Kame Camere 16

 

Vol. 16 Idol

Legyél most idol!  (nevet) Ezt a képet a közönséggel közösen készítettük az osakai Kyosera Dome koncert után március 4-én. A koncertek azok a pillanatok amikor idolként, a leginkább erősítik a tudatomat. Mindenki pillantása és ujjongó hangja idollá változtat.

Egy idol... egy mesterember. Másképpen szerintem a legerősebb kameleon. Amikor megjelenik egy drámában akkor színész, amikor énekel, akkor egy művész. Számos tehetséggel fellép. Például egy opció, hogy színészek megjelennjenek tévéműsorokban, mint drámák reklámozása céljéból, de nekünk ez fő elfoglaltságunk, még ha így is nevezik. Bármelyik műven is amit mások vagy a közönség követel elsőbbséget élvez, mint saját kívánságunk. Idolok nincsen "NEM".  Mert ezt a munkát nem lehet elérni, ha az emberek nem kérik, igaz? Emiatt bármit megteszünk, amit kapunk, és szakember az aki azt is issza, amit nem szeret és a végén jó munkát végez. Ezt az idolnak nevezett szakmát, büsszkeségemnek tartom.

Csak általában gyenge az öntudatom, hogy idol vagyok. Mert a címem az, hogy "idol", de nincs olyan érzésem, hogy ezt az utat választottam. Annakellenére, hogy gyerekkorom óta mindig is baseball játékos akartam lenni, egy nap azt mondták, hogy "egy rokonunkkal üzletünk van" és elvittek egy ügynökségi meghallgatásra. Bár átmentem, nem érdekelt, így egy ideig folyamatosan kihagytam az órákat és egy nap jött egy telefonhívás az elnöktől, hogy "menjünk angolnát enni".  Eleinte ez csábított és elkezdtem órára járni. (nevet). Amikor rájöttem, háttértáncosként álltam a szinpadon. A KAT-TUN megalakult és mi is a KinkiKids mögé kerültünk. Kétségbeesett táncolás közben a senpai-ok hátát néztem, akik énekelve válaszoltak  a hangos ujjongó hangokra, és lenyűgözött, arra gondoltam, hogy "annyira menők!".  Mert lám mindössze 2 ember tartott fel egy ilyen hatalmas helyszint.  Koichi-kun egyszerű mozdulata, hogy felemelte a kezét hatalmas "kyaa" tört ki. Elkezdtem vágyni arra, hogy elől maradjak és így táncoljak. Talán ez volt a tudatosságom ébredés erre a munkára, ha akarsz egyet. De az akkori KAT-TUN rendkivül szemtelen volt. Bár régen táncosok voltunk, nem csak a jelmezeinket viseltük lazán, hogy észrevettek, hanem még a táncunk is szinkrontalanabb volt, mint most. Ekkoriban úgy gondolom, hogy nem csak a Kinki de még a rajongok is utáltak. (nevet). Még a debütálás után is morogtunk egy ideig. Még 3 órara is leállítottuk a jelenete, hogy "Nem szeretjük ezt a dalt", "Nem akarom ezt a jelmezt" stb.  Még az életben is túl sok dolog volt, amit egyénlieg szerettünk volna csinálni és csak folyton veszekedtünk.  De "KAT-TUN ízként" volt elsimerve és így élményeket halmozva, apránként felnőtté válltunk.

Ha van egy munka amiben nem vagyok jó, a tükör elé állok és azt mondom "Te nem Kamenashi vagy?" (nevet).

Most ismét azt gondolom, hogy örülök, hogy felkért a közönség és a rajongók. Kezdetektől fogva szolgálatra vágyó, lelkületű karakterem van ezért nem csak az önkielégítést élvezem, mint ez csak a saját utam. Hogyan készíthetem el azt, amit az emberek kérnek tőlem, miközben élvezem és finomithatom? Szerintem ez a legerősebb idol. Természetesen vannak pillanatok, amikor azt gondolom idol-nak lenni nehéz. Nemcsak a magánéletét figyelik, de előfordul, hogy meg is bántják. Bár már feladtam, mondva ez a munka és hozzá tartozik. (nevet). A forgatási helyszineken is sok mindent nem értek. De azokban a pillanatokban a tükör felé fordulok és azt motyogom "Kamenashi, Kamenashi" (nevet). Azzal bátorítom magam, hogy "Ha te a KAT-TUN Kamenashi-ja vagy akkor képes vagy megcsinálni!". Még e sok fordulat ellenére is ezt a megélt ajándékot idol-ként a boldogságomnak tekintem. Vajon hol van az idol-ok jővője? Ha vannak olyanok mint Macchi-san  "Továbbra is Macchi leszek", akkor vannak olyanok is akik a szinszésztre vagy a művészetre szakosodnak. Nem tudom ki leszek a 40-es éveimben , de nyitva tartom minden élményemet, amit a tinédzserkoromtól 20- valahány éves koromig átéltem és úgy élek tovább, hogy igenlő választ adok.

Sosem tudhassuk, hogy mifelé sodor minket az élet. Egy út megkezdése, sosem egyszerű ezt Kame életében is megláthassuk. Illetve arra is felhívja a figyelmet, hogy valóban, milyen nehéz egy idol-nak abból a szempontból, hogy a média, hogy követi, figyeli és olykor megbántsa. De a rajongók szeretete erőt ad. Szóval támogassuk továbbra is! És szerintem ha visszatekint erre a részre, rájön, hogy jó uton haladt és bár sok nehézséggel nézett és néztek szembe a csapattal sikerült leküzdeniük és erősödtek és megmaradt ez az "igenlő válasz" adás is benne. Remek ember, határozott és eltökélt. Köszönjük Kazuya Kamenashi! Még nekünk is utat mutatsz, hogy legyünk bátrak és álljunk magunkkal szemben és mondjuk magunknak, hogy igenis ez menni fog, hogy bizzunk magunkban. Köszönjük!