Tekints az égre!
35.fejezet Kamenashi család
Ai:
Másnap reggel egy pillantra azt hittem, hogy minden csak álom volt. Aztán rájöttem, hogy nem. Hogy valóban összekaptam a szüleimmel, akik megtudták, hogy titokban Kazuyaval vagyok és elhagytam az otthonom. Jelenleg pedig KAzuyanál vagyok. Nem bánom a tettem. Csak egy kicsit reméltem, hogy ez az egész valahogy másképpen is történhetett volna.
Amikor kiléptem a szobából, bacon és tojás illata érződött. Kazuya, már a konyhába tevékenykedett.
- Jó reggelt! - mosolyodott felém.
-Jó reggelt! - ültem le az asztalhoz.
- Megvan a reggeli! - tette is a tányért elém és közben csókot is adott.
- Köszönöm szépen! Hmm, remek illata van!
- Jó étvagyat!
- Jó étvágyat!
És ilyen volt az elkövetkezendő két napunk is. Kazuyanal szálltam meg és jó volt. Maru és a többiek meglepődtek, amikor meghallották, hogy mi történt és mondták, hogyha bármiben segíthetnek szóljunk. De ezt nekünk kell elrendezni. Kazuyaval egyelőre úgy döntöttünk, hogy adunk egy kis időt a szüleimnek. Talán a távolság, segít majd arra, hogy rájöjjenek ugyanaz a játék tovább már nem megy. Próbáltam kizárni azt ami történt, a munkával, a közös pillanatokkal.. több kevesebb sikerrel járt. LEgalábbis KAzuyvala együtt lenni, a nap nagy részében nagyon jó volt. Kaoruank nem mondtam el, hogy mi történt. Majd elfogom ha hazajön, de egyelőre meghosszabította az otthoni létét, persze megértem. Nem akartam még az én bajommal is zavarni.
Aztán elérkezett a vasárnap. Kazuya korábban segített, hogy vegyek valami ajándékot a szüleinke, és három testvérének. Illetőlegesen a két bátyjának valamit a családjaiknak és Yuyanak külön valamit. Bár azt mondta, hogy nem szükséges, csak nem állhattam oda üres kézzel. Edogawahoz az utat, autoval tettük meg. Egy kicsivel több, mint negyed óra múlva, le is parkoltunk egy kis otthon elé. Egy fehér családi ház, ami előtt egy nagyon szép, rendezett kert állt.
- Édesanyám hobbija!
- Nagyon szép!
- Gyere! - nyujtotta felém a kezét.
Elfogadtam és az ajtohoz sétáltunk. Kazuya édesanyja nyitotta ki az ajtot. Fekete haja rövidre volt vágva, egy barna szoknyát viselt és egy fehér inget, kötény a nyakában. Barna szemei melegséget sugároztak, ahogy felém tekintett. Kazuya már korábban említette, hogy hoz engem.
- Szia, anya!
- Szia, kisfiam! - ölelték meg egymást. -Szia, Kamenashi Haruko vagyok! - nyujtotta felém a kezét.
- Ai Fukuda, nagyon örvendek! - amikor a keze után nyúltam, az édesanyja megfogta és magához huzott, hogy átöleljen.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek! Olyan szép vagy!
Meglepődtem, mi ez a közvetlenség? Csak most ismert meg!
- Na de gyertek be! Gyertek, a többiek már bent vannak!
Tessékelt be, bementünk a nappaliban, ahol találkoztam KAzuya többi családtagjával.
- Nos, beszeretném mutatni nektek a barátnőmet, Ai Fukudat!
- Nagyon örülök, hogy megismerhetem önöket! - hajoltam meg. - Hoztam, egy kis ajándékot!
Ezzel pedig mindenkinek kiosztottam. Rendrre bemutatkoztak.
Kazuya édesapja az egyik fotelben ült, haja fekete, iriszei barnák, egy fekete nadrágot viselt és egy világos barna inget. Amikor beléptem, vele találkozott először össze tekintetem, barátságosan rám mosolygott. Kamenashi Rinji. Aztán a kanapén, két bátyja ült, feleségeikkel. A legidősebb bátyja, Koji Kamenashi, fekete haja rendezett, a testvéreik között neki a legrövidebb. Barna tekintetét kíváncsian emelte rám, majd az öccsére Kamera és elégedetten rá mosolygott. Felesée, Nanami, kedvesen mosolygott felém. Haja csodaszép barna loknikban hullot vállára. Ölében egy 6 éves kislány ült. Olyan szép volt, mint az édesanyja, Mika. A másik oldalon Yuichiro Kamenashi, olyan hosszú volt a fekete haja, mint korábban KAzuyanak, amikor először megismertem. Nagy mosollyal üdvözölt. Felesége Setsuko, felém intett. Vállig érő fekete haja volt és barna tekintete. A földön KAzuya öccse ült, Yuya Kamenashi. Fekete haja nagyjából akkora volt, mint most KAzuyanak, neki is szépen elrendezbe. Hát ezek a Kamenashi fiúk igazán jóképűek, mindannyain. Bár hogy ne lehetne ez? Mikor látszik, hogy az édesapja is mennyire karakterikus és édesanyjuk is mennyire gyönyörű. Yuya barátságosan felém intett. Előtt két kisfiú játszott. Egyik Koji második gyereke az 3 éves Iko és a másik Yuichiro 2 éf fél éves fia, Hotaru.
- Te, nem Nakamarunak vagy a jegyese? - kérdezte Koji, mire feleségétől kapott egy rossz álló pillantást. - Bocsánat, csak kicsuszott a számon.
- Nincs amiért bocsánatot kérj! Megértem, hogy aggódnak ezért. Én... nagyon sajnálom, hogy ebbe a zűrzavarba kevertem Kazuyat! Első találkozásunk előtt, megtudtam a szüleimtől, hogy kényszer házasságot szeretnének Nakamaruval. Nemsokára utána, megismertem Kazuyat és elsőre beleszerettem. Bár nem akartam, hogy ebbe az egészbe belecsöppenjen, mert a szüleim nagoyn akaratosak és megvannak a saját terveik, sosem engednek könnyen... nem akartam, hogy bántodása érjen vagy rosszul beszéljenek vele. De nem tudtam ellen állni neki. Összejöttünk, pár hónapja. Most már a szüleim is tudják, bár nem támogatnak megígérem, hogy elérem, hogy ne legyen gondja Kazuyanak és ne legyen semmi próblémája ebből. Én... én.... Nagyon sajnálom! - hajoltam meg.
- Ai...
- Ai, emeled fel a fejed! - felemeltem és az egész család szleid mosolyával találkoztam.
- Senki, sem ítél el téged! A fiúnk már nagy, eltudja dönteni és ha ő téged akar, akkor mi nem állunk az útjában. A lényeg, hogy szeretitek egymást!
Megdobbant a szívem! Hogy tudnak ilyen kedvesek lenni, amikor csak most találkoztak velem?
-Koji nevében pedig elnézést, néha kicsit nagy a szája! - nézett, ezúttal az édesanyja rosszállóan fiára.
- Bocsánat, nem úgy akartam, hogy hangzodjon.
- Semmi gond!
-Na jól van! Gyertek üljünk le ebéd előtt és beszélgessünk! Mondjatok el mindent, hol találkoztatok és minden. Mindenre kíváncsiak vagyunk!
Kazuya felém mosolygott, hogy minden rendben és leültünk mi is a szabad fotelben. KEllemes társalgásabn kezdtünk. Olyan szabad volt és élettel teli ez a ház. Senki sem kérdezte meg, hogy azok után miért vagyok KAzuyvala? Hogy csak bonyodalmat hozok fel neki. Mindenki annyira kedves volt és befogadó. Szívem pedig izgatottan dobogott ebből. Olyan hamar elfogadtak, nekem pedig ez furcsa, de annyira jó is közben. Még KAzuya unokaöccsivel és unokahúgával is eljátszadoztam. Sogornőivel elbeszélgettem a Kamenashi fiúkról és megismertem a szüleit is, hogy mennyire szeretik is egymást. Gyönyörű ez a hangulat, ami itt uralkodik. Ebédeltünk. Kazuya édesanyja nagyon jól főz, látom kitől tanult a fia főzni. A hangulat egy pillanatra sem lankadt le. A desszert előtt, ismét a nappaliban gyültünk össze és folytattuk a beszélgetést. Könnyedén beszélgetek velük és jól érzem magam.
- Minden rendben? - bujt hozzám Kazuya.
- IGen! Persze! Mindenki nagyon rendes!
- Örülök! -puszilta meg az ajkam,
- Kazuya, kérlek szépen! Ne itt a családod előtt teperd le a barátnődet!
-Hogy micsoda?! Yuichiro! Én nem akarom leteperni!
- Biztos? Szerintem azért megfordult a fejedben. - vigyorgott bátyja rá. -Te nem úgy vetted észre Koji?
- De, de jól mondod! Én is azt vettem észre! - csatlakozott a legidősebb.
- ÉS te Yuya?
- Engem, hagyjatok ki ebből.
- Oh, ne légy már ilyen! Ne vondd, ki magad ebből!
- Na jól van most fejezzétek be! - Kazuya elengedett és a testvéreihez indul. -Miért kell mindenképpen zavarba hoznotok?
És játékosan verekedni kezdtek. Mosolyogva néztem Kazuyat, ahogy testvéreivel szórakozik.
- Ai, segítenél a desszerttel?
- PErsze! - felálltam és követtem az édesanyját a konyhában.
- Ne haragudj a fiaimra. Néha még mindig kisgyerekeknek gondolják magukat.
-Nem dehogyis, nem kell bocsánatot kérnie. Szerintem innen látszik, hogy mennyire szeretik és tisztelik egymást. Nagyon jó testvérek!
- Igen. Tudod, amikor Yuyaról is kiderült, hogy fiam születik, őszintén volt egy kis szomroúság bennem. Szerettem volna egy lányt, de nem így adatta az Isten. Már Kazuyanal tartottam, hogy hogy fogok elbírni három fiúval, hát elképzelheted, hogy milyen volt, mikor kiderült, hogy 4-el kell foglalkozzak. Hahaha! De a kötelék, ami kialakult közöttük, ahogy együtt játszottak, együtt beszélgettek, ahogy kiegészítették egymást, mint testvérek. Roppant nagy teher esett le a vállamról és már csak azt néztem és örültem, hogy milyen jó, hogy vannak nekem fiaim. Hálás vagyok az égnek, hogy ilyen jó testvérek! Egymást védték és tanították. Sőt még most is ez van. Mindenki a saját maga útját járja, de egymásról nem feledkeznek meg. Ha kell rögtön egymás segítségére sietnek, vagy a miénkre. Remek fiaim vannak! - ez olyan szép. Ahogy beszél róluk és rájuk tekint, azzal a szelíd tekintettel. Anyám mikor nézett így rám utoljára, úgy, hogy nem a saját céljai vezérelték? - És nagyon örülök, hogy mindannyian megkapták a saját útjukat, karrierjüket és boldogságukat. - mikor mondott utoljára, nekem ilyent az édesanyám? - Köszönöm, hogy a fiam mellett vagy! - felkaptam a fejem.
- Én... köszönöm, hogy a zűrzavar ellenére, elfogadnak. - hajoltam meg.
- Kellj fel, lányom! Zűrzavar, mégis miről beszélsz?
- Hát, hogy én... és Yuichi...
- Erről te nem tehetsz semmit... - fogta meg a kezemet. - Nem firtatom ezt az egészet és sajnálom, hogy a szüleid ezt akarják. Nekem az a legfontosabb, hogy szereted a fiamat. És látom, ahogy rá nézel, ahogy ő rád néz és a pillanatásotok között megáll az idő és tér. Köszönöm! Kazuya nem nagyon mutaott be lányokat eddig. De veled komolyan gondolja és elhozott ide, gondolkodás nélkül. Köszönöm!
Éreztem ahogy torkomat könnyek mardosság. Ez a kedvesség, ez a melegség amit Mrs. Kamenashi áraszt magából. Annyira jó!
- Hé, mi jóról beszéltek itt? - Kazuya lépett hozzánk.
- Semmi különösről, ez csak nők közötti társalgás. - kacsintott felém Mrs. Kamenashi, elmosolyodtam.
- Már is kizártok?
Mrs. Kamenashival csak elnevettük egymást. Ez milyen könnyed és milyen jó!
- Jól van, na ne rinyálj! Fogjad a desszertes tányérokat és menjünk vissza a többiekhez.
Kapott magához két tányért az édesanyja, majd KAzuya és én is. Visszamentünk a nappaliba. Elbeszélgettünk, nevettünk. Megismertem Kazuyat még jobban, a gyerekkorát és az életét itthon a testvéreivel és szüleivel. Az édesanyja még képeket is mutatott róla. Annyira cuki volt! És még aktivitztünk is. Remek volt a hangulat. Minden olyan könnyed volt és olyan kedves. Ez a légkör, ez a család. Szép!
- Gyertek vissza hamarosan! - Kazuya családja kikísért. - Oh, ezt neked tettem Ai! - adott át egy dobozt. - Láttam, hogy mennyire szereted a mochi-t, becsomagoltam neked.
- Köszönöm szépen! - hajoltam meg.
- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek! - simitotta hátra egy hajtincsemet a vállam mögé. Valami melegség áradatot éreztem. - Örülök, hogy a fiam mellett vagy! Jobb társat nem is találhatott volna...
- Én nem...
- Ugyan ne szerénykedj! Nagyon boldog vagyok, hogy mellette állsz! Vigyázzatok magatokra! - tekintett rám az édesanyja, majd Kazuyara, aki mellém lépett és átkarolt.
- Ti is!
- Még hozd el Ait, hozzánk!
- Mindenképp!
- Ai! Ha az öccsénk valamit csinál, csak szólj nyugodtan és mi elintézzük! - kiáltott hozzám Koji, mire Yuichiro is egyetértően bólintott. Mindkettőjük arcán vigyor virrított.
- Hé! - szólt rájuk Kazuya. - Yuya össze kellene majd fogjunk, hogy ezt a kettőt elintézzük! - kacsintott öccse felé, Kame.
- Hogy kit akarsz elintézni? - pattantak mellénk a két bátyja és úgy tettek, mintha megakarnák ütni KAzuyat, mire amaz felemelte reflexszerűen kezét, hogy kivédje az ütést. Elnevették egymást.
- Elég fiúk! Viselkedjetek! - szólt rájuk az édesapjuk.
- Na jól van, nekünk most már mennünk kell.
Elköszöntünk a családjától és beültünk az autoban. Kazuya elindult, csend telepedett ránk.
Ez az egész, annyira jó volt! Annyira más, mint amit én megszoktam. Annyira látszik, hogy mennyire összetartanak és mennyire szeretik egymást. És ahogy engem is befogadtak, kérdés nélkül, tárt karokkal és hatalmas mosollyal. Ez olyan... csodás volt. Annyira meleg fogadtatásban volt részem! Ez olyan jó volt!
Dripp... dropp... dripp... drop... Valami nedveset éreztem a kezeimen. Elredtek a könnyeim, szipogtam egyet mire Kazuya azonnal felfigyelt.
- Ai? Ai, mi történt?! - Kazuya gyorsan félre huzott az autóval és lefékezett, majd kibontotta a biztonsági ővét és arcomat tenyerei közé fogta. - Mi a baj? Mi történt? Valaki mondott valamit? Valaki megbántott? A bátyáim mondtak valamit? Tudtam, hogy valamit kifognak találni! De biztosíthatlak, hogy csak viccelődtek. Ai, kicsim, kérlek nézz rám! Mi a baj? - barna tekintete olyan lágy volt. - Mi történt, kérlek mondd el nekem!
- Nem történt semmi! - töröltem le a könnyeimet.
- Ha nem történt volna, akkor nem sírsz. Mondd el kérlek, mi történt?
- ÉN csak... én csak... annyira szerencsés vagyok! - Kazuya szemeiben felcsillant az értetlenség. - Olyan kedvesen fogadtak, oly annyira örültek a kapcsolatunknak és meg sem fordult a fejükben, hogy megkérdezzék ezt biztos így kell legyen? Vagy, hogy megpróbáljanak lebeszélni erről az egészről. Olyan kedvesek voltak és rendesek. Ez... annyira jó volt... én... én... nem is tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki. - és ennyi volt, abból a gondolatból, hogy próbáljam meg össze szedni magam. Ugyanis ismét könnyek gördültek le az arcomon.
- Kicsim... - Kazuya elmosolyodott és karjaiban zárt.
- Tudom, hogy ez semmiségnek hangzik és lehet úgy tűnök, hogy túlzok. De olyan szeretet áradt nálatok, ahogy támogassátok egymást. Én ezt... ezt nagyon rég tapasztaltam meg.
- Ez nem semmiség! DEhogyis! És mi az, hogy hogy mivel érdemelted ki? Te megérdemled, sőt sokkal többet érdemelsz. És ígérem, hogy mindent elfoggok követni, hogy meg is kapd. Megkapd a támogatást és a szerelmet. Mindent neked adok Ai, mindent! - tekintett a szemeimben.
- Kame...
Ajkai közeledtek felém és nemsokára találkoztak is. Egész testemet átjárta a melegség. Karjai szorosan fonodtak körém, ezzel is nyomatékosítva azt, hogy itt van és nem fog eltűnni.
- Szeretlek, ezt ne feledd el!
- Én is téged! - átöleltem.
Bő percekkel később válltunk el csak és Kazuya csak akkor inditotta el ismét az autot, amikor megnyugodtam. Hazaértünk hozzá. Felajánlotta, hogy nézzünk meg egy filmet. Megnéztünk, majd mindketten nyugovora tértünk. De nem tudtam elaludni. Csak egy dolog járt a fejemben. Szeretném elmondani a dolgokat mindenkinek. Hogy én és Kazuya együtt vagyunk és ami köztem és Nakamaru között volt, az semmi olyansmi. Megakarom beszélni mindenkivel, hogy ne nézzenek Kazuyara rosszul, senki sem kell semmit sem félre értsen és ne beszéljenek róla rosszat. Ő az én párom! És nem akarom, hogy továbbiakban is titkoljam és kényelmetlen helyzetekbe hozzam. Féltem, de már nincs mitől. Kazuya mellettem van és nem fogom engedni, hogy bárki is bántsa. Igen! Beszélek az emberekkel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése