A sors szenvedélye 30.rész

A sors szenvedélye

30.rész

Airi:

    - Most ezen rágodsz úgye? 

Már Tatsuya lakása felé tartottunk, a kék Subaru Impreza kocsijában. Nem nagyon szólaltam meg, bár ezen nem hiszem, hogy meglepődött és természetesen mint az elmúlt időben, ahogy vele is jól megismertük egymást, jól tudta, hogy mi lehet a gond.

    - Ne vedd a nevedre, biztosan, hogy csak közbe jött valami amit sűrgösen elkell intézzen, de később biztos vagyok benne, hogy a rengeteg időt bepótoljátok. 

    - Én nem tudom Tatsuya.... olyan érzésem van, hogy Kazuya kerülni fog engem...

    - Ugyan miért kerülne?  

    - Tudod az a buli, amin voltunk mielőtt hazautaztam volna... táncoltunk együtt... 

     - Igen? Történt valami köztetek  jól gondolom?

Meglepődve kaptam rá a fejem, fél szemmel rámtekintett és elmosolyodott:

    - Nehéz lett volna nem erre gondolni, mikor visszatértél pirba volt borulva az arcod és folyton mosolyogtál, meg Kazuya is mikor visszatért.... Olyan tipikus történt valami jó dolog arcotok volt.

Elnevettem magam, ahogy az utolsó mondata elhangzott...

    - Tipikus történt valami jó... mi ez a mondat?! - nevettem fel. 

    - Örülök, hogy végre felnevettél. 

    - Kazuyával aznap megcsókoltuk egymást... - vallottam be Tatsuyanak. 

Próbáltam figyelni reakcióját amennyire csak lehetett, mennyire van meglepődve, mennyire tetszik az az ötlet, hogy én és Kazuya ... 

    - Aranyosak lennétek együtt, hidd el mi nagyon örülnénk nektek. Viszont attól tartasz, hogy megbánta a dolgot... - nem szólaltam meg, de Tatsuya tudta a választ, hiszen tulajdonképpen nem is kérdezte, hanem kijelentette. - Te megbántad a dolgot? 

     - Nem... - szemezdőni kezdtem a forgalmas tokiyioi utcával, a hosszú épületekkel és szines plakátok, reklám táblákkal. 

Jó volt visszatérni, de nem tudtam a látványnak feletébb örlni. 

    - Akkor nincs semmi baj. Ha , de tényleg egy nagy ha , Kazuya megbánta, te ne törödj vele ő veszít. A legfontosabb az, hogy ne bánjunk meg semmit. Ha meg is bánunk valamit, tekintsük előre a jővőre, lépkedjünk emelt fővel, hiszen nem vagyunk egyedül bármi is történjék sosem fog a sötétség marni.

Meglepődve hallgattam végig Tatsuya mondandóját, huha ez nagyon mély gondolat. De igazából igaznak hallatszodott minden amit mondott, megbánás nélkül élni valóban nehéz... De itt nem volt én személy szerint mit megbánjak, ezt már rég tudtam, örültem és mint már korábban oly annyiszor végig gondoltam, soha nem fogom elfelejteni. Szóval talán igaza van Tatsuyanak, ha én nem bántam meg, akkor miért rágodom Kazuya miatt.... 

    - Bármit is változtat a dolgon? Az álmodon, nem akarsz már idol lenni? Visszatáncolnál?

Álmom.... az álmom csak úgy kezdődhetett el, hogy Kazuya mellettem volt, segített, tanácsokkal látott el és bátorított. Mellette akarok lenni, segíteni neki és bátorítani, szeretem ezt nincs amiért meghazudtoljam, de ha ő mégis megbánta.... akkor mit kellene tegyek? 

    - Válltsunk témát! Milyen volt otthon, mesélj! A szüleidnek mutattad a debütáló számodat? Mit mondtak az előadásról?

    - Jó volt, nagyon sok emberrel találkoztam, beszélgettem barátokkal, rokonokkal... Ők már akkor látták, azt mondták, hogy nagyon ügyes voltam... 

    - Gondolom, rejtett tehetségnek neveztek és alig várják, hogy lássák a következő fellépést.

    - Persze... - lehajtottam a fejem, ebben a pillanatban, parkolt le Tatsuya. 

    - Történt valami? Nem mondod, olyan izgatottan. - előre hajolt és a szemembe nézett.

Ajkamba haraptam, osszam meg Tatsuyával... bár gondoltam először Kazuyával osztanám meg, hátha tudna valami tanácsot, adni de ő most nincs itt. És Tatsuya is jól ismer.... 

    - Tudod, hogy megbizhatsz bennem. Vagy Kazuyaval szeretnéd megbeszélni?

    -Tudom, hogy megbizhatok benned. Igazából a szüleim nem nagyon örültek a dolognak, hogy idol legyek... Belementek a filmbe, aztán azt mondta apám, hogy rendben próbáljak ki dolgokat, legyek itt 1 évig... 

    - 1 évig? 1 évig legyél idol? -  bólintottam. - És te mit mondtál? Idolság révén az azért nem ilyen egyszerű , hogy belépj és utána kilépj 1 év után, mintha mi sem történt volna... 

    - Tudom, igazad van. Próbáltam beszélni, meggyőzni, hogy megszerettem, hogy az álmom és végig akarom vinni, de hallani sem akartak róla. - hajtottam le a fejem és kezemmel kezdtem babrálni. 

A következő pillanatban, egy kéz fogta meg az enyéimet, Tatsuya lágy tekintettel nézett rám:

    - Minden rendben lesz, csak egy kis idő kell nekik, bekell bizonyitanod, hogy igenis van helyed itt, hogy ezt akarod. Ennyi az egész. Mi melletted állunk!

    - Köszönöm szépen! - mosolyogtam rá. 

Kazuya:

Borzasztó kin fogott el, hogy elé menjek, hogy odaszaladjak hozzá karjaimba vegyem és soha ne eresszem el. De nem tettem, nem mertem lépni, gyáva voltam. Jin ismét jól kiosztott ezért és kiemelte, hogy ez így nem mehet tovább és egyszer beszélnem kell vele. Ezt én is jól tudtam, jobban mint mindenki más. Tudtam, hogy ezt a játékot nem űzhetem, hogy megígértem dolgokat és mellette kell legyek. De az érzéseimet elzárom, jó mélyre és nem engedem ki. Nem szabad, engedejem, hogy bárhogyis bántsák Akarut, megfogom védeni. Mint egy barátja a sok közül, egy senpaija. Semmi több...

Másnap reggel nem teketoriáztam sokat, elindultam Akaru után. Minden rendben lesz, mint barátok, mint régen elbeszélgetünk nyugodtan, kellemesen elleszünk. Jhonny-san is belement, hogy itt lakjon még egy darabig Akaru, természetesen azzal a feltétellel, hogy zárjam el az érzéseimet. 

Bepattantam az autómba és áthajtottam a városon, kis idő múlva már le is parkoltam Tatsuya lakótömbjénél. Az ajtóhoz érve mély levegőt vettem és bekopogtam, Tatsuya már ébren volt, egy fehér polót viselt és egy szürke tréning nadrágot:

    - Hello! Épp jókor jössz, kávét főztem kérsz?

    - Hello! Öhm, igen köszi. Akaru? 

     - Még nem ébredt fel... foglalj helyet! Gondolom az időváltozás kicsit felbolygatta. 

    - Értem...- ültem le. - Köszönöm szépen, hogy befogadtad az estére és elhoztad!

Tatsuya háttal állt, nekem a konyha pultnál tevékenykedett, mondatom végére megállt:

    - Ugyan nem tettem semmi nagy dolgot. Akaru egy nagyon kedves, csodaszép lány... Nagyon törekszik, hogy bizonyitson és küzd az álmaiért, segít a barátoknak és mindig más helyzetét helyezi előre , mint a sajátját... - értetlenül néztem, hogy mi lesz a mondandója vége, felém fordult és átszellte a köztünk lévő távolságot. - Ha már nem akarsz mellette lenni, csak egy szavadba kerül és én mellette leszek. Boldoggá fogom tenni és nem hagyom, hogy akár lefele fördüljön az ajka.... - tekintete elszántságot sugallt és szigorságot, én ledöbbentem. 

Ezek a szavak.... ezek a szavak, amiket kimondott ... "boldoggá fogom tenni."... Tatsuya te.

    - Nos... - lökte el magát a pulttól - Hány cukorral is  iszod a kávét? 

Végig nyaltam ajkamon, majd tekintetem le, majd vissza Tatsuyara vándorolt:

   - Khm... 2 és tejet is szeretnék kérni hozzá... - bólintott majd kivett két kiskanalat a fiókból. 

    - Akkor nemsokára strandra megyünk? Ha jól tudom, erről áradoztak Kokiék, hogy ez lesz az első dolog, miután Akaru visszatér, no meg aztán szörfőzés, egy kis kemping... Teljesen bevannak indulva. - nevetett fel.

    - Igen... strand jön először... - nem tudtam többet mondani, még mindig a mondottak hatása alatt voltam. Hogyha már nem akarok mellette lenni, ő majd mellette lesz?

Nem akarok mellette lenni? 

     - Jó reg.... Kazuya! - amin a hang elért a tudatomig, beleborzongtam... 

Másodpercek alatt fordultam a hang irányában, szívem már vad táncba kezdett és éreztem ahogy felhőtlen boldogság árad szét a testemben, kis pillangók röpködnek a hasamban, amikor meglátom napfénybe burkolva, piros kis pozsgás arcát, barna göndör haját és barna szemei felragyogtak, mosoly húzodott a szájára és kis idő múlva felém rohant és vékony kis karjai körém fonodtak. Amikor az illata újra megcsapott, teste enyémnek ütközött kábulatba estem, nem tudtam megmoccani.... Szívem, örült neki, hogy 2 hét elteltével újra láthatom, újra érezhetem és újra hallhatom... Gyengeség... ő az én gyengeségem, néhány pillanat kellett és ereimben újra lüktet az iránta érzet szerelmem... Lassan helyeztem karjaimat kecses teste köré fontam és mélyen beszippantottam virág illatát, egy belső béke, megnyugvás fogott el. Két hét alatt űrt éreztem és most az az űr betöltödött, sőt majd szét robbant a boldogságtól... Nem Kazuya! Ezt nem szabad, nem szabad , ne engedj! Ne csordulj túl! Mély lélegzetet vettem, miközben becsuktam a szemem, majd miután újra kinyitottam lassan elhúzodtam Akarutól:

    - Jó reggelt!  - mosolyogtam rá halványan, abban reménykedve, hogy nem veszi észre, hogy rejtegetem az arcom, álarcot véve magamra. - Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam tegnap érted menni!

   - Mm.. nem nem számít! Nagyon hiányoztál... izé, mindannyian hiányoztatok! - mosolyogva bólintottam.

    - Te is hiányoztál nekünk Akaru! - Tatsuya lépett mellénk, és átkarolta vállam. - Úgye Kazuya? - ismét csak bólintottam, mert attól tartottam ha kinyitom az ajkaimat olyant mondok amit nem kellene. - Mi lenne ha megreggeliznénk együtt , majd utána elmennétek? 

     - Rendben! - válaszoltam.

Akaru izgatottan kérdezte Tatsuyától ha segíthet e valamiben, majd rögtön kérdezősködni és mesélni kezdett, hogy milyen volt az elmúlt két hét. Aranyos volt... szívem majd kifacsarodott, annyira fájt, hogy nem érhetek hozzá, nem ölelhetem karjaimba és nem csókolhatom meg, hogy elmondjam mennyire valójában mennyire hiányzott és mennyire üres voltam nélküle. 

Akaru:

Nagyon boldog voltam, hogy újra Kazuya mellett lehetek, hogy újra láthatom és hallhatom hangját. De éreztem, nem is tudom, valami azt sugallta, hogy egy más mint régen volt, mintha egy egy dolgot magára erőltetne, nem volna minden igaz amit mutatna. Mintha felvett volna egy álarcot. És ez nem tetszett, de nem tudtam, hogy hogyan kérdezzek rá. A hazafelé út is csendesen telt, alig kérdezett egy két dolgot arról, hogy milyen volt otthon és szűken válaszolt, mikor én kérdeztem valamit. Szóval nem volt valami nagy társalgás. Kis idő múlva be is fordultunk a megszokott utcába és megpillantottam az ismerős épületet, ahol az elmúlt hónapokban laktam. Kazuya vette ki a csomagomat és nem engedte, hogy átvegyem... határozott léptekkel és mosollyal az arcomon lépkedtem az épületben.

    - Ah! Változott valami a lakásba? Ez is nagyon hiányzott... képzeld egyszer otthon felébredtem és elkezdtem keresni mellettem az éjjeliszekrényt... - hangzodott fel a nevetésem. - Az én szobámba, nincs éjjeliszekrény, az ágy a fal mellett van közvetlen és előtte nincs semmi... Szóval nagyon élveztem, szinte le is gurultam az ágyról... 

Halk kuncogás hagyta el Kazuya arcait, miközben a kulcsot a zárba tette és elforditotta. Ennek örültem, hogy ismét láthatom mosolyát. Előre engedett,  azonnal Ran-chan üvdővözlt.

    - Szia! Nekem is hiányoztál! - simogattam meg, mire a kis kutya megnyalta arcát. 

Nagyon örültem, hogy újra láthatom Ran-chant és ahogy láttam, ő is. Hátára fordult és engedte vakargassam a hasát. Oldalra tekintettme, Kazuya ott állt karba tett kézzel és szelid mosollyal figyelt, csodaszép volt ez a látvány és zavarbajöttem tőle, mikor tekintetünk találkozott Kazuya elforditotta fejét.:

    - Felviszem a szobába. Öhm... este átfognak jönni a srácok! Addig nyugodtan pihenhetsz.... 

     - Rendben, köszönöm ! Azt hiszem jól fog esni, kicsit felbolygatott a repülő és az időeltolodás... - kaptam kezem a fejemhez és indultam is volna fel de Kazuya csuklom után kapott.

Felé fordultam és aggodalmat vélltem kilátni arcából:

    - Van valami gond? 

    - Kicsit rázosabb volt a visszafele út, így felkavart, meg az időeltolodás is, picit rátett a fáradtság... még nem jöttem teljesen helyre. De minden rendben lesz. - tettem rá jobb kezemet az ővére és rámosolyogtam.

Mintha zavarbajött volna, gyorsan kihúzta kezét és nem nézett szememben. 

    - Lemegyek a boltba veszek valami sós rágcsát, az majd biztos jól jön. - elvette a böröndöm és felsietett vele a szobába, majd azonnal el is ment. 

Egyedül maradtam a lakásba... csak ugyan furcsálnak vélltem ezt a viselkedést is... talán tényleg zavarja a csók , de fogalmam sincs, hogy hozzam fel... tisztáznunk kellene ezt nem? Szinte mint egy nehéz olom súly estem bele az ágyban, pedig megakartam várni Kazuyat, beszélgetni vele bepótolni ezt a 2 hetet és megnyugtatni, hogy jól vagyok... de a szemeim kis idő múlva lecsukodtak. 

Kazuya:

Aggódtam Akaruért, nem is vettem korábban észre, hogy nincsen jól. Pedig Tatsuya emlitette is, hamarabb kellett volna reagáljak... Az üzletben állok és a rágcsálni valókat pásztázom, közben öklöm ökölbe szorul ... nem tudom, nem tudom ... Elkell zárd az érzéseidet Kazuya! Zárd el! Nem szabad! 

Lekaptam a pultról egy csomag sós chipset és egy sós rudat és a pénztároshoz siettem. Visszaérve csend honolt a lakásba, Ran-chan lihegése töltötte be a teret, meleg volt. Megsimogattam és felsiettem a szobába, halkan kopogtam, válasz nem jött... mikor benyitottam Akaru az ágyban volt elterülve, aludt, halk horkolás töltötte be a teret, de ez is nála aranyos volt. Közelebb léptem és végig simitottam az arcán:

    - Nagyon hiányzotál! Nagyon de nagyon! Üdv itthon!

Bár legszivesebben megpusziltam volna, türtöztettem magam, így nem tudom elzárni az érzéseimet, ha most nem mondok álljt magamnak. Felsóhjatottam és visszamentem a konyhába. Ott töltöttem egy pohár sima vizet, kiöntöttem a chipset egy tálba és a sós rudakat egy tányérba tettem ki. Majd mindezt egy tálcára helyeztem és felvittem a szobába, letéve az éjjeliszerkényre, hogy kéznél legyen, biztos jól fog esni neki. Majd a nappaliba tértem le és tv-t néztem, olvastam, teraszon napoztam és főztem egy finom ebédet. 4 órával később Akaru felébredt és lejött a nappaliba:

   - OH! Úgy elaludtam... - dörzsölte meg szemeit. 

    - Jobban vagy? - mosolyogtam lágyan rá.

    - Igen köszönöm szépen a sós dolgokat és a pohár vizet! Már teljesen összerázodtam. Oh! Miso leves és takoyaki! Az elmúlt két hétbe nem ettem japán ételt... - az asztalhoz lépett és a székre térdepelt, fentről kémlelve az ételt. 

    - Gyere! Ebédeljünk meg , még meleg! Aztán készüljünk mert jönnek a fiúk. 

Asztalhoz ültünk és megebédeltünk, bár beszélgettünk minden féléről mégsem tűnt ugyan olyannak mint régen, mintha Akaru érezné, hogy néha nem vagyok őszinte. Nem mondott semmit a csókról, nem hozta fel, ahogy én sem. Úgyse tudtam volna, hogy mit mondjak. Így jobbnak láttam, ha csak ő nem hozza fel én hallgatok. 

Mielőtt megérkeztek volna a srácok, limonádéztunk egyet a teraszon és csak élveztük egymás társaságát csendben. Majd nemsokára szólt is a csengő és a fiúk berobbantak:

    - Akaru! Akaru! - lépett be Koki és azonnal felkapta Akarut és megpörgette.

    - Koki! Állj lefogunk esni! - nevetett Akaru , miközben tovább forgatta.

    - Vigyázz, Akaru nem rég nem érezte jól magát... 

    - Oh! Elnézést! - tette le Koki.

    - Most már jobba vagy? - lépett közelebb Tatsuya, Akaru bólintott.

Aztán sorra jöttek Jin, Junno és Maru is köszönteni Akarut. Azonnal leültünk és a fiúk faggatni kezdtek Akarut, hogy meséljen milyen volt a 2 hét otthon. 

    - De nagyon hiányoztatok , ti, Midori, Yuta, Shouta, Misaki, Ran-chan... 

    - Te is hiányoztál nekünk ! Pláné Kamenak, ha láttad volna milyen magányos volt nélküled... - vigyorgott rám Koki.

    - Koki! - néztem rá mérgesen és meglöktem, mire nevetésben felgurult. 

    - Jól van! Jól van na! De ez az igazság!

Köröztem egyet a szememmel, majd tekintetem rajta bizonyult megállni , engem nézett kíváncsian, de amint tekintetünk találkozott zavarbajőve elnézett. 

    - Oh és találkoztál az exeddel? Történt valami köztetek? - érdeklődött tovább Koki. 

Félszemmel tekintettem, hogy ne lehessen kivenni rólam, mennyire érdekel is a dolog.

     - Igen találkoztam Ádámmal. És nem nem történt semmi, anno még békében elválltunk és megbeszéltük, hogy barátok leszünk. - válaszolta Akaru.

     - Valóban? Aj legközelebb kikell valassuk a srácot, meséljen valami jó kis storyt rólad! - vigyorgott Maru és vállba lökte Kokit aki helyeslően bólintott.

    - Örülök, hogy nem változtatok semmit! - rázta a fejét Akaru, de közbe kuncogott. 

     - Hogy ők változzanak? Mikor a malacok repülni fognak... jaj várj még akkor sem! - válaszolta Jin.

 Egyszerre nevettünk fel mind:

    - És mit szóltak a szüleid a dalodról? A produkciodról? - tette fel a kérdést Junno. 

    - Öhm... - ebben a pillanatban úgy tűnt, Akaru zavarbajön, kicsit mintha keresné a szavakat. - Tetszett nekik, nagyon büszkék voltak rám és el sem hitték, hogy tv műsorban énekelhettem... 

     - Hát és még mi lesz a továbbiakban! Csak úgy szárnyalni fogsz! - mondta izgatottan Maru. 

      - Igen... úgye? - mosolygott Akaru, de olyannak tűnt mintha nem volna igazi. 

      - Tényleg mikor is megyünk a strandra? - szólalt fel hirtelen Tatsuya.

Akaru ránézett, aki viszonozta a tekintet és mosolyogva bólintott Akarunak, aki szintént mosolygással válaszolt neki. Mi folyik itt? Miért érzem úgy, hogy itt még van valami és azt Tatsuya tudja? Én is megtudhatom? Nekem is elfogja mondani Akaru? Aj Kazuya! Érzéseidet zárd el! Zárd el!