Uepi szólalt meg először a feloszlás hír után. Egy rövid blog bejegyzésben felelt. Bocsánatot kért, hogy nem tudta megvédeni a KAT-TUN-t. Valamint elmondta, hogy ez egy hirtelen fordulat volt.
Kame üzenet a mai nap folyamán, jelent meg egy hangüzenet formájában. Szintén bocsánatot kért. Hangja remegő volt, hallatszik, hogy mennyire nehéz is ez neki, sok szünetet tart, miközben beszél.
https://fb.watch/xLb2nSFqY-/
Egyáltalán nincs amiért bármelyikük is bocsánatot kérjen vagy úgy érezze, hogy cserben hagytak. Erről szó sincs! Ők igenis kitartottak a végsőkig és biztos, hogy most is sokat harcoltak és mindent megpróbáltak, hogy ne ez legyen a vége. Nem kell őket támadni! Senkit sem! Egy nehéz időszak nekik. Fontos volt mindannyiuk számára a KAT-TUN, sok mindent megtettek, sok mindenen keresztül mentek. Sosem adták fel! Most is kitudja, mi áll ennek az egésznek a hátterében. Az én véleményem csak, hogy nem ez a teljes igazság amit leírtak. De nyílván nem fogjuk megtudni az igazat soha és ez tény, hogy itt most pont lett. De ne bántsuk, ne haragudjunk senkire! Támogassuk őket ezentúl is! Biztos, hogy mind a hárman szomorúak és idő kell, hogy mindezt feldolgozzák.
https://www.facebook.com/photo?fbid=684929173861065&set=pcb.684946577192658
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése