem szeretni, de biztos vagyok benne, hogy Chikao is hamarosan bátyja nyomdokaiban lép. Szóval egyszerűen szeretek velük tölteni időt. 

Amikor Kane feltette azt a kérdést, hogy Akaru a barátnőm, egy pillantra igent akartam rá vágni, de gyorsan megnyaltam ajkamat és kimondtam amit kellett, ami a szivembe szurt, nem. Fájt ezt kimondanom, de ugyan mit tehettem volna mást, nem voltunk mások nem? Nem, egyszerűen nincs rá mód, nem lehet, hogy legyen bármi is köztünk, több mint a barátság. Akaru nem nézett a tekintetembe, mikor a nemet kimondtam , bár én sem ekrestem és amikor a "csak barátokat" is kimondtam, nem volt miért úgyis tudtam, hogy helyesli a kimondottakat. 

Bátyámhoz léptem miközben tekintetem Akarura és a két kis kölyökre szegeződött. Nagyon jól szórakoztak , úgy tűnik, hogy Akaru ért a gyerekek nyelvén ... Ez egy jó dolog. Nagyon aranyos volt ahogy lehajolt és hallgatta Kane meséjét, miközben a mellette lévő Chikao kezét fogta aki üldögélt. Csodaszép kép... bár egyszer nekünk lennének.... Nem! Verd ki ezt a fejedből Kazuya! Nem szabad ilyenekre gondolj! Értelmetlen az egész! Egy mese, egy távoli álom...

    - Azt hiszem az öcsikénk tényleg nem tévedett. - érdeklődve néztem bátyámra. - Tényleg tetszik neked Akaru... 

Gyorsan a játszadozó személyek felé tekintettem, hogy esetlegesen nem e hallottak valamit... de belevoltak melegedve a játékban, szóval nem figyeltek a körülőtte lévő dolgokra. 

    - Csendesebben! - intettem a bátyámnak. - Való igaz... már én is rájöttem de...

    - De? Van de? Ugyan milyen de lehetne? 

    - Jhonny-san szerint nem kellene ebbe belebonyolodnunk, ő is idol én is nem lesz jó vége ha most karrierje elején van és akkor szájára vennék meg hasonlók... még Misaki is ezzel van el...

    - Kazu ... - bátyám vállamra tette a kezét. - Oké idol vagy, de ennek ellenére ember, férfi... Nem foszd meg magadtól a boldogságot, ha úgy érzed, hogy ő kell neked, akkor ne állj ellen. Próbálj udvarolni, lehet ugyanúgy érez és ha igen akkor biztos megtudjátok oldani. Nem hiszem, hogy ennyire tiltva lenne a idol idol párkapcsolat.

Akarura néztem, aki éppen Kanet forgatta és nevetgéltek...

    - Köszönöm bátyám! - veregettem meg a vállát.  - És Chiakoval minden rendben? 

    - Igen éppen a szüleinél van , az édesanyja kicsit gyengélkedik és gondolta ha már eljővünk akkor kinéz , hátha tud valamibe segíteni.

    - Értem jobbulást neki!  És neked, hogy megy a munkád?

Akaru:

Nagyon jól szorakoztam a két kis fiúval, nagyon aranyos mind a kettő és tele van engergiával. Otthon besegitettem néhány közösségnek ahol gyerekekkel foglalkoztak így volt egy kis tapasztalatom, hogy hogyan is foglalkozzak velük, viszonyuljak hozájuk, hogy megkedveljenek. Kane és Chikao nagyon ügyesek és figyelmesek, jól vannak nevelve ez nem kétség. Bár kicsit látszik, hogy Kane keresi a bajt olykor de csakis, viccelődésből, játékból. Rendes kölykök, nagyon megkedveltem őket.

   - Onee-chan... - Kane felé fordultam az ölömbe ülő Chikao-val. És nagyon jól esik, hogy Onee-channak szólít az elejétől kezdve.

Kazuya és Koji a kanapén beszélgettek már egy jó órája.

    - Tessék? Mit szeretnél? 

    - Mi lenne ha a következő célpontunk Onii-chan lenne? - nézett Kazuya felé, aki Kojit hallgatta éppen. Na erről beszélek kisbajkeverő. 

   - Hmmm... hallgatlak! - döltem felé, hogy fülembe súghassa a tervet. 

Tetszett igazából a terv... egy kis lecke Kazuyanak... Lassan közeledtünk a kanapé felé észrevétlenül... bár talán Koji észrevett, de nem szólalt meg. Na de nem ő volt a célpont... Elsőként Kane ugrott Kazuyara, aki meglepődött és vette az adást :

    -Jaj! Azt hittem, hogy megúszhatom szárazon! 

    - Nem! Amig én itt vagyok! - kiáltott fel Kane és csiklintani kezdte Kazuyat.

Ezután jöttem én , Chikaot átnyujtottam az apjának és én is besegitettem Kazuya csiklintásán.  Kazuya felnevetett és óvatosan, hogy ne hogy megüsse Kanet, próbált felül kerekedni rajtunk, ő is elkezdve csiklintani hol engem, hol Kanet.De egyelőre ő fetrengett a kanapén Kane lecsuszott a kanapéra és én Kazuya lábaira ültem úgy csiklintottam...

    - Nem is tudtam, hogy Kane ügynöknek lett egy társa! Na de nem baj... akkor is győzni fogok!

Ezzel egy nagy lendülettel felült, bal karjával elkapva Kanet és jobb karjával engem ölelve át. 

     - Nem jó emberrel kezdtetek ki! - tekintett egy csibész, csalafinta mosollyal ránk.  - Koji, társam segíts nekem, nem szabad meghiúsitsák a tervünket!

Mindeközben Koji mosolyogva nézett ránk, majd amikor Kazuya hozzá szólt, a bal karjával tartott Kanet átvette és lefektetve a kanapéra elkezdte csiklintani. Így csak én maradtam Kazuya fogságába, aki közben visszanézett és egy sunyi mosollyal lendületet vett és fölém kerekedett. A kanapéra estem, lábaim köré fonodtak,  jobb karja a bal vállam felett helyezkedett el, bal karja  derekam körül, fejem lent volt a kanapéról, de per pillanat nem is érdekelt. Ahogy így álltunk, éreztem ahogy szívverésem rohamosan felgyorsul és hirtelen melegebb lesz, olyan közel van... olyan közel... érzem az erős férfias illatát és mentonos lélegzetét... bele borzongok , barna szemei és ajkai is mosolyogtak... 

    - Akkor végezzünk! - ezzel meg neki kezdett csiklintani.

Rólam tudni kell, hogy én nagyon csikis vagyok pláné ha jó helyen érintenek meg... Hangosan nevettem és vergelődtem, így elengedtem Kazuyat lábaim szoritásaiból aki azonnal felpattant és tovább kezdett csiklintani.

    - Kazuya, társam elfelejtettünk valamit... - állt meg hirtelen Koji , majd Kazuya is.

    - Miről beszélsz? 

Koji Chikao felé nézett, aki közben lassan lejött az ágyból és gyermeki mosollyal nézett minket, majd az apja felé szaladt és átölelte:

    -Jaj ne! - gugolt le, mintha összesene Koji - Sajnálom, cserben hagytalak! 

    - Ne ! Megbosszulom! - kiáltott fel Kazuya és Chikao felé fordult, aki apja után, neki indult Kazuyanak és meglökte...

Kazuya is úgy tett, mintha leesne:

    -Ne!!! Veszitettem! Ha nem lett volna Kane és a csapata...

Ekkor Kazuya kifeküdt a földre, Kane felugrott és üdvriváldásba kezdett. Tapsolni kezdtem, Kane is követte a példámat. Kazuya felült és Koji elkapta kisebbik fiát és magához húzta, hogy megpuszilja. 

    - Ej, ej de kis cseles ez a Kane, még minket is bevon! - szólalt meg Kazuya és magához húzta unokaöccsét.

Melegséggel töltött el ez a kép, ahogy Kazuyat láttam a kisöccsével, nagyon aranyos volt és látszott, hogy tudja, hogy kell bánni vele. Bár ezt már korábban is tudtam róla, egy két videó alkalmával és hir hallatán. De így élőbe látva, még szívmelengetöbb volt. 

A következő pillanatban megszólalt a mobilom, elnézést kértem és kiléptem a teraszra:

    -Haló? - szólaltam bele.

    - Akaru, szia kislányom! - hallottam meg édesanyám hangját.

    -Szia anya! Minden rendben? Történt valami? 

    - Persze, minden rendben! Csak azért hivtalak, hogy láttam irtad küldjem el a nagyszüleid címét. Biztos vagy ebben? Tudom, hogy megbeszéltük a dolgokat, hogy ideje lenne... de most mentél csak vissza...

    - Minden rendben anya! Eldöntöttem, nem húzom tovább. Egyetértek veletek, ők a nagyszüleim esélyt kell adnom nekik, pláné ha itt vagyok Tokyoban. Beszélek velük, adok egy esélyt. 

    - Rendben! Akkor 5 perc és elküldöm. Tudod, csak aggódom...

    -Tudom anya, köszönöm!  

    -Egyedül mész? Esetleg elhivod Midori-chant, vagy Kazuya-sant? 

Benéztem , Kane éppen mesélt nekik teljesen beleélve magát a történetben. Valószinű rég találkoztak, szóval biztos van mit beszélniük. Így nem bontom fel a találkozást:

   - Egyedül. De tényleg minden rendben lesz! Majd felhívlak utána. Szeretlek és apát is! Szia!

    - Szia, kislányom!

Hangosan felsóhajtottam , néhány percig néztem a messzeségbe... lépnem kell, tovább nincs mit huzodkodnom, beszélnem kell velük és bár legszívesebben megkérdezném, hogy miért tették amit tettek, a szüleimnek megígértem, hogy tartozkodom és megpróbálok ismerkedni velük és adni nekik egy esélyt. Ismét sóhaj hagyta el az ajkaimat és beléptem a fiúkhoz:

    -Onee-chan! Egy újabb játék?! - kiáltott fel Kane. 

    - Nagyon sajnálom, de hirtelen dolgom akadt, de ígérem, hogy legközelebb bepótoljuk. -simogattam meg a kisfiú fejét.

    - Talán Kazuya elkellene kísérjen... - állt fel Koji. - Mi megyünk...

    - Nem dehogyis, maradjatok nyugodtan még! Öhm... nem szükség, hogy elkisérjen! - a bejárati ajtóhoz léptem ahol egy kis asztalon az egyik barna, himzett mintáju börből készült táskám hevert és magamhoz vettem. 

    -Érezzétek továbbra is jól magatokat! Majd beszélünk! - Koji felállt és odajött hozzám, puszit váltottunk, visszaléptem a fiúkhoz és mindkettő fejét megsimogattam. - Remélem nemsokára találkozunk és akkor sokat játszunk!

    -Jó ! Onii-chan, hozd el őt is majd hozzánk! Szabad ugye apa? Majd megmutatom a szobámat!

   - Persze, szívesen látunk! 

Bólintottam és meghajoltam, majd az ajtó felé közeledtem, felhúztam a cipőm, közben Kazuya lépett mellém:

    -Minden rendben? - bólintottam. - Vigyázz magadra! Ha valami gond van vagy kell utánad menni hívj fel!

    -Rendben ! Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd néhány másodpercet álltunk egymás előtt, szótalanul. - Akkor elmentem! - törtem meg kis idő múlva és léptem ki.

Majd beszélek később Kazuyával... bár nem is tudom ha mondjam el az igazat erről az egészről...