A sors szenvedélye
43.rész
Akaru:
Ugyan olyan mosollyal ébredtem, mint amilyennel lefeküdtem. Mintha a nap is fényesebben ragyogna. Pedig már beköszöntött az ősz. Bár szerintem Midori azonnal hallani akarná, hogy összejöttem Kazuyával, végül úgy döntöttem személyesen mondom el délután a suliba. Úgyis próbálunk a duettre Midorival, akkor majd mindent elmesélek neki. Jaj, biztos alig fogja elhinni. Miután megreggeliztem, megmosakodtam, megfeésülködtem és megálltam a szekrényem előtt. Mit is vegyek fel ma? Végül egy sötét kék csőnadrág mellett döntöttem, mivel kissé fülledt, meleg levegő áradt kintről, fehér fekete csikos lenge rövidujju polót kaptam magamra, fehér tornacipőt társítottam hozzá és egy ilyen sötétebb mustár sárga kötött szettert.
Bár több mint 1 órát sétáltam a céghez, nem bántam. A levegő érződött a hűvösség de kellemes volt a nap sugarai lassan nyujtozkodtak lefele a világ felé. Az utca már jócskán megtelt élettel a munkába igyekvő emberekkel. 10 perccel 8 előtt léptem át a cég ajtaját és rögtön megláttam a recepciónál Tsuru-t.
- Tsuru! Tsuru! - szólítottam le, rám tekintett de érdektelenség futott végig az arcán, ellépett a recepciótól és elindult a lépcső felé. - Jó reggelt! - értem utol, miért nem várt meg?
- Nem kell itt nekem jópofiznod! - megtorpantam.
- Én csak...
- Figyelj nem érdekel, hogy mivel etetted be a többieket, engem nem fogsz... - nézett velem szembe és csak úgy szorták a szemei a szikrákat. - Nem fogadom el, hogy tagja lettél a csapatunknak. Nem helyettesítheted Emit!
- Én nem helyettesíteni akarom én csak az álmotokat...
- Ne jöjj nekem ilyen álszent dumával! Nem érdekel! Emi... Emi... Eminek igéretett tettünk, hogy valóra váltsuk az álmunk - hajtotta le a fejét és összeszoritotta kezeit. - De arról - villantott újra rám . - nem volt szó, hogy bárki mást elkell viseljünk! Betolakodó!
Szótlanul álltam ott, nem tudtam mit kellene mondjak, utálat érződött a szavaiban és látszott tekintetében. Betolakodó vagyok?!
- Csajok! Sziasztok! - hallatszodott Yano hangja mellőlünk. - Mi... mi történik itt?
Egyszerre fordultunk felé, ott volt Okimi és Chizuru is, mindhárman értetlenül meredtek ránk.
- Semmi! - ezzel Tsuru elfordult és neki indult a lépcső fokoknak.
Őt követte Chizuru is, felém sem nézett... gondolom neki is valami ilyensmi véleménye volt, mint Tsurunak. Csak meredtem ahogy egyre feljebb lépkednek és meg sem várnak.
- Nem gondolják ők komolyan! - lépett mellém Yano és megfogta a vállamat.
- Emi-vel ők hárman szinte gyerekkoruk óta együtt voltak, együtt tervezték ezt ki mind, egy álmuk volt. Hirtelen ami Emi-vel történt mindannyiunkat megrázott, természetesen a legjobban őket. De hidd el, hogy valójában hálásak, hogy ezt bevállaltad. - lépett közénk Okimi is.
- Minden rendben lesz, csak egy kis idő kell. Össze kell szokjunk de amint meglássák, hogy mennyire is beleillesz a csapatba minden sima lesz. - mosolyogtak rám, bólintottam.
Igazuk van, idő kell... nem olyan könnyű elfogadni azt, hogy valakivel akivel közös álmot dédlgettetek hirtelen nincs melletted és mégis menj tovább az uton. Idő kell valóban... és mindent megfogok tenni, hogy megálljam itt a helyem és ők is elismerjenek. Így határozott léptekkel indultam felfele a próbaterembe Yanoékkal együtt.
Egy korábbi számuk koreográfiáját mutatták be, azt kezdték megtanítani nekem. Jó kis pörgös szám, szerelemről szól és arról, hogy mennyir boldog is a lány, amiért a szeretett fiúval lehet. Na micsoda, találó szám! Kuncogtam el magamba. Mindamellett nagyon igyekeztem figyelni minden egyes utasításra, lépésre. Yano és Okomi kedvesen magyaráztak, de Tsuru eléggé siettetett. Chizuru nem nagyon szólalt meg, viszont láttam, hogy tetszik Tsuru siettetése. Már egy óra eltelt és megpróbáltuk, hogy közösen táncoljuk el. Kisebb hibákat vétettem, vagyis legalábbis én így gondoltam de...
- Nem! Nem és nem! Hányszor mondtuk már el neked, hogy nem így kell! - szólt rám Tsuru.
- Tsuru nyugodj meg senki sem tanulhassa meg egyről a kettőre! - kellt védelmemre Yano.
- Dehát lépésenként átvettük, mindent lassan... miért kellene ilyen sok idő felfognia a hibákat? Hiszen ugyanazt újra és újra elvéti. Ne mondjátok már, hogy nem veszitek észre!
- Nem arról van szó! De te is hibáztál, mindannyain hibáztunk!
- Elnézést! Jobban oda fogok figyelni! - szabadkoztam.
Tsuru szarkasztikusan felnevetett, de mielőtt bármit is mondhatott volna az ajtó kinyilt:
- Mi történik itt? - az ajtóba Kazuya jelent meg, háta mögött a többiekkel.
Kazuya:
A többiek nem kis váratva követtek is, én nyitottam be kopogás nélkül a terembe. A csajok körben álltak, de nekem egy valakin állapodott meg a szemem, Akarun, aki úgy tűnt kissé kellemetlenül érzi magát. Talán leszólták? De miért? Hiszen ez az első napja. Tényleg ilyenek lennének a lányok?
- KAT-TUN... - szólalt meg rózsdás színű, rövid hajú lány.
- Kazuya-senpai elnézéseteket kérjük, talán túl hangosak voltunk? - szólalt meg egy fekete hajú lány aki az előbbi mellett állt.
- Nem, csak tudjátok... - szólalt meg mögöttem Koki és előre lépett. - Úgy tűnt, mintha kisebb vita alakult volna ki és gondoltuk ha már amúgyis annyira tapasztaltak vagyunk talán adhatunk tanácsot. Ti vagytok a csapat amibe bekerült Akaru nem? - lépett be a terembe. - Akaru nagyon szorgalmas lány, higyjetek nekem nagyon jól kifogtok....
De mondatát nem fejezhette be, mivel egy másik fekete hajú lány akinek kontyba volt most a haja és Akaru előtt állt kisétált a teremből, szinte fel is lökte Tatsuyat.
- Elnézéseteket kérjük, a csapatnak még összekell szoknia. - lépett elénk aki először megszólalt itt létünk során. - Yano Ishikawa vagyok! Nagyon örvendek a találkozásnak! Ők itt meg Okimi Taishi és Chizuru Nozomi. Aki kilépett Tsuru Chikamatsu-nak hívják. - mind meghajoltak. - Elhisszük, hogy Akaru szorgalmas. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól kibővíti majd a csapatunkat.
Akaru nem nézett föl egész idő alatt, a padlót bámulta és kissé összeszoritotta kezeit. Valami itt nekem nagyon nem tetszik...
- Szintén nagyon örvendünk! Hadd mutatkozzak be...
Miközben a többiek társalgásba elegyedtek én gondolkodás nélkül indultam Akaru mellé:
- Minden rendben? - bár legszivesebben átöleltem volna, egyelőre nem tettem, a cégnél voltunk és nem tetszett ez a légkör ami itt náluk uralkodott. Nem biztos, hogy jó ha ezek a lányok megtudják az igazat. De egy kissé felé nyúltam és megérintettem a kezét, mire azonnal rám emelte barna szemeit.
- Persze! - mosolyodott el haloványan. - Azt hiszem beszélnem kell Tsuru-val!
Ezzel csak elsétált mellettem, láttam ahogy Yano és Okimi aggodó pillantásokat vetnek felé, de nem tettek semmit, hogy megállítsák. Miközben Jin elnézést kért, hogy csak úgy közbe avatkoztak én kisétáltam és Akaru után eredtem, hogy négyszemközt beszéljünk. De alig, hogy kiléptem az ajtón és elfordultam a folyosó végén, nem épp kellemes látvány fogadott, ugyanis Akaru nem volt egyedül, de nem Tsuru-val volt, hanem Ketia-val amint öleli.... viszont bármennyire is zavart ez a jelenet, nem tehettem ellene, hisz a cégnél voltunk és bármikor felbukkanhatott valaki.. Így csak ajkamba haraptam és összeszoriottam az öklömet... persze, hogy neki kell felbukkania?! És nyílvánvaló, hogy még nem tudja a kapcsolatunkat.
Akaru:
Korainak gondoltam a meg hátrálást és nem is akartam meghátrálni, de mégsem tetszett az ahogy Kazuya és a többiek ránk találtak. Kitudja most mit gondolnak, de a többiek nem bántottak, én kell még jobb legyek, még jobban felkell igyekezzek. Levagyok maradva tőlük, megkaptam ezt az esélyt és nem szallasztom el. Ezt gondoltam meg is mondom Tsurunak, bár talán Kazuyat lekellett volna nyugtassam, hiszen barna tekintetében aggódás sugallott. De cégnél voltunk, nem tehettünk semmi hirtelen mozdulatot hisz bármikor feltünhetett volna valaki, aki ezt nem hallgathatta volna el. Bár nem a csajokra gondoltam, szerintem nekik egy idő után nyilvánvaló lesz vagy elkell mondjam. Biztos vagyok benne, hogy senki nem köpne be.
- Akaru.... - alig, hogy a folyosó végére értem egy férfi hang szólított meg.
- Keita... - néztem fel a tulajdonosára. - Nem órán kellene lenned? Csak nem lógsz?!- mosolyogtam felé.
-Mi a baj? Mi történt?
- Miről beszélsz? Mi történt volna? - néztem értetlenül és felnevettem. - Hogy miért nem mentem suliba? Próbánk van a Hosival nem emlékeszel...
- Nem arról beszélek, hogy miért nem vagy suliban. Mi nyomja a lelked?
Kissé megremegett a testem, honnan lássa mindezt?! Barna tekintete arcomat fürkészte.
- Semmi, nem nyomja, nem tudom mire gondolsz...
Csend borult ránk, már szólni akartam, hogy megyek mert dolgom van de a következő pillanatban két kar fonodott körém, megdöbbentem...
- Minden rendben van! Nem kell senkinek sem bizonyits! Megvan benned ami kell egy idolnak, megkaptad a helyed és egyre fenebb fogsz fellépni. Nem kell megváltozz, maradj mindig ilyen!
Ezeket a szavakat mind úgy mondta, hogy arcát a fajamba temette... Ketia hát ennyire jól ismersz engem? Bár nem öleltem vissza, melegség járta át a testemet és a szavai is nagyon jól estek... bár nem volt ugyanaz az érzés, mint amikor Kazuya ölelt. Kazuya?!
- Khm... - köszörültem meg a torkomat és elléptem tőle. - Köszönöm szépen Ketia! - mosolyogtam rá őszintén. - De tényleg minden rendben van! Most megyek, tovább kell próbáljunk. Te meg ne lógj a suliból! - emeltem fel az ujjamat.
- Nem lógtam. Próbálni jöttem ide, engedélyt kértem az igazgatónőtől.
- Oh, értem! Akkor jó próbát! Szia! - és fordultam is meg - Kazuya... - de ott Kazuya látványa fogadott.
- Csak gondoltam megnézem, hogy minden rendben van e. - kissé komoran tekintett rám, vagy nem is rám hanem arra aki mögöttem volt. - De látom minden rendben! Akkor visszamegyek!
- Kazuya! - szólitottam le de ő csak fordult is be a folyóson.
Félreértette a helyzetet. Látta ahogy Keita megölel, de ez nem jelent semmit, mi csak barátok vagyunk. Beszélnem kell vele! De alig, hogy tettem egy lépést megtorpantam. Itt? A cégnél?! Ha most utána rohanok és leszólítom és elkezdek magyarázkodni meghallhassa valaki és akkor... oh bakker!
- Minden rendben? - hallottam Keita hangját közvetlen mellőlem.
- Persze! Ne haragudj, most visszakell mennem. Késöbb találkozunk! Szia!
Nem, ez nem a megfelelő pillanat, megkell várjam a megfelelő pillanatot... talán miután végeztünk a próbával, beszélhetnék vele. A többiek biztos nem bánnák. Igen ez lesz a legjobb!
Kazuya:
- Na Kazuya is visszaérkezett! Akkor kezdhetünk próbálni?! - állt fel Koki. Már vissza voltak jőve a saját termünkbe. Túlról zene szólt, szóval gondolom ott ismét munkába álltak.
- Akaruval sikerült beszélned? - lépett mellém Tatsuya.
- Nem! - válaszoltam komoran és beálltam a helyemre.
- Miért vagy ilyen ingerült? - kérdezte Jin és összeszükült szemekkel meredt rám.
- Miért nem tudtál beszélni Akaruval? - tapintott a lényegre Maru.
- Mert nem egyedül volt, azzal az idiótával ölelkezett!
- Idióta?! - nézett egy pillantra értetlenül Koki. - Keitaval! - állapitotta meg kis időre rá.
- És féltékeny lettél? - emelte fel az egyik szemöldökét Jin.
- Akaru tudod, hogy nem tenné...
- Nem, nem erről van szó! - szóltam közbe ingerülten. - Egyszerűen zavar, hogy a barátnőmet más férfi öleli és én nem tehetek semmit! - szoritottam ökölbe kezeimet.
- Én amúgysem értettem, hogy miért akarjátok ezt oly vehemensen. Mi olyan nagy dolog, hogy ti ketten együtt vagytok? - értetlenkedett Maru.
- Mert akkor Akaru még könnyebb célpont lenne, letámadnák, hogy ez volt a célja és ezt akarja használni, hogy nagyobb sikerre tegyen szert. Gondoljatok csak bele! Eddig ment a suliban a dolog, de ez nyilvánosságra kerülne, mindenki a szájára venné Akarut. Nem tehessük még ezt, főleg, most hogy csapatba is bekerült. - magyarázkodtam és úgy éreztem kissé lenyugodtam. - De inkább hagyjuk most és álljunk neki próbálni! Gyerünk! - ezzel a fiúk továbbá nem kérdezősködtek, mindenki beállt a helyére és Junno elinditotta a zenét, mire az felcsendült és táncolni kezdtünk.
Keita... biztos vagyok benne, hogy hamarosan megtudja, hogy én és Akaru együtt vagyunk. De vajon azok után lefog állni? Ha nem hát teszek én róla! Akaru... talán beszélnem kellett volna vele mégis. Biztos, hogy magát hibáztassa a történtekért. Pedig ő nem tett semmit. Vajon mi folyik a túlsó teremben?
- Szép volt srácok! - csapta össze tenyereit Junno.
A letett törölközömhöz léptem és felvettem a mellette heverő üvegemet melyben azonnal belekortyoltam. Már 2 órája próbáltunk szinte megállás nélkül. Jin és Maru is követte a példámat. Juno nyújtott egy kicsit, Tatsuyaval együtt és Koki a hangtechnikát szerelte le.
- Én azért úgy érzem nem voltam olyan jó... - panaszkodott Tatsuya. - Hibáztam egy két lépésnél és ezzel lemaradtam tőletek.
- Vannak rosszabb napok, lehet javítani a dolgon. - veregette meg vállát Junno.
- Szerintetek a csajok végeztek? - tette fel majd a kérdést Tatsu.
Talán be kellene néznem hozzájuk... ötletelt fel a fejemben.
- Akaru valóban ennyit hibázott volna? - kérdezte Maru gyanakvóan. - Mármint ez az első próbájuk de az a csaj Tsuru, eléggé leszólta érte. Türelem rózsát terem, nem várhassák el, hogy egyből tudja. Hisz lássátok mi is még hibázunk.
A paragrafusától mindenki gondolkodóba esett és egyet kellett értenem, ahogy szerintem a többiek is. De lehet, hogy csak tényleg idő kell nekik. Nem lehet könnyű a többieknek is, hogy hirtelen valaki valakit felvállt. Bár ezt úgye gondolom Akaru is tisztában volt és elmondta, hogy nem akar senki helyében állni csak segíteni az álmuk teljesítésében. Ez volt tisztelettudó! Bár nem is vártam semmi mást.
- Sziasztok! - hallatszodott egy halk kis, csillingelő hang az ajtóból, amitől szívem azonnal gyors dobogásba kezdett. - Zavarlak?
Az ajtó felé pillantottam és megláttam az én kis angyalomat. Ő is engem nézett és gyöngéd mosoly ékeskedett az arcán. Belépett és becsukta maga mögött az ajtót. Már át volt öltözve, sőt haja látszott, hogy megvolt szárítva, nem rég ugyanis meglehetett mosva. Közelebb lépett hozzánk és érdeklődve nézett körbe. Nagyon cuki volt, várt... de nem volt mitől tartania. Így én tettem meg az első lépést, átszelltem a kettőnk közötti különbséget és karomba zártam, gondolkodás nélkül simult hozzám és kecses kis karjai szintén körém fonodtak. Mélyen beszippantottam frissen érződött fahéj illatát. De ebben a pillanatban bevillant egy kép! Így ölelte az a Keita gyermek is... Nem! Minden rendben, most már nincs semmi baj! Akaru az én barátnőm, nem féltékenykedhetek. Biztos vagyok benne, hogy Akaru elmondta a helyzetet közöttünk és egyszer Keitanak is elkell ezt fogadnia. Mert azt biztos, hogy én többet nem eresztem el Akarut.
- Khm.. khm... - köhintés hallatszott körülöttünk. - Kis galambocskák nagyon édik vagytok! - harsogott fel Koki vigyorgva.
Kissé bosszúsan ám de elhuzodtunk. Körülöttünk a barátaink mosolyogva figyeltek. Tatsuya lépett először Akaru mellé gratulálni, majd őt követte Maru, Junno, Jin és legvégül Koki:
- ...Tudod, ha megunnád Kazuyát, tudod hol találsz! - kacsintott rá Koki. Mindannyain felnevettünk.
- Köszönöm Koki, de szerintem nem lesz erre szükség. - öleltem át Akarut. - Nem engedem a karjaim közül. - csókot leheltem feje bubjára.
Akaru csak hallgatott és alig győzte fogadni a gratulációkat, nagyon cuki volt nem tudta, hogy pontosan mit is tegyen, mondjon és teljesen zavarba volt. Arcát pir borította amitől csak még gyönyörűbb lett, bár ő mindig is gyönyörű. És az én barátnőm!
- Milyen volt a próba? Jó sokáig eltartott... Rendeződtek a dolgok? - tette fel a kérdést Junno. Akaru egy pillantra elnézett, és néhány másodperc után válaszolt a feltett kérdésre.
- Jó volt. Rendeződtek, a dolgok természetesen. Yano és Okimi még egy órát maradtak velem és tanírtották a lépéseket. Holnap folytassuk és újabb számokra megyünk rá, amik már megvoltak. Mindent belefogok adni, hogy minnél hamarabb beérjem őket! - mosolygott elszántan. Ez az én barátnőm!
- Mindenkivel jól kijössz? - kérdezte Maru. - Tsuru kissé nyers volt...
- Igaza volt, sokszor bemutatták mégis elrontottam. De nem fogok több gondot okozni, próbálni fogok amig csak birom!
- Na, ki ne fáraszd magad! - leheltem csókot most a nyakára, ugyanis mögötte álltam és öleltem. Bár mondjuk lehettem volna figyelmesebb, hiszen bármikor bárki benyithatott volna.
- Nem fogom! - nézett hátra és végig simitott kezeivel arcomon.
Percek alatt elillant a közelségével a düh és a féltékenység amit éreztem... nem zavart már semmi. Ilyen hatással volt rám.
- Nincs amiért aggódjatok, rendben leszek. Ti is viztatkoztatok az elején nem? - nézett ránk felhúzott szemöldökkel, mire mindannyain összenéztünk. - Ez vele jár, belekell jönni. Amúgyis én vagyok az új csaj aki csak úgy hirtelen belépett közéjük. Érthető, hogy kicsit szigorubbak. De majd megenyhülnek, nem fogom feladni, ott a helyem!
- Ez a beszéd kiscsaj! - borzolta össze Koki a hangját.
- Válltanék két szót Kazuyaval ha nem gond, ezután Misakival fotózásom lesz. - a többeik bólintottak és hátat fordítottak nekünk igyekezve összekapva cuccaikat, hogy az öltöző felé vegyék az irányt.
Megfogtam Akaru kezét és az egyik sarokba húztam őt. Egyelőre senki nem lépett be, szóval reméltem, hogy nem fog ezután sem.
- Kazuya, ami köztem és Keita között történt...
- Nem kell magyarázkodj semmit. Ő ölelt meg téged, efelől nincs kétségem és barátok vagytok amit természetesen elfogadok. De nem akarom, hogy az a srác másképp tekintsem rád...- simogattam meg arcát. - Nem akarom, hogy olyat tegyen amit nem kellene.
- De nem is tekint... Kazuya, Keita és én csak barátok vagyunk... - na persze, ezt mondd el légyszi neki is.
- Mindenesetre légy óvatos rendben? És ha bármit tenne azonnal szólj! - Akaru értetlenül nézett rám és látszott, hogy még húzná a témát, de csak az ajkaira helyeztem az ujjamat. - Nem haragudtam rá, egyszerűen magamra haragudtam, hogy nem mehetek oda és mutathatom meg, hogy ki is vagy számomra, hogy ne ölelgessen. Féltékeny vagyok efelől nem tehetek semmit. De elfogadom ha barátok vagytok csak kérlek, vigyázz arra, hogy Keita mit tesz. - nem voltam dühös, nyugodtam mondtam mind ezt. Tudom, hogy Akaru nem akarna rosszat és fontos neki Keita mint barát, de azt is tudtam, hogy kis naiv és nem lássa, hogy Keita másként közeledik felé. Így úgy éreztem, hogy szükséges elmondanom és remélem, hogy hallgat rám. Mindenesetre ha Keita bepróbálkozik biztos, hogy megkapja a magáét.
- Rendben! De nincs mitől félned! - fogta arcomat tenyerei közé. - Most mennem kell, de majd este felhívlak rendben? - bólintottam, röpke csókot válltottunk majd elköszönt a többiektől és kilépett.
A srácokkal elmentünk az öltözöbe, ledusoltunk és átöltöztünk majd mindenki a saját útjára ment. 3 óra múlva lesz közös munkánk, addig Koki és Maru egy műsor felvétele lesz, Tatsuya egy cimlap fotozása, mig mi hárman, a maradék úgy döntöttünk haza megyünk addig. Meglepődtem, hogy bár hallották a beszélgetésünket nem mondtak semmit, pláné Jin nem szólalt meg, hogy nem kellene féltékeny legyek. Amit nyilván tudtam, nem akartam az az őrült féltékeny baárt lenni, aki minden lépését követi a barátnőnek. De nyilván nem tetszett, pláné, hogy tudtam Keita mit érez iránta a közelsége. De bízni akartam Akaruba és ha bármi si történne, Akaru elmondaná nekem őszintén és tudom nem ő akarná. Ugye? PErsze! Így van, mire is gondolok?! Ne kérdőjelezzem meg Akaru érzéseit! Bakker! Csak most jöttünk össze, ne legyek már ilyen! Még csak most lett barátnőm, akivel jővőt is eltudok képzelni... ah pedig ez, hogy is hangzik? Ciki?!
Huh, mélyen kifujtam a levegőt és hazavezettem. Úgy döntöttem, hogy elengedjem a gondolataimat főzők egy kis olaszos kaját, tésztát főztem bolognai szósszal. Mindig is szerettem főzni, egész jól ki is kapcsolt. Nem értettem magamat, komolyan... Akaru megjelenésével olyan érzések törtek felszínre, ami eddig még soha, kissé ingatagnak vélltem magam, túlságosan is féltettem. Összekell szedd Kazuya magad!
Nos nem egészen olyan lett a rész vége mint amilyennek terveztem. Ezért elnézést is kérek! De remélem, hogy attól tetszik és hamarosan hozom az új részt! Sajnálom ha kissé rendezetlen lettek itt Kazuya gondolatai Keita és a féltékenység felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése