A sors szenvedélye 24.rész

A sors szenvedélye

24.rész

Kazuya:

Ugyan, hogy tudnék rád gyerekként gondolni? Hiszen beléd szerettem, hiszen nem egy gyereket látok benned, hanem egy nőt... egy csodaszép, kedves, jószívű, mosolygos nőt. Aki rabul ejtett a szívemet, nekem KAT-TUN Kamenashi Kazuyajának, aki a múltban gondolkozott a szerelmen , voltak vágyai, elképzelései ... még néhány kapcsolatom is volt, de az pár hétnél nem tartott többet. Talán abba sem túlzok ha azt mondom, hogy a hírnevem számitott nekik. De néhány hét után elegük lett belőlem, egyáltalán nem örültek annak, hogy nem töltök sok időt velük,  dehát munka az munka. Igazából nem is az, hogy nem örültek, csupán beleuntak... ők akartak egy Kazuya Kamenashit aki csillog villog velük... de én elakartam és még mindig ezen a véleményen vagyok, hogy elakarom zárni a magán életemet a munkámtól, nem akarom, hogy folyton a nyomomba legyenek a kamerák villogjanak és kitálalják a személyes ügyeimet. Ezt mindenképp igyekeztem egymástól távol tartani. 

Ilyen még soha nem volt, hogy egy munkatársamba szeressek bele... oké kibe szerethettem volna bele? Nagy mértékben a cégnél férfiak vannak, mondjuk egy két titkárnő és táncos van... Titkárnőkkel nem nagyon beszélgettem, csak ha épp valamit elkellett intézni a cégnél... táncosokat meg nagy részt ismertem és jó haverok voltunk . Munkatársal mennyire jó dolog összejönni? 

Na jó igazából nem is ez járt a fejembe, inkább az, mint ezelőtt is, nem akarom hogy rászálljanak Akarura, szájukra vegyék és azt higgyék nem saját erőfeszítéséből jutott oda ahová.

 Estig egyelőre nem volt munkám... Misaki arra kért, hogy a fotozás után menjek haza. Így is tettem.  Estig nagyjából csak ezen zsörtöltem magam... Akaru ki sem jött a szobából. Én meg nem tudtam, hogy mit kellene modjak... hiába próbáltam bármi szavakat is formálni, nem jöttek a számon ... folyton azon járt az eszem, hogy mi a helyes út.

    -Halo? 

    -Szia! Mit csinálsz? Nem megyünk el inni? 

    -Kamenashi beléd meg mi ütött?! Jó rég volt, hogy te inditottál bármilyen ivászatot is. - hallottam meg ironikus hangját Jinnek.

    -Én csak... kiakarok kapcsolodni.

    -Rendben... de Akaru hogy van? Nem kellene  vele maradj?

Felnéztem az emletre de semmiféle hangot nem hallottam. Szerintem most dühös rám... Vajon mi járhat a fejében?

    -Öhm... nem. Már jól van... Szóval akkor 15 perc múlva a szokásos helyen?

    -Rendben, ott leszek. 

Amint letettem a telom a kanapéhoz léptem , még ott volt a mai fehér poló és a farmer nadrág amit viseltem. Felöltöztem majd a fürdöbe léptem desodorért és a hajmat is átfésültem. Néhány percel később ott álltam a szoba ajtaja előtt... semmi hang nem szürődött ki. A kezem tétovázott nem tudtam, hogy benyissak vagy ne... Nem tudtam, hogy mit mondjak most ebbe a pillanatban, nem tudtam, hogy mi lenne a helyes lépés ... Bekopogtam...

   -Kimegyek néhány órára Jinel beszélgetek. - csak ennyit mondtam, majd el is indultam a szokásos törzs helyünkre.

Egy kis teaházhoz hasonló épület volt a lakásomtól 15 percre. Még a srácokkal fedeztük fel miután sikerült debütálnunk, ott ünnepeltünk azóta jó néhányszor ott kötünk ki akár mindenki akár kisebb csapatokba. Jin már ott várt a kis barna épület előtt. A sárgás fények megvilágitották a estébe öltözött utcát... kellemes nyári szellő sűvitett végig jelezve, hogy nemsokára bekopogtat. 

    -Hello! Minden rendben? - nézett rám Jin.

    -Menjünk be. - az épület felé bicentettem .

Az oly ismerős helyben fahéj illat áradt szét... a falak halvány zöld szinben pompáztak, a pult és az asztalok fából készültek... A padló hasonló zöld szinben pompázott mint a fal, talán kicsit élénkebb árnyalat. Az emberek kényelmes magas párnákra ülhettek le az asztalok könryékén melyek sötét , talán méregzöld szinben voltak. A csilár halvány barna gömb alakú volt, négy volt az egész épületben. Pont elég, hogy a kis épületnek elég fényt adjon. Néhány ember lézengett az épületben, bár ez szokványos volt, ide nem jött tömeg ember, sőt a legtöbb ember törzsvendégnek számitott. Az ajtótól legtávolabb lévő asztal volt a miénk, most is üres volt... Jinel mindketten arra vettük az irányt. Leültünk egymással szemben, majd saket kértünk a közelben tevékenykedő pincértől.

    -Na jól van most megszolalsz  vagy csak azért hívtál el , hogy valaki hazavigyen ha lerészegedsz.

   -Azt hiszem tévedtél... - szólaltam meg, miközben arcomra ironikus mosoly ült ki.

    -Miben tévedtem? - nézett rám értetlenül Jin.

    -Emlékszel mikor Erdélyben voltam? És beszéltünk telefonon az álomról, te meg elkezdtél nekem papolni a szerelemről.... - még nem szólalt meg várta, hogy tovább meséljem. - Azt mondtad, hogy eljön majd a pillanat mikor én szerelmes leszek... - még mindig értetlenül nézett rám. - Szerelmes vagyok Akaruba.... szeretem... - halkitottma el a hangom. - Beleszerettem a természetébe, a bájába, kedvességébe és igen a kinézetébe is. 

    -Várj?! És én miben tévedtem?! Sőt még ezt is emlitettme, hogy a végén még beleszeretsz. 

    -Én... én nem akarom elvesziteni, de nem szabad utat engedjek ezeknek az érzéseknek. Úgy kell megvédjem, hogy ezek az érzések bennem maradnak. 

    -Mi?! Miért mondod ezt? Na jó most már világits fel haver, mert elvesztettem a szállat. 

Ekkor érkezett meg a pincér a szakéval és két kis trapéz szinű pohárral. Letette elénk, Jin vette el az üveget és töltött kettőnknek , várva, hogy végre megszólaljak.

    -Akarut célba vették a suliba, zaklassák, mindenki azon a vonalon van, hogy azért van ott ahol, mert velem forgat filmet... hogy engem kihasznál. Akaru folyton ezen rágodott és a menetes rendje sem könyitett meg , túlterhelte magát és ezért ájult el. - Jin bólintott, hogy eddig tudta követni. - Ott álltam az ágya mellett és megcsókoltam. - Jin szemei kikerekedtek és vigyor terült szét az arcán. - Megdöbbentem saját magamtól , hátráltam néhány lépést ... nem tudtam mire gondoljak, nem tudtam mi tévő legyek... csak az járt a fejemben, hogy ezután hogy? Hogy tényleg bekellene valljam az érzéseimet? Szabad ennek megtörténnie? Hiszen néhány hónapja ismerjük egymást, a szüleim rám bizták és mindenki azt mondja, hogy mi ketten nem szerethetünk bele egymásnak. Akkor mégis mi a bajom? Mi haszna kerül azzal, hogy szerelmet vallok? Mindneki rá fog szállni... mindenki a szájára veszi a nevét, úgy fogják gondolni, hogy semmit sem érdemelt meg, hogy elcsábitott, hogy hasznot huzzon. Pedig ő nem ilyen... - lehuztam egyből a kis pohárba ékelődő löttyöt... égető érzés fogta el a torkomat ahogy lefele kezdett folyni... de jól esett. - Ő sokat harcolt már, hogy ott legyen ahol... 

    -Oké, az emberek mindig beszélnek de nem az a fontos, hogy mit érzel te? Mit érez ő? Mit éreznek a barátaitok? Nem lennétek egyedül...

A fejemet ráztam és újabb adag löttyöt húztam le a torkomon... 

   -Ha vénetlenül ugyan azt érezné és összejönnénk mi van ha elege lesz belőle? Ha nem birja? Ha elhagy? - fájdalmasan kezdtem nézni a kis poharat. - Nem birnám ki azt, hogy távol legyen tőlem... és ha itt hagyja a munkáját, amit olyan nagy álomként örzött és most valóra vállhat... miattam tönkre menne? Ezt sem tudnám kibirni... én...én...

Ajkamba haraptam , majd azonnal a üveg után kaptam és ismét megtöltöttem üres poharamat, egy kortyból ismét kiüresitve azt. Ebben a sakeban volt erő... éreztem már, hogy az agyamba száll... sosem szoktam annyira kirúgni a hámból, mindig tudom a mértékemet... de most erre volt szükségem. Kétségbeesetten idióta vagyok.

Akaru:

Vészesen közelgett a nyár, ezt az egyre lengébb öltözet, a fákon lehulló virág és az egyre melegebb, szárazabb levegő is jelezte. Ami azt jelentette, hogy egyre közeledik az idő, hogy hazamenjek 2 hétre. Megelepő, hogy elengedtek 2 hétre, azt gondoltam nehezebb lesz ... de álitolag még juniorként kicsit több a szabad időnk... bár Misaki azt is megmondta, hogy miután visszajöjjek készüljek fel lesz mit bepótolni. 

Sokkal jobban vagyok már, bár kicsit hézagosabb lett 3 napig a programom. Misaki biztosra akart menni, hogy teljesen rendben jővők. De stabil voltam... fizikaliag... érzelmileg nem mondhattam ugyanezt el. Valahogy úgy éreztem, hogy az útobbi napokban Kazuya kerül engem... vagy nem tudom , lehet cska beképzeltem de valahogy mindig elkerültük egymást , általában vacsorakor találkoztunk , néhány szót mesélt a napjáról. Megbeszéltük az akkori elhangzott dolgokat és megkért, hogy ezentúl szóljak ha bármi történne... és ha monjduk hétvége volt vagy ne talán mindketten hamar végeztünk , bár mondom ez az utobbi időben sehogy sem jött össze, játszottunk, beszélgettünk ...de valahogy mégsem éreztem ugyanazt a légkört. A srácokat is kérdeztem, azt mondták, hogy biztos összegyültek a dolgok, ne aggódjak. És így is próbáltam tenni... 

   -Jól van, csajok ez a szám  tulajdonképpen ahogy elhívjátok táncolni a fiúkat, nyár van szórkazoni kell . De persze egyszer vége lesz a nyárnak és akkor mi lesz? Nevetés sirás?  - kezdett bele első tánc próbánkba Tsubaki Nanase, egy alacsony, hajlékony , tarkóig érő fekete hajú és barna szemű lány. Nem is tudom mióta dolgozik a Jhonny's -nál.

Ő volt a kóreográfusunk a legközelebbi próbudkiconkra nekem és Midorinak. Örültem velem dolgozni, jól megértettük egymást , ezt mindenki belátta, hogy jó összhangban vagyunk és a hangjaink is összhangban voltak. Ezeken sokat nem kellett nem változtatni, épp csiszolgatni . Takashi megvolt elégedve velünk. Nem is tudom sokkal jobban éreztem magam, mint mikor egyedül énekeltem , ez egy teljesen más helyzet volt, ahogy a hangjaink egymást váltogatták. Néha egy egy próbára Keita és Shouta . Keitára kicsit mérges voltam, hogy elmondta Kazuyanak a dolgokat, de végülis aztán beláttam, hogy aggódott értem és kibökte. Ők ketten is jól állnak a duettel, elképesztőek külön, külön is, de ketten nagyon kiegészitik egymást. Olyan műsort produkálnak.

   -Akaru figyelsz?  - eszméltem fel a gondolataimból ahogy legyezett Nanase-chan előttem.

   -Igen ... igen. - ráztam meg magam. 

   -Szóval Lady Mermaid , hölgy , szirén... szóval kecsesség , kecses mozdulatok kellenek és sexy mozdulatok.

   -Sexy? - egy pillantra meghökkentem.

   -Igen... szóval elő a sexy csajos oldalatokkal . - vigyorgott majd el is kezdte mutatni a tánc mozdulatokat.

Nanase egy igazán belevaló csaj, nagyon jól mozog és látszik, hogy szereti amit dolgozik. Szeret táncolni, koreográfiákat kitalálni és ezeket mosollyal, jó kedvel adja át az éppen tanulónak , olyan annyira, hogy már már rád ragad. Személyszeirnt szerettem táncolni már gyerekkorom óta, bár sosem voltam profi táncos, hobbiból otthon ha úgy volt kedvem táncoltam. Kicsit féltem a próbáktól, pedig sokszor otthon tanulgattam mozdulatokat videókból, de ez most más volt ezt elő fogom adni akik figyleni fogják pontosságom, percizitásom , szóval igyekeztem jól csinálni. Nanase nagyon jól tanít ez szinte az első 15 percbe kiderült.Vagy 3 órát próbálhattunk, pontosságon, gyorsaságon javitva. Mindketten vigyáznunk kell ezekre. De Nanase szerint jól haladunk és a produkcióig minden sima lesz. 

Miután kicsit nyujtozkodtunk a tükrös, világos, hatalmas ablakokkal teli tánc terembe, melynek a fapadlója próbateremhez híven fa parkettből volt, kicsit elgémberedve ugyan de elindultunk Midorival a öltöző felé. Miután letusoltam, megszáritottam a hajam, felöltöztem , megfésültem a hajam és elköszönbe Midoritól elindultam kifele a Jhonny's épületből. Egyre ismerősebb volt ez az épület, már már otthonias. Ahogy a szürke - fehér folyosokon végig sétálsz és csak figyeled a teremket , ahogy a lifthez érsz amiből néha alig alig néha csak özönlenek az emberek, bár nem hibáztatom őket, egy egy emeletre feljutni , jó fitbe kell legyél és időben is, hogy rendesen feljuss. Aztán ahogy leérsz a földszintre ott vár a hatalmas üveg ajtó, tőle balra az információs iroda , jobbra a falon tele és tele Jhonny's-osokkal lévő poszterek, vele szemben néhány szürkés kanapé ahol az ember megpihenhet vagy ha épp várakoznia kell akkor megfelelő hely a forgatókönyv olvasáshoz, vagy dalszöveg tanuláshoz, és nem akar felmenni az emeletre. Ugyan csak balra a infomációs iroda után a lépcső kezdődik ami felfezet az első emeletre, majd hol egyik felén, hol a másik felén folytatodik hasonló lépcsősor ékesedik fém korláttal és sötétebb szürkés fokokkal. Nagyjából ezek a szinek ékesedtek, fal fehér padló szürke. Talán komornak tűnik... de egy idő után mikor folyton itt logsz otthoniassá válik. Épp kiszálltam a liftből amikor meglepődve észleltem, hogy egy kis tömegben ott állnak Jinék.

   -Sziasztok! Mit csináltok? 

    -Oh, Kazuyat várjuk, megyünk fel próbálni. - válaszolt Koki.

   -Ő hol van? Még nem ért ide? - nem szokása utolsók között lenni. 

    -Oh, tudod Jhonny-san hivatta ezért...aucs, mi a bajod Jin? - nézett rá dühösen Koki, miután az emlitett személy rálépett.

    -Opsz, bocsánat vénetlen volt. - mondta Jin, de mintha szemei figyelmeztetést sugalltak volna.

    -Jhonny-san hivatta? - néztem a többiekre. Ugye nem az amire gondolok.

    -Igen, de nyugi biztos csak valami észrevétel vagy hasonló... - válaszolta Nakamaru .

Junnora és Tatsuyara néztem akik csak mosolygtak és egyetértően bólintottak. Igaz, hogy hihettem volna nekik , hiszen már 1 hét eltelt azóta... de mi van ha valami most derült fényre, valaki lefényképezte és bortány lett... Már megint nem figyeltem a cikkekre? 

   -Akaru várj! - szólitott meg Jin. 

De nem álltam elkezdtem visszafele szaladni fel, fel Jhonny Kitagawa irodájához. Szerencsémre, pont most jött egy lift amibe be is toppantam. Néhányszor már elmentem az irodája előtt szóval nem volt nehéz tudnom merre kell mennem. Az épület legfelső szintéjn ott is a legvégébe volt az irodája. Eszeveszetten pattantam ki a liftből és vettem irányba egyenesen a folyosó végét , közben azon agyalva, hogy remélem nem bünteti meg Kazuyat, hiszen ő nem tehet róla, csak rólam akart gondoskodni. Inkább engem szidjon le, engem büntessen. Nem is akartam jobbra vagy balra nézni esetlegesen milyen arcokat vágnak a mellettem elmenő, vagy épp álldogáló személyek... na meg pláné ha tudnám, hogy épp melyik együttes énekese, biztos zavarba estem volna. De nem így cska előre tekintettem és a folyosó végén álló fekete ajtóra tekintettem, amin a kis tábla irta Igazgatói iroda. Már előre is nyutjtottam a kezem, hogy bekopogtassak, de 2 lépéssel az ajtó előtt kinyilt és a döbbent Kazuyaval találtam szembe magam , akinek szinte neki mentem.

   -Akaru mit csinálsz itt? Miért szaladsz? - kérdezte mire végre megálltam és kezeimet térdemre tettem kifujva a levegőt. Becsukta maga mögött az ajtót.

   -Én csak... én csak... találkoztam a többiekkel és mondták , hogy idejöttél én meg... 

De ekkor kinyilt az ajtó és megjelent ő... még sosem láttam fotokon igen és Kazuya is mesélt róla, de élőben még soha nem találkoztam vele. Pedig egyszer kéttszer emlitették , hogy talán bejön a suliba, illetve volt arról is szó, hogy ő mondja el kik mennek tovább. De egyelőre abból sem lett semmi. Chie közölte végül egy lista során  , hogy kik azok akik tovább mehetnek. Köztük én, Keita, Midori, Shouta és még sokan mások, bár voltak olyanok is akik sajnos nem kerültek tovább. Kicsit féltem ettől a találkozástól, nem is tudom miért, olyan nagy embernek gondoltam, megteremtette ezt az egész világot, ezért csodáltam is és elképesztő volt, de ugyanakkor szigorú , vasakartú embernek gondoltam el... Ami oké nem gond, csak ha rám szólnak hajlamas vagyok megszeppeni. Magas volt, talán 1, 2 cm-el volt kisebb mint Kazuya. Haja göndören állt felfele, őszülő félbe fakítva barnás haját, szemei barnák voltak és meglepetésemre gyengéden tekintett rám, ajkai szegletébe egy kis mosoly is bujkált. Amint szembe találkoztam vele meghajoltam , próbálva szabályozni a légézsemet. 

    -Én...én nagyon sajnálom... de kérem ne büntesse meg Kazuyát , az egész az én hibám. Ő csak vigyázni akart rám, felelőséget érez irántam, nem akart magamra hagyni. Tudja, hogy milyen kedves, jószívű ember. Kérem büntessen inkább meg engem. 

Egész végig lehajolva maradtam , csend telepedett ránk néhány percig, majd egy kicsit harsány mély nevetés hangzodott fel. Meglepődve tekintettem fel és találkoztam a nevető Jhonny-sanal. 

    -Nagyon kedves lány vagy. - mondta kicsit rekedtes hangon. 

Kazuyára néztem, aki csak mosolygott, kicst úgy nézve rám, hogy de aranyos. :

    -Akaru, nem büntett meg... -szólalt meg Kazuya, szeliden rám mosolyogva.

    -Nem? 

    -Valóban nem volt felelőségtudatos amit tett és le is szidtam érte, de semmi cikk nem jött ki erről, nem lett botrány szóval rendben van. És megígérte , hogy felelőségteljesebb lesz. Most csak néhány észrevételről beszéltünk , egy két dolog semmi különös. 

Na ezt jól elszurtam.... éreztem ahogy egyre vörösebb leszek és bár feltudnék most szivodni. 

   -Nagyon sajnálom, hogy közbeszóltam! - hajoltam meg ismét , közbe csak azon reménykedve, hogy hátha ketté nyilik a föld és elnyel. 

Első találkozásom a főnőkőmmel és így mutatkozok be?! De szuper, pedig kedvesnek tűnik Jhonny-san, van egy kisugárzása és egy jelleme amit elsőre meglehet mondani, a határozottsága de annak ellenére a tekintete nagyon kedves. Bár azt sem tagadom, hogy szokott néha kikellni magából, de na egy egész céget felépitett ami az egyik legsikeresebb cég. Megengedheti , hogy kikelljen? Ezt az egészet vezetni és fent tartani... nem lehet könnyű.