És folytatodik a közös kis főzés és társalgás! Ren elmondja, hogy milyen érzés volt amikor belépett a SnowMan-be, az ügynökséghez és Kame is felhozza saját tapasztalatát, megemlítve Jun Matsumotot. Ren ismét kihangsúlyozza, hogy mennyire tiszteli Kame-t és számára mennyire fontos amit mond és nem is felejti el. Kame pedig visszonozza, hogy örül, hogy őket kapta és segíthet neki, taníthassa őket. Na és megmondom őszintén pontosan nem értettem, hogy mit is mondott de megemlített Akanishit is. Ha valaki érti légysziii mondja el nekem. Valami azzal kapcsolatos talán, hogy SnowMan-be Raul jelenléte erős és szükséges, és valahogy innen említette meg őt, illetve Yamapit is. Valami "rivális" szót is említették. Illetve azt is elmondja, hogy Akanishi számára, olyan volt, mint egy testvér. 😊 Ez annyira aranyos, végre kimondhassa amit igazán érez. És megemlíti azt amikor az ügynökségnél találkoztak. Mindeközben el is készül a következő étel valami polipos, tésztás étel. Érdekesnek tűnik! Rá terelődik a szó arra is, hogy Kame-nak milyen a junioro-kkal foglalkoznia. Kame főző szakmai tudása továbbra is megjelenik és egy kicsit a balkezessége is. De aranyos látni ezt az oldalát, hiszen ő is ember. 😀 El is mondja, hogy most meglepődnek az emberek, de ő tényleg ez. Ő is lehet balkezes. Felevenítenek emlékeket, történeteket másokról, másokkal, illetve a népszerűségről is és annak vele járóival. Ren őszintén beszél, hogy mit gondol a csapatról, a céljairól, az előtte lévő útról és hogy amit gondol kiakarja mondani, hogy ne bánja meg később.
https://youtu.be/rpL2cEzDeIM?si=unLtiXvnAE-u0HHp
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése