36.fejezet A média előtt

 Tekints ax égre!

36.fejezet A média előtt

Kazuya:

Nem számítottam rá, hogy Ainak ennyire nehéz lesz ez a találkozás a családommal. Majd megszakadt a szívem, ahogy ott az autoba sírt. Örültem, hogy jól érezte magát és láttam, ahogy a családom is elfogadja. De, hogy ezért még sirjon is. Olyan nehéz lehetett neki eddig! Ezek az érzések amiket magába tartogatott, most mind előtörtek egy találkozással.  Hogy tudnék segíteni neki? Hogy tudnám megkönnyíteni a helyzetét? Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben egész este. Nem tudtam, sokat aludni.
    - Jó reggelt! - de nem én voltam az egyetlen aki korán kelt, Ait is fent találtam már. A terasZon állt és nézett kifelé, kezében egy bögre kávéval. Hátulról átöletem. - Nem tudtál aludni?
    - Nem. Te?
    - Én sem. - vállára helyeztem a fejem.
Percekig csak így álltunk és néztük az előttünk lévő várost. Talán beszélnem kellene Ai szüleivel ismét? Csak én és a szülei. Ai nélkül. Talán ha elmondom a tegnap történteket hat rájuk valami. Nem állhatok csak tétlenül. Nem akarom, hogy a szerelmem szomorú legyen. Valamit próbálnom kell. Valahogy törekednem kell arra, hogy elfogadjanak és átgondolják ezt az egészet. Igaz azt mondtam, hogy várjunk. De attól nem jelenti azt, hogy nem próbálkozhatunk elfogadtatni magunkat. 

     - Kazuya, azon gondolkodtam, hogy beszélnünk kellene.

     - Beszélni kivel? - tekintettem páromra, ám Ai továbbra is csak előre nézett.

      - A médiával.

     - A médiával? - elléptem előle, hogy magam felé fordíthassam és szemeibe nézhessek.

     - Elegem van. Nem akarom, hogy titkolozzunk és amúgyis bizonyo részben csak azért akartam ezt, hogy a szüleim ne tudják meg. De most már tudják. És nem akarom, hogy tovább titkoljuk szerelmünket és nem akarom, hogy továbbra is kényelmetlenül érezd magad. Csináljuk meg, azt amit már rég meg kellett volna. Beszéljünk mindenkivel rendesen! - Ai szemei meg sem rebbentek, miközben ezt elmondta.

    - Biztos vagy benne? Nem tartasz attól, hogy mit fognak mondani?

      - Megtudjuk magyarázni rendesen. Biztos vagyok benne! Te nem akarod? Még úgy gondolod?

     - Nem, nem dehogy! Ha te úgy érzed, akkor én is készen állok! Tudja meg a világ, hogy milyen csodálatos szerelemem van! - kivillantottam mosolyommal fogsorom, Ai szemei felcsillantak, hogy ugyan azon a véleményen vagyok és karjaimban kaptam, megprögetve.

Igen! Ezen is át kell esnünk. Most! elég volt a titkolozásból! Beszélünk a médiával.

     - Oké, de akkor hogy csináljuk?

     - Beszélek az ügynökségemmel, majd ők összehoznak egy sajtó tájékoztatot, amin te is megjelensz és elmondjuk mindekinek az igazat.

     - Nem lesz bajod, ugye?

    - Hé! Ki volt el az előbb, hogy megcsináljuk? Csak nem rögtön vissza is akarsz táncolni.

     - Nem! Dehogys, csak...

     - Nincs semmi csak! Jól mondtad, el kell mondjuk, hogy szabadon szerethessük egymást és mindenki lássa, hogy milyen jól megvagyunk. Együtt, megcsináljuk! - fogtam meg a kezeit és határozottan bólintottam.

Ai elmosolyodott és szintén bólintott. Ez a döntés után, már nem is volt semmi más mit tegyünk, mint elmenjek az ügynökséghez és időpontot kérjek egy sajtótájékoztatóra. Persze, el kellett magyarázzam nekik a helyzetet. Először természetesen nem örültek, hogy mibe is akarom vágni a fejszém és mi lesz így a rajongókkal. De megígértem, hogy nem fogunk veszíteni rajongókat. Hogy mindenkinek bebizonyitom, hogy itt vagyok és továbbra is fontosak nekem, de most már van valaki akivel megakarom osztani az életem és hadd engedjék meg. Csak kérem, engedjék meg, hogy ezt elmondhassuk. Persze ezután jöttek, mikor elmondtam, hogy kiről van szó, hogy ez nem az a lány, akit Maru kellett volna elvegyen? Szintén bólintottam. Nos, Misaki aki ott volt, ekkor csak a fejét fogta, hiszen megmondta, hogy ne verekedjünk össze egy lány miatt. Na de nem tettük. Szigoruan véve. Mondjuk. De a múltkori esetet nem kell tudja. Erre is volt válaszom, hogy ezt is tisztázzuk és midenki megtudja az igazat, anélkül, hogy gond legyen ebből nekem vagy Marunak. És persze, remélem, hogy Ainak sem lesz ebből gondja. Eltervezem, eltervezzük és minden rendben lesz, csak engedjék meg kérlek! Nem volt egy könnyű gyözködés, nem tudom, hogy mennyi időbe is telt, amig ott voltam az igazgató irodájában és gyözködtem, meg mondtam, hogy engedjék ezt meg nekem. Talán egy jó óra, de szerintem több is lehetett. Vajon Marunak is voltak ilyen gondjai a jegyesség bejeletése előtt? Bár gondolom azt Ai édesapja támogatta, szóval könnyebb lehetett. Ám végül sikerült és gyözedelmeskedve hagyhattam el az irodát. Azonnal fel is hívtam Ait, hogy elmondjam neki, minden rendben van és 1 hét múlva, meg lesz tartva a sajtótájékoztató. Nemsokára ezt megtudták a fiúk is, a közös munka során. Meglepődtek egy kicsit, hogy rá vettük magunkat, föleg, úgy, hogy Ai szülei haragszanak ránk. De támogatnak és mellettünk vannak! Remek csapattársaim, jobban mondva barátaim vannak. 

Az elkövetkezendő napokban, erre a bejelentésre készültünk. Igen, készültünk. Aival szinte minden este átbeszéltük, hogy mit is fogunk nagy vonalkabn mondani. Nagyon izgult. Próbáltam könnyíteni a terhén, még azzal is viccelődtem, hogy dehát ő már egy ilyenen átesett, de mondta, hogy azt ő nem akarta, nem kellett sokat beszéljen és a szülei támogatták. Ott a pont megint, más amikor Fukuda Den énekes és Emiko Endo színésznő, támogatnak, akik annyian szeretnek. Nem elsz könnyű! De nem futamodunk meg! Most már nem! Végig csináljuk és pontot teszünk. Eleget vártunk, eleget titkoloztunk. Eleget bizonyalankodtunk, ha nincs más választás, akkor most a tettek mezejére lépünk. 

Tudom, hogy Ai reménykedett, mielőtt ez az egész megtörténne szülei felhívják és elmondják, mennyire sajnálják. Őszintén én is. De nem történt meg. Nem kerestek se telefonon, se üzenetben, se személyesen. Magunk hozzuk el, azt ami kell nekünk. Minden rendben lesz! Tudom!

Ai:

Magamra kaptam a ruhát, amit direkt erre az alkalomre vettem fel. Egy bordó elöl rövid hátul hosszú, pántos ruha. Hajamat, engedtem, hogy hadd essen a vállamra, szempillaspirállt tettem fel és egy halovány szemfestéket is. A legjobb formámat kell mutatnom. Erős kell legyek és az emberek szívéhez kell szóljak. Remélem, hogy sikerülni fog.Aj, nagyon izgulok! De minden rendben lesz! Nem fogok már megfutamodni.

     - Milyen gyönyörű valaki! - Kazuya kukucskált be az ajton. 

Egy öltönyt viselt, ami iszonyat jól állt neki. Nagyot nyeltem ahogy elkezdett felém lépkedni, mint egy TV-ből pattant főszereplő. Érdekes módon, ugye ő szokott színészkedni, szóval félig igaz.

    - Te is jól nézel ki! - öleltem át.

     - Készen állsz?  - bólintottam. - Akkor menjünk! - tarotta felém a karját.

Mosolyogva elfogadtam. Lementünk az autohoz, ami már várt. Misaki vezetett és a 3 fiú is benne volt. Mind a hárman, szépen kiöltözve, öltönyben. Újabb három főszereplő, akik a filmekből toppantak elő. Támogatni akartak és jelen lenni, hogy biztosítják így is az embereket, nincs amitől félniük. Ahogy beültem megköszöntem nekik, hogy eljöttek. Annyira hálás vagyok.

    - Biztos, hogy akarjátok? Még le lehet mondani vagy ki lehet találni valami más storyt. - szólt hátra Misaki.

     -  Köszönjük, Misaki, de eldöntöttük! - mondta Kazuya és biztatóan rám nézett. 

     - Oké!

Bár Misaki azt mutatja, hogy nem örül ennek az egésznek, az igazság az, hogy gratulált és a legjobbakat kívánta nekünk. Támogat, csak aggódik Kazuyáért és a többiekért. Ez normális! De nem fogok gondot okozni nekik! Nem fogom, hagyni, hogy bármiféle gondot okozhassak. 

Átvágtunk a városon és hamarosan leparkoltunk az ügynökség hátsó bejáratához. Amikor kiszálltam az autoból, szívem még hevesebben kezdett dobogni. Nem lesz semmi baj! Nem lesz semmi baj! Csak ezt mondogattam, magamnak miközben haladtunk az épületben egészen a teremig, ahol a sajtótájékoztató lesz. Amikor elértük az ajtót, ami már csak a teremtől választott el, hallottuk a bent lévő hangos beszédet. Remegeni kezdtem. Huh! Nyugalom, Ai! Nyugalom!

    - Hé, figyelj rám! - vette tenyerei közé Kazuya arcomat. - Nem lesz semmi baj! Ne félj! Nincs amitől félned! Itt vagyok! - szemei olyan szépen ragyogtak. - Csak nézz rám, csak érints meg és minden rendben lesz! Nem kell törödj az emberekkel, csak légy őszinte és ne idegeskedj! A legfontosabb, hogy az amit érzünk az őszinte és senki sem kérdőjelezheti meg.

Bólogattam. Kazuya, te nem izgulsz?

    - Oké, először bemennek a fiúk, majd jössz te is és beszéltek. A fiúk hátrébb fognak állni, ti vagyok a főpontok.

Mindannyian  egyszerre bólintottunk, ezzel pedig Misaki bement és nemsokára követték őket a fiúk is. Résnyire volt nyitva az ajtót, hogy halljam a beszédet. Felkonferálták Kazuyat, aki előbbre lépett:

    - Köszönöm szépen, hogy eljöttek! Én nem akarom huzni tovább az időt, szeretnék valamit hivatalosan is bejelenteni. Szerelmes vagyok! - hangos hülledezések és kattogtak a bliccek. - Szeretném tiszteletüket kérni és megértésüket. Én is ember vagyok és lehetek szerelmes. Szeretnék valakit magam mellé, akivel az életem teljesebb lehet. És ezt a valakit megtaláltam. Nem azt mondom, hogy el fogom hanyagolni az együttest vagy a karrierem. Ez soha meg sem fordult a fejemben. Ugyanúgy tovább megyünk és ugyanannyira fontosak lesznek a rajóngoink is. Sőt, kérlek rajongók legyetek mellettem, legyetek velünk! És én megígérem, hogy továbbra is a maximálist fogom hozni és nem fogok okozni csalodást. Szóval kérlek! - ellépett a mikrofontól és meghajolt. - Szeretném hivatalossá tenni a kapcsolatom!

Már záporoztak is felé a kérdések. Misaki elindult felém és kinyitotta előttem az ajtót, hogy beléphessek. Ahogy előre lépkedtem, Kazuya felemelekdett, a riporterek elcsendesedtek.

    - Hadd mutassam be a párom Fukuda Ait!

 És ismét kattantak a bliccek. Kazuya mellé értem és meghajoltam.

    - Én is köszönöm szépen, hogy eljöttek ezen a napon! Nagyon sokáig gondolkoztam, hogy mit kellene mondjak és hogyan is hozzam ezt fel. Szerelmes vagyok Kazuya Kamenashiba és vele akarok lenni! - ismét nagy hülledezések hangozdtak fel. - Ahogy ő is elmondta én is elakarom, hogy nem fogok gondot okozni neki és nem fogom megváltoztatni. Nem akarok rosszat és nem akarom, hogy a csapat kárára menjen bármi is. Mellette akarok lenni, támogatni és szeretni. Nincs más vágyam! Azon leszek, hogy elnyerjem a bizalmat, hogy megmutassam igen is méltó vagyok mellette állni. Kérém! - hajoltam meg én is. 

    - Ön nem Nakamaru mennyasszonya volt korábban?

    - Mióta tart a kapcsolatuk?

    - Tán már akkor is tarott, amikor jegyességben voltak Nakamaruval?

    - Miért akart hozzá menni Nakamaruhoz, ha Kazuyat szereti?

    - Igen, igaz, hogy a jegyesem volt korábban De közöttünk akkor nem volt semmi csak és kizárólag barátság. És soha nem is alakult ki több. - lépett kissé előbbre. - Az igazság az, hogy azt a házasságot, kezdetektől kezdve, mi nem akartuk.

    - A szüleim...  -szóltam itt közben én. - A szüleim, akarták, hogy Nakamaru felesége legyek. Kényszer házasságot akartak.

    - Mi?! Dehogy?

     - A szüleim saját akartukat, akarják rám tenni. Ők akarták ezt a házasságot, mi nem.

     - De miért? 

    -  Azt nem tudom. Egyszerűen megállapodtak Nakamaru szüleivel és mire már visszajöttem LA-ből ez fogadott. Azon voltam, hogy felbontsam a jegyességet, de elég későre sikerült ebből kiszakadni. Nagyon sajnálom, hogy galibát okoztam! - hajoltam meg ismét. - Kérem, ne támadják Marut és Kamet. Ők nem tehetnek semmiről! Nem rosszak! Nem tettek semmi rosszat! És nem érdemlik meg, hogy rossz bánásmódba részesüljenek. Kérem!

    - Ahogy Ai sem! - szólalt meg egyszerre a két fiú, Kame és Maru. Egymásra néztek és elmosolyodtak.

     - Ai, is csak szerelmes lett, a szabad akaratából. - Kame folytatta végül. - Ahogy én is! -megérintette az államat és felemelte, hogy szerelemmel teli szemeiben nézhessek. Ez miben rossz? Mondjátok meg? Mi is csak emberek vagyunk, idolok. Akik tévednek, sírnak, örülnek, haragszanak, irigykednek és szerelembe esnek. Ez nekünk is kijár!

Valahonnan taps hallatszodott, majd csatlakoztak többen is, bár nem mindenki.

      - Valamint megkérünk, hogy tartsátok tiszteletben a magánéletünket. Amit kell megosztunk, de erről mi döntünk! - tekintett vissza a riportekre, határozottan. - Köszönjük, hogy eljöttek!

    - Köszönjük, hogy eljöttek! - hajoltam meg én is. 

Majd Misaki kivezetett, a többiekkel együtt. Akkora kő esett le a szívemről, amikor átléptünk az ajton. Megtörtént! Most már mindenki megfogja tudni, hogy én és Kazuya egy pár vagyunk. Kazuya rögtön a karjaiba vett és megpörgetett, amikor kiléptünk az ajtón. Nevettünk, nevettünk, a megkönnyebüléstől.

Másnapra meg is jelentek a cikkek a kapcsolatunkról. Mindenki erről beszélt. Valahogy, nagyobb visszhangja is volt, mint amikor Nakamaruval kerültem össze. Bár volt, aki nem értette és negativ dolgokat mondott, mégse ez volt a legtöbb. Hanem az, hogy az apám Fukuda Den a híres idol és felesége Emiko, kényszer házasságra akarták kényszeríteni lányukat. Ellenük szóltak a legtöbben. Sajnáltam, hogy ide fajultunk, szerettem volna másképp megoldani. De nem nyitottak és elegem volt a titkolozásból és abból, hogy az tegyem amit mondanak. Lépnem kellett, ha még így is. 

Másnap amikor a Domeba voltam és munkatársaim gratuláltak, elmentem a raktárban valamiket elhozni. De épp, hogy kinyitottam az ajtót megcsörrent a telefonom:

    - Azonnal, gyere az irodában! - apám szigoru hangja, hallatszodott a tulsó vonalról.